Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-01 / 303. szám, kedd

S siyupt-sz'ovünai kerület te'jesítette a burgonyafelvásárlás tervét (ČTK) — A nyugat-szlovákiai kerület hétfőn, október 31-én 100,1 százalékra teljesítette a burgonyafelvásárlás tervét. A nyugat-szlová­kiai kerületi szervek ezt az eredményt tegnap a következő táviratban közölték Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságával, a kormánnyal és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságával: Tisztelt elvtársak! A cukorrépa felvásárlási tervének sikeres teljesítése után azt az ör­vendetes hírt közöljük önökkel, hogy kerületünk ma, 1960. október 31-én 16 órakor 100,1 százalékra teljesí­tette az idei termésű burgonya fel­vásárlásának tervét. E sikerért elsősorban az egysé­ges földművesszövetkezetek s az ál­lami gazdaságok dolgozóinak tarto­zunk hálával, akik magasan túlszár­nyalták az étburgonya átadásával kapcsolatos kötelességeiket. Az idei burgonya betakarítása és felvásárlása terén felmerült nehéz­ségek ellenére ez az eredmény is bizonyítja, hogy erősödik a szövet­kezeti parasztság politikai öntuda­tossága, amely a munkásosztály ve­zetésével megbirkózott ezzel a fon­tos feladattal is. Fioio'ok o s?oclolisfo munkobrigód cím elnyerésééri (CTK) — A CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK EL­NÖKSÉGE BRATISLAVÁBAN OKTÓ­BER 31-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN MEG­VITATTA, MILY MÉRTÉKBEN VESZ RÉSZT SZLOVÁKIA IFJÚSÁGA A SZOCIALISTA MUNKABRIGÁD CÍM ELNYERÉSÉÉRT INDÍTOTT VER­SENYBEN. A szlovákiai üzemekben, építészeti vállalatokban, a közlekedés és a ke­reskedelem szakaszán működő 2133 CSISZ-kolIektíva közül 960 vesz részt a szocialista munkabrigád cím elnye­réséért indított versenyben és 111 kollektíva már el is nyerte e meg­tisztelő címet. A legtöbb — 375 kol­lektíva — a nyugat-szlovákiai kerü­letben vesz részt a versenyben. A versenykollektívák száma külö­nösen a hazánk felszabadításának 15. évfordulója tiszteletére szervezett if­júsági építőverseny folyamán gyara­podott, amikor további 500 kollektíva lépett versenybe. A CSISZ-szervezetek „Az ifjúság teljesíti a harmadik ötéves tervet" új építőverseny keretében is foko­zott figyelmet fordítanak a szocia­lista munkabrigádok mozgalmának további kibontakoztatására. Célkitű­zésük, hogy a CSKP megalapításának 40. évfordulójáig valamennyi CSISZ kollektíva 80 százalékban vegyen részt e mozgalomban. Szovjet tapasztalatokat váltanak valóra (ČTK) - A szlovákiai újítók és ésszerüsítők, a szocialista munka­brigádok és a csehszlovák-szovjet barátság munkacsoportjainak képvi­selői, akik részt vettek a Szlovák Szakszervezeti Tanács, a CSSZBSZ szlovákiai bizottsága és a Technické noviny szerkesztősége által rendezett „Miben segít nekem a szovjet tudo­mány és technika" című ankétban, hétfőn, október 31-én Bratislavában szlovákiai értekezletre jöttek össze. Az értekezletet Gustáv Čech, a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának tit­kára nyitotta meg, majd Ján Duži, a a Szlovák Szakszervezeti Tanács tit­kára méltatta beszédében azt a nagy műszaki és tudományos segítséget, amelyben a Szovjetunió részesíti népgazdaságunk valamennyi ágazatát. A szovjet szakirodalom kiválóan tájékoztatta dolgozóinkat a szovjet tudomány és technika legújabb vív­mányairól. Arról, hogy mily népszerű Szlovákiában a szovjet szakirodalom, a következő számadatok tanúskod­nak: a bratislavai szlovák műszaki könyvtár könyvállománya évente mintegy 3500 szovjet kiadvánnyal gyarapszik, és átlag csaknem három­ezer olvasó kölcsönöz ki eredeti Az EAK kulturális küldöttsége hazánkban (ČTK) — Az Egyesült Arab Köztársaság kulturális küldöttsé­ge Ahmed Nagib Hasinnak, az EAK egyiptomi területe iskola­ügyi miniszterének vezetésével hétfőn, október 31-én Prágába érkezett. A küldöttséget dr. Václav Kŕistek, az iskola- és kulturális ügyek mi­niszterének első helyettese, a Kül­ügyminisztérium és további intézmé­nyek képviselői fogadták a prágai főpályaudvar kis szalonjában. A fo­gadtatáson jelen volt Mohammed Kamel el Rahmany, az EAK prágai nagykövete is a nagykövetség tag­jaival. szovjet irodalmi alkotásokat. A könyv­tár ezenkívül mintegy 250 szovjet szakfolyóiratot is járat. A szlovákiai kiadóvállalatok ez idén 132 szovjet szakirodalmi alkotás kiadását terve­zik 870 000 példányban. Csak a Szlo­vák Műszaki Irodalmi Könyvkiadó 1953 óta 268 000 példányban 103 kü­lönféle szakkönyvet adott ki. Nyugatnémet kém letartóztatása (ČTK) - Állambiztonsági szer­veink e napokban letartóztatták az 53 éves Václav Stanéket, nyugat-né­met ügynököt, aki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén működött és kémke'dési adatokat gyűjtött a Német Szövetségi Köz­társaság kormánya számára. Václav Stanék a nála talált okmányok alap­ján részletesen bevallotta bűncselek­ményeit, megmagyarázta az NSZK területéről szervezett ellenséges te­vékenység módszereit és módozatait, s megnevezett számos, vele össze­köttetésben álló egyént is. Václav Stanéket Münchenben nyer­ték meg a kémtevékenységre, ahová 1959-ben hamis adatokat tartalmazó sürgönnyel csalták ki, melyben kö­zölték vele, hogy édesanyja súlyosan megbetegedett. A nyugatnémet hiva­talok így céltudatosan olyan helyze­tet teremtettek, hogy kémfeladatok elvégzésére köteleztessék Stanéket, aki a második világháborúban a Wer­machtban teljesített szolgálatot és Magas kitüntetés az EAK prágai nagykövetsége katonai attaséjának (ČTK) — Ján Bušniak, a külügy­miniszter helyettese a prágai Černín palotában hétfőn, október 31-én át­adta Iszmail Farid vezérkari alezre­desnek, az Egyesült Arab Köztársa­ság prágai nagykövetsége katonai attaséjának a III. osztályú Fehér Oroszlán Rendet, amelyet Antonín Novotný, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke adományozott a kitüntetettnek. Az ünnepélyes át­adásnál jelen volt dr. M. K. el Rah­many, az EAK csehszlovákiai nagy­követe, a nagykövetség tagjai, a Külügyminisztérium vezető dolgozói és a csehszlovák néphadsereg kép­viselői. Kahud* miniszter a t NM-ba utazóit (ČTK) — Dr. František Kahuda, az iskola- és kulturális Vgyfk mi­nisztere az NDK fő- és szakiskolái államtitkársága meghívására hétfőn, október 31-én Berlinbe utazott. Dr. Kahuda miniszter egy hetet tölt az NDK-ban és.ez idő alatt tárgyaláso­kat folytat a két ország között a főiskolák és szakiskolák terén foly­tatott együttműködés elmélyítésére vonatkozó szerződés megkötéséről, s részt vesz a berlini Humboldt egyetem megalapításának 150. év­fordulója alkalmából rendezett ün­nepségeken. Bevonultak az újoncok (ČTK) — November 1-én igen sok fiatal életében jelentős szakasz kezdődött. Be­vonultak az újoncok, hogy katonai szol­gálatukat teljesítve felkészüljenek arra a megtisztelő és fontos feladatukra, hogy megbízható védelmezői legyenek szocia­lista hazánknak és dolgozó népünk vív­mányainak. A laktanyákban egyidejűleg elbúcsúztak a katonák azoktól a bajtársaiktól, akiknek már második évük is letelt, akik visz­szatérnek az üzemekbe, a földekre s más munkahelyekre, hogy a katonaságnál meg­edződve segítsenek virágzó hazánk kiépí­tésében és a harmadik ötéves tervünkben foglalt nagyszerű feladatok teljesítésé­ben. A laktanyákban mindenütt gondosan felkészültek az újoncok fogadtatására és megtettek mindent, hogy kellemes kör­nyezetben otthonossá tegyék életüket. Elutazott indiai vendégünk (ČTK) — V. Parashar, az Indiai Szövetkezeti Szövetség főtitkára, aki rövidebb ideig hazánkban időzött, hét­főn, október 31-én a Szovjetunióba utazott. Itt tartózkodása alatt elláto­gatott Prágában és a mélniki járás­ban néhány termelőszövetkezetbe és a klyi egységes földművesszövetkezet­be. Szövetkezeteink vezető funkcio­náriusaival megvitatta az indiai szö­vetkezeti mozgalomhoz fűződő kap­csolataink néhány időszerű kérdését. V. Parashar elutazása előtt kijelen­tette, hogy a csehszlovákiai szövet­kezetek tapasztalatai — melyekről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott — nagy előnyére válhatnak az indiai mezőgazdaságnak, különösen a jövő­beli fejlődésével kapcsolatos kérdé­sek megoldásában. Az A. Jirásek Nagybánya sikere A Teplice közelében levő ledvicei Alois Jirásek felszíni nagybánya dolgozói hét­főn, október 31-én fejtették ki a második ötéves tervben előirányzott szénmennyi­ség utolsó tonnáját. Elhatározták, hogy ez év végéig terven felül még 257 ezer tonna szenet fejtenek. A földeltakarítás tervének nagyfokú túlteljesítésével meg­teremtik a feltételeket ahhoz, hogy a téli hónapokban is folyamatosan fejthessenek szenet. Sikereikhez az is hozzájárul, hogy teljesítették a második ötéves tervben foglalt beruházási feladatokat is. A bánya korszerűsítése és jó munkaszervezése lehetővé tette, hogy egész éven át egyen­letesen teljesítették a tervet. Le'eplezték az ellen­forradalom áldozataínak emlékművét Budapesten Budapest (ČTK) — Budapesten a Köz­társaság téren, ahol az ellenforradalmi bandák 1956. október 30-án megtámadták a párt budapesti városi bizottságát és meggyilkolták a Magyar Munkásmozgalom harcosait, vasárnap, október 30-án le­leplezték a Magyarország szabadságáért elesett hősök emlékművét. A leleplezési ünnepségen részt vettek a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, a kormány, a fegy­veres erők képviselői, a munkásmozga­lom régi harcosai, a budapesti üzemek munkásainak küldöttsége. A gyűlésen Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága politikai iro­dájának póttagja és az MSZMP budapesti városi bizottságának első titkára mon­dott beszédet. Testvéri kommunista pártok harca John Gollan elítélte az amerikai tengeralattjáró­támaszpont építését vatív kormány Nagy-Britanniát még nagyobb és halálosabb veszedelem­nek tette ki." Nagy-Britannia Kommunista Párt­jának főtitkára beszédében hangsú­lyozta, hogy a támaszpont építése durva provokáció, amely kiélezi a nemzetközi feszültséget. Japán Kommunista Pártja további harcra szólít fel London (ČTK) — John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjá­nak főtitkára a skóciai kommunisták október 29-i glasgowi gyűlésén ki­jelentette, hogy „azon egyezmény aláírásával, amelynek alapján az USA Skóciában tengeralattjárók számára támaszpontot épít, az angol konzer­Tokió (ČTK) — Az Akahata című lap közölte Szanzo Noszakának, Ja­pán Kommunista Pártja elnökének választási nyilatkozatát, melyben hangsúlyozza, hogy most, amikor a japán kommunisták ereje megkét­szereződött, a párt elhatározta, álta­lános támadást intéz az uralkodó osztály ellen, a japán-amerikai ka­tonai szerződés felszámolásáért és a demokratikus kormány megalakí­tásáért. Togliatti torinói választási beszédében bírálta a baloldali egység meg bontóit Róma (ČTK) — A november 6-i községi választások előtti utolsó va­sárnapon Olaszország-szerte sok ezer gyűlés folyt. Torinóban Palmiro Tog­liatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára mondott beszédet. A többi között kijelentette, hogy „a kom­munista párt elszigetelése annyit jelent, mint lemondani a reakciós erők elleni harcról. Bíráljuk a szo­cialistákat, akik nem jelentik ki nyíl­tan, hogy a választások után is meg­őrzik az akcióegységet a kommunis­tákkal. Bíráljuk Nennit azért, hogy nem adott egyenes választ a szocia­listák és kommunisták szövetségének kérdésében. A szocialista párt egyes tényezői szembehelyezkednek a dol­gozók egységével és ezzel elárulják a munkásosztály érdekeit és a ha­talmi csoportok malmára hajtják a vizet." 3,5 MILLIÁRD MÁRKA CSAK A BUNDESWEHR KASZÁRNYÁINAK FELÉPÍTÉSÉRE Bonn — A Wehr und Wirtschaft frank­furti havi folyóirat jelentése szerint a bonni hadügyminisztérium az 1961 évre csupán a kaszárnyák és katonai beren­dezések felépítésére 3,5 milliárd már­kát irányoz elő. Csaknem 800 millió márkába kerülnek a bajorországi és 200 millió márkába a baden-würtembergi katonai építmények. A fennmaradó összeget a Bundeswehr új kaszárnyáinak felépítésére használják fel az NSZK különböző helyein. i A nyugat-németországi revansista sajtó Bonn (ČTK) — A Német Szövetségi Köztársaságban mintegy száz különféle revansista folyóirat jelenik meg havi 2 .millió 900 ezer példányszámban. Az Ost-West Kurier és a Der Schlesier című folyóiraton kívül, amelyek 255 ezer és 160 ezer példányszámban jelennek meg, sok kisebb lap terjeszti a revansista pro­pagandát. A Pap hírügynökség bonni tudósítójának jelentése szerint e kisebb lapok címei lengyelországi városok neveit viselik, mint pl. Stettiner Nachrichten, Posener Stimmen, Allenstreiner Brief stb. A revansista lapok azt a meggyőződést igyekszenek beoltani „a honfitársakba", hogy harcolniok kell „szülőhelyük vissza­szerzéséért. Seebohm vasárnap határainkon provokált Hohenberg (ČTK) — Seebohm bonni közlekedésügyi miniszter, a legnagyobb nyugatnémet revansista uszítók egyike vasárnap a bajor­csehszlovák határon fekvő hohen­bergi kastélyban mondott beszédet. Kijelentette, hogy az általa képvi­selt volt szudéta-németek honfitár­si szövetségének az a feladata, hogy „a vasfüggöny mögött élő összes németek szabadságáért és igazsá­gáért" folytatott harc élén álljon. A haladó szellemű és békeszerető emberek üldözése a Német Szövet­ségi Köztársaságban a napnál is vi­lágosabban bizonyítja, milyen sza­badságot és igazságot szeretne See­bohm „kiharcolni" a német nemzeti­ségű állampolgároknak. Seebohm az úgynevezett Európai Szövetség megteremtését is szorgal­mazta, melyben elképzelései szerint természetesen Nyugat-Németországé lenne a vezetés. DÉL-KOREÁBAN az úgynevezett ENSZ­haderők főparancsnokának utasítására ké­szültségbe helyezték az USA és szövet­ségesei csapatait, valamint a dél-koreai hadsereg egységeit. Az USA e készült­séggel azt a célt követi, hogy háborús légkört teremtsen és fokozza a nemzet­közi feszültséget. (ČTK) / Gazdasági hanyatlás várható az USA-ban New York (ČTK) — Az amerikai élet vezető képviselőinek nézete sze­rint 1961-ben az USA gazdasági ha­nyatlása várható. Az F. W. Dodge Corporation meg­állapította, hogy a kérdezett 327 közgazdász kétharmadának vélemé­Erősödik a venezuelai demokratikus mozgalom akiről nyugatnémet katonai hivatalok kompromittáló anyaggal rendelkeztek. Stanéket müncheni tartózkodása alatt a nyugatnémet államapparátus dolgozói irányításával alaposan kiké­pezték a titkos írás használatára és kémhírek szerzésére. Stanék azt a feladatot kapta, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén adatokat szerezzen katonai és gaz­dasági építményekről, amelyeket az NSZK-ban jelöltek ki azzal az utasí­tással, hogy ezekről adatokat közöl­jön. Megjelölték a címeket is, ahová Augsburgba és Münchenbe kell kül­denie közléseit. Amikor Stanékot letartóztatták, kémkedésre vonatkozó feljegyzése­ket, el nem küldött híreket, titkos íráshoz segédeszközöket és hiteles kémkedési utasításokat találtak nála, amelyeket Münchenből kUldtek titkos úton. Állambiztonsági szerveinek foly­tatják további letartóztatott nyugat­német ügynökök kihallgatását. Caracas (ČTK) — A venezuelai hivatalok szombaton szabadon bo­csátották a baloldali forradalmi mozgalom hetilapjának, az Izquierda hetilapnak három letartóztatott szerkesztőjét. Szabadon bocsátásukat a Betancour-kormány reakciós poli­tikája ellen az országszerte lezajlott hatalmas tömegtüntetések eredmé­nyezték. A Reuter iroda tudósítója szerint tovább harcolnak a tünte­tések során letartóztatott mintegy ezer személy szabadon bocsátásáért. A kommunista Tribúna Populár, melynek nyomdáját egy reakciós banda megtámadta és összerombolta, öt nap után újra megjelent. Ötven­ezres példányszámát nyomban szét­kapkodták. A venezuelai újságírók szövetsége tiltakozott a nyomda fel­dúlása ellen és a tettesek megbün­tetését követeli. A venezuelai kongresszus külön­bizottságot nevezett ki annak a si­kertelen merényletnek kivizsgálására, melyet a kommunista párt egyik ve­zetője, Eduerdo Nachado ellen követ­tek el a napokban. A Tribúna Popularban a párt egyik vezetője a legújabb venezuelai ese­ményekkel foglalkozik. Elítéli a kor­mány megtorlásait és a katonai klikk beavatkozását a politikai életbe. Fi­gyelmeztet: A helyzet annyira elfa­julhat, hogy polgárháború törhet ki előre nem látható következmények­1 kel. A kommunista párt a politikai pártok és szervezetek képviselőinek összehívását javasolta a kongresszus­nak, hogy megvitassák a viszály megoldását.' A kommunisták támo­gatják az URD párt javaslatát, hogy mondjon le az eddigi koalíciós kor­mány, és a hazafias erők képvise­lőiből olyan új kormány alakuljon, mely teljesíti a tömegek igazságos követeléseit. A kormány egyelőre hallani sem akar erről, ellenkezőleg, több reak­ciós intézkedést foganatosított. Pél­dául beszüntette Venezuela és Kuba között a légijáratot. Caracasban to­vábbra is feszült a helyzet. Az utcá­kon őrjáratok cirkálnak. nye szerint a következő 6—9 hónap­ban gyengül a gazdasági tevékeny­ség. A kérdezettek között 36 pénzügyi szakember, 190 közgazdász, 55 egye­temi gazdasági szakértő, 16 kor­mány szakember és a kereskedelmi cégek 30 tanácsosa volt, akik a pia­cok lehetőségeinek kutatásával fog­lalkoznak. „Minden jel arra mutat, hogy a háború utáni hanyatlások egyikének küszöbén állunk, ezúttal azonban hosszabb és komolyabb lesz, mint bármelyik előző" — mondotta a kér­dezettek egyike. Aranyláz Nyugaton New York (ČTK) — Az arainy értéke a legutóbbi 6 év folyamán 10 százalékos keretben ingadozott, azonban a legutóbbi 2 nap alatt hirtelen 14 százalékkal emel­kedett. A londoni, zürichi és párizsi pia­con valóságos „aranyláz" kapott lábra. Az arany értékének hirtelen emelkedése a nyugat—európai országokban és Ka­nadában komoly aggodalmat váltott ki az USA kormányköreiben is. KONGÓBAN SZEPARATISTA BANDÁKAT VEZÉNYLŐ ANGOL TISZTET FOGTAK EL Leop.oldville (ČTK) — Kaszai kon­gói tartomány déli részében össze­ütközésre kerüjt sor az ENSZ ghanai és libériai csapatai, valamint Kalond­zsi szeparatista fegyveres bandái között. Az 5000 felfegyverzett ban­ditából álló egység keresztül vonult Kaszai-tartományon, felgyújtotta a falvakat, gyilkolta a lakosságot és terrorral igyekezett engedelmesség­re kényszeríteni a népet. Az ENSZ parancsnoksága többszázadnyi gha­nai és libériai katonát küldött elle­nük. Az összetűzés során négy libé­riai katona megsebesült. A Kaszai-tartomány déli részében Mwene Ditu közelében az ENSZ egy­ségeknek sikerült fogságba ejteniök a Róbert kapitány álnevet viselő an- . gol tisztet, a Kalondzsi-bandák egyik parancsnokát. Egyúttal elfogták a Kalondzsi hadseregében működött belga tanácsadókat. Az angol tisz­tet és a belgákat Luluabourgba szál­lították. A Reuter hírügynökség jelentése szerint az ENSZ egységeknek sike­rült megakadályozni a Kalondzsi­bandák előretörését. iŰJ SZÖ 2 * 19 6°- november 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom