Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-26 / 145. szám, csütörtök

A Lengyel Rádió zenekara Kultúrházát OVQltUllk Ľudo Krizán pasztclljei és rajzai a Bratislavai Tavaszon Ä Lengyel Rádió zenekarának hangversenye Jan Krenz vezényletével zsúfolt ház előtt igazi fesztiváli hangulatban zajlott le. A lengyel zenekarban nagy hangkultúrával rendelkező, kitűnő együttessel ismerkedtünk meg. A hallgatót elsősorban a fegyelmezett, precíz és amellett roppant kifejező összjáték, az árnyalatok belső gazdagsága kapja meg. Feltűnően jóminőségű a vonósok virágzó, simulékony hangja, bár egyébként nehéz lenne rangsorolni az egyes hangszercsoportok között. A zenekar jellemző és nagyon lényeges sajátsága a hangzás élő, tartalmas volta, a plaszticitás. Ebben, természetesen, nagy része van kiváló karmesterüknek. Ezen az estén megint egyszer világosan tapasztalhattuk, hogy lényegében a dirigens szuggesztivitása, a jó karmesteri technika alakltja ki a zenekari hangzást. Jan Krenz koncepciózus, magával ragadó dirigálásmódja élménytadó perceket szerzett. Hajlékony, színes vezénylési technikájával nagy hatásfokokat tud elérni. Minden mozdulata mond, közöl, akar, kíván valamit, de egyetlen gesztussal sem túloz. Mozdulatai kifejező erejük mellett könnyedék, rugalmasak és csiszolt eleganciájuk a szemnek is kellemes. Krenz egész este partitúra nélkül dirigált, mélyen „belülről" és érdekes módon vezénylő pálcát sem használt. A változatosan összeállított műsort Dvoŕák Karneváljának tűzijátékként felsziporkázó előadása nyitotta meg. Grazyna Bacewiczówna vonószeneka• • ri Koncertje alkalmat nyújtott, hogy rövid betekintést nyerjünk a mai lengyel zeneéletbe. A kompozíció elsó impresszióként tartalmas és formailag is nagyon szépen kidolgozott rr.ű benyomását tette. Lengyel vendégdirigensünk a Bartók muzsika nagy értője és ismerője. Bartók szellemében készült, nagy hozzáértéssel hangszerelt Mikrokozmosz átiratai rendkívül érdekes élményt nyújtottak. Végül pedig Brahms III. szimfóniájának előadása szerzett zavartalan örömet. Brahms általában tragikus jelenség. Ebben a műben azonban nem találjuk meg sem az I. szimfóniát jellemző tragikus feszültséget, sem a II. szimfónia boldog életérzését. Brahms, a szimfonikus feltarthatatlanul megy a maga útján: férfias, bölcs nyugalommal, önkínzó töprengés nélkül, de nem derűsen. Brahms komoly, sötét színekben pompázó férfias lírája csakugyan életre kelt a lengyel művészek előadásában. Minden tétel egyformán élő és megragadó volt. Rendkívül finoman, az Andante érzelemvilágára beállított hangszínnel játszották a harmadik tételt, amely csak formájában scherzo, hangulatában inkább borongós románc. A kompozíció magva, a konfliktusok feloldódása, sőt maguk a konfliktusok is a negyedik tételben sűrűsödnek. A harmadik rész népdalszerűen egyszerű hangvétele után nagy erővel, izgalmasan bontakozott ki az Allegro szenvedélyes, drámai küzdelme. A lengyel művészek vendégszereplése idei fesztiválunk kiemelkedő eseménye volt. Havas Márta Hazánk felszabadításának 15. évfordulója kettős ünnepet jelentett a Želiezovcei Gép- és Traktorállomás dolgozói számára. Ezen a napon teljesedett be az a régi vágyuk, hogy egy modern kultúrházat mondhassanak a magukénak. Az egymillió 470 ezer koronás költséggel épült üzemi klub, a gépés traktorállomás, valamint az állami birtok dolgozóinak igényeit szolgálja. Az ünnepélyes átadáson Kovács elvtárs, a GTÁ üzemi bizottság elnökének megnyitó beszéde után Topinka elvtárs, a prágai Központi Szakszervezeti Tanács mezőgazdasági szakosztályának elnöke mondott értékes ünnepi beszédet. Az átadás után kultúrműsorral szórakoztatták a megjelent közönséget. Felléptek a GTÄ műkedvelői, valamint a bratislavai Üj Színpad művészei is. Az 5 tagú művészcsoport óriási sikert aratott. A GTÄ tánccsoportja több magyar népi táncot mutatott be. A kultúrműsor befejezése után táncmulatság következett. Igen nagy az érdeklődés a klubhelyiség iránt a CSEMADOK helyi csoportja részéről, valamint a többi üzemi klub részéről is, mert az új kultúrház a község közepén fekszik és minden igényt kielégítő helyiségei nagyszabású rendezvények lebonyolítására alkalmasak. Andriskin József, Želiezovce Eudo Krížan: A munkahelyen A CSEMADOK Ipeľské Sokolovce-i helyi szervezetének színjátszói a napokban nagy sikerrel mutatták be Lonton, Bródy Sándor: A tanítónő című színművét. A vendégszereplők játékát a közönség nagy tapssal jutalmazta. (K. J.) A természet legnagyobb színkeverője az ősz. Križan ennek az évszaknak lázas sietséggel fellobbanó vörösei és barnái, s enyhe, kiegyenlítő kékjeiben látja leggyakrabban a tájat. Palettája dús árnyalatai meleg összehangoltságban, lírai érzékenységgel vetítik elénk a szlovák hegyvidéket, a völgyeket és réteket, melyeknek az emberi munka adott új arculatot (Magányos fenyő, Meleg őszi nap). Az utolsó tíz év alkotásaiból válogatott anyag a művészi becsület és mesterség szeretetének tanúságtétele. Križan nemcsak gyönyörködtetni Jan Krenz karmester dedikálja a műsorfüzeteket. (J. Herec felvétele.) TT'Ulönleges és fontos helyet foglalnak el az új cseh költészet történetében Vítézslav Nezval nemzeti művész művei. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, mely kereste az igazságot és igyekezett azt kifejezni abban az időszakban, amikor két fontos esemény, illetve fejlődési vonal határozta meg e korszakot. Az egyik volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a másik a XX. század gyors és forradalmi technikai fejlődése. Az első világháború idején, amikor harc folyt a jövő szabad állam jellegéért, amikor a munkásmozgalom előretört, temészetesen a költészetben Is a proletár és szociális tárgykörökön volt a hangsúly. Késóbb a kapitalizmus átmenetileg konszolidálódott, s ekkor a kulturális hullámok Is részben lecsillapodtak. A költészet Is valahogy eltávolodott a szociális tartálomtól. Nezval pályája elején nem ment keresztUl a vitaiizmus és szocialista illuzionizmus összes hullámain. Csupán 1920. áprilisában kerül Prágába és egy évvel később ismerkedik meg Wolkerral, két év múlva a többi költővel és íróval, mint Selferttel, Vančurával, Teigeval, Konráddal és másokkal, akiknek kitűzött programját elfogadta. A Devétsil (Kilenc Erő) cimü versgyűjteményben, melyet a hasonló nevű csoport 1922-ben adott kl, már Nezval is részt vesz. 1924-ben adja ki Pantomíma c. versgyűjteményét. Megénekli benne a pénz által elnyomorított befolyásoktól, a tókés rendszertől mentes boldog életet. Azt akarja, hogy az élet csak az emberé, az ember pedig az életé legyen. 1928-ban Jelenik meg Edison c. nagyszerű költeménye. Egy kissé eltéved a szürrealizmus útvesztőjében, de idejében ráeszmél ennek az iránynak anarchisztikus voltára. Felismeri kispolgári jellegét, különösen akkor, amikor néhány követője lecsúszik a Szovjetunió ellenségeinek hínárjába. Könyvei: Prága az eső ujjaival, A remény anyja, öt perccel a város mögött már ennek a tisztulási folyamatnak bizonyítékai. Mint egy finom idójárásjelző-készülék mutatta meg Nezval költészete a polgári társadalom fonákságait, mennyire nem képes ez a társadalom szabadon élni és alkotni. A felszabadulás éve új fordulatot hoz Nezval költészetében is, annyiban, hogy az ö elképzelése az életről s eszményképe a népi demokráciában erős társadalmi alapra támaszkodhat. Nezval egész költői energiájával egy irányban harcol, az ellen, ami ma veszélyezteti az emberiség jövőjét, s azért, ami elősegíti a szocializmus építésének megvalósítását. Ez a lényege és értelme gyönyörű művészi alkotásainak, mint pl. A béke éneke, Hazámból, Szárnyak stb., vagy Ma még lemegy a nap az Atlantída fölött stb. l^ezval olyan költó volt, aki legfontosabb feladatának tekintette boldoggá tenni az embert s harcolni azért, hogy az élet telve legyen poéziával. Kiváló mestere volt a költői szavaknak, a versek varázslója. Nemcsak hazánk egyik legnagyobb költője, de a korszerű vllágköltészetnek is legkiválóbbjai közé tartozott. Korán, 1958. április 4-én hagyott itt bennünket. Ma lett volna 60 éves. (gk) akar hazánk szépségeinek képbefoglalásával, de a szocialista társadalom sokrétű kívánalmainak megfelelő tartalommal tölti meg müveit. Az Alacsony Tátra, a Liptói hegyek, a Garamvölgye emlékeztetnek a felszabadító harcokra s az erőszakosan megcsonkított fatörzsek néma vádlói a közelmúlt barbárságának. — Annál több optimizmussal kíséri az ország épülő, iparosodó fejlődését. Szén- és ceruzarajzai lelkiismeretes tanulmányok; az anyaggal küzdő győzelmes ember munkamozdulatait mutatják (Kőfaragók, Travertinfejtők, A földmunkás). Megörvendeztető, valóban mai jelenség volt a bratislavai Duna-utcai tizenegyéves magyar iskola tárlatlátogató harmadik osztályának gyermekcsapata, kik odaadó figyelemmel kísérték dr. Bognár, a Televízió dolgozójának szemléltető, ízléstnevelő magyarázatát. Mert „ha élvezni akarjuk a művészetet, ebben az irányban is műveltnek kell lennünk" (Maax). — Érdekelt a gyermeksereg maga formálta véleménye. Kérdéseimre kedves közvetlenséggel válaszoltak. Ebből leszűrhettem, hogy legnagyobb sikerük a munka tematikájú ábrázolásoknak van. A Termelőszövetkezeti aratás, az Ifjúság útépítő brigádjának nyüzsgő élete, a felfelé törő vörös gyárkémény hódította meg őket elsősorban. Egy eleven szemű, buksi fejű kisfiú „A bánya" c. rajzra szavazott meleg lelkesedéssel s ebben többen követték. A lánykák közül néhányan a festői, szelíden lankás tájakat részesítették előnyben. A hatvanéves Križan mester megértő közönségre talált a jó ösztönű, mai látású gyermekekben is. Bárkány Jenőné TAVASZ volt - és háború. Tün- Zsilka László : döklö verőfény aranyozta be a remény színébe öltözött természetet. Az égbolt kékjén fehér felhöpamacsok úsztak keletről nyugat felé. Messzi tájak üzenetét hozták ... A pincében töltött napok emléke ült a sápadt arcokon. A riadt emberek rettegve tekingettek a tavaszi ég felé. Onnan az aranyos verőfényen át még a halál leselkedett áldozataira. A vén körtefa újra kivirágzott... A gyors kerekei ütemesen csattognak. Klimenko elvtárs gondolataiba merülve szemléli az elmaradozó ismerős, s mégis ismeretlen tájat. A múlt mélyéből tizenöt év előtti emlékeket sodor felszínre az emlékezés. Akkor is tavasz volt. De az orgonaillatba az üszkös romok füstjének émelyítő szaga vegyült és a tavaszt ébredés közepette tombolt a halál. S most újra kivirult a kikelet — immár tizenötödször azóta. Az egykori nagy csaták színhelyén béke honol. A kerekek csattognak: - Ta-vasz, bé-ke! Ta-vasz, bé-ke! Az idő rohan. Klimenko hadnagy akkor huszonhárom éves volt, vékonydongájú, vidám legényke. A jókedv megmaradt, ám az évek szaporodtak. Lám, már a negyven felé közeleg... Emlékezetében egy zavaros vizű, fűzespartú folyócska jelenik meg Garam ... Ennek partján készülődtek a szovjet csapatok az utolsó nagy offenzívára szlovák földön, ö - a fiatal hadnagy is itt harcolt aknavetős egységével. Változik a kép: Garam menti falucska. Nem, nem felejtette el a nevét: Szecse. Szétlőtt tornyú templom, előtte hosszú, végtelennek tünő utca, s ott zöldvaskapus ház, hosszú, kerttel végződő, lejtős udvarral. Az udvaron, a házba nyíló ajtó előtt pince, föléje öreg körtefa koronája borul. Hej, hányszor ugrottak oda, menedéket keresve a német lövedékek előli Hányszor siránkozott a hatvanon felüli nénike, amikor aknák, bombák csapódtak be háztetőket szaggatva s nem egyszer életet pusztítva. Hogy is szokta mondani ilyenkor Szabó néni, ijedtségében kezét tördelve? - .. izstenem, izstenem! Igen, pontosan így. Ö nem ment a pincébe, de a szovjet katonákat anyai féltéssel terelgette. Pince — bunker... A körtefa virágba borult lombját halált hozó szilánkok tépték, de a bunker megvédte lakóit. A gyors kerekei tovább csattogják, a két varázsszót: ta-vasz, bé-ke; tavasz, bé-ke! A távolban feltűnnek Bratislava gyárkéményei, házai, a Vár. De Klimenko kijevi író ezen túl is a Garam menti falucskát látja hosszú, széles utcájával, a Szabóék házával, a pincével, a körtefával. KLIMENKO tartalékos kapitány a régi harcok színhelyét járja. Léván felismeri az utcákat, még tudja régi nevüket is. — Itt a Strba bácsi vendéglője volt... A helybeliek bólogatnak. Klimenko elvtárs még emlékszik, amikor katonái telefonhuzalt húztak és Strba bácsi padlásáról elvittek egy szál kolbászt. Az öregúr nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy engedély nélkül, se szó, se beszéd, s egy szál kolbász eltűnt a rúdról. - Hiába, háború volt - emlékezik a szovjet frontharcos. Szeretné megszorítani Strba bácsi kezét, de az éppen kórházban van. Szecsén összejött az egész falu. Nagy esemény ez a lakók életében. Tizenöt év után eljött hozzájuk, aki községük felszabadításáért harcolt és hosszú heteket töltött ott, míg a front a Garam mellett állt. Klimenko kapitány tekintete a templomot fürkészi, az előtte elterülő hosszú utcát keresi, A tizenöt év mosta volna el ennyire az emlékeket, vagy a falu változott ennyit? Nem, lehetetlen! Hisz hányszor jelent meg álmában az utca, a vaskapu, a bunker, a körtefa - Szabó néni. Nem, nem jó helyen jár. Bizonyára tévedett. Még egyszer megkérdezi a község nevét. Szecse... A Garam is itt folyik, Léva sincs messze. Minden megfelel, mégis ... Klimenko kapitány emlékezetében derengeni kezd valami. — Van a közelben hasonló nevű község? — Hasonló nevű? Van hát — hangzik a válasz. — Ez itt AlsóSzecse, nem messze még Felső-Szecse van ... A vendéget nem lehet tovább tartóztatni. Búcsúzik. A szomszéd falu, Felső-Szecse temploma előtt megáll. A háborús sebek eltűntek, de ez az utca... Széles, de nem is olyan hosszú, mint emlékezetében élt. Szemébe könny szökik. — Ez a^- Bizony, mikor egyszer a németek visszavonultunk, sokkal hosszabbmm tűnt. A templom előtt egy pontra mutat. Könnyeit nem tudja tartóztatni, nagy cseppekben gördülnek végig arcán. A meglett férfi zokog. AMIKOR először érkezett a faluba, az utcák, a házak kihaltak voltak. A falut előzőleg kilakoltatták. Csak az öregebbek maradtak otthon házőrzőnek, azt vallva, hogy nekik már úgyis mindegy. De ők is elhúzódtak. Ahol a halál szedi áldozatait, ott nem jó mutatkozni... A faluban az életnek semmi jele se látszott. Egyetlen, kutya sem vakkantotta el magát. A templom előtt, igen, pontosan itt, halott szovjet katona feküdt. S körülötte néhány szál gyertya égett. Ahol gyertya ég, ott élet is van! villant akkor Klimenko hadnagy eszébe. A gyertyákat valakinek meg is kellett gyújtania ... Klimenko elvtárs lassan megindult az utcán, Nem, kísérő nem kell, a házat maga is megtalálja. Kimérten lépked, majd megáll az egyik kapu előtt. Zöld, szilánkokkal átlyuggatott vaskapu. Lenyomja a kilincset. - Bunker! - kiált fel örömében. - Ez az! Az udvar végéről csaholva rohan feléje egy nagy kutya. A zajra kijön Szabó néni is. Nézegeti az idegent... Klimenko felismeri öt. Lám nem is öregedett, pedig másfél évtized telt el azóta. Talán csak az arcán sűrűbbek és mélyebbek a ráncok ... Néhány pillanatig némán szemlélik egymást. Klimenko nem bírja tovább. - Sztarka Szabó! Sztarka Szabó! Hozzárohan. A hatalmas karok gyengéden ölelik a törékeny testet s a ráncos arcon nem marad a legparányibb hely se, ahová ne jutna csók. Szabó néni nehezen ocsúdik fel meglepetéséből. - Izstenem, izstenem, sztarka Szabó... - Nini, hisz ez Klimenko! — ismeri fel egyszerre a látogatót. Mindkettőjük arcán az emlékezés könnyei gördülnek, az öröm izgalma torkukat szorongatja. - Jé, milyen gyerek volt még akkor, vékony, mint az ujjam. Most meg ni, meglett ember! Az emlékezés árját nem lehet megállítani. - Emlékszik, sztarka Szabó, milyen jó palacsintát sütött nekünk? Az ízét most is a számban érzem. - Azt. Meg derelyét. Azt meg úgy szerették, ha belül, kívül mákos volt. Hát úgy csináltam. Méghozzá menynyit! Egy hosszúszekérrel! Összejönnek a szomszédok is. Itt van az a néni is, akinek sebét Klimenko hadnagy kötötte be. A forradás még most is látszik. A szobában is látni a háború maradványait. A székeken a szilánkok helyei. Szabó néni egyszerre eltűnik. Klimenko többször is keresi. A háziak csak nyugtatják, mindjárt itt lesz. S valóban ... Szabó néni nemsokára palacsintával teli tállal jelenik meg. - Palacinka! Palacinka! - kiált fel örömében Klimenko tartalékos kapitány. - Azt sütöttem a találkozó örömére. - Tizenöt év óta nem ettem ilyet - majszolta jóétvággyal a vendég. Jó emberek sütötték, ízét meg a szeretet, a hála, a találkozás öröme adja... * * * TAVASZ van - és béke. Tündöklő verőfény aranyozza be a falut. Az égbolt kékjén újra fehér felhöpamacsok úsznak. A vén körtefa, melynek lombját tizenöt évvel ezelőtt szilánkok hasították, újra virágba borult. Az emberek bizalommal tekintenek a tavaszi ég felé. Az aranyos verőfényen át az élet - a tizenöt évvel ezelőtt véres csatákban kivívott béke tündöklik... IJJ SZÖ 7 * 1960. május 28.