Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)
1960-08-29 / 240. szám, hétfő
Világ proletárfai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. augusztus 29. hétfő 30 fillér XI. évfolyam, 240. szám A FELKELŐK, fi FORRADALMÁROK SZELLEMÉBEN Ma újra, immár tizenhatodszor emlékezünk a szlovák nép dicső nemzeti felkelésének évfordulójára. Csehszlovákia Kommunista Pártja ösztönzésére és vezetésével fogott fegyvert a szlovák nép a német fasiszta hordák és hazai kiszolgálóik ellen, hogy kiharcolja szabadságát és hősiesen kivegye részét abból a nagy küzdelemből, amelyre a CSKP a Csehszlovák Köztársaság függetlenségének visszaszerzésére, a népi demokrácia s a cseh és a szlovák nép egyenjogúságán alapuló új köztársaság megteremtésére vezette és mozgósította az ország egész népét, a cseh országrészek és Szlovákia dolgozóit. A nemzeti felszabadító harcban — melyben a Szlovák Nemzeti Felkelés a kicsúcsosodást jelentette — kommunista pártunk végleg elnyerte a dolgozó nép teljes bizalmát s annak elismert, megbecsült, biztos kezű vezetője lett. A nép törhetetlenül hitt pártunkban, mert benne látta minden reményének, szabadságvágyának megtestesítőjét. Hitt benne, mert a kommunistákban a legpéldásabb hazafiakat ismerték meg, látták, tapasztalták, hogy nemcsak ellenállásra szervezik a népet, hanem maguk állnak a fasisztaellenes front legveszélyesebb, előretolt állásaiban és közülük nagyon sokan feláldozták életüket a haza szabadságáért, az új köztársaságért, a kommunizmus eszméinek győzelméért vívott harcban. Pártunk érdeme, hogy a nemzeti felszabadító mozgalomban szilárd egységbe kovácsolódott népünk, s hogy az ország népe a súlyos fasiszta elnyomatás éveiben becsülettel teljesítette internacionalista kötelességét, hazánk egész területén vívott áldozatos harcával az európai népek fasisztaellenes frontjának szilárd bástyáját képezte. Pártunk a nemzeti felszabadító mozgalomban a nép érdekeit, régi vágyait tartva szem előtt felkészült a döntő küzdelemre, arra a küzdelemre, hogy győzelemre vigye a megalakulása óta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szellemében, az orosz bolsevikok szellemében vívott harcát: hazánkban végleg letörni a népet szipolyozó, kizsákmányoló és a fasisztákkal cimboráló burzsoázia hatalmát s a munkásosztály vezetésével — melynek élcsapata, szíve-lelke a kommunista párt — megteremteni a néphatalmat, mely egyedüli biztosítéka annak, hogy a nép valóban szabadon és boldogan élhessen. A kommunisták eszerint is cselekedtek. Amikor a fasiszták elleni harcba vezették a népet, nem gondoltak csak arra, hogy az ország területéről kiűzzék a német fasisztákat, letörjék hazai kiszolgálóiknak Hitler-szuronyokra épült hatalmát, hanem a forradalmi nemzeti bizottságok létrehozásával — melyekben a kommunisták mellett a legjobb hazafiak tevékenykedtek — segítették, szervezték és előrelendítették a nemzeti felszabadító mozgalmat a néphatalom alapjainak lerakását. Ezek a szervek már akkor a néphatalom helyi szerveit alkották. Ezek megteremtése forradalmi tett volt, nem is lehetett más, hiszen forradalmárok hajtották végre a marxizmus-leninizmus eszméitől vezérelve a Nagy Október szellemében, hogy az elnyomott nép elnyerve szabadságát, végleg kezébe vehesse sorsának, életének irányítását. A szlovák nép történelmi tettével, nemzeti felkelésével a legmeggyőzőbb tanúbizonyságát adta annak, hogy a cseh néppel egy hazában kíván együtt élni s vele együtt akarja építeni boldog, szabad életét. Ez az egységérzet, a testvéri együvétartozás gondolatának győzelme Csehszlovákia Kommunista Pártja nemzetiségi politikájának győzelmét jelentette, így tetőződött be fokozatosan pártunknak több évtizedes küzdelme, hiszen megalakulása óta, a müncheni köztársaság idején is minden erejével a szlovák nép egyenjogúságáért, gazdasága és kultúrája felvirágoztatásáért harcolt. A szlovák nép a nemzeti felszabadító mozgalomban, a felkelésben, a partizánháborúban hősies helytállásával bizonyította be, hogy azon az úton kíván haladni, melyen Csehszlovákia Kommunista Pártja vezeti. A szlovák hazafiaknak, a felkelőknek és partizánoknak a német fasiszták és hazai ellenségeik, a klérofasiszta népnyúzók ellen viselt áldozatos harca, a nép legszélesebb rétegeinek a felkelők számára nyújtott segítsége, támogatása arról tanúskodik, hogy a szlovák nép nem tartotta sajátjának a rája kényszerített papi, fasiszta önkényt, hanem új életet akar élni, új társadalmi rendszerben a megújhodó Csehszlovák Köztársaságban. A Szlovák Nemzeti Felkelés nagy politikai győzelmét elsősorban a szovjet népnek a hitleri fasiszta hordák elleni hősies harcának köszönheti. A szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulása segítette slő a felkelés kitörését. Sohasem felejtjük el s mindig hálával, köszönettel gondolunk arra, hogy csak a szovjet nép önzetlet és áldozatos segítségével bontakozhatott ki a Szlovák Nemzeti Felkelés. Kommunista pártunk moszkvai vezetősége már a nemzeti felszabadító, mozgalom kezdetén kezdte szervezni és előkészíteni a szovjet elvtársak segítségével a fasiszták elleni hazai fegyveres felkelést. S amikor 1944 nyarán elérkezett a döntő pillanat, amikor a fasisztákat verő szovjet hadsereg hazánk határaihoz közeledett, a CSKP moszkvai vezetőségének Szlovákia földjére küldött képviselői s a szovjet hadsereg sokat tapasztalt tisztjei segítségével, előkészítő szervező munkájával, kitörhetett a szlovák nép szervezett fegyveres felkelése. Tapasztalt szovjet tisztek álltak a felkelők, a partizánalakulatok élére s áldozatot nem ismerve szervezték, irányították a fasiszták elleni harcot. Ebben a közös küzdelemben, a közösen viselt partizánháborúban s később a szovjet hadseregnek hazánk végleges felszabadításáért vívott, sok áldozatot követelő harcában pecsételődött meg népeink örök barátsága a szovjet néppel. A nemzeti felszabadító harcban, a Szlovák Nemzeti Felkelésben ismerte fel hazánk népe, hogy csupán a Szovjetunió segítségével, támogatásával harcolhatja ki szabadságát, országa függetlenségét s hogy csak a Szovjetunió oldalán, testvéri közösségben a forradalmárok igazi hazájával, az első szocialista nagyhatalommal építheti majd szabadon új életét. Erre a felismerésre késztették (Folytatás a 2. oldalon) Banská Bystrica, a Szlovák Nemzeti Felkelés városa A Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulójának ünnepségei A kerületi és városi pártbizottság, valamint a Szlovák Nemzeti Front kerületi és városi bizottsága szombaton a bratislavai Hvizedoslav Színházban ünnepi estet rendezett a Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulója tiszteletére. Az esten részt vettek a bratislavai üzemek, hivatalok dolgozói, szövetkezeti tagok, a tudományos intézetek, iskolák és más munkahelyek képviselői, hogy megemlékezzenek a 16. év előtti történelmi pillanatokról. Az ünnepségen megjelentek Szlovákia politikai és közéletének képviselői: Pavol Majling, az SZLKP KB irodájának tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, František Dvorský, az SZLKP KB irodájának póttagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára, a Szlovák Nemzeti Tanács megbízottai, a Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségi tagjai, Emília Murínová, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának vezető titkára, a Szlovák Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, a kerületi és városi funkcionáriusok, államdíjasok, érdemrendek és kitüntetések viselői, a hadsereg és az ifjúság képviselői. Jelen voltak még: Ivan Alekszandrovics Sulgin, a bratislavai szovjet főkonzul, valamint a bratislavai konzuli testület további tagjai. A csehszlovák és a szovjet himnusz elhangzása után František Dvorský, az SZLKP KB irodájának póttagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára mondott ünnepi beszédet, melyben kiemelte a Kommunista Párt vezető erejét a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Az ünnepi est második részében a Munkaérdemrenddel kitüntetett martini Szlovák Nemzeti Felkelés Hadseregszínház előadta Jirí Mahen Jánošík című drámáját. A trenčíni járás lakosai Lubinán rendeztek hatalmas manifesztáciőt a Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulója alkalmából. A II. Sztálinbrigád emlékműve előtt kegyelettel adóztak azok hősiességének, akik boldog jelenünkért áldozták életüket. „Batyko Gyibrov", Miloš Uher kapitány, Anton Jakubík és mások emléke örökké él a Javorina alján élő nép szívében. A forradalmárok (Folytatás a 4. oldalon) Százhúsz éves a podbrezová! vasgyár Párt- és kormányküldöttség a jubileumi ünnepségen ľ Vasárnap megkezdődtek a Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett podbrezovái .Šverma Vasművek 120 éves fennállásának ünnepségei. Az ünnepségeken Jaromír Dolanský elvtársnak, a CSKP KB politikai irodája tagjának, a miniszterelnök első helyettesének vezetésével párt- és kormányküldöttség is részt vesz. Az ünnepségek részvevői között vannak az üzem régi érdemdús dolgozói, Szlovákia és az egész köztársaság főbb vállalatainak képviselői. Az ünnepségen megjelent A. Kitta, a Lengyel Népköztársaság bratislavai főkonzula is. A CSKP Központi Bizottsága üdvözlő levelet küldött az üzemnek. A podbrezovái Šverma Vasművek dicső proletár hagyományra tekint vissza. Az üzemet Köztársasági érdemrenddel tüntették ki harci hagyományaiért és alkotó sikereiért. A termelés jelentős tökéletesítésével e napokban méltóképpen emelik a Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulója ünnepségeinek fényét. A podbrezovái Šverma Vasművek a köztársaságban elsőként vezetik be a folyamatos acélöntést, amely forradalmasítja a kohászati technológiát. Így a Šverma Művek műszaki berendezésükkel a világ élenjáró acélművei közé küzdi fel magát. Vasárnap a párt- és a kormányküldöttség tagjai fogadásuk után megkoszorúzták a Szlovák Nemzeti Felkelés elesett harcosainak emlékművét és Jan Šverma nemzeti hős emlékművét. (Folytatás a 4. oldalon) „Meiőgazdasátwnk 1960-ban" 0 Ceské Budéjovicén vasárnap, augusztus 28-án ünnepélyesen 9 megnyitották a 29 hektár területen fekvő „Mezőgazdaságunk « 1960-ban" című kiállítást. A megnyitáson megjelent Ľubomír 9 Strougal földművelésügyi minszter is. • A kiállítás szemlélteti azokat a nagy feladatokat, melyeket mező9 gazdaságunkban a harmadik ötéves terv időszakában meg kell • oldanunk. A CSKP KB üdvözlő levele A KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMRENDDEL KITÜNTETETT ŠVERMA VASMÜVEK DOLGOZÓINAK PODBREZOVÁ Tisztelt Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága jókívánatait fejezi ki üzemük alapításának 120. évfordulója alkalmából és elvtársi üdvözleteit küldi Önöknek. Üzemük, a podbrezovái Šverma Vasművek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egyik legrégibb kohászati üzeme jelentős módon hozzájárult Szlovákia politikai és gazdasági fejlődéséhez, fontos szerepet játszott a munkásmozgalom kibontakozásában és a fasizmus ellen vívott harcban, különösen a Szlovák Nemzeti Felkelés idején. Az üzem dolgozói e forradalmi hagyományokhoz híven sikeresen teljesítik feladataikat azóta, hogy a szovjet hadsereg felszabadította hazánkat, s ezzel hozzájárultak a szocializmus felépítéséhez hazánkban és a világbéke megőrzéséhez. Sikeres munkájuk eredményeit nagy állami kitüntetés - a Köztársasági Érdemrend — adományozásával ismerték el. Kollektívájuk példás munkája az állami népgazdaságfejlesztési terv feladatainak teljesítésében és túlteljesítésében érdemleges jutalmazást nyert a vörös zászló többrendbeli adományozásával és üzemüknek példás kiviteli üzemmé nyilvánításával. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üzemükben az összes tervmutatók egyenletes teljesítését, a termékek minőségének betartását és a termelés választékának teljesítését értékeli különösen nagyra. Gazdag kohászati hagyományai és dolgozóinak nagy szakképzettsége azt a szerepet szánja üzemüknek, hogy a korszerű és progresszív technikai és technológiai módszerek zászlóvivője legyen, különleges nemes acélfajták gyártására specializálódjék és hozzájáruljon a csehszlovák kohóipar további fejlődéséhez. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága reméli, hogy a podbrezovái Šverma Vasmüvek dol gozói a jövőben is az első sorokban fognak küzdeni az országos pártkonferencia határozatainak teljesítéséért, és a tervfeladatok példás teljesítésével elősegítik hazánk fejlett szocialista társadalmának további kibontakozását és a világbéke fennmaradását. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Megnyitották 011. murepiílo-világboinoksógot Jól sikerült repülőnap a bratislavai sportrepülőtéren Bratislava már néhány hét óta lázasan készült az I. műrepülő-viláqbajnoksáqra. Teanap, ezen a forró augusztusi vasárnapon tetőfokát érte a lázas előkészület. Már a kora reaaeli órákban telt autobuszok robogtak a bratoislavai sportrepülőtér felé. A műrepülő-világbajnokságok megnyitója után igazán nagy volt az érdeklődés. Ezt igazolja az a tény is, hogy nemcsak Bratislavából, de a környékről is sok ezer néző érkezett. Két órával az ünnepélyes megnyitó előtt már több mint százezer néző övezte körül a repülőteret. A rendezők igen ügyesen összeállított megnyitó ünnepsége pontosan 15 órakor vette kezdetét. A sportrepülőtér főépülete mellett felállított dísztribünön helyet foglaltak az SZNT küldöttségének tagjai Ľudovít Benadának, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének vezetésével, Čeňek Hruška vezérezredes, a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének elnöke, Cochran asszony, a Nemzetközi Aero Szövetség elnöke, Grepla alezredes, a Csehszlovák Aero Szövetség elnöke, a diplomáciai testület több katonai attaséja és gazdasági, valamint kulturális életünk több személyisége. (Folytatás a 6. oldalon)