Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-12 / 131. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetetil SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. május 12. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 131. szám Nemcsak anyagi érdekeltség A szocialista építés befejezésé­nek időszakába léptünk. Az idáig vezető út nem volt könnyű. Pedig akadtak sokan, akik azt hitték, hogy a tőkések kiűzésével min­den magától megoldódik. Saját ta­pasztalataink alapján győződhet­tünk meg róla, hogy ez a feltevés minden alapot nélkülözött. Mert bi­zony a szocializmus építésében és a kapitalizmus maradványainak fel­számolásában nem egy nehéz aka­dállyal kellett megbirkóznunk. Például nem tudnánk megoldani nagyméretű termelési feladatain­kat, ha nem tartanánk be szigo­rúan a szocialista jutalmazás el­vét. Amíg nem jutunk el odáig, hogy a társadalom vagyonából mindenki olyan mértékben része­süljön, ahogy ezt szükségletei megkívánják, szükségszerűen be kell tartanunk az elvégzett mun­ka mennyisége és minősége, va­lamint az érte járó jutalmazás közötti arányosságot. A termelés eredményeire ala­pozott anyagi érdekeltség jelen­tősége igen nagy és ezt mindig szem előtt tartjuk. Erről tanús­kodik a pártnak, a kormánynak és a szakszervezeteknek az a gon­doskodása is, amely a bérrendszer átépítésében nyilvánul meg. Ám nem csupán a bérekről van szó. A termelési feladatok teljesítése és a népgazdaság szükségleteinek megfelelő túlteljesítése egész sor anyagi előnyhöz juttatja az üze­met és annak dolgozóit. Szocialista rendszerünkben az uralmon levő munkásosztálynak elsőrendű érdeke, hogy a gazda­sági eredmények a lehető legjob­bak legyenek. Mert minél jobb gazdasági eredményeket érünk el, annál közelebb jutunk a kommu­nista társadalomhoz, amelynek megvalósításáért a munkásosztály már egy teljes évszázad óta küzd. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy e nagy cél megvalósításához mér­földes léptekkel közeledünk. Amint Novotný elvtárs a szakszerveze­tek IV. kongresszusán hangsúlyoz­ta, már a hatvanas évek folyamán megteremtjük a kommunista tár­sadalom anyagi-műszaki feltéte­leit. Ezért az anyagi érdekeltség­gel összhangban a kommunista társadalom közeli távlatai is je­lentős erkölcsi ösztönzést jelen­tenek a jobb gazdasági eredmé­nyek eléréséhez. A szocialista épí­tés mind erőteljesebb kibontako­zása folytán népünk munkájában és életében is egyre több az olyan vonás, amely már a szocialista és kommunista társadalom embe­rét jellemzi. Az anyagi érdekeltség és az er­kölcsi ösztönzés egysége legszeb­ben a szocialista munkaverseny­ben jut kifejezésre. Egyének és kollektívák versenyeznek egymás között, ki járul hozzá nagyobb mértékben népgazdaságunk fel­virágoztatásához. Itt le kell szö­geznünk, hogy nem minden eset­ben és nem kizárólag a maga­sabb bér elérése érdekében. Egé­szen természetes, hogy a verseny kibontakozását nagyban befolyá­solja a anyagi érdekeltség, a leg­jobbak jutalmazása. De a dolgo­zók mindenekelőtt is azzal a tu­dattal kapcsolódnak a munka­versenybe, hogy ezzel hazánkat segítik. A szocialista munkaverseny leg­magasabb formáját a szocialista munkabrigádok jelentik. Termé­szetesen ezeknél a kollektíváknál is fontos szerepet játszik az anya­gi érdekeltség. Ha jól összeszo­kott a kollektíva, a kereset lehe­tőségei '"s nagyobbak. Ám ezek­nél a munkabrigádoknál sok olyan jelenséggel is találkozunk, ame­anyagi érdekeltséggel. Munkájuk­ban már a kommunista elvek jut­nak kifejezésre és mindenekelőtt a társadalom érdekeit tartják szem előtt. E brigádok tagjai szá­mára már nem felelnek meg az évtizedek folyamán kitaposott ös­vények. Üj csapásokat keresnek, teljesen megváltoztatják a terme­lés technológiáját, az évek hosszú során beidegződött szokásokat és előírásokat. A kollektívák tagjai elsőrendű feladatuknak tartják szakképzett ségük fokozását. Ez úgy is tűn­het, hogy csupán egyéni érdek bői teszik. Igaz, és ezt ők sem tagadják, hogy a magasabb szak képzettség jobb beosztást, maga­sabb fizetési osztályt jelenthet. Ám ez az éremnek csupán az egyik oldala. A magasabb szak­képzettség nem csupán az egyén számára jelent anyagi előnyt. Sőt! Az új technika elsajátítása és al­kalmazása sokszorosan növeli a munkatermelékenységet, ami az egész társadalom javát szolgálja. A munkához való szocialista vi­szonyból szükségszerűen adódik a szocialista életmód is. Szocialis­ta módon dolgozni — szocialista módon élni. Megesik, hogy e jel­szó tartalmát összezsugorítják. A munkához való szocialista vi­szonyban kizárólag a terv teljesí­tését, esetleg túlteljesítését lát­ják. Ugyanakkor a szocialista élet­mód fogalmát leszűkítik a közös színház- és mozilátogatásra. Mon­dani sem kell, hogy ez a felfogás nem fedi, nem is fedheti a való­ságot. Ha elfogadnók ezt a néze­tet, akkor egyetértenénk azzal, hogy aki teljesíti a tervet, az már szocialista módon viszonyul a munkához és aki a kollektívával jár színházba, az már szocialista módon él. Korántsem. A szocialista viszony a munkához éppen abban rejlik, hogy a dolgozók alapjaiban meg­változtatják a megszokott munka­módszereket és technológiai fo­lyamatokat. Tanulnak, hogy minél többet és jobbat nyújtsanak a társadalomnak, tanítják munkatár­saikat, a munkahelyükön kívül is részt vesznek társadalmi munká­ban. S mindezt nemcsupán a ma­gasabb kereset reményében te­szik. A munkához való szocialista viszonyból tehát közvetlenül adó­dik a szocialista életmód is és fordítva. Az erkölcsi ösztönzést az újí­tók példájával is illusztrálhatjuk. Az újító, a feltaláló munkájáért jutalomban részesül. Figyelembe kell azonban venni, hogy a mun­káért járó jutalom nemcsak anya­gi javat, hanem társadalmi elis­merést is jelent. A jutalom azon­ban csak elenyésző töredéke an­nak az értéknek, amelyet az újí­tás a társadalom számára jelent. Vagy magyarázhatjuk-e anyagi érdekeltséggel a jól összeszokott kollektívák olyan elhatározását, hogy önként mennek az elmara­dozók segítségére más munkahe­lyekre? Mert bizony az első idő­szakban a rosszabb munkahelyen vállalt munka rendszerint bizonyos anyagi károsodással is jár. Nem, itt anyagi érdekeltségről szó sem lehet. Ezeket az elvtársakat egyes-egyedül a közös érdek, a jobb termelési eredmények eléré­sének vágya fűti. Társadalmunkban az erkölcsi ösztönzés és a termelés eredmé­nyeire alapozott anyagi érdekelt­ség szoros egységet alkot. A ter­melés növelésén alapuló anyagi és erkölcsi érdekeltség kedvező fel­tételeket teremt a szocializmus lyek nem magyarázhatók csak végső győzelme számára Rövidesen földben lesz a kukorica is A kukoricavetés eddigi eredményei azt igazolják, hogy e fontos takar­mány vetése Idejében befejezést nyer. Az állami gazdaságok máris végeztek a vetésével, a szövetkezetek pediq szlovákiai méretben 85 száza­léknál tartanak. AZ IDÉN ELŐSZÖR az állami gazdaságok és szövetkezetek már nagymértékben alkalmazták a négv­zetes vetési módszert. Szlovákiában pél­dául csupán a szövetkezetek 33 ezer hek­táron vetették így a kukoricát. Ez szép eredmény. Az azonban, hogy a vetéssel elmaradtak az állami gazdaságok mögött, leoven komoly fiayelmeztetés. Különösen •szükséges ez a flanská Bystrica-i kerü­letben. ahol még közel 6000 hektár föld vár vetésre. Ä NITRAI KERÜLET állami gazdaságai a tervezett területen idejében elvetették a kukoricát. A le­maradás — ha nem is olyan mérték­ben, mint a Banská Bystrica-i kerület­ben — itt is a szövetkezeteknél mutat­kozik. Közel ezer hektárt kell még ku­koricával bevetniük. Ä kukorica vetése mellett azonban jól haladnak a kerület földművesei a cu­korrépa ápolásával, illetve egyelésével. A" BRATISLAVAI KERÜLET földművesei a kukorica vetését 94 szá­zalékra végezték el. Még közel 1100 hek­tárt kell bevetniük, hogy a tervet tel­jesíthessék. Vannak azonban járások, mint például a šamoríni, seneci, čalovoi, Dieštanyi, pezinoki, Dunajska-Streda-i, amelyek már befejezték a kukorica ve­tését. (sz) AZ 0PAT0VICEI ERŐMŰ ÖSSZES TURBINÁJA MŰKÖDIK Másfél hónappal a határidő előtt • Az építők becsülettel telje-, sítették a hazánk felszabadítása 15. évfordulójának tiszteletéré tett kötelezettségvállalást Május 11-én délután az épülőben levő Opatovice nad Labem-i nagy vil­lanyerőműben üzembe helyezték az utolsó — hatodik turbinasorozatot, amely már az első áramot szolgál­tatja. Ez igen értékes siker, mert a villanymű építői hasonlóképp, mint az előző turbinákkal, sok nappal lerö­vidítették a tervezett határidőket és kötelezettségeket. A sikert növeli, hogy Csehszlovákiában a hőerőművek építésének történetében első ízben sikerült egy év alatt hat turbinasort üzembe helyezni. Az aggregátot tehát a tervezett határidő előtt másfél hónappal üzem­be helyezték és ezáltal teljesítették hazánk felszabadításának 15. évfor­dulójára vállalt kötelezettség leg­fontosabb részét. A hatodik turbina egyelőre teljesítményének csak egy részét adja, mert most folyik első kipróbálása a teljes megterhelés előtt. Négy napon belül megkezdődik a komplex próbaüzemeltetés, amikor fokozatosan a teljes megterhelésig a hatodik tömb 72 órán át megsza­kítás nélkül üzemben lesz. A turbi­nát a próbaüzemeltetése után az épí­tőktől az opatovicei villanyerőmű dolgozói veszik át. Az új villanyerő­mű jelenleg a legnagyob hőerőmű­vünk. Ugyanaznap délután Opatovicén rendkívüli ülésre jöttek össze a dolgozók, amelyen a CSKP Központi Bizottságának képviselői a nagy mű építőinek átadták a Közopnti Bizott­ság levelét, melyben elismerését és köszönetét fejezi ki. (ČTK) A CSKP KB üdvözlő távirata az opatovicei villanyérőmű építőinek Tisztelt Elvtársak, Csehszlovákia Kommunista Pártjának KözDonti Bizottsága jókívánatait fejezi ki önöknek az opatovicei hőerőmű utol­só turbina-sorozatának sikeres üzembe­helyezéséhez, amivel az állami tervben kitűzött határidő előtt elérték müvük tel­jes üzemképességét. Építkezésük kezde­tétől fogva az energetikai berendezések építkezésein dolgozók kezdeményezésének A szov jet kormány tiltakozó jegyzéke az USÁ-nak Az apesszív köröknek nem sikerült elmérgesíteni a nemzetközi légkört a csúcsértekezlet előtt Moszkva (TASZSZ). - A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere május 10-én fogadta E. Freerset, az Amerikai Egyesült Államok szov­jetunióbeli ügyvivőjét és átadta a szovjet kormánynak az USA kormá­nyához az amerikai katonai repülőgépnek a Szovjetunió légiterébe tör­tént agresszív behatolásával kapcsolatos jegyzékét. A Szovjetunió kor­mánya szükségesnek tartja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormá­nyának kijelentse a következőket: 1960. május elsején, moszkvai idő- hatta büntetlenül a szovjet államha­számítás szerint 5.36 órakor egy ka­tonai repülőgép megsértette a Szov­jetunió határát és több mint 2000 kilométer mélyen behatolt a Szov­jetunió légiterébe. A Szovjetunió kormánya természetesen nem hagy­tár ezen durva megsértését. Ami­kor világossá vált, milyen célt kö­vet a légiteret megsértő repülőgép, a szovjet rakétaegységek Szverd­lovszk körzetében lelőtték a repü­lőgépet. (Folytatás a 4. oldalon) élén jártak s ezáltal lehetővé tették a villanyellátásban levő nehézségek leküz­dését. E munka eredménye egyúttal le­hetővé tette a lakosság által fogyasztott villanyáram árának leszállítását. Az opatovicei villanyerőmü építkezésé­nek munkásai és technikusai, az Első Brnói Gépgyár, a Klement Gottwald Üzem, ä prágai Energovodüzem szerelői, a Prúimstav Pardubice n. v. építői, a plzeňi V. I. Lenin Üzem, az ostravai Kle­ment Gottwald Vitkovicei Vasmű és más gépipari és kohóüzemek munkásai és technikusai elvtársi együttműködésére támaszkodva számos értékes kezdemé­nyezéssel járultak hozzá müvük haté­konyságának növeléséhez. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nagyrabecsüli az Önök hozzájárulását a pártnak a beru­házási építkezés szakaszán kiadott irány­elvei megvalósításához. A költségvetési kiadásokat több mint egyharmadával csökkentették, emellett az erömü terve­zett teljesítményét a gépek megjavítá-: sával tíz százalékkal növelték, eddig a leggyorsabb ütemet érték el energetikai építkezésünk történetében a termelőhely üzembehelyezése terén. Ezzel meggyőzően megmutatták a többi építkezésnek, ho­gyan növelhető a beruházási építkezés hatékonysága. Építkezésükön újból megerősítést nyert, mily jelentős feltétele az építő sikereknek a kommunisták céltudatos szervező, politikai-nevelő munkája, amely elősegíti a szocialista munkaverseny és valamennyi dolgozó kezdeményezése tö­meges kibontakozását. A CSKP Központi Bizottsága elismerését fejezi ki mindannyioknak, akik munká­jukkal részt vesznek az opatovicei hő­erőmű építésében és további munkasike­reket kíván önöknek. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA. ( A prágai kiállítá s ) a Szovjetunió hatalmas fejlődésének tükörképe állítása, amit az idén külföldön rendez. Szemléltető formában szá­mol be azokról a hatalmas eredmé­nyekről, amelyeket a szocialista nagyhatalom népei lenini pártjuk vezetésével elértek. És miután a jó hír szárnyon jár, már a kiállítás első napjaiban óriási az érdeklődés. Csupán a szovjet kiállítás megte­kintése jó pár órát igényel. Minden­ről beszámolni szinte lehetetlen. Fordítsuk figyelmünket legalább a kiállítás legjelentősebb részeire. Láttunk már több szovjet kiállí­tást: Budapesten, Lipcsében, Brnő­ban, láttuk a moszkvai mezőgazda­sági kiállítást, de a prágai, amelyet felszabadulásunk 15. évfordulóján nyitottak meg a prágai Fučík Park kongresszusi palotájának hatalmas termeiben és a körülötte elterülő ha­talmas térségen: minden képzele­tünket felülmúlja. És ez nemcsak a mi véleményünk. Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke a ki­állítás — melynek hivatalos neve: A Szovjetunió si­kerei a tudomány­ban, a technikában és a kultúrában — aprólékos megte­kintése után ezt írta az emlék­könyvbe: „A kiál­lítás bemutatja a szovjet népnek a kommunizmus épí­tésében elért nagy sikereit. Igen örü­lünk, hogy Cseh­szlovákiának a di­cső szovjet hadse­reg által történt _ felszabadítása 15. évfordulóján nyílt meg, hogy azzal egyidejűleg tanú­síthassa örök ba­rátságunkat. Gra­tulálunk, drága elvtársak!" Valóban, terje­delmében ilyen nagyszabású kiál­lításokat, mint az egyidejűleg meg­nyílt szovjet és csehszlovák kiállí­tás, Prágában még nem rendeztek. A A kiállítás egyik érdekessége, a „Lenin" atommeghaj­Szovjetuniónak ez tású jégtörőhajó nagyméretű modellje, a legnagyobb ki- (J. Finda - ČTK-felvétel) MmM Atomerő a béke szolgálatában A kommunizmus korszakához a villamosítás útján jutunk el. Itt lát­hatjuk a világ legnagyobb villany­erőművének, a bratszki vízierőmű­nek a modelljét. Megtudjuk, hogyan lehet békés szolgálatunkba állítani a nap energiáját. A szovjet tudósok­nak már sikerült a nap folyamán kellő napenergiával telített bóját éj­jel arra felhasználni, hogy figyel­meztető fényjeleket adjon az úszó hajóknak. A bója: látható. 500 000 volt feszültségű kapcsolót látunk a Sztálingrád —Moszkva villanytávve­zeték útvonaláról. További model­lek villanyerőművekkel ismertetnek meg. Közel 50 millió kilowattot kép­visel a teljesítményük. A tízmilliárd elektronvolt teljesít­ményű szinchrofazotron modellje, a Szovjetunió ajándéka a dubnói Egyesült Atomkutató Intézetnek, ahol tizenkét szocialista állam, közöttük Csehszlovákia tudósai együttesen dolgoznak az atomerő békés célokra való felhasználása érdekében. Éppen a szinchrofazotron új, értékes tudo­mányos felfedezéseket tett lehetővé. Az első atomvillanyerőmű — szintén szovjet. Körülbelül kétméteres fém­tok foglalja magába az atomerőre hajtott jégtörő egész ávi üzemanya­gát. Elgondolkodhat mindenki, mily hallatlan lehetőségeket nyújt az atomenergia békés felhasználása! Előttünk az atomhajtású Lenin-jég­törőhatméteres modellje, arrébb egy teljesen automatizált atomvillany­erőmű. A dolgozó munkája — ipari televízió felhasználásával — csupán az irányítás. Előttünk olyan rúd, amely a legcsekélyebb rádioaktív ki­sugárzásra reagál. Előttünk egy olyan berendezés, amely a rádioaktív ki­sugárzást a biológiában alkalmazza. (Folytatás a 2, oldalon) 1 é

Next

/
Oldalképek
Tartalom