Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-13 / 315. szám, vasárnap

TELmfEKNiK 2ijomekchöi KITOL TÄNULTA? H

ónapokkal ezelőtt ismerősünknél voltunk látogatóban. S mint már az hasonló esetekben szokás, szó esett a gyermekekről, a nevelésről is. — A szülők befolyása érezhetően csökken a gyermeknevelésben — jelentette ki a háziasszony, miközben tárcájából egy Glóbust húzott elő. — Karcsika, hozzál csak gyufát a konyhából. Ez a Karcsika a háziak hét-nyolc éves fiacskája. Illemtudó, jól nevelt gyermek. Pillanatok alatt megjelenik a gyufával és igazi gavallér módjára tüzet ad édesanyjának. — Tudja, ezek a gyerekek annyi rosszat látnak az életben és ha még a szülői befolyás sem egyensúlyozhatja ki... Hisz az utcán akármikor iát az ember tizenkét-tizennégy éves gyermekeket dohányozni. Az olyan szülőket kerékbe kellene törni... Nos, nemrégiben ez a beszélgetés elevenedett fel emlékezetemben. Minap látogatót kaptunk. Beszélgetés közben szinte egyik cigarettát a másikról gyújtotta. — Látod, ez az én vesztem! — mutatott a félig elszítt cigarettára és kioltotta. — A szívemmel orvoshoz járok. Eltiltotta a dohányzást, de nem vagyok képes leszokni róla. Miután kikísértük és visszatértünk a szobába, négyéves fiam a hamutartóban hagyott legnagyobb cigarettavéget éppen két újja között igazgatta. — Mit csinálsz? — szóltam kis emberkémre s alig tudtam visszatartani a nevetést, olyan derűsen hatott az elém táruló kép. — Dohányzok! — vágja rá ő a legtermészetesebb hangon. — De hisz tudod, hogy azt nem szabad. Beteg leszel — próbálom az érveket. — A bácsi is dohányzik és ő miért nem beteg? — vág vissza a kicsi. — A bácsi beteg, neki sem szabad dohányoznia... — Akkor miért dohányzik? — Mert a bácsi rossz ... F

iam nagy szemekkel bámul rám. Látom, nem érti. S őszintén bevallom, ebben a pillanatban sajnáltam őt. Szülői tekintélyemmel olyan meggyőződésre akartam bírni, mely ellentmond minden logikának. A bácsi rossz, mert dohányzik. A gyermek naponta számtalanszor hallja, szüleitől: nem szabad rossznak lennnie. A bácsi azonban lehet rossz és dohányozhat? Hát csoda-e, ha a gyermek értelmetlenül pislog rám? E párbeszédnek napok múltán folytatása következett. Olvasás közben arra lettem figyelmes, hogy fiam a szomszéd szobában szórakozik valakivel. Kilestem, hogy észre ne vegyen és meg ne zavarjam. Leányom babakocsija felett állt, kezében fél újságoldalból tekert „cigarettával", amit időnként a szájába vett és a képzeletbeli füstöt nagyosan pöfékelte. — Tudod, dohányoznod nem szabad — magyarázta selypítve, de férfias komolysággal a játékbabának. — Ha dohányozni fogsz, megbetegszel. Én is beteg vagyok, de tudod, én rossz vagyok. Azért dohányzok ... Te jó babika vagy, te nem dohányzol... Nem, nem nevetséges eset. Inkább elgondolkoztató. Hány szülő dohányzik otthon, ugyanakkor gyermekeinek tiltja a dohányzást! Anyák, apák egyaránt. A tilalmat azzal magyarázzák, hogy a dohányzás káros. De hogyan értheti meg a gyermek, hogy káros, ha a szülei mégis dohányoznak. Korántsem a dohányzás ellen foglalunk állást. Nem is annak káros voltáról akarunk értekezni. Csupán azt szeretnénk ismételten aláhúzni, hogy anevelésben nem a szavak, nem is a tilalmak és rendelkezések a legfontosabbak, hanem a személyes példaadás. Mert hogyan is tilthatok valamit gyermekemnek, amikor előtte ugyanazt magam is teszem? Ez lenne a nevelés? Ez lenne a szülői befolyás, aminek egyensúlyoznia kellene a családon kívüli káros hatást? Azt a szülőt kellene kerékbe törni, akinek a fia az utcán dohányzik s azt nem, aki otthon rossz példával jár elől gyermekének? Talán még egy példát. A család ünnepi ebédjét fogyasztja. A kacsasült után felette ízlik a vörös bor. A szülők maguknak bort, gyermekeiknek málnaszörpöt töltenek. — Apuka, én is abból a pirosból kérek! — szólal meg a nebuló. — Ez bor... — Kérek szépen bort... — Kisgyerekeknek nem szabad bort inniok. Rosszul lennél tőle. — Te nem leszel rosszul? Az anya szól közbe. — Tudod, apuka is rosszul lenne, ha sokat inna. Eddig nagyjában rendben is lenne a dolog. Ám a boros üveg ebéd után az asztalon marad és a délután folyamán ki is ürül a tartalma. •A négy-hat éves gyermekek nem felejtették el a délben kapott leckét. Feltűnik nekik, hogy apjuk megitta az üveg bort, és nem történt semmi baja. A kérdések egész özöne következik. Mennyi az a sok? Mennyi a kevés? Mennyi sok kell ahhoz, hogy apuka rosszul legyen? S a gyermek képzeletvilágában a sok és kevés fogalma végképp öszszekavarodott. Ezek után nem is csodálkozik senki azon, ha a gyermek felnő, társaságba kerül és mivel nagynak érzi magát, ő is bort iszik. S milyen jó is nagynak lenni! Lám, bort is ihat. De csak keveset. Bizony! Dehát apu hányszor megivott egy egész üveg bort és semmi baja se lett. Egy üveg bor nem is lehet sok... Most szintén nem a bor ellen szállunk síkra. Nem. itincs is rá okunk. Ehelyett azokra akarunk újjal rámutatni, akik a nevelésben mutatkozó fogyatékosságokért szeretnék mindig másra hárítani a felelősséget. Mert a példa ragadós. Az utcán szokatlanul hangoskodó fiatalokkal találkozunk ... Leheletükből a bor szaga árad. S ilyenkor legyintünk. — Ezek a fiatalok... Kerékbe kellene törni az ilyen szülőket is ... Otthon, barátok körében pedig panaszkodunk, hogy a gyermekek nevelésében valahol hiba van. Csökken a szülői befolyás. Mert hát a szülő csak nem tanítja részegeskedésre gyermekét... N

em, nem tanítja — szóval. De viselkedésével, példaadásával éppen ő — a szülő befolyásolja leginkább gyermekét. S nem is felelne meg az igazságnak az a megállapítás, hogy a szülői befolyás csökken. Sőt! Mind jobban érvényesül. Zsilka László & 'T^-r- t^rXI •>•; " r r- J ??' 'j A SERED1 N1KKELKOHÖ ÉPÍTÉSÉN a harmadik negyedévi terv sikeres teljesítése után a dolgozók további eredmények elérésére törekednek. Képünkön: Mlynek elvtárs kőművescsoportja, mely átlag 180 százalékos teljesítménnyel dolgozik. Dominik Halásek, az építkezési részleg vezetője a következőket mondta róluk: „Szorgalmas kőművesek, jó szakemberek. Főleg a falizásnál nyújtanak szép teljesítményt. Nagyrészt az ó érdemük,hogy a fűtőházat november 8-án, a kitűzött határidőben adtuk át a szerelöüzem rendelkezésére. Igaz, nehézségeink voltak. Három nap alatt — közben vasárnap is volt — ötszáz m

2 falat kellett bevakolni. A Mlynekc sjiport a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának tiszteletére nagy munkaigyekezettel dolgozott és eleget tett ennek a feladatnak." (Drábek Viktor felvétele) Védnökségi segítség a szövet'ezetesek tudásának növelésére Figyelemre méltó értekezletet tartottak a napokban Strakonigén a Cseh Motorkerékpár Művek klubhelyiségében. Az értekezleten a' világhírű üzem védnöksége alatt álló EFSZ-ek elnökei találkoztak az üzemi pártszervezet és az üzemi szakszervezeti bizottság képviselőivel. Jelen voltak a megbeszélésen a gyár egyes üzemrészlegeiből azok, akik a védnökségi segítséget megszervezik. Az üzemi munkások javaslatára arról tárgyaltak, miként rendezhetnének a téli időszakban az EFSZ-ek tagjai számára szakelőadásokat és tanfolyamokat. Megállapodtak abban, hogy januárban és februárban elméleti és gyakorlati oktatást nyújtanák a gépjavítással, karbantartással és i villanyszereléssel összefüggő kérdé' sekről, valamint a pontos raktárkezelésről. Az oktatásról a szakszervezeti üzemi bizottság gondoskodik olyképpen,' hogy . a^j.yakorlati mun

r. kát az egyes üzerriríszlegeken mutatják be. Ezek az előadások a szövetkezetesek tudását hivatottak növelni és arra szolgálnak, hogy az apróbb üzemzavarok azonnali kiküszöbölésével ne tartsák fel a munka tervezett folyamatát. A dél-csehországi kerület legnagyobb ipari üzeme szívesen bocsátja tapasztalatait mások rendelkezésére. A járási pártbizottság és a járási szakszervezeti tanács kezdeményezésére összehívott járási aktíván Karel Kraus elvtárs, vállalati igazgató az üzemek a második műszak bevezetése érdekében megtett műszaki, szervezeti és ökonómiai intézkedéseiről számolt be. A járási aktíván részt vettek a járás nagyobb üzemeinek gazdasági vezetői, a párt-, szakszervezeti és ifjúsági szervezeteinek elnökei. A beszámolót vita követte, utána pedig határozatot hoztak, hogy a második műszak bevezetésére minden szükséges intézkedést megtesznek. Mint a vitából kitűnt, a legfontosabb tennivaló: több férőhely kell a bölcsődékben és a napközi otthonokban. Célszerűbben kell megszervezni az autóbusz- és vasúti közlekedést, hogy a falun lakó dolgozók kényelmesen és pontosan jussanak munkahelyükre és a munka végeztével haza. Az aktíva résztvevői a vita során hangsúlyozták, hogy csak a második műszak bevezetésével lehet a gépeket gazdaságosabban kihasználni és ezáltal a harmadik ötéves terv igényes feladatait teljesíteni. , (szily)AZ EURÓPAI keresztény uralkodóházak 500—600 évvel ezelőtt vetették meg a lábukat az Európán kívül eső földrészeken. Az első hódítók a portugálok és spanyolok voltak, akiket azután a többi kalandor király is követett. Hajtotta őket a vágy az arany, az ezüst, a fűszerek, az elefántcsont és a rabszolgák után. Előbb az afrikai partvidékre, majd Amerikába és Ázsiába törtek be. A kereszt jegyében, a pápai trónszék áldásával, vatikáni szerzetesektől kísérve szervezték hadjárataikat. Talán civilizációs küldetésben jártak? Naiv feltevés! A műveletlen portugálok és spanyolok maguk sem tudták kiaknázni földjük kincseit. A barbár népekkel és a vad törzsekkel szemben éppen olyan durván viselkedtek, mint Amerikában a mayák, inkák és aztékok fejlett kultúrájával szemben, Ázsiában az indiai és kínai kultúrával szemben. Nem a felfedezési vágy hajtotta a „világutazókat": felfedező útjaik célja azonos volt a rabszolgatartókéval, kereskedőkével és kalandorokéval. Nem a kulturát és a felvilágosítást terjesztették itt, hanem a rabszolgaságot és a halált. Viszont hoztak egy kétes értékű, csábító civilizációs ajándékot a színes bőrűeknek: a kereszténységet! Elvették ugyan a szabadságukat és emberi jogaikat, de helyébe megadták nekik az örök élet jogát, a halál utáni üdvözülés jogát. „A rabszolgaság nem akadály az örök élet és az üdvözülés elérésében" — nyilatkoztatta ki a Vatikán. A verőfényes Afrika látta el akkor az összes európai rabszolgapiacokat. Milyen megható, hogy a rabszolgák nagy részét eladásuk előtt megkeresztelték, még akkor is, ha ez sokszor erőszakkal történt. A Vatikán bullákat adott ki a felfedezett új országok, szigetek és „egész lakosságuk" elosztásáról a keresztény hatalmak között. Papjai engedelmességre és alázatosságra intették a bennszülött népet. Az egyháznak mindig része volt a meghódított orA gyarmattartók és a Vatikán szágokban folytatott embertelen garázdálkodásban, a rablásban és fosztogatásban. Ebből gazdagodtak meg a letelepedett szerzetesrendek. A gyarmatok aranyából és ezüstjéből a vatikáni kincstárnak is jócskán jutott. A szerzetesek részt vettek a rabszolgavadászatokon és a zsákmány eladásában, részvényesei voltak a rabszolgakereskedő társaságoknak, melyeket Portugália és Spanyolország, később pedig más keresztény országok koronás fői irányítottak. Ezért a Vatikán még akkor is védelmezte a rabszolgaságot, amikor már az ,,egész művelt világ követelte eltörlését. A VATIKÁN bábáskodott a kizsákmányoló osztálytársadalom szörnyszülöttjének — a gyarmaturalomnak világra jövetelénél. Egyetlen kikötése az volt, hogy ő is részesüljön a haszonból. A szentszék egy szóval sem ítélte el a bennszülöttek ellen folytatott harc embertelen módszereit, az állatias kegyetlenkedéseket és fosztogatásokat, s ha mégis akadt egy-egy becsületes pap, aki a gyarmatokról Rómába ment, hogy bepanaszolja a keresztény hódítókat, drasztikusan elhallgattatták. Krisztus helytartója mindenkor nyugodtan hivatkozott a bibliára, melyben bőven találhatók olyan kitételek, amelyek könyörtelenségre, a férfiak, nők és gyermekek kiirtására unszolják a győztest. A pápa a rabszolgatartók pártján van a rabszolgákkal szemben. Az a biblia, melynek nagy erkölcsi értékét még ma is magasztalják azok, akik sohasem olvasták és tanulmányozták át, Krisztus szavaival felszólítja a rabszolgákat: jól szolgálják uraikat, ne ingereljék őket engedetlenségükkel stb. Krisztus helytartói ezzel a „szent könyvvel" felvértezve rossz szolgálatot tettek a népnek, viszont együttműködésük megfizethetetlen volt a gyarmatosítóknak. Ennek fejében a gyarmattartóknak a konc elosztásakor meg kellett tűrniük a keresztény szerzeteseket és hithirdetőket. Jól tudták, hogy csak karddal nem lehet engedelmességben tartani a gyarmatokat. EZÉRT A GYARMATOKON a hódítók csak a misszionárusoknak engedték meg iskolák létesítését. Igénybe vették segítségüket a kegyetlen büntetések végrehajtásánál (ütlegelés, megcsonkítás) és a benszülöttek kivégzésénél. Amikor a nép haragja a fehér szerzetesek tonzúrás (hajkoronás) főit sem kímélte, a Vatikán taktikát változtatott: bennszülötteket szentelt alsófokú papokká. Attól persze óvakodott, hogy színes bőrű jusson be a főpapok soraiba. Századunk első felében azonban ezt a keserű pilulát is le kellett nyelnie s ma afrikai püspököket szentel. Sőt egy előkelő származású afrikait bíbornoki kalappal ajándékozott meg. A Vatikán valamennyi világrészben az imperialisták és gyarmattartók cinkosa, sőt maga is imperialista és gyarmatosító volt. Sok hithirdető többet foglalkozott kereskedelemmel, mint a lelkek gondozásával. Sokkal több viszály tört ki üzleti okokból a különböző vallásfelekezetek hithirdetői között, mint vallási kérdések miatt. Az egyház földbirtokos, a monopóliumok részvényese a gyarmatokon, hasznot húz természeti kincseiből és népük munkaerejéből. Ezért a misszióstelepek a reakció és a gyarmati elnyomás alól felszabaduló országok bennszülött kormányai elleni harc központjai. DE MOST, a keresztény kultúra és civilizáció szörnyszülöttje, a gyarmaturalom életének 500 éve után az egész világhoz szólt Hruscsov hangja, amikor felszólította az ENSZ-t: „Vessetek véget a gyarmati rendszernek és a gyarmati igazgatás valamennyi formájának!" Hasonlítsuk össze: Isten helytartója, aki drágakövekkel kivert 8 kg súlyú hármas aranykoronát hord a fején mint a legnagyobb földi hármas hatalom jelképét (tanítói, papi és uralkodói), öt évszázadon át nem volt képes erre! Látjuk, hogy Anglia is elszégyelte magát Hruscsov beszéde után és egyszeriben elégedetlen kezdett lenni „gyarmatügyi minisztériumával". Meg akarja talán szüntetni? Dehogyis! Csak cégért változtat. Átköltözik a leigázott népek Brit Nemzetközösségébe. Illerie, ha / a Vatikánban is — bár elkésve — megmozdulna a lelkiismeret (amelyről a papok azt mondják, hogy „isten hangja a lélekben", szenteltvíztartójával megszentelné a gyarmati rendszer sírját és kimondaná a történelmi szavakat: „Helyezzétek ide a gyarmati rendszer holttestét! Többé már semmilyen csoda fel nem támasztja! Legyen neki könnyű a föld!" A Vatikán azonban éppen az ellenkezőjét teszi. Pénzt nem sajnálva akcióba bocsátkozik „eszményeivel", paktál az uralkodóházakkal és a törzsfőnökökkel, valamennyi világrészen megszervezi isten szolgáinak hadseregét, s manapság igen nagy figyelmet szentel Afrikának. Százszámra alapít szemináriumokat bennszülött papok képzésére, bennszülött papok ezreit szenteii fel, püspököket szentel, sőt bíborosokat nevez ki, 80 ezer missziós iskolája van, melyek nem a világosságot, hanem a középkori sötétséget terjesztik. Mintegy 80 ezer templomot' és kápolnát igazgat a gyarmati országokban. „Jótékonysági akciókkal" is foglalkozik (persze nem a sajátjából ad), s a betegek és a szegények a papok, a szerzetesek és apácák kezében a leggyúrhatóbb anyagot képezik. Ezért furakodnak be a szerzetesek és apácák a kórházakba és egészségügyi intézményekbe, ezért veszik pártfogásukba az árvaházakat, ahol a kiskorú gyermekek válnak áldozataikká. A Vatikán Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában sok ezer lapot, folyóiratot, magazint és röpiratot ad ki sok száz nyelven és sok millió példányszámban, terjeszti velük a sötétséget, támogatja a tőkés társadalmat és küzd a szociális és társadalmi haladás ellen. A Vatikán szolgái állnak a földrészeken szőtt összeesküvések és cselszövések hátterében. A nép ellenségeinek „fekete százada" az egyszerű emberek egyik kezébe képmutató alázatossággal rózsafüzért, a másikba meg gyilkos fegyvert nyom saját nemzetük ellen. Kamitatu, a leopoldvillei tartományi kormány elnöke nemrég nyíltan megvádolta a kongói kátolikus egyházat az ENSZ előtt, hogy uszít és intrikál a nép kormánya ellen. Ez érthető! Kongóban az egyház bizonyára elvesztené azt a lehetőséget, hogy a katolikus belgákkal együtt kizsákmányolhassa az ország népét. Mobutu, a kongói puccsisták feje a jezsuiták bábja és a brüsszeli világkiállításon, mint a vatikáni csarnok vendégeinek útikalauza szerepelt. A FÖLD másik féltekéjén a római katolikus papok nemrégen nyíltan felléptek a kubai népi kormány ellen. A Castro-rendszer és a Szovjetunió ellen irányuló pásztorlevelet olvastak fel a hívőknek a templomokban és Amerikát ajánlották! A Vatikán, a gyarmattartók védnöke annyira belenőtt a tőkés társadalmi rendszerbe, hogy ezernyi finom ér és erecske fűzi a kapitalizmushoz. Helyzetéből még akkor sem tudna szabadulni, ha maga az „isten báránya" szállna le a keresztről! A bárány helyett borjút, „aranyborjút" tömjénez. Mindnyájunk kötelessége, hogy lerántsuk az egyházi mezt erről a történelmi csalásról. Zdenék Lahulek-Faltys ÚJ SZÖ 2 * 1960. r r. ember 16.