Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)
1960-09-16 / 258. szám, péntek
A napokban ért véget Damaszkuszban a VII. nemzetközi árumintavásár, amelyen 25 ország mutatta be termékeit, közöttük a Szovjetunió, Csehszlovákia és a Kínai Népköztársaság is. A csehszlovák pavilonban a látogatók nagy érdeklődéssel tanulmányozták a Jawa motorkerékpárokat. (Oj Kina felv.) „TELEFON-TITKÁRNŐT" SZERKESZTETT Gyenyihoszkij szovjet mérnök. A készülék a beérkezett hívás után azonnal bemondja a házigazda nevét és felveszi az esetleges üzeneteket — a házigazda távollétében. A mérnök különleges magnetofont, «rősítőt és több relét szerelt a készülékre, amely könnyen hozzákapcsolható bármiféle telefonautomatához. Kezelése könnyű, magnetofon-felvételei bármikor visszajátszhatők. A BRNŰI NEMZETKÖZI ÁRUM1NTAVÄSARRA a Čedokon keresztül eddig 10 500 külföldi turista jelentette be látogatását. A kiállításon a polyekran mozi műsorát eddig 50 ezer személy tekintette meg. A SZOVJETUNIÓ ÁLLAMI NÉPI TÁNCEGYÜTTESE hétheti vendégszereplésre a Német Szövetségi Köztársaságba, Ausztriába és Svájcba utazott, Első előadását szeptember 16-án Hamburgban tartja. KlNAI FILMEKET TŰZÖTT MŰSORÁRA a londoni National Filmszínház. Elsőnek az „Egy régi katona új története" című drámát mutatták be. j ,. eotMg í A HEGEDŐ KÉSZÍTŐ MESTEREK nemzetközi versenyében a csehszlovák mesterek vitték el az összes aranyérmeket. A RÉGÉSZEK KELET-KAZAHSZTÁNBAN ismeretlen törzsek nyomára akadtak, amelyek az időszámításunk előtti első évszázadig laktak e területen. Temetkezési helyükön mintegy 600 arany tárgyat leltek. A VILÁG LEGRÉGIBB, 1600 ESZTENDŐS BORA a nyugatnémet Speyer város bormúzeumában van. A bort üvegedényben egy befalazott római sírboltban találták. Az edényt megszilárdult növényi zsiradékréteg borítja, ami megőrizte a bor zamatát. A LIBERECl KERÜLETI BÁBSZÍNHÁZ együttese, — amely a legjobbak közé tartozik hazánkban, — szeptember 13-án Bukarestbe utazott a nemzetközi bábfesztiválra. OJ MŰANYAGOT: POLTIOPLASZTOT állítottak elő a Lengyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság tudósai. Az új műanyaggal bevont repülőgépszárnyak, hajók, tartályok nem rozsdásodnak meg. Az új műanyag savés lúgálló, nem repedezik és rendkívül rugalmas. ÜZEMKÉPES ÁLLAPOTBA HOZT1ÁK a nürnbergi közlekedési múzeumban több mint száz éve pihenő „Adler" nevű ősgőzmozdonyt. Ez év július 21-én saját erőből kigördült a múzeumból és december 7-én újból végigfutja a Nürnberg-Fürth közötti utat ugyanúgy, mint 1835-ben tette. FATSA TÖRÖK VÁROS KÖZELÉBEN szakadékba zuhant egy autóbusz 45 utassal. 23 utas a helyszínen szörnyethalt. A PARTTÓL 600 MÉTERRE A TENGERFENÉKEN, a víz felszíne felé irányított csöveket állítottak New Jerseyben. A csövekből levegőt préselnek a vízbe és az így képződő védőfallal védik a tengerben fürdőzőket a cápák ellen. RÖVIDESEN BEFEJEZIK BOJNICÉN a járási népegészségügyi intézet kórházának építését, amely a legmodernebb lesz a nyitrai kerületben. HÁROM NAPON BELÜL 15 TÜZESET VOLT Csehországban, mely háromnegyedmillió korona kárt okozott. TOKIÓ LAKOSSÁGA AUGUSZTUS 1-ÉN, — a japán rádió jelentése szerint, — 9,380 ezer főt tett ki. Ez 210 ezerrel haladja meg az egy év előtti lakosság számát. 192 EZER GÉPKOCSIT LOPTAK EL tavaly Amerikában, mert a tulajdonosok a járműben felejtették a kulcsot. EICHMANN ÉLETÉRŐL KÉSZÍT FILMET Labrousse francia filmvállalkozó. A főszerepet Peter van Eyck alakítja. \Uli szó Mi minden megváltozott A levicei járás déli részén, a Búr-patak alsó folyása mentén terül el a 800 lakost számláló Sazdica. Nyugat jelöl védő bástyaként meredek lejtőjű domb emelkedik. Árkait, bokrait gondtalan gyer. mekkorom boldog éveiben számtalanszor bejártam és pázsitos csúcsáról csodáltam a környező vidéket. Nyolc éve már csak vendégként járok ide. Örömmel tapasztaltam, hogy e néhány év alatt az egykor elmaradott „zsúpfödeles" kis falu milyen nagy fejlődést ért el. A falu a múlt év folyamán lépett a közös gazdálkodás útjára. A szövetkezet új elnöke Duhony Sándor elismeréssel nyilatkozik a tagokról. „Nagy a munkakedv — mondotta — az aratást és cséplést idejében elvégeztük." Kora tavasztól működik a helyi hangszóró, reggelenként vidám zene kíséri a munkába igyekvő szövetkezeti tagokat. Gyekicky István bácsinak — a kisbírónak — nem kell már esőben, hóban kétszer-háromszor naponta végig dobolni a falut. Hangszórón keresztül értesül mindenki az új hírekről. A falu közepén korszerű önkiszolgáló bolt épült. Az újonnan épült kultúrházban a lakosság kedvére való szórakozásra lelhet. Rendszeres filmvetítés, minden este televíziós műsor, asztalitenisz és egyéb kellemes időtöltésre van itt lehetőség, amit a falu lakói ki is használnak. BUDAI ERNŐ, Klatovy Éjjel-nappal szántanak A Ziháreci Állami Gazdaságban nagyon jól haladnak az őszi munkálatok. 30 hektáron még a múlt héten elvégezték az őszi árpa vetését. Az őszi keverékekből is 12 hektáron már földben a mag. Éjjel-nappal mennek a gépek. Szabó Gyula és Martinkovics István — akik a tarlóhántásban is kitüntették magukat — a mélyszántással 75 százalékra állnak. A vetési munkálatok terén pedig Dömény Imre, Keszeg Ferenc traktorosok, valamint Sárkány József és Simin József gépkezelök érdemelnek elismerést. Deák István, Žihárec Új gépkocsimodell A brnói nemzetközi árumintavásár lá- A vrchlabí-i Gépkocsi Üzem kapuját így togatói az elsők, akik megtekinthetik további igen hasznos Škoda védjegyű annak a legújabb típusú Škoda gépko- gépkocsik hagyják el. Jelenleg sorozatocsinak a modelljét, amelyet a Mladá Bo- san gyártják a Škoda—1201 STW típusú leslav-l Gépkocsigyárban kezdenek gyárta- gépkocsikat, amelyek tulajdonképpen az ni a jövő év folyamán. Az Octavla Com- Octavia Combi típusú gépkocsik elődjei, bi típusú gépkocsi a szállító és a sze- Az új típusú gépkocsi kiváló kivitemélygépkocsi kombinációja. Karosszériá- lezésü, újszerűen rácsozott a hűtököpeja alapjában véve azonos a jelenleg so- nye, a szokásosnál hosszabbak a hátsó rozatosan gyártott Octavia gépkocsi ka- sárhányői, amelyekbe ugyancsak nagyobb rosszéi-iájával, amelyet azonban a Station világítótestek vannak szerelve. Az OcVagon típusnak megfelelően módosítot- tavia Combi gépkocsi karosszériáját kütak. lönféle pasztellszínekben lakkozzák majd. A kocsi kétüléses, de az ülések négy külön részre is oszthatók aszerint, hogy kisebb, avagy nagyobb helyre van-e szükség az útipoggyász számára. A gépkocsi háromajtós. Az ajtók közül kettő oldalt, egy pedig hátul van. Az új Škoda gépkocsi 47 lóerős motorja 100 kilométerenként 8,5 liter benzint fogyaszt és óránként 120 kilométer maximális sebességet érhet el. VLASTIMIL HARVAN, Mladá Boleslav. Ahol ritkaság a tűzeset STATISZTIKAI ADATOK szerint a nyugat-szlovákiai kerületben 1960 első felében 256 tűzeset volt. Az anyagi kár meghaladta a 3 631000 koronát. Ezek az adatok bizony elgondolkoztatok. Az újságíró keresi a megodást, kutatja a lehetőségeket, hogyan lehetne megelőzni, csökkenteni a tűzesetek számát, hogyan lehetne a tűzvész pusztító erejét a minimumra korlátozni. Ez a szándék vitt el a Dunajská Streda-i járáshoz tartozó Šamorínba, ahol ritkaság a tűzeset. A šamorini önkéntes tűzoltóegyesületnek mintegy 70 tagja van. A járáson belül 30 község tartozik hatáskörükbe. A tűzoltőegyesület helyiségében Duduc László tartott éppen szolgálatot, aki 20 éve tűzoltó. Húsz év alatt majdnem minden tűznél kint voltam oltani, menteni. Egyik legnagyobb élményem, ha ugyan élménynek lehet nevezni a tűzvészt, 1947-ben volt. A šamorini malom égett három napig - meséli tűzoltó hivatásának emlékei között kutatva. — De akkor még nem voltunk így felszerelve, kézi fecskendővel oltottuk a tüzet. Most gépifecskendő, három készültségi ciszternakocsi áll az egyesület rendelkezésére. — A technika óriási segítség a tűzvész elleni küzdelemben - folytatja Duduc elvtárs. — Az állandó készültség mellett a gyorsaság a második legfontosabb feltétel a mentési munkálatoknál. Ezt korunk fejlett technikája és a gépek biztosítják — teszi hozzá Kocsis Károly, aki szintén önkéntes tűzoltó hosszú évek óta. A ŠAMORINI önkéntes tűzoltóegyesületnek már hagyományai vannak. — Úgyszólván apáról fiúra száll a hivatás, mint például nálunk — mondja Kocsis elvtárs. A három Károly — apa, fiú és unoka — mind tűzoltók. — Ugyanez a helyzet Ürge Lajoséknál, akinek két fia, — Károly és György — is tűzoltók. A legöregebb tűzoltók egyike pedig Bargár Richárd, aki 30 éve végzi ezt a szép hivatást — mondja idősebb Kocsis Károly. A šamorini tűzoltóegyesület nagy gondot fordít a községekben és szövetkezetekben a dolgozók oktatására is. Šamorínban tavasztói őszig a cséplés befejezéséig minden vasárnap reggel gyakorlatoztak. Jól megszervezték az esti iskolázást is. Kiképzett tűzoltók tartanak előadásokat a helyi nemzeti bizottságon és az iskolákban. Mintegy 25 fiatal, részben pionírok, részben CSISZ tagok — a šamorini tanonciskola tanulói — tagjai a tűzoltó egyesületnek. — Ha segíteni kell a fiatalok az elsők — mondja Duduc elvtárs. Csépay Béla, 18 éves CSISZ tag a szövetkezetben dolgozik, ö is önkéntes tűzoltó. Kérdésemre, mióta tagja az egyesületnek meglepő választ kapok: — 12 éves koromban léptem be és azóta minden tűznél segítettem. De segít minden fiatal, nemcsak én, — teszi hozzá szerényen. Ég a város, tűz van — szárnyal a dal, figyelmeztetően a šamorini önkéntes tűzoltóegyesület klubhelyiségében. Nem kell megijedni, nem riadót jelez, csupán a helybeli tűzoltó egyesület dalárdája gyakorol. A 30 TAGBÓL ÁLLÖ ÉNEK- ÉS TÁNCCSOPORT két éve működik Ágh József elvtársnak a tizenegyéves iskola tanítójának vezetésével, aki maga is önkéntes tűzoltó. A kultúrcsoport rövid működése ellenére is szép eredményeket ért el. - A műsor összeállításában a nevelő jelleg a fő szempont — mondja Ágh elvtárs. — Vendégszerepeltünk már más járásokban is és nem kis sikerrel. A télen pedig, ha minden jól megy, ellátogatunk Komárnóba. A šamorini tűzoltók kulturális élete azonban ezzel még nem merült ki. Jól működik a fúvószenekaruk is Pakstoller László karmester vezetésével. Mindezeket hallva megértettem, miért volt a Dunajská Streda-i járásban ez év augusztus végéig csupán öt tűzeset. Ahol ilyen lelkesedéssel, segíteni akarással küzdenek a tűz pusztító ereje ellen, nem is lehet másképpen. A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN a šamorini önkéntes tűzoltőegyesület eredményes munkája követésre méltó példa. Buzdítást jelent a tűzvész rombolása ellen folytatott kemény küzdelemben. Skergyák Katalin A. P. Csehov ; SIRÁLY A Prágai Nemzeti Színház drámai együttesének emlékezetes előadása Anton Pavlovics Csehov négy legtökéletesebb drámai alkotása, a Ványa bácsi, a Cseresznyéskert, a Három nővér és a Sirály közül az utóbbit láthattuk szerdán este a Prágai Nemzeti Színház művészeinek előadásában a bratislavai színpadon. A Sirály, a többi csehovi műhöz hasonlóan határkövet jelent a drámaírás fejlődésében nemcsak orosz, hanem világviszonylatban is; a realista drámaírás, dramaturgia és közvetve a realista színjátszás hajnalhasadását jelenti. Csehovnak ebben a művében is alig van cselekmény, a szerző a konfliktusokat nem élezi ki, nem külsőséges hatásokkal igyekszik elérni célját, hanem a gondolat erejével, kiutat ugyan még nem mutató és nem is mutatható éles társadalombírálattal, amelyből csalhatatlanul kiérezhette a korabeli néző is, hogy Csehov a régi orosz feudális-polgári világ áporodottsága, földhözragadtsága helyett valami többet, valami újat akar, s ennek eljövetelében hisz s bízik. A Sirályban is megtaláljuk azt az utánozhatatlan csehovi atmoszférát, azt a gondolati mélységet, megkapó lírai hangvételt, amely áthidalja a történés szegénységét, megtaláljuk sivár, boldogtalan életet élő szomorú hőseit, s itt is felcseng — tragikumba ágyazva — az ember erejébe, útkeresésének eredményességébe vetett bizalom halk záróakkordja. Mennyit változott Csehov óta a világ s mégis mennyire mai számos gondolata! Konsztantyin Gavrilovics Treplev (Ján Tŕíska), a nagy színésznő huszonötéves fia. Író szeretne lenni. Szilaj hévvel szembehelyezkedik a régi felfogású drámaírással, színjátszással szemben és a megoldást az új formákban keresi. Végül a fájdalom, a szeretett nő elvesztése döbbenti rá az igazságra, hogy nem a forma a döntő, erre írás közben gondolni sem kell. Az ember csak akkor írjon — mondja —, amikor valami a szívén fekszik, amikor úgy érzi, ki kell ezt mondania, hogy felszabaduljon. Nina (Marié Tomášová), aki elhagyja s a felkapott léha író, Trigorin hálójában vergődik szabadságától megfosztott sirályként — hivatást lát a színészetben. S ez a tiszta lelkű, bájos fiatal lány, aki úgy hitte. hogy a színészi játékban mindenf jelent eltaposottságában, elesettségében, szomorú és kegyetlen vívódásában ismeri fel a legfontosabbat: hivatásának értelmét. S ő talál magában annyi erőt, hogy vidéki színpadokon elinduljon a színészi, az emberi igazságkeresés tövises útján. S hány ilyen mélyre szántó gondolatot találunk ebben a csehovi műben, amely időszerűségét ma sem vesztette el. Hány mai emberhez is szól Csehov, amikor például pellengérre állítja Irina Nyikolajevna Arkagyinát (Vlasta Fabianová), az öregedő nagy színésznőt, aki az újról hallani sem akar, aki sikertelenül boldog szeretne lenni s majd megöli az unalom, vagy a Konsztantyinba reménytelenül szerelmes szenvelgő Mását (Dana Medrická), aki boldog lehetne Medvegyenko (Radovan Lukavský), a szegény, de becsületes falusi tanító oldalán, ha le tudna számolni árbándjaival, vagy Trigorint (Jan Pivec), az írót, aki élete delelőjén pusztán szórakozásból, önzésből és hiúságból szerencsétlenné teszi Nyinát. A Sirály előadása a prágai művészek vendégszereplésének méltó kicsúcsosodása volt. A csehovi mű lényegére tapintó, a közönség érzéseit szinte megbabonázó, hiteles atmoszférát teremtő s ugyanakkor a gondolati magvat teljes erejében érvényesülni engedő rendezés Otomar Krejčát dicséri, akiben mindinkább nagy és kiforrott művészegyéniséget ismerünk meg. S e kiváló rendezés, valamint Josef Sloboda fegyelmezett egyszerűségében találó és igen sikerültnek mondható színpadképe keretében csak csodálattal figyelhettük a színészek játékát. A már említettek mellett remekbeszabott teljesítményt nyújtott Bohuš Záhorský, a nagy színésznő idős testvérének, Szorinnak a szerepében, valamint a birtok intézőjének feleségét alakító Jirina Sejbalová és Ladislav Boháč az orvos szerepében. Csehovot jól játszani nagy próbatét, a mesteri tudás vizsgája. A prágaiak kitűnően vitték színre a Sirályt. Kár, hogy a színházi beszámoló szűk keretei nem engedik meg külön-külön, a részletekben elmélyülve méltatni emlékezetes játékukat. Gály Iván A Nyinát alakító Marié Tomášová és Bohuš Záhorský (Szorin) a Sirály egyik jelenetében. (V. Pribyl "felvétele) Belkereskedelmi tájékoztató A belkereskedelem jelenlegi helyzetéről és terveiről számolt be Ladislav Brabec elvtárs, belkereskedelmi miniszter a sajtó képviselőinek. Az életszínvonal emelkedését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiskereskedelmi áruforgalom a tervezett 3,2 százalékos emelkedéssel szemben az év végéig 6 százalékot fog kitenni. Már augusztus végéig kétmilliárd koronával szárnyalták tűi az előirányzott tervet. Csak a részletre való vásárlás a múlt évhez viszonyítva félmillió koronával emelkedett, az élelmiszerek eladása 4,6 százalékkal, az iparcikkek eladása 10 százalékkal, abból a rádió 67 százalékkal, a televízió 5 százalékkal, az elektromos háztartási cikkek eladása 22,7 százalékkal nőtt. A belkereskedelemnek komoly erőpróbát jelent a vásárlóközönség igényeinek teljes kielégítése. A teievízió elterjedése nálunk példa nélküli, Európa egyetlen állama sem veheti fel velünk a versenyt. Tavaly 218 000 televízor került forgalomba, az idén 300 000-re nő a számuk, de még ez is kevés lesz. Különösen a nagy képernyős televízorokat keresik, a termelés azonban még nincs abban a helyzetben, hogy teljesen átálljon a 43X53 cm képernyős televíziós készülékek gyártására. A jégszekrények termelése nem kielégítő: a jövő évre tervezett 140 ezer darab előreláthatólag nem lesz elegendő. A belkereskedelem a fogyasztóközönség érdekeit szem előtt tartva több intézkedést foganatosít. Javulni fog és szigorbb lesz az áruk minőségének ellenőrzése. Nagy mértékben vonatkozik ez az élelmiszerekre. Elég sok a panasz a kenyér, péksütemény, sajtok minőségére. A kereskedelmi ellenőrző szervek a jövőben nemcsak az árucikkek árát és súlyát fogják ellenőrizni, hanem a minőséget is. A minőség ellenőrzését megkezdik már a gyárakban és folytatják az üzletekben. Az önkiszolgáló boltok általában beváltak, kiváltképpen az élelmiszer-eladásban. Az eladásnak ezt a fejlett és minden tekintetben kielégítő formáját továbbra is előtérbe helyezik és ahol a körülmények megengedik, önkiszolgáló boltokat létesítenek. Idén például az önkiszolgáló élelmiszerboltokra az összforgalom 18,3 százaléka esik, ám a harmadik ötéves terv végén 60—62 százalékra kell emelkednie. X J Ť J SZÓ 16 * 196 0. szeptember 14.