Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-20 / 109. szám, szerda

V. L LENIN SZÜLETÉSÉNE K 90. ÉVFORDULÓJÁRA •a Látta Lenint. Amikor megtud ­tam, hogy Ján Ská­loš látta Lenint, azonnal Breznóra utaztam. Vajon ki lehet ez az ember, mikor s hol láthatta Lenint? Ezekhez hasonló kérdések foglalkoztattak s mielőbb választ szerettem volna kap­ni rájuk. A Garam menti kis város­kában hamar útbaigazítottak. Skáloš, az öreg harcos?! - ismételte meg a kérdést egy idősebb néni, s a főtér mögötti dombocskára mutatott. Ott lakik. S hogy ne „tévesszem" el az utat, elvezetett Skálošékhoz. Az asz­szony a szó barátja volt és dicse­kedve újságolta, hogy Skálošék sok levelet kapnak a Szovjetunióból... Eddig, ha nem is mertem kimondani, kétkedtem abban, hogy épp Breznón lakhat egy olyan ember, aki Lenint látta. A szovjet földről érkező sok levél talán ezzel is összefügg. Akkor mégiscsak igaz lehet... Megvallom őszintén, nagyot dobbant erre a szi­vem. Az élet ritka ajándéka, külö­nösen nálunk, találkozni és beszélni olyan emberrel, aki látta a világ for­máló proletárvezért, aki... De hadd mondja csak el Skáloš, a breznóiak „öreg harcosa". A konyhában a tűzhely mellett ült. Lábán fekete posztócsizma. Arca rán­cos. Nem csoda, hisz már hetvenegy éves. Csak a bajúsza ószes, haja alig deresedik. Amikor felállt, olyan volt testtartása, mintha lovon ülne. Később tudtam meg, hogy huszár volt. Csak fél szemére lát. Egyik szemét akkor vesztette el, amikor... Hagyjuk ezt későbbre, ez már a történethez tar­tozik. Megkérdeztem, valóban látta Le­nint? - Kitől tudja? Megmondtam Ismeri ő is az illetőt Leni n Ez az ismeretség közelebb hozott / •> fegyvert kaptak s harcba indultak az ellenforradalmárok ellen. Orenburg, Taskent és sok más helységnevet említett Skáloš. Sok helyen meg­fordultak, hogy győzelmet arassa­nak a vörös zász­lóval. Amikor Du­tov atamán kozák­jai ellen harcoltak, a lovasrohamban elvesztette fél sze­me világát... Ké­sőbb csekista lett Orenburgban. Ek­kor érte őt a nagy pillanat. 1920-ban tanfolyamra küld­ték Moszkvába. Lázban égett a vá­ros, tele volt vörös katonákkal. Vran­gel ellen folyt a háború, az Antant a lengyel földbirtokosokat és tőké­seket bújtatta fel a szovjet hatalom ellen. Május 5-éna Színház téren Lenin beszédet mondott a frontra induló vörös katonákhoz ... Skáloš itt látta Lenint, az emel­vényen beszélő Lenint. — Csak láttam őt, csak beszélni hallottam — mondja Skáloš, s látni lehetett, mint válik úrrá rajta az emlékezés. Újra odaképzelte ma­gát az emelvény közelébe, ahon­nan közelről láthatta a szovjet ha­talom megteremtőjét, láthatta szen­vedélyes mozdulatait, hallhatta szen­vedélyes hangját s egyszerre, aka­ratlanul is oroszul kézdett beszélni. bennünket. Hellyel kínált — Hosszú história ez - mondja. Közben megjött a felesége. Feltűnt, hogy ő sem őszül. Dús, fonott haja szénfekete. S milyen jóságos a te­kintete. Leült férje közelében és sze­mét rajta feledve hallgatta a „hosszú históriát". Ki tudja hányadszor?! Az izgalomtól fűtve sürgettem az öreg harcost, mondja már, mikor és hol látta...? S ő meg újra csak azt mondta, hosszú história ez, és gyer mekkoráról, a szegény, rongyos, me Lenin 1920. május 5-én beszédét mondja a moszkvai Színház téren, a mai Szverdlov téren a lengyel frontra induló csapatok díszszemléjén. járt az eszemben, amikor arra gon­doltam, hogy Skálošék mostanában sok levelet kapnak a Szovjetunióból. Talán csak nem az esküt tevő vörös katonákkal levelez?! Skáloš a feleségére mutatott. Az asszony a levelező! S a szénfekete, fonott hajú idős asszony elém tette a leveleket és beszélni kezdett. A brez­nói temetőben négy szovjet pilóta nyugszik. Sírjuk felett emlékművet emeltek s a kőre csak azt tudták rávésni, négy szovjet repülő... Ne­vüket nem ismerték. S ő, Skálošné fogadalmat tett, hogy élete végéig gondozni fogja a hősök sírját. A sírt virágok borítják, sokan megállnak mellette és emlékeznek ... — Az életüket adták értünk ­mondja Skálošné. Ez már külön történet, partizán­szavait idézte: „Veszélyben van a haza, elvtársak! Ma itt valamennyiünknek meg kell esküdnünk, ünnepélyesen meg kell történet. Külön kellene megírni. De fogadnunk, hogy egy emberként fo­gunk harcolni..." — S a vörös katonák egy ember­ként kiáltották: Lenin elvtárs, es­küszünk neked ...! mégsem! Ez szorosan összefügg az­zal, amit az öreg Skáloš mondott. S eszembe jutott a vörös katonák esküje, — esküjük, a kommunista eskü az utódok öröksége, mindig ele­° yV\ r , Ä\í rették őt. Leninért, az igazságért a zitlábas breznói béresf.úrol kezdett vérüket adM k, _ £n a y szo v_ aki iskolába sem járha­jet hatalomnak köszönhetem, hogy frontra**!" - ^ J"" rültem, olyan voltam, mint a bükk. lőgépben? S a postás csakhamar le­Szolga voltam, írni-olvasni sem véllel kopogtatott be hozzájuk. H. Sz. tudtam. És sok ilyen ember volt az Petroszjan ezredes így kezdte leve­oroszok közt is. S képzelje el, mit lét: Drága Zuzanna... Az ezredes a beszélni, tott... rú s őt Most már hagytam, nem szóltam közbe. Nem is szólhattam, mert úgy ömlött belőle a szó, mint a tavaszi áradat. Gondoltam, úgy bábusgatja azt a néhány percet, amíg Lenint láthatta, mint a hetedhét országból kapott mesés kincset. Előbb jól meg­tapogatja, minden oldaláról megcso­dálja a csomagot és csak aztán bont­ja fel... Drága kincs is ez az emlék, melyet nem lehet megvásárolni, el­lopni az embertől. Tulajdonosa csak megoszthatja emlékét másokkal, hogy örömet szerezzen nekik is ... Skáloš fogságba esett s újra szol­ga lett. Zsugori bátyuskáknál dol­goztatták. A Nagy Október vihara Nézem a konyhatüzhelye mellett Buzulukban érte. Ekkor egy Heves ülő két egyszerű, idős munkásem­Egy életre szóló emlék ez. Több ven valóság. A szovjet repülők is • vörös katonák voltak... Skálošné nem nyugodott meg ab­ban, hogy névtelen hősök sírját gon­dozza.. Levelet írt a Krasznaja Zvjoz­da. Ki tud a négy repülőről, akik a Szlovák Nemzeti Felkelés idején Brezno közelében bennégtek a repü­annál, történelem ez! — Lenin az igazat mondta a nép­nek — mondja Skáloš —, ezért sze­tett az erőskezű Lenin. Amikor láng­ban égett az ország, amikor minden oldalról támadták a szovjethatalmat, parancsba adta, hogy a vörös kato­náknak nemcsak harcolniok, hanem négy hős repülő parancsnoka volt. Eddig ő sem tudta, hol haltak meg harcostársai. 1944-ben a szlovák par­tizánok repülőteréről, a Tri Duby-ról indultak el egy éjszaka, hogy fegy tanulniok is kell! Hetenként kétszer! vert vigyenek a Felső-Garam menti A parancsnokunk ilyenkor elénk állt és ezt vezényelte: Elvtársak, iskoláz­tatás!... ő erre is gondolt! Ott, felkelőknek. A Breznóhoz közeli krtič­nái partizánrepülőtéren kellett volna leszállniok. De nagy volt a köd s ne­szovjet földön tanultam meg a betű- kirepültek a hegycsúcsnak. A gép vetést... Uljanovszkból jött a levél felrobbant... Rusztemov volt a gép parancsnok, fiatal komszomolista, aki már vagy nyolcszázszor bombázta a fasisztákat és segítette a csehszlovák . _ „ , . és lengyel partizánokat. „Rusztemov megyei Bognár nevezetű kovács meg- bert, a Skáloš-családot. Két ember mj n tji q ezt mondta: Ha rosszul ver­kérdezte tőle: — Szolga vagy? — Igen... — Egész életedre szolga akarsz Čierny Balog-i. Amikor megismerte maradni? Miért nem lépsz be az „ár mijába"?! - egy család. Gyermekük nincs. Az- jü k hitleréket, nem nevezhetjük ma­óta élnek együtt, hogy az „oreg har- gunka t komszomolistáknak!" - írja cos" hazajött, 1921-től. Az asszony i ev ei ében az ezr edes. ...Hálás vagyok a Skáloš-család­nak, hogy megtudtam e két történe­tet, a régit és az újat, melyek úgy Skálošt, Breznón cselédeskedett. Az­tán munkásasszony lett... Mind a _ ^ _ __ __ ^ ^ _ Š egy este, 1917. december 15-én ketten kommunisták... Nézem őket fonódnak" egybe,~"mľnt 'a* nappal "az maga Ján Skáloš lépett fogolytársai s akaratlanul az öreg Skáloš szavaira éjszakával És Skálošné újabb és elé: gondolok, a vörös katonák esküjére: ú;jab b leveleket kapott. Az egyiket - Tovább már nem szenvedünk, ki Lenin elvtárs, esküszünk neked...! Ruszt emov anyja Irta. Uljanovszkból, ön a vörös ármijába?! Az eskü egy életre szól, de annál is Lpnin s zülflvárosából iött a levél. jön a vörös ármijába? Egyszerre negyvenen jelentkeztek, magyarok, szlovákok, németek. Ruhát, Beszéltem Leninnel Először Kazanyban hallottam öt beszél­ni- egy tyári gyűlésen. Még most is emlékszem szavaira, amikor azt mond­ta: „A bolsevizmus nem ismer nemzeti megkülönböztetést, minden nemzet egy­forma." Másodszor Moszkvában a kórházban lá­togatott meg minket. A betegekről való gondoskodást ellenőrizte. Előre jelentet­ték, hogy jön, igyekeztünk rendet te­remteni. Egyszer csak beszalad egy tisz és elkiáltja magát: „Jön Lenin elv­társ!" Odaugrottam az ajtóhoz és olyan „Szmirno'.'-t (vigyázz) vezényeltem, hogy még a betegek is felugrottak. Le­nin mindjárt mondotta, a betegek ne keljenek fel. maradjanak csak nyugod­tan. Aztán hozzám fordult és megkér­dezte, mit kapunk enni, elegendő-e a koszt. Rávágtam: „Horoso, Lenin elv­társ!" Megkérdezte, kik vannak a szom­széd szobában és megnézte a szobákat. Itt is, ott is elbeszélgetett, kérdezge­tett. Igen barátságos volt... Lenin szülővárosából jött a levél, tovább él, az utódokban. A legdrá- melyben a hös repülő anyja me g_ gább örökség a kommunista-eskü. Ez köszön i skálošnénak, hogy gondozza fia sírját s azt írja, rövidesen ellá­togat Breznóra. Kujbisevből is írtak. Anna H. Jakovenkova írt onnan, aki­vel Skálošné állandóan levelez, és más szovjet asszonyok is levélben mondtak köszönetet azért, hogy gon­dozza a hősi halált halt szovjet ka­tonák sírját. De nemcsak gondozza, hanem csakhamar rávéseti az emlék­műre az eddig névtelen hősök nevét. Elsőnek Rusztemov nevét vésik a kő­be, aki halála előtt is azt mondta ezredesének: Ha rosszul verjük hit­leréket, nem nevezhetjük magunkat komszomolistáknak! Ez eskü! Élettel pecsételt eskü! A lenini vörös katonák esküje to­vább él az utódokban, tovább él, mert Lenin eszméje mindazokat, akik szeretik az életet, a boldog, szabad ember éietét, esküre kötelezi, esküre a mi nemzedékünket, az utánunk jö­vőkét, a jövő minden nemzedékét, hogy szerinte igazodjunk az életben és diadalra vigyük vörös zászlónkat, kivívjuk a kommunizmus világgyőzel­mét! Petrőczi Bálint Igy emlékezik vissza Baumgörter Mi­hály, a volt vörös katona találkozásá­ra Leninnel. Most Dobiinán él, 69 éves, a dobiinai nemzeti bizottságon dolgo­zik. 1915—16-ban Przemysl várát védte­parancsszóra, aztán fogságba került. Sok viszontagságon át 1916-ban már a Don vidékére került, ahol a szaranszki táborban 28 000 fogollyal együtt kín­lódott. A tábor egyik oldalán a vörös katonák, a másik oldalán Kerenszkij fehérgárdistái álltak. Mindkét fél csat­lakozásra szólította fel a láger lakóit. Persze a foglyok a vörösökhöz álltak. Igy lett Mihály bácsi is vörös katona. Következett a harc, betegség, malária, sebesülés és a kórház, majd a haza­menetel. Mihály bácsi a vasúti ezred katoná­jaként ment el és haza jött mint vö­rös katona. Sohasem felejti el találkozá­sát Leninnel. Mindig szívesen beszél róla. VAJDA JÓZSEF, Rožňava. -Qrősebbekaz óceánnál (X. folytatás) — Jó volna megfürödni és aztán megborotválkozni... A másik hozzáteszi: — Ebédelni sem volna rossz. — Ne féljetek, fiúk, minden meg­lesz. Fürdő is meg borbély is, ebéd is, — bíztatja társait Zigansin. — Föltétlenül! - helyeselnek ren­dületlen bizakodással a többiek. Február tizenhetedikén a naszád fölött sirályok és viharmadarak szálltak el. Valaki elkiáltotta magát: — Közel a föld! Fedotov azonban, aki jól ismerte a tengert, elmondta, hogy a vihar­madarak gyakran két-háromezer ki­lométerre is eltávozik a partoktól a nyílt tenger fölé. Ennek ellenére hosszan, figyelmesen követte tekin­tetével a madarak röptét, kutatta a távoli látóhatárt. Ebéd után észrevették, hogy a ha­jó oldala mellet egy nagyobb fajta hal bukkant fel. — Gyerünk halászni! — adta ki a parancsot Zigansin. A naszádon véletlenül maradt egy kisebb háló. A parancsnok elővette, kiteregette, súlyt erősítettek hozzá és a hálót a vízbe eresztették. E pil­lanatban erős hullám kapta oldalba a hajót, kitépte a hálót a kezük­ből... Horgászni próbáltak: egy konzerv­dobozból hegyes bádogdarabot vágtak ki, behajtották a végét és zsinór­hoz erősítették. A hal nem harapott rá. A hajó baloldala mellett váratlanul egy nagy cápa jelent meg. Másfél­két méter hosszú lehetett. Elriasz­totta a halakat, s hol jobb, hol bal­oldalt tűnt fel, hol megbújt a naszád alatt. A cápa félelmetes óceáni vendég, s ha felbukkan egy bajba jutott hajó közelében, ez sohasem ígér semmi jót. A négy katona azonban mit sem törődött a tengerész-babonákkal, még örültek is, amikor megpillantották a ragadozót. Cápák nem igen fordul­nak elő az északi tengereken. Meg­jelenése arra mutatott, hogy a na­szád dél felé sodródik, s hamarosan az óceánjáró hajók útvonalába kerül. — Próbáljuk megszigonyozni! — kiáltott fel Zigansin. Felkapta a csáklyát, magasba emel­te, céizott, s mihelyt a cápa felbuk­kant a hajó oldala mellett, feléje lódította. Célt tévesztett. Három társa csalódottan felkiáltott. De még maradt remény, hogy élel­miszerkészületüket hal húsával egé­szítsék ki. Egy nagy szögből horgot készítettek, de a cápa csalétek nél­kül nem akarta bekapni. Még sokíig követte a naszád útját, keringett kö­rülötte, mintha a négy katonát csú­folná, úszkált a hajó oldala mellett. Ezen a napon, amelyet a balsikerű halászat tett emlékezetessé, elhatá­rozták, hogy felére csökkentik az élelmiszeradagot. A négy embernek napjára immár nem jutott több két burgonyánál és két kanál daránál. Zsír egy csepp sem maradt. Édesvíz-készletüket esővízzel pó­tolták. De így is egyre fogyott. A fejadag kezdetben öt, majd csak három korty volt naponta. Felvirradt február huszonharmadi­ka. Ezt a napot mindig nagy ünnepnek tekintették. Amikor még iskolába jár­tak, az úttörő szervezet gyűlésein a háború résztvevői beszéltek nekik a vörös csillagos katonák hősiességé­ről és bátorságáról, merész hadmű­veleteikről, nagyszerű győzelmeikről. Amikor legénysorba cseperedtek, Zi­gansin, Fedotov, Poplavszkij, Krjucs­kovszkij e napon nemegyszer hall­hattak előadásokat a szovjet fegyve­res erők legyőzhetetlenségének for­rásairól. A hadseregben ez a nap azzal kezdődött, hogy ünnepélyesen felolvasták a honvédelmi miniszter napiparancsát. Ezt követte az egység vezetőjének a na­piparancsa, amely­ben közölte a ki­tüntetettek nevét és üdvözölte azo­kat a katonákat, akik a kiképzés során leginkább kitüntették magu­kat. Majd ünnepi, ebéd következett, beszélgetés a pa­rancsnokokkal r*' utána a műkedvelő művészek hang­versenye. Egy szó­val örömös ünnep­nap volt, énekkel, muzsikaszóval, vígsággal. Ma messze yan­nak bajtársaiktól, messze vetődtek az egységüktől. Távol töltik ezt a napot a drága szovjet földtől. Az óceánon hánykoló­dó kis naszád le­génysége mégis megmaradt a szov­jet hadsereg bár kicsi, de fegyel­mezett katonai egységének. (Folytatjuk.) A LEGJOBB BARÁT A napokban Bratisla­** va magyar nép­könyvtárát látogattam meg. Kedvesen mosolygó elvtársnö fogadott, Grék Imréné, a könyvtár veze­tője, aki szívesen ka­lauzolt a könyvek biro­dalmában. A falak mellett köny­vekkel zsúfolt polcok, kö­zépen asztalok, a falitáb­lán a legújabb könyvek borítólapjai vonják ma­gukra a figyelmet, a sa­rokban pedig virág dísze­leg. 10 260 szépirodalmi, politikai és szakkönyvben válogathat az olvasók 1514 személyből álló, ál­landóan gyarapodó tábora. — Sok régi tagunk van — mondja Grek elvtárs­nő — leginkább nyugdíja­sok, akik főleg Jókai, Mó­ricz, Mikszáth kedvelői, de gyakran kérik az orosz klasszikus írók munkáit is. Vannak olyan olvasók, akik szinte évenként át­olvassák Tolsztoj: Anna Ksrenyina, Dosztojevszkij Bún és bűnhődés című regényét. Közben megsze­rették Szabó Béla: A csa­lád kedvence, legújabban Az élet peremén című müvét, Lovicsek Béla: Ha­ragosok. Mács József: Pi­pafüstben című írásait. Hečko Vörös bor e. regé­nyét is nagyon gyakran keresik. Ribovics Rudolf bácsi hetenként kétszer is meg­jelenik a könyvtárban, át­lapozza a legújabb köny­veket. s mindig választ belőlük. A tetszését meg­nyerő könyveket aztán meg is vásárolja s me már gazdag könyvtára van. Géczy Mária, nyugalma­zott tanítónő is hetenként látogatja a könyvtárat. — Legszívesebben minden üj könyvet elolvasnék — mondja mosolyogva, maid hozzáteszi: — Nagyon tetszett nekem Thury Zsuzsa: A jó fiú c. tár­sadalmi regénye, melynek olvasását a napokban fe­jeztem be. Most pedig Margita Figuli: Ifjúkor c könyvét viszem el, gyer­mekkorom emlékeit kuta­tom majd benne. A könyvtárnak ifjú lá­togatói is vannak, őket leginkább a kalandos könyvek érdeklik. Verne Gyula regényeit, Hanzel­ka-Zikmund útleírásait és technikai újdonságokat tartalmazó könyvek lap­jait forgatják. A diákok megtalálják itt a kötelező olvasmányok anyagát, sót tanulmányaikhoz segéd­anyagot tartalmazó köny­veket is. A könyvtár kapcsolatot tart fenn más könyvtárak­kal, pl. Ostravával, Tren­čínnel kölcsönzést bonyolí­tanak le. Ezenkívül egyes bratislavai üzemekben ol­vasóköröket és kis k'önyv­kíállításokat rendez. Sike­resen folyik ez például a Figaró üzemben. Irodal­mi estéket is tartanak a könyvtárban írók, költök részvételével és exkurziók keresik fel a könyvtárat. — Szép számmal van könyvünk, sokan olvasnak, de sajnos, még sok olvasó nem tudja a könyvet megbecsülni — hangzik el a panasz. — Vannak, akik elfelejtik, hogy a könyv hü és jó barát, a jóbaráttal pedig őszinte szeretettel kell bánni. A barátságot ápolni kell, hogy sokáig tartson. Ügy gondolom, hogy az elvtársnőnek igaza van. KŐSZEGI ZSUZSA ŰJ szö 5 * 1960. április 20.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom