Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)
1960-05-14 / 133. szám, szombat
Ny. Sz. Hruscsov és A. A. Gromiko nyilatkozatainak világvisszhangja: Nyugtalanság Amerika szövetségesei között Stockholm: Az USA légiútjai a Szovjetunió fölött nem keltik a biztonság érzését • Angliának nem szabad támaszpontot képeznie a Szovjetunió feletti légiútak számára ® Afganisztán tiltakozik • Powers nem az első eset © Hanson Baldwin arcátl ansága • Meg kell gátolni a további provokációkat A. Gromiko szovjet külügyminiszter nyilatkozata, valamint Ny. Sz. Hruscsov rögtönzött sajtóértekezlete a moszkvai Gorkij-parkban további argumentumokat szolgáltattak a világ közvéleményének, hogy tiltakozzék a nyugati politikában uralkodó olyan szándékok ellen, amelyek a nemzetközi kapcsolatok romlásához és a világbékére veszedelmes helyzet előidézéséhez vezetnek. „Az amerikai légigyakorlatok a Szovjetunió felett - közölte a Stockholms Tidningen — a világ nemzeteinek sorában nem keltik a biztonság érzését." Az Illustrferte Kronzeitung független osztrák lap megállapítja, „az idegen terület felett végzett felderítő utak tulajdonképp már háborús cselekedetet képeznek s az atomrakéták idejében nem lehet őket elfogadható eszköznek minősíteni, amely kiegyenlíthetné a titkos szolgálatok eddigi törekvéseinek kudarcát." Az angol lapok ugyancsak aggodalmukat fejezik ki a hasonló kémtevékenységi akciók következményei felett. A jobboldali Daily Mail ezen akciókat túlságosan veszedelmeseknek tartja ahhoz, hogy hosszabb ideig folytatni lehetne őket. Az az izgalom, amelyet ez a legutóbbi amerikai kémakció keltett Nagy-Britanniában, nem hagyta nyugton a parlamentet sem. Több munkáspárti képviselő azt követelte a kormánytól, nyújtson szavatosságot arra, hogy nem végeztet kémtevékenységi légiutakat a Szovjetunió területe felett s hogy nem vesz részt ilyen akciókban. Butler belügyminiszter, a kormány képviselője erre a kérdésre megtagadta a választ. Amikor Artúr Lewis munkáspárti képviselő felszólította a minisztert, „cáfolja meg, hogy a felderítő repülőgépek angol területen létesített amerikai támaszpontról indulnak útjukra", Butler azt válaszolta, hogy ezt ,,nem akarja sem megerősíteni, sem pedig tagadni". A külpolitikai vitát Gaitskell, a munkáspárti képviselők vezetője nyitotta meg. Amerikai felderítő repülőgép irányítását a Szovjetunió területe fölé a csúcsértekezlet előtt „időszerűtlen, esztelen cselekedetnek" minősítette. Selwyn Lloyd külügyminiszter, aki a kormány nevében befejezte a vitát, nem volt hajlandó az amerikai felderítő repülőgép esetéről tárgyalni. Csupán annyit mondott, „védeménye szerint jobb, hogy ez a dolog a csúcsértekezlet előtt, nem pedig utána történt." Lloyd kijelentette, hogy az angol kormány a csúcsértekezleten három célt kíván követni: elsősorban támogatni a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló törekvést. Másodsorban: arra törekedni, hogy haladást érjenek el az általános leszerelésre vonatkozó egyezmény és a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötésének útján. Harmadszor: támogatni kell azt az elvet, hogy az államok közötti vitás kérdéseket tanácskozások útján, nem pedig erőszakkal, vagy erőszak alkalmazásával való fenyegetőzéssel kell megoldani. Lloyd arról biztosította a képviselőházat, hogy az angol kormány valóban óhajtja „az általános és teljes leszerelést". A Guardian szintén felveti azt a kérdést, vajon megengedhető-e, hogy a nagy-britanniai amerikai támaszpontokat e célokra használják. E kérdésre határozottan nemmel válaszolt. Azokból az országokból is érkeznek tiltakozások, amelyek a provokáció véletlen segítőtársaivá váltak vagy válhattak volna. Az AP hírügynökség szerint Naim afgán külügyminiszter kijelentette, vizsgálatot indítottak, vajon az U-2 amerikai repülőgép repült-e Afganisztán területe felett. Amennyiben ez megfelel a valóságnak, úgy Afganisztán éles tiltakozást nyújt be az USA kormányánál. A dán kommunista képviselők Kampman miniszterelnöknek nyilatkozatot nyújtottak át, amelyben felszólítják a kormányt, hogy „az amerikai légi kémkedésre való tekintettel foganatosítson lépéseket, amelyek lehetetlenné tennék a dán és grönlandi területnek a háború veszedelmét előidézhető provokációra való felhasználását". És mit mondanak az USA-ban? C. L. Johnson, a Lockheed konstruktőrje, aki eredetileg tagadta, hogy az U-2 repülőgépnek Moszkvában kiállított maradványai valódiak lehetnének — a kiállításon készült fénykép megtekintése után kijelentette, hogy a repülőgép roncsai e felvételeken „több, mint valószínűleg eredetiek". Ezenfelül a New York Daily News közli, hogy az USA már három U-2 típusú repülőgépet vesztett el a Szovjetunió felett lelőtt repülőgépen kívül. Az első repülőgép nyomtalanul eltűnt, a másodikat automatikus robbantással pusztították el és a pilóta életét áldozta fel, hogy megőrizze feladatának titkát. A harmadik repülőgépet látták, amint egy semleges terület felett felrobbant, azután, hogy a pilóta géphibát jelentett. Ezen Ínformációk alapján nem lep meg Hanson Baldwinnak, a New York Times katonai tudósítójának hallatlan arcátlansága, aki egy cseppet sem sajnálta az incidenst, sőt ellenkezőleg, dicsekedni kíván annak kijelentésével, hogy az amerikai repülőgépek már többször átrepültek a Szovjetunió területe felett s hogy „minden bizonnyal lefényképezték a fontos helyek és ipari központok környékét". Az amerikai újságírók ezen állásfoglalása zavart idéz elő az értelmesebb amerikai körökben. New York-i tudósítónk telefonjelentése szerint W. Lippmannt, a New York Herald Tribúne ismert kommentátorát felháborítja ez az amerikai politika. Kijelentette, hogy ez a politika oly sok ellentétet tartalmaz, hogy nem működhet jól. A nyugati s az amerikai lapok túlnyomó többsége kommentárjaik befejező részében megelégedett hangnemet ütnek meg, s igyekeznek arra késztetni olvasóikat, hogy a lehető leggyorsabban feledkezzenek meg az amerikai politika szégyenteljes akciójáról, mert lázasan készülnek a csúcsértekezletre. A Populaire francia lap arról igyekszik meggyőzni, hogy az egyedüli hatásos eszköz arra, hogyan gátolják meg a május elsejei incidens megismétlődését, a háborút megelőző eszközökre vonatkozó egyezmény megkötése. Ez az eszköz az általános, haladéktalan és ellenőrzött leszerelés. A burzsoá lapoknak természetesen ezt a nézetét ismételniök kellene abban az időben is, amikor teljes ütemben folynak a tárgyalások e háborúellenes eszközről s nem csupán akkor, amikor politikájuk kátyúba kerül. -jh• » » A Szovjetunió Nemzetvédelmi Minisztériuma a külföldi képviseleti hivatalok katonai attaséinak kérésére exkurziót rendezett a Szovjetunió területe fölé betört amerikai repülőgép lezuhanására vonatkozó tárgyi és dokumentáris bizonyítékait ismertető kiállítás megtekintésére. Az USA katonai képviselői nem jöttek el a kiállításra. Levelezőink az agitációs központok munkájáról Az agitációs központok községeinkben és városainkban egyaránt az érdeklődés középpontjába kerültek. A legtöbb helyen már a helyiség kellemes berendezésével sikerült vonzóvá tenni az agitációs központot, s a kultúrműsorok, filmvetítések, kiállítások csak fokozzák az érdeklődést. A munkából mindenki kiveszi a részét. A čakanovcei iskola tanulói például tanítóik vezetésével minden héten értékes kultúrműsort mutatnak be. A tanítók ezenkívül a helyi hangszóróban aktuális előadásokat tartanak külpolitikai és szövetkezeti kérdésekről. - CSABA ZOLTÄN leveléből. A szomszédos Radzovce községről is beszámol e levelezőnk. Azt írja, hogy a választási előkészületek itt is jó ütemben folynak. Az agitációs központ munkája gondosan összeállított terv szerint halad. Ižán is megélénkült a közélet. A község 28 választókörzetre van felosztva. KURUCZ NÄNDORNÉ azt írja, hogy a HNB legutóbb megtartott jól sikerült naggyűlésén a jelöltekről beszélgettek. A 28 jelölt között nyolc nő szerepel. A rožňaval járás pártszervezeteinek elnökei, a járási pártapparátus dolgozói a járási pártbizottság vezetésével a közelmúltban ülést tartottak, amelyen az új alkotmánytervezet széleskörű megvitatásával és a választások előkészítésével kapcsolatos problémákat tárgyalták meg. Ezen az értekezleten TÖRŐK LÁSZLÓ čoltovói levelezőnk is részt vett. Arró számol be, hogy Petro elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára és valamennyi felszólaló nagy jelentőséget tulajdonít az agitációs központoknak. Slanecen az agitációs központ munkáját minden napra részletesen kidolgozták. Szerepel benne filmelőadás, ismertető előadás, szabad 15 évünk értékelése stb. Itt számoltak be az egyes HNB-tagoknak az elmúlt választási időszakban végzett munkájáról. Most kezdik a jelöltek bemutatását. A község 21 választókörzeti bizottságának elnökei minden hétfőn rendszeresen az agitációs központban találkoznak. Itt kapják meg munkájukhoz a szükséges irányítást és kicserélik tapasztalataikat, hogy a választások előkészítését a legjobban végezhessék. - IVÁN SÁNDOR tudósítása. PATYOLAT SÁNDOR Pohronský Ruskov-i levelezőnk arról ír, hogy az ő községében valamennyi kommunista részt vesz az agitációs propagandamunkában. Ezt a kommunisták, az üzemi pártszervezet és a községi pártalapszervezet együttes taggyűlésén határozták el. A választási előkészületek eredményei néhol máris tapasztalhatók, pedig még egy egész hónap választ el bennünket a választásoktól. AGÓCS VILMOS levele is erre hívja fel figyelmünket. Ogy találja, hogy a Fiľakovón a szlovák tannyelvű és a magyar tannyelvű tizenegyéves középiskolák között az utóbbi időben elmélyült az együttműködés. A két iskola CSISZ-szervezete közös kultúrműsort állított össze, amelylyel a járási székhelyen és a környező falvak agitációs központjaiban is felléptek. A választások sikeréhez ők is hozzájárulnak. SÓLYOM LÁSZLÓ lučeneci levelezőnk közölte, hogy a Csemadok lučeneci járási vezetősége 300 agitkettős megszervezésével is hozzá akar Járulni a választások sikeréhez. A svodovi agitációs központ berendezéséhez az egyes tömegszervezetek is hozzájárultak. Az új HNBtagok közé a tömegszervezetek legjobb helyi funkcionáriusait javasolták. - Írja MOCBEICHEL ERNŐ. Az agitációs központ munkájából a nőbizottság tagjai is alaposan kiveszik részüket. A Rimavská Sobota-i járási pártbizottság a választási kampány alatt rendkívül nagy súlyt fektet az agitációs munkára. ADAMECZ JÓZSEF levelezőnk beszámol arról, hogy a járásban 62 agitációs központ működik. Az agitátorok száma meghaladja a kétezret, akik több mint 140 körzetben látogatják a választókat. Nagyon jól szervezi az agitációs központ munkáját Jesenskén dr. Danlš tanár, az agitációs központ vezetője. Itt szemléltető agitációs csoportot is szerveztek, amelynek tagjai feldolgozzák az agitációs anyagot. Ugyancsak említésre méltó a tomašovcei agitációs központ munkája. Ezt a szépen feldíszített agitációs központot naponta 50-60 személy látogatja. Jó lenne, ha ezek példáját a Gemerské Dechtáre-i és a jesticei agitációs központok is követnék — fejezi be levelét Adamecz elvtárs. Példás együttműködés Példás együttműködés fejlődött ki • Kráľov Brod-i pionír szervezet és egységes földmüvesszövetkezet között. A pionírok 100 mázsa ócska vasat gyűjtöttek, a szövetkezetben 2800 brigádórát dolgoztak le 457 szál kanadai jegenyét ültettek el. Ezenkívül rendbehozták az iskola udvarát és környékét. Az EFSZ vezetősége úgy határozott, hogy a pionír szervezet tagjait a szövetkezetben végzett becsületes munkájukért a felszabadulás 15. évfordulója alkalmából hímzett zászlóval ajándékoza meg. Bakó János, Kráľov Brod Két nap választ el bennünket május 16-tól, a csúcsértekezlet megkezdésének időpontjától. A négy nagyhatalom kormányfőinek értekezlete előtti héten, e találkozó gondolatától, a kölcsönös megértés szelleme felújításának és a nemzetközi feszültség enyhülésének gondolatától igen távol álló jelenségek vonták magukra a világ közvéleményének figyelmét. Az USA agreszszív tette, az U 2-es kémrepülőgép behatolása a Szovjetunió légiterébe, a bebizonyított kémtevékenység mindez egyáltalán nem mondható a kormányfői értekezlet céljai megvalósítását elősegítő tettnek. Maga e tett, mindenekelőtt pedig az USA kormányköreinek a kémtevékenység leleplezésével kapcsolatban elfoglalt álláspontja azonban igen jó betekintést nyújt a nyugati világban hangadó körök politikájának céljaiba. Nézzük csak meg közelebbről azokat a kijelentéseket, amelyek az amerikai kémrepülő lelövésével kapcsolatban napvilágot láttak. Az amerikai külügyminisztérium, s legutóbb Eisenhower amerikai elnök világosan kinyilatkoztatta: a légi fényképezés, egy idegen nagyhatalom szuverenitásának megsértése természetes jelenségnek tekintendő, egyszerűen azért, mert a Szovjetunió nem hajlandó titkos adatait önként az USA rendelkezésére bocsátani. Eisenhower elnök kijelentette még, hogy a kormányfői találkozón Is felveti régi javaslatát, a légi felderítés legalizálását szolgáló „nyílt ég" tervét. Az Egyesült Államok politikája tehát világos: A meglepetésszerű támadás megelőzésének leple alatt tovább folytatni a kémtevékenységet a szocialista tábor országai ellen, tovább szőni e tábor országai körül a támaszpontok hálózatét, tovább i nagyvilágban fegyverkezni, tehát fenntartani a „hidegháború" légkörét. E következtetés alapján képet alkothatunk magunknak arról, mit is akarhat a Nyugat a párizsi csúcstalálkozón. Milyen leszerelésről akar tárgyalni Párizsban az a fél, amely a Szovjetunió fényképezéséből szerzett adatok alapján akarja korszerűsíteni haderejét, „felkészülni a nem várt támadás ellen" — tehát tovább akar fegyverkezni. Mit jelent a „nyílt ég" terve? Azt jelenti, hogy legális dologgá nyilvánítanák a légi kémkedést. Mit szolgál a légi kémkedés? Háborús előkészületeket. A Szovjetunió, amikor annak Idején elvetette a „nyílt ég" tervét, világosan megindokolta e tettét: a terv azért nem fogadható el, mert nem a feszültség enyhítését szolgálná, hanem éppen ellenkezőleg, a fegyverkezés fokozásához és ezáltal a feszllltség növeléséhez Járulna hozzá. A kölcsönös fényképezés látszólag valóban egyforma előnyökhöz juttatja mindkét felet. De milyen cél érdekében? A háborúra való még tökéletesebb felkészülés érdekében. Mire késztetné a légi fényképezés a két felet? Nyilvánvalóan arra, hogy jobban elrejtse titkos objektumait, jobban álcázza magát. Ennek pedig semmi köze sincs a világ népeinek óhajához, a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, az általános és teljes leszereléshez. A Szovjetunió a teljes és általános leszerelést javasolta, s nemcsak javasolta, megtette hozzá a konkrét lépéseket is - csökkentette fegyveres erőinek létszámét. Az Egyesült Államok Javasolta a légi fényképezést, a további kémkedést — és szintén megtette hozzá a saját konkrét lépéseit: felderítő repülőgépeket küldött a Szovjetunió fölé. Az USA álláspontja és tettei egyaránt magyarázzák a genfi tízhatalmi leszerelési bizottság nemrégen megszakított ülésein hangoztatott álláspontjukat is. Hiszen itt is az ellenőrzést, tehát a legális kémkedést javasolták hatékony leszerelési intézkedések helyett. A lelőtt amerikai kémrepülőgép esetében elhangzott kijelentések a Genfben kifejtett igyekezetre is fényt derítenek. Hiszen nyilvánvaló, mit akartak elérni a nyugati küldöttségek Genfben, ha országaik hivatalos politikája, mint azt Herter amerikai államtitkár legutóbbi kijelentéséből kitűnik, szükségesnek tartja a kémkedést, a légi felderítést béke idején is. Ha a hivatalos politika a további fegyverkezést s ennek fokozásét szolgálja — ami természetesen a fegyvergyártó és az ezekkel gazdaságilag összefüggő más monopóliumoknak busás hasznot hajt - akkor e politika képviselői a nemzetközi fórumokon ilyen vagy amolyan lepelbe burkolva mindig azon Igyekeznek, hogy akármi történjék, a fegyverkezés ne lankadjon. A leszerelés amely minden bizonnyal a kormányfői értekezlet napirendjére kerül, egyáltalán nem érdeke a monopóliumoknak. Amennyiben a nyugati hatalmak hivatalos politikája a monopolista körök szószólója marad, — a leszerelésbe nem egyezhetnek bele. Az USA-ban azonban éppúgy, mint más nyugati államok vezető politikai köreiben, hallatszanak már józanabb hangok Is. Az amerikai kémrepülő leleplezésével kapcsolatban számos bírálat hangzott el az amerikai kormány címére, mert engedélyezett ilyen berepülést. Evins képviselő választói nevében tiltakozást nyújtott be Herter államtitkárhoz. Számos lap élesen elítéli a berepülést és figyelmeztet hasonló esetek ismétlődésének következményeire. A világ népei, köztük az USA népe is nem akar háborút, hiszen mint Hruscäov elvtárs legutóbbi rögtönzött sajtóértekezletén mondotta: „A kormányok megüzenik a háborút, de a népnek kell ontania a vérét, s ezért békét akar." Kiút az amerikai politika mai helyzetéből csak egy van: azt a politikát, amely a fegyverkezést szolgálja, a nép akaratét szolgáló politikává kell változtatni. A ,világ közvéleménye, a nyugati hatalmak országainak lakossága is ezt várja el a politikusoktól. Ennek a gondolatnak adott kifejezést számos publicista és közéleti személyiség az elmúlt napokban. Ny. Sz. Hruscsov elvtárs a tegnapelőtti sajtóértekezleten kijelentette: „A csúcsértekezlet megtartása nemcsak a mi hazánk érdeke, hanem az egész világé. A világ népei a nemzetközi feszültség enyhülését várják, rendezettnek szeretnék látni az államok viszonyát." Mindent megtenni ennek érdekében — ez a Szovjetunió politikája. Ezt láttuk a szovjet küldöttség álláspontjában is a genfi leszerelési értekezleten, ahol minden áron az általános és teljes leszerelés megvalósításáért szálltak síkra a szocialista tábor országainak küldöttei. A teljes és általános leszerelés megvalósításának érdekében megy ma a szovjet küldöttség Párizsba a csúcsértekezletre. Milyen azonban a Nyugat politikája? A repülőincldens felfedte a leplet és bepillantást nyújtott a nyugati politika céljaiba. A világ meggyőződhetett róla, hogy e politika célja: békében is háborús felderítést végezni, tovább fegyverkezni. Ez a legutóbbi eset minden bizonnyal kinyitja a világ szemét s a világ népei lesznek az az erő, amely a fegyverkezési, hidegháborús politika megváltoztatását kikényszeríti. Nemcsak a nyugati nagyhatalmak, hanem az általuk létrehozott katonai tömbök kisebb országai Is a legutóbbi események alapján mind jobban tudtára ébrednek annak, hogy milyen cél szolgálatában bocsátják területüket az amerikai fegyveres erők rendelkezésére. Nyilvánvaló, hogy a helyzet tökéletes megismerése, - amihez kiváló alkalmat nyújtott a nemrég lezajlott s ma is a világ közvéleményének előterében álló repülő-incidens, - kiváltja ezekben az országokban is a néptömegek ellenállását azzal a politikával szemben, amelyet ezen országok kormányai folytatnak, amikor provokációs berepülések, háborút előkészítő tettek számára területüket az imperialista hatalmak rendelkezésére bocsátják. V. G. JJJ SZÖ 4 * 1960. május 14.