Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-06 / 217. szám, szombat

Félév után a „nagy grundon" Szombat volt... Reggel óta magunk mögött hagytunk már jókora útszakaszt. Trakanyból jöttünk, Gömör felé tartottunk. A nehéz terepjárőkocsi nem szereti a füllesztő meleget. Most is morog - köpköd, de azért biztosan döcög bár úttalan utakon járunk. Eltévedtünk. ... Én voltam az oka, rövidíteni akartam az utat, Košicét kihagyva, Sacára akartam jutni. Jobbról-balra a mezőkön, széles földeken gépmarások, hegyeknek is beillő kavicsbucskák, égnek meredő betonoszlopok. öt, vagy tlz falu határa? nem tudom, de beláthatatlan nagy földterület. Ma még „in nascitur" holnap Európa egyik legnagyobb ipari gócpontja lesz itt: a Keletszlovákiai Kohómű, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ipari életének egyik legnagyobb pillére. De ember semerre! - Még csak az kell, hogy itt ragadjunk! - mondom inkább élcelődve, mint komolyan. - Csak fesd az ördögöt a falra! — replikáit a gépkocsivezető, de már közben torkára forr mondanivalója, mert a behemót 805-ös Tatra egyszerre megmakacsolja magát és se előre, se hátra ... ahol hétfőtől szombat délig lázas és a szorgalmat dicsérő munka ütemétől hangos a határ. Az öreg a pucolással elkészült s nyomomba szegődött, szemével végigsimogatta a felsorakoztatott három századnyi tehergépkocsit, felállt egy kisebb dombhányásra, hogy szava még nagyobb súlyt kapjon, majd komótosan ismét elkezdte magyarázatát: — Most, hogy a koprivnicei Tátraművek berendezték itt saját műhelyüket, úgy mondják, megszaporodnak a gépek is, lesz belőlük vagy ötszáz... Annak fog ám a gréderelevátor parancsnoka, Svarz elvtárs örülni. — Állj — mondom az apónak. — Először is, mi az a gréder-elevátor s csak aztán folytassa, hogy miért fog a 111-eseknek a parancsnok örülni! Az öreg szinte elhűlve nézett rám. Nem akarta hinni, hogy olyan ember is létezik, aki nem hallott még a gréder-elevátorról. Miután azonban meggyőződött, hogy kérésem indokolt, hát megmagyarázta ekképpen: — Édes fiam, az egy szovjet csoda! Gépcsoda! Földforgató! Nagy lánctalpas traktor, földkotróval, meg szállító szalaggal. Ha kell, egy perc Daruk emelik a 20 méter magasba got a csőhegesztő üzemrészleg - No, most légy legény Berci — suttogom, mert hangosan nem merem, ismerem a bajbajutott gépkocsivezetők természetét, nem jó velük kukoricázni. - Az áldóját, alighanem elfogyott a benzinünk, - mondja halálos csendben Sándor, a sofőr. - Hogyhogy egy lélek se jár erre? - fortyan fel dühösen. - Jó kérdés. Nézz az órádra, a tiéd is kettőt mutat, ne felejtsd, hogy szombat van! S ha olyan a szerencsénk, mint eddig, akkor akár hétfőig is taposhatjuk a kavicsot. Ekkor azonban vagy ötven méternyire tőlünk egy kis kalyiba ajtaja megcsikordul. Aztán nagyot lendül. - Nini, ember! - kiáltjuk egyszerre, de már ő ls kocog felénk nagy komolysággal. Az üzemi őrök feketésszürke egyenruháját viseli. Átesünk az ismerkedésen. Igazoljuk magunkat s máris zúdul ajkunkról a panasz. Szidjuk a motort, mert sokat fogyaszt, az öreg meg bennünket, mondva, hogy okos ember nem tér le az országútról, meg hogy az okos ember megnézi a tarisznyáját, van-e benne útravaló, mielőtt elindulna. - Látja ott azt a hosszú sor tehergépkocsit? Amögött van a Tátrások javítója. Ha szerencséje van, még ott találja a mestert s tán akad nála nafta is. SÁNDOR a kannával együtt eltűnt a jelzett irányban, mi meg, ahogy magunkra maradtunk, e nagy mű, a kolosszális és gigantikus építkezés jövőjét kezdtük apránként rajzolgatni. Az üzemi őr jobb ismerője volt az itt alakuló életnek, így hát ő volt a beszédesebb is s én inkább csak hallgattam az öreg szavait s bólogattam hozzá. - Hanem tudja-e — kezdte, miközben egy nagyot pöfékelt pipájából, — ezek a Tatra 111-es teherautók, ezek csodálatosak. Ezeknek nem árt sem a sár, sem az iszap, csak vágtatnak és hordják az építkezési anyagot. Közel 300 ilyen „táltos" szállítja kora reggeltől késő estig a kavicsot, a földet, a cementet, egyszóval, amit éppen kell... és meg se kottyan nekik. Úttalan utakon is oly biztosan futkároznak, mintha a legfinomabb betonúton repülnének. Mivel a pipa nem szelelt, meg kellett javítani. Az öreg tehát abbahagyta mondókáját, letépett egy hosszú fűszálat és elkezdte vele pipáját piszkálgatni. Ezalatt szétnéztem birodalmában. Ott álltak hosszú sorban, csendesen, a 111-es Tátrák. Ezekre vigyáz az öreg, no meg az egész környékre. Csodálatos volt ez a júliusi csend itt a hosszú kilométereket betöltő építkezési területen, az előgyártott elemeket és más anyaóriási csarnokának építkezésén. alatt menetközben megrakja a Illést. A Svarz elvtársnak eddig amiatt főtt a feje, hogy a grédert nem tudta teljes kapacitásra fogni, de most, ha majd niegnő a szállítóautók parkja, vígabb lesz a rajzás a gréder körül is. Bizony, ezek a fiúk, ezek a vígkedélyű sofőrök egymással versenyezve futkároznak mifelénk. Aztán minél többen versenyeznek, annál hamarább készül el ez a nagy üzem is. A JAVÍTÓMŰHELY felől feltűnt bajbajutott társam. Lassú léptekkel közeledik, baljában a benzines kannával. — Nos? — kérdem Sándortól, de a szomorkás arc az én vígságomnak is hamar véget vet. — Mi lesz most? — zúg bennem a kérdés, mert utam sürgős, hétfőig nem rostokolhatok itt. — Hát benzin nélkül csak az apostolok lován juthat tovább - gúnyolódik az őr. — Vagy itt maradnak és elszórakoztatnak a váltásig, legalább gyorsabban telik az idő, — toldja meg jókívánságait. Magamban megfogadtam, sose fogok többé utat rövidíteni, Sándor is szent nagy ígéretet tesz: máskor nem nyúl menetközben a tartalékbenzinhez. De mit számít már ilyenkor az ily fajta nagy elhatározás, hő ígéret. Minden hiába!... Vagy talán mégis? Szerencsénk lesz ? ... Ott a láthatár végén mintha porfelhő szállna a magasba s egy guruló pontocska egyre nagyobbodik. — Igen, - kurjongatunk már reménykedve, mert egy GAZ-kocsi közeledik sebesen. Néhány másodperc s már mellettünk áll a kis terepjáró. Magas, szőke fiatalember száll ki a volán mellől. - Baj van, elvtársak? — kérdi. - A fejünk is fő tőle! - mondja restelkedve Sándor. Kifogyott a benzinem! - Hová valósiak? - Bratislavaiak! - Slovanisták? - jött az újabb kérdés. - ötven százalékban, mert én a téglamezeieknek, társam meg a Červená Hviezdának szurkol... de miért kérdi? - Hát mert még mindig nem emésztettem meg a tavaszi 7:l-es vereségünket, mellyel a Slovan kicsúsztatta csapatunkat, a košicei Jednotát a ligából — mondta keserű szájízzel, de aztán nevetve szedte elő a hosszú gummicsövet. Egyik végét beeresztette benzines tankjába, megszívta, mint egy jó vincellér a boros hordó slachját, köpött egy hegyeset, a gumicső másik végét meg beillesztette a mi kannánkba. Alig tlz perc múlva már a mi masinánk is vígan dörömbölt s egymásnak búcsút integetve megindultunk. A szőke labdarúgó-szurkoló GAZ kocsijával északnak ment, mi meg Šaca felé. A vígkedélyű bölcselkedő üzemi őr meg kispipáját szopogatva ott állt a kalyiba előtt: Vigyázta a rábízott birodalmat. MINTHA CSAK tegnap lenne, úgy emlékszem vissza egy korábbi találkozásomra e vidékkel. Igaz, akkor a nap sugara nem perzselt ily senyvesztően. Oh, mily hátborzongatóan csúf idő járt akkor errefelé! Mikor is volt? Január első napjaiban. Az 1960-as esztendő első perceiben, az első „kapavágás" napján. Ólmos eső esett. Michal Popálenýt, a buldozerest, meg Albert Staroviöot és Michal Dudlákot, a két 111-es Tatra tehergépkocsi-vezetőt az induló nagy munka láza mégis hevltete. Ml fázva topogtunk a „Nagy grundon", ők meg már a holnapokba néztek, bátran, merészen, A nagy kohómű építőinek élgárdájához tartoztak, sőt az ünnepség napját tiszteletre méltó felajánlással tették mindannyiunk számára még felejthetetlenebbé. Azóta napok, hetek hónapok teltek el. Már fél esztendeje annak, hogy a munkálatok megindultak. Épülnek az új útak, csatornák, bekötők, betoncsarnokok. Száznyolcvan kilométer vasútvonal lesz a nagyüzem területén. Bár a nyersanyag, a szén, a vasérc, a mész szállítását modern szállítószalagok alkalmazásával oldják meg, mégis az üzemen belüli szállítás nagy része tengelyen fog lebonyolódni. Ennek a nagy hálózatnak építése folyik most. Ebben az esztendőben egymillió hétszázezer köbméter földet kell itt megmunkálni, tizenöt kilométernyi csatornázással, húszezer méternyi vízvezeték lefektetésével kell elkészülni. A villanyhálózat kibővítését is még a tél beköszöntése előtt kell megoldani. A vasúti vágányok lefektetése és az országútak, meg a bekötőútak megépítése is nagyban még az idei munkafeladatok közé tartozik. Január óta hétfőtől szombat délig a munka dala tölti be Veľká Ida, Šaca, Hanisko, Barca, Buzice, Bočiar, Sokolany környékét s vele az egész vidéket. EMBEREK és gépek erdeje szállta meg ezt a csendes, lapályos birodalmat. Az építők száma napról napra bővül, sokasodik. Üj harcosok sorakozőjának színhelye a Keletszlovákiai Kohómű építési területe. A kommunizmus napjai felé menetelő csehszlovák munkásosztály itt teremti meg az új világ magasabbrendűségét s a proletár internacionalizmus alkotó eréjét bizonyító egyik nagyszerű emlékművét. NAGY JENŐ Trutnovban 1946-ban korszerű tizem épült, amely az ipar automatizálásához oly szükséges védő- és reléberendezéseket gyártja. Azóta itt a termelés huszonhatszorosára emelkedett. Az említett berendezéseket külföldre is szállítják. Képünk a védőberendezés szerelését mutatja. (J. Sládek felv. — ČTK) Egy fejőgép története Pelegrin Elemér betonozó munkacsoportja azon serénykedik, hogy minél előbb elkészüljön a Keletszlovákiai Kohómű csöhegesztő üzemrészlege. (F. Schingler « ČTK felvétele.) Kint a perzselő nap, az istállóban meg a tehenek teste áraszt füllesztő meleget. Az állatok gyakran nyomdossák orrukkal a jászolban levő itatócsészék billentyűit, szívják magukba a friss vizet. A gulyások, akik az esti fejéshez, etetéséhez készülődnek, a takarmányelőkészítőben fogasra akasztják kabátjukat. Ingre vetkőzve hordják a trágyát az istállóból. - Nem kellemes ilyenkor a fejés - szólítjuk meg a szikár termetű Garay Istvánt, aki a tehenek tógy ét öblögeti. - Hát mi valahogy csak túljutunk rajta - válaszolja - mert géppel fejünk. Rosszabb volna, ha kézzel kellene a napi 350 litert a sajtárba csorgatnunk. Az istálló közepén ifjú Bolyós Imrével találkozunk. Testéről szinte patakzik az izzadság. - Az imént jöttem a tehenek közül - szól kissé nyomott hangon és kezében tömlőszerkezet félét tart. - így van ez — mutatja felénk a szerkezetet - ha hozzá nem értő kezek nyúlnak hozzá. Reggel Dora János rosszul szerelte fel a fejőberendezéseket és tej került a dugatytyú közé. Most szét kell szedni s ki kell tisztítani, mert másképp nem szívja ki a tejet. Dora János hallja a szemrehányást, de nem tesz ellenvetést s mint aki jól végezte dolgát, az utolsó talicska trágyát tólja ki az istállóból. Bolyós Imre, míg a szerkezettel babrál, elmondja a fejőgép vásárlásának történetét. - Három hónapja vásároltuk ezeket az opatovai szövetkezettől. Igaz, 11 ezer koronát szurkoltunk le érte, de nem sajnáljuk a befektetést. Rengeteg munkától szabadít meg a gép bennünket. Dehát hová is tették eszüket az apátfalusiak, hogy eladták a fejögépet. Három éve vették, de még talán ki sem próbálták, nem tudom, mi nem tetszhetett nékik rajta. Hatvan tehéntói - két óra sem telt bele - a fejőgépek segítségével 7 szállítókanna telt meg tejjel, pedig csak hárman dolgoznak a tehenészetben. Míg kézzel fejtek, a tehenek körül a munka az esti etetésnél délután 5 órától sokszor öreg estig, kilencig is eltartott. A gépek beállításával másfél órával csökkent a f ejögulyások munkaideje. A mul'kai szövetkezetesek szép testalkatú, saját tenyésztésű, jól tejelő teheneket mondhatnak magukénak. Ez év májusában 12 ezer liter tejet termeltek, de júliusban sem fejtek kevesebbet 10 ezer liternél. Ennek köszönhetik a szövetkezetesek, hogy a tejeladás térvét már az elsó félévben teljesítették. Bolyós Géza, a zootechnikus örül az eredményeknek. Szerinte helyes a takarmányozás és az állatok jó gondozása járult hozzá a sikerhez. - Silótakarmányt és tavalyi sarjút etetünk a tehenekkel s a tejhozam szerint 1,5 kg abrakot adagolunk - mondotta. Ez annyit jelent, elegendő takarmányunk van, s bőven lesz az idén is. SZOMBATH AMBRUS Eredmények nyomában Szurokfekete füst gomolyog a komárnói villanytelep kéményéből, mintha be akarná burkolni a forrón tűző júliusi napot. Eugen Gregor elvtárs, a gőzerőre berendezett villanytelep igazgatója nem örvend ennek a fekete füstnek, hisz a füsttel együtt értékes gázok is elillantak... De nézzük, mit mond a villanytelep igazgatója. Néhány évvel ezelőtt még drága volt az áram. — 1 kilowattóra csaknem 40 fillérbe került. Hiszen jól tudják, berendezéseink nem voltak a legkorszerűbbek és kiváló minőségű tüzelőanyagra volt szükségünk. Szerveink komolyan foglalkoztak azzal, hogy beszüntetik a villanytelep üzemeltetését. Tőlünk függött, hogy bebizonyítsuk, tudunk-e olcsóbb áramot is termelni. Gyakran mérlegeltük ezt a kérdést, állandóan tanácskoztunk, s nem hiába. Most — amikor bizonyos mértékben csökkentettük alkalmazottaink létszámát — 1 kilowattóra villamos energiát 26 fillérért termeiül*, de állíthatjuk, hogy ezt az összeget sem tekintjük véglegesnek. AZ EREDMÉNY TITKA az, hogy kiváló minőségű tüzelőanyag helyett fokozatosan szénporral fűtenek'. Ma a felhasznált tüzelőanyag egész mennyiségének 60 százaléka szénpor. Ez volt az első lépés ... \ — Aztán itt van ez a gépesített lapát — folytatja az igazgató. — A szó szoros értelmében a hulladékból „szedtük elő" és minden hozzávaló berendezéssel, a szükséges javításokkal, mintegy 20 ezer koronába került. Újért négyszer annyit kellett volna fizetnünk. Ezzel a lapáttal továbbítjuk a szenet a vagonokból raktárunk bármelyik pontjába. Ha pedig gazdasági hatékonyságát vesszük szemügyre, állíthatjuk, hogy ez a gép megközelítőleg két munkaerőt pótol üzemünkben. A villanytelep dolgozói állandóan tanulnak, tökéletesítik ismereteiket. Ezt nemcsak az üzemi munkaiskola teszi lehetővé, hanem az is, hogy szakemberek látogatnak hozzánk a bratislavai központból és más vállalatokból. A villanytelep csaknem valamennyi dolgozója látogatott már szaktanfolyamokat. Tudják, hogy például egy szakképzett fűtő, ha csak kicsit is törekszik, a tüzelőanyag csaknem 20 százalékát takaríthatja meg. Dolgozóink szakképzettségéről tanúskodik az is, hogy tavaly 21 újítási javaslatot, ebből 18-at munkásaink nyújtottak be. MAR RÉGEN KÖZISMERT TÉNY, hogy ahol három lakattal zárják el a munkaverseny eredményeit, ott nem ls lehet semmi, ami az embereket nagyobb teljesítményekre mozgósítja, jobb munkára lelkesíti. A komárnói villanytelepen nem ez a helyzet. Erről bárki meggyőződhet. Nálunk a dolgozók minden munkahelyen, minden részlegben állandóan figyelemmel követik a munkaverseny legújabb eredményeit. Ez pedig szép — jelenleg 145 százalékra teljesítik a tervet. — Üzemünkben — mondja az igazgató — a legutóbbi időben fellendült a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyerésére indított munkaverseny is, amelyben jelenleg két kollektíva vesz részt és egy további készül a versenyben való részvételre. Üzemünk fiatal dolgozói bizalommal fordulnak a kollektívákhoz, hogy minél többet tanulhassanak tapasztalt elvtársaiktól. A FÜSTÖLGŐ KÉMÉNY TÖVÉBEN Térjünk azonban vissza a már említett szurokfekete füsthöz, amely állandóan jelzi a komárnólaiknak, hogy működik a villanytelepük. A füstről tudnunk kell, hogy nedves szénpor elégése következtében keletkezik. Az igazgató elvtárs biztosított bennünket arról, hogy ez a fekete füst már nem sokáig vonja be az eget a város felett. — Most már tudjuk, mit kell tennünk. Üzemünkben bevezetjük az előre melegített tüzelőanyag használatát. Ezt pedijj az eddig felhasználatlan gáz segítségével valósítjuk meg. Meggyőződésünk, hogy sikerülni fog. Miért ne sikerülne? Hiszen ha az emberek akarják, gyönyörű eredményeket érhetnek el. Buda Ferenc, Komárno ]0J SZÖ 2 * 1960. augusztus 10.