Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)
1960-08-29 / 240. szám, hétfő
A Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulójának ünnepségei (Folytatás az 1. oldalról) indulójának hangjai mellett egy repülőgép vörös virágkoszorút dobott az emlékműre. Ezután a Szlovák Nemzeti Front kerületi bizottságának, a járási pártbizottságnak a küldöttségei, a partizánok és partizánparancsnokok koszorúzták meg az emlékezetes helyet. A kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság és nemzeti bizottság, a košicei járási pártbizottság és a Košicei Járási Nemzeti Bizottság vasárnap délelőtt díszülést tartott. A város és a környék dolgozói, a nagy kohóipari mű építői az ünnepségen kifejezték elszántságukat, a felkelés örökének szellemében mindent megtesznek, hogy szocialista köztársaságunk egyre gazdagabb és erősebb legyen. Emil Chlebec, az SZLKP KB irodájának póttagja, a kerületi pártbizottság vezető titkára ünnepi beszédében méltatta a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi jelentőségét cA tm g ei ( mÄLät és a szovjet nép testvéri segítségét. | Trenčianske Teplicén vasárnap i emléktáblát lepleztek le, amely megörökíti a község partizánharcokban elesett 11 lakójának emlékét. * * * A Skalicaiak a Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulója alkalmából leleplezték nagy szülöttjük, Mirko Nešpor, a Szlovák Nemzeti Felkelés hőse emléktábláját. Az ünnepségen az Antifasiszta Harcosok Szövetsége kerületi ps járási bizottságának képviselői, és a környék lakói vettek részt. Az emléktáblát Mirko Nešpor szüleinek jelenlétében František Müller, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége kerületi bizottságának elnökségi tagja leplezte le. Mirko Nešpor emlékét méltatva kijelentette, hogy annak a forradalmi ifjúságnak a képviselője volt, amely az úgynevezett szlovák állam idején aktívan bekapcsolódott a haza felszabadításáért, a fasizmus ellen vivott harcba. Százhűiz éves a podbrezovai vasgyár (Folytatás az l.-ső oldalról) Az ünnepi gyűlésen Jaromír Dolanský, a párt- és a kormányküldöttség vezetője mondott beszédet. A párt Központi Bizottsága és a kormány nevében üdvözölte a Šverma Művek munkásait és alkalmazottait s jókívánatait fejezte ki nagy jubileumuk alkalmából. Megköszönte a szocializmus építésében és a szocialista építés befejezésében végzett önfeláldozó munkájukat. A továbbiakban Szlovákia szocialista iparosításának sikereiről beszélt. Pártunk egyik legnagyobb győzelmünknek tekinti ezeket a sikereket. Dolanský elvtárs a továbbiakban kohászati iparunk igényes feladataival és Szlovákia növekvő gazdasági szerepe szempontjából a harmadik ötéves terv néhány feladatával foglalkozott. Kijelentette, hogy a nagy munkamozgalomból a régi hagyományokra és múltra visszatekintő Šverma Művek sem fog hiányozni. Kiemelte az üzem munkásainak és műszaki dolgozóinak felelősségét az új berendezések és az új technika meghonosításáért és általában a műszaki fejlesztésért. Kohóipari vállalataink ötéves feladataival kapcsolatban, melyeknek teljesítésével megelőzzük az USÄ-t az egy lakosra eső acélgyártásban — Dolanský elvtárs megjegyezte, hogy a genfi európai gazdasági bizottság szakértői túl merésznek találjak tervünket, sőt be sem vették az európai kohászat fejlesztésének előrejelzésében. Azt azonban határozottan nem akadályozzák meg, hogy teljesítsük programunkat. Kohászaink majd gondoskodnak róla, hogy alapos leckét kapjanak a nyugati kapitalisták. Ezután M. Smok, kohó- és ércbányaügyi miniszter a Šverma Vasművek legutóbbi eredményeit értékelte és a vállalat képviselőinek átadta a minisztérium és a Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottsága vörös zászlaját. O. Pribilinecet, K. Balcot, J. Dunajevskýt, A. Kalinskýt, E. Grafikot, L. Čunderlíkot, J. Kovačíkot, M. Tačkot, M. Koreňt és Zelina elvtársakat „A Kohó- és Ércbányaipari Minisztérium legjobb dolgozója" jelvénnyel tüntette ki. A Šverma Vasművek fennállásának 120. évfordulója alkalmával további érdemes dolgozókat tüntettek ki. Különleges jutalmak címén összesen 363 000 koronát fizettek ki. Az ünnepség részvevői azután megtekintették a Csehszlovák Énekés Táncegyüttes fellépését. 8000 formatégla műszakonként (ČTK) - A brnói Prefa dolgozói szeptember elején egy formatéglát gyártó részleget helyeznek üzembe, az oslavanyi villamosmű mellett. A vibrációs prés és egyéb korszerű műszaki berendezés segítségével az üzem 8 óra alatt 6000 formatéglát készít. Az üzem teljesítéképessége azonban fokozatosan növekedik s rövidesen 8000 téglát gyártanak egy műszakban. A téglák készítésénél az oslavanyi villanyerőmű üzemeltetésénél keletkezett salakot használják fel. Bulgáriában az idén több mint harmincezer csehszlovák állampolgár tölti szabadságát. Akarva, nem akarva feltűnést keltenek az itthoniak körében, mert barnára lesült bőrük menten elárulja, hogy olyan helyen nyaraltak, ahol a nap bőkezűn ontotta perzselő sugarait. - Hogy tetszett a tenger, az ország, milyenek a bolgárok? - kérdik barátok, ismerősök, mihelyt meglátnak s te készségesen válaszolsz, mert annyi szép élménnyel tértél haza, hogy egyenesen örömet okoz beszélni róluk. Magam is azon szerencsések közé tartozom, akinek alkalma volt „felfedezni" a Fekete-tengert. Tudom, előttem már néhány évezreddel felfedezték, de én a magam számára fedeztem fel s nemegyszer, hanem egyfolytában, egész idő alatt. Más a nap minden szakában, más ma, mint amilyen tegnap volt és biztos vagy benne, hogy holnap ismét más színe lesz, más irányban fog hullámozni, más lesz a part képe, mint amikor tegnap búcsúztál tőle. Más éjjel és más pirkadatkor, más délben és más napnyugatkor. S akárhányszor legelteted pillantásod rajta, olyan lenyűgözően hat rád, olyan végtelenül végtelen, hogy kiáltani szeretnél, vagy énekelni, vagy valami bolondságot elkövetni, hogy kifejezésre juttasd szinte alázatos bámulatod. Amikor szelíd, tökéletes nyugalmat áraszt maga körül. Sima tükre mintha mozdulatlan lenne, csak a partot simogató apró fodrocskák árulják el, hogy ez a beláthatatlan vízrengeteg egy pillanatra sem pihen. Ilyenkor téged is teljes nyugalom, boldogság önt el. Ügy érzed, csak ketten vagytok, a tenger meg te, te meg a tenger. Szeretnéd megállítani az időt s valamilyen módon meghosszabbítani e soha vissza nem térő perceket. Midőn haragos hullámai vadul csapdossák a partot el sem akarod hinni, hogy ugyanebben a tengerben gyönyörködtél tegnap. Bemerészkedsz a víz szélére s hagyod, hogy a szilaj hullámok korbácsoljanak, üssenek, dobáljanak. Nyeled a sós vizet, orrod, füled tele van vele, de sebaj, a tengernek mindent szabad. Ilyenkor talán még szebb, mint amikor csendes, nyugodt. Aranyhomoknak nevezték el a bolgárok azt a tengermenti sávot, amelyet az utóbbi két-három évben teljesen újonnan felépítettek. Nem az épületekről akarok írni, a szállodák, üdülők, éttermek sokaságáról, amely a bolgárok szorgalmának, ízlésének, hozzáértésének legnagyobb dicséretet érdemlő tanújele. Tollra kívánkozik annak feljegyzése, milyen szerények, udvariasak, kedvesek a vendéglátóipari dolgozók. Bizony sokszor eszembe ötlött a nálunk, sajnos, oly gyakran szőnyegre kerülő borravaló-probléma. Attól tartok, el sem hiszi senki, mi történt velünk az egyik luxusbárban. A számla 11 levát tett ki. Nem volt csak két tíz levásunk. A főúr nem tudott visszaadni. — Majd holnap kiegyenlítik a levát — legyintett s elvette az egyik tízlevást. — Holnap nem leszünk itt — válaszoltuk szabadkozva. - Ugyan semmiség — mosolygott, s már rohant is el. Szájtátva néztünk utána — lehetséges ez? Ha ez az epizód kivételes eset lett volna, nem említeném meg. De általában mindenhol és mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a bolgár dolgozók nem várnak borravalóra. Sok külföldi találkozik a bolgár tengerparton. Oroszok, németek, csehszlovákok, lengyelek, nyugati vendégek is szép számban keresik fel. Mindenki elragadtatással nyilatkozik U bolgár Riviéráról, amelynek nemcsak természeti szépsége, hanem dolgos, szolgálatkész, szívélyes lakói is egycsapásra meghódítják az üdülők szívét. KIS EVA I i ™ » juu bh •un ffm^m^^i^ ; tó A várnai kikötőben Ä választókkal jó együttműködésben f • Hitek" * A rakovniki Motor Stadion n. v. dolgozói új típusú motorkerékpárt állítottak elő a képünkön látható Moped-S 22-őt. Az új típusú gépen több javítást eszközöltek: a kerekeken szélesebb gumiabroncsot alkalmaztak, a benzintartály 5,5 literes, az ülést a motorkerékpárokhoz hasonlóan oldották meg és mélyehb sárhányókat szereltek fel. Ez év utolsó negyedében megkezdik az új típusú Moped szériagyártását. (Jiŕi Finda - ČTK felvétele) \ _ * # - A MOSZKVAI NAGY SZÍNHÄZ világhírű balett-táncosnője, Galina Ulanová, nyugalomba vonul. A jövőben már csak rendkívüli ünnepélyes alkalomkór lép fel. A CSEHSZLOVÁK LÉGIFORGALMI TÁRSASÁG PILÓTÁI hétköznaponként 28 ezer kilométert repülnek a hazai vonalon. Egy nap alatt több mint 180 indulás és érkezés van hazánk 12 repülőterén. A NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI IRODALMI BIZOTTSÁG Zürichben kiváló ifjúsági irodalmi müvekért két évenként adja ki a Hanz Christian Andersen-érmet. Az érmet az idén Erich Kästnernek ítélték. ULTRAHANGGAL GYÁRTJA A TEJCSOKOLÁDÉT egy új svájci gép. Az ultrahang feleslegessé teszi a kakaó és a tej hosszadalmas keverését. Az új gép óránként 1500 kg tejcsokoládét gyárt. MEGKEZDTÉK A SZOVJETUNIÓBAN az északi-sarkkörön túli első alagút építését a Kola-félszigeten. Az alagút az ott feltárt apatit szállítási idejének lerövidítésére szolgál. CSEHSZLOVÁK DIVATBEMUTATÓT RENDEZTEK. Tbilisziben a grúz filharmónia nyári színházában augusz. 26-án. A divatbemutatón 85 új férfi és női ruhamodellt és 36 új cipőmintát, kalapokat, kesztyűket és egyéb kellékeket mutattak be. 615 BÁNYÁSZ ÉS BÁNYÁSZTECHNIKUS részesül kitüntetésben az ostravakarvinai szénkörzetben vasárnap, szeptember 11-én az idei bányásznap alkalmából. MEGDRÁGULTAK AZ ISKOLAKÖNYVEK és az ifjúsági kiadványok Ausztiában. Az új árakat augusztus 19-én vezették be. 28 ELEKTROMOS MOZDONYT ADTAK ÁT a vasutasoknak a plzeni V. I. Lenin Művek kovácsai. Nyolc mozdonyt a tervezettnél egy hónappal ellőbb készítettek el. ÁRVÍZ ÉS KOLERA PUSZTÍT az indiai Orissa államban. Az árvíz következtében ötmillió ember szenvedett kárt, 47-en vízbe fúltak. A kolera eddig több mint 2000 áldozatot követelt. A FÖLD KORA RÉGÓTA FOGLALKOZTATJA a tudósokat. A kutatók legújabban arra a megállapításra jutottak, hogy a földkéreg 2-3 milliárd éves, míg maga a Föld 5—6 milliárd éves lehet. HATALMAS MENNYISÉGŰ VÍZ tört elő egy barlangból Délnyugat-Kínában. Szovjet és csehszlovák szakemberek közreműködésével 1958 óta nagy vízierőmű épült e helyen, amely évenként 160 ezer kilovattóra áramot termel. A BRIT FILMINTÉZET KEZDEMÉNYEZÉSÉRE Londonban megkezdődött a kínai filmek bemutatója, amely 11 napig tart. 80 DIÁK KÖZÜL 51 MEGHALT annál a súlyos szerencsétlenségnél, amely a napokban történt a brazíliai Sao Paolóban. Egy autóbusz áttörte a híd korlátját és a folyóba zuhant. A HOŔOVICEI HARMONIKA n. v. 40 éves fennállásának alkalmából harmonikaversenyt rendez. NÉGYMILLIÓ 200 EZER KORONA KÖLTSÉGGEL épült fel az Alžbetin Dvor-i EFSZ kacsahizlaldája. Ez hazánkban az első ilyen nagy farm, ahol évente 80 ezer kacsát hizlalnak. HÉT KILOGRAM SÜLYÜ MINIATŰR RÖNTGEN GÉPET gyártottak Kínában. A röntgengép előnye, hogy könnyen hordozható és használatához megfelel a világítóáramkör is. A NEMZETI BIZOTTSÁGOK rendszerének fő láncszemét a járási nemzeti bizottságok képezik, amint ez kifejezésre jut a pártdokumentumokban, valamint magában a nemzeti bizottságokról szóló törvényben. Rájuk hárul a feladat, hogy egyrészt a működési körükbe tartozó helyi nemzeti bizottságokat irányítsák, másrészt pedig a járás keretében megszervezzék a terv teljesítését s gondoskodjanak arról is, hogy az állam irányításában és igazgatásában minél több dolgozó vegyen részt. Természetes, hogy a nemzeti bizottságoknak ez az új helyzete hatékonyabb irányítási formákat követel meg, mindenekelőtt abban, hogy a képviselők és általában a lakosság ne csak formálisan vegyen részt az irányításban, hanem tevékenyen és közvetlenül. A Košicei Járási Nemzeti Bizottság második plenáris munkaülését e hó végén tartja. Ezen az ülésen megtárgyalja a mezőgazdasági feladatok teljesítését és az őszi mezei munkák előkészítését. Az egész járásban, a választási körzetekben, az EFSZ-ekben és állami gazdaságokban a járási nemzeti bizottság képviselőinek, albizottságainak és apparátusának széleskörű szervezőmunkája folyik. A képviselők és a HNB-elnökei már megkapták a fő anyagokat, valamint a határozati javaslatokat, amelyek alapján felülvizsgálják a helyzetet s megtanácskozzák a további teendőket arra, hogy a vállalt kötelezettségeket valamennyi mutatóban teljesítsék. A JNB 1960 második félévi fő feladatainak terve, amelyet jóváhagytak az első plenáris ülésen, néhány bátor, de amellett reális feladat teljesítésére számít. Például máris olyan intézkedéseket foganatosítanak, hogy a második félévben sikeresen teljesítsék a mezőgazdaság fokozott termelési feladatait. Ez azt jelenti, hogy itt városmelléki körzet alakul ki magas fokú belterjes mezőgazdasági termeléssel, főként hús-, tej-, tojás-, zöldség- stb. termeléssel. Ezen alapvető feladat teljesítése azonban több körülménytől függ. Az első helyen, amint a JNB első ülésén is rámutattak, az a feladat áll, hogy e területen több mint 1300 hektár földet le kell csapolni és a talajjavítási építkezésekbe i még ebben a félévben 4 millió 500 000 koronát kell beruházni. Az új JNB valamennyi képviselője helyesen látja e feladatokat, valamint azon további feladatok nagyságát, amelyek a járásra a harmadik ötéves terv irányelveiből, főként pedig a Keletszlovákiai Kohómű építéséből hárulnak. Meg kell mondanunk, hogy e feladatokat komolyan veszik és igyekszenek teljesíteni. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy ennek ellenére elkésnek egyes fő munkákkal, s ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a határozatok teljesítését. Egyes képviselők, valamint a JNB, illetve a HNB egyes dolgozói azt mondják, hogy most minden gondot a gabona betakarításának befejezésére kell fordítani. Ez igaz, s nagyra kell becsülni a nemzeti bizottságok képviselőinek és a dolgozóknak nagy részvételét és erőfeszítéseit az idei gazdag termés betakarítása érdekében, de ugyanakkor nem szabad megfeledkezniük többi kötelességük teljesítéséről sem. A KOŠICEI JÁRÁSI NEMZETI BIZOTTSÁG második plenáris munkaülésének előkészítését a mezőgazdasági szakasz helyzetének aránylag jó felülvizsgálata alapján végezték. Ezért az őszi mezei munkákkal kapcsolatos határozati javaslatukban az idei nyári munkák tapasztalataiból indulnak ki, az a célkitűzésük, hogy megteremtsék a feltételeket a jövő évi jó termésre. Ezen elemzés alapján a fő őszi munkáknak a következő határidőkben való elvégzését javasolják: a rozs vetését szeptember 30-ig, a téli keverékek vetését október 15-ig, az őszi búza vetését október 30-ig. Az egyes termények betakarítását november 5-ig, a mélyszántást november 30-ig akarják elvégezni s ezen idő alatt beszántják az istállótrágyát az ipari növények, nevezetesen a cukorrépa és egyéb kapásnövények alá. A JNB ülésén további feladatokról Is tárgyalni fognak, amelyek nem kevésbé fontosak, főként a szarvasmarha-, a sertésállományok kiegészítéséről stb. Ezek a feiadatok abból a tényből hárulnak a JNB-re, hogy ez a körzet fogja ellátni a rohamos ütemben növekvő város és a Keletszlovákiai Kohómű lakótelepét. Ez év végéig 100 hektár mezőgazdasági földön 53,5 szarvasmarhát, ebből 24,2 tehenet kell tartani. E feladat teljesítésének eddigi állapota megköveteli, hogy a járásban további intézkedéseket tegyenek, pl. a háztáji gazdaságoktól felvásárolják a tenyésztésre alkalmas borjakat és a szarvasmarháknál betartsák a legkevesebb, 400 kg-os átlagos vágósúlyt. Továbbá a beruházási építkezés terén 3709 tehén, 3557 növendékmarha, 9984 sertés és 866 koca számára kell istállókat építeni. Ezekből látható, hogy a járási nemzeti bizottság és a košicei járás valamennyi helyi nemzeti bizottsága előtt a jelenlegi időszakban nagy és igényes szervezőmunkát megkövetelő feladatok állanak. A JNB ülésének jó előkészítése az egész járásban visszhangra talál. Amint a helyi nemzeti bizottságok tanácsainak tárgyalásai és a választási körzetekben a lakossággal folytatott beszélgetések bizonyítják, a JNB tevékeny segítségre számíthat az előtte álló célok és feladatok teljesítésében. A KOŠICEI JNB ülésének előkészületeiből szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a képviselők és a bizottságok tagjai tudatában vannak felelősségüknek és helyzetüknek. Hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy a JNB plénuma érdemlegesen tárgyaljon és a konkrét tények, valamint szükségletek alapján foganatosítson intézkedéseket. A JNB apparátusa a fő anyagokat előkészítette a képviselők számára, de ez kevésnek mutatkozik. A jövőben a képviselőknek s főként az egyes bizottságoknak át kell adni azon szakaszok gazdasági elemzését, amelyekről a plénum tárgyalni fog. Az elemzésekben fel kell tüntetni a tervben szereplő feladatokat és azok teljesítését az utóbbi időszakban. Helyes ilyen elemzéseket készíteni az egyes községek, illetve választási körzetek alapján, hogy a képviselők a választókkal, vagy az EFSZ-ek és állami gazdaságok dolgozóival konkrétan tárgyalhassanak. Igaz, hogy a szakaszok és községek alapján kidolgozott gazdasági eredmények sok munkát kqvetelnek az apparátustól, de a jövőben a képviselők munkája ezt feltétlenül szükségessé teszi. ONDREJ MAJOROŠ JJJ SZÖ 414 * 1960. augusztus 25,