Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-02 / 334. szám, péntek

HATÉKONYAN HASZNŔLJUK FEL a lakásépítésre előirányzott eszközöket Karel Beran, a pénzügyminisz­térium dolgozója a Hospodárske noviny legutóbbi számában rész­letesen foglalkozik a lakásépítke­zés kérdéseivel. Az alábbiakban közöljük a cikk rövidített szöve­gét. Népgazdaságunk fejlesztésének Üteme határozza meg, mennyi anya­gi és pénzeszközt fordíthatunk a la­kásépítés céljaira. Ez a törvény­szerűség arra kötelez bennünket, hogy a lehető leghatékonyabban használjuk lel a lakásépítésre elő­irányzott 'eszközöket és ugyanakkor betartsuk az új lakások s lakóházak magas színvonalát meghatározó, alapvető fontosságú irányszámokat. Az állami s a magánépitkezések mel­lett ezért van szükség szövetkezeti és vállalati építkezésekre is, ame­lyek az EFSZ-ek lakásépítésével együtt kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a lakosság széleskörűen, aktívan nyújtson segítséget a lakás­probléma megoldásában. , Az évente mintegy 40 ezer lakás építéséről gondoskodó állami lakás­építkezés elsősorban arra van hivat­va, hogy támogassa azon gazdasági ágazatok, üzemek fejlesztését, me­lyek üzemeltetése attól függ, hogy állandó munkaerőik a munkahelyek közelében lakjanak. Ezen gazdasági ágazatok s üzemek dolgozóinak el­szállásolásával egyidejűleg biztosí­tani kell a feltétlenül szükséges szolgáltatásokról gondoskodó dolgo­zók elhelyezését is. Az állami lakás­építkezés végül arra is hivatott, hogy lakást biztosítson a kisebb kereset­tel rendelkező, de különösen a több gyermekes családoknak ott, ahol ipa­ri ágazatok létesülnek és ezért fo­kozott a munkaerőszükséglet. A szövetkezeti lakásépítés nemcsak a legcélszerűbben egybeköti az egyéni és társadalmi érdekeket, hanem a legna­gyobb mértékben lehetővé teszi, hogy a dolgozók közvetlenül vegyenek részt a lakások építésében és a lakásalap igaz­gatásában. A szövetkezeti lakásépítések keretében az 1960-ban épült 10 ezer la­kással szemben, harmadik Ötéves tervünk éveiben — 1961-ben 15 ezer, 1962-ben 20 ezer, 1963-ban 23 ezer, 1961-ben 30 ezer és 1965-ben 35 ezer új lakás épül. Az állam e célra az állami építkezés ke­retében az átlagos lakásra fordított költségek 30 százalékát folyósítja. Ezen összegek juttatása nincs a megtérítés feltételéhez kötve. Az állam harmadik ötéves tervünk éveiben 2 milliárd 320 millió korona segélyt nyújt a lakásépí­tési szövetkezeteknek. Ezenkívül 3 szá­zalékos kamat mellett csaknem ugyan­ilyen összegű hosszúlejáratú hitelt fo­lyósít, melyet 30 év alatt kell Ietör­leszteni a szövetkezeteknek. A többi szük­séges pénzeszközt a szövetkezetek tag­jai tagsági betétjükkel biztosítják, amely 40 százaléka a tényleges lakásépítési költ­ségeknek. Minél kisebbek lesznek az egy la­kás építésére fordítandó költségek. annál kisebb lesz a hosszúlejáratú kölcsön összege és a szövetkezet tagjainak tagsági betétje is. A szö­vetkezet tagjai így gazdaságilag ér­dekeltek az építkezési költségek összegében. A lakásépítési szövetke­zetek a megfelelő terv kiválasztá­sával, a lakóház kellő építési mód­jának meghatározásával, az önsegé­lyen alapuló építőanyag-készítés és építkezés megszerzésével, valamint azzal, ha gondosan felügyélnek, hogy az építészeti vállalatok jó mi­nőségben s idejében végeztessék az építkezési munkákat, — igen hat­hatósan befolyásolhatják az építke­zés gazdaságosságát. A vállalati építkezéseknek az a hi­vatásuk, hogy a vállalatok pénzösz­szegeinek, anyagi tartalékainak s munkaerőinek mozgósításával já­ruljanak hozzá a lakásprobléma megoldásához. A vállalati építkezé­sek e célra rendelkezésre álló sa­ját forrásokbői való pénzellátásának ezért arra kell serkentenie a vállala­tokat, hogy tárják fel a termelésben rejlő tartalékokat, jobb legyen gaz­dálkodásuk s keressék a termelés tervszerű fejlesztésével elérhető megtakarítások lehetőségeit. Egyes vállalatokban nem érdeklődnek kellő­képpen a lakásépítés e módozata iránt és ezt a pénzeszközök hiányá­val indokolják. Arra várnak, hogy az állami építkezések keretében utal­nak ki lakásokat dolgozóiknak, vagy pedig az illetékes minisztériumok­hoz fordulnak pénzeszközökért. Ez pedig helytelen. A vállalati lakás­építkezés így az állami lakásépítke­zés különleges módozatává válnék és nem serkentene pénzügyi és anyagi források szabaddá tételére. Harmadik ötéves tervünk éveiben 25 780 lakásnak kell épUlnle a vállalati lakásépítkezés keretében. Ez az 1961 —1965. évékben befejezésre tervezett lakások számának 5,3 százaléka. Az EFSZ-eknek a CSKP KB hatá­rozata értelmében csak 1961-ben kell megkezdeniük a lakások építését, de már ma meg kell teremteniök az eh­hez szükséges feltételeket; ezt külö­nösen építőanyag-gyártással és az­zal kell elérfiiök, hogy jó gazdálko­dásukkal gondoskodnak a szükséges pénzeszközökről is. A lakásépítő EFSZ-eket két csoportba osztjuk. Az első csoportba a határvidéki EFSZ'-ek tartoznak, amelyek"' államsegélyben és az építkezési költségek 90 száza­lékát kitevő állánii kölcsönben ré­szesülnek. A második csoportba so­rolt, hazánk belterületén levó EFSZ-ek nem kapnak pénzügyi tá­mogatást az államtól. Az állam azon­ban ezeknek az EFSZ-eknek 20 év alatt törleszthető hitelt nyújt, amely a lakásépítésre fordítandó költségek 50 százalékáig terjedhet. Az EFSZ-ek azonban a lakásépítés pénzellátásá­nak céljaira nem használhatják fel az oszthatatlan alap eszközeit, és nem építhetnek lakásokat gazdasági épületek építésének s a mezőgaz­dasági munkák gépesítésének rová­sára. Az EFSZ-ek lakásépítkezései keretében összesen 28 500 lakásnak kell épülnie harmadik ötéves ter­vünk éveiben. Ezért — különösen akkor, amikor nincsenek csúcsmun­kák a mezőgazdaságban — számíta­nunk kell az EFSZ-ek és a falusiak lehető legnagyobb önsegélyére is. A családi házak magánépítése túl­nyomórészt az építkezők önsegélyén és kizárólag saját pénzeszközeik ráfordítá­sán alapszik. Harmadik ötéves tervünk éveiben 110 ezer lakásnak kell épUlnie a magánépítkezés keretében. A lakások magánépítkezéséhez szükséges pénzellá­tásra vonatkozó Irányelvek alapján az építkezőknek lehetőségük van, hogy 4 százalékos kamat mellett 15 évre leg­feljebb 25 ezer korona hosszúlejáratú hi­telt kapjanak a családi ház önsegélyen alapuló építésére és 4 százalékos ka­mat mellett 20 évre 40 ezer korona hi-» telt abban az esetben, ha építészeti vál­lalat építi a családi házat. A lakások építésével és karban­tartásával összefüggő igényes fel­adatok teljesítése jelentős mérték­ben a nemzeti bizottságok politi­kai-szervező és gazdasági munkájá­tól függ. A nemzeti bizottságok komplex módon szervezik s irányít­ják a lakás és egyéb építkezéseket s egyben kezelik a lakásalap túlnyo­mó részét is. A jelenleg legaggasz­tóbb fogyatékosságok egyike az, hogy a nemzeti bizottságok elhanyagolják a lakótelepek tartozékainak építé­sét és műszaki felszerelését. Számos lakótelepen késedelmes az általá­nos iskolák, az óvodák, a bölcsődék, az egészségügyi intézmények építé­se, a kereskedelmi hálózat kiépíté­se, a házak körüli terep rendezése és parkok létesítése. További ag­gasztó probléma, hogy mindeddig nem érvényesülnek elegendő mér­tékben a lakásépítés új módozatai, ami különösen a szövetkezeti és vál­lalati lakásépítkezésekre vonatkozik. Tűrhetetlen az a helyzet, hogy míg magasan túlszárnyaljuk az állami la­kásépítkezésre háruló feladatokat, a szövetkezeti és vállalati építkezések . szakaszán nem teljesítik az előirány­zott feladatokat. A nemzeti bizottságok az elmon­dottak alapján nagy felelősséget vi­selnek a helyi forrásokat felhaszná­ló építőanyaggyártás fejlesztéséért, a hatáskörükbe tartozó ipari válla­latok terven' felüli építőanyag-gyár­tásáért, a lehető leggazdaságosabb lakásépítkezésért s a régi lakások karbantartásáért és korszerűsíté­séért. kultŰRZl A „Nap leányának" gondjai... Y ma Sumacot nevezik hazájában, Peruban a nap leányának. S hogy gondjai vannak? Arról az USA kül­ügyminisztériuma gondoskodott. Elképesztő, s szinte hihetetlen, hogy az az énekesnő, akinek híre a világ minden részébe eljutott, akinek a hangja egyedülálló a világon (négy oktávot ível át), akinek énekében az ősi indián dalok basszus hangjai épp olyan tisztán csengenek, mint a ma­i 1 gasröptű szoprán szólamok — a Sta­| tes Departement kommunistaellenes > hadjáratának egyik célpontja legyen. Akármilyen hihetetlen, Yma Sumac férjének s egyúttal impresszáriójának U. Wiwankonak, az ismert zeneszer­zőnek szavaiból erről értesülünk. Az Ogonyok címü szovjet lap tudósító­jának adott interjújából kitűnik, hogy az indián népdalok is bajt okozhat­nak, ha a „szabad világban" éneklik őket. 1954-ben, amikor a művészhá­zaspár az USA-ban letelepedett, az F BR embereinek valahogy nem tetszhetett az a hatás, amelyet da­laikkal keltettek. Wiwanko hamaro­san megismerte Ellys Island börtö­nét. Szerencsére nemsokára kiszaba­dult, de Yma Sumac és az ő neve már véglegesen az FBR fekete lis­tájára került. Feljegyzésre méltó esetük volt a „Kap himnusza" címü dal bemuta­tója után. Ekkor már ismeretes volt, Híradás a prešovi képtárról A prešovi képtár a legfiatalabb ilyennemű intézménye az országnak. Szerény keretek között indult út­jára a régi kollégium földszintjén. Alapanyagát a Prešov és környékéről származó vagy ott működő művészek alkotásai képezik. Aránylag élénk kiállítási tevékenységet fejt ki. Leg­utolsó tárlata a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 16. évfordulójához kapcsoló­dott s az ifjabb képzőművész nem­zedék utolsó két évbeli műveit vo­nultatta fel. Napjaink minden irányban meg­nyilatkozó forradalmi fejlődésének tükrözését láttuk bennük. Kelet­Szlovákia mezőgazdasági és ipari előretörését jelezték Bendig és Da­no optimista színű olajképei. Gaj lendülettel mutatta be az új Prešo­vot, Hapák balladikus tájaiban fe­szültség él. škatulár friss ecsetke­zelésü összefoglaló modorban láttat­ta meg a partizánfalut. Machaj jó érzékkel, finoman fogalmazta plasz­tikáit. Patoéka is törekedett a mai mondanivaló és forma összhangjára. B. hogy részt vettek a latin-amerikai országok népdalfesztiválján Limában. A dal bemutatója után az impresszá­riót azonnal Washingtonba rendelték. Néhányórás kihallgatásnak vetették alá és olyan „vallomást" akartak ki­csikarni belőle, hogy a „Nap himnu­sza" kommunista propagandát szol­gál... Pedig csak egy ősi inka dal­ról van szó... Yma Sumac nemrégen mutatko­zott be a moszkvai közönség előtt. Ütjük a Szovjetunióba természetesen nem volt titkos, az amerikai hiva­talok tudomást szerezhettek róla. Nem késlelkedtek természetesen, azonnal akadályokat gördíteni az utazás elé. A „megtisztelő felada­tot" most az adóhivatal vállalta. Lehetetlen összegű adóhátralékot vélt fellelni kaliforniai házuk és kertjük után. Ez egyenlő volt a ház elkobzásával... Az USA szorgalmas üldözés után elűzte ezt az énekest, akinek hang­ját az egész világon csodálják. Yma Sumac és férje most három hónapot töltenek a Szovjetunióban, és a ven­dégszereplés után visszatérnek hazá­jukba, Peruba. „A korlátlan lehető­ségek országa" a nép szívéhez szóló művészetnek nem adott érvényesülé­si lehetőséget — nyolc év alatt egyetlen nyilvános hangversenyt sem engedélyezett Yma Sumacnak. Egy azonban sikerült az USA külügymi­nisztériumának: bebizonyította, hogy még a Nap leányának is tud gondot okozni. (v). Szerdán este nagy sikerrel lépett fel a bratislavai Cj Színpadon a Nitrai Kerüle­ti Színház, amely bemutatta Richard Nash haladd szellemű amerikai drámaíró Az esőcsináló címü darabját. M. X ul e j felvételén Dušan Blaškovič (H. C. Curry) és Jozeí Dóczy (Jonáš). í®.*®®®©©***®* JCcwuadáô/zatan Topoľovec község a Duna mentén terül el. A Csallóköz gazdag vidéke. Fekete földjében nemcsak az acélos búza és a nagycsövü kukorica terem meg, de nádasaiban, berkeiben mene­déket, dúsan termő mezein pedig eleséget talál a vad is. Elvesztett fogadás Kétfelöl afféle átkaroló mozdulat­tal indul el a vadászok és hajtók gyűrűje. A sorrendet a topoloveci vadászgazda, Nagy Imre bácsi jelö­li ki. Nem árt vele jóban lenni... Hosszú percek telnek el, amíg a vadászok, a hajtók és vadászkutyák gyűrűje — sok-sok hektár terüle­tet átölelve — bezárul. A vadász­gazda indul utolsóként. Valahol a kör túlsó végén már durran is az első lövés, majd rög­tön utána a másik. — Ajaj — legyint Nagy Imre bá­csi —, amikor már duplázni kell... A körben, a friss mélyszántáson futkároznak a riadt tapsifülesek. Hol itt, hol ott durran a puska. Egy, kettő, három, négy... Egyetlenegy nyúlra! A két vadász közötti' résen mégis kereket oldott a vadul mene­külő nyúl. — Elment — sajnálkoznak a szom­szédok és ebben a sajnálkozásban némi káröröm is csendül. Nem, nem rosszakaratból, csakhát vadászok. — Nem baj — inti le őket a va­dászgazda. — Magnak is kell. De most azután rajta a sor. A szű­külő körben feléje tart egy nyúl. Ö csak áll, vár. A nyúl már egészen közelébe ér. Akkor emeli fel puskáját, amikor az már a „csőbe" futott. — Bumm! i A nyúl néhány bukfencet vet és elterül. ,Néhány másodperc és B obi, a gazda kutyája cipeli a jókora zsák­mányt, amit azután a hajtó gond­jaira bíznak. A kör közben szükül. A vadászgaz­da megfújja kis kürtjét. Ezután már tilos a körbe lőni. Csak a gyüriiból kijutott nyúl után szabad puffantani. E tilalom megszegéséért egy liter bor a bírság. A hajtók hozzák a nyiilakat, az úton kocsi vár. A vadászok pedig diktálják. — Egy... — Egy se... — Kettői — s ez már büszkébben csendül. A vadászgazda írja a neveket és számokat. — Tizennégy. Harminc puskás és tizennégy nyúl? Nem kevés? A gazda mosolyog. — Csak nem gondolják, hogy oda­vezetem őket, ahol sok a nyúl. Ő elégedett. A hajtővadászatot csak a község határa peremén rendezik. A határ közepét — a jobbik részt — kihagyják. S ezt nem önző számítás­ból teszik. Korántsem. A vadat irtani a legkönnyebb, ám a jó vadász gon­doskodik is a vadállományról. — Imre bácsi — szólítja meg az egyik vendég. Van egy fogadásom: ma nem lövik ki a kontingenst se... — Egy liter! — vágja rá amaz. Egymás tenyerébe csapnak. A vadászgazda újra mosolyog. Hisz egyedül rajta múlik, mennyi nyúlat lőnek ma. Addig vadásznak, amíg a tervezett számot ki nem lövik. Csak tapasztalatlan vendég köthet ilyen fogadást. Hol egy nyúl? A harmadik kerítésnél történt. Az egyik megriasztott nyúl nyíl­egyenesen fut két vadász között a kör­ből kifelé. Az egyik rálő. Nem talál. A nyúl kiér a körből és az előbbi rádupláz. Nyomában durran a szom­szédja puskája is. A nyúl kettőt bukfencezik. A két vadász egymásra néz. Egyik se szól semmit. Vége a körnek. Az előbbi két va­dász egy-egy nyúlat diktál a vadász­gazdának. Az meg számol. A jenébe is! A nyúl eggyel kevesebb. Ojra szá­mol, újra csak nem egyezik. — Egy nyúl hiányzik — harsan a hangja és szigorú tekintettel méri végig a hajtókat. Azok égre-földre esküdöznek. Ők? Hát csak nem képzeli Imre bácsi, hogy ott hagyták volna. Talán rosz­szul írta be? Tyű! Még hogy ő rosszul írná be? Már csak az hiányzik, hogy efféle gyerkőcök leckéztessék őt. Hümmög, morog. Közben a két vadász elsomfordál. Pedig ők talán nyomra tudnák vezet­ni Imre bácsit... Vacsoránál azután újra egymás mellé kerülnek. Véletlenül ülnének együtt? Aügha. Egy-két pohár bor után lassan megindul a beszéd is. Belül mind a kettőt rágja valami. Alig várják az alkalmas pillanatot... — Jó vadászat volt — szól az egyik. — Jó — válaszolja amaz. Ojra elakad a szó. — Akkor igyunk is, necsak be­szélgessünk — töri meg a csendet az előbbi. Pohár koccan. A másik már nem tudja magát tovább türtőztetni. — Nem azért mondom, de azt a nyúlat én lőttem.., A szomszéd rámereszti tekintetét. — Ne tréfálj! — Komolyan mondom. — De hisz kétszer rálőttél és még akkor is futott. Csak az én lövésem után vetett bukfencet. — Amikor te lőttél, a nyúl már bukfencet vetett. így folyik a beszélgetés a vég­telenségig. S amikor valamelyik már kifogy a bizonyítékokból, megemeli a poharát. — Igyunk is, necsak veszekedjünk. Ebben azután egyet értenek ... Vadász kétszerkettő Folyik a lakoma, folyik a szó. A bolgár tengermelléki dombok leve sok sok adomát, vadászhistóriát hoz fel­színre. — Hej, hol vannak már az olyan vadászok, mint M. Jóska volt... Az egyszer úgy találta fültövön az özbakot, hogy a hátsó lábát is el­lőtte ... — Nono! Ez már a furcsa kalandokhoz szo­kott vadászfülnek is soknak tűnik. — Ügy bizony. Szegény pára le­grelészés közben jobb hátsó lábával éppen a fülét vakarta. A golyó el­törte a lábát és a füle mögött fú­ródott a koponyájába. Eltűnődnek, mosolyognak, fejüket csóválják. — Látta valaki? — Dehogyis, — Jóska mindig egyedül járt lesre. Csak a kutyája a megmondhatója. — Az más ... így már érthető. Az asztál végén a vidám társaság egyetlen szomorkodó tagja ül és ürítgeti poharát. — Hajaj! Nyolc patron, találat egy se. No, ez még biztosan kezdő. Nem azért, hogy nem lőtt semmit, hanem azért, mert ezt be is vallotta. Zöld­fülű! — Sebaj, öcskös! A tandíjat meg kell fizetni. Ezzel a vadászgazda vigasztalja, aki váltig csak azt hajtogatja, hogy minden kilőtt töltény egy nyúl. Még hozzá fejlövéssel! — Ne beszélj, — inti le őt egy másik. — melletted álltam, amikor kétszer is rádupláztál. — Nem számít. Én csak azt mon­dom: hat patron hat nyúl. S nem hazudik. Hat tölténnyel hat nyulat tálalt. A többi négy célt té­vesztett. Vadász kétszerkettő. A vadászat azonban nem csupán körvadászatból és lakomákból áll. Nem bizony. Topolovec község határa vadban dúslakodik: nyúl, fácán, fo­goly, őz akad itt szép szómban. De nem csupán a természet bőkezűségé­ből. Nem ám! — Télire csomócskákba kötöttük a takarmányt, a nyulak meg az özek részére. Magból tizenegy zsákkal tá­roltunk. Ezt meg a fácánoknak, fog­lyoknak — dicsekszik a vadászgazda. Lám, a jó vadász jó gazda is. A vad nevelésre, etetésre és sok-sok gondozásra szorul. A ragadozóktól is védem kell a védtelen apró állatká­kat. És ezt a vadász nem önzésből, nemcsak kedvtelésből teszi. Hisz a vad mindannyiunk étlapját tarkítja. Hogy a vadászok szeretnek néha na­gyot kerekíteni? Nincs abban semmi rossz.... S ha majd az olvasó a hentesnél ki­választ egy jókora nyulat és otthon nyúzás közben megállapítja, hogy a lövés szétzúzta hátát, combját — gondoljon arra: talán ez is a büszkén hirdetett fejlövések egyike ... Hogy a feje sértetlen ? Nem tesz semmit. Húsa úgyis ízletes és miért is vennénk el a vadász kedvét? ZSILKA LÁSZLÖ ÜJ SZŐ 5 * !960. december 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom