Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-07 / 309. szám, hétfő
Világ proletárjai egyesül jetek i ÉLJEN A NAGY OKTÓBERI SZOCIA LI ST A F OR RA DALOM 43 . É VFORDULÓ I! Október zászlaja alatt a ragyogó jövőért - a kommunizmusért ÜNNEPI ÜLÉS MOSZKVÁBAN UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1960. november 7. hétfő 30 fillér XIII. évfolyam, 309. szám November 6-án a moszkvai Sportpalotában ünnepi ülésen emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról. A Sportpalota óriási csarnokában a moszkvai közélet mintegy 12 ezer képviselője gyűlt össze. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójának ünnepségeire jött sok külföldi vendég is jelen volt. A hallgatóság hosszan tartó viharos tapssal fogadta a kommunista párt és a szovjet kormány vezetőit, a szocialista országok párt- és kormányküldöttségeinek vezetőit, számos állam kommunista és munkáspártja küldöttségeinek vezetőit. Az ünnepi beszédet Frol Kozlov, a SZKP KB titkára, a KB elnökségi tagja mondotta. # * * A moszkvai helyőrség alakulatai^november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója napján díszszemlét tartanak a Vörös téren. A díszszemle időszámításunk szerint reggel 8 órakor kezdődik. A díszszemlét Rogyion Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fogadja. A díszszemlén Krilov hadseregtábornok, a moszkvai katonai körzet csapatainak parancsnoka, a moszkvai helyőrség parancsnoka vezényel. (ČTK) Frol Kozlov beszéde DRÄGA ELVTÁRSAK! TISZTELT KÜLFÖLDI VENDÉGEK! Beköszöntött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójának derűs, örömet árasztó ünnepe. Testvéreink — a hatalmas szocialista tábor népei, a világ dolgozói, az egész haladó emberiség a szovjet emberekkel együtt ünnepelnek. Engedjék meg, elvtársak, hogy az SZKP KB, a szovjet kormány és a szovjet nép nevében, díszülésünk résztvevői nevében szívélyesen üdvözöljem a szocialista országok küldöttségeinek jelenlevő vezetőit és tagjait, a testvéri kommunista és munkáspártok vezetőit, az összes vendégeket, akik azért jöttek Moszkvába, hogy velünk együtt ünnepeljék a Nagy Október 43. évfordulóját Engedjék meg, hogy drága külföldi barátaink útján szívélyes üdvözletünket tolmácsoljam a testvéri kommunista és munkáspártoknak, melyek magasra emelik a marxizmus-leninizmus győzelmes zászlaját és folytatják az Októberi Forradalom nagy művét, hogy lelkes üdvözletünket tolmácsoljam a világ valamennyi dolgozójának, egyszerű embereinek a- béke, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás, a szocializmus harcosainak. Elvtársak! Valahányszor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját ünnepeljük, büszkeséggel töltenek el mindnyájunkat a szovjet nép példátlan sikerei, amelyeket a kommunista párt vezetésével elért, örömet érzünk fényes győzelmeink láttán, melyek gyors előrehaladásunk további évét jellemzik. A büszkeség fennkölt érzése hat át bennünket nagy népünk, gyönyörű hazánk, lenini kommunista pártunk láttán most is, amikor az egész világ látja, milyen eredményesen valósul meg hazánk kommunista építésének az SZKP XXI. kongresszusán felvázolt nagyszabású programja. A kommunizmus, melynek feltétlen győzelmét az emberiség legnagyobb elméi megjövendölték, a kommunizmus, mely a dolgozók szép álma volt, ma nálunk megvalósul. Ez a szovjet állam 43 évi fejlődésének, az ország gazdájának, a sorsát öntudatosan irányító szabad szovjet nép hősi munkájának a legfőbb eredménye. Az Októberi Forradalom lerakta az új történelmi korszaknak: a kapitalizmus veresége, a szocializmus és a kommunizmus világgyőzelme korszakának alapjait. A Nagy Október magasztos eszméi harcra lelkesítik a világ minden részének dolgozóit és kizsákmányoltjait örök ellenségük, az elnyomók ellen. Ezek az eszmék alapjában rengették meg a rabszolgatartó tőkés rendszert. Az 1917 októberében megszületett szovjet állam évekig a tőkés körülzártság viszonyai között építette a szocializmust, s egyidejűleg visszaverte az imperialisták bősz támadását. A második világháború győzelmes befejezése után, amikor az imperializmus legreakciósabb erői is porban hevertek, óriási történelmi jelentőségű események következtek be az egész világon. A Szovjetunió után számos európai és ázsiai ország lépett a szocializmus útjára. A szocializmus hatalmas tábora ma több mint egymilliárd embert tömörít soraiba, az emberiségnek több mint egyharmadát egyesíti. A nemzeti felszabadító mozgalom csapásai alatt teljesen felbomlik a gyalázatos gyarmati rendszer: sok gyarmati és függő ország népei már kivívták nemzeti függetlenségüket. Az imperializmus befolyásának övezete most már nagyon összezsugorodott. Október eszméi már százmillióknak hozták meg a szabadságot és boldogságot. Szabadságot és boldogságot adnak az egész emberiségnek. (Folytatás a 3. oldalon) /Q kommunizmus győzelmének álján A mai napon azon ország fennállásának 43. évfordulóját ünnepeljük, amely a múltban a legelmaradottabb volt a világon és történelmileg rövid idő alatt — egy nemzedék életénél is rövidebb idő alatt — a földkerekség egyik leghatalmasabb, leghaladóbb országává fejlődött. Ez azért volt lehetséges, mert a felszabadult néptömegek kezükbe vették sorsuk irányítását. A Szovjet nép 1917. november 7-én írta az emberiség történelmének lapjaira a legdicsőbb, örök időkre szóló fejezetet. Mindnyájan tanúi vagyunk annak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az egész világra kiható forradalmi mozgalmak szülője lett. A szovjet nép, amely 43 évvel ezelőtt a Szovjetunió Kommunista Pártja és Lenin vezetésével új fejezetet nyitott történelmében — és ezzel fordulópontra hozta az emberiség újkori történetét — egyre gyönyörűbb győzelmeket ér el a kommunista társadalom építésében, az egész haladó szellemű emberiség örömére. A Szovjetunió ma az imperializmus népellenes politikája és háborús akciói ellen küzdő nemzetek legerősebb támasza, a szocializmust építő országok hűséges barátja és segítőtársa, a békéért, szabadságukért harcoló népek leghatalmasabb oltalmazója. Politikai hatalma, gazdasági és katonai ereje, a tudomány és a kultúra terén kivívott fölénye a világ előrehaladásáért folytatott harc élére állította. Ez a Nagy Október eszméinek történelmi sikere, a szocializmus és a kommunizmus történelmi diadala. A proletár forradalomnak s a j szocializmusnak a Szovjetunióban kivívott győzelmével új, dicső fejezet kezdődött az egész emberiség történelmében — megkezdődött a kapitalizmus bukásának és a kommunizmus győzelmének időszaka. Oroszország volt a világon az első, amely utat tört a szocializmushoz és a kommunizmushoz, a szovjet nép lett a társadalom kommunista átformálásának úttörője. A szocializmus győzelme a Szovjetunióban mérhetetlen befolyást gyakorolt korunk történelmére és a világ valamennyi nemzetének sorsára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme a cseh és a szlovák proletariátust is arra ösztönözte, hogy fokozza harcát nemzeti felszabadításáért, és így az Októberi Szocialista Forradalom hatására népünk küzdelme létrehozta, az első Csehszlovák Köztársaságot is. Amikor Oroszországban a munkás-parasztkormány magához ragadta a hatalmat, első intézkedéseként Lenin kihirdette a békéről szóló dekrétumot — amely a világtörténelemben először fejezte ki a békés együttélés követelményét s azóta is a Szovjetunió és az egész szocialista tábor külpolitikájának megingathatatlan alapköve. Ez a tény a legkifejezettebben az Egyesült Nemzetek Szervezetének legutóbbi ülésén domborodott ki. Hruscsov elvtárs a Szovjetunió képviseletében a békének s a világ valamennyi nemzete békés együttélésének rettenthetetlen harcosaként meggyőzően bebizonyította, hogy a lenini elvekhez hü Szovjetunió következetesen a béke mellett foglal állást, hogy a múltban s jelenleg tett minden lépésével csak egy célt követ: a béke biztosítását valamennyi nemzet számára, a nemzetközi feszültséget kiélező s ezzel a békét veszélyeztető valamennyi vitás kérdés békés úton történő megoldását és a nemzetek békés együttélésének kiharcolását. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének fórumán — tehát a világ valamennyi országának képviselői előtt — Hruscsov elvtárs nemcsak a hatalmas Szovjetuniót és a szocializmus táborát, hanem az emberiség túlnyomó részét képező haladó szellemű embereket is képviselte. Felszólította a világ valamennyi nemzetét az államok közötti békés együttélés elveinek megszilárdítására, arra, hogy békés úton, minden erőszak alkalmazása és háborúk nélkül, az egymás belügyeibe való beavatkozás nélkül fejlődjenek a világ valamennyi országai közötti kapcsolatok. A Szovjetunió s a szocialista tábor magatartása világos és magától értetődő, mert lenini elveken s olyan logikus elgondoláson alapszik, hogy a két ellentétes társadalmi rendszer létezése kölcsönös viszonyuk és kapcsolataik rendezését követeli meg. Az ilyen megoldás csak kétféleképpen lehetséges: a kölcsönös bizalmatlanság fokozásával, fegyverkezéssel s a háború előkészítése útján kirobbantott összetűzéssel, vagy pedig mindennek ellenkezőjével — a kölcsönös bizalom növelésével, fokozatos leszereléssel, kölcsönös gazdasági és kulturális együttműködéssel a béke kivívásáig! A Szovjetunió tárgyalásai és valamennyi javaslata ismét minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a béke megőrzésére irá(Folytatás a 2. oldalon) Bratislava és környéke dolgozói! Ma 15 órakor a bratislavai Sztálin téren A DOLGOZÓK MANIFESZTÁCIÓJÁN emlékezünk meg ' a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról IIIIIIIIIIIIIIillllllllllllllllllllllllllllllllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIl