Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-13 / 103. szám, szerda

v. I. LENIN SZÜLE TÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁRA Volt-e Lenin Szlovákiában? A nnyit tudunk csak, hogy Lenin járt Csehországban, Prágában. De volt-e Szlovákiában? Erre nem kaptunk eddig határozott választ. Ha felvázoljuk az akkori helyzetet, könnyű következtetni arra, hogy Lenin esetleg Szlovákia területére is elkerült. 1912. július 2-án átköltö­zött az Osztrák-Magyar Monarchia területére. Két évig élt itt, mégpedig először Krakkóban, később a Magas­Tátra lengyel része alatt fekvő Po­ronin kis faluban. Hogy mi késztette őt erre? Oroszországban a Stolypin­féle reakciós kormányzat után na­gyon megerősödött a forradalmi moz­galom, melynek rugalmasabb irányí­tásra volt szüksége. Lenin Párizsban élt, tehát hazájától távol, ami meg­nehezítette a munkát. Ezenkívül a vezető funkcionáriusok nagy része, mint Ordzsonikidze, Sztálin és má­sok börtönben sínylődtek. Fontos volt tehát, hogy a Központi Bizottság kül­földi tagjai közelebb jussanak Orosz­ország határaihoz. Az orosz határ Krakkó közelében volt és ezért a munkát jobban tud­ták megszervezni, a hazulról kapott hírek is frissebbek voltak. A Lenint látogató elvtársak könnyen jutottak át a határon, mert sikerült határát­lépési igazolványt szerezniök. így kétszer ülésezett a Központi Bizott­ság, először Krakkóban, másodszor, 1913-ban, Poroninban. T enin Krakkóba való megérkezte után azonnal munkához látott. Sok időt szentelt a Pravda kiadásá­val összefüggő kérdéseknek, cikkeket Irt és sokat foglalkozott a választá­sok előkészítésével. Fontosabb mun­kái közül itt foglalkozott behatóbban a nemzetiségi kérdéssel. Erről nem­csak Krakkóban, de Zürichben, Genf­ben és Bernben is előadást tartott. Ezenkívül az agrárkérdés is nagyon érdekelte, mellyel vagy negyven cikkben foglalkozott ebben az idő­ben. Leginkább a Maxim Gorkijjal foly­tatott levelezésből tudhatunk meg egyet-mást itt-tartózkodásáról. Pá­rizsból való elutazása után 1912. aug. 1-én közli Gorkijjal krakkói cí­mét (Zwierzymiec 218) (35. sz. kötet 29. oldal). Következő levelében (34. oldal utolsó bekezdés) így válaszol Gorkijnak: „Az kérdi, miért vagyok Ausztriá­ban. A KB felállított itt egy irodát (köztünk maradjon): a határ közel­ségét jól ki tudjuk használni, s kö­zelebb vagyok Pétervárhoz Is, har­madnapra megkapjuk az ottani lapo­kat, s a pétervári lapokba is sokkal könnyebben lehet írni; könnyebb az együttműködés. Kevesebb a civako­dás, ez a plussz. Jó könyvtár nincs, ez mínusz. Könyvek nélkül nehéz a helyzet." Lenin aztán más lakásba költözött és 1913 januárjában (35. köt. 48. old.) Gorkijt Lengyelországba hívja. ha az egészsége megengedné, — írja, — hogy átköltözzön valamelyik itteni galíciai gyógyhelyre, mint ami­lyen például Zakopane, — keresne valami egészséges helyet a hegyek­ben, kétnapi úttal közelebb Orosz­országhoz, gyakrabban megszervez­hetnénk, hogy meglátogassák mun­kások, indítanánk megint egy mun­kásiskolát, a határon nem nehéz át­jönni, az utazás költsége Pétervártól 12 rubel..." Május első felében ugyancsak Gorkijnak panaszkodik (35 kötet 75. oldal): Nálam bajok vannak, feleségem megbetegedett Basedow-kórban. Azok az idegek! Az én idegeim is rakoncátlankodnak egy kissé. A nyarat Poronin faluban tölt­jük. Szép hely, egészséges, kb. 700 méter magasan. Most nincjä kedve idelátogatni? Érdekes munkások lesz­nek itt Oroszországból. Zakopane 7 versztnyire tőlünk, ismert klimatikus gyógyhely..." VHagyimir Iljics Lenin feltétele­* zett szlovákiai tartózkodása elsősorban a nemzetiségi és agrár­kérdés tanulmányozásával, másodszor a Magas-Tátrába való kirándulásaival függ össze. A Jagelló egyetem könyv­tárából szerezte be a különféle sta­tisztikai adatokat és forrásmunkákat. Elképzelhetjük, hogy még jobban hiányoztak neki a könyvek Poronin­ban. Innen sem voltak messze a könyvtárak, mégpedig Kézsmárkon és Lőcsén. Feltételezhető, hogy odá is járt, mert akkor Galícia és Szlovákia között tulajdonképpen nem volt ha­tár. Ezt a feltevést alátámasztja az a tény is, hogy amikor 1914 augusz­tusában Lenint letartóztatták és No­wy Targban kémkedés gyanújával be­börtönözték, a rendőrségi jelentésben megemlítették, hogy a Leninnél talált irat különféle statisztikai adatokat tartalmazott Németország, Ausztria és Magyarország ipari termeléséről és gazdasági helyzetéről. Ami azt a feltevést illeti, hogy Le­nin kirándulásain a Magas-Tátrába, Szlovákia területére is eljutott, Krupszkája emlékirataiból indulha­tunk ki. Elmesélte, hogy Lenin na­gyon szívesen járt a hegyekbe, me­lyeknek szépségét igazán értékelni tudta. Amikor 1912-ben Krakkóban élt, 40 kilométert ment gyalog Ma­ko.wba, hogy Bagocki nevű barátjával megmássza a Babia Gorát és legalább messziről megcsodálhassa a Magas Tátra csúcsait. Ma már ismeretes, hogy a Magas­Tátrába való kirándulásain 1913 au­gusztus végén megmászta a Rysy és később a Svinice hegycsúcsokat. E két hegygerincen húzódik ma a csehszlo­vák-lengyel határ. Alexander Buce­wicz lengyel diák, aki szintén részt vett akkor a Rysy megmászásában, úgy emlékezik meg erről a túráról, hogy nagy kedvet éreztek a „magyar oldalra" átmenni azzal, hogy majd vonattal jönnek vissza a túlsó oldal­ra. Ebbeli szándékukról azonban le­mondtak, mert otthon megígérték, hogy még aznap visszatérnek és nem akarták, hogy esetleges késésükkel aggodalmat keltsenek. Azért ugyan­azon az úton tértek vissza, amelyen odamentek. Krupszkája emlékiratai­ból megtudtuk, hogy Lenin gyakran járt kirándulásokra. Eddig csak a fent említett két túráról tudtak, a többi még ismeretlen, de lehetséges, hogy erre is fény derül. Ma már a Magas-Tátra nagy része az időköz­ben Csehszlovákia javára történt ha­tárkiigazítás óta Szlovákia területén van. Ez okból nem lehetetlen, hogy Lenin szlovák területen is járt. A z osztrák rendőrség 1914. au­gusztus 8-án tartóztatta le Lenint, mint orosz kémet, holott is­meretes volt róla, hogy a cári ura­lom legnagyobb ellensége volt. Ez végzetes lehetett volna Leninre néz­ve, mert a határon állt az orosz had­sereg. Előrenyomulás esetén fogság­ba eshetett volna. 1914. augusztus 19-én a belügyminisztérium utasítást adott Lenin elbocsátására, mert az osztrák parlament két tagja szemé­lyesen vállalt érte felelősséget. Ter­mészetesen, nem maradhatott az or­szágban, ezért elhagyta a lengyel te­rületet és valószínűleg Krakkóból Bohumínon, Bfeclavon, Bécsen ke­resztül Svájcba utazott. Ütja Bécsig tíz napig tartott, mert ezen a fővo­nalon sűrűn közlekedtek a katonai szerelvények... Lenin írásaiból azt lehet megálla­pítani, hogy ő nemcsak elméletben, de a gyakorlatból is ismerhette a magyarországi és szlovákiai életet, a valóságot. Ismeretes, hogy Lenin fi­gyelme mindenre kiterjedt. További tény az, hogy Lenin soha nem keres­te a kényelmet, mindegy volt nekii hogy hol és milyen körülmények kö­zött kellett dolgoznia. Mindig csak egyet tartott szem előtt: hasznára van-e ezzel a munkásosztálynak vagy sem. (g-k) z A J szfl POST ÁI AB Č Tervek, melyek valóra válnak Gabčikovo Duna-menti nagyközség mai élete össze sem hasonlítható a régivel. Vida Imre elvtárssal, a bősi HNB elnö­kével beszélgettünk arról, mennyit fej­lődött a község az elmúlt tizenöt év alatt. Vida elvtárs elmondotta, hogy a felsza­badulás óta mind kulturális mind pedig mezőgazdasági téren nagyot változott az élet Gabčíkovón. A nagyüzemi gazdálko­dás megteremtette a jólétet. Vannak ugyan nehézségek még. de ezeket igye­keznek mielőbb leküzdeni. Egyik ilyen probléma a Duna és Csiliz folyó áradá­sa, nagy károkat okoz a mezőgazdaság­ban. Viszont egyes helyeken annyira szikes a tSIaj, hogy rossz a termés. Az áradások ellen már megtették a kellő intézkedéseket, a Csiliz folyót szabályoz­ni fogják. Megvalósítják a talajjavítást is, úgy hogy ezáltal 682 hektár terméketlen föld válik termővé. Egyidejűleg a lápos mocsaras területeket is befásítják. Hőrom­ezer facsemetét már kiültettek, 1965-ig még további 65 ezret ültetnek ki. Első­Vidám katonaélet Az ifjúsági alkotóverseny hadsere­günkben nagy népszerűségnek örvend. A mi alakulatunknál hat kultúrcsoport mű­ködik. E csoportok egyik legjobbja a Go­ral tánc- és énekegyüttes. A múlt tvben az országos versenyben második helyet ért el. Az idén is bejutott már a kerü­leti versenybe. A csoportnak nagy segít­séget nyújt Suroviak főhadnagy elvtárs és Rácz elvtárs. Az alakulatnál nemrégen szervezték meg a magyar dal- és táncegyüttest Navrátil hadnagy elvtárs vezetésével. Bar­taloS, Juhász és Po£ szólóénekesek a kö­zönség kedvencei. A testnevelés terén sem maradnak le alakulatunk tagjai. Futball-, asztalitenisz-, kézilabda-csoportjaink szorgalmasan ké­szülnek a 11. Országos Spartakiádra. Amint látjuk, hadseregünkben vidám az élet, mindenki anyanyelvén képezheti tovább magát és részt vehet kedvenc sportágában. MARTINČEK RUDOLF, közkatona. sorban jegenyével fásítanak, mert a je­genye bírja legjobban a vizenyős talajt. A lakosság emelkedő életszínvonalát bi­zonyítja a sok' új és épülőfélben levő ház. Nincs olyan család, akinek ne lenne rádiója, motorkerékpárja. A villany beve­zetése óta a háztartásokban mindenütt villanyvasaló, mosógép, porszívó könnyí­ti a háziasszonyok munkáját. Ezenkívül 37 televíziós készülék szórakoztatja a község lakosságát és a személyautó sem ritkaság. A kultúra szakaszán sem maradtak le, a Csemadok jól működik. A múlt év­ben a szervezet dal- és táncegyüttese második helyen végzett a kerüUti ver­senyben. Komáromy Dezsoné, D. Streda Ä felszabadulás em ékére Ziatná na Ostrove község lakossága sze­retettel és hálával emlékezik meg a fel­szabadulás 15. évfordulója alkalmából a szovjet hadsereg katonáiról, akik életükkel fizettek népünk szabadságáért, boldogsá­géért. Ma, ha végigmegyünk a községen, a sza­badság és boldog, nyugodt élet kézzelfog­ható bizonyítékaival találkozunk. 113 új családi ház, 77 televíziós készülék, több mint 1000 motorkerékpár bizonyltja, hogy ebben a községben megelégedett, jómódú emberek laknak. Plachy László, Zlatá n/Ostrove Közös munka során ismerjük meg egymást A közös munka közelebb hozza egy­máshoz az embereket, és ilyen esetben egyáltalán nem számít, hogy egyiknek az anyanyelve cseh, a másiké szlovák, a har­madiké magyar. Kérdezzék csak meg Dominik Jacko ka­pitányt. Egész biztosan megemlíti Gör­csös Albin közkatonát, öt emlegeti Mi­lan Krivár tizedes is. Nem csoda, hisz valamennyien jól ismerik Görcsös közka­tonát. A „Példás katona" jelvény birto­kosa és ehhez méltóan viselkedik minde­nütt. Kitűnő automechanikus. A katonai szol­gálat megkezdés előtt a košicei autó­javítóüzemben dolgozott. Ha ő megjavít egy kocsit, akkor Jacko kapitány kije­lentése szerint az „úgy megy, mint az óra". Csak a Tátra-kocsikat nem szereti, de különben minden munkát szívesen és nagyon jól elvégez. Ha valakinek tanács­ra van szüksége. Görcsöshöz fordul. Még nem fordult elő, hogy ne segített volna. Ez a helyzet a kaszárnyában. A véd­nökségünk alatt álló EFSZ-ben Jávor köz­katonával együtt egészen otthonosak. A szövetkezet traktorait, gépeit rendbehoz­ták és a mezei munkában is sokat segí­tettek. Traktorral szántottak ott is, ahol a szövetkezeti tagok még lovakkal sem mentek szántani. Antonín Šeda, Prága Felszabadulási ünnepség Králov Brod lakossá­ga is megünnepelte a község felszabadulásá­nak 15. évfordulóját. A kultúrházban ünnepi gyűlés keretében Medik elvtárs, a helyi nem­zeti bizottság titkára tartott ünnepi beszámo­lót. Megemlékezett a hős szovjet katonákról, akik 15 évvel ezelőtt elhozták a szabadságot. Utána Borsányi elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke külön megemlé­kezett a község fel­szabadításáért folyta­tott harcokban hősi ha­lált halt .három szovjet katonáról és a község 18 elesett polgáráról. Utána a CSISZ helyi szervezetének tagjai és a pionírok szép műsor keretében emlékeztek meg a tizenöt év előtti nagy napról. Befejezé­sül Györödi elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke beszélt a köz­ség lakosságához és méltatta mostani éle­tünket. Mészáros István, Králov Brod Zuzka Zguriška 1900—1960 Zuzka Zguriška irodalmi működését népies elbeszélésekkel kezdi. Szülőföldje, Myjava kornyéke bőséges témával látja el. Mindenekelőtt a hamisítatlan élet, a falvak lakói érdeklik, akiket reálisan, ízes humorral, de külsőleg Jellemez. 1929­ben jelenik meg első könyve „Obrázky z kopanie". Irodalmi fejlődésében később sem mutatkoznak nagy változások. Ku­kučín s még inkább Moliére hatása alatt csiszolódik. Sikerijltek anekdótázó rövid életképei. Párbeszédei tájszólásosak. Hu­mora a falu nyers, egészséges neveté­se. Következetes valóságábrázoló, apró­lékosan, tárgyilagosan jellemzi alakjait s jó népi karaktereket rajzol, de csak egyéneket. Nem hallgatja el azonban hi­báikat; az iszákosságot, elmaradottságot, az elvakult anyai szeretetet. Azonban csak megállapít s nem értékel. Mivel nincs átfogó látása, csak helyi jellemzést ad s nem korképet. — A polgári köztár­saság alatt írt regénye, „Biéianka z do­liny", a régi és új problémáját, a sze­gények és gazdagok közti ellentétet is vázolja. 1931-es spanyol útjáról „Spanyol képeslapokban" naplófeliegyzéseiben szá­mol be bírálat nélkiil, de megemlítve I külvárosok nyomorát s az egyház népbb­titó szerepét. A felszabadulás után regénytrilógiához fog, melynek tárgya a monarchia alatt kezdődik s napjainkba ér. Az első kö­tetben a „Szalmatetös metropolis"-ban témáját kibőviti, iparosokat, polgári értelmiségieket szerepeltet. Az új téma­körben megnyilvánulnak hiányosságai, a problémákat leegyszerűsíti s hősei sema­tikusak. A második rész „Az eladó vá­ros" új keresést jelez, túllép hazája szűk határain, s társadalmi és politikai problé­mák képezik a regény történésének alap­ját. Igyekszik a szervezett és harcos munkásosztály szemével nézni az ese­ményeket. A társadalom kUlönbözö osz­tályainak tagjait törekszik megfelelő meg­világításban feltüntetni. Ez az Irányzatos­ság a befejező részben tovább érvényesül. A szemlélődő Zuzka Zguriška már tudato­san harcol az új világért, a kommunis­tákat s az illegális harcosokat eszmeileg Igyekszik megrajzolni, s a mai szocialis­ta irodalom követelményeinek megfelel­ni- Bárkány Jenöné. íresebbek az óceánnál (V. folytatás) A parancsnok úgy beszélt a kato­nákkal, mintha önmagával tanácskoz­nék, nem titkolt semmit, nem igye­kezett szépítgetni a helyzetüket. Katonaeskü Miután számba vették a készlete­ket, Zigansin zubbonya oldalsó zse­bébe nyúlt, s elővette vízhatlan tár­cába rejtett iratait. Komszomol iga­zolványa és katonakönyve ép volt és sértetlen, nem tett kárt bennük a tenger vize. Poplavszkij, Krjucs­kovszkij és Fedotov is elővette ira­tait. Egynek sem történt semmi baja. — Barátaim! Komszomol igazolvá­nyunkat és katonakönyveinket úgy őrizzük, mint a szemünk fényét! Bár­mi is történjék, nem válunk meg tőle. Ügy cselekszünk majd, mint harci egységhez illik, amely mindig teljesíti katonai feladatát. A legények -parancsnokukban fér­fias, állhatatos embert láttak, igazi barátot, odaadó elvtársat. Zigansin is büszke volt bajtársaira, akikkel együtt már sok mindent átélt, sok mindenen keresztülment. Néhány rövid mondatban bejegyez­te a hajónaplóba a legénység hely­zetét, hangulatát, s azokkal a sza­vakkal fejezte be jegyzetét, melyeket az imént mondott bajtársainak: „Ügy cselekszünk, ahogy harci egységhez illik. Becsülettel teljesítjük katonai kötelességünket." Aztán röviden megvitatták a hely­zetüket ... Ügy döntöttek, hogy na­ponta egyszer fognak étkezni. Meg­állapították a fejadagot is: három burgonya, két kanál kása és két ka­nál konzervhús jut egy embernek napjára. Az főz, aki éppen szolgála­tos. A többiek segítenek neki. Január huszonegyike volt, az óra delet mutatott. A naszád még dülön­gélt a hullámokon, Üe az ember már megállhatott a lábán. Aszhat halálos fáradtságot érzett. A vihar kezdeté­től fogva éjjel nappal talpon volt és hét ember helyett dolgozott. — Honnan van benne ez a sok erő? — csodálkoztak magukban a katonák. — Alacsony ember, soványka, még­is mire képes! — gondolta — Ivan, majd hangosan így szólt: — De most aztán eredj le a gép­házba Aszhat! Pihenned kell, aludj egy nagyot! - biztatta az őrmes­tert, mialatt átvette tőle a szolgá­latot. Nehéz volt járni a fedélzeten, mindent jégpáncél borított. Zigansin a jéggel borított hajópárkányba ka­paszkodva csúszkált végig a fedél­zeten, aztán leereszkedett a gépház­ba. Ráfeküdt a motorra, mely még mindig meleget árasztott, s azon­nyomban elaludt. Nem hallotta, hogy Poplavszkij, Krjucskovszkij és Fedo­tov csáklyákkal, deszkákkal döngölik a fedélzetet, a párkányzatot, leverik róla a jégpáncélt. Zigansin mélyen aludt, egy hang sem hatolt a tuda­táig. Hirtelen a naszád megingott, a ma­gasba lendült, majd lezuhant a mély­be. A lökés olyan erős volt, hogy Zigansin leesett a padlóra, s kegyet­lenül beleütötte a fejét valami ke­mény tárgyba. Szeme szikrázott a fájdalomtól. Kis híján elvesztette ön­tudatát. Odafenn ismét teljes erővel dühöngött a vihar. A gépházban is jól lehetett hallani a szél sivítását, az óceán megvadult hullámainak mennydörgését. Aszhat felkapaszkodott a fedélzet­re. Az alig néhány órája elült vihar ismét erőre kapott és pusztító düh­vel támadt rá a hajóra. Az első táj­funt nyomon követte a másik. A ten­ger - mintha ingerelné a négy em­ber ellenállása, kitartása — új ro­hamra indult ellenük, akkora veszett dühvel, mintha szilánkokra akarná törni a naszádot. Pusztító vágyában hü szövetségesekre talált a szélben, amelynek sebessége elérte a 120 ki­lométert óránként, s a felhőkből zá­porozó esőben, hóban. A naszád hol tizenöt méter ma­gasra lendült, hol nyaktörő sebesség­gel zúdult alá a hullámvölgybe. A víz keresztülcsapott a fedélzeten, magá­val ragadott mindent, ami mozdítható volt. Ivan, Filip és Tolja nem volt a fedélzeten. Aszhatnak összeszorult a szíve. Csak nem sodorták őket.el a hullámok? - Iva-a-an! Filip! Anato-o-olij! — Aszhat társait szólongatva, ag­gódva meredt a háborgó tengerre. - Iva-a-an!... Csak a harsogó hullámok válaszol­tak, s a szél mintha gúnyosan kaca­gott volna. Zingansin a fedélközbe rohant, s hirtelen megkönnyebbült a szíve. Anatolij, Filip és Ivan a szűk helyi­ség falának támaszkodva, .egymásnak segítve az élelmiszerkészleteket rak­ták össze, hogy biztos helyre szállít­sák. A vihar harsogásától, a szél vo­nításátől nem hallották társuk sza­vát. A fedélközbe becsapdostak a hul­lámok, behatolt a tenger vize, s a három legény anélkül, hogy felkel­tette volna parancsnokát, úgy dön­tött, hogy az élelmet a gépházba szállítják, ott biztosabb helyen lesz. Aszhat egy ideig küzködött, hogy kinyissa az ajtót, amelyet szinte be­szögeztek a hajóra zúduló hullámok, szélrohamok. Minden erejét megfe­szítve, sikerült végre kinyitnia, szin­te bezuhant a fedélközbe. Bőrig ázva, szájában a lenyelt tengervíz keserű ízével, boldogan mosolygott: társai­nak nem történt semmi bajuk. Mielőtt áthordták volna a gépházba az élelmiszert, előbb megvizsgálták és megerősítették helyén az édes­vizes tartályt és a kis kályhát. Nem volt gyerekjáték végigmenni a fedél­zeten: a tenger hullámai tonnányi súlyukkal zúdultak rá a felső kabin­ra, az egész hajóra. - Vigyázz, Aszhat! Odanézz, mek­kora hullám! — kiáltott rá az őr­mesterre Krjucskovszkij. - Kapaszkodjatok meg! Jól vi­gyázzatok! - Jó kis tánc, mondhatom. Magam sem értem, hogyan lehet, hogy még nem süllyedtünk el? - csodálkozott Fedotov. - Ne félj, nem süllyedünk el. Ez a hajó amíg darabokra nem hull, a felszínen marad. Ügyesek ezek a sza­halini legények, nagyszerű munkát végeztek! Ojabb toronymagas szürke hullám csapott le a naszádra. - Fogódzkodjatok meg, fiúk! - De ez a roham is csak meg­táncoltatta a naszádot, más baja nem esett: a hajó orrával belefúródott a hullám testébe, a víz végigsöpört a fedélzeten, s a négy ember pár pil­lanat múlva folytathatta munkáját. Egymást támogatva ereszkedtek :e a gépházba. - Amíg tart a vihar, itt mara­dunk, - mondta Zigansin. — A fe­délzeten életveszélyes tartózkodni. Három nap, három éjjel járta esze­veszett táncát a tájfun. A négy ka­tona egymást váltogatva látta el az őrszolgálatot. Ha alkalom nyílott rá, leheveredtek aludni, s egymást me­lengették a testükkel. Majdnem sem­mit sem ettek. Meleg ételt főzni le­hetetlen volt. Néhány falat tenger­sózta kenyerett ettek, s naponta egy kanálnyi konzervhúst. A vizet kortyonként számlálták. (Folyt, köv.) ÜJ SZÖ 5 * 1960. április 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom