Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)

1960-06-11 / 161. szám, szombat

Vita a Csehszlovák Köztársaság alkotmánytervezetéről Évtizedek harcának gyümölcse ENGEDJÉK MEG, hogy bemutatkozásképpen Eszterházy János lapjának, az „Oj Hírek"-nek 1941 augusztus 31-1 számára hivatkozzam A lap nitrai tudósítója lelkendezve számol be arról, hogy amikor Hitler legyőzhetetlen serege szinte feltartóztathatatlanul nyomul előre, a nitrai bíróság igazságos ítéletet hozott a fennálló rendszer megdöntésére szervezkedő kommunisták ellen. A tudósításban többek között ez áll: „A bíróság Czigány Imre volt járási kommunista képviselőt, a branci kommunisták egyik vezetőjét 7 havi börtönbüntetésre ítélte." Ez az elítélt én voltam. Most, hogy lapunkban, az Oj Szóban az új alkotmánytervezetről vitát indítottak, szeretnék néhány sorban véleményt mondani. Nem egyszer vettem már kezembe ezt a fontos dokumentumot. Nem egyszer ötlött fel bennem a gondolat: Évtizedek harcának gyümölcse érlelődött meg a sorokban. Akik ültették, gyámolították a • „szabadság fáját", ma élvezik gyümölcsét. Már a bevezető részében szinte saját szavaimat, elgondolásomat olvasom: „Ezen az úton vállvetve haladunk nagy szövetségesünkkel, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével..." Vállvetve a Szovjetunióval, azzal az állammal, amelyben a világon elsőnek zúzta szét bilincseit a nép és megalakult az a társadalmi rendszer, ahol minden jónak, gazdagságnak a dolgozó nép az egyedüli tulajdonosa, ahol a munka gyümölcséből már évtizedekkel ezelőtt nem követelhetett sápot sem bojár, sem gyáros, az az állam, amely már puszta létével is erőt, hitet adott ahhoz, hogy megalkuvás nélküli harcot folytassunk elnyomóink, kizsákmányolóink ellen. A jobb élet kiharcolásáért már a húszas években a Szovjetunió nevével indultunk harcba. Még ma is emlékszem Lőrincz Mihály szavaira, aki akkor a vörös szakszervezet helyi szervezetének volt az elnöke: „Ami Oroszországban történt, nálunk is bekövetkezik, csak idő kérdése. Milliók óhajának a kizsákmányolók maroknyi csoportja nem bír ellenállni. Elsöpörjük őket..." Az urak szemében bűn, halálos vétek volt még kiejteni is e szót: Szovjetunió. Börtön várt reám is érte. Hogy létezik a világon egy ország, ahol a dolgozó nép kezében á „gyeplő", hogy erősödik, izmosodik az „újszülött", amit szocializmusnak neveznek, a legnehezebb időkben is úgy hatott ránk, mint sivatagi vándorra a közelgő oázis árnyékában sejtett friss forrás. Erőt adott, hitet öntött belénk, hisz a jövő körvonalai a Szovjetunió példájára már kibontakoztak előttünk. Láttuk a célt, s erőnket megsokszorozva iparkodtunk mielőbb elérni. És az utolsó útszakaszon nem a munkások-parasztok államának nagyszerű fiai segítettek-e bennünket? Nem ők hozták-e el a szabadságot Duklán keresztül? Ki adott kenyeret, amikor hazánkban aszály orozta el a termést? Míg a Nyugat, a Vatikán, ostoba módon, szemforgatás közepette „isteni csapást" emlegetett, a Szovjetunió mint igazi testvér megosztotta velünk, amije volt. Vajon beszélhetnénk-e ma a magas életszínvonalról, arról, hogy hazánkban felépítettük a szocializmust, ha' nincs a Szovjetunió? Kinek köszönhetjük, hogy békés építőmunkánkat nem merészeli zavarni agresszor, hogy határaink sérthetetlenek, ha nem nagy barátunknak, a Szovjetuniónak. fjÜSZKÉK VAGYUNK RÄ, hogy olyan barátunk, példaképünk van, mint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Barátságunk örök, szent és sérthetetlen, örülök, hogy ezt alkotmányunk is kimondta. Különösen a fiatalok közül sokan nem is tudják teljes nagyságában értékelni például a 20. cikkely második bekezdésének azt a mondatát, amely hazánk minden dolgozójának biztosítja a munkához való jogot és a a megfelelő díjazást. Szerintem ez minden állampo gárnak a mindennapi kényeret, a nyugodt megélhetést biztosítja. Nyugodt alvást, mert nem kell attól rettegni, hogy holnap talán munka nélkül marad, elveszik kezéből, családja asztaláról a kenyeret. Talán valaki megütközik azon, hogy a munkanélküliséget és az ember éjszakai nyugalmát egymás mellé állítom. Hát tudott'az nyugodtan aludni, aki nem volt biztos abban, hogy holnap vagy holnapután tud-e még kenyeret adni gyerekének kezébe? Az ilyen életbe alaposan belekóstoltam. Ha a múltra gondolok, ízét ma is a számban érzem... Falunkban B

l még nagyon sokan emlékeznek arra az időre, amikor a munkáért a szó legszorosabb értelmében koldúlni kellett. Alázatosan beszéltél az úrral, intézővel, akár a koldusok, holott a legszívesebben a torkának ugrottál volna. Még nehezebb volt a helyzete annak, aki a megalázkodáson, panaszkodáson kívül egyéb eszközökhöz is nyúlt, aki szót emelt az igazságtalanság, a gazság ellen. Az urak alkotmánya mindenek elé helyezte a magántulajdon sérthetetlenségét. Ez érthető is olyan társadalmi rendszerben, amely a magántulajdonon épül. Äm ez is csak a vagyonosabb rétegeket érintette. A branci cselédeknek, zselléreknek erre nemigen volt szüksége. Tőlük még a koldus sem tudott volna mit ellopni. Az alkotmány védte a magántulajdont, a branci kisparaszt lába alól mégis kicsúszott a föld. Még a párnát is elvitte feje alól a végrehajtó. Ha még tovább tart a múlt rendszer, falunkban már nem volna kisés középparaszt, csak földbirtokos, kulák és cseléd. Hogy .szavamat igazoljam, néhány számadatot sorolok fel: Falunk határa 1400 hektár. A felszabadulás előtti években ebből már 500 hektár a káptalan tulajdonát képezte. Hatszász hektár volt a helyi plébánia és vagy nyolc nagygazda kezében. A fennmaradó 300 hektáron közel 1300 braníi lakos osztozott. Az utóbbiak parcellái már olyanok voltak, hogy osztozkodáskor a testvérek nem tudták hosszában hasítani, hanem feldarabolták, akár gyerekkezek a pántlikát. 4 FELSZABADULÁS után azonban a föld jogos tulajdonosai kezébe került. Közel tíz évvel ezelőtt a volt cselédek, zsellérek, kisparasztok szövetkezetet alakítottak. Az eltelt évek során a termelést többszörösére emeltük. S a haszonból már nálunk sem kért részt sem pap, sem földesúr. A közös vagyon mellett a tagok személyi tulajdona is egyre növekedett. Egyre több olyan tárgyakat, berendezéseket vásárolnak, amelyek kényelmüket, kultúráltabb életkörülményeiket szolgálják. Az alkotmánytervezet 10. cikkelye, amely így hangzik: „Az állam polgárainak a közszükségleti tárgyakra, valamint a munkával szerzett megtakarított öszszegekre vonatkozó személyes tulajdongjoga sérthetetlen" — községünben már mindenkire vonatkozik. Ahol a múltban még kenyérből sem jutott elég mindenkinek, ma százával épülnek az új csinos családi házak. Űj bútorok váltják a régit. Szőnyegen jár a falusi ember otthonában. Szemlátomást gyarapodik falunk lakóinak személyes érdekeit, kényelmét szolgáló vagyon. Alkotmányunk ezt a vagyont védi és törvényes alapon biztosítja sérthetetlenségét. TTT VAN A 23. CIKKELY első bekezdése, amely kimondja: „Az állam minden polgárának joga van a művelődésre." Mondhatná valaki: hisz az úri világ alkotmánya is biztosította minden állampolgár számára a tanulási, művelődési jogot. Igen, adott jogot, csak lehetőséget nem. Azt hiszi valaki, nem szívesen jártam volna akár főiskolára is? Akkor most ősz fejjel nem kellene az iskola padjában ülnöm, hogy sok más magamfajta emberrel elsajátítsuk a nagyüzemi gazdálkodás fortélyait. Hat éves koromban már kórót téptem a papok birtokán, hogy legalább a mindennapi puszta kenyeret előteremtsem magamnak. Magamat hoztam fel példának, de nálunk a legtöbb magamfajta embernek ez volt a szava. Itt születtem a faluban, itt éltem le ötvenhárom évemet, de nem tudnék példát hozni arra, hogy egy tanult ember is kikerült volna tőlünk. Pedig hát a tanulásra meg volt a .ioga. Még állami alkalmazásba sem jutott be tőlünk senki, nem kellettünk még utcaseprőnek sem. A bűnünk csak az volt, hogy nálunk a választásokkor mindig a kommunista párt került ki győztesen. Az, hogy csak a pártnak hittünk és csak benne bíztunk, sem Masaryknak, sem pedig később Tisónak nem kellettünk. Ma pedig egyenjogú állampolgárai vagyunk a Csehszlovák Köztársaságnak. Minden nemzetiségi megkülönböztetés nélkül, társadalmi életünk bármely szakaszán tudásunknak, kéoességünknek megfelelően érvényesülhetünk. Míg a múltban utcaseprőnek sem kellettünk, ma már a mi gyerekeink közül négyen teljesítenek szolgálatot a közbiztonsági szerveknél. Egyik volt harcostársam, Kósa Mihály fia pedig néphadseregünk őrnagya. A Pintér unokatestvérek szintén néphadseregünk tisztjei. És ami a tanulást, a művelődést illeti, e téren is sok minden megváltozott. Tudtommal a tizenöt év alatt kilenc tanító került ki a faluból. Szakembereknek, technikusoknak pedig egész sora. Az pedig, hogy gyermekeink ingyen kapják a könyveket, tanszereket, már ízelítő a kommunizmusból. íyTÉG AZT SZERETNÉM mondani: A múltban a Szovjetuniót éltetve mentünk a harcba kizsákmányolóink ellen. Neki köszönhetjük szabadságunkat, mai életünket. Nagy barátunkra, példaképünkre hálával gondolunk. Falunk közepén a szabadságunkért életüket áldozó hős szovjet katonák emlékművénél, koratavasztól késő őszig nem hervad el a virág. CZIGÄNY IMRE, a branci EFSZ elnöke Ez a mi választási programunk AZ ÜJ ALKOTMÁNYTERVEZET gekkel rendelkezünk manapság. a mezőgazdasági termelés szaka szán igen komoly feladatot tűzött a helyi nemzeti bizottságok elé, rjielyek felelősek a pártnak, népünknek a mezőgazdasági termelés szervezéséért és irányításáért. Községünk, Nitrianske Hrnčiarovce számára ez annyit jelent, hogy a tegnap még magángazdálkodó, de ma már a közös gazdálkodást választó kis- és középparasztokat neveljük, megtanítsuk őket a szövetkezeti gazdálkodás vezetésének művészetére, Az idei termésbetakarításig a szövetkezetbe belépő gazdálkodók még egyéni gazdálkodást folytatnak. Ezt az időszakot a helyi nemzeti bizottság arra használja fel, hogy a kisebbségi, m^ csak 90 hektáros szövetkezet tagjaival és az új belépők bevonásával megteremtse a közös gazdálkodás sikeres elindításának feltételeit. Arra számítunk, hogy a falu alatti dűlőben rövidesen megkezdjük a sertéshizlalda, majd a tehénistálló építését. Az építkezés helyéül olyan részét választottuk a határnak, ahol sok munkabefektetéssel is kevés termett, a talaj nehezen volt megművelhető. A szövetkezetbe lépő kis- és középparasztok sokszor felteszik a kérdést: kicsi a mi határunk, vajon a szövetkezetnek módjában lesz-e tagjainak állandó munkát, megélhetést biztosítani? HATÁRUNK TERMELÉSI ADOTTSÁGAI — noha a Zobor-hegy lábánál fekszenek földjeink — a legtermékenyebb, területekkel is felveszik a versenyt. Mindenesetre olyan növényfajták termelését kell szorgalmaznunk, melyek a kavicsos szerkezetű talajt kedvelik és ezen a legmagasabb hozamokat nyújtják. Kitűnő lehetőséget kínál például a sörárpa, a földieper termesztése, ami a szövetkezeten belül, ahol a jobb talajművelés és a gépesítés érvényesül, a bevételek kiapadhatatlan forrásait nyújthatja szövetkgzeteseink számára. Községünk gazdálkodói már a múltban is híresek voltak kiváló tehéntenyésztésükről, nemegy magas haszonosságú tehenet, üszőt adtak el a szomszédos állami gazdaságoknak, szövetkezeteknek. A szövetkezeten belül ezen a téren is sokkal kecsegtetőbb lehetőséA helyi nemzeti bizottság a választások után még fokozottabb mértékben foglalkozik majd a termelés kialakításának, sikeres megkezdésének kérdéseivel. Az állandó bizottságba a legjobb termelőket vonjuk be, akiknek gazdag élettapasztalatai gyümölcsözővé tehetik a nagyüzemi gazdálkodást. Mindemellett a község fejlesztésére is nagy gondot fordítunk. A lakosság segítségével végre feltöltjük a falu közepén tátongó széles árkot, mely eddig semmiképpen sem emelte a falu és a fő utca szépségét. A lakosságnak nyújtandó szolgáltatások biztosításáról sem feledkezünk meg. A választások előtti népgyűléseken, sőt ezeket megelőzően is a község lakói a kérdések halmazával árasztották el a helyi nemzeti bizottságot: Mikor lesz nálunk kultúrház? TUDOM, INDOKOLT ÉS JOGOS az emberek követelése, ám teljesítése nem olyan egyszerű. Az a nézetem, hogy most, a szövetkezét kibővülésével közelebb jutottunk a kultúrház felépítésének gondolatához. Községünk határában ugyanis vannak olyan részek, ahol alig 30 centiméteres földréteget kell eltávolítani és kiváló minőségű kavicsot, homokot nyerhetünk. A szövetkezet pedig jóimenő kőbányával rendelkezik, ahonnan a kultúrházhoz szükséges kőmennyiséget társadalmi munkával kitermelhetjük. A többi anyagokra a szükséges fedezetet részben a pótköltségvetésből, részben az állam támogatásából, a községfejlesztésre kiutalt öszszegből fedezhetjük. A kultúrház körüli szakmunkákért szintén nem kellene fizetnünk, hiszen annyi nálúnk a kőműves, ács, festő"éfe egyéb iparos, akik, ha összefognak, igen szép munka elvégzésére, képesek. Végeredményben ezután a helyi nemzeti bizottság fogja megkérdezni a lakosságot: Mikor akarjátok a kultúrházat felépíteni? Nagy vonalakban ez a mi választási programunk, melyet az új alkotmány adta lehetőségek között a néppel együtt gyors ütemben megvalósíthatunk. SEBŐK DEZSŐ, a Nitrianské Hrnčiarovce-Í HNB tagja „ÄZ állam minden polgárának joga van a művelődésre" A Csehszlovák Köztársaság alkotmánytervezetének 23. cikkelye mondja ki ezt az egyszerűnek vélt mondatot, és bizony sokan, amikor elolvassák, nem is gondolnak arra, hogy ez mit jelent. Nem gondolnak arra sok-sok éleseszü, értelmes falusi gyermekre, akiknek sorsa — még nem is olyan régen, csupán 15 évvel ezelőtt — libapásztorkodásba, majd a korai nehéz munkába fulladt. Mi változtattunk ezen és ezt az új alkotmánytervezetben is büszkén szögezzük le: „Ezt a jogot az egész ifjúság alapfokú iskolai oktatása biztosítja, amely 15 éves korig, kötelező és ingyenes, valamint az • ingyenes iskolák hálózata, amely mind nagyobb mértékben teljes középiskolai, általános-, vagy szakiskolai, illetve főiskolai képzettséget nyújt." S ha lenne olyan, aki nem értené e nagyszerű változást, mondván, hogy ez nem „új dolog", erről már nagyapáink idején érvényben lévő alkotmány is beszélt, azoknak emlékeztetőül csak annyit mondunk: Valóban, a kötelező és ingyenes népoktatásért a haladó erők már 1848-ban harcba léptek. Azonban további 20 év küzdelme kellett még ahhoz, hogy végül is törvény mondja ki a népoktatás kötelező voltát. A XIX. század végének, de még a XX. század első három-négy évtizedének társadalmi rendje is csak olyan mértékben támogatta e törvény végrehajtását, amennyiben a termelőmunka fejlesztése érdekében állott a profit növelésének. Vagyis: a városban, ipari helyeken erőteljesebben, a paraszti vidékeken vontatottan haladt előre az írás-olvasás hajlékának építése. A burzsoázia számára tehát szükséges, volt hogy a fejlődő ipar miatt bizonyos műveltséggel, a legelemibb technikai tudnivalókkal ismertesse meg a munkást. Másrészt viszont nem meri a nép kezébe adni a tudás fegyverét, nehogy azt az uralkodó osztályok ellen fordítsa. Mit tesz tehát az ellentétes osztályokra tagolt államhatalom ebben a szorongatott helyzetében? Törvényt hoz a népoktatás bevezetéséről, de végrehajtását nem biztosítja, sőt megteremti lehetőségét annak is, hogy a valóságban a törvényt ne kelljen, vagy egyáltalán ne lehessen végrehajtani. Igaz, hogy hazánkban a felszabadulás előtt az iskolák elvben nyitva álltak valamennyi tanuló részére. Azonban csak elvben! Egy-egy társadalmi osztály gyermekei részére más-más iskolát állítottak fel. A dolgozók részére az úgynevezett népiskolát, a kispolgárságnak a polgári iskolát, s a vagyonos osztály gyermekei részére pedig a bármilyen továbbtanulásra módot nyújtó gimnázumot, valamint a főiskolákat, egyetemeket. így jöttek létre az úgynevezett zsákutca jellegű iskolák, azaz olyanok, hogy az egyik elvégzése után nem lehetett folytatni a tanulmányokat a másik, felette álló iskolatípusban. Ilyen volt például a nyolcosztályos elemi 5—8 osztálya, mely nem volt egyenértékű sem a négyosztályos polgárival, sem a gimnázium alsó négy osztályával. Ha valaki elvégezte a nyolc osztályt (ez azonban elég ritka eset volt), nem tanulhatott tovább, annyi volt ez, mintha csak a negyedik elemi osztályt fejezte volna be. „ Részleges zsákutca jellegű volt a polgári iskola is, mert csak bizonyos irányú szakközépiskolákban való továbbtanulás lehetősége állott fenn, de nem volt égyenértékü a gimnázýjm alsó négy osztályával. Tehát az oly fennen hirdetett burzsoá egyenlőség — az arcátlan egyenlőtlenség valósága. Csehszlovákia népoktatásának története igazolja a marxizmus-leninizmus tételét: a munkásosztály politikai hatalma a kulturális forradalomnak elengedhetetlen feltétele. A munkásosztálynak először a politikai hatalmat kell megszereznie, és ennek eredménye: a kultúrának közkinccsé tétele. A kulturális forradalom a műveltségi monopólium megszüntetése, az iskolák kapuinak tágranyltása. Mi az addigi három-négy elemis szintről tizenöt év alatt százezreket emeltünk fel odáig, ahová régen a polgári iskolások és a gimnáziumok alsó osztályainak tanulói tudtak csak eljutni: 1937-ben Szlovákia 232 polgári iskolájában 71 272, 1959-ben az 1010 nyolcéves középiskolában 383 977 tanuló végzett. 1959-ben pedig már 248 tizenegyéves középiskolában közel ötször annyian tanultak, mint 1937-ben az 57 szlovákiai gimnáziumban. És ma ott tartunk, hogy ezt az állandóan emelkedő színvonalat alkotmányban szögezhetjük le. íme csak egy szám: Szlovákiában 1937-ben az egyetlen főiskolán 2258, 1959-ben a 19 főiskolán 23 936, de 1970ben már 90 000 tanuló fejezi be tanulmányait. * „Az állam magyar, ukrán és lengyel nemzetiségű polgárai számára biztosítja az anyanyelven való művelődés és a kulturális fejlődés minden lehetőségét és eszközét, valamint teljes mérvű részvételüket a dolgozók társadalmának életében." Tények tanúskodnak erről. 1937-ben Szlovákiában 21 polgári és 7 gimnáziumban 7769 tanuló tanult: 1959-ben — a szlovákiai magyar lakosság kisebb lélekszáma ellenére — már 119 nyolcéves és 18 tizenegyéves iskolánk van és csak az általános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű iskolák tanulóinak száma 70 965. A magyar tannyelvű iskolák gyors ütemű mennyiségi és minőségi fejlődésére nincs példa a pedagógia történetében. Két és félezer jól képzett tanítónk van, a fejlődésről tanúskodnak a következő adatok is. Míg 1953-Ban 1934 osztályban 62 325 tanuló tanult, 1959-ben 2465 osztályban már 70 965-en tanultak. Kell ennél fényesebb bizonyíték arra, hogy az alkotmánytervezet 24. cikkelye nem marad „papír-paragrafus", mint például a francia alkotmány zengzetes szólamai ?! A kapitalizmusban a dolgozók joga nem más, mint „demokratikus úton" a parlamentbe megválasztani annak az osztálynak a képviselőit, amely őt kényekedve szerint kizsákmányolja. Az ilyen társadalomban nem várhatjuk, hogy a közművelődés megvalósítását célzó törvényeket végre tudja hajtani. A szocialista államban, ahol a nép képviselőit választjuk, a nevelést az igazi, az őt megillető helyére: immár az élet középpontjába állítottuk. Ezt fejezi ki, foglalja legfőbb törvényébe a Csehszlovák Köztársaság alkotmánytervezetének 23., 24. cikkelye és hitet tesz amellett, hogy az igazi népoktatás csak abban az államban valósulhat meg, ahol minden hatalom a dolgozó népé. MOZSI FERENC, az Iskolaés Kulturálisügyi Megbízotti Hivatal dolgozója. ÜJ SZÓ 5 * 1960. június 11.