Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-09 / 341. szám, péntek

r ANDREJ SIRACKY, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke 60 éves (CTK) — Andrej Sirácky akadé­mikus, a Szlovák Tudományos Aka­démia elnöke, a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia levelező taflja ma tölti be 60. életévét. Szülei bácskai szlovákok voltak. Andrej Sirácky szülőhelyén, Petrovecben végezte el az alapíokú iskolát, majd Prágában folytatta tanulmányait, ahol a Károly Egyetem bölcsészeti tagozatán 1926-ban doktorrá avat­ták. Prágából visszatért Petrovec­be, ahol a szlovák tannyelvű gim­názium tanára volt. A háború után kinevezték a gimnázium igazgató­jává. Már akkor is megalkuvás nél­küli fasisztaellenes közíróként fej­tett ki tevékenységet. A második világháború alatt üldöztetésben volt része. Részt vett a jugoszláviai ellenállási harcban. Sirácky akadé­mikust 1948-ban kinevezték a bra­tislavai Komenský Egyetem tanárá­vá, ahol a dialektikus és történelmi materializmust adja elő és az 1953—1955-ös években a rektor tisztségét töltötte be. A Szlovák Tudományos Akadémia 1955 elején levelező tagjává választotta. Ugyan­azon év végén elnyerte az akadé­mikus címet és megválasztották a Szlovák Tudományos Akadémia el­nökévé, Andrej Sirácky 1960 őta a Csehszlovák Tudományos Akadémia levelező tagja és a CSSZTA elnök­ségének tagja. Sirácky akadémikus a dialekti­kus és történelmi materializmus kérdéseivel foglalkozó számos böl­csészeti, bölcsészettörténeti, epikai stb. tudományos mű szerzője. Leg­jelentősebb alkotásai: Elhaló civi­lizáció, Kultúra és erkölcs, Kapita­lizmustól szocializmusig, A vallás keletkezése és fejlődése, A ludákok kléro-fasiszta ideológiája. Legutób­bi művei közül rendkívüli jelentő­ségű a szocialista tudományért és kultúráért című nagy alkotása. A kommunista és munkáspártok nyilatkozatának lelkes visszhangja hazánkban A munkások, parasztok, techniku­sok, a különböző ágazatok dolgozói, párttagok és pártonkivüliek ország­szerte nagy érdeklődéssel fogadták a kommunista és munkáspártok kép­viselői tanácskozásáról kiadott Nyi­latkozatot. Hazánk különböző részei­ből a dolgozók munkahelyükről üze­nik, hogy szorgalmas munkával épí­tő feladataik teljesítésével akarnak hozzájárulni a béke ügyéhez. Mária Dugovičová, a bratislavai Figaro munkásnője a Nyilatkozattal kapcsolatban a következőket mon­dotta: „A munkások Nyugaton sem akarnak újabb háborús szenvedése­ket. Ezért bennünk, munkásokban, a békés munkát tisztelő emberekben olyan erő rejlik, amely keresztülhúz­za a háborús gyújtogatók terveit." A nyugat-szlovákiai kerület teljesítette a kukorica felvásárlását (CTK) — A nyugat-szlovákiai kerület — legjobb kukoricaterme­lő körzetünk — földművesei csü­törtökön, december 8-án a ku­korica felvásárlásának egész évi állami tervét 100,2 százalékra tel­jesítették. A sikerben legnagyobb érdemük a nitrai járás termelői­nek van, akik a felvásárlás tervét 106,9 százalékra teljesítették, utá­nuk következik a galántai járás 101,7 százalékkal, s a Dunajská Streda-i járás 101,5 százalékkal. Még nem értek célba Nové Zám­ky és a senicai járás. A prešovi autójavító műhelyben számos elvtárs dolgozik, akik, mint partizánok harcoltak, vagy a fasisz­taellenes harcokban más küldetést teljesítettek. Ezekre az időkre em­lékeztek vissza, amikor a kommu­nista és munkáspártok Nyilatkozatát olvasták. Anton Klša vállalati igaz­gató többek közt ezeket mondotta: „A kommunisták a tömegeket mindig a háború ellen vezették." Ladislav Kudijovský a Nálepka ka­pitányról elnevezett stupavai nyolc­éves középiskola pedagógusai nevé­ben kijelentette: „A Moszkvai Nyi­latkozat világosan bizonyítja, hogy az agresszió és a háború fő ereje az amerikai imperializmus. Ugyanakkor azonban rámutat, mily hatalmas a mi béketáborunk, és meg lehet hiú­sítani az agresszorok háborús kísér­leteit. Mi, tanítók szintén hozzá aka­runk ehhez járulni." Ä NÖVÉNYVÉDELEM KÉRDÉSEIRŐL TÁRGYALTAK (CTK) — Bratislavában december 7-én és 8-án rendezték meg a vegy­szerek segítségével végzett növény­védelem új technikájának napjait. A kiválasztott egységes földműves­szövetkezetek. állami gazdaságok, gép- és traktorállomások dolgozói, a mezőgazdasági és vegyi ipari kuta­tó-, ellenőrző és kísérleti intézetek szakemberei értékelték a mezőgaz­dasági növények védelmét szolgáló vegyszerek eddigi fejlesztése terén fennálló helyzetet. EISENHOWER visszahívta a haderőket a Karib-tenger térségéből New York (ČTK) — Eisenhower az USA elnöke parancsot adott, hogy az amerikai hadihajók és légi haderők hagyják el a Karib-tenger térségét. Amint ismeretes, az amerikai haderőket november 17-én azzal az ürüggyel küldték a Karib-tenger­re, hogy „Guatemalát és Nicaraguát tá­madás fenyegeti Kuba részéről." Áz elnök mostani utasítását azzal indokolja, hogy a „veszedelem" ebben a térségben már elmúlt. A helyzet a valóságban egészen más. A latin-amerikai országok népe kez­dettől fogva elítélte az USA provokációs manőverezését, amely Kuba megfélemlí­tésére és a Kuba elleni fegyveres táma­dás előkészítésére irányult A latin-amerikai kontinensen hatalmas tiltakozó tüntetések folytak. A latin-ame­rikai országok népe tudatosította, hogy az USA nemcsak Kubát veszélyezteti, ha­nem más országok nemzeti felszabadító mozgalmának elnyomására is törekszik. Az amerikai sajtó kénytelen-kelletlen bevallotta, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok ezen aljas manővere végül azok ellen fordult, akik előkészítették. Nicara­guai és guatemalai hírek szerint ezen or­szágok kormányai súlyos helyzetbe ke­rültek, mert nem indokolhatták a nép előtt, miért cirkálnak az amerikai hadi­hajók hazájuk partjainál. A nicaraguai kormány a növekvő elégedetlenség hatá­sa alatt kénytelen volt az USÁ-t fegyve­res erőinek visszahívására kémi. Az FKP ellenzi az algériai kényszerstatútumot Párizs (ČTK) — A francia nemzet­gyűlés december 7-i éjszakai ülésén Waldeck Rochet képviselő, a kom­munista parlamenti csoport nevében felszólalt az algériai kérdés vitájá­ban. Kijelentette, a kommunisták számára a főkérdés az, hogy az al­gériai hatóságok átszervezésére vo­natkozó törvényjavaslat, amelyet ja­nuárban népszavazásra bocsátanak, nem hozza meg a békét. Elítélte a kormány azon eljárását, hogy a nép­szavazás alkalmával egyúttal jóvá akarja hagyatni az algériai önren­delkezési elvet és a kényszerstatu­tumot, amely ellenkezik az önrendel­kezési elvvel. A népszavazás nem old­ja meg az algériai kérdést és a há­ború folytatását jelenti. Waldeck Rochet hangsúlyozta, hogy az első feltétel a szélsőséges elemek felszámolása és a háború befejezése. Lagaillardet megfosztották képviselői mentelmi jogától Párizs (ČTK) — Tixler-Vignancourt ügyvéd, aki szerdán érkezett vissza Mad­ridból, a párizsi katonai bíróság előtt ki­jelentette, hogy Spanyolország fővárosá­ban találkozott Pierre Lagaillardedal, a szélsőséges elemek januári algériai zen­dülésének egyik vezérével. Hozzáfűzte, hogy rövidesen fény derül Lagaillarde szökésének okaira, A francia nemzetgyűlés szerdán 424 szavazattal 21 ellenében felfüggesztette Lagaillarde parlamenti mentelmi jogát. Ez azt jelenti, hogy Lagaillardet letartóztat­hatnák, ha tetten érnék az algériai határ átlépésekor. Megkezdődött Rostockban a VI. német parasztkongresszus Rostock (ČTK) - Rostockban decem­ber 8-án kezdődött a német parasztok VI. kongresszusa, amelyet Németország Szocialista Egységpártjának Központi Bi­zottsága, az NDK Népfrontiának Nem­zeti Tanácsa, Németország Demokrati­kus Parasztpártjának elnöksége és a parasztok kölcsönös segélynyújtási szö­vetségének Központi Elnöksége hívott össze. Az NDK valamennyi kerületének mintegy 3000 küldötte a Német De­mokratikus Köztársaság szocialista me­zőgazdaságának megszilárdításáról és to­vábbi fejlesztéséről tárgyal. A kongresszuson részt vesz Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának el­nöke, Németország Szocialista Egység­pártja Központi Bizottságának első tit­kára, a politikai iroda további tagjai és póttagjai, a kormány, és az NDK Nép­frontja Nemzeti Bizottságénak tagjai. A kongresszus jelentőségét emeli a Szov­jetunió, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, Lengyelország, Magyarország, Románia, Kína, Mongólia, Olaszország, Ausztria, Finnország, Svájc, Görögország és Svédország küldötteinek jelenléte. A háromtagú csehszlovák küldöttséget Karel Mestek, a földművelésügyi erdői és vízgazdálkodásügyi miniszter első he­lyettese vezeti. A kongói események háttere Miért kapott Jannssens belga tábornok 14 napi szobafogságot Brüsszel (ČTK) — Brüsz­szelben szerdán hivatalo­san jelentették, hogy Jannssens tábornokot, a kongói hadsereg főpa­rancsnokát, aki ezt a tisztséget Kongó függet­lenségének kihirdetése után is betöltötte, az afrikai ügyek minisztere 14 napi szobafogsággal büntette, mert a kormány beleegyezése nélkül nyil­vánosságra hozta Kongó­ról szóló emlékiratát. Jannssens, Belgium kongói politikájának lel­kes végrehajtója emlék­iratában katonai egyenes­séggel derít fényt a jú­liusi kongói eseményekre. Van den Boseh kongói bel­ga nagykövet emlékirata rávilágít a Jannssens és a kormánykörök közötti egyenetlenség okaira. Amikor júliu» elején a kongói hadseregben elé­gedetlenség Ütötte fel fe­jét és a katonák a bel­ga tisztek eltávolítását követelték, Jannssens tá­bornok állást foglalt a közvetlen belga katonai beavatkozás mellett a lé­gierők támogatásával. A belga nagykövet kormá­nyának utasítására ügyes mesterkedéshez folyamo­dott, azt javasolta a kon­gói kormánynak és Lu­mumbának, kérjék a bel­ga hadsereg „segítségét". A kongói kormány termé­szetesen nem kérte a bel­ga beavatkozást. Van den Bosch azt írja, hogy eb­ben a reménytelein hely­zetben Kaszavubuhoz for­dult, aki „nagy megér­tést tanúsított' . A nagy­követ rámutat arra, hogy Kaszavubu már július elején beismerte, szándé­kában volt megfosztani Lumumbát miniszterelnöki tisztségétől, azonban „al­kalmas pillanatra várt, mert Lumumba pozíciója erősnek bizonyult." A belga nagykövet arról ls ír, hogy július 7-én Bunchhal, Hammarskjöld akkori kongói megbízott­jával a kongói kormány álláspontjáról tárgyalt és megbeszéléseket folyta­tott az atlanti országok kongói képviselőivel ls. „Megszoktuk, hogy az at­lanti világra súlyos pil­lanatokban megtárgyaljuk dolgainkat, mert közöt­tlink szolidaritás áll fenn, amely nem korlátozódik az egyezmények szövegé­re" — írja a belga nagy­követ. Szavai szerint a NATO tagállamainak va­lamennyi diplomáciai kép­viselője július í-án több­ször Is tanácskozott egy­mással. Sajtóértekezlet Berlinben Globke gaztetteiről Berlin (CTK) — Az Antifasiszta Harcosok Szövetségének prágai érte­kezletével egyidőben Ottó Klička berlini csehszlovák nagykövet a ber­lini sajtópalotában sajtóértekezletet rendezett Globke bonni államtitkár gaztetteiről. A sajtóértekezleten 60 újságíró vett részt Németország mindkét részéből. Klička nagykövet Globkénak Cseh­szlovákia megszállásakor, majd a faj­üldöző intézkedéseknek az úgyneve­zett szlovák állam területén elkö­vetett gaztetteivel foglalkozott. Nagyra értékelte a Német Egység Bizottságának érdemdús tevékenysé­gét, azt, hogy leleplezte Globke bű­nös múltját és megakadályozta an­nak elkendőzését. Csehszlovákia népének joga van megkövetelni minden igaz nyugat­németországi demokratától és anti­fasisztától: állítsák bíróság elé Globkét. A csehszlovák nagykövet beszéde után Adolf Deter, a Német Egység Bizottságának titkára nyilatkozatot olvasott fel Globkénak a csehszlovák nép ellen elkövetett bűntetteiről. — T A PEKING nevű szovjet tartályhajó kő­olajszállítmánnyal szerdán befutott Ha­vanna kikötőjébe. (ČTK) TUBMAN libériai elnök és I. Haile Se­lassie közös nyilatkozatban kifejezték azon óhajukat, hogy a kongói és algé­riai kérdést az ENSZ alapokmányának szellemében mielőbb megoldják. (ČTK) BANDUNGBAN, december 7-én véget ért az indonéz parlament ülése, amelyen jóváhagyták Indonézia gazdasági fejlesz­tésének nyolcéves tervét. (ČTK) A TIMINN, az izlandi haladó párt lapja követeli az USA keflaviki támasz­pontjának felszámolását. (ČTK) A FASISZTAELLENES HARCOSOK SZÖVETSÉGE csütörtökön Prágában nemzetközi jellegű sajtóértekezletet tartott. Az értekezleten a sajtó kép­viselői elé terjesztették dr. Hans Globkének, a Német Szövetségi Köz­társaság szövetségi kancellári hiva­tala államtitkárának Csehszlovákia népe ellen elkövetett bűncselekmé­nyei hiteles bizonyítékait. A bűn­cselekményeket Globke a második világháborúban mint magasrangú náci tiszt követte el. A sajtóértekezleten belga, bolgár, dán, finn, francia, olasz, német, ma­gyar, lengyel, osztrák, görög, ro­mán, szovjet, svéd, svájci és ame­rikai újságírók, a szocialista álla­mok diplomáciai képviselői és más meghívott vendégek vettek részt. A tulajdonképpeni értekezlet előtt levetítették a Globke szlovákiai tar­tózkodása alkalmából felvett doku­mentumfilmeket. Láttuk, milyen szí­vélyesen fogadták az ún. szlovák ál­lam vezető tényezői, Tiso, Tuka, Mach, Gašpar, Kubala 1941-ben a nürnbergi nemzetközi bíróság által később halálra ítélt Frick náci bel­ügyminiszter oldalán terpeszkedő Globkét, a harmadik birodalom szláv és zsidóellenes intézkedéseinek leg­főbb jogi szakértőjét. Betekintést nyertünk a fasiszta-klerikális szlo­vákiai rendszernek a zsidó lakosság kiirtását célzó tárgyalásaiba, ame­lyeknek eredményeképpen adták ki az ún. zsidó kódexet, amelynek alap­ján egész néptömegeket irtottak ki. Megrendítő részleteket vetítettek Goebbels propaganda minisztériumá­nak felvételeiből. Ezekből ország­világ láthatja, milyen állati módon üldözték, kínozták, irtották a zsidó lakosságot. Globke. Adenauer kancellár után a második leghatalmasabb tényező a Német Szövetségi Köztársaságban. A Csehszlovákia területét és népét érintő gonosztettekkel párosuló te­vékenységéről dr. Václav Král, a Globkének d vádlottak padján a helye A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének sajtóértekezlete • Hiteles okmányok és tények bizonyítják Globkénak Csehszlovákia népe elleni bűncselekményeit Csehszlovák Tudományos Akadémia történeti intézetének tudományos dolgozója tájékoztatta az értekez­let résztvevőit. Globke a harmadik birodalom bel­ügyminisztériumának lelkes és kez­deményező főtisztviselője volt, aki jelentős mértékben kivette részét a fajgyűlölet alapján álló náci in­tézkedések jogi megszövegezéséből és végrehajtásából. Hozzátartoztak a fajvédelem és a zsidókérdés vég­leges megoldásának az ügyei, ő állt a megszállott területeken a náci jogrend bevezetésének az élén. Dr. Král a nürnbergi nemzetközi bíró­ság peranyagának alapján bizonyí­totta, hogy Globke közvetlenül fe­lelős ártatlan emberek millióinak elpusztítását és a német felsőbb­rendűséget biztosítani hivatott in­tézkedésekért. i Globke szlovákiai gaztettei A szlovák fasiszták hatalomra ju­tásuk első éveiben hozzáláttak a nürnbergi fajvédelmi törvényeken alapuló zsidóellenes intézkedések foganatosításához. Frick náci bel­ügyminiszter Globkének, leghűsége­sebb csatlósának társaságában 1941. szeptember 2-án érkezett Bratislavá­ba, hogy személyesen is részt ve­gyen a zsidó kódex végső meg­szövegezésében. Köztudomású, hogy a látogatásuk után kiadott zsidő kódex intézkedései még a nürnber­gi törvényeken is túltettek. Globke bratislavai látogatása 57 ezer szlo­vákiai zsidó lakos halálát okozta. Amit Globke kiagyalt, azt Eichmann végrehajtotta. Világos, hogy nem­csak azok bűnösök, akik az ún. pisz­kos, hóhéri feladatokat végrehajtot­ták, hanem azok is, akik a minisz­tériumokban a bűntettek végrehaj­tásához a törvényes jogalapot előké­szítették. Globke felelős a romá­niai és görögországi zsidók üldöz­tetéséért és haláláért is. Globke különös előszeretettel foglalkozott a megszállt területek náci közigazga­tásának irányításával és ellenőrzé­sével. Kérlelhetetlen híve volt a germanizálásnak, a nem német la­kosság kitelepítésének és teljes oda­adással támogatta Hitler náci rend­szerének minden barbár intézke­dését. Globke már a nürnbergi per ide­jén fontos beosztásban működött. A nyugatnémet igazságszolgáltatás, sajtó és rádió, sőt maga Adenauer kancellár mégsem vesznek tudomást a Globke bűncselekményeit feltáró bizonyítékokról. Csehszlovákia népe mindent elkö­vet, hogy Globkét és a hozzá ha­sonló gonosztevőket, akik ma is fe­lelős állásokat töltenek be a Német Szövetségi Köztársaság állami, ka­tonai és gazdasági apparátusában ­távozásra kényszerítse. Az értekezlet további lefolyása A feszült figyelmet kiváltó, tár­gyilagos bizonyítékokkal alátámasz­tott beszámoló után az értekezlet résztvevői közül számosan jelent- . keztek szólásra. Dr. Kolesár docens az ún. szlovák állambeli személyes emlékeit idéz­te. A žilinai és novákyi gyűjtőtá­borokban személyesen győződött meg arról, hogyan kínozták a zsidó lakosságot a Gestapo és a Hlinka gárda elvadult legényei. Őt magát később Mauthausenbe hurcolták. Mint a szlovák ellenállási mozgalom aktív résztvevője arra kérte a vi­lágsajtó képviselőit, írják meg az igazságot, leplezzék le Globke cse­lekedeteit, hadd állítsák a közvé­lemény nyomására bíróság elé ártat­lan százezrek halálának az oko­zóját. - Tíztagú családunkat Oswieczim­be deportálták és három évi tartóz­kodás után csak magam tértem on­nan vissza — hangsúlyozta dr. Jur­kovič, a Hradec Králové-i orvosi fa­kultás klinikájának vezetője. — A közismert szörnyűségeken kívül ma­gam láttam a férfiakon, nőkön és gyermekeken végzett embertelen kísérleteket. Hogy több mint ötmil­lió ártatlan embert úgyszólván nyomtalanul megöltek, azért Glob­ke is felelős. Sok a szemtanú, nyu­gatnémet felelős tényezők mégis azt állítják, hogy fogalmuk sincs arról, mi történt a koncentrációs tábo­rokban. A Neues Deutschland képviselője felolvasta a Német Egység Bizott­ságának nyilatkozatát, amelyből ki­tűnik, hogy nincs olyan európai or­szág, ahol ne tiltakoznának az an­tiszemita Globke közszereplése el­len. Amikor az NDK lakossága Glob­ke eltávolítását és igazságos meg­büntetését követeli, a német nép érdekeit és humanista hagyományait védelmezi, hogy az emberiség végre békében élhessen. Együttes fellé­pésünkkel elértük Oberländer buká* sát, közös erővel Globkét is távoJ zásra kényszeríthetjük hatalmi po­zíciójából. A Basler Nachrichten polgári irányzatú svájci lap képviselője el-f ismerését nyilványította, hogy ezen a nemzetközi sajtóértekezleten min­denki szabadon elmondhatja vélemé­nyét. Svájcban is tudják, hogy az NSZK-ban Globkéval együtt csúfo­san kompromittált személyek vezető állásokban vannak. A nyugatnémet antifasiszták meg­bízottja arról tájékoztatta a meg­jelenteket, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán jöhetett el erre az értekezletre. A nyugatnémet ha­tóságok még a határon ls mindent elkövettek, hogy visszatartsák. Mi­után nem akar innen egyenesen a börtönbe menni, nem tehet hivata­los nyilatkozatot, de igéri, hogy a nyugatnémet antifasiszták sem kí­mélik erejüket, tovább harcolnak a hivatalosan támogatott neofasizmus ellen és lapjukban beszámolnak a mai értekezletről. A sajtókonferencián elnöklő Beran elvtárs zárőszavában kiemelte, hogy a béke megőrzéséért, a fasizmus ellen szívesen együttműködünk min­denkivel. Mindent elkövetünk, hogy a világ közvéleménye tisztán lássa, kik gyakorolják ma a Német Szö­vetségi Köztársaságban a hatalmat. Jó szomszédi viszonyt akarunk te­remteni az NSZK népével is. Nem vagyunk elfogultak a német nép ellen, amit a Német Demokratikus Köztársasággal, a munkások és pa­rasztok békeszerető államával fenn­álló barátságunk meggyőzően bizo­nyít ... A nemzetközi sajtóértekezlet résztvevői azzal a tanulsággal tá­voztak, mennyire szükséges a népek közötti megértés jegyében a jószán­dékú emberek együttműködése. SZILY IMRE E££ SJZÖ 2 * 1960. december 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom