Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)
1960-12-27 / 358. szám, kedd
/Qk loáyicsi lányok SZOCIALISTA MUNKABRIGÁDJA A zt ma már nehéz lenne pontosan megállapítani, kinek az agyában fogamzott meg legelőször a brigádalakítás gondolata. Mondjuk csak egyszerűen, hogy a szocializmus első évében született — ezerkinlencszázhatvanban. Helyszín: Elektrosvit — Nové Zámky. Persze, ha valaki azt gondolja róluk, hogy csak fontoskodva, összeráncolt homlokkal lehet velük beszélni és a tervteljesitési grafikonon, meg a gyűlések kérdésén kfvül más beszédtéma nem akad a műhelyben, az téved. Talán mindennél beszédesebb, ha azt mondjuk, hogy tizenkilencévesek a lányok. És roppant kíváncsiak. Legtöbbjüket az égvilágon minden érdekli. A legújabb hajviselet éppúgy, mint mondjuk a villamos csavarhúzó szerkezete, amivel a világítótesteket szerelik össze. Tíz óra körül érkeztem a műhelybe. Az egyik sarokban négy-öt kislány Halász Évát oktatta, akit ha fiú volna, a műhely Benjáminjának kellene neveznem, mert ő a legkisebb a sok fiatal között. Surányi Erzsébet arról beszél, hogyan sikerült ennyire jól megfésülködnie a legújabb divat szerint. D e kezdődik a munka, megindul a futószalag, szükség van a gyors leánykezekre. Surányi Erzsébetnél állok megint. Azt mondják, ő a legszorgalmasabbak egyike az üzemi ipariskolában. Mert ő is, mint általában a többiek, csak betanított munkásként kezdte. Elvégezte a nyolcéves középiskolát, azután a gyár különböző munkahelyein és tanfolyamain megtanulta a legszükségesebbeket, s ide osztották be a futószalag mellé. Erzsike kezében már ott is a csavarhúzógép. A nyílásba gyakorlott kézzel beleilleszti a csavart, majd a gép pillanatok alatt odaerősíti a neoncső vázához az alkatrészt. — Ördöngös szerkezetnek néztem én ezt a gépet, amikor először a kezembe adták. Egyszer-kétszer csak úgy kíváncsiságból elmentem a javítóműhelybe, ahol azt is megláttam, milyen a gép szerkezete, belseje. Az egyik mester elmagyarázta, hogy mire szolgálnak a tekercsek, a másik meg azt mondta meg, hogy a gép miért kezd működni, amikor lenyomom a felső részét. !gy fokozatosan sok mindenjt megtanultam a technika világából, olyan dolgokat, amikről nemrég még sejtelmem sem volt. De minél többet tudtam, annál többre vágytam. Bevallom, nagyon kíváncsi természetű vagyok — néz rám Erzsike ártatlan tekintettel, de huncut mosollyal. — Ezért kezdtem aztán iskolába járni. Négy év múlva érettségizem, jelenti ki büszkén. Balogh Ilonkát, az a gyanúm, azért választották meg a szocialista munkabrigád vezetőjévé, mert a lányok maguk is belátták, hogy Ilonkán kívül valamennyien túlságosan komolytalannak „néznek ki", ha valaki csak úgy felületesen szemléli őket. Ilonka, az egészen más fából van faragva. Megfontoltan beszél, még véletlenül sem túloz, pontosan fejezi ki gondolatait. Azt mondják, a brigád megalakítása óta még komolyabb lett. Mert akkoriban sokan bizony fejcsóválva beszéltek a lányok kezdeményezéséről: „Ugyan, mit akarnak ezek az éretlen fruskák?" A műhely minőségi ellenőre is dicséri a lányokat. Marosinec János régi ember a gyárban. Azt mondják a lányok, a minőség terén őt nem lehet „átejteni". De János bácsi — ha kellene —, ma akár ölre is menne a lányaiért. Van is miért. — Fehér holló a selejt, mióta megalakult a munkabrigád. Először azt gondoltam, hogy véletlen az egész, de most már, ahogy azt hónapok óta látom, valami törvényszerűség van a dologban. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy miben rejlik a jó minőség titka, de való igaz, hogy sokat javult a minőség. — Ogy látom, növekedett a lányok felelősségérzete is. Ha például ritkán megtörténik, hogy valamelyik elkésik, vagy igazolatlanul mulaszt, nem tudom hogyan, de azt maguk között elintézik. Ügy mondanak mindent egymásnak, hogy az illetőnek egy hétig is van min gondolkoznia. Honnan is eredt tehát az Elektrosvitben a brigádalapítás gondolata? Mint minden nagyobbarányú megmozdulásnak, ennek a mozgalomnak az indítványozói is a kommunisták voltak. Először a szerszámgyártórészlegen kezdték el. Az pedig csak természetes, hogy abban az üzemrészlegben, ahol csupa fiatal van, követték a jó példát. Mert ebben az üzemben a párt és a CSISZ jól ki tudják használni a fiatalok természetadta tulajdonságát: a minden iránti kíváncsiságot. . A minőség és a munkafegyelem javulásán kívül még más téren is meglátszanak a kézzelfogható eredmények. Ebben a tanévben csak a lányok műhelyéből heten iratkoztak be az esti ipariskolába. ÚJBÓL AZ ŐSI RÖGÖN j A szövetkezet megalakulásának el- mivel nem látta érvényesülésének só évében először a fiúk egy cso- lehetőségét, portja mondott búcsút a falunak. — M a már nem panaszkodhatunk s A kitartóbb legénykék és a 17—18 — mosolyog az elnök elégedetten — £ éves leányok azonban, ha az előleg- mert az elö z° években gépesítettük £ osztásnál zsörtölődtek, panaszkodtak gazdaságunkat, jobb munkaszerveis az alacsony kereset miatt, másnap ismét jó kedvvel — mintha mi sem történt volna — folytatták a munkát. — No, majd meglátjuk a következő elölegosztásnál — biztatták egymást és a csoportvezetők utasítása szerint serényen dolgoztak. Múltak a hónapok, sőt évek teltek tanak egy-egy munkaegységre elő zéssel fokoztuk a termelést, a munkaegységek értéke 20 koronára növekedett. Döntő fordulatot hozott ez v a szövetkezetben s a szilárd jutalmazás érvényesítésével az ifjúság J 1 számára is vonzóbbá tettük a gaz- s dálkodást. i Az év elejétől 16 koronát folyós!- v : egy-egy munkaeavséare elő- . el. ám az előleg folyósításában nem történt változás. A vezetőség egyszer csak arra ébredt, hogy a fiatalok — szinte észrevétlenül — elszállingóztak a szövetkezetből. — Nehéz napok következtek az ifjúság eltávozása után, — emlékezik vissza Michal Gabriška, a recai EFSZ elnöke. Mi csábította el őket az ősi rögtől, a faluból? Annak idején az idősebbek faluszerte hangoztatták: ...A mai fiataloknak nincs ínyére a paraszti munka, mind csak a városba, gyárba fut kényelmesebb foglalkozás után... — Valóban ilyen lenne a mi ifjúságunk? — néztek össze és kérdezték egymástól a falu vezetői, a HNB és az EFSZ gyűlésein. Ne tagadjuk, a falu ifjúsága a múltban is s valljuk be, ma is, szívesen választja a változékonyabb életet, mintsem hogy megmaradjon az eke szarvánál. Am vele született minden mutatóban teljesítjük' ater- í 'rok'láthatók hdidncóno-o ctt ífíúcácinnl/nol/O tinf Ui'ick/,1 „J J:mc ' i . j ? légként, s ez a tény több mint 30 J fiú, leány visszatérését segítette elő < a szövetkezetbe. j , Michal Adamec, az ellenőrző bizottság elnöke elismeréssel beszélt í a röghöz visszatérők munkájáról, egy szóval sem említi a paraszti munkához való rossz viszonyokat. — A traktorosok és más terme- s lési ágakban dolgozó fiatalok — so-\ ' 7rolja a példákat — nemcsak maguk > *.' dolgoznak jól, hanem az üzemekben elhelyezkedett ifjúmunkásokat is megnyerik, ha a szövetkezetben fontos munnka elvégzéséről van szó. Most legutóbb, vasárnap például az új istálló befedését végeztük el kar- ^ öltve a falu ifjúságával. — Mit hozott a szilárd jutalmazás a szövetkezet gazdálkodásában? — i érdeklődöm Kádár János sertésete- < , , • .„„,. . „„ tőtől * 5 „Hogyan lakjunk" címmel kiállítást rtn— Az áilattenvésztéshen nélriánl S dezett 0sti nad Labe m' b ű" a bút0 r'. .ľíi! ? , iľ S»pari kereskedelem. A kiállításon az uj mondja - a tojás kivételevel < f akásckba szán t legújabb típusú bútoA Karlovy Vary-i porcelángyárak Stará Rola-i üzemében kiváló minőségű porcellándisztárgyakat gyártanak. Képünkön Jarmila Osiková a végső simításokat végzi a kávéskannákon. (ČTK felv.) F eltehetnénk a kérdést: Igazuk volt a hitetlenkedőknek, akik kételkedtek a szocialista munkabrigádok fontosságában? Az élet azt mutatja, nem érdemes a szót erre vesztegetni. Az élet nekünk adott igazat. Tóth Mihály betegsége-e ez ifjúságunknak? A recai példák ezt félreérthetetlenül megcáfolják. Mert a parasztfiatalok elszállingózásának egész mások voltak az indítékai. — Gyerekcipőben járt még akkor szövetkezetünk — magyarázza Ján Hrubý könyvelő —, alacsony volt a munkaegység értéke, mert csak kézierővel dolgoztunk. A szövetkezetben dolgozó fiatalok látva, hogy az üzemekben dolgozó kollegáik sokkal jobban keresnek, szebb ruhákban járnak, és könnyebben dolgoznak, nem csoda, ha mindenáron ki akartak jutni a szövetkezet akkori légköréből. A falu ifjúságának ellenvetése tehát nem a földhöz való rossz viszonyából, hanem a szövetkezet kedvezőtlen munkafeltételeiből eredt, Dr. Michal Faltan meghalt (ČTK) — A Szlovák Tudományos Akadémia elnöksége mély megrendüléssel közli, hogy dr. Michal Falťan, a gazdasági tudományok kandidátusa, a Szlovák Tudományos Akadémia gazdasági intézetének igazgavet. Húsból eddig 125 mázsával adtunk el többet közellátásunknak. A növénytermelés szakaszán csak a dohány betegsége miatt történt kiesés, másképpen itt is túlszárnyaltuk volna a bevételeket. A szilárd jutalmazás bevezetése végeredményben megoldotta a munkaerőhiány kérdését is s talán egyedüli szövetkezet a járásban, ahol az őszi csúcsmunkák elvégzéséhez nem volt szükség a brigádosok segítségére. A következő évben az EFSZ (B. KrejčI felv. ČTK) EZ IDÉN TÖBB MINT 102 EZER csehszlovákiai és külföldi beteg részesült gyógykezelésben Karlovy Varyban, Marianské Lázneban és Františkové Lázneban. A SANGHAJI ÓRAGYÁR harmincszor annyi karórát gyárt, mint 1958-ban, hogy ki tudja elégíteni a mind nagyobb keresletet. Különösen népszerű a kiváló, 17 köves „Sanghaj" karóra. AZ ELSŐ NEMZETKÖZI TELEVÍZIÓS a munka díjazásának egy magasabb > FESZTIVÁL Monte Carlóban lesz január formáját, a teljesítménynormák sze- S 16-tól 23-ig. A fesztiválra már sok orrinti jutalmazást vezeti be, mert < szág, köztük a Szovjetunió, Japán, úgy szervezte meg gazdálkodását, £ Anglia, Hollandia és az USA is bejelenhogy az állattenyésztés és a növény- s tett e részvételét. termelés jól kiegészítsék egymást, i A KELET-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN egész éven át folyamatosan biztosítsák a bevételeket. Szlovákiában ez ideig 20 szövetkezet tért át a munka díjazásának új rendszerére s nem bánták meg. 1960-BAN 12 új mozi létesült, és számos községben a népművelési otthonokban filmvetítő-berendezést szereltek fel. NYOLC ÜJ ÉPÜLETELEMGYÁRAT helyeztek üzembe az idén a Német Demokratikus Köztársaságban. A gyárak hogy ezen a nagyon fontos területen S évente 3850 lakás előre gyártott elemeit úttörőmunkát végeztek. A fiatalok 5 szállítják az építőiparnak. ezekben a szövetkezetekben nem kívánkoznak el a faluból, mert az iparban dolgozó barátaikhoz hasonló kereseti, érvényesülési lehetőségekkel rendelkeznek. E falvak ifjúsága teM tóhelyettese hosszan tartó betegség hát 0ttho<nra talált a mezőgazdaság- i vége t 20 000 DOLGOZÓ vesz részt téli üdült* tésen a Magas-Tátra 10 FSZM-üdülöj ben. Az első üdülők december 25-én ér* keztek a hegyekbe, az utolsó üdülte*tési turnus jövő év április 2S-én ér; után december 24-én a reggeli órákban Bratislavában elhunyt. Mint tudományos dolgozó a mezőgazdaság számos időszerű kérdésével foglalkozott és fontos problémák elemzésével érdemeket szerzett hazánk szocialista mezőgazdaságának fejlesztésében. Michal Faltan elvtárs, a CSKP sok éves tagja és funkcionáriusaként si keres tevékenységet ban, akiknek viselkedését a valamikori parasztgőg helyett az új kollektív büszkeség érzése jellemzi. Szombath Ambrus Űj özem épül Šafárikovóban A DÉLAFRIKAI UNIÓBAN egy pretóriai bányamunkás 184 karátos gyémántot talált. A drágakövet azonnal beszolgáltatta, jutalomképpen 750 fontot kapott. A SZOVJETUNIÓBAN MEGKEZDTÉK a radar irányítású traktorok sorozatos gyártását. E készülékkel egy ember egyszerre két-három traktort irányíthat. A SZOVJETUNIÓ KULTURÁLISÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK meghívására az „Old Vic" angol színház együttese a Szovjetunióba látogat. Az együttes január 5-én Moszkvában, majd Lenin(ČTK) — Šafárikovóban három évvel ezelőtt kiadós ásványvíz-forfejtett ki a rást fedeztek fel. A városban a harnépgazdaság szakaszán s az állam- módik ötéves tervünk éveiben megapparátus szlovákiai vezető funkciói- kezdik egy nagy ásványvíz-elosztó S grádban vendégszerepel ban. Aktív részt vett a földreform üzem építését. Az új üzem építése < NYUGAT-EURÓPA LEGNAGYOBB MÉ megoldásában és jelentős szerepet 11 millió koronába kerül. Korszerű ? RETÜ elektronikus agyát a Genf mel. töltött be falvaink szocialista építő- berendezésével naponta 200 ezer pa- > { e! t' a t° r! l m^ 9'Í' 2ík al kuta tomtézetben álmunkájában. lack megtöltésére lesz alkalmas. l b t> á k t* A berendezés súlya 19 tonna. J i LUHAČOVICE GYÓGYFÜRDŐBEN ez idén részesült a legtöbb — 14 248 — ember gyógykezelésben. 300 000 ember tanulja a kormányzás művészetét NEM EGÉSZ fél év telt el a választások óta, de ez az idő elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk: a nemzeti bizottságok nagy többsége kedvvel és lendülettel látott munkához. Az eddigi munka során új módszereket kezdtek bevezetni, amelyek közül a legjellegzetesebb a szakbizottságok ténykedése. A gyakorlati eredményekben azonban egyelőre jelentős eltérések tapasztalhatók. Ez azzal magyarázható, hogy egyes nemzeti bizottságoknál nem kielégítő a szervező munka, és ebből erednek a többi hiányosságok. Például az, hogy a plzeňi járás Radošice községében három hónapon át nem ült össze a mezőgazdasági szakbizottság. És hogy a helyi nemzeti bizottságok sok helyen — attól való felesleges aggodalmukban, hogy nem tudnának élni bővült jogkörükkel — a szakbizottságok hatáskörét korlátozzák. Előfordulnak olyan hibák is, hogy a nemzeti bizottságok nem érvényesítik az ellenőrzés elvét a hozzájuk tartozó vállalatokkal szemben, amelyek azután szabadjára engedve azt csinálnak, amit akarnak. A nemzeti bizottságok nemtörődömsége tette lehetővé, hogy a Banská Bystrica-i kommunális vállalatok például a mosásért és tisztításért az előírtnál 48 százalékkal magasabb árat számláztak a lakosságnak. Mindezek a hibák, — amelyeknek döntő többségét főleg a tapasztalatlanság okozza — szükségessé teszik, hogy a nemzeti bizottságok képviselői, a szakbizottságok tagjai, valamint a funkcionáriusok alapvetően megismerkedjenek az államhatalom helyi szervei működésének problémáival, hogy politikailag, szakmailag és szervezésileg egyaránt jól értsék feladataikat. A KORMÁNY úgy határozott, hogy ez év decemberében és a jövő év első hónapjaiban a funkcionáriusok részére szemináriumokat, előadásokat és bennlakásos iskolázásokat rendeznek. Hatalmas, széleskörű oktatás lesz ez, amelyen több mint 200 ezer képviselő és több mint 100 ezer polgár, — a szakbizottságok tagjai, a nemzeti bizottságok dolgozói — sajátítja majd el gyakorlatilag és elméletileg a legnehezebb és a legfelelősségteljesebb tudományt, a kormányzás művészetét. A poprádi járásban már meg is kezdték az oktatást. A járási nemzeti bizottság kilencven képviselője, száz HNB elnök és titkár, valamint nőbizottsági elnök, ötszáz szakbizottsági elnök és több mint ezer további funkcionárius vesz részt rajta. Vyšné Ružbachyn kéthetes bennlakásos iskolát szerveztek azon községek titkárai számára, ahol még nincs EFSZ. A titkárok a két hét alatt megismerkedtek itt a nemzeti bizottságok feladataival és munkamódszereivel, az EFSZ-ek gazdasági kérdéseivel, az ötéves terv négy év alatti teljesítésének lehetőségeivel a mezőgazdaságban stb. Barabás elvtárs, a JNB titkára a HNB titkárok feladatáról és a szervezési munkáról tartott előadást. További bennlakásos iskolák szervezése folyamatban van. Ebben a járásban megtalálták a helyes formát a szakbizottságok elnökeinek iskolázására is: az előadásokat a JNB szakbizottságainak elnökei tartják. Az oktatás megszervezésének módja a járások sajátosságai szerint valószínűleg különböző lesz. A kelet-szlovákiai kerület északi járásaiban — ahol a nemzeti bizottságok szervezési és irányító munkája, főleg a mezőgazdaság terén gyengébb — a JNB-nek úgy kell megszerveznie az oktatást, hogy a funkcionáriusok és a nemzeti bizottságok képviselői a legaprólékosabban elsajátítsák a község élete szervezésének elveit. A TRNAVAI járásban — ahol szilárd szövetkezetek vannak s a helyi funkcionáriusok már gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek — a járási pártbizottság más módon szervezi az iskolázást. A HNB szakbizottságainak tagjait negyedévenként hívják egybe, hogy részletesen megismerjék az új feladatokat. A HNBképviselők részére előadássorozatot rendeznek, melynek 6 előadását közvetlenül a községben a HNB titkára, illetve valamelyik tapasztalt funkcionáriusa tartja. A nemzeti bizottságok funkcionáriusai bennlakásos iskolákon tanulnak, a HNB titkárok és az EFSZ-ek pártszervezetének elnökei közösen. Mint már fentebb említettük, ezeknek az elvtársaknak a szervezési munka terén bőséges tapasztalataik vannak, így az iskolán nem a nemzeti bizottságok munkamódszereit ismertetik. Az előadásokon a falusi pártszervezetek agitációs és propaganda-munkájával foglalkoznak, azzal, hogyan nyilvánuljon meg a párt vezető szerepe a falvakon a nemzeti bizottságok munkájában. A nemzeti bizottságok dolgozóinak oktatását az üzemi munkaiskola keretében oldják meg. A FELHOZOTT két példa ugyan különböző, de a járások helyzetét tartva szem előtt mindkettő helyes. Ehhez hasonlóan, a helyzetet jól megfontolva kell megoldani a képviselők oktatását a többi járásban is, hogy a dolgozók minden körülmények között helyesen végezzék az állam irányításának felelősségteljes munkáját, —ska— A BRNÓI MÁSODIK NEMZETKÖZI ÁRU. IMINTAVÁSÁRRÓL készülő színes filmet, i amely gépiparunk utóbbi 15 évi sike| reit szemlélteti, most fejezik be a brnói > Népszerű Tudományos Filmstúdió dol^ ! gozói. A LONDONI REPÜLŐTÉRRŐL altönt az 1 a történelmi nevezetességű zsebóra, I amelyet Róbert Scott kapitány utolsó ' Délsarki expedícióján viselt és amelyet | Sir Vivian Fuchs is magával vitt, ami> kor három évvel ezelőtt keresztül haladt | a Déli-sarkon. 14 ÉVI ELZÁRÁSRA ítélte egy chicagói esküdtbíróság Herald Dalibozak 14. éves fiút egy ötéves kislány meggyilkolásáért. BERLINBEN 37 KIVÁLÓ TUDÓSNAK, mérnöknek, gépszerkesztőnek és műszaki dolgozónak adományozták az „Érdemes műszaki dolgozó" megtisztelő elmet az NDK kormánya elnökségének javaslatára. MŰEMLÉKNEK NYILVÁNY1TJÁK a Déli-sarkon azokat a táborokat, amelyekből kiindulva Shackleton (1908-1909ben) és Scott (1910-1912-ben) kutatóútjára indult. 100 MEGAWATT teljesítőképességű turbinát készítettek a berlini BergmannBorsig nemzeti vállalatban. A luebbenaul új villanytelep számára készített turbina a legnagyobb, amelyet eddig az NDK-ban gyártottak. HELYREIGAZÍTÁS I.apunk december 25-i számának ötödik oldalán a felső kép aláírásába a nyomda hibájából sajtóhiba kerUlt. A helyes szöveg a következő: Skót dudások í jordániai uniformisban üdvözlik a jeruzsálemi pátriárkát Betlehem főterén. ÜJ SZÖ 2 * 196". december 27,