Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-08 / 340. szám, csütörtök

A mezőgazdasági termelés fokozása érdekében kulrúRÄ Különleges találkozás Napjainkban a falu élete or­szágszerte moz­galmasabb a szokottnál. A szövetke­zet tagsága a határban ugyan befe­jezte a munkát, de a répatisztltó szerszám helyett ceruzát fog a ke­zébe és jegyez, számít. Hol, hogyan, miként lehet a jövőben növelni a terméshozamot, mert ezt nemcsak a közös érdek, hanem az ember igé­nyessége is megköveteli. A topolčanyi járásban e fontos fel­adat megoldásában nincs magára hagyatva a szövetkezetek tagsága. Vele egy síkon dolgoznak a falusi pártszervezetek, a helyi nemzeti bi­zottságok, sőt a járási pártbizottság által beszervezett 112 aktivistából álló kollektíva is, amely a JNB me­zőgazdasági osztályának alkalmazot­taiból, a mezőgazdasági iskolák elő­adóiból és más mezőgazdasági ágban dolgozó szakemberekből tevődik ösz­sze, s keresi a jólét útját, a több­termelés lehetőségét. A széleskörű aktíva a rejtett tartalékok feltárását tűzte ki célul, hogy elősegítse a har­madik ötéves terv határidő előtti tel­jesítését, ami az életszínvonal emel­kedésének alapvető feltétele. Diera Ladislav, a mezőgazdasági iskolák tanfelügyelője a Horné Šti­táre-i szövetkezetben segít. Először november derekán látogatott el hoz­zájuk. Ismertette az EFSZ-ek V. kongresszusa anyagának első részét. Más alkalommal Matúš Dezidernek, a szövetkezet könyvelőjének adott tanácsot, hogy elsősorban is a ter­melés minden szakáról táblázatokon mutassa ki az utolsó három-négy év gazdasági eredményeit, hogy ezáltal lehetővé váljék a hibák feltárása és a fájós pontok orvoslása. A tömérdek szám kikeresése nagy Htunkét igényelt, de közös erővel jól megoldották. A könyvelő mellé . segítő­társul szegődött a többi vezetőségi tag, akik Gulik Štefánnal, a falusi pártszer­vezet elnökével, a helyt nemzeti bizott­ság titkárával az élen munkához láttak. Papírra kerültek az adatok — s van be­lőlük bőven — melyek világosan mutat­ják, melyik termelési ág az, ahol javítás­ról lehet szó, és milyen módon történ­jék az. Hogy csak néhányat említsünk belőlük: A közös 413 hektáron gazdálko­dik. Ebből 41 hektáron cukorré­pát termel, s átlag 370 mázsás hoza­mot ért el hektáronként. Felmerül ,a kérdés, leh^t-e 9 jövőben, szebb eredményre számítani, mert a talaj többre is képes. A kérdésre igennel válaszolhatunk. Machová Mária a számára kimért területen 605,5 mázsás termésátla­got ért el hektáronként. Matejovič Gustáv 602 njázsát, Múčka Štefan 594 mázsát, es még jő néhányan voltak olyanok, akik az átlagosnál jobb termést értek el. Odaadó mun­kájuk bizonyítja a többtermelés le­hetőségét. Érdemes megjegyezni, hogy a közösben a cukorrépa volt az egyedüli termény, melynek ter­ven felüli hozamáért prémium járt. Mégis akadtak olyanok, akik az élen­járóktól jóval elmaradtak. Ezt mérle­geli ma a vezetőség és megvitatja a tagsággal, mi volt a lemaradás oka, s hogyan lehet rajta segíteni. Mindenekelőtt arra a közös elhatá­rozásra jutottak, hogy feltétlenül szükséges a munkák agrotechnikai határidejének a betartása. Nagy jelentősége van ennek kivált az egyelésnél meg a vetésnél. Hogyan járnak el a jövőben? A prémium-rendszert ez után is alkalmazzák, sőt a növénytermesztés többi szakaszára is kiterjesztik — de módosított formájában. Majba Štefan agronómus állítása szerint a talajt még sohasem készítették elő olyan alaposan, mint az idén. Háromszor szántottak, minden hektárra háromszáz mázsa istállótrágyát szórtak, ami műtrá­gyákkal kiegészítve 540 mázsa hektáron­kénti termésnek szolgáltat tápanyagot; s reméli, hogy ezt a hozamot elérik. A prémium elosztása is erre serkent. A cukorrépában dolgozók közül az jár jól, aki agrotechnikai határidőben végzi el a munkát. Az a tag, aki a vetés ide­jétől számított 28 napon belül kiegyeli a cukorrépát, egy hektár után 100 ko­rona prémiumot kap, aki egy héttel ké­sőbb végzi el ezt a munkát, már csak a felét kapja, s aki 35 nap után egyeli ki a répát az elveszti igényét a prémium­ra. A szorgalmasok nagyobb jövedelmét nemcsak az említett 100 korona külön­jutalmazás jelenti, hanem inkább az, hogy az idejében megművelt növény na­gyobb hektárhozamot biztosít, a terve­zett hozamon felüli termés után pedig 15 százalékos prémiumot ad az EFSZ. A termelés fokozásában hasonló módon érdekeltté teszik a traktorosokat is, mivel a vetés gyors befejezése, a trá­gyaleves öntözés, valamint a sarabolás tőlük függ. A helyes jutalmazás mily ser­kentőleg hat a termelésre, arról a saját szövetkezetük állattenyész­tési szakaszából vett példán győződ­tek meg a tagok. A közös 80 má­zsa marhahússal, 25 ezer liter tej­jel adott el többet a tervezettnél. De ugyanakkor 60 mázsa sertéshús­sal kevesebbet. Nézzük meg mi a háttere az egyes termékek ilyen aránytalan termelésének. A marhahús tecfiíelésénél az ete­tőt érdekeltté teszi az érdem-sze­rinti jutalmazás, mert 100 kiló súly­gyarapodásért 5 munkaegységet sze­rez, a fejők 100 liter tej kifejésé­ért 2 munkaegységet kapnak. Tehát arra törekszenek, hogy minél na­gyobb legyen a hozam, hogy minél több legyen a piacra küldött ter­mék. Más a helyzet a sertéshizlalás­nál: itt az etető csak kis mértékben érdekelt a súlygyarapodás fokozásá­ban. Ugyanis ezen a szakaszon olyan a beosztás, hogy 120 sertés eteté­séért 1,25 munkaegységet kap az etető, s az eladott hús minden má­zsája után fél munkaegységet. Ezek szerint Koloman Folka sertésetető, tekintet nélkül arra, hogy mennyit termel, a 300 hízónál megszerzi a két és fél munkaegységet naponta. Igaz, a takarmányt ő szállítja a hiz­laldába, szükség esetén a felesége is segít. De ha figyelembet vesszük a munkaegység húsz koronás érté­két és az ehhez járó természetbenit, következtethetünk évi jövedelmére, mely még akkor is szép, ha az egy mázsa után járó fél munkaegységet elhagyjuk. Nem is csoda aztán, ha egy sertés hizlalása 10—11 hónapig tart náluk. Ez a magyarázata annak is, miért adtak el 60 mázsa sertés­hússal kevesebbet. Az elavult jutalmazási módsze­ren a jövőben úgy változtatnak, hogy 100 kiló súlygyarapodásért 2,5 mun­kaegységet szerezhet az etető s a terven felüli termelés minden mázsá­ja után 90 korona prémiumot kap. Szükséges azonban — a szerződéses eladás teljesítése céljából — hogy a napi súlygyarapodás, darabonként meghaladja a 40 dekát. Ennek el­lenőrzését lehetővé teszi a rend­szeres mérés, s ha a súlygyarapodás nem üti meg a kívánt mértéket, a vezetőség és elsősorban a zootech­nikus feladata, hogy feltárja és el­távolítsa a hiányosságokat Gulik Štefan a helyi nemzeti bi­zottság titkára szintén azon van, hogy a termelés növelése érdeké­ben a lehető legtöbb rejtett tartalék kerüljön felszínre. Lehetőség adó­dóit a talaj humusztartalmának megjavítására, s ezt az alkalmat Gu­lik elvtárs nem hagyja elszalaszta­ni. A közös úgy határozott, hogy évente a földek 25 százalékát látja el szerves trágyával. A tagok a helyi nemzeti bizottság titkárának ösztönzésére már az őszön összeszedik a gazdaság udvarán a szalmahulladékot, a sarat. E közé trágyát kevernek és így 700 köbmé­ter komposzthoz jutnak, önsegély útján 6,4 hektár talaj javítását kez­dik meg. Beletartozik egy halastó kitisztítása is. Ennek iszapja;­melýét 3000 köbméterre becsülnek, növeli majd a komposzt mennyiségét. Ogy tervezik, hogy jövő őszre 5000 köb­méter komposztot készítenek. Ilyen dolgokról vitázik ma Horné Štitáre lakossága. Ez a falu vezető funkcionáriusai szoros együttműkö­désének s nem utolsó sorban a párt írányító szerepének érdeme és min­den jel arra vall, hogy e munka elő­nyét a jövő eredményei igazolják. Benyus József Misik Kálmán, a brigád vezetője magas, derék ember. A „hivatalos" tagok között ő a legidősebb, 37 éves. A brigádnak tudniillik, van egy nem hivatalos tagja is, az öreg Ján Zi­máni, aki már az 57. évét is betöl­tötte. ő ugyanis már a cím elnyerése után került a csoporthoz. Ez a meg­különböztetés azonban természetesen csak külsőleg érvényes, miután Zi­máni elvtárs szívvel-lélekkel együtt dolgozik a többiekkel s nem marad a fiatalok mögött a munkában. A mikor Misik elvtársat a bri­gád vezetőjévé választották, még senki nem mondhatta rőla, hogy minden tekintetberi jó példát mutat. — Nem a munkáról volt szó! Abban derekasan helytállt! Az volt a baj, hogy szeretett a pohár fene­kére nézni, s bizony a pálinka nem­egyszer ledöntötte lábáról az erős embert. Mint legidősebbet, s legré­gibb szakmabelit — 1949 óta, az EFSZ indulásától kezdve dolgozik a tehenek mellett — mégis őt vá­lasztották a kollektíva élére. — Szavamat adtam akkor, hogy leszokom az italról — mondja Misik elvtárs. Sikerült-e? \ Bizony sikerült. Pedig nehéz volt. Eleinte megtörtént, hogy megfeled­kezett magáról és bepálinkázott. A kollektíva emberformáló ereje és az emberi akarat azo&ban végül is győzött. — Egy éve már, hogy egy korty szeszes ital sem volt a számban, még sör se — mondja Misik elvtárs. S magabiztosan teszi hozzá: — Nem is lesz! Soha többé az életben! Az állatok jó gondozásának, he­lyes takarmányozásának nyomán a brigád eredménye párját ritkítja. — Rybniak elvtárs a harmadik ne­gyedévi tejhozam túlteljesítéséért 3000 korona prémiumot kapott — mondja Ján Slamka. A többieknél sincs hiba a tervezett hozamok túlszárnyalásában. A jó munka meghozza gyümölcsét. — Igaz, reggel fél négykor már ki az ágyból — mondja Szabó Gyu­la. — Az állatok mellett se vasárnap, se hétköznap. De aki szeretettel végzi munkáját, annak meg is van a látszatja. A rra céloz, hogy a szép ered­mények nyomán tisztes jö­vedelempiel rendelkeznek. Mint a többiek, ő is új házba köl­tözött már. — Oj hálószoba is van, az év végi zárszámadáskor meg sor kerül az ebédlőbútorra — teszi még hozzá Szabó elvtárs. — Pedig apám, mikor megháza­sodtam. kijelentette, hogy száraz ke­nyeret sem eszem majd. Huszonegy hold földje volt az öregnek — jegy­zi meg magyarázóan — igaz, hogy tizenhárom testvér jutott rá. — Sző ami sző, kenyérre nem is jut, de kalácsra meg húsra annál in­kább — mondja tréfásan a fiatal Slamka, annak a Slamka bácsinak fia, akiről a cikk elején már szó volt; hasonlóképpen Ján Rybnikár édes­apjával is találkoztunk az előbb. Ján Rybnikár, a brigád legfiatalabb tagja, 28 éves, két gyermek apja. Egyedüli pártonkívüli a brigádban. Pedig a tagjelöltségi felvételhez szükséges feltételek minden bizony­nyal megvannak nála. A pártszerve­zet a közeljövőben foglalkozhatna ezzel a kérdéssel. A régi istálló közelében már fel­épült az új istálló. Jövő év áprilisá­tól itt helyezik majd el a szövet­kezet tehénállományát, mégpedig új módon, szabadistállózással. Megnéz­tük az új istállót, a rekeszeket, ahol egyszerre nyolc tehén fejését végzi el a gép s üvegcsöveken át folyik majd a tej a másik helyiségben el­helyezett tartályokba. — Könnyebb lesz itt a munka — mondja Szabó Gyula. — Mert a fe­jés bizony nem könnyű mesterség. Tizenhét tehénnél két óra hosszat is eltart. Aki nem próbálta, el sem hjszi, mennyire kifárasztja a csuklót. Ámbár itt-ott felüti a fejét közöt­tük a kétkedés is. Beválik-e az új istállózási módszter, nem csökkenti-e majd a tejhozamot? R eméljük, hogy nem, sőt ellen­kezőleg, a jó gondozás korszerű takarmányozással párosulva még inkább növeli és biztosítani fogja az állatállomány egészségének megőrzését s a munka kulturáltabbá tételét. Búcsúzóul Ján Rybnikár kissé me­lankolikusan jegyzi meg: — Az újságírók még csak törőd­nek velünk,, de mások aztán nem. Szabó Gyula magyarázatképpen te­szi hozzá: — Próbáltunk mi már versenyt kezdeményezni. Kötelezettségválla­lást tettünk, fel akartuk hívni ver­senyre a járás többi állatgondozóját. De valahogy nem sikerült ez nekünk, nem kaptunk hozzá kellő támogatást. Hát igen! Itt, ennél a pontnál meg kell állnunk egy kicsit. Valahogy ugyanis úgy éreztük, mintha ez a szocialista munkabrigád kissé kallód­na, el lenne hanyagolva. Megkapták a büszke címet, de most hogyan to­vább? Helytállnak a munkában, igyekeznek eleget tenni a szocialista életmód követelményeinek is. E té­ren azonban rendszeres útmutatásra van szükség, s itt sokat tehet a pártszervezet. A brigád neve ismert az egész járásban. Nemcsak otthon, más szövetkezetben is figyelemmel kísérik munkájukat. Éppen ezért gondosan ügyelniök kell arra, hogy szavaik és tetteik mindig összhang­ban legyenek. A támogatásról beszélve tehát nem dédelgetésre gondolunk. Erre semmi szükség. Annál inkább szükséges azonban, hogy a mezőgazdaságban még inkább terjesszük a szocialista brigádok tapasztalatait és ezáltal a jó példa követésére buzdítsunk má­sokat is. Gál László ALEKSZEJ ARBUZOV szovjet író Irkutszki történet című drámája az idei színházi évad legnagyobb sike­re. Játsszák Plzeňben, Bratislavában, Hradec Královén, s a csehszlovák­szovjet barátsági hőnap keretében a prágai Nemzeti Színház Tyl Szín­pada is műsorra tűzte. A bemutató n szokatlan körülmények között zaj­lott le. A történet színhelye az ir­kutszki vízierőmü, hősei az építke­zésen véletlenül összetalálkozott emberek, akiknek sorsa ott fonódik egybe, jellemük ott kristályosodik ki. A színház meghívta a bemuta­tóra azokat, akikhez a darab cse­lekménye a legközelebb áll, az orlíki gát építőit. A vendéglátást általá­ban viszonozni szokás, így néhány nappal az előadás után a szerző, a Nemzeti Színház igazgatója, művé­szeti vezetője, rendezője s a da­rabban szereplő színészek autóbusz­ba ültek, hogy az orliki dolgozók szí­vélyes meghívásának eleget téve meglátogassák őket munkahelyükön és meghallgassák véleményüket az előadásról. Őrlik építői sűrű programot ké­szítettek a kedves vendégek szá­mára. Végigvezették őket az épít­kezésen, büszkén mutatva az egy millió köbméter betont elnyelő ha­talmas gátat, az előregyártott ele­mekből épített vízierőművet, benne a világhírű Kaplan turbinákkal, a 160 méter magasságban drótkötélen közlekedő betonszállító darukat, a 68 km hosszú és 26 km 2 felületű mesterséges tavat, a dolgozók ré­szére épített modern lakótelepet, a kitűnően felszerelt és berendezett kultúrházat. Alekszej Arbuzov és a művészek valamennyien bámulattal szemlélték az észnek, a tudásnak, a szorgalomnak, a lelkes munkának ezt a nagyszerű müvét. Talán csak itt, e hatalmas épít­mény előtt, ahol mindenki oly ki­csinek, oly parányinak érzi magát, értékelték igazán a bemutatón ka­pott forró tapsokat, talán csak itt ébredtek tudatára annak, hogy e ke­mény, a természet erői felett győ­zedelmeskedő embereknek játszani kitüntetés. ESTE aztán a zsúfolt kultúrte­remben (több mint háromszázan jöttek el) színészek is, munkások is „civilben" kölcsönös elragadta­tással beszéltek egymás hivatásáról, munkájáról. A színészék meggyőződ­tek arról, hogy közönségük mily nagy figyelemmel kísérte a darabot, mi­lyen érzékenyen hatottak az elő­adás, a rendezés, a díszletek, az alakítások. Őszintén, keresetlen sza­vakkal mondták el benyomásaikat. Szívükkel, egész valójukkal találták meg az utat a művészethez s fenn­tartás nélkül dicsérték a drámának az életből merített igaz mondani­valóját. Érheti-e a színészt nagyobb öröm, mint hogy ilyen nagy komoly gyülekezet előtt megköszönik kiváló alakítását s azt hallja: szerepét nagyszerűen játszotta, felejthetetlen élményt nyújtott. A hősnőt életre keltő Blažena Holišová fiatal bűbá­jos teremtés, aki még néhány évé gyári munkásnő volt s aki ezzel a szereppel mutatkozott be az ország első színpadán. Most lámpaláztól re­megő hangon ismeri be: amit lát­tak, hosszú hetek nehéz munkájá­nak eredménye. Ez a darab első ol­vasásra az egész együttes szívéhez nőtt s mindent beleadtak, hogy az író elképzelését híven tolmácsolják. Alekszej Arbuzov megerősíti az el­hangzott véleményeket és kijelenti, az alakítások közül, amiket mosta­náig látott, Holišováé a legigazibb, legmeggyőzőbb. -* Találkozáson* önökkel pedig számomra jelent nagy. élményt - fordul a hallgatósághoz. — Szovjet ember jellemét rajzoltam meg darabomban, de azt akartam, hogy a néző, a szocializmus nevelt­je magára ismerjen és érezze, ez a történet nálunk is lejátszódhat. Ogy vélem* önök tökéletesen átélték és megértették darabomat. A KÜLÖNLEGES, nem mindennapi összejövetel értékes tapasztalattal tette gazdagabbá a művészeket: most hogy tudják, a dolgozóktól hallották a darab jó, az előadás tetszik, még nagyobb kedvvel fogják játszani. S az orlíki gát építőitől azzal búcsúz­tak, hogy ez volt az első, de nem az utolsó találkozásuk. KIS ÉVA íi* m Bohuš Hanák, a bratislavai Nemzeti Színház operaegyüttesének magán­énekese a napokban Budapesten vendégszerepelt Mozart Don Jüanjá­nak címszerepében. Az MTI felvéte­lén Gencsi Sári társaságában láthat* juk az Erkel Színház színpadán. , A vokális zene II. országos fesztiválja Jihlaván A karének jihlavai ügybuzgó dalo­isai és tisztelői az elmúlt években ki­fejtett sikeres tevékenységükkel [kiérdemelték, hogy a vokális zene idei országos fesztiválja a szokásoktól el­térően ne valamelyik nagy városunk­íban, hanem Jihlaván legyen. A fesztivált különösen az tette or­szágos jelentőségűvé, hogy szerzői versenypályázatot írtak ki különféle műfajú énekkari művek díjazására. A • pályázatok benyújtásának határideje [ez év szeptember 15-e volt, az ered­i mónyt pedig a fesztivál megnyitó hangversenyén hirdették ki. A ver­senypályázat ugyan hozott néhány érdemleges eredményt, az első díjat azonban egyik ágazatban sem nyerték el a pályázók. A bíráló bizottság kü­] lönösen az átvizsgált tömegdalokkal • kapcsolatban állapított meg komoly J hiányosságokat. Sajnos a díjazott művek szerzői között egyetlen szlo­vákiai szerző sem volt. November 25—27 között a Morva | Tanítók Férfikara, a V., Nejedlýról el­nevezett prágai hadsereg-együttes, a Kühn Gyermekkórus, valamint a | Szlovák Filharmónia vegyeskara nyújtottak művészi élményt a jihla­vai dolgozóknak és az odasereglett zenekedvelőknek. Ismeretes, hogy a 'morva tanítók énekkara — hazánk­Jnak ez a minden bizonnyal tegneve­i sebb énekkara — európai viszony­latban is igen jó hírnévnek örvend. iEzt mi sem bizonyítja jobban, mint 1 az a tény, hogy 1948 óta ez a nagy­! szerű együttes Jan Šoupal tanár ve­zetésével a különféle énekkari ver­J senyeken két ízben nyert első díjat, iaz angliai Llangollennuban 1954-ben, | az NDK-ban (Wartburg) 1956-ban. A i műkedvelő énekkarok párizsi nemzet­közi olimpiáján szintén elnyerte az első díjat. Ugyanezen alkalommal egy másik énekkar is dicsőséget szerzett hazánknak, amikor a francia, német és skót gyermekkarok elől szintén az első díjat vitte el a már fentebb em­lített prof. Ján Kühnről elnevezett prágai gyermekkórus. Az említett két énekkar, valamint a hadseregegyüttes is jól összeállított programmal, kel­lően felkészülten most is művészi tu­dása legjavát nyújtotta a jihlavai közönségnek, és így a várt siker nem is maradt el. Ilyen előzmények után lépett föl a fesztivál záróhangversenyén a Szlo­vák Filharmónia vegyeskara. A kórus különösen S. Németh-Šamorinský, D. Kardoš, V. Kálik, A. Mojzeš szerze­ményeivel, valamint a középkori klasszikusok több müvével igen szép sikert ért el. Elismerő ünneplésben részesült az együttes 16 tagú madri­gál-kamaracsoportja is. A koncert fénypontja B. Smetana: Česká píseň című müve volt, ami már hagyomá­nyos zárőszámává vált az országos fesztiváloknak, és amit énekkarunk a jihlavai, úgynevezett „Horácký sym­fonický orchester" közreműködésével adott elő nagy sikerrel. A koncerten Ján M. Dobrodinský, a Szlovák Fii- , harmónia vegyeskarának karmestere vezényelt. Szlovákiának ez a kétségkívül leg­magasabb művészi színvonalon álló énekkari együttese december 5-ig to­vább látogatta a cseh és morva kerü­letek egyes városait. A csehszlovák­szovjet barátság hónapjával kapcso­latos ünnepségek alkalmából öregbíti a szocializmusban színvonalassá fej­lődött szlovákiai énekkultúra nevét. (e. k.) tÍJ SZŐ 5 * 1960. december 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom