Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-23 / 295. szám, vasárnap

Világ proletárjai egyesüljetek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Minden eszközi használjunk fel a kapásnövények gyors betakarítására 1960. október 23. vasárnap 30 fillér XIII. évfolyam 295. ám A jó idő már ritka vendég, s a meteorológiai intézet jóslása szerint e hónap 25-től további esőzésekre van kilátás, az elvégzésre váró me­zőgazdasági munka pedig még min­dig sok. Fel kell tehát használnunk minden eszközt, hogy a következő napokban meggyorsítsuk az őszi munkákat. Tudnunk kell, hogy min­den késéssel önmagunknak ártunk, és a harmadik ötéves terv termelési l feladatainak négy év alatt történő I teljesítését veszélyeatetjük. Földbe kívánkozik a mag, gyárba és raktárba a kapá­sok • Jobban használjuk ki a brigádok segítségét • Két váltásra szervezzük meg a gépek munkáját • Gyorsítsuk meg a szállítást Ne várjunk a napfényes időre Jelszavak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója alkalmából 2. 1. 5. 6. 9. 10. Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója! Dicsőség az első szocialista forradalomnak, amely megmutatta az emberiség boldogabb jövőjéhez vezető utat! Üdvözöljük a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakát — napjaink örömteli va­lóságát! Dicsőség a Nagy Október eszméinek, amelyek a szocializmusért és a békéért vívott harcban él­nek, fejlődnek és győzedelmeskednek! Éljen a marxizmus-leninizmus, az egész világ dolgozóinak legyőzhetetlen tanítása és megbízható iránytűje a kizsákmányolás ellen, az emberi jo­gokért, a kommunizmusért vívott harcban! Harcos üdvözletünk a kommunista- és munkás­pártoknak a haladás és béke élcsapatának! Marx, Engels és Lenin zászlaja alatt egységben előre! Erősödjék valamennyi ország munkásosztályának és dolgozóinak nemzetközi egysége a nemzetek szabadságáért, a szocializmusért és a békéért ví­vott harcban! Világ proletárjai, egyesüljetek! Éljen és viruljon a hatalmas Szovjetunió, a világ­béke oltalmazója, a kommunizmusért, a szabad­ságért és a nemzetek közötti barátságért folyó küzdelem élenjáró harcosa! Tisztelet és dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet nép vezetőjének, a nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom élcsapatá­nak! Forró üdvözletünk a nagy szovjet népnek, a kom­munizmus első építőinek! A Szovjetunió és Csehszlovákia nemzeteinek örök barátságáért! 11. Jókívánságainkat fejezzük ki a szovjet tudósok­nak, konstruktőröknek, technikusoknak és mun­kásoknak a világűr meghódításában elért pompás diadalaikhoz! A Szovjetunió példája nyomán a tudományt és technikát állítsuk az élet szolgálatába! A szovjet néppel testvéri egységben a békéért, a szocialista haza felvirágoztatásáért! Éljen a szocialista világrendszer — a világ va­lamennyi békés erőinek hatalmas támasza! Kölcsönös együttműködésben szilárduljon a szo­cialista országok biztonsága s erősödjenek tovább testvéri kapcsolataink! Üdvözöljük a világ valamennyi nemzetét, melyek egyesült erőfeszítéssel törekednek a béke megőr­zésére a maguk és gyermekeink számára! Felhívjuk valamennyi ország dolgozóit: harcol­junk az emberiség legszebb célkitűzésének meg­valósításáért — a leszerelésért! A béke nevében követeljük a leszerelés problémájának radikális megoldását, amint azt az Egyesült Nemzetek Szervezetében a Szovjetunió javasolta! Nem a fegyverkezés ellenőrzését — hanem az ál­talános és teljes leszerelés ellenőrzését óhajtjuk! Követeljük az ENSZ-ben képviselt kormányoktól: szüntessék be a lázas fegyverkezést! Védelmez­zék az államok szuverén jogait! Ne engedjék meg a gyarmaturalom és az önkény megnyilvá­nulásait. Az Egyesült Nemzetek Szervezete vala­mennyi állam érdekeit fejezze ki és védelmezze anélkül, hogy egyeseknek mások rovására kivált­ságokat nyújtana! Éljen a Német Demokratikus Köztársaság, egész Németország haladó erőinek védőpajzsa, a német nép és Csehszlovákia népe új, mélységesen baráti kapcsolatainak megtestesítője! Üdvözöljük a Német Szövetségi Köztársaság ha­ladó erőit, amelyek a bonni militaristák és re­vansisták terveivel szembeszállva az európai bé­kére törekszenek! Követeljük a békeszerződés megkötését mindkét német állammal! Le Berlin megszállási rendszerével! Forró üdvözleteink a szocialista országok — a népi Kína, Albánia, Bulgária, Magyarország, Mon­gólia, Lengyelország és Románia népeinek a szo­cializmus és a béke további győzelmei felé vezető útján! Erősödjék és viruljon e nemzetek mélységes ba­rátsága és testvéri együttműködése Csehszlovákia népével! Üdvözöljük a népi demokratikus Korea és Viet­nam népeit! Teljes mértékben támogatjuk mind­két ország békés egyesítésének követelményét: sorsáról jogosan a koreai és a vietnami nép ma­ga döntsön! Üdvözöljük a Jugoszláv Szövetségi Népköztár­saság dolgozó népét, éljen nemzeteink barátsága a békéért és a szocializmusért vívott harc érde­kében! Éljen az elnyomott nemzetek harca szabadságu­kért és függetlenségükért, a gyarmati rendszer felszámolásáért! 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19 20. 21. Jelentős eredmény, hogy az utóbbi három nap alatt 20 ezer hektáron elvetettük a búzát. Különösen a nit­rai, galántai, topoľčanyi és čadcai járásokban értek el szép eredménye­ket. A senicai, Rimavská Sobota-i, lu­čeneci és komárnói járásban az utób­bi napokban nem halad kielégítően a vetés, pedig már nemcsak a rozs, de a búza vetésének befejezése is sürget. Hiszen a megkésett vetésből nem várhatunk olyan termést, ami­lyent a harmadik ötéves terv első esztendejére terveztünk. Éjjel-nappal munkában legyenek a gépek Feltehetjük a kérdést, van-e mód a megkésett őszi munkák meggyor­sítására, a lemaradások behozására. Sok példa azt bizonyítja, hogy igenis van. Mert ha a Hubicei Állami Gaz­daságban a napokban már nemcsak a vetést, hanem az őszi mélyszán­tást is befejezhetik, akkor erre má­sutt is van mód. Csak hasonlóképpen mint ők minden gépet kétváltásban kell üzemeltetni. A cukorrépabetakarításban kövessék mindenütt a nyugat-szlovákiai kerü­let példáj át A nyugat-szlovákiai kerület eddig is legjobban állt a cukorrépa betaka­rításával, azonban a jó szervezés következtében az utóbbi napokban még fokozta előnyét. Pénteken a fel­vásárlás napi növekedése 5,1 száza­lék volt. A célbaérkezett három já­rás után most a Žiar nad Hronom-i és trebišovi járás szövetkezetesei szorgalmazzák legjobban a répa be­takarítását és előreláthatóan a közeli napokban ők is teljesítik feladatukat. Jó lenne, ha a michalovcei, lučeneci, prešovi és zvolení járások is követ­nék a jó példát. A kapásokból még mindig nagyon sok rér betakarításra. Burgonyából még csak­nem 12 000 hektár és ebből legtöbb a kelet-szlovákiai kerületben, ahol több mint 9800 hektár burgonya vár a sorsára. Mégpedig nagyon sürgősen, mert a rövi­desen bekövetkezhető fagyok éppen ezen a vidéken veszélyeztetik legjobban a ter­mést. A nemzeti bizottságoknak tehát mindent meg kell tenniök, hogy a szövet­kezetesek megsegítésére az üzemek dol­gozóiból és az ifjúság soraiból minél gyor­sabban brigádokat szervezzenek. Termé­szetesen a brigádok is csak abban az esetben dolgozhatnak eredményesen, ha a szövetkezetesek maguk is igyekeznek megteremteni a lehetőségeket a hozzájuk érkezett segítség munkájához. A kukorica betakarítása is sürg et Tavaly ebben az időben a szemre ter­mesztett kukoricának már 33 százalékát betakarítottuk, most pedig még csak 14 százalékra állunk ezzel a munkával. Fel­tétlenül szükség van arra, hogy az el­múlt években olyan jól bevált kukorica­kombájnokat sokkal jobban kihasználjuk. Az ifjúság, sőt az iskolások is sokat se­gíthetnek ezen a téren, ha megszervez­zük a brigádokat. Számoljunk azzal, hogy nemcsak a termés, de a szár levágása is nagyon sürgős, mert ennek elhanya­golása miatt a jövő évi termés szem­pontjából olyan fontos mélyszántás is megkésik. —ti A burgonya és a cukorrépa felvásárlása 1960. október 21-én Kerület: észak-csehországi közép-szlovákiai nyugat-szlovákiai kelet-csehországi észak-morvaországi nyugat-csehországi közép-csehországi dél-morvaországi kelet-szlovákiai dél-csehországi Országos méretben Teljesítve burgonya cukorrépa °/«-ban •/•-ban 101.6 22.4 93 9 32.4 91.0 79.3 81.0 16.1 74.6 22.0 73.6 8.7 72.9 24.4 69.7 26.4 61.3 34.1 51.5 3.5 70.6 33.1 J K A gyarmati rendszernek el kell tűnnie a föld színéről! 22. Forró üdvözleteink Ázsia, Afrika, Latin-Amerika felszabadult és függetlenségüket megszilárdító népeinek! 23. Dicsőség a hős kubai népnek, amely szülőhazája sorsának irányítását szilárdan a saját kezébe vette! 24. Elvtársi üdvözletünk a tőkés országok dolgozó népének kizsákmányolás elleni küzdelmében, de­mokratikus jogaiért, a haladásért és békéért ví­vott harcában! 25. Üdvözöljük a semleges államok népeit, amelyek bel- és külpolitikájukkal jelentősen erősítik a világ „békeövezetét"! -­26. Forró üdvözletünk a békevédők egyre növekvő mozgalmának a háború és fegyverek nélküli vilá­gért vívott nemes harcban! 27. Éljen a békés együttélés lenini politikája - a szocialista külpolitika fő irányvonala, a nemzet­közi kapcsolatok fejlődésének egyedüli helyes út­ja! Leszerelni — versenyezni — békében élni! 28. Csehszlovákia dolgozói! Tettekkel váltsátok valóra a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom hagyatékát! Egyesült erővel törekedjetek a fejlett szocialista társadalom építésében kitűzött merész célok megvalósításáért! 29. Dicsőség Csehszlovákia Kommunista Pártjának — valamennyi győzelmünk ihletőjének és szervező­jének a kommunizmus felé vezető úton! 30. A népgazdaság valamennyi ágának dolgozói! Szocialista gazdaságunk hatalmas fejlesztésére vállalt újabb munkafelajánlásokkal üdvözöljük Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításá­nak 40. évfordulóját! A harmadik ötéves tervet az 1960. évi feladatok teljesítésével kezdjük! 31. Munkások, mesterek, műszakiak és mérnökök! Emeljétek az ipart, a közlekedést és az építésze­tet magas műszaki színvonalra! Adjatok nagyteljesítményű gépeket és berende­zéseket mezőgazdaságunknak! A közszükségleti cikkek kiváló minőségével és olcsó termelésével biztosítsátok a lakosság elé­gedettségét és magasabb életszínvonalát! Növeljétek a műszakok számát! A nagyteljesít­ményű gépek munkaidejét hosszabbítsátok meg, az emberekét rövidítsétek le! A munkatermelékenység növelése — fő hozzá­járulásunk a szocializmus és kapitalizmus között folyó békés versenyhez! 32. Üdvözöljük a szocialista munkabrigád büszke cí­méért versenyző kollektívákat! Tisztelet a szocializmus és kommunizmus élen­járó építőinek! 33. Falvak és városok dolgozói! Mélyítsétek el elvtársi együttműködéseteket a magasfokúan termelékeny szocialista mezőgazda­sági nagyüzemi termelés megteremtésére! Tíz éven belül a mezőgazdasági termelést emel­jétek az ipari termelés színvonalára! 34. Szövetkezetesek, az állami gazdaságok s a gép­és traktorállámosok dolgozói! Az EFSZ-ek V. kongresszusát üdvözöljétek a me­zőgazdasági termelésben elért újabb munkasike­rekkel! $ A közép-csehországi kerület, az ország cukorrépájának egyötödét termeli. Bontakoztassátok ki a harmadik ötéves terv négy 5 A. nymburki cukorgyár jól felkészült az idei kampányra, s 11 500 mázsa cukor­év alatti teljesítéséért folyó tömegmozgalmat, .^^ ' segítsétek a nép eletszinvonalanak további emele- i 1 lel v> sét, szocialista hazánk további felvirágoztatását! — — ­35. Mezőgazdasági dolgozók! Tegyétek termővé a földet! Minden hektárról — magas hozamokat! Érvényesítsétek a tudomány és a technika legújabb ismereteit, fejlesszétek a szocialista munkaversenyt, az ésszerűsítők és újítók mozgalmát! Komplex gépesítéssel érjünk el magas munkatermelékenységet mezőgazdasá­gunkban! 36. Tanítók és iskolai dolgozók! Rendszeresen gondoskodjatok az iskolának az élettel, valamint népünk munkájával való kap­csolatáról! Mélyítsétek el hivatástok eszmeiségét és peda­gógiai tökélyét! Bátran keressetek új utakat a minden téren művelt, fizikailag ügyes, a társa­dalmilag hasznos munkára felkészült, a kom­munista erkölcs eszméitől áthatott ember neve­lésében! 37. Tudományos és kutató dolgozók! Egyesült erőfeszítéssel törekedjetek a tudomány és a kutatás fő problémáinak megoldására, ad­jatok a társadalomnak az egész emberiség javát szolgáló új felfedezéseket! •>o Művészek, kulturális és népnevelő dolgozók! Alkotó munkátok erősítse tovább szocialista kul­túránk társadalmi hatékonyságát! Alkossatok korszakunk nagyságát és a kommu­nista holnap távlatait hűen ábrázoló művészi al­kotásokat! (Folytatás a 2. oldalon) Közlemény a kormány üléséről A díjazás szocialista elvének következetesebb érvényesítése (ČTK) - A KORMÁNY OKTÓBER 21-1 ÜLÉSÉN MEGTÁRGYALTA A MUNKÁSBÉRRENDSZEREK ÁTÉPÍ­TÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSÉRŐL, VALA­MINT E BÉRRENDSZEREKNEK A HARMADIK ÖTÉVES TERV FELADA­TAI TELJESÍTÉSE SORÁN A FŐ IPARÁGAZATOKBAN BETÖLTÖTT SZEREPÉRŐL SZÖLÖ BESZÁMOLÓT. A kormány megállapította, hogy elértük az átépítés fő politikai és gazdasági célkitűzéseit: azt, hogy rendet teremtsünk a bérezés terén, valamint hogy a bérek szervezését összhangba hozzuk a technika és a gazdaság fejlesztésével s a gya­korlatban következetesebben érvé­nyesítsük a díjazás szocialista alap­elveit, továbbá, hogy megerősítsük a bérnek és a munkások egyéni anyagi érdekeltségének szerepét a termelés további tökéletesítésében. A bérrendszer átépítése azáltal, hogy a termelés tervfeladatainak teljesítésével, valamint a termelési folyamat műszaki-szervezési szín­vonalának növelésére irányuló sokol­dalú törekvéssel a legszorosabb ösz­szefüggésben valósult meg, jelen­tékenyen hozzájárult kedvező ered­mények eléréséhez a második ötéves terv feladatainak teljesítésében. Az átépítés folyamán betartottuk a párt ama irányvonalát, mely sze­rint az új bérrendszereket a mun­kásbérek növekedési ütemének egy­idejű meggyorsításával vezettük be. A munkásbérek átépítése a gaz­dasági dolgozók és szakszervezeti funkcionáriusok s szervek egysége­sen szervezett, összpontosított erő­feszítésének bevált módszerével va­lósult meg a dolgozók széleskörű és tevékeny részvétele mellett a pártszervek és szervezetek minden­napos vezetésével és ellenőrzésével. Az átépítés bérpolitikai elveinek (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom