Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)

1960-06-01 / 151. szám, szerda

yaáQ proletárjai, eWéHSjeiéfél VÄLASŽ 3 CSKP KB LEVELÉRE JSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJÁNAK NAPILAPJA 1960. június 1. szerda 50 fillér XI. évfolyam, 151. szám Gyermekeink szeretete — a béke szeretete __ Á május a virágok ezernyi szín­Irnyalatával ékesítette fel a me­zőt, rétet, kerteket. S az illatozó - -'"rmok bársonyos kelyhében már eljövendő termés csírája duz­A nyári nap éltető sugarai k majd ízletes, zamatos gyü­- .ccsé. Június már a nyártía való át­menet időszaka. S e hónap első napján ünneplik az egész világon a nemzetközi gyermeknapot. Nem, nem véletlen, hogy pont erre a napra esett a választás. Hisz Gor­kij a gyermekeket „az élet vi­rágainak" nevezte. Virág, amely­ben a társadalom, az emberiség jövőjének eljövendő gyümölcse érlelődik. Hogy ebből a szá­munkra drága virágból szép és nemes gyümölcs teremjen, ugyan­csak éltető napsugár, kiváló ker­tészek szükségesek. S itt akarat­lanul kínálkozik az alkalom, hogy számba vessük eddigi eredmé­nyeinket. 1948. februárja előtt a prágai Lucernában vitaestet rendeztek, ahol az egyik reakciós párt ve­zetője Ivan Olbrachtnak ezt a provokatív kérdést tette fel: „Mondja csak, Önök, kommunisták szerint, tulajdonképpen hol kezdő­dik az ember politikai nevelése?" Azonnyomban meg is kapta a vá­laszt. — „Még születése előtt. Mert különbség, hogy az ember az istállóban, vagy palotában szüle­tik-e." Nem vitás, hogy a gyermekről való gondoskodás már az anyáról való gondoskodással kezdődik. E gondoskodásnak pedig legszebb biztosítéka, hogy a szülések több mint kilencven százaléka intézet­ben zajlik le, ahol — teljesen díj­mentesen — az anya a legmesz­szebbmenőbb gondoskodásban ré­szesül. Hazánkban az elmúlt évek folyamán kiépült a csecsemőgon­dozók és tanácsadók sűrű háló­zata. 1959-ben egy csecsemő át­lag húszszor esett át orvosi vizs­gálaton és 6,5-szer látogatta meg egészségügyi nővér. Ezek az ada­tok széleskörű preventív gondos­kodásról tanúskodnak. S itt le kell szögezni, hogy ez a gondoskodás csecsemőinknek immár 91 száza­lékát öleli fel! Hazánkban a gyermekek egész­ségéről 2423 orvos, 1880 gyermek­szakorvos és-14 046 egészségügyi nővér gondoskodik. Csupán kórhá­zaink gyermekosztályain 12 842 a férőhely, nem is beszélve a spe­ciális gyermek-gyógyintézetekről. Vagy beszéljünk arról, hogy az anya szülés előtt négy, szülés után 14 heti fizetett szabadságra jo­gosult? De ide sorolhatjuk a böl­csődék, óvodák, napközi otthonok széles hálózatát, amelyek fenntar­tására milliókat áldoz államunk. Ezekben a gyermekek nagyszerű ellátásban részesülnek, s így a dolgozó anya nyugodtan, gondta­lanul végezheti munkáját. A preventív gondoskodást bizo­nyítják a teljesen díjmentes kö­telező oltások is, amelyek ered­ményeképpen számos betegséget sikerült a minimumra csökkenteni, így például külföldi orvosok vé­leménye szerint Csehszlovákia lesz az első ország, ahol a gyermek­bénulást sikerül teljesen megszün­tetni. Ha a gyermekekről való gondoskodásról beszélünk, feltét­lenül szólnunk kell a családi pót­lékokról is, amelyekre az állam évente több mint 4 milliárd ko­ronát fizet ki. Társadalmunk nagyszerű és nagyméretű gondoskodása az az éltető napsugár, amely az „élet virágait" gyümölccsé érleli Azon­ban, hogy a gyümölcs neme c, szép és jó legyen, a fát tiszto­gatni, metszegetni kell és meg kell óvni gyomtól, kártevőtől. Társadalmunk nagy feladatok megoldását, a kommunista tár­sadalom felépítését tűzte ki célul. Ez szakképzett, nemes tulajdon­ságokkal rendelkező embereket követel. A kommunista társadalom felépítése már a jövő nemzedékek, gyermekeink feladata lesz. Ezért e feladatokra már most fel kell őket készítenünk. Államunk nem­sokára bevezeti a kötelező, ti­zenegyéves középiskolai oktatást. Szeptembertől diákjaink ingyen kapják a tankönyveket és a tan­szereket. A szakiskolák és fő­iskolák kapui nyitva állnak fiatal­jaink előtt. Államunk ezekre az iskolákra, ösztöndíjakra diákott­honokra, étkezdékre événte mil­liókat áldoz. Csupán az idén 250 ezer pionír üdül majd hazánk leg­szebb tájain nyári táborokban. Lehetetlen lenne felsorolni mindazt, amit szocialista hazánk gyermekeinknek juttat. Itt azon­ban meg kell állnunk egy pilla­natra. A világon nem mindenütt ün­nepelhetik a nemzetközi gyermek­napot ilyen örömteli légkörben. Elegendő az UNESCO jelentésébe beletekinteni, amely leszögezi, hogy a világon a gyermekek 50 százaléka még éhezik, nyomorog és nem jár iskolába. Éppen azok­ra az országokra jellemző ez, ahol a tőkések, a kizsákmányolók van­nak uralmon. így például Indiában a brit gyarmati uralom éveiben a 6—11 éves gyermekek 70 száza­léka nem járt iskolába. Senegál francia gyarmaton a • csecsemők­nek teljes 50 százaléka pusztul el egyéves koráig. A Délafrikai Unióban ezer csecsemő közül 300 nem tölti be első életévét és a gyermekeknek csupán a fele éri meg a 16 éves életkort. íme, az embertelen gyarmati rendszer leg­szomorúbb bizonyítéka! A tőkések uralmuk biztosításá­ra és gazdaságuk növelésére is­kolák helyett a dolgozók verej­tékéből kisajtolt pénzen inkább katonai támaszpontokat építenek. Tagadhatatlan tény, hogy ez a béke megőrzése szempontjából nem biztató jelenség. S éppen ma, a nemzetközi gyermeknapon kell hatványozott mértékben tudatosí­tanunk, hogy gyermekeink napsu­garas jövőjét csak békében biz­tosíthatjuk. Ezért a békéért ví­vott küzdelem egyben gyermeke­ink jövőjéért vívott harc is. A szülői szeretet ma szükségsze­rűen a béke szeretete is. A gyermeknap arra emlékeztet, hogy teljes mértékben felelősek vagyunk gyermekeink jövőjéért. Hazánkban felszámoltuk a gyer­mek-gyilkos kapitalizmust, most elsőrendű feladatunk a szocialista társadalom felvirágoztatása, mert csak ez képes gyermekeink szá­mára békés jövőt és ragyogó táv­latokat biztosítani. Az idei gyermeknap a válasz­tási előkészületek és az új szocia­lista alkotmánytervezetünk feletti országos vita örömteli légkörébe méltóképpen illeszkedik be. Nagy­nagy eredményekről adhatunk számot és grandiózus tervek meg­valósítását tűzhetjük célul. A je­len és a közeli tervek teljesíté­sének feladata a miénk. A jövő és a távolabbi merész álmok meg­valósítása már gyermekeinkre vár. De büszkén állapíthatjuk meg, hogy gyermekeinknek és az utó­kornak örökségül olyan szabad, virágzó országot hagyhatunk, ahol a szocializmus végső győzelmet aratott A mezőgazdaságban rejlő tartalékok távolról sincsenek kimerítve „Mint ismeretes, az ipari termelés brutto terje­delmében már az elmúlt hetekben teljesítettük a népgazdaság fejlesztésének a második ötéves tervben kitűzött feladatait. Teljesítettük a legutób­bi országos pártkonferencia határozatát is, amely szerint a második ötéves tervben az általános élet­színvonalat egyharmadával kellett emelni." Más szóval kifejezve ez annyit jelent, hogy áz ipari dolgozók újból kitettek magukért. A második ötéves tervből rájuk háruló feladatokat határidő előtt teljesítették. A legutóbbi árleszállítás követ­keztében dolgozóink életszínvonala újból emelke­dett. i Álljanak a kommunisták az élre Az eredmények örömteli megálla­pításánál azonban akaratlanul felve­tődik a kérdés: hogyan teljesíti fel­adatát népgazdaságunk másik döntő fontosságú ágazata a mezőgazdaság? Erre a legegyszerűbb válasz így hang­zik: sok még a tennivaló. Nincs azon­ban szó arról, hogy a mezőgazdaság előtt álló feladatok nem teljesíthe­tők. Sőt határidő előtt is megvaló­síthatók! Ezt számos szövetkezet és állami gazdaság eddig elért ered­ményei igazolják. Mindenekelőtt azonban az a fontos, hogy a kitű­zött feladatok megvalósításáért indí­tott harc élén a kommunisták áll­janak. Már 1965 -nél tartanak A šamorini járásban lévő kyseli­cai szövetkezet tagjai ígéretet tet­tek arra, hogy a második ötéves terv feladatait egy évvel korábban, vagyis 1959-ben teljesítik. Szavukat becsületesen be is váltották, mivel a helyi pártszervezet rendszeresen ellenőrizte a vállalt kötelezettségek teljesítését és ahol szükségesnek látta, tanácsokat adott. Adott szavukat beváltották, sőt többet is tettek. Egyes termények­ből, illetve termékekből már az 1965­ös színvonalat is elérték vagy meg­közelítették. Gabonafélékből az átlagos hek­tárhozam már a múlt év során meghaladta a 50 mázsát, ami a második ötéves terv végére elő­irányzott színvonalnak felel meg, a szarvasmarha sűrűsége terén pe­dig már az 1965-re tervezett mére­tet is túllépték. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy az említett szövetkezetben az eredeti terv szerint a harmadik öt­éves terv végéig a szarvasmarha­állományukat 100 hektárra 75 da­rabban állapították meg. Ez a terv azonban nem bizonyult teljesen re­álisnak, mivel az adott lehetőségek figyelembevétele mást igazolt. Ami­kor a terv fékezőjévé vált volna a Sikeres műszak A prešovi kerület mezőgazdasági üzemeinek dolgozói május utolsó szombatján és vasárnapján rendkí­vüli műszak keretében fogtak hozzá a komposzt készítéséhez. A több mint 130 EFSZ tagsága mellett 3200 brigádos jelent meg az üzemekből, hivatalokból, akik a föld termővé tétele érdekében 14 000 köbméter komposztot készítettek. Sikeresen folytatták munkájukat a michalovcei járás szövetkezetesei is, akik közel 5000 köbmétert készítettek. Kerüle­ti viszonylatban az említett két nap alatt közel 130 000 köbmé­ter komposzt előállítását segí­tették elő, szövetkezet további fejlődésének, „korrektúra" alá vetették. Üjabb, magasabb irányszámokat állapítottak meg. S ma már 100 hektárra 98 szarvasmarhát tartanak. Eredeti tervük 1965 vé­géig hektáronként 88 kg marhahús termelését irányozta elő, ők azonban figyelembe véve az állatállomány sűrűségét és az adott lehetőségeket, újabb irány­számot állapítottak meg erre vo­natkozólag. Tavaly már egy-egy hektárra 210 ki­ló marhahústermelés jutott s az idén ezt a számot még meg akarják tol­dani. Kétszer terem a határuk Nem kell ahhoz bővebb magya­rázat, hogy valaki megértse: nagy állatállomány tartása sok takar­mányt is igényel. Ezt a problémát úgy oldották meg a szövetkez-jt tag­jai, hogy bevezették az öntözéses gazdál­kodást, aminek következtében a tervben megállapított hektáron­kénti 57 mázsás takarmánymeny­nyiség helyett egy-egy hektárról 75 mázsa szálastakarmányt nyer­tek. A szövetkezetben dolgozó kom­munisták, a közös vezetősége egy­aránt egyetértett abban, hogy a szükséges takarmányalap megterem­tése érdekében • aratás és az őszi takarmányke­verékek betakarítása után az • adott lehetőségeknek megfelelően hasznosítsák a másodnövényeket is. Az elhatározást tettek követ­ték s így nagymennyiségű ta­karmányt nyertek a másodnőve-­nyékből. A másodnövénynek vetett silókuko­ricából hektáronként 740 mázsás ho­zamot értek el s a csalamádé is 650 mázsás átlagtermést eredmé­nyezett. Még akad tennivaló Az állatállomány ilyen arányú sűrűsége nagy szorgalomról, előre­látó munkáról tanúskodik. A ter­melésben elért jó eredmények a szö­vetkezeti tagok életében is vissza­tükröződnek. Kevés például az olyan szövetkezet, ahol 2103 koro­na befektetéssel 7483 koronát hozza­nak ki a határ egy-egy hektárjából. Mégis azt kell mondani, hogy nincs és nem is lehet megállás, mert az állatállomány hasznos­sága még mindig nem éri ei a kellő szintet. Az egy-egy hektárra eső tejter­melés 1440 liter. Magas az egy hek­tárra eső tejtermelés, mert sok a jószág. Megint jobb volna, azonban, ha a tehenek évi fejési átlaga nem 2301 liter volna, hanem 5000—: 5500, mint a gombai állami gaz­daságban. Tehát e téren még akad bőven ten-; nivaló, s a kyselicai kommunisták ma már a jószágáílortiány szám­beli növelése elé helyezik a hasz­nosság fokozását. Szarka István A mezőgazdasági tanonciskola növénytermesztő- és állattenyésztési sza­kán a kroméfiii járásban levő Morkovice községben 24 fiú- és 19 leány sajátította el a termeléshez szükséges szakismereteket. A fő tantárgya­kon kívül a fiúknak bő alkalmuk nyílik a szíjgyártó-kovács- és a bognár­szakma gyakorlhti elsajátítására is; a lányok pedig a sütés-főzés művésze­tét tehetik magukévá a kötelező órákon kívül szervezett tanfolyamokon. Felvételünkön Jaroslava Konečná tanítónő a varrással, ruhák készítésével ismerteti meg az iskola leány növendékeit. (F. Nesvadba-ČTK felv.) Dolgozóink fokozott munkateljesítményekkel készülnek a választásokra Országszerte élénk tevékenység, fokozott aktivitás tapasztalható dol­gozóink körében most, a választást megelőző időszak utolsó heteiben. ľA választási gyűléseken bemutatkoznak a nemzetgyűlés, a Szlovák Nem­zeti Tanács és a nemzeti bizottságok jelöltjei, a dolgozók pedig e gyű­léseken jelentik be kötelezettségvállalásaikat a választások tiszteletére megmutatva, hogy fokozott munkalendülettel, nagyobb munkaeredmények­kel akarják üdvözölni e nagy napot. £ A TRNAVAI GTÁ-BAN A trnavai GTiÁ-ban május 30-án tartott nyilvános pártgyűlésen be­mutatkozott František Dvorský, az SZLKP KB irodájának póttagja, a Központi Bizottság titkára, akit Tr­nava-környék választási kerületének dolgozói képviselőjükül javasolták a nemzetgyűlésbe. Dvorský elvtárs a választókhoz intézett beszédében többek között rámutatott a trnavai GTÄ helyzetére és küldetésére az új járásban. A trnavai GTjA dolgozói tudatában vannak felelősségüknek az egységes földművesszövetkezeteknek nyújtan­dó s gítség terén és már megkezdték ama intézkedések kidolgozását, ame­lyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a harmadik ötéves terv feladatait négy év alatt teljesítsék. A választási gyű­lésen a GTÁ-k kombájnvezetői a CSKP országos konferenciájának tisz­teletére kötelezettséget vállaltak, hogy az EFSZ-ek számára végzendő munkák idei tervét túlszárnyalják és kollektívát alakítanak, amely a szo­cialista munkabrigád címének elnye­réséért fog versenyezni. A BLANSKÖI FÉMMUNKÁSOK A VÁLASZTÁSOK TISZTELETÉRE A blanskói ČKD Dimitrov Üzem dolgozói, akiket építő feladataik pél­dás teljesítéséért Munkaérdemrend­del tüntettek ki, a nemzetgyűlési és nemzeti bizottsági választások tiszte­letére vállalati felajánlást tettek a harmadik negyedévre. E vállalások teljesítésével lényegesen gyarapítják az idei évben elért sikereiket. Há­romnegyed év alatt egész termelési­gazdasági egységük 2 264 000 korona értékű árut termel terven felül és önköltség címén 206 500 koronát ta­karít meg. A blanskói fémmunkások tervfel­adataik túlszárnyalásával megterem­tik a feltételeket ahhoz, hogy a má­sodik ötéves terv feladatait ez év december 20-ig teljes mértékben teljesítsék és így kötelezettségvál­lalásukkal biztosítják a harmadik öt­éves terv sikeres megkezdését. Á PROSTEJOVI FIATALOK A VÁLASZTÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN A választási kampányba kezdemé­nyezöen bekapcsolódtak a prostejovi kerület CSISZ-tagjai is. A választási gyűléseken nemcsak a helyi nemzeti bizottságokba és a járási nemzeti bi­zottságba javasolt CSISZ-tagok meg­választásáért agitálnak, hanem ala­pos munkát végeznek a választások sikeres lefolyásáról gondoskodó bi­zottságokban is. Fokozott aktivitásuk megnyilvánul az építöfeladatok tel­jesítésében is. A szocialista munka­brigád címéért versenyző ifjúsági kollektívák száma 28-ra emelke­dett. A prostejovi kerületben a vá­lasztási kampány folyamán az agitá­ciós munkában 43 ifjúsági művész­együttes is részt vesz. (~cs) J

Next

/
Oldalképek
Tartalom