Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-07 / 309. szám, hétfő
>A kommunizmusé. IJ egyvenhárom esztendő telt el " az emberiség történelmében új korszakot nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta. Ebben az időszakban bebizonyosodott, hogy nincs olyan erő, amely útját állhatja a szocializmus, a kommunizmus diadalmas eszméinek. Az elmúlt 43 év alatt a Szovjetunió a világ legerősebb országává fejlődött és kialakult földünk lakosságának egyharmadát magába tömörítő szocialista világrendszer, amely alapjaiban megváltoztatta a kapitalizmus és a szocializmus közötti erőviszonyokat. Ez a tény óriási hatással volt az afrikai, ázsiai és latin-amerikai felszabadító-mozgalmak harcának kibontakozására, amely az elmúlt esztendőben soha nem látott arányokat öltött. Egyre határozottabban emeli fel szavát a kapitalista országok munkásosztálya is kormányaik népellenes politikájával szemben és hatalmas tömegeket tömörít zászlaja alá a világbékemozgalom. E tények azt mutatják, hogy olyan történelmi korszakban élünk, amikor a béke, a szocializmus erői túlsúlyba kerülnek a reakció, az imperializmus erői felett. A nyugati hatalmak helyzete egyre nehezebbé válik, az eszeveszett fegyverkezés ellenére is egyre gyengülnek és ezért a veszedelmes hidegháborús, agresszív politikával igyekszenek feszültséget fenntartani a világon és elutasítják az egyetlen járható utat, a Szovjetunió javasolta és a világ népeinek többsége által támogatott békés egymás mellett élést. SZKP KB-nek az Októberi Forradalom 43. évfordulójára kiadott jelszavaiban tömören így összegezi a szovjet külpolitikát: „Éljen a Szovjetunió lenini békeszerető külpolitikája, a különféle társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikája, a béke megszilárdításának, a népek biztonságának, szabadságuk és függetlenségük tiszteletbentartásának politikája, a széleskörű gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésének politikája." A Szovjetunió több mint négy évtizede harcol ezért. A békepolitika a szovjet állam alapelve volt akkor is, amikor egyedül dacolt a világkapitalizmussal és az ma is, amikor a szocializmus zászlaja alatt már több mint egymilliárd ember menetel és a Szovjetunió a legkorszerűbb fegyverek birtokában a világ legerősebb országa. A szovjet nép a kommunista társadalmat építi. Korszakalkotó terveinek megvalósításához béke kell, ezért javasolja újra meg újra a Nyugatnak, hogy ne a fegyverkezésben, hanem a békés gazdasági versenyben keljenek versenyre és így bizonyítsák be, melyik rendszer az életképesebb, melyik tud nagyobb jólétet biztosítani a dolgozóknak. „Hazánk csak azért kénytelen hadsereget fenntartani, mert az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatainkat mind ez ideig nem fogadták el — mondotta Hruscsov elvtárs az ENSZ közgyűlésén elhangzott beszédében. — Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az általános és teljes leszerelés megvalósuljon, hogy az emberiség megszabaduljon a fegyverkezési versenytől és egy újabb pusztító háború rémétől." 1/ orunk legfontosabb megoldásra váró problémája az esztelen fegyverkezési hajsza megszüntetése és egy beláthatatlan következményekkel járó világháború kirobbantásának megakadályozása. A Szovjetunió ezért javasolta az általános és teljes leszerelést. Ezek a szovjet javaslatok egyszerűek, érthetőek és vonzóak, mivel kifejezik százmilliók leghőbb vágyát. Ilyen javaslatokat csakis a leghumánusabb eszméket valló kommunisták tehettek. Az előző társadalmi rendszerekben sohasem fordulhatott elő, hogy a legerősebb ország felajánlja a fegyverzetek megsemmisítését és a haderők felszámolását. Ilyesmire csak egy kommunista társadalmat építő nép képes, A szovjet javaslatoknak szerte a nagyvilágban egyre több híve van, mert józan megfontoltság és őszinte szándék szülte őket. A nyugati imperialisták természetesen félnek a leszereléstől, zsákutcába juttatnak minden tanácskozást és a végtelenségig el akarják húzni a konkrét szerződés megkötését, ök olyan „leszerelést" szeretnének, amely a Szovjetunióval szemben előnyökhöz juttatná őket és fokozná erejüket. Azonban a szovjet békepolitika elleni elvakult kardcsörtetésükben egyre teS H hetetlenebbek. Amikor propagandának bélyegzik a szovjet leszerelési terveket, nevetségessé válnak a világ közvéleményének szemében, amely közvélemény az emberiség évezredes álmainak valóra váltását, a háború nélküli világ megteremtéséhez vezető utat látja a szovjet javaslatokban. zívós harc folyik ma a világ- . békéért. Az emberiség fejlődését ma erősen befolyásolják a szocialista világrendszer létéből. fakadó új törvényszerűségek. Amikor a Szovjetunió leszögezi, hogy ma a béke erői erősebbek a háború szitőinál és összefogásukkal, állhatatos, kitartó küzdelmükkel megakadályozhatják egy újabb háború kitörését, — a világ új erőviszonyainak alapos és mély elemzéséből indul ki. Igenis, elkerülhető a háború, ez nem illúzió. Ha a független országok népei közös erővel szembeszállnak a militarista haszonlesőkkel, ha széles imperialista-ellenes egységfrontot alakítanak, rákényszeríthetik a nyugati hatalmakat a leszerelésre. A Szovjetunió arra törekszik, hogy az országok közötti kapcsolatokból egyszer s mindenkorra száműzzék a háborús megoldások lehetőségeit. Tudjuk, hogy ezek nem egyszerű feladatok, hiszen az imperializmus még erős és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. A Szovjetunió azonban bízik a világ népeiben és abban, hogy végül is diadalmaskodik a leszerelés eszméje. Ezért küzd tántoríthatatlanul. a valamelyik ország megszabadul az imperialista hatalmak befolyásától, ha valahol a függetlenségi mozgalmak szabadságot követelnek, a burzsoá propagandagépezet nyomban kommunista behatolásról kezd fecsegni és a szocialista országokat a marxizmus-leninizmus erőszakos terjesztésével vádolja. Az imperialisták egyszerűen nem tudják és nem is akarják megérteni, hogy a kommunista eszméket nem lehet rákényszeríteni az emberekre, hogy azok előbb-utóbb úgyis eljutnak mindenüvé, ahol emberek élnek, ahol van munkásosztály. Nem tudja útjukat állni sem hazugság, sem terror. Az objektív szükségszerűség szüli a kommunista mozgalmat, s terjedése arról tanúskodik, hogy új társadalmi rendszer váltja fel a haldokló kapitalizmust. A kommunizmus már nem csupán elmélet, a hatalmas szovjet nép hallatlan lelkesedéssel rakja le alapjait, váltja valóra, teremti meg az emberek igazi boldog életét. Már a mi hazánkban is győzött a szocializmus és belátható közelségbe jutottunk a kommunista társadalom építéséhez s egyre több ország közelíti meg minden idők legemberségesebb társadalmát. „Az emberek látják, hogy mit nyújt a kommunizmus a népeknek. A szocialista országok egyre több gabonát, húst, vajat, lábbelit, ruhát termelnek, egyre több lakóházat építenek, virágzik a kultúra. Ezekből az elemekből áll az élő kommunizmus" — mondotta Hruscsov elvtárs. A burzsoá propaganda porhintése ** egyre eredménytelenebb. A Szovjetunió példája újabb és újabb országokban talál lelkes követőkre, egyre több a kommunizmus útját egyengető, szovjet nép igazi barátja. Az Aurora ágyúlövése óta eltelt 45 év azt bizonyítja, hogy a jövő a kommunizmusé. SZŰCS BÉLA H a ezí a kérdési egy pilótának tennénk fel, azt válaszolná — 2300 kilométer légvonalban; a vasutas többet mondana, mert ő a kanyargó sínpárak hosszát számítja — úgy háromezren felül —, válaszolná; akinek a földrajz a vesszőparipája, az délkörökben fejezné ki a távolságot és kiszámítaná, hogy Bratislavát Kujbisevtől a keleti hoszszúság 33 foka választja el. Mi azonban Ján Tomašovičot, a bratislavai Slovnaft kőolaj finomító egyik mesterét kérdezzük meg. Ezt válaszolja: — No, jöjjön, megmutatom. — És a hőkrakkoló-berendezés ezernyi csöve, szivattyúja, hatalmas kemencéi, égbenyúló kokszolói közé vezet. — Itt éppen úgy érzem magam, mint Kujbisevben annak idején. Látja, ezek a szerkezetek ott is épp ilyenek, Vlagyimir Fjodorovics munkája is pont ilyen, mint a miénk. Mintha csak ott lennénk, ugye? Nem tudom mit válaszoljak, sohasem voltam a kujbisevi kőolaj finomítóban. De szuggesztív előadása és az előadáshoz a megfelelő környezet csakhamar meggyőz róla, hogy ott vagyok Tomašovič mester elbeszélésének színhelyén, s vele együtt élem át kujbisevi élményeit. A régi bratislavai Apollo-gyár munkásának története elevenedik fel előtMILYEN MESSZE VAN KUJBISEV? tem. A jő szakmunkás, majd technikus már-már azt hiszi, hogy nálánál jobban aligha ismeri valaki a szakmát és újat már nem mutathatnak neki. S akkor elvezetik Kujbisevbe, ahol tágra nyílt szemmel, mohó tanulnivágyással csodálja, mi minden létezik még ebben a szakmában. Ilyesmiről a bratislavai kis üzem viszonyai közepette még álmodni sem lehetett. Saját szemével egy olyan üzemet iát, amely egymaga több olajat és benzint gyárt, mint 2300 kilométerre fekvő hazájában az egész kőolajipar. Olyan dolgokat tapasztal, amelyek felébresztik benne a vágyat: így kellene ezt csinálni nálunk is. De nem nézelődni mentek a bratislavaiak tavaly ősszel Kujbisevbe. Tanulni mentek, hogy „így csinálják nálunk is". Kujbisevi tanulmányútjuk idején az ottani üzemben egy bratislavaihoz hasonló hőkrakkolót helyeztek üzembe. Az üzembehelyezés nehézségeivel a szovjet elvtársakkal együtt birkóztak meg. Együtt ismerték meg az új berendezések különlegességeit, együtt tanulták kezelésüket. Az elbeszélő egymás után sorolja fel élményeit, tapasztalatait. Az elbeszélés folyamán azonban egyre többször fordul elő Vlagyimir Fjodorovich Ondratyev neve. Ki ez az ember ? ö volt a tanuló-csoport védnöke, kísérője, tanítója, s mint Tomašovič mester szavaiból kiérezzük, igen jó barátja is. Nevét a Slovnaftban jói ismerik. Ján TŰmašovič szemében ő testesíti meg a szovjet segítséget. Ügy látja, ha nem lenne Ondratyev mérnök, akkor nem a tapasztalatok segítségével, hanem saját kárukon kellett volna megtanulniok a nagyüzemi nyersolajfinomítás titkait. Hiszen Kujbisevből hazatérve csupán újra kellett ismételni azt, amit ott láttak, ugyanazokkal a problémákkal kellett megbírkózniok, mint Kujbisevben, ugyanazokat a gépeket kellett befuttatniok. — Alig egy éve működik a krakkoló, s jól, egyenletesen teljesítjük a tervet. Nézze csak, milyen szép olajat készítünk... ... S kinyit egy kis csapot a bonyolult csőveze' ték egyik hajlatában — csillogó, szinte átlátszd motorolaj csobog belőle. Hirtelen visszazökkenünk a jelenbe. Nincs igaza Tomašovič mesternek, ez nem Kujbisev, hiszen innen látom a bratislavai Vár jellegzetes négy tornyát. Amott ČSD jelzésű tartálykocsikba csorgatják a benzint, fűtőolajat, meg sok másfajta üzemanyagot... De ahogyan Tomašovič mester elbeszélését hallgatom Vlagyimir Fjodorovicsről, számos más új ismerőséről, a szovjet emberekről, — bennem is felmerül a gondolat; nem lehet az a Kujbisev olyan messze. Hiszen naponta, ideérkezik a kujbiseviek üzenete a sok száz szovjet nyersolajjal telt tartálykocsi, naponta szovjet berendezéseken, szovjet tapasztalatok segítségével gyártják itt az üzemanyagot... Mégiscsak igaza van Tomašovič mesternek — ez a mű, az új Slovnaft, úgy mint számtalan más dolog is, közelebb hozta népünkhöz a szovjet embereket. Nincs az a Kujbisev 2300, sem 3000 kilométernyire, s nem is 33 hosszúsági fok választ el bennünket tőle. Ott van az Tomašovič mester, Tesár mérnök, Miynek elvtárs és sok más Slovnaftbeli dolgozó szívében, gondolataiban, ők pedig ott vannak a Farkastorokban, ahová odalátszik a bratislavai Vár négy tornya... VILCSEK GÉZA V. J. MAJAKOVSZKIJ: A FORRADALOM A burzsujokon megálltuk a bosszút, az emberiség ügye, ez vezetett, s a Sinai-hegyröl lehoztuk a köbe vésett új törvényeket. Atyánkfiai nékünk mind, kik a földön élnek. Mind, akik ott fáradnak az esztergapadoknál, az irodákban vagy a bánya mélyén — egy célért küzd a karunk, az agyunk. Mi valamennyien egyetlen hadseregnek, az élet hadseregének katonái vagyunk. Az égitestek forgása az égen, az országok forgása idelenn; a mi akaratunknak enged. Miénk a föld, a levegíj a miénk. S a csillagok gyémánt-mezői nekünk teremnek. Ki a földön él, becsülje meg magát — mert mi senkinek itt meg nem engedjük soha, soha! hogy lövedékekkel szántsa fel a földet s a levegőt hegyes kopjákkal döfje át meg át. (Részlet) Mint Ismeretes, hazánk kohászati iparának nyersanyagát a Krivoj Rog-i vasérc képezi. A Szovjetunióban ugyancsak számos kohóban dolgozzák fel ezt a nálunk is használt ércet. Krivoj-Rog-ban, az ottani Lenin Müvekben új nagyolvasztót építenek a helyi érc feldolgozására. Szputnyik a tengerparton A VILÁG egyik festői szépségű csücskében, a szovjetunióbeli Krim félszigeten nemzetközi diáktábort létesítettek, amelyet leleményes egyetemi hallgatók Szputnyiknak neveztek el. A tábor szó a jelen esetben persze nem jelent olyan sátortábort, mint amilyent pionírjaink szoktak a nyári hónapokban készíteni. A krimi Szputnyik minden kényelemmel ellátott, hófehér szálloda. Gurzufnak hívják az ősrégi kis krimi várost, amely a nyáron négy világrész Nem engedjük;, hogy a háború riséget szakadékába taszítsák az embe(A Szovjetszkaja kultura rajza) fiatalságát látta vendégül Élénk eszmecserét folytattak, mindenki bátran kifejezhette egyéni nézeteit, Ennyiféle nézet békés „összecsapásánál" nem csoda, hogy egyes tárgykörök tréfás megvitatása néha magas röptű, tudományos vagy politikai térre csapott át. Két angol diák viszont üzleti szempontból fejtegette „végkimerülésig" a reklám előnyeit és hátrányait, de mindig oda lyukadtak ki, ahol elkezdték. Nagyobb fába vágta fejszéjét egy másik angol bölcsészeti hallgató, aki a gyarmattartó hatalmak „egyes" túlkapásait azzal próbálta mentegetni, hogy a gyarmatosítók — mindent egybevetve — mégis csak több jót tettek a színes bőrüekkel, mint roszszat. Szerencsétlenségére azonban pont akkor szállott síkra az „önzetlen kolonizátorok" mellett, amikor rádiójelentések szerint Amerika nagyon is világos üzleti okokból gazdasági háborút indított Kuba ellen. Ugyanakkor Kongóban mesterséges zavargásokat kezdtek szítani a bennszülött törzsek között a belga országbitorlók, hogy a függetlenné vált dúsgazdag ország természeti kincseire újból rátehessék kezüket. Ezen megdönthetetlen érvek súlya alatt a fiatal Angus Mills azután annyival inkább kénytelen volt derekát beadni, mert a vitán résztvevő színes bőrű diákok részletesen kifejtették előtte a gyarmati elnyomatás „gyönyöreit", amelyeket saját bőrükön észleltek. SZÓBA KERÜLT továbbá a leszerelés kérdése. Mint minden épeszű ember, úgy a fiatal diákok szintén az általános leszerelés mellett foglaltak állást. De azért eltérő nézetek is akadtak. Amikor például a küldöttek egymás után rámutattak a Német Szövetségi Köztársaságnak egyre fenyegetőbb fegyverkezésére, G. Rosemann nyugatnémet diák megsértődött és túlzottnak minősített f a tömeges vádat. Erre szót kért egy német demokratikus köztársaságbeli főiskolás és a hallgatóság elé tárta a müncheni hivatalos Soldatenzeitung egyik számát, amelyen ott díszelgett a hitlerista vaskereszt! Ennek láttán Rosemann nyelt egyet, leült és hallgatott. Mi egyebet tehetett volna? A szemináriumban többek kőzött bemutatták „A ház, amelyben élek" című megrendítő filmet. Ebben Varvara Tyelegina egy anyát játszik, aki átélte a háború összes borzalmait. A filmbemutató végén a személyesen jelenlevő szovjet filmszínésznő csupán ennyit jegyzett meg csendesen: - Ez az, amit nem akarok: senkit sem akarok önök közül kikísérni a harctérre induló vonatokhoz! Végül egy nyugati diák „megható" történettel hozakodott elő: elmondotta, hogy egy fegyvergyáros ismerőse sírógörcsöt kap, valahányszor újabb harckocsi-sorozat gyártásához kell fognia. Pedig milyen szívesen készítene inkább gyermekjátékokat! Ám „a háború megelőzése céljából" - úgymond - továbbra is tankokat kénytelen fabrikálni szegény. Erre valaki közbekiáltott: - Miért ne segíthetnénk a szerencsétlenen? Dobjuk minden tankot a tengerbe! ÉS VALAMENNYI elhangzott felszólalás közül ez volt a legtalálóbb. Mert ha a feneketlen gyomrú iparmágnások hajlandók volnának rakéták helyett játékszereket vagy közszükségleti cikkeket gyártani, ha a földkerekség minden nemzete valamennyi fegyver elpusztításához egy emberként hozzájárulna, ahogyan azt Hruscsov elvtárs számtalanszor javasolta, akkor Varvara Tyelegina szavai szerint soha senkinek se kellene már rettegnie a legfájóbb búcsúzás pillanatának eljő.. vetelétől, K. $ Sj SZÖ S * 19 6°- november &