Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-29 / 148. szám, vasárnap

HRUSCSOV elvtárs beszéde a kommunista munkabrigádok kongresszusán (Folytatás az t oldalról) Vonásokat és szokásokat, melyekre fez űj házban szükségük lesz. Ebben van annak a mozgalomnak nagy ereHe és nagy történelmi célszerűsége, ínelynek önök a képviselői és kezde ményezői. Korunk legjobbjainak csak kis ré Sze gyűlt össze e teremben. A jelenlevők között látjuk Nyikolaj Mamajt és Alekszandr Kolcsik ismert bányászokat, Valentyina Gaganova szövőnőt, ök a zászlóvivők: A kommunista munka újabb és újabb úttörői sorakoznak fel dicső zászlaik alatt. Itt látjuk Alekszandr Mitaskevlcs, Anatolij Morozov és sok más elvtársat, akik kiváló munkahősiességükkel öregbítették hazájuk hírtievét. Több mint kétezer ember gyűlt fessze a tanácskozáson: korunk haladó Szellemű emberei óriási hadseregétiek színe-java, büszkesége, akik az iparban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban, különféle Intézményekben és laboratóriumokban, tudományos kutatóintézetekben dolgoznak, hősies, önfeláldozó munkát végeznek S ezzel megteremtik azt, amit: kommunizmusnak" nevezünk. (Viharos taps.) Örülök, hogy sok fiatal arcot látok e teremben. Ez törvényszerű jelenség. A kommunista munka brigádjainak versenyét kezdeményező lenini Komszomolunk új, dicső fejezetet Irt hősi történelmébe. Üjra bebizonyította, hogy nagy kommunista pártunk hü, megbízható segítőtársa, eszméinek lelkes megvalósítója. (Viharos taps.) A kommunizmus a világ ifjú kora Is a fiatalok vannak hivatva építeni. (Viharos taps.) Azt hiszem, így éneklik ezt önök is Komszomol-dalukban. Mi, az idősebb nemzedék tagjai is örömest énekeljük ezt a dalt. Örömmel és büszkeséggel látjuk magunk körül a fiatal segítőtársakat, a fiatal erőket. Nem hiába élünk, a kommunizmusé a jövő. (Viharos taps.) A kommunista munka élmunkásait és brigádjait méltán nevezhetjük a jövő úttörőinek. Tudjuk, hogy az úttörők a had útját egyengetik, de nem szabad tőle elszakadniuk, nem szabad a többi munkásoktól elszakadva előrehaladniuk. Nem lennének nagyok az önök érdemei, ha kollek- i tőle. lése okozott. Nemcsak a repülőgép berepüléséről volt szó, hisz ez néha a véletlen müve lehet. Ebben az esetben azonban nem a véletlen játszott közre. Az eset után hivatalos amerikai személyiségek, köztük az elnök is kijelentették, hogy a berepülés az Egyesült Államok politikájának a következménye. Ezenkívül bejelentették, hogy berepüléseket folytattak a múltban is és a jövőben is fognak folytatni, mert állítólag az Amerikai Egyesült Államok biztonsága érdekében feltétlenül szükségesek. Ilyen felháborító önkényességre, ilyen arcátlanságra vetemedtek a hivatalos amerikai személyiségek és az USA elnöke. A világ népeinek tekintete most méltán irányul ezekre az eseményekre, bár az emberek különböző módon magyarázzák a csúcsértekezlet meghiúsulását. A politikusok, az államférfiak és a közéleti tényezők többsége helyesen tudatosítja, hogy ki a bűnös, ki hiúsította meg a csúcsértekezletet. Különben nem kell ehhez sokat gondolkodni. Nem szovjet repülőgép hatolt be más ország légiterébe, hanem amerikai repülőgép. Ez a repülőgép megsértette az útjába eső országok felségjogát, majd agresszorként tört be hozzánk, mi pedig lelőttük. Tárgyi bizonyítékaink vannak arrra, hogy agressziót követett el, s még hozzá igen kézzelfoghatót. Élő bizonyítékunk van Powers kémpilóta személyében. Ezért egyetlen normálisan gondolkodó embernek sem kell nagyon törni a fejét, hogy miről van szó. Nevezzük nevén a dolgokat, és minden világos. Persze tekintetbe kell vennünk, azt, hogy két társadalmi rendszer heves küzdelmének időszakában, az imperialista táborban dúló osztályharc éleződésének időszakában élünk. Egyes tényezők nagyon kínos helyzetbe jutottak. Kénytelenek elismerni, hogy az egyik állam nem szegheti meg a másik állam szuverenitását, hogy a nemzetközi jog tiltja a behatolást más ország területére. Mégsem hajlandók ezt elismerni és megbüntetni a bűnösöket. Az Amerikai Egyesült Államok agresszív cselekményt követett el, de nem szokta meg, hogy bárki is szemére vessen valamit és választ követeljen szültünk a párizsi csúcsértekei békeszerető kefe polti tre, ikát tíváikban elzárkóznának, úgy vélnék: mi jók vagyunk, a többiekhez meg semmi közünk. A párt és a nép azért lát önökben újítókat, mert azt amit ma elértek, holnap igyekeznek átadni a többieknek. Ebben van az önök ereje és dicsősége (taps). Ha pedig megtörténik, hogy a mai tanítványokból holnapra tanítók lesznek, ez csak jó, mert közös ügyünk, tehát mindnyájunk hasznára válik. Szeretném külön kiemelni a soraikban született pompás kezdeményezést: azt, hogy a tapasztalt mesterek és rátermett szervezők átveszik a lemaradó kollektívákat, hogy Valentyina Gaganova példáját követve a legjobbak színvonalára emeljék őket (taps). Nem is olyan régen léptek be ezek az elvtársak más, régebben elmaradott brigádokba, és ma már ezek a brigádok elnyerték a kommunista munka kollektívája büszke címet. Miért támogatja pártunk oly lelkesen a hétéves terv első évében született nemes kezdeményezést? Azért elvtársak, mert egyetlen üzem, kolhoz, szovhoz vagy terület sem juthat el elszigetelve a kommunizmushoz, hanem csak egyetemben, az össznépi küzdelem széles frontján érjük csak el a kommunizmus legmagasabb csúcsait. A párt-, állami, szak- és Komszomol-szervezetek ezért mindig ügyeljenek kötelességük teljesítésére: szervezzék a tömegeket a hétéves terv feladatainak megvalósítására. Drága elvtársak! Bizonyára érdeklik önöket a nemzetközi események és főként az utóbbi hetek eseményei. Idegen országokból hazatérve rendszerint még az nap, vagy a következő nap beszámolunk a moszkvaiaknak. Most azonban tudtunk az önök tanácskozásáról és elhatároztuk, hogy várunk a beszámolóval. Tekintetbe vettük azt is, hogy Párizsból hazafelé Berlinben beszédet intéztem a Német Demokratikus Köztársaságban élő német barátainkhoz. Beszédemben összegeztem egyes megfigyeléseimet és véleményt mondottam a helyzet jövőbeni alakulásáról azzal kapcsolatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok meghiúsította a párizsi csúcsértekezletet. Beszédemet bizonyára olvasták. Már napok teltek el a párizsi út óta. A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány meg akarta mondani, hogyan látja és értékeli a párizsi csúcsértekezlet meghiúsulását, pmit a szovjet légitérbe behatolt femerikai repülőgép alávaló herepüMegtörténik, hogy valamit különféleképpen magyaráznak. Előfordul, hogy agresszív cselekményt két féleképpen bírálnak el. Ha az agreszszió szocialista ország ellen irányult, akkor szerintük ez nem agresszió, sőt akkor örömteljes hurrá-kiáltozásokban törnek ki! Ha azonban im- I lése. következetes folytattunk. Sok objektív tény bizonyítja ezt. Az egész világ tudja, hogy kidolgoztuk és sikerrel teljesítjük a hétéves tervet. Hétéves tervünk pedig a békés építés nagy terve, melynek teljesítése még magasabb színvonalra emeli a Szovjetunió gazdaságát és alapját, a nehézipart, állandóan emelni fogja népünk anyagi életszínvonalát. Egyes elvakult burzsoá politikusok különféle dajkamesékkel állnak elő, hogy állítólag nehézségek merültek fel a hétéves terv teljesítésében. Hiába, a vakondok sohasem látott napfényt, és nem is tudja megítélni milyen tündöklő és kellemes a napsugár. Nem érti meg és nem is tudja felfogni. De azért a nap tovább :süt. (Viharos taps.) A kapitalizmus ezen védelmezőinek és fullajtárainak csak azt mondhatjuk, ha abba a reménységbe ringatjátok magatokat, hogy nem fogjuk teljesíteni a hétéves tervet, sokkal keserűbb lesz majd a pirula, melyet a hétéves terv határidő előtti teljesítésének bejelentésekor le kell nyelnetek. Ez az idő pedig már nincs is olyan messze. (Viharos, hosszan tartó taps.) Jegyezzétek meg, s véssétek emlékezetekbe, hogy le kell majd nyelnetek a keserű pirulát, ezért jobb ha előre felkészültök rá! (Derültség a teremben, taps.) A Szovjetunió békés törekvését bizonyítja az a világszerte ismert tény is, hogy éppen a szovjet kormány terjesztette az általános és teljes leszerelés tervét az ENSZ elé és elsőként kezdte meg gyakorlati végrehajtását. A Szovjetunió egyoldalúan egyharmadával szállította le fegyveres erőinek létszámát. Mindenki tisztában van vele, hogyha egy állam háborúval akarná megoldani a vitás kérdéseket, képtelen volna csökkenteni fegyveres erőinek létszámát. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa nemrégen ülést tartott, melyen fontos határozatokat hagytunk jóvá a munkások és alkalmazottak adójának eltörléséről, továbbá a hét és hat órás munkaidőre való áttérés idei befejezéséről. Ez is jelentős lépés volt a béke megszilárdítására, s szöges ellentéte annak, amit a tőkés világban a háborúra spekulálók tesznek. Világos, hogy a háború mindenkor áldozatokat követel. A lázas fegyverkezés súlyos teherként nehezedik a népek vállára, és kísérőjele a munkások s alkalmazottak adójának emeperialista országot érint ilyesmi, fel háborodnak és tiltakoznak, még akkor is, ha igazságos cselekményről van szó. így gondolkoznak azok, akiknek elve a köpenyegforgatás! De megálljunk, uraim. Ilyen állásponttal nem mennek messzire. Jól tudjuk, hogy a kapitalista törvények sok igazságtalanságot szentesítenek, például azt, hogy a gazdagok kifosztják a szegényeket, ám ennek ellenére ma — amikor két társadalmi rendszer létezik — érvényesülniük kell a nemzeti jog bizonyos szabályainak. E szabályok azért fontosak, hogy ne bontsa meg végzetes hiba az országok viszonyát. A nemzetközi jog szabályai azért határozzák meg az államok szuverenitását és határait, hogy minden más állam respektálja. Az állam határain belül törvényeket adhat ki és hajthat végre, de tiszteletben kell tartania és nem szabad megszegni a nemzetközi törvényeket. Ha ilyesmit megengednénk, elkerülhetetlen lenne a katasztrófális következményű háború. Rosszabbodik a világhelyzet, ha durván sárba tiporják az országok határait védelmező és az agresszort e határok átlépésétől feltartóztató alapvető nemzetközi jogszabályokat. Most is ez történt az Amerikai Egyesült Államok hibájából. Az Egyesült Államok kormánya az egész világ előtt felelős azért az aljasságért, hogy utasította pilótáját, repülje át a szovjet ország határait, és így szegje meg a nemzetközi jogszabályokat. Az agresszív körök megfékezése hozzájárul a nemzetközi helyzet enyhüléséhez, ha azonban nem tartóztatják fel az agresszort, háborúhoz vezethet. Most pedig szeretném elmondani önöknek, hogyan készült a szovjet kormány, s készültek a Szovjetunió népei a csúcsértekezletre, és milyen volt az Amerikai Egyesült Államok kormányának álláspontja. Őszintén készültünk a kormányfői értekezletre, mert tudtuk, milyen nagy reményeket fűznek hozzá a világ békeszerető népei. Tudatosítjuk, hogy a haditechnika mai fejlettségét tekintve egy új háború elképzelhetetlen szenvedést és borzalmakat okozna minden országnak, egyes országokra nézve pedig kész katasztrófa lenne. Ezért komolyan kéEz a helyzet az imperialista világban. A lázas fegyverkezés hívei az Egyesült Államokban mindjárt a csúcsértekezlet meghiúsulása után nagy kampányt indítottak a fegyverkezési kiadások költségvetési tételeinek emelésére. De honnan vegyenek rá pénzt? Mindenki tisztában van vele, a monopolisták nem fogják hagyni, hogy többet vonjanak le profitjukból a katonai kiadások fedezésére. A .háborús hisztéria és a fegyverkezés újabb hulláma a múlthoz hasonlóan most is azzal a következménnyel jár, hogy a monopolisták merényletet követnek el az amerikai munkások és alkalmazottak életszínvonala ellen. Az az elhatározás, hogy eltöröljük a munkások és alkalmazottak adóját és lerövidítjük a munkaidőt, a legjobb bizonyítéka annak, hogy a szovjet kormány és a kommunista párt államunk békés fejlesztésére törekszik. (Viharos taps.) Minden lépésünk és tettünk tehát a Szovjetunió következetes békepolitikáját bizonyítja. A megoldásra váró kérdések egész sorában, például a német békeszerződés megkötése, Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánítása kérdésében nem hamarkodtuk el a dolgot egyoldalú intézkedésekkel. A becsületes emberek a békére és a népek biztonságára irányuló őszinte törekvést látnak politikánkban. Most pedig mi nézzük meg, hogyan készültek fel tárgyalófeleink, elsősorban az Egyesült Államok az értekezletre. Amikor az Egyesült Államokban találkoztunk és eszmecserét folytattunk Eisenhower elnökkel és más államférfiakkal, az volt a benyomásom, hogy Eisenhower elnök valóban a békének és a nemzetközi helyzet javulásának híve. Meg kell mondanom, hogy még mindig az a meggyőződésem, hogy az elnök személy szerint most is békét akar. Persze más az elnök jószándéka és más az amerikai kormány külpolitikája. Nem hiába mondják, hogy jószándék kövezi a pokolba vezető utat is, ahová Eisenhower kerül. (Viharos taps.) Az Egyesült Államokban bonyolult az elnök helyzete. Eisenhower elnök már a Camp Davidban elmondta, hogy az én helyzetem abban különbözik az övétől, hogy a mi hazánkban a kormány a párt, a nép, az egész ország egy nézetet vall, azaz a nemzetközi feszültség enyhítésére, a hidegháború felszámolására és a tartós béke feltételeinek megteremtésére törekszik. Viszont az Amerikai Egyesült Államok elnökének háta mögött olyan emberek bújnak meg, akik gátolják béketörekvéseinek érvényesülését. Az Egyesült-Államokból hazatérve a moszkvai nagygyűlésen <}jra kijelentettem, hogy vannak ott erők, melyek a hidegháború és a lázas fegyverkezés folytatását szorgalmazzák, de helytelen lenne, ha elsietnénk arra a kérdésre adandó végleges választ, ezek az erők győznek-e avagy azok, amelyek a nemzetközi feszültség enyhítésének hívei. De mi mindig a nemzetközi feszültség enyhülését óhajtottuk és óhajtjuk, ennek érdekében tevékenykedünk és fogunk tevékenykedni a jövőben is, ha meg is hiúsult a csúcsértekezlet. Amerikai látogatásunk és a tavalyi események igazolták, hogy a világ népei — köztük az amerikai nép — nemcsak hisznek a békés együttélésben, hanem törekednek is a hidegháború beszüntetésére és az államok közötti normális kapcsolatok kialakítására. Ez megrettentette a lázas fegyverkezésen nyerészkedő amerikai militaristákat és monopolistákat. Amikor veszélyben látták pozícióikat, előkészítették a csúcsértekezlet meghiúsulását, kezdték újra kiélezni a nemzetközi helyzetet. Az Egyesült Államokban, úgy látszik, belső küzdelem vette kezdetét az amerikai külpolitika további irányáért, és e küzdelem különzöző téren érezteti hatását. Az atomfegyverkísérletek betiltása kérdésében például az amerikai kormány egész idő alatt ingadozó álláspontot képviselt, majd a világ közvéleményének nyomására olyan lépéseket tett, melyek látszólag megkönnyítették az egyezmény megkötését, viszont mindjárt akadályokat gördített az útba, hogy teljesítse az agresszív gondolkodású körök követeléseit. Eisenhower elnök május 7-én, tehát a csúcsértekezlet előestéjén kijelentette, hogy az Egyesült Államok újra megkezdi föld alatti kísérleti atomrobbantásait. Hangsúlyozom, hogy ez 8 nappal a kitűzött párizsi találkozó előtt történt. Herternek, Dillonnak, majd Nixonnak az értekezlet előtt elhangzott beszédei is nyugtalanítottak minket. Esztelen kihívó hangú beszédek voltak. Ha a szónokok azért mondották el beszédeiket, hogy nyomást gyakoroljanak ránk, akkor szándékuk előre kudarcot vallott, mert a szovjet kormány és a szovjet nép nem dől be a nyomásnak. A jót jóval fizetjük vissza, de bárminő nyomással erőteljesen szembeszállunk. Erre pedig van elég lehetőségünk. Herter, Dillon és Nixon beszéde a nyitány volt. Leginkább az nyugtalanított és mondhatjuk szomorított el bennünket, hogy az USA elnöke-sajtóértekezletén helyeselte a provokáló beszédeket. Kereken kijelentette, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját fejtették ki. Ugyanakkor a nyugatnémet kormány is fokozta kulisszák mögötti tevékenységét és erejétől telhetően mindent elkövetett a csúcsértekezlet aláásására, vagy eredménytelenségére Adenaufer washingtoni, párizsi, római, tokóiai és londoni útja következett. Az államfői látogatások ugyan pozitív jelenségek, ha a béke megszilárdításának érdekében történnek. Ám rossz jel, ha a gonosz szellem Adenauer kancellár képében városról városra libeg. Nem a nemzetközi feszültség enyhülésének, hanem a hidegháború fokozódásának a jele. Ez is elővigyázatosságra késztetett minket a párizsi találkozó előtt. Különösen világosnak tűntek az Amerikai Egyesült Államok kormányköreinek igazi szándékai, amikor egymás után két nagy katonai provokáció történt. Április 9-én katonai kémrepülőgépet küldtek légiterünkbe. A repülőgép visszatért támaszpontjára. Ez még nagyobb arcátlanságra buzdította ókét. Elhatározták, hogy argresszlv módon újra behatolnak a Szovjetunió légiterébe és időpontul a május elsejét, a nemzetközi szolidaritás ünnepét szemelték ki. Céljuk többek között a szovjet nép megsértése és a Szovjetunió tekintélyének csorbítása volt. Ma már az egész világ jól ismeri az amerikai repülőgép berepülésével összefüggő tényeket. Csak azért említem, hogy megmutassam milyen fondorlatosan és képmutatóan viselkedett az amerikai kormány, még akkor is, amikor közöltük, hogy lelőttük az amerikai repülőgépet. A cáfolhatatlan tények és tárgyi bizonyítékok falhoz szoritott&k az amerikai hivatalokat, amelyek" kény* telenek voltak beismerni a dolgot, dé úgy ahogyan arcátlan agresszorok ismerik be tettüket, akiknek egy cseppnyi normális erkölcsi érzékük sincs. Kijelentették, hogy felderítő céllal küldték ki a repülőgépet, hogy azért repültek be és repülnek be a jövőben is a szovjet légitérbe, mert a berepülések elengedhetetlenül szükségesek az USA biztonságának garantálására. Ezenkívül kijelentet-, ték, hogy nem az USA bűnös azért, hogy repülőgepei berepülnek a Szovjetunió fölé, hanem a Szovjetunió, mert nem engedi meg, hogy területe fölött repüljenek és nem látja el adatokkal az amerikai hírszerzőszolgálatot. Ügy van ez, ahogy a közis- • mert közmondás állítja, a tolvaj tolvajt kiált. Hruscsov elvtárs a továbbiakban B Biztonsági Tanács legutóbbi tárgyalásáról beszélt. Ítéletet mondtak az imperializmus és agresszorai fölött, akiknek katonai repülőgépei betörtek a Szovjetunió légiterébe — mondotta. A biztonsági Tanács szónoki emelvényéről a világ közvéleményének színe előtt kipellengérezték őket. A tettenért amerikai agresszorok nem voltak képesek megcáfolni a világos bizonyítékokat. Rájuk bizonyult a legsúlyosabb bűntett: háborús viszály lehetőségével fenyegető szándékos provokációs behatolás idegen ország légiterébe. A Biztonsági Tanács tagjainak többsége azonban nem merte felemeinl szavát az amerikai agresszorok ellen és a valóságban mentegetőzött. Hruscsov elvtárs a Biztonsági Tanács tagállamainak e kérdésben elfoglalt álláspontjával kapcsolatban a következőket mondotta: Anglia és Franciaország képviselői nem voltak képesek az amerikai agresszív cselekmények esetének objektív elemzéséből kiinduló álláspontra helyezkedni. Ennek az az oka, hogy Angliát és Franciaországot katonai kötelékek fűzik az agressziót elkövető Egyesült Államokhoz. Hogyan vélekedhet és szavazhat szabadon Olaszország képviselője a Biztonsági Tanácsban, ha országa a valóságban alá van rendelve az amerikai imperializmusnak és az Olaszországban levő támaszpontokon az amerikai fegyveres erők kémrepülői tartózkodnak. Kína úgynevezett „képviselője" egyáltalán nem Kínát képviseli, hanem csak szolgája Csang Kaj-seknek, az amerikaiak szolgájának, akit egyedül az tart uralmon a kínai Tajvanon, hogy az USA agresszív módon beavatkozik a Kínai Népköztársaság belügyeibe. A Biztonsági Tanács egyes tagjai, akik gazdaságilag kevéssé fejlett országokat képviselnek, nem merészelték elismerni, hogy az amerikai katonai repülőgépek betörése szovjet terültet fölé megsérti szuverenitásunkat. De ha mondtak is „át", nem volt elég bátorságuk kimondani a „bét" is, s kijelenteni, hogy ez agresszió és ha agresszió, akkor azt el kell ítélni és be kell szüntetni. Miért nem volt elég bátorságuk ezt kimondani? Egyszerűen azért, mert ezekre az országokra az Amerikai Egyesült Államok erős nyomása nehezedik. Csupán a szocialista országok — a Szovjetunió és Lengyelország — e valóban szabad és Következetesen független, békeszerető és a békés együttélés politikáját folytató országok képviselői leplezik le maradéktalanul az Amerikai Egyesült Államok által elkövetett agressziót. (Viharos taps). Megkérdezhetik talán tőlünk: miért vittük ezt az ügyet tulajdonképpen a Biztonsági Tanács elé? Vajon a szavazás eredménye a Biztonsági Tanácsban nem fogja-e vereségünket jelenteni? Nem, az az eredmény, amellyel a Biztonsági Tanácsban az amerikaiak agresszív akciójának megtárgyalása járt, a mi győzelmünket jelenti. Mi ugyanis az egész világ előtt lelepleztük az agresszorokat és legyen a szavazás formális eredménye bármilyen, a támadókat elítélték. Kötelességünk volt az amerikai agresszió kérdését az Egyesült Nemzetek Szervezete elé terjeszteni és ezt meg is tettük. Miután a Biztonsági Tanácsban a többség nem merészelte elítélni az amerikai légi kalózokat, a kérdést a közgyűlés elé terjesztjük. (Viharos, hosszan tartó taps). A szovjet kormány következetesen és szívósan folytatni fogja harcát a béke ellenségeivel, a nemzetek biztonságának ellenségeivel szemben. Fáradhatatlanul leleplezi az imperialista hatalmak politikáját, amelyek meg akarják hosszabbítani uralmukat a gyarmati országok felett, ki akarják zsákmányolni és el akarják nyomni a gazdaságilag kevéssé fej(Folytatás a 4. oldalon) IJJ SZÖ 3 * 1960. május 28.