Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-08 / 340. szám, csütörtök

A k ommunista és mun káspártok mo szkvai nyilat kozata a világközvélemény figyelmének középpontjában (Folytatás az 1. oldalról latban határozatot hoznak. A politi­kai iroda javasolja a járási pártbi­zottságoknak és a párt alapszerveze­teinek, vitassák meg a moszkvai Nyilatkozatot, tanulmányozzák át az okmányokat és ismertessék a Nyilat­kozatot a lakosság legszélesebb ré­tegeivel. Hosszú időre szóló útmutatás A Népszabadság e cím alatt közli a magyar közéleti személyiségek nyi­litkozatait. Kovács Zoltán volt munkás, a Cse­pel vas- és fémművek gépészmérnö­ke szerint a történelem az új világ­háború elhárításáért elsősorban a nemzetközi munkásosztályra ró nagy felelősséget. Büszkeség nekünk, ma­gyar munkásoknak, hogy nálunk már megvalósult a munkásosztály összes erőinek tömörülése a szocializmus építésére. És ha ez még harci prog­ram a kapitalista országokban, az ot­tani munkások a mi tapasztalataink­ból is meríthetnek, vitáinkból okul­hatnak. A mi tennivalónk pedig: Szovjet-csehszlovák baráti est a Szovjetunióban Moszkva (ČTK) - December 6-án Har­kovban ünnepi estet rendeztek a szovjet­csehszlovák barátság hónapjának kere­tében. Az ünnepi esten Mihail Ušakov, a Szovjet-Csehszlovák Barátság Társa­sága harkovi szervezetének titkára mon­dott beszédet. Kijelentette, hogy az ukrá­nok nagy érdeklődést tanúsítanak a cseh­szlovák dolgozók élete és kultúrája iránt. Beszédet mondott még Tyimofej Pan­csesnij, a Szovjetunió hőse, a Prága fel­szabadításáért folytatott harcok résztve­vője Baráti estet rendeztek Sztálingrád dol­gozói is. Amer marsall Moszkvában Moszkva (ČTK) - Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksé­gének elnöke Amer marsallnak, az Egyesült Arab Köztársaság alelnökének tiszteletére rendezett ebéden kijelentet­te, hogy a marsall látogatása a Szov­jetunióban nagymértékben hozzájárul a Szovjetunió és az EAK közötti kapcso­latok fejlesztéséhez. Brezsnyev hangsú­lyozta a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésének jelentősé­gét, melynek bizonyítéka a Szovjetunió segítségével épülő asszuáni duzzasztó gát. Amer marsall válaszában a többi kö­zött kiemelte, hogy az EAK teljes mér­tékben támogatja a gyarmati rendszer felszámolására vonatkozó szovjet javas­latokat. Újabb intrikák Kuba ellen Havanna (ČTK) — A Revolucion kubai lap közlése szerint az USA kül­ügyminisztériuma új támadási tervet dolgozott ki a kubai forradalom el­len és nyomást gyakorol egyes la­tin-amerikai országok kormányaira, vegyenek részt e terv végrehajtásá­ban. E terv magában foglalja a Ku­bával folytatott diplomáciai kapcso­latok kollektív felmondását, a gaz­dasági korlátozások bevezetését, pán­amerikai rendőrség megalapítását és különbizottság létesítését a latin­amerikai országokban uralkodó poli­tikai helyzet tanulmányozására. Venezuela kormánya egyike azon kormányoknak, amelyek hajlandók hozzájárulni ezen terv megvalósításá­hoz. Egyes latin-amerikai kormányok kifejezték azt a kívánságukat, hogy ezt a tervet a jövő hónapban hivatal­ba lépő új amerikai kormány terjesz­sze elő. Egyúttal hozzáfűzték, hogy fenntartásokkal élnek e tervvel szem­ben, mert félnek az esetleges kedve­zőtlen visszhangtól. Kennedy találkozik Hammatsltjölddel New York (ČTK) — John Kennedy Szenátor, az USA új elnöke kedden este repülőgépen New Yorkba érke­zett, ahol a Biztonsági Tanács ülése előtt találkozik Hammarskjöld főtit­kárral. Ügy hírlik, hogy Kongó kérdé­sét beszélik meg és ezenkívül Kenne­dy közli a főtitkárral, hogyan kép­zeli el az USA jövő politikáját. Hammarskjöld állítólag szintén ki akarja kérni Kennedy véleményét az ENSZ közgyűlésének európai tavaszi rendkívüli ülésének kérdésében a kormányfők részvételével, amint azt a Szovjetunió javasolta. Kennedy találkozik Bunchevel, a főtitkár helyettesével is, akinek nevét az új Kennedy-kormány összeállítá­sával kapcsolatban emlegetik. úgy dolgozni mindennap az élet min­den területén, hogy a ma még kapi­talista elnyomás alatt élő munkások a mi szocialista jelenünkben jövőjü­ket lássák. Ezt érzem a mi elsődle­ges hozzájárulásunknak a nemzetkö­zi munkásosztály küzdelmeihez. „Aláírok minden szót" A szovjet közgazdászok csoportja, köztük Sztrumilin és Osztrovityanov neves akadémikusok azt írták a Pravdában, hogy a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezleté­nek Nyilatkozata az alkotó marxiz­mus-leninizmus újabb figyelemre­méltó győzelmét jelenti és kétségte­lenül jelentős határkő az imperia­lizmus, a gyarmati rendszer s a há­ború elleni harcban az emberiség fényes jövőjéért vívott nagy küzde­lemben. „Aláírom a Nyilatkozat minden szavát — jelentette ki Ivan Cacko, a moszkvai Dinamó gyár munkása. — Mindnyájan végtelenül örülünk a szocialista világtábor erősödésének, a nemzetközi kommunista mozgalom egysége szilárdulásának." A marxizmus-leninizmus alkotó továbbfejlesztésének példája A Nhan Dan című hanoi lap vezér­cikkében megállapítja, hogy a moszkvai értekezlet Nyilatkozata az 1957. évi Nyilatkozathoz hasonlóan a marxizmus-leninizmus alkotó tovább­fejlesztésének példája. Ez a világ kommunistáinak általános politikai programja, a világ népei forradalmi harcának útját beragyogó világító torony, a szocialista tábor és a nem­zetközi kommunista mozgalom egy­ségének és győzelmének zászlaja. Pártunk híven teljesíteni fogja a nyilatkozat téziseit, mert ereje meg­szilárdításának leghatékonyabb esz­közét látja bennük. A szovjet-kínai barátság gyűlése Moszkvában MOSZKVA (ČTK) — SZER­DÁN DÉLUTÁN MOSZKVÁBAN A LUZSNYÍKI SPORTPALOTÄ­BAN TÖBB MINT 10 000 MOSZKVAI JÖTT ÖSSZE A SZOVJET-KlNAI BARÁTSÁG GYŰLÉSÉRE. A moszkvai munkások, tudósok, művészek, a szovjet katonák viha­ros tapssal fogadták a kínai párt­ás kormányküldöttséget, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet kormánynak vezető képvi­selőit. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnö­ke üdvözölte a kínai párt- és kor­mányküldöttséget és kijelentette, hogy látogatása a Szovjetunióban a szovjet-kínai barátság további meg­szilárdításának és fejlesztésének ta­núbizonysága. Megállapította, hogy e napokban a világ millióinak figyelme a kommu­nista és munkáspártok képviselői moszkvai tanácskozásainak okmá­nyaira irányul, amelyekben megtes­tesült a marxi-lenini pártok kollek­tív bölcsessége. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a kínai nép hü és megbízható barátja. Emlékezte­tett Hruscsov azon szavaira, hogy a Szovjetunió a népi Kína elleni im­perialista támadást a Szovjetunió el­leni támadásnak fogja tekinteni. Rá mutatott a szovjet kínai barátság nagy jelentőségére. A Szovjetunió és Kína a nemzetek békéjének és biz­tonságának megdönthetetlen bástyái. Nincs olyan erő, amely megingathat­ná a szovjet-kínai barátságot. Brezsnyev kifejezte meggyőződé sét, hogy nincs messze az a nap, amikor Csan Kaj-sek képviselője megszűnik mérgezni az ENSZ légkö­rét és a Népi Kína elfoglalja az őt megillető helyet e szervezetben. Megelégedéssel állapította meg, hogy Kína népi kormánya támogatja a bé­ke megszilárdítására irányuló szov­jet javaslatokat és a Szovjetunióval együtt lép fel a háborús uszítókkal szemben. Az emberiség jövőjéért folytatott harcban különösen nagy felelősség hárul a szovjet és kínai népre. Or­szágainkban, pártjainkban van a vi­lág dolgozóinak minden reménye és bizalma. A szovjet és kínai nép min­dent megtesz, hogy ezt a bizalmat kiérdemelje. Ezután Liu Sao-csi, a Kínai Nép­köztársaság elnöke és Kína Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága el­nökének helyettese mondott beszé­det, amelyet a jelenlevők tetszés­nyilvánításuk jeléül gyakran viha­ros tapssal félbeszakítottak. Beszé­dét e szavakkal fejezte be: „Éljen a marxizmus-leninizmus győzelme az egész világon!" A világ megegyezésre vár KONGÓI HELYZETJELENTÉS Leopoldville (ČTK) — Az ENSZ képviselője Leopoldvillében kedden este közölte, hogy a keleti tarto­mány kormánya lezárta határait. A Lumumba miniszterelnököt támogató tartományi kormány egységei meg­szálltak minden utat Stanleyville és Leopoldville között. A keleti tarto­mány katonái megszállták Búmba ki­kötővárost, amely a Kongó folyó partján Stanleyville és Coquilhat­ville, az egyenlítői tartomány fővá­rosa között fékezik. Kedden Stanley­villében Mobutu ezredes 50 ejtőer­nyőse összeütközött a keleti tarto­mány katonáival. Mobutu erősítése­ket küldött Bumbába. Edward Kennedynek, az új ame­rikai elnök öccsének vezetésével az amerikai szenátorok bizottsága ér­kezett Leopoldvillébe. Az AP hírügy­nökség szerint „tájékozódási" láto­gatásról van szó. * * * Az indiai rádió kedden jelentette, hogy Mobutu ezredes hétfőn meg­kísérelte a PT1 indiai ügynökség tu­dósítójának letartóztatását. 12 fel­fegyverzett katona hatolt be abba a szállodába, ahol a tudósító lakik, aki azonban nem volt jelen. Rikhje in­diai dandártábornok, az ENSZ kato­nai tanácsadója tiltakozott Mobutu­nál az eljárás ellen. Lumumba megbízottjának interjúja Kairó (ČTK) — Antoine, Lumumba kon­gói miniszterelnök külön megbízottja, aki Kairóban Nasszer köztársasági elnökkel tárgyalt, a bolgár sajtóiroda tudósítója előtt a következő nyilatkozatot tette: „Lumumba miniszterelnök letartóztatá­sa Mobutu katonái részéről nem jelenti i azt, hogy az imperialisták Kongóban már nyugodtan pihenhetnek babérjaikon. A kon­! <jói nép harca miniszterelnökének kisza­I badításaért, az imperialisták kiűzéséért és I Kongó függetlenségének megvédelmezésé­i re az egész országban terjed. Stanleyville • és Kongó nagy területének lakossága to­vábbra is hű Lumumbához. Ebben a kri­tikus pillanatban Kongó népének nagy se­gítséget nyújthatnak a szabad államok is. Afrikának és Kongónak nem kegyelemre, hanem igazi barátiágra van szüksége." Az ázsiai és afrikai országok elítélik az imperialisták beavatkozását Kairó (ČTK) - A MEN hírügynökség december 7-én közölte, hogy az Ázsiai és Afrikai Országok Szolidaritási Szer­vezetének áilandó titkársága december 6-án kiadott nyilatkozatában elítéli az Imperialisták beavatkozását Kongó bel­ügyeibe. Egyúttal elítéli azokat a gaz­tetteket, amelyeket a belgák Kongóban az USA, Franciaország és Nagy-Britannia támogatáséval követnek el. Az amerikai kül­dött javaslatára december 5-én félbeszakították az atomfegyverkísérletek beszüntetésé­ről tárgyaló genfi háromhatalmi ér­tekezletet. Ogy döntöttek, hogy a szovjet, amerikai és angol küldött februárban folytatja a tárgyalásokat, miután hivatalába lép az új ameri­kai elnök. A történelem az egyik leghosszabb ideig tartó konferenciaként tartja majd számon a genfi háromhatalmi értekezletet. Több mint két éve kez­dődött meg. Ez alatt több mint 260 hivatalos tanácskozást, rengeteg ma­gánbeszélgetést és nem hivatalos összejövetelt rendeztek. Bizonyos eredményes munkát is végeztek, több pontot elfogadtak, számos kérdésben tisztázták álláspontjaikat. Az érte­kezlet összehívásának fő célja: az atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény megkötése azonban még mindig nem történt meg. Ezért a világ közvéleménye nem lehet elé­gedett, mert a háború komor, rádio­aktiv fellegei még nem tűntek el a láthatárról. Tudjuk, mi volt a Szovjetunió ál­láspontja. Példát mutatott és egy­oldalúan beszüntette az atomkísér­leteket. A szovjet küldött a genfi értekezleten nagy kezdeményezést tett, hogy mielőbb megkössék az egyezményt. A nyugati küldöttek hibája, hogy erre még nem került sor. Az Egyesült Államok húzza-ha­lasztja a megegyezést. Legfeljebb a részletkérdésekben egyezik meg szemfényvesztésképpen, de a lénye­ges kérdésekben különféle akadályo­kat gördít a megegyezés útjába. Egyszerűen nemet mond, vagy hall­gat, legújabban pedig hónapok óta egy szót sem szól a szovjet javasla­tokról. wvnAntrtusi Az USA kerüli a megegyezést olyan t fontos pontokban, mint a nukleáris kísérletek ideiglenes elhalasztása, a föld alatti robbantások ellenőrzése, az ellenőrző és felügyelő bizottság összetétele. Azzal szemben, hogy a Szovjetunió 4—5 évnyi ideiglenes halasztást követel, az USA sokkal rövidebb határidő mellet van. A Szov­jetunió már abba is beleegyezett, hogy a határidő eltelte után az USA néhány kisebb nukleáris töltény föld alatti robbantását végrehajthassa, hogy — mint az amerikaiak állítják — tudományosan szeizmikusán meg­különböztessék az esetleges atom­robbantástól Az USA azonban a va­lóságban az új „kis" atomfegyvere­ket akarja kipróbálni, s nem akarja megengedni, hogy a Szovjetuniónak joga legyen a robbantások alapos el­lenőrzésére. Egyre világosabb, hogy az amerikai kormánykörök csak a világ közvéle­ményének fokozódó nyomására egyeztek bele a tárgyalások meg­tartásába és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák az egyezmény aláírását. Ugyanakkor a tárgyalások kudarcáért a Szovjetunióra akarják hárítani a felelősséget. Erre vall az is, hogy az USÁ-ban most többen nyíltan követelik az atomrobbantási kísérletek felújítását. A New York Times beismeri, hogy az utóbbi idő­ben ez az irányzat győzött bizonyos körökben. Az United News and World Report azt írja, hogy az USA kb. 50 típusú új atomfegyvert gyárt s eze­ket ki kell próbálni a gyakorlatban. Ilyen helyzetben végződtek a gen­fi tárgyalások. Most meg kell várni, milyen álláspontra helyezkedik majd Kennedy elnök új kormánya. Az em­beriség türelmetlenül várja e kérdés megoldását. ' BS Folytatják a gyarmati rendszer felszámolásának vitáját ENSZ-KÖZGYŰLiS PLENÁRIS ÜlÉSE A közgyűlés plenáris ülése hirtelen dél­után és este folytatta a gyarmati rendszer felszámolásának vitáját. A vitában eddig 55 küldött szóialt fel, s kedden délután további 20 szerepelt a felszólalók névso­rában. Wadsworth amerikai küldött felszólalá­sa arra a régi közmondásra emlékeztetőt-: a tolvaj tolvajt kiált. Nem merte tagadni a gyarmati rendszer áldatlan következmé­nyeit és ezért arra az állításra veteme­dett, hogy a szocializmus tulajd-jnképpen kolonializimus, sót még annál is rossz, bb valami. Az amerikai küldött persze Kény­telen volt elismerni a felszabadító moz­galom sikereit, s megjegyezte, hogy ez „igazságos, természetes és feltartóztatha­tatlan mozgalom". Igyekezett eiiiitetni, hogy az USA portoricoi uralma nem kolo­nializmus, s hogy „megfelel" a bennszü­lött lakosság óhajának. Wadsworth kijelentette, (togy az USA nem támogathatja a 43 ázsiai-afrikai or­szág jelenlegi formájában benyújtott ha­tározati javaslatát. Az utána felszólaló libanoni küldött rá­mutatott a gyarmati uralom csökevényei­re, melyek a világ több részében még mindig fennállnak. Elítélte a Délafrikai Unió fajgyűlölő politikáját, és az arabok megkülönböztetését Izraelben. A további felszólaló, Uruguay küldötte a gyarmat­tartók szekerét tolta és kijelentette, hogy a spanyolok dél-amerikai gyarmaturalma „a civilizáció nagyszerű műve". Martino olasz küldött kötelességének tartotta, hogy védje az új gyarmattartók törekvéseit, s intette a küldötteket, „ne hamarkodják el" a további gyarmatok fel­szabadítását. A szovjet kezdeményezést „propagandának" minősítette. Raul Roa kubai külügyminiszter felszó­lalásában hangoztatta, hogy ne tévesszék szem elől az USA gyarmaturalmát és AV.V.V.V.W.V.VAVAV.VAW/W.VAVAWAVAV.V.V. A BELGA DOLGOZOK tömegtilukozásokkal válaszoltak a kormány „takarékossági programjára". Lutychben, Hertstalban, Seralngben és másutt több tízezres tün­tetéseket rendeztek, amelyeken kifejezésre juttatták elhatározásukat, harcolni fog­nak az adók 10 milliárd frankkal való e melése és a kormány szociális és kulturá­lis kiadásainak. 8 milliárd frankos csökkentése ellen. Képünkön: a seraingi tünte­tés, Zentralbild felv. úgynevezett függő területeit, a bérbevett támaszpontjait és csatornáját Latin-Ame­rikában. Kuba világos álláspontra he­lyezkedett a gyartmaluralom kérdésében. Az amerikai imperializmus ma az új gyar­matosító törekvések fő szervezője. Az iraki küldött elítélte a kolonializ­must és a francia gyarmattartók algériai irtóhadjáratát. Rámutatott az angol gyar­mattartók, ománi és dél-arábiai agressziójá­ra, mely ellen az arab népek hősiesen küzdenek. Az éjszakai ülésen felszólalt Belgium küldötte is, aki a félig üres teremben igyekezett védelmezni 'a gyarmatosítók „érdemeit". Utána a volt Francia— Kongo küldötte élesen elítélte a gyarmati rend­szert. Gabun és Thaiföld küldöttének felszólalása után az éjszakai ülés véget ért Csehszlovák kezdeményezés New York (ČTK) — Az ENSZ közgyű­lésének harmadik bizottságában, amely a tudományos ismeretek terjesztésének kér­dését és a nemzetközi tapasztalatcserét tárgyalja, Helena Leflerová nemzet­gyűlési képviselő, csehszlovák küldött, a csehszlovák küldöttség nevében pót­indítványt nyújtott be a nyolc or­szág — Argentína, Ausztrália, Brazília, Franciaország, Japán, Hollandia, Nagy­Britannia és az USA — határozati javas­latához, amely pótindítvány a többi között hangsúlyozza, hogy a tudományos isme­retek terjesztését békés célokra kell fel­használni. Emellett külön gondot kell for­dítani a gazdaságilag elmaradott orszá­gok gazdasági és szociális fejlesztése fo­lyamatának meggyorsítására. GYÁMSÁGI BIZOTTSÁG New York (ČTK) — Az ENSZ közgyű­lésének gyámsági bizottsága keddi ülésén 65 szavazattal jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely felszólítja a délnyugat­afrikai bizottságot, kezdje meg azonnal az ezen a területen uralkodó helyzet kivizs­gálását. A határozati javaslat bírálja a Délaf­rikai Unió kormányát, hogy mindeddig nem tett eleget a közgyűlés újólagos felszólításának, hogy vizsgálja felül Dél­nyugat-Afrika politikáját és hogy e te­rület lakosságának adja meg jogait és szabadságát. GAZDASASI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG New York (CTK) - Az ENSZ köz­gyűlésének gazdasági bizottsága kedden jóváhagyta az ENSZ úgynevezett beru­házási alapjának létesítéséről szóló hatá­rozatot, amely alap a gazdaságilag ke­vésbé fejlett országok megsegítésére szolgál. Ez a határozat a gazdaságilag elmaradott országok hosszas törekvésé­nek eredménye. Ezek az országok olyan segítséget kívántak, amely megfelelne szükségleteiknek, lehetővé tenné az ipar sokoldalú építését és ezen az alapon az önálló gazdasági fejlődést. A gyarmatosítók szembehelyezkedtek az ENSZ segítségének ilyen formájával, mert nekik inkább megfelel az eddigi forma az ENSZ ún. műszaki segítsége keretében. Jellemző, hogy az ENSZ beruházási alapjának létesítéséről szóló határozat ellen csupán az USA, Nagy-Britannia, a Délafrikai Unió és Ausztrália szavazott. JJJ SZÖ 3 * 1960. december 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom