Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-23 / 325. szám, szerda

Á pártszervezet hatékonyan segíti a műszaki fejlesztés ügyét Á bratislavai vágóhíd és húsfeldolgozó vállalat üzemi pártszerveze­te tagjainak aktivitása az utóbHj években jelentősen megnövekedett. Érthető is, hisz megnagyobbodtak a követelmények. Ami az előző évek­ben elég volt, azzal ma nem elégszünk meg. Pártunk országos kon­ferenciája rámutatott, hogy a helyes táplálkozás elveinek és az életszín­vonal emelkedésének megfelelően tovább kell javítani az előállított élel­miszerek minőségét, bővíteni a választékot, főleg azzal, hogy gyorsab­ban fejlesztjük az állati termékeket feldolgozó iparágak termelését. Nagy felelősség hárul tehát a pártszerve zet minden egyes tagjára, hogy pár­tunk ezen határozatát tettekkel váltsák valóra. MICHAL KUBIŠ elvtárssal, a párt­szervezet jegyzőkönyvvezetőjével az irodájában beszélgetünk. Higgadt em­ber, régi pártfunkcionárius, akit bár­milyen bonyolult pártfeladatta! bíz­nak meg, elvégzi. Kubiš elvtárs el­mondotta, hogy mi mindennel törő­dik a pártszervezet. Hogy csak a legfontosabbakról be­széljünk: a pártbizottság nagy gon­dot fordít a tagfelvételre. A párt­bizottságnak ugyanis az a véleménye, és ez helyes, hogy a pártba belépni szándékozó a párt alapszabályzatá­ban foglalt feltételek mindegyikének tegyen eleget. Nem elég elfogadni a párt politikáját. Aki a párt tagja akar lenni, az kötelezettséget vállal, hogy a munkahelyén, a családjában és másutt kiáll a párt politikája mellett. Hirdetője lesz a kommu­nista eszméknek, küzdeni fog a munkában felmerülő hibák ellen, te­vékenyen segíti a pártbizottságot a termelés pártellenőrzésének elmélyí­tésében. A gazdasági vezetők szá­mítanak segítségükkel, s a hibák feltárását nem tekintik zaklatásnak. S ami nagyon fontos, az elvtársa­kat úgy osztják el, hogy mindenki arra a helyre kerül, ahol a legjob­ban tud érvényesülni, dolgozni, agi­tációs munkát végezni. — Biztos, hogy sikeresen kezdjük a következő évi termelési feladatok teljesítését — mondja Kubiš elv­társ. — Abban is bízunk, hogy Ján Kimian hentes, Varga Erzsi húskon­zervkészítő és az idén felvett töb­bi tíz tagjelöltben sem csalatko­zunk. Becsületes termelő és politikai munkájukkal harcolják ki a párt bizalmát, hogy annak tagjai lehes­senek. Várt eredményeinkbe már előre beleszámítottuk a pártcsopor­tok segítségét is. Ezek nélkül nem menne a dolog. — A MÚLT ÉVBEN és az idén is •a műszaki-fejlesztési terv készítésé­nek napjaiban a vágóhídon, a hús­feldolgozó műhelyekben még az esti órákban is hangos vita folyt — veszi át beszélgetésünk fonalát Karol Frindrich technológus. íme a párt­ellenőrzés és a viták eredménye: a szarvasmarhabőr lehúzásának gépe­sítésével alig fordul elő selejt s így 46 ezer koronát takarítunk meg ha­vonta. A bőrgyárak jóval több és jobb cipőtalpat készíthetnek most, mint a gépesítés előtt. A levágott szarvasmarha feldara­bolása a húsfeldolgozás legnehezebb, leginkább munkaigényes része. Itt tehát óriási a gépesítés jelentősége. A múltban például egy hentes ké­zierővel súlyos balták használatá­val csak négyet tudott feldarabolni 8 óra alatt. Ma ugyanazon idő alatt minden megerőltetés nélkül 10 szar­vasmarhát darabol fel. A műhelyben beszélgettünk néhány tapasztalt hen­tessel, jó szakemberrel, közöttük Ondrej Dodek elvtárssal, aki nem győzte dicsérni a Szovjetunióban gyártott, villanyárammal hajtott kis, könnyen kezelhető fűrészt, amellyel darabolás közben a csontokat fűré­szeli. Sokáig sorolhatnánk a sok mű­szaki intézkedést, gépesítést, ami megkönnyítette munkájukat. Dodek elvtárs elmondta azt is, hogy a terv előkészítésével kapcsolatos be­szélgetések során olyan hibák ke­rültek felszínre, amelyek fékezik a termelékenység további növelését. A pártbizottság elhatározta, hogy ezeket a problémákat a pártbizottság ülésén megbeszélik az igazgatóval. A gazdasági vezetők már ezek fi­gyelembevételével dolgozhatták ki a tervet. AZ ÜZEM KOMMUNISTÁI, pártta­gok és tagjelöltek most, az év utolsó két hónapjában, a harmadik ötéves terv sikeres megkezdése kü­szöbén azon igyekeznek, hogy még mélyebb, elvtársiasabb kapcsolatot teremtsenek a pártonkívüliekkel. HU szen a dolgozók erejére támaszkod­va pótolták eddig is azt a sok-sok mulasztást, amely a múlt bűneként még a felszabadulásunk után is éve­kig nehezedett a húsfeldolgozó-mű­helyekre, főleg a vágóhídra. Gépek nélkül, mondhatnánk a térdükön dol­goztak. — Az eddigi tapasztalatok igazol­ják, hogy az üzem technikai fejlődé­sének legbiztosabb záloga a munkás alkotó ereje, technikai tudásának mind magasabb foka, amelynek fel­használásával állami beruházások, sok millió koronás befektetés nélkül, gyors ütemben megyünk előre a technikai fejlődés útján - mondot­ta Emil Novotný elvtárs, a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom üze­mi bizottságának elnöke. Az a sok újító, feltaláló, akik már eddig is értékes új technikai meg­oldásokkal gazdagították a sertések feldolgozását, már nem elégszenek meg azzal, hogy eddig így vagy úgy dolgozták fel a húst, hanem mint úttörők továbbra is keresik az újat. Mai gépekkel tizennégy ember 320 sertést dolgoz fel nyolc óra alatt. A technika továbbfejlesztésével még nagyobb eredményekre törekednek. Pártunk országos konferenciája elemezve élelmiszeriparunk fejlődé­sének eredményeit, fogyatékosságait, feladatul tűzte ki a folyamatos alag­útfüstölők számának növelését. A bratislavai húsfeldolgozó-üzemben ezen a téren is szép eredményeket ér­tek el. Teljesítik pártunk határo­zatát, hogy még több ízletes sonka és szalámi kerüljön a dolgozók asz­talára. A pártszervezet segítséget nyúj­tott az eredmények eléréséhez, moz­gósította az egész kollektívát a vá­góhíd és a húsfeldolgozóműhelyek gépesítésének egybehangolására, a termelékenység növelésére és a mi­nőség megjavítására. A pártcsopor­tok állandóan szem előtt tartják az üzem munkájának legfontosabb kér­déseit, az új technika bevezetését, a korszerű munkamódszerek ismer­tetését, a termelés tökéletesítését. EZ A PÉLDA azt bizonyítja, hogy a pártellenőrzés akkor eredményes, ha társadalmi jellege van. A párt­ellenőrzés csakis így fedheti fel a fogyatékosságokat, csakis így moz­gósíthat a hibák megszüntetésére, csakis ily módon növelheti a felelős­ségérzetet nemcsak a vezetőkben, hanem az üzem minden dolgozójá­ban. A leglényegesebb változást tehát a pártcsoportok munkájában észlelhe­tünk. A pártcsoportok munkájára ugyanis mindinkább a nevelő-szer­vező tevékenység a jellemző. A gaz­dasági kérdéseket minden részletben ismerik, mert tanulmányozzák őket és megoldásukat a pártmunka sajá­tos eszközeivel támogatják. Mindin­kább jellemzővé válik, hogy a párt­csoportok az FSZM szakbizalmiainak bevonásával rendszeresen foglalkoz­kulrúnn Lunacsarszkij emlékezetére (1875-1933) A natolij Vasziljevics Lunacsar- ros értelmében. Bár életében több­szkij neve elválaszthatatlan ször tévelygett, különösen a forra­a szovjet állam építésének első évei- dalom előtti időkben, irodalomelmé­től, attól a viharos időtől, melyben leti és politikai tevékenységében kö­eovséoet kéoez a oártéoítés munká- X megszületett a népet szolgáló, igazi vetkezetes, megalkuvást nem isme­egyseget képez a partepites munKa- $ haladó SZO Cialista kultúra. rő marxistaként harcolt. Anatolij Vasziljevics a hivatásos A művészet két ága kötötte le forradalmár életpályáját választotta különösen érdeklődését: az irodalom s e cél szolgálatába állította nagy és színház. Legfőbb elméleti mun­és sokrétű műveltségét, gazdag élet- káit is e kettő szolgálatában írta. energiáját. A történelmi nevezetes- A kapitalizmustól örökölt eszmei ségű Poltaván született egy radiká- zűrzavarban, amikor a divatos for­lis elvű tisztviselő családjában. Gon- malista irányzatok uralkodó szerep­dos nevelésben részesült, kitűnően re tartottak igényt a művészet min­beszélt több európai nyelven, rajon- den ágában, Lunacsarszkij merészen gója volt az irodalomnak és művé- rámutatott, hogy csak egy művészet szetnek. Családi nevelésének hatá- van, az a művészet, amely az ember sára korán bekapcsolódott az orosz- segítőtársa az új élet építésében. országi forradalmi mozgalomba. Már Örökké hadakozott a futuristákkal. 17 éves korában tagja lett a Szociál- Elvi téren soha sem kötött velük demokrata Pártnak. Részt vett a fegyverszünetet, kulturális politika­diákság minden haladó megmozdulá- jában azonban bizonyos időszakban sában. Lenin hamar felismerte rend- engedékeny volt velük szemben, mi­kívüli képességeit és magához vette vei úgy vélte, hogy a lendülettel és a bolsevik Vperjod, majd a Proleta- alkotóvággyal útkereső, modernségre rij genfi szerkesztőségébe. A Nagy törekvő művészi egyéniségeket si­Októberi Szocialista Forradalom ide- kerül majd állandó ideológiai befo­jén a népművelési és kulturális lyásával az alakuló új szocialista ügyek első népbiztosává nevezték ki. művészetnek megnyerni. Lenin eb­Sokáig betöltötte fontos tisztségét, ben nem értett egyet Anatolij Va­melyben megalapozta a munkások és sziljeviccsel. parasztok első államának új, szocia- I unacsarszkij nagy érdeme a lista kultúráját. 1933-ban szívbaja l szocialista művészet fő köve­ölte meg. telményének teoretikai megalapozá­Lunacsarszkijt méltatva külön ki sa, az irodalom és művészet ideoló­kell emelnünk politikai és szervező giai, nevelőszerepének kidomborítá­munkásságát, irodalomelméleti, esz- sa, ami szerint a fokmérő az embe­tetikai, művészettörténeti nagyságát, rekre, az emberek társadalmi tuda­Olyan időkben vette kezébe a kultú- tára gyakorolt hatás. Ezt mesterien próbálja elvégezni a tennivalókat, J>ra irányítását, amikor még számos fogalmazta meg egyik tanulmányá­hanem politikai nevelőmunkával Xkortársa, az irodalom és művészet ban: „Csak az tudja kifejezni a szo­eqyre alkalmasabbá teszi őket a C 2?™? m ű. v el őj e nem !ätta tisztán a cialista igazságot, aki megérti mi­gazdasági prob.émák megoldására, ^gtzdtéfí szSsta "Slizmus ^ ^ ^ b° flya n ^ éS Az üzemi partszervezet az SZLKP ^ alapjainak lerakását, amikor harc­KB határozata alapján most azzal $ Cal alakult ki az új az irodalomban és művészetben, és senki sem tá­nak a gazdasági kérdésekkel és így megszűnik azok reszort jellege. Az üzemi pártszervezet munkája az előző évekhez viszonyítva nagyott változott. A szervező munka szerves jávai, a tag- és tagjelöltfelvétellel. A pártszervezetben egyre több a munkások száma s javult a pártbi­zottság szociális összetétele is. Álta­lában megszűnt az a gyakorlat, hogy a pártbizottság utasítgatásokkal be­avatkozik a gazdasági vezetés mun­kájába. Megesik, hogy a gazdasági vezetők részéről is könnyebb lenne valamit elrendelni, esetleg megfel­lebezhetetlen intézkedéssel lezárni. De a gazdasági vezetők inkább a pártbizottsághoz fordulnak, mert ha több időt is vesz igénybe, mégis jobb meggyőzni az embereket pár­tunk igazáról vagy az igazgatóság intézkedésének helyességéről. In­kább érveléssel kell elfogadtatni ál­láspontunkat, mert ez pártszerűbb és sokkal értékesebb. Az üzem kom­munistái szívesen vállalják a körül­ményesebb, nehezebb utat. Tudják, hogy a meggyőző munkával elért eredmények többet használnak pár­tunk ügyének. AZ ÜZEMI PÁRTSZERVEZET, mint látjuk, úgy ellenőrzi a gazdasági munkát, hogy tevékenyen segíti a gazdasági vezetőket. Nem helyettük kívánja növelni a műszaki propa­gandát, a gazdasági vezetőknek X maszkodhatott semmilyen „receptre". nyújtott segítséget, hogy a pártbi­zottság mellett képzett aktivisták­ból és műszakiakból létrehozott egy'J bizottságot, amely rendszeresen ki­dolgozza az agitációs érveket az egyes műszaki fejlesztési felada­tokra, azok népszerűsítésére, meg­értésére. Eddig általában az volt a gyakorlat, hogy ismertették ugyanig a dolgozókkal az elért termelési eredményeket, de már kevésbé vagy. csak ösztönszerűleg a módszereket, amelyekkel az eredményeket elér­ték. Kétségtelen, hogy a pártszervezet vezetésével a termelékenység növe­lésének feladata sikeresen valóra válik majd és így kialakul az egyik alapvető feltétel a harmadik ötéves terv nagy feladatainak teljesíté­sére. ERDÖSI EDE lesz a teteje. Az az ember, aki nem érti meg a fejlődést, soha sem érti meg az igazságot, mert az igaz­ság ... nem ül egy helyben, az igaz­ság repül, az igazság — az a fej­Az irányítás, szervezés, útmutatás lődés, az igazság — konfliktus, az és tanácsadás nagy gondja az ő vál­lára nehezedett. Lunacsarszkijt a dekadens nyugati művészet összes megnyilvánulása el­len vívott következetes, iránymutató küzdelme, a szocialista realizmus alapelveinek kidolgozása emelte pie­desztálra. Útkereső volt a szó szo­igazság — harc, az igazság a hol­napi nap." (L) Énekes előadás A prágai Mototechnában á CSSZBT tagjai és barátai részére érdekes kulturális programot állított össze. „A Szovjetunió a kommunizmus felé vezető úton" címmel, kitűnően ösz­szeállított, népszerű formában tol­mácsolt előadást hallgattak végig, majd a szputnyikokról és az asztro­nautikáról két lebilincselő ismeret­terjesztő filmet tekintettek meg. -va­Kubai rövidfilmek Kubában a játszott filmek fej­lesztésével egyidejűleg a dokumen­tum-filmek élénk gyártása is folyik. A kubai filmművészeti és ipari in­tézet a legutóbbi hónapokban több értékes rövid filmet adott ki. „A szabadság éve" megismertet a forra­dalmi kormány építőmunkájával, a „Hatodik évforduló" megemlékezés a havannai nagy népi tüntetésről, amellyel a kubai forradalom kezdő­dött, az „Ez a mi földünk" című film a földreformról és a mezőgaz­dasági termelésről szól és a „Lakó­ház" című film az új lakáspolitikát és építkezést ismerteti. TELJESÜL a XI. pártkongresszus határozata A BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK KÖLTSÉGEIT CSAKNEM TELJESEN AZ ÁLLAM FEDEZI @ EGY CSALÁD, MELY 2400 KORONÁT TAKARÍT MEG ÉVENTE A szülök nyugodtan dolgozhatnak, Brodeckyné három gyermek mellett iskolába készül. Érettségizni akar és utána mezőgazdasági szakiskolában folytatja majd tanulmányait. * * * Ellátogattunk a bölcsödébe. A gye­rekek éppen ebédeltek. Brodeckyék Lubkája és Marianja egymás mellett Ül. A kisebbiknek még segíteni kell. Cipcerová Agneša nevelőnő eteti. Lubka már önálló. Anna Macovától, a bölcsödé veze­tőjétől megtudtuk, hogy az egyeme­letes villát, melyben a bölcsőde van, a szálloda egykori tulajdonosa épít­— amilyenek Brodeckyék is — jól terelődik a szó. A legidősebb gyer­érzik ezt a gondoskodást. mekük óvodába jár, a két kisebbik — Hol lennénk mi — mondja a bölcsődében tölti a napot. A szü­férfi — ha kapitalista rendszerben lö k elégedettek, mert gyermekeik jó élnénk. Rokkant vagyok. Idegrend- kezekben vannak. Szakképzett neve<• szerbeli zavaraim okozták, hogy ke- lönök vigyáznak rájuk, játszadoznak tette. Elszámolta magái — nem a: zemben nehéz lett a toll. Ott kellett velük, versecskékre, mesékre tanít- ő kényelmét szolgálja a nagy épület, hagynom a könyvelői állást. A gyógy- fák őket. A gyerekek már itt ízelí- Brodeckyéknek és általában minden kezelés hosszadalmas. Üjból tanulok töt kapnak a kommunizmusból, becsületes dolgozónak azonban ma­írni. Szerencsére nyugodt foglalko- A bölcsödében ruházattal, élelemmel napság kijön a számítása. — A szo­zásom van. Éjjeli őr vagyok a fel- és játékokkal látják el őket. Mindé- cialista forradalom és a becsületes vásárló üzemben. De érzem, hogy nük megvan, amit szemük — szájuk munka a dolgozók jólétét hozza ma­már többre is képes lennék. Az új megkíván. gával. DRÄBEK VIKTOR iskolában elvállalnám a házgondnok­ságot. Az asszonyka mosolyog. Amióta férje visszakapta önbizalmát, alapo­san megváltozott. Azelőtt nemcsak a betegség gyötörte, de a gondolat, A Brodecký házaspár a legutóbbi hogy három gyerekkel felesége ter­hére van. Az asszony, aki az Agro­projektnél dolgozik, biztatta, hogy nem annyira ő, mint rendszerünk törődik velünk. A bölcsödében és az ban fölkerestük a Brodecký óvodában a legalacsonyabb illetéket fizették. Három gyerek napi ellátá­sáért csak 6—7 koronát. Mivel a kormányhatározatot olvassa ságban. az uj­J^mikor Nové Mesto nad Váhom­házaspárt, hogy elbeszélgessünk ve lük kormányunk legutóbbi határoza­táról, éppen az újságot nézték. Ta- család tiszta jövedelme megközelíti, Ián már harmadszor olvasták a hatá- de nem haladja túl a 2000 koronát, rozatot. Nagy dolog ez! Először a újabban teljesen mentesültek az ille­családi pótlékot emelték, később a tékek fizetésétől s gyermekeikről tankönyvek és tanszerek ingyenes napközben az állam gondoskodik, juttatásáról jelent meg határozat, Kétszáz koronát jelent ez havonta újabban a bölcsődék és óvodák költ- a családnak, évente 2400 koronát ta­ségeit csaknem teljesen az állam vál- karitatiak meg. Már az újság olvasá­lalja. Világos tények ezek arról, sa közben elhatározták, hogy betét­hogyan teljesül pártunk XI. kong- könyvre teszik ezt a pénzt, azt resszusának határozata az életszín- mondják, legyen a gyerekeké, vonal emeléséről. Egyszerű emberek Közben az óvodára és a bölcsődére Képünkön a két Brodecký gyerek, akik a bölcsődében s ötéves nővé­rük az óvodában ingyenes ellátásban részesülnek. ÜJ SZÖ 5 * 196 0- november 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom