Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-21 / 293. szám, péntek

Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai dolgozók nagygyűlésén (Folytatás a 3. oldaról) kommunizmus ellenségei minduntalan igyekeznek eltorzítani. Mivel nyerheti meg jobban a szocializmus a tömegek rokonszenvét, ha nem a Szovjetunió és más szocialista országok példájával. Mindenki tudja, milyen elmaradott ország volt a cári Oroszország. Mindenki tudja, milyen előrehaladott és erős lett hazánk a szocialista fejlődés évei folyamán. Az elmaradott országból, erős, igen fejlett szocialista nagyhatalommá fejlődött. A szocializmus a kapitalizmusban elképzelhetetlen feltételeket teremtett a gazdaság, a kultúra és a tudomány fejlődésére. Ezt még ellenségeink is beismerték. A példa ereje nagy erő. Minél jobb lesz a sorunk, minél magasabb lesz a szocialista országok életszínvonala, annál gyorsabban nyerik meg az embereket a szocializmus ügyének. Ez pedig olyan erő, amelyet egyszerű számtani műveletekkel nem lehet kiszámítani. Visszatérek ahhoz a kérdéshez, milyen lehetősége van a szocialista országoknak az új háború elhárítására. Ezzel kapcsolatban kijelentem: e fontos kérdést nem a békét akaró országok és a katonai tömbökhöz tartozó nyugati országok száma dönti el. Tudjuk, hogy ma sokkal több tőkés ország van, mint szocialista. Ha csak az összeadás és a kivonás műveletéből indulunk ki, ez csak zavart okozhat a politikában. Az erők mai viszonya lehetővé teszi, hogy napirendre tűzzük a leszerelést és gyakorlati megoldására törekedjünk. Az általános és teljes leszerelés gondolata erős fegyver a népek harcra mozgósításában a béke megőrzéséért és az új háború Í elhárításáért. Ezért minden ember és minden nép kötelessége védelmezni ezt az eszmét, küzdeni érte. A szovjet kormány részletesen kidolgozta álláspontját a leszerelés kérdésében, kifejtette az ENSZ ülésén. A javaslatokat valamennyi országnak írásban elküldte. Mint már New Yorkban kijelentettem, e javaslatok célja az általános és teljes leszerelésről szóló egyezmény megkötésének előkészítése. Javasoljuk, hogy már a leszerelés -•lső szakaszában számolják fel a nukleáris fegyverek célbajuttatására alkalmas eszközöket és velük egyidejűleg az idegen területen elhelyezett katonai támaszpontokat, légierőket, stb. Javasoljuk az atomfegyverek betiltását, gyártásának és a vele végzett kísérleteknek beszüntetését, és készletei megsemmisítését. Röviden: a nemzetközileg ellenőrzött tényleges leszerelést akarjuk. Macmillan angol miniszterelnök New Yorkban oly értelemben nyilatkozott, hogy a leszerelési tárgyalás öt — tíz évig is eltarthat. De a lázas fegyverkezés még mindig tart, három vagy négy államnak van most atomfegyvere. De mi lesz öt—tíz év múlva. Akkor már sok országnak lesz atomfegyvere. Ellenzünk minden huzavonát a leszerelés komoly kérdésében és nem egyezünk bele, hogy a végtelen tárgyalásokkal vezessék félre a népeket. Javaslataink nagyon reálisak. Ragaszkodunk a hasznos eredményre vezető tárgyaláshoz, de ellenezzük az embereket megtévesztő és a népeket félrevezető tárgyalást. Nyugaton egyesek azt állítják, hogy a Szovjetunió propagandaérdekből terjesztette elő javaslatait. Nem félünk ilyen vádaktól. Nem háborúra szólítunk fel, hanem követeljük a tartós béke feltételeinek megteremtését. S ilyen propagandát fogunk a jövőben is kifejteni. Ez nem árt a népek érdekeinek. Ha pedig a nyugati nagyhatalmak félnek a békepropagandától, ennek megnyilatkozásai nélkül is meglehetünk. Mi előterjesztettük részletes leszerelési javaslatainkat, most már a nyugati nagyhatalmak is terjesszék elő az övéiket. Üljünk a tárgyalóasztalhoz és pontról pontra komolyan vitassuk meg mi elfogadható és mi nem. Hozzá szeretném fűzni, hogy a béke biztosításáért, tehát a leszerelési egyezmény megkötéséért és a fegyverek megsemmisítéséért a felelősség nem hárítható csak az atomfegyverrel rendelkező országokra. Ez helytelen és veszélyes dolog lenne. Nincs olyan nép, melynek közömbös lehet a leszerelés megoldása. Ha egyes iparilag kevésbé fejlett és erős hadsereggel nem rendelkező országok nem járulnak hozzá a leszerelés megoldásához, nem enyhítik, sót ellenkezőleg, fokozzák azt a veszélyt, hogy eddig elképzelhetetlen hatású következményekkel járó atomháború gyötrelmeinek lesznek kitéve népeik és az egész világ. Minden nagy vagy kis népnek, minden erős vagy gyenge államnak most épp olyan érdeklődést és kitartást kell tanúsítania a leszerelés megoldásáért és a fegyverek megsemmisítéséért folytatott harcban, mint amilyent függetlenségi és szabadságharcukban tanúsítanak. Macmillan angol miniszterelnök néhány nappal ezelőtt beszédet mondott a konzervatív párt kongresszusán. Kijelentette, örül, hogy részt vett a közgyűlésen, ezen a — szavai szerint —, figyelemre méltó ülésszakon, melyen mintegy 100 állam vezetői voltak jelen. Beszédében beismerte: az emberiségnek most választania kell, hogy a vitás kérdések megoldásának erőszakos vagy tárgyalásos útját követi-e. Macmillan úr a vitás kérdések megtárgyalásának híve, ami hozzájárulhat a feszültség enyhítéséhez. A szovjet kormány egyetértett ezzel az állásponttal. Nemegyszer bizonyítgattuk, hogy a békés, együttélés politikája nem taktikai fogás, hanem a Szovjetunió külpolitika) irányvonala, melyet a nagy Lenin kötött lelkünkre, tehát ez a mi álláspontunk most és ez lesz a jövőben is. De hogy Macmillan úr kijelentése, hogy törekedni fog a feszültség enyhítésére, ne legyen csak nemes óhaj, fontos, hogy a nyugati nagyhatalmak konkrét tettekkel támasszák alá óhajukat. Macmillan úr beismeri, hogy a leszerelés kérdésében még mindig ,nincs szó a lényegről". Ez ékesszóló vallomás. Ha az angol kormány valóban „egyidőben óhajtja a leszerelést és az ellenőrzést, azt, hogy valamennyi szakasz tartalmazza a leszerelést és az ellenőrzést" — mint Macmillan úr mondotta, akkor egyetértünk vele. A szovjet kormány a tényleges leszerelés híve volt és ma is az, s ezt tetteivel bizonyította. Nemegyszer egyoldalúan csökkentette fegyveres erőinek létszámát. Ha Angliának és szövetségeseinek — az USA-nak, Franciaországnak és a többieknek valóban óhajuk a leszerelés, akkor megszűnik a leszerelési egyezményt gátló eddigi legfőbb és legnagyobb akadály és megnyílik a leszerelés útja. Ha Macmillan úr mindezt a leszerelés megoldása érdekében mondotta, akkor térjünk át végre ? tettekre és ne halogassuk e legégetőbb kérdés megoldását a végtelenségig. Ha ez a nézete önnek és szövetségeseinek, akkor terjesszék elő módosító javaslataikat a mi javaslatainkhoz vagy terjesszék elő saját javaslataikat, hacsak azért nem tetszenek nézeteink, mert a Szovjetunió terjesztette elő őket. Számunkra nem fontos, ki a javaslatok benyújtója, számunkra a leszerelési egyezménynek van jelentősége, mert megmentené az emberiséget a katasztrofális világháború veszélyétől. A fő dolog számunkra a leszerelés, nem pedig az, ki terjesztette elő elsőként a leszerelési javaslatokat. Mielőtt elutaztam volna New Yorkbői, leszerelési különnyilatkozatot terjesztettem elő az ENSZ közgyűlésének XV. ülésszakán. Közismert javaslatainkat nyilvánosságra hozta a sajtó. Az ENSZ-ben „az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés alaptételeit" is előterjesztettük, melyek rendelkezést tartalmaznak a szigorú és részletes nemzetközi ellenőrzési és felügyeleti rendszerről, amelynek biztosítania kell a szerződés valamennyi feltételének teljesítését. Nyugaton előszeretettel mondogatják: elő a kártyákkal. A leszerelési tárgyalás azonban nem játék. De ha tetszik nekik, kérem, mi kirakjuk a kártyáinkat. Most a nyugati nagyhatalmakon a sor. Persze miután eltávoztunk New Yorkból, a nyugati nagyhatalmak újabb javaslatokat terjesztettek elő megvitatás végett. Az egyik javaslat az USA, Anglia és Olaszország javaslata benyújtóinak szándéka szerint azokat az elveket tartalmazza, amelyek alapján meg kell oldani a leszerelést. A további javaslatot Anglia terjesztette elő és szakértői bizottság létesítését javasolja — mit gondolnak, minek a tanulmányozására? Az ellenőrzés kérdésének tanulmányozására! Mintha az a 15 év, melyet a leszerelésről, többek között az ellenőrzésről folytatott tárgyalásról töltöttek, nem lett volna elég! Mindkét javaslat azt mutatja, hogy a nyugati nagyhatalmak még mindig nem hajlandók tényleg komolyan tárgyalni a leszerelésről, hogy e kérdésben többek között a közgyűlés ülésszakán folytatott tárgyalást továbbra is lázas fegyverkezési politikájuk kendőzésére használják ki. ítéljék meg önök, mi másnak értékelhetjük az említett leszerelési elveket tartalmazó javaslatot, amikor egy szóval sem említi az idegen területen elhelyezett katonai támaszpontok felszámolását, egy szóval sem tér ki rá, hogy mikor és milyen határidőn belül kell végrehajtani bizonyos leszerelési intézkedést. Ez a javaslat lényegében a fegyverkezés ellenőrzését helyezi kilátásba, amire Eisenhower elnök szólított fel a közgyűlésen, de nem a leszerelés ellenőrzését, amit már évek óta szorgalmaz a Szovjetunió. A nyugati nagyhatalmak javaslatai semmi jót nem jelentenek a jövőre nézve. Ha a nyugati nagyhatalmak nem óhajtják az általános és teljes leszerelést, méltán arra a következtetésre juthatunk, hogy most nem hajlandók végrehajtani a leszerelést, de ezt nem akarják nyíltan megmondani népeiknek, mivel a nyugati népek, az USA, Anglia és a világ többi népei akarják a leszerelést. A Szovjetunió a jövőben is következetesen és kitartóan fog küzdeni a leszerelésért, a népek békéjének és biztonságának megszilárdításáért. Ismétlem, a tényleges leszerelés hívei vagyunk és mindenkivel, aki ugyanezt akarja, szót érthetünk. A népek nagy reményeket fűznek az ENSZ-hez. Azt akarják, hogy oldja meg a vitás nemzetközi kérdéseket és olyan helyzetet teremtsen, amelyben tartós világbéke honolna. Meg kell viszont mondanom, hogyha a helyzet a jövőben is úgy alakul, mint eddig, akkor az ENSZ semmilyen lényeges eredményt nem ér el. Az ENSZ kocsija mély utat taposott ki és ezen halad továbbra is, és nehéz róla letérnie. Ha látnák, hogyan beszélnek és hogyan viselkednek egyes küldöttek a közgyűlésen, arra a következtetésre jutnának, hogy az ENSZ nem válthatja be a népek hozzá fűzött reményeit. Az ülésterem gyakran tátong az ürességtől. Számos ország, küldöttségei számára fenntartott helyeken csak az „ügyeletes" küldöttek ülnek. Valójában nem vesznek flészt az ülés tevékenységében, hanem nyilvánvalóan azért ülnek csak ott, hogy majd a szavazáskor szavazzanak. Valamely küldöttségnek ilyen „ügyeletes" tagja előre meghatározott program alapján cselekvő robotra, vagy automatára emlékeztet. Nem kell gondolkodnia, nem kell fáradnia, senki se követel tőle semmit, csak azt az egyet, hogy bizonyos kérdésben felemelje a kezét és igent vagy nemet mondjon. Teljesen lehetetlen hatni ilyen ember gondolkodására, ugyanis előre kijelölt irányelvek szerint cselekszik. Ránk nézve ez további bizonyítéka annak, hogy helyesen cselekedtünk, amikor felszólítottuk az ENSZ tagállamainak kormányfőit, hogy komolyan foglalkozzanak a világ előtt álló létfontosságú nemzetközi kérdésekkel, a gyarmati rendszer felszámolásával, Kína törvényes jogainak visszaadásával, az USA agresszív cselekményeivel és más kérdésekkel, s a legfőbb, a legkomolyabb nemzetközi kérdéssel: a leszereléssel, melynek megoldásától függ elsősorban a világbéke biztosítása. Vitathatatlan, hogy a közgyűlés egyetlen ülésszakán nem oldhatók meg mindezek a kérdések, És ezért, ha tényleg a tartós béke biztosítására törekednek, fontos, hogy az államfők vagy a kormányfők részvétele a közgyűlés tevékenységének bevett gyakorlatává váljék. Mint már New Yorkban mondottam, a közgyűlés jelenlegi üléssza- ' ka bizonyára nem oldja meg a leszerelést. Ezért fontosnak tartjuk a rendkívüli ülésszak összehívását, mely kizárólag e kérdésről tárgyalna. Szerintünk jövő év márciusában — áprilisában hívhatnák össze a rendkívüli ülésszakot. Ha ezen az ülésszakon résztvevő államfők vagy kormányfők alapvető megoldást érnek el a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelés kérdésében, akkor nyilvánvalóan szűkebb összetételben kell folytatni a munkát. Az államfők, vagy kormányfők például irányt adhatnának az általunk javasolt tizenötös bizottság tevékenységének. Ám ismétlem, a leszerelés alapvető és fő kérdései nem oldhatók meg a kormányfők vagy államfők részvétele nélkül, • mert túl nagy a bizalmatlanság az államok között, mivel túl nagy különbség van abban, hogyan kezelik az egyes kormányok e probléma megoldását. Ezért bátran, józanul kell kezelni e kérdést, államférfiúi bölcsességet kell tanúsítani, hogy sikerüljön helyes irányba terelnünk az ENSZ tevékenységét. Ki teheti ezt meg? Csak azok, akik népük és kormányuk teljes bizalmát élvezik. III. Szabadságot és függetlenséget a gyarmati népeknek! Elvtársak! A Szovjetunió a közgyűlés XV. ülésszakán határozottan felvetette a gyarmaturalom — a múlt undok, barbár öröksége teljes és azonnali felszámolásának kérdését. A Szovjetunió az elnyomott népek nemzeti függetlenségi harcát támogató politikájához híven felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, emelje fel szavát a gyarmatok felszabadításának igazságos ügye érdekében. A gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenséget követelő kiáltványt az ENSZ számos küldöttsége elfogadta. Minden békeszerető nemzet lelkesen támogatta. A gyarmati hatalmak és az agresszív katonai tömbökhöz tartozó szövetségeseik semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, csakhogy megakadályozzák a gyarmáti népeket függetlenségük és szabadságuk kivívásában. Ezért az ENSZ közgyűlésének ülésszakán heves harc folyik a gyarmati országoknak nyújtandó függetlensége kérdése vitájában. A szabadságszerető népek nagy sikert arattak. A közgyűlés elismerte, a gyarmaturalom felszámolása Szovjetunió által előterjesztett kérdésének rendkívüli nagy fontosságát. E kérdés megvitatását a közgyűlés plénuma elé utalták. A Szovjetunió szempontjából nagy erkölcsi elégtétel a gyarmaturalom ellen küzdő erők nagy győzelme, e kérdés komolyságának elismerése. A közgyűlésen olyan helyzet alakult ki, hogy az imperialista gyarmattartó államok is kénytelenek voltak egyetérteni azzal, hogy a kérdést plenáris üléseken vitassák meg. Beismerem, hogy amikor New Yorkba utazásom előtt kormányülésen tárgyaltuk a közgyűlés ülésszakának kérdését, számítottunk arra a lehetőségre, .hogy az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunióval együtt arra fog szavazni, hogy ezt a kérdést a közgyűlés plenáris ülései tárgyalják meg. A közgyűlés napirendi kérdéseinek vitájában elsőként az angol küldött szólalt fel a szovjet terv ellen! Be akarta bizonyítani, hogy a gyarmatosítók állítólag semmi más célt nem követnek, mint azt, homr elősegítsék a haladást és a gyarmatok felszabadulását. Már csak az hiányzott, hogy az angol küldött összekulcsolja kezét és istent hívja, aki, mint mondotta a gyarmatosítók „civilizációs" küldetését sugallta a gyarmati országokban. Viszont mindenki tudja, hogy ez a tevékenység a népek Ieigázásában, a bennszülött lakosság kiirtásában nyilvánult meg. Az emberben elhűl a vér, ha arról olvas, milyen „civilizációt" terjesztettek a gyarmatosítók a gyarmatokon. A fél századig tartó belga uralom alatt a kongói lakosság lélekszáma a felére apadt. Kegyetlen büntető expedíciók, éhinség és betegségek pusztították az embereket. Kongó nem kivétel. Madagaszkár lakóinak száma az 55 évig tartó francia uralom alatt több mint a felére csökkent. Megrendítő a gyarmatokon a csecsemőhalandóság. Nigériában például a gyermekeknek több mint a fele nem éli meg hatodik életévét. A gyarmatokon a leghoszszabb a munkaidő, legkisebbek a bérek, legrövidebb az átlagos emberi életkor és legmagasabb a lakosság halandósága. Mindez századunkban történik, a haladás és az óriási tudományos felfedezések századában, amikor az emberek felismerték az atomhasadást, eredményesen behatolnak a világűrbe és rendkívül gyorsan terjesztik ki uralmukat a természet erőire. Ugyanakkor azonban a hatalmaknak a képviselői, amelyek igényt tartanak az elsőségre a kultúra terjesztésében „civilizációjukkal" kérkednek és a gyarmatosítók „jótéteményéről" beszélnek. Ha az ember hallgatja ezeket a „jótevőket" az a benyomása, hogy nemsokára kérni fogják: Mondjon hálát a közgyűlés „civilizációs", azaz gyarmati, rabszolgatartó politikájukért. A gyarmati rabságból felszabadult népek képviselői azonban egészen más valamit hangoztattak. A közgyűlés ülésén felszólaltak India, Indonézia, Ghana, Guinea, Ceylon, Libéria, Marokkó, Nigéria és sok más ország képviselői, akik egyöntetűen követelték, hogy e kérdést a közgyűlés plenáris ülésein vitassák meg, és ragaszkodtak a gyarmati rendszer felszámolásának fontosságához. Az Amerikai Egyesült Államok képviselői ültek és hallgattak, mintha egyáltalán ott' sem lettek volna. De a végtelenségig mégsem lehet hallgatni: Választaniuk kellett, vagy arra a szovjet javaslatra szavaznak, hogy a kérdést a közgyűlés plénumán vitassák meg, vagy szövetségtseikre, a gyarmatosítókat támogatva ellenzik e javaslatot. Az Egyesült Államok imperialistái természetesen valójában maguk is gyarmatosítók, szolgai szerződéseket kényszerítenek rá sok népre és kizsákmányolják őket. A latin-amerikai népek és más országok népei jól ismerik ezt a politikát. Miután viharos vita bontakozott ki e kérdésben és úgyszólván valamennyi felszólaló kiállt a szovjet javaslat mellett, az amerikai küldött is szót kért. Nagyon sajnálom, hogy nem fejezte be beszédét. Az Egyesült Államok képviselője rágalmakkal árasztotta el a szocialista országokat, ami képviselőik heves tiltakozását váltotta ki. Utána Mezincescu román küldött lépett a szónoki emelvényre és találóan válaszolt az amerikainak. Követelte, hogy Boland, a közgyűlés elnöke ne engedje meg a sértegetéseket. E pillanatban ritka jelenet játszódott le. Az elnök buzgóbb volt, mint lennie kellett volna, és nem számított rá, hogy főszerszáma, a kalapács felmondhatja a szolgálatot, az asztalra csapott, és a kalapács darabokra tört. Ezután az elnök gvorsar bezárta az ülést. Kár, hogy ezzel a gyűlés véget ért. Azt hiszem, az Egyesült Államok képviselője a gyarmati országok támogatásával fejezte volna be beszédét. De elmúlt az éj, mely nyilvánvalóan a mély gondolatok éje volt. Az amerikaiak aztán arra a belátásra jutottak, hogy jobb a kisebbik roszszat választani. Világos volt, hogyha nyíltan és közvetlenül támogatják az angol, spanyol, portugál és francia gyarmatosítókat, ezzel megmutatják igazi arcukat. Ezért az amerikaiak a nemes magatartás, a Szovjetunió és a gyarmati rendszer ellen küzdő országok javaslatainak támogatása mellett döntöttek. Második beszédében az angol küldött is olyan arcot vágott, mintha azok útját egyengetné, akik a kérdés plénum előtti megvitatását óhajtják. Ez az egyöntetű döntés, hogy a kérdést a közgyűlés plénumain tárgyalják meg, a gyarmati rendszer felszámolásáért küzdő erők nagy győzelme. Ám figyelmeztetek mindenkit: naivak lennének azok, akik az imperialista hatalmak szavazását készpénznek vennék. Azt mondhatjuk, hogy a gyarmatosítók egyöntetű szavazását a túlnyomó többség nyomása kényszerítette ki. Az imperialista államok képviselői elhatározták, arra fognak szavazni, hogy e kérdést a plenáris üléseken tárgyalják meg. Ez azonban még nem az ügy lényegének megoldása. Az ügy lényegét illetőleg nem értettünk egyet a gyarmatosítókkal és a jövőben sem értünk velük egyet. A gyalázatos gyarmati rendszer teljes és azonnali felszámolásának, a régi és a mai gyarmaturalom elítélésének, annak hívei vagyunk, hogy a gyarmati rendszer a jövőben sehol semmilyen formában ne tudjon érvényesülni. Az^ imperialisták nemes pózban akarják lefesteni a gyarmatosítók politikáját. Sőt még a gyarmati iga alól felszabadult országok megsegítéséről is hajlandók beszélni. De milyen „segítségre" gondolnak. Nézzük például az USA elnökének a közgyűlés ülésszakán elmondott beszédét. Beszéde nem tartolmazott konstruktív javaslatokat. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok hajlandó százmillió dollárt fordítani a függetlenségüket visszanyert afrikai országok megsegítésére. Ha ezt az összeget elosztjuk a függetlenségüket visszanyert afrikai országok között, akkor 55 cent jut egy lakosra, Ahogy a népi mondás szól, ezen a pénzen ugyan nem rúghatnak ki a hámból és Amerikában se vehetnek rajta két doboz cigarettát. Az imperialisták kifosztották és a jövőben is ki akdrják' fosztani a gyarmati országokat, ezért adnak most nekik könyöradományokat. A dollárt elvették tőlük, helyette centet adnak nekik. Könyöradományt adnak nénik, mint a gazdag paraszt karácsonykor hatost dobott a cselédjének, akit egész éven át könyörtele(Folytatás az 5. oldalon} Efo SZÖ '4 * 1960, október 21. 4