Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-15 / 195. szám, péntek

Rudolf Strechaj elvtársnak, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozata (Folytatás a 6. oldalról) megválasztott tapasztalt, politikailag érett, a munkában bevált nemzeti bizottsági képviselő is. akik a párt szerveinek és szervezeteinek veze­tésével már lendületesen munkához láttak, hogy teljes egészében érvé­nyesítsék a gyakorlatban eddigi dús tapasztalataikat. Már a nemzeti bizottságok első ülésein úgy osztották tel a munkát a nemzeti bizottságok képviselői kö­zött, hogy mindegyikük abban a bi­zottságban és azon a munkaszaka­szon dolgozhassák, amely legköze­lebb áll hozzá, legjobban megfelel érdeklődésének és tapasztalatainak. Ezenfelül minden szakbizottság tag­jainak egyharmad részét az illető munkaszakasz legfejletteb és leg­tapasztaltabb szakemberei közül vá­lasztották meg. A nemzeti bizottsá­gok munkájában tehát további 20 000 olyan szakember vesz részt, aki nem nemzeti bizottsági képviselő. Ha eh­hez hozzászámítjuk a nemzeti bi­zottságok tanácsa és szakosztályai által szervezett szakbizottságok és segédbizottságok tagjait, látjuk, hogy állampolgáraink valóban tíz­ezer számra kapcsolódnak be tevé­kenyen a nemzeti bizottságok mun­kájába. Ebben már a hemzeti bizott-. ságok és szerveik új munkastílusát kell látnunk, azt, hogy alkotó módon választják meg munkájuk helyes módszereit és formáit, igyekežnek minél jobban felkarolni és megszer­vezni a dolgozók kezdeményezését és a terv, valamint a költségvetés legfontosabb feladatainak teljesíté­sére igyekeznek irányítani őket. Pártunk már ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy munkánk súly­pontja éppen a helyi és városi nem­zeti bizottságokban van, ott kell ke­resni a nemzeti bizottságok munkája további megjavításának fő láncsze­mét, ott kell megszervezni az állam­polgárok részvételét az állam igaz­gatásában és a gazdaság irányításá­ban. A vezetés új rendszerében fo­kozott figyelmet kel! fordítani ezek­re a nernzeti bUpttságokra. A Szlo­vákiában újonnan megválasztott 60 ezer 205 nemzeti bizottsági képviselő közül 56 959, vagyis 94,5 százalék jut a helyi és városi nemzeti bizott­ságokra, ami azt mutatja, hogy a kerületi és járási nemzeti bizottsá­gok irányító munkájának súlypont­ját a helyi nemzeti bizottságoknak nyújtott hathatós támogatásban kell látnunk. El kell érnünk, hogy minden helyi és városi nemzeti bizottsági képvise­lő a maga választókörzetében való­ban megszervezze a dolgozók kezde­ményezését. Ez első feltétele annak, hogy a nemzeti bizottságok megnö­vekedett feladatainak teljesítését is az eddiginél folyamatosabban, egyen­letesebben és jobban biztosíthassuk. A terv egyenletes teljesítésének biz­tosításában jelentős segítséget nyúj­tanak majd a nemzeti bizottságok szakbizottságai, amelyek ezentúl a nemzeti bizottságoknak nemcsak kezdeményező és ellenőrző, hanem kellő hatáskörrel felruházott végre­hajtó szervei is lesznek. A szakbi­zottságok révén minden újonnan megválasztott nemzeti bizottság ha­tékonyan irányíthatja és ellenőriz­heti a tervfeladatok teljesítését az általa igazgatott gazdaság szakaszán. A szakbizottságok tagjainak egy­harmada az illető munkaszakaszon működő szakember, s ezzel elérjük a nemzeti bizottságok irányító mun­kája színvonalának további emelését, megjavítjuk az Illetékes nemzeti bi­zottsági szervek elé kerülő jelenté­sek és határozati javaslatok minő­ségét. 1960. július l-e óta valamennyi nemzeti bizottság munkáját közvet­lenül a kormány irányítja. Minden nemzeti bizottság — főleg minden kerületi nemzeti bizottság tehát egyenlő, közvetlen kapcsolatot tart fenn az állam központi szerveivel. Pártunknak ez a határozata teljesen megfelel annak a törekvésünknek, hogy a gyakorlatban következetesen érvényesítsük a demokratikus cent­ralizmus elvét. Megszüntettük azt a közbeeső láncszemet, amelyet az ed­digi megbízotti hivatalok és egyes területi szervek jelentettek. Lénye­gesen megnőtt az újonnan alakított kerületek jelentősége. Az új viszo­nyokban a nemzeti bizottságok még jobban dolgozhatnak, biztosíthatják az országos és kerületi jellegű fal­adatok teljesítését, lakosaink helyi szükségleteinek kielégítését. A nemzeti bizottságokat hatható­san támogatnunk kell megnövekedett feladataik biztosításában. Ezt a tá­mogatást teljes mértékben a kor­mánytól, az egyes minisztériumoktól és a többi központi szervtől kap­ják meg. Szükséges lesz azonban, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács kép­viselői és szervet is hathatósan se­gítsék a nemzeti bizottságokat. Ne­vezetesen a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőitől megköveteljük, hogy a nemzeti bizottságokkal és választóik­kal fenntartott életes kapcsolat ré­vén, a nemzeti bizottságok, illetve tanácsaik ülésein részt véve segítsék elő a dolgozók széleskörű mozgósí­tását a népgazdasági terv feladatai­nak és az illetékes nemzeti bizott­ság költségvetésének sikeres teljesí­tésére. A Szlovák Nemzeti Tanács egyes bizottságaiban vessék fel azo­kat a fontos kérdéseket, amelyekkel a nemzeti bizottságok és szerveik tusakodnak, hogy aktivitásukkal és dús élettapasztalataikkal elősegítsék a munkahelyeinket, dolgozó népünket foglalkoztató kérdések megoldását. Elvtársak, tisztelt barátaim, ne té­vesszük szem elől, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, szerveinek és képviselői­nek mindig az lesz a fő feladata, hogy minden erejével hozzájáruljon Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front kormánya határoza­tainak teljesítéséhez, szocialista for­radalmunk vívmányainak további megszilárdításához és fejlesztéséhez, a dolgozók anyagi és kulturális szín­vonalának állandó emelését biztosító feltételek megteremtéséhez. Nem kíméljük erőinket, hogy fel­adataink következetes teljesítésével és a Szlovák Nemzeti Tanács egész munkájával hozzájáruljunk társadal­munk további sokoldalú fejlődéséhez, gyarapodásához és felvirágzásához,, hogy a Csehszlovák Szocialista. Köz­társaság egész népünk fejlett, szép és boldog otthona, testvérnemzeteink, a csehek és a szlovákok, valamint a magyar, ukrán és lengyel nemze­tiségű állampolgárok szeretett hazá­ja legyen, amely kommunista pártunk vezetésével, népének testvéri egysé­gében és együttműködésével biztosan halad előre a fejlett szocialista tár­sadalom építésének nagyszerű cél­jai felé. Szilárdan összfefogva kommunista pártunk győztes zászlaja alatt ezzel egyben hozzájárulunk szocialista köz­társaságunk nagy, szerfölött ember­séges és nemes törekvéséhez, hogy megszilárdítsuk az igazságos békét az egész világon, érvényre juttassuk a békés együttélés elvi lenini eszmé­jét, amelyet marxista szellemben oly mélyrehatón fejtett ki Antonín No­votný elvtárs, a CSKP KB első tit­kára, köztársaságunk elnöke pártunk országos konferenciáján. Elvi jelen­tőségű szavai minden munkahelyen nagy visszhangra találtak s ez Is mutatja, mily egységesen áll dolgozó népünk pártküldöttségünknek, a kom­munista és munkáspártok képviselői­nek júniusi bukaresti értekezletén el­foglalt álláspontja mögött, mennyire elszánt akarattal kész megsokszoroz­ni békés erőfeszítéseit, hűséges, megbonthatatlan szövetségben és testvéri barátságban a Szovjetunió népeivel — a szocializmus és a béke világméretű erőinek e bástyájával és útmutató fároszával. Éljen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió népei­nek megbonthatatlan testvéri barát­sága! Éljen dolgozó népünk, amelyet át­hat a szocialista hazafiság és a pro­letár nemzetköziség eszméje! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, társadalmunk vezető ereje! Éljen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság! Drága pártunk, Csehszlovákia Kom­munista Pártja vezetésével, megbont­hatatlan egységben előre a fejlett szocialista társadalom építésének fennkölt céljai felé! A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ALAKULÓ ÜLÉSE (Folytatás az 1. oldalról) n e r, Irena Ď u r i š o v á, Dénes Ferenc és Daniel F u t e j. Az elnökség megválasztását köve­tően az ülés vezetését Rudolf Stre­chaj, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke vette át. Rudolf Strechaj, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke az SZNT újonnan megválasztott elnöksége nevében köszönetet mondott a biza­lomért és hangsúlyozta, hogy nincs nagyobb megtiszteltetés és boldog­ság, mint az, hogy a dolgozó nép bi­zalmát élvezik és azokat a gyönyörű, magasztos célkitűzéseket szolgálhat­ják, melyek eléréséhez Csehszlová­kia Kommunista Pártja és lenini Központi Bizottsága vezet mindnyá­junkat. Hangsúlyozta, hogy úgy, aho­gyan azt megfogadták, mindig új, szocialista alkotmányunk elveit és azokat a magasztos eszméket követik, melyekből alkotmányunk ered. A Szlovák Nemzeti Tanács képvi­selői a napirend további pontjaként megválasztották a mandátumbizott­ságot, az SZNT jegyzőkönyvvezetőit, továbbá egy 9 tagú ideiglenes bi­zottságot, a Szlovák Nemzeti Tanács azon törvényjavaslatának megvitatá­sára, amely megállapítja az SZNT tárgyalási és munkarendjét. A teljes ülés rövid szünet után meghallgatta a mandátumbizottság által az SZNT-képviselők megválasz­tása érvényességének felülvizsgálás­ra előterjesztett beszámolót. Simon Ž b i r k a képviselő a bizottság nevé­ben közölte, hogy az SZNT valameny­nyi 87 képviselőjét jogérvényesen választották meg. A teljes ülés azután jóváhagyta az SZNT tárgyalási és munkarendjéről szóló törvényjavaslatot. A Szlovák Nemzeti Tanács Karol B a c í 1 e k, Pavol Dávid, Ján Š t e n c I képviselők és társaik ja­vaslatára megválasztotta az SZNT megbízottait, a bizottságok elnökeit és tagjait:' Pavol Majlingot a Szlovák Tervbizottság elnökévé, Jozef Gajdošíkot az SZNT pénzügyi megbízottjává s az SZNT pénzügyi és költségvetési bizottsága elnökévé, Michal C h u d í k o t az SZNT föld­müvelésügyi megbízottjává és az SZNT földművelésügyi bizottsága el­nökévé, Sámuel T a k á č mérnököt az SZNT építőipari megbízottjává és az SZNT építőipari bizottsága elnökévé, Vasi! B i ľ a k o t äz SZNT iskola­és kulturális ügyeinek megbízottjává s az SZNT iskola- és kulturálisügyi bizottsága elnökévé, Vojtech Törököt az SZNT egész­ségügyi megbízottjává és az SZNT egészségügyi bizottsága elnökévé, dr. Ladislav G e š o t az SZNT igaz­ságügyi megbízottjává és az SZNT jogügyi bizottsága elnökévé, Alexander Paulovičot az SZNT állami ellenőrzési megbízottjává vá­lasztotta. Ezenkívül az SZNT képviselőinek, továbbá politikai, gazdasági és kultu­rális dolgozóink soraiból megválasz­tották a Szlovák Nemzeti Tanács bi­zottságainak tagjait is. Ezzel az SZNT délelőtti ülése vé­get ért. Délután, röviddel két óra előtt a képviselők elfoglalták helyüket. Szí­vélyes taps közepette az emelvényen ismét helyet foglalt Antonín N o­v o t n ý elvtárs és kísérete. A Szlovák Nemzeti Tanács délutáni ülését Pa­vol M a j I i n g, az SZNT alelnöke nyi­totta meg és átadta a szót Rudolf Strechaj elvtársnak, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének, aki nyi­latkozatában Szlovákia rohamos fej­lődésével foglakozott, s hangsúlyozta, hogy Szlovákia dolgozó népe mindent megtesz Szlovákia felvirágoztatásá­ért a Csehszlovák Szocialista Köztár­saságban. A képviselők és a vendé­gek nagy lelkesedéssel és tapssal fogadták az SZNT elnökének nyilat­kozatát. Rövid szünet után a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke közölte, hogy An­tonín No v o t n ý elvtárs, a CSKP KB első titkára, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság elnöke jelentkezett szólásra. A képviselők és a jelenle­vők felálltak s Csehszlovákia Kom­munista Pártja éltetésével fejezték ki igaz, szívből jövő lelkesedésüket és örömüket. Antonín Novotný elv­társ hosszan tartó, viharos taps kö­zepette lépett a szónoki emelvényre. A jelenlevők feszült figyelemmel hallgatták Novotný elvtárs szavait s az ülésteremben többször felzúgott a tapsvihar. Beszédének befejező részét gyakran megszakította a kép­viselők és a vendégek éljenzése: „Éljen a Szovjetunió!", Éljen a CSKP!" — visszhangzott a teremben. Novotný elvtárs beszédéért Rudolf Strechaj, az SZNT elnöke köszönetét fejezte ki a inaga és a képvise­lők nevében s biztosította köztársa­ságunk elnökét, hogy a Szlovák Nem­zeti Tanács feladatát szocialista ha­zánk felvirágoztatása érdekében be­csülettel fogja teljesíteni. Ezzel a Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülésének első napja véget ért. Az SZNT ma tovább folytatja tárgyalását. Baráti est a szovjet békevédőkkel (ČTK) — A Békevédok Csehszlovákiai Bizottsága a szovjet békevédok társasuta­zásának több mint 60 résztvevője szá­mára szerdán, július 13-án baráti estet rendezett a prágai Kaunic-palotában. Gusta Fučikovának, a Békevédők Csehszlp­vákiaii Bizottsága alelnökének szívélyes üdvözlő beszédére L. Sz. Szoboljev író. a Szovjet Békevédők csoportjának veze­tője válaszolt és megköszönte a prágaiak­nak'. hogy megőrizték a hősi ha'lált halt szov­jet harcosok emlékét. A szovjet felsza­badító hadsereg gyors beavatkozásának volt köszönhető, hogy a fasiszták 1945­ben nem pusztíthatták el Prága városát. Szívből jövő szavakkal értékelte azokat a sikereket, amelyeket népünk a szocia­lista haza építésében elért, majd felol­vasta a Békevédők Szovjet Bizottságának üdvözlő levelét. A Hadsereggel Együttműködök Szövet­sége Központi Bizottságának, a Békevé­dok prágai kerületi bizottságának kép­viselői és a pionírok azután emléktár­gyakat nyújtottak át a szovjet vendé­geknek. Az esten, mely a legőszintébb barátság légkörében folyt le ,a Nemzeti Színház művészei és a főiskolások mű­vészegyüttesének tagjai szórakoztató mű­sort mutattak be. Äz SZKP KB az ipar fejlesztéséről tárgyal A fő leiadat — a műszaki haladás meggyorsítása Az SZKP KB plenáris ülésén szerdán Geraszimov, az Orosz SZSZSZK Gosz­planjának elnöke kijelentette, hogy a kapitalizmussal folyó versenyben a maximális időnyerés elérésének döntő tényezője a technikai haladás további meggyorsítása kell hogy le­gyen. Ezért azt javasolta, hogy gyor­sítsák meg nemcsak a program-irá­nyítású gépek új típusainak gyártá­sát, hanem a már meglevő gépeket is egyetemes program-irányítással szereljék fel, amelyeket gyorsan át lehet alakítani a változó folyamatok szerint. AZ AUTOMATIZÁLÁS ÉS GÉPESÍ­TÉS terén is döntő változás áll be: a részleg-gépesítésről és automatizá­lásról áttérnek az egész termelési folyamat komplex automatizálására és komplex gépesítésére. Ezen a téren jelentős sikereket ért el Ukrajna Szenyin ukrajnai küldött közölte, hogy a komplex gépesítést és auto­matizálást ez idén 21 szénbányában vezették be; a munkatermelékenység ezzel megkétszereződött. Lettországban is kezdeményező akciót indítottak a technikai haladáb meggyorsítására. Gajlo, a Lettországi Nemzetgazdasági Tanács elnöke kö­zölte, hogy valamennyi lettországi üzemben kidolgozták a hétéves terv technikai haladásának pontos ter­veit. E tervekben a komplex gépesí­tés és automatizálás keretében ra­dioaktív izotópokon és atomsugárzáson alapuló automatikus ellenőrzőgépek­kel számolnak. A Szovjetunió nemzetgazdasága fejlesztésének hétéves tervét olykép­pen állították össze, hogy túlszár­nyalásának lehetőségére számítottak. Az SZKP KB plenáris ülésének első napján elhangzott beszámolók azon­ban azt mutatják, hogy a hétéves tervet oly mértékben szárnyalják túl. amelyre még a legnagyobb derülátók sem számíthattak. Ukrajna az ipari termelés teljesí­tésében az eredeti tervvel szemben csaknem egy évvel jár elöl. A vas, a hengerelt acél gyártásában, a szén-.. vas és mangánércbányászatban már TÚLSZÁRNYALTA AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKAT. Az Orosz SZSZSZK egy évvel jár elöl a hengerélt vas, és fémmegmun­káló- és mezőgazdasági gépek gyár­tásában és az ipari termelés további legfontosabb ágazataiban. A múlt év­ben és ebben az esztendőben terven felül egymillió tonna nyersvasat, há­romillió tonna acélt és kétmillió ton­na hengerelt anyagot gyárt. E sikerek elérését a technikai ha­ladás segítette elő. Az Orosz SZSZSZK-ban a korszerű technika és haladó termelési eljárá­sok alkalmazásával ez idén 15 szá­zalékkal növekedik a munkatermelé­kenység. Az ipari termelés növekedé­sének csaknem háremnegyede a mun­katermelékenység fokozásának kö­szönhető. A kuznyeci bányamedencében a tervezett munkatermelékenység a termelési folyamatok gépesítésével és a szénbányászat leghaladóbb mód­szerének bevezetésével megkétsze­reződik. Az SZKP KB plenáris ülése július 14-én folytatta munkáját. Napiren­den a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XXI. kongresszusának az ipar, a közlekedés fejlesztéséről, az új tu­dományos és technikai ismeretek ér­vényesítéséről szóló határozatai tel­jesítésének kérdései szerepeltek. A. Kosztouszov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa automatizálási és gép­iparügy! állami bizottságának elnöke az automatizálásról tett jelentést. Paton, az Ukrán Villamosbegesztési Intézet igazgatója a villamoshegesz­tés fejlesztéséről tartott beszámolót. E jelentések után vita kezdődött. Az SZKP KB múlt év! júniusi ple­náris ülése megtárgyalta az elavult pépek, gépberendezések kiselejtezé­sét és tökéletes típusokkal való pót­lásukat. A múlt évi plenáris ülés résztvevői számára a Szovjetunió népgazdasága sikereinek kiállításán megrendezték az elavult és korszerű gépek kiállítását, amely bírálta az elavult gépek gyártásához ragaszko­dó üzemeket. Azóta sok minden megváltozott. Amint Anatolij Kosztouszov kijelen­tette, ez év három hónapjában több mint ezer régi gép, gépberendezés és készülék típusát vonták ki a gyár­tásból és megszervezték több mint 500 korszerű típus gyártását. A Szov­jetunióban jelenleg több mint 150 EZER ÚJ TlPUSÜ GÉPET ÉS KÉSZÜLÉKET GYÄRTANAK. A típusok nagy száma megnehezíti a sorozatos gyártás bevezetését, a gépesítést és automatizálást. Megálla­pították, hogy a típusok számát lé­nyegesen korlátozhatják. A gépipari automatizáló bizottság már dolgozik ezen probléma megoldásán. A gépipari automatizáló bizottság megalakítása óta a múlt év márciu­sától sokat tett a kísérleti konstruk­tív technológiai és tervező munkák összhangba hozásánál az iparban. Fi­gyelmét elsősorban a termelés komp­iex gépesítésére és automatizálására irányítja. A munkatermelékenység fokozásá­ban az időnyerést a szállítás intenzív gépesítésével és automatizálásával aránylag rövid időn belül el lehet érni az iparban, az építkezésben és mezőgazdaságban is. Kosztouszov ezért egy olyan szakosított ipari ága­zat létesítését javasolja, amely a szállítási munkák gépesítésére és automatizálására szolgáló eszközöket gyártana. Borisz Paton azokról a lehetősé­gekről beszélt, amelyeket a nagy al­katrészek hegesztése nyújt, ha köz­vetlenül az üzemekben végzik. Két­harmadával lehet rövidíteni a nagy­olvasztók szerelésének időtartamát, ha * MAR AZ ÜZEMBEN HEGESZTIK AZ OLVASZTOK FALÄT és légmelegítöit. Közvetlenül az üzemben hegeszthetik a rozsdamentes csöveket is. A Szovjetunió a hegesztés automa­tizálásában már most az első helyen v™ a világon. Ez irányban a lehető­ségek azonban távolról sem merültek ki. Külön automatákat kell szerkesz­teni programirányítással a hegesztett konstrukciók tömeggyártására és ezekből automatikus gépsorokat kell összeállítani nagyon nehéz hegesztett konstrukciók sorozatos gyártására is. E téren nagy jelentőségű lesz az elektronika, és elektrotechnika kor­szerű eszközeinek kihasználása. IJJ SZÖ 3 SS 1960. július 11,

Next

/
Oldalképek
Tartalom