Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-17 / 107. szám, vasárnap
Vffőg proletárjai, egyesiüjetékl UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. április 17. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 107. szám. »r A NEP KEPVISELOI Felelősségteljes elhatározás előtt állunk: kit jelöljünk képviselőnek? Nem olyan egyszerű a kérdés, mint ahogy az első pillanatban tűnik. Idézzük csak a választási jelszót: A szocializmus legjobb építőit a nép képviselőivé! A legjobbakat ... Sokan, nagyon sokan vannak ilyenek, akik a szocializmus építésében kitűntek jó munkájukkal és példamutatásukkal még lelkesebb tevékenységre serkentették munkatársaikat. Szabad életünk tizenöt évében szárnyakat kapott a dolgozó ember alkotó kezdeményezése. A cselekvés lendülete, az egyre jobb és jobb eredmények elérése lett munkánk jellemzője. Kommunista pártunk vezetésével megtanultuk: úgy fogunk élni, ahogy dolgozunk. Pártunk a szovjet tapasztalatokból okulva elsajátítatta velünk a szocializmus építésének bevált módszereit, arra vezetett bennünket, hogy minél hatékonyabbá tegyük a gazdasági és kulturális építést. Ebben a nagy küzdelemben — mely most a CSKP XI. kongresszusa határozatainak teljesítése során a szocializmus építésének befejezésében s a fejlett szocialista társadalom építésében csúcsosodik ki — a szocialista építőmunka hőseinek tíz és tízezrei születtek. Mindnyájan — kommunisták és pártonkívüliek egyaránt — a szocializmus, a kommunizmus ügyének odaadó harcosai, akik a gyárakban, a szövetkezeti földeken, az állami gazdaságokon, a párt-, a társadalmi és az államhatalmi szervekben, a tudomány, a kultúra, a művészet szakaszán szívvel-lélekkel azért fáradoznak, hogy munkásságukkal elősegítsék pártunk célkitűzéseinek valóra váltását, a kommunizmus ügyének győzelemre vitelét, ami a dolgozó ember egyre szépülő s terebélyesedő, mind gazdagabbá váló életének megteremtését jelenti. S e tíz és tízezer példás dolgozó közül most kire is essen választásunk? Csak természetes, hogy olyan képviselőket akarunk választani, akik választási körzetükben becsületesen és tevékenyen fognak dolgozni és segítséget fognak nyújtani választóiknak a felvetődő problémák megoldásában. Igényes és igen felelősségteljes a képviselő küldetése. Különösen az utóbbi években vált azzá, amikor a szocialista demokrácia elmélyítésével évről évre növekedett aktivitásuk s pártunk tanítása és kezdeményezése folytán a dolgozók tömegei mind szélesebb körben kapcsolódtak be az államigazgatás és a gazdaság közvetlen irányításába. Ebben az önkéntes társadalmi munkában új típusú emberek nevelődtek ki, akik nemcsak az építőmunkában jártak elől, hanem igen gyakran a dolgozók kezdeményezésének élére álltak, bevonták őket az államigazgatásba, a közös ügyek intézésébe, irányításába. S mindezt önkéntesen, fizetség, nélkül tették és teszik, ami magasfokú politikai öntudatra vall, arra, hogy tisztában vannak cselekvésük jelentőségével — mondván, amit tesznek, kötelességüknek tartják, a társadalom, a szocializmus érdekében cselekszenek. így joggal láthatjuk bennük Lenin ama gondolatának valóra váltóit, mely a népnek az államigazgatásban való részvételéről szól, azokat, akik képesek arra, hogy az elkövetkező időszakban kezdeményezően olyan szervező munkát fejtsenek ki, hogy valamennyi dolgozót bevonhassák az államügyek és a gazdaság irányításába és igazgatásába. A mostani területi átszervezéssel kapcsolatban a nemzeti bizottságok jogkörének bővítése is ezt a feladatot tűzi ki számukra. Ez a helyzet teszi felelősségteljes feladatunkká a képviselők jelölését. A legjobbak közül a legjobbakra kell esnie a választásunknak, akik mellett bátran kiállhatunk és mint közös jelöltjeinkre, a Nemzeti Front jelöltjeire egységesen adjuk majd reájuk szavazatunkat. A szocializmus legderekabb harcosai mellé állunk ki, azok mellé, akiket a dolgozó nép maga választ s bíz meg azzal az igen komoly feladattal, hogy képviselje őt az államhatalom szerveiben. Azok mellé állunk, akikben bízunk és bizonyosak vagyunk abban, hogy bizalmunkat jó munkájukkal, küldetésük teljesítésével fogják kiérdemelni. A képviselők jelölésénél nemcsak az a fontos, hogy pl. figyelemmel legyünk a nemzeti bizottságok szociális és politikai összetételére, hanem főleg arról van szó, hogy a legjobb dolgozókat, munkásokat, szövetkezeteseket, a dolgozó értelmiség tagjait jelöljük a nemzeti bizottságok képviselőivé, akik a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti határtalan odaadásuk mellett biztosítékot nyújtanak arra, hogy a képviselő jelentős és becsületbeli funkcióját el tudják látni. Olyan képviselőket jelölünk, akik a nemzeti bizottságok plénumában, tanácsában, állandó bizottságaiban tolmácsolni tudják majd a választók véleményét, valóra tudják váltani értékes építő javaslataikat, akik az állami, társadalmi érdekekkel összhangban fognak harcolni községük, járásuk és kerületük fejlesztéséért s határozottan síkra szállnak a párt és a kormányhatározatok teljesítéséért. Olyan képviselőket jelölünk, akik körültekintő munkájukkal, a társadalom érdekében végzett tevékenységükkel növelni fogják a nép képviselőinek tekintélyét. Amikor a dolgozók gyűlésein megtárgyaljuk a képviselők jelölését a nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba, a személyeket érintő egyöntetű elhatározásunk a legméltóbban fogja kifejezni a szilárd és erős néphatalom, a vezetőnk, Csehszlovákia Kommunista" Pártja iránti hűségünket, odaadásunkat, azt a harcos elszántságunkat, hogy hazánkban, — mely a Szovjetunió vezette szocialista tábor sziklaszilárd bástyája, — pártunk vezetésével győzelemre visszük a szocializmus és a kommunizmus ügyét. Az idei választások során — melyekre felszabadulásunk 15. esztendejében kerül sor — az egész világ előtt újra bizonyságot teszünk arról, mily mély gyökeret vert bennünk a szocialista haza iránti szeretet és a proletár nemzetköziség lenini elve, mily megbonthatatlan testvéri egység kovácsolja egybe hazánk népeit és nemzetiségeit. Ez az egység erőt és győzelmet jelent! A kommunizmus, a béke győzelmét! 105 LAKÁST ÉPÍTETTEK TERVEN FELÜL (ČTK) — A gottwaldovi Magasépltészeti Vállalat dolgozói túlteljesítették a május l-e és felszabadításunk ló. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségüket. Ez év első negyedében terven felül 105 lakást építettek. E sikerükhöz nagy mértékben hozzájárult, hogy a / építkezéseken két műszakban dolgozta*. \ A cukorrépa vetése nem tűr halasztást A mezőgazdaságban dolgozók legsürgősebb feladata a cukorrépa mihamarábbi elvetése, mivel a napokban fejeződik be vetése agrotechnikai határidejének időszaka s a késedelem a terméshozam csökkentését jelentené. A Fil'akovoi Állami Gazdaság nemcsak hogy végzett a vetéssel, hanem a šídi és fil'akovoi udvarok kisorolt cukorrépáját már sarabolják. Hasonló a helyzet a Bol'ki Egyeséges Földműves-szövetkezetben — mint ahogy Sólyom László levelezőnk írja —, Ha belapozunk a tavalyi jelentésekbe, arra a meggyőződésre jutunk, hogy április 14-én a cukorrépamag 98,2 százaléka a földben volt. Ez évben pedig ugyanerre a dátumra egy kerületnek serp sikerült elérni ezt a mennyiséget, mivel Bratislava 79,7 százalékra, Nitra 84,5 Banská Bystrica 64,4 Žilina 63,7 Košice 69,3 " Prešov 65,5 M teljesítette feladatát, melynek átlaga szlovákiai méretben 78,4 százalékot tesz ki. Tehát a tavalyihoz viszonyítva közel 20 százalékos lemaradást mutat. A bratislavai kerületben a šamoríni járás után a Dunajská Streda-i jelentette a vetés befejezését. Ez évben 17 hektárral többet, azaz 1057 HEKTÄRT VETETTEK BE CUKORRÉPÁVAL. A čalovói és seneci járás is jelentette a cukorrépa vetésének befejezését. Lényegében a malackyi járásban és a galántaiban is csak órák kérdése, hogy az utolsó mag is a földbe kerüljön. • •••••••••••• AHOL A KIZÖLDÜLT CUKORRÉPÁT MÁR SARABOLJÁK. A štúrovói járásban levő Nánai Állami Gazdaságban is a sarabolást végzik, s egy hét múlva az egyelésbe kezdenek. A kukorica vetését is szor" galmazzák. Április 15-én több mint 80 hektáron már földben volt a mag. Szlovákia többi déli járásában is hasonló a helyzet. A Bajéi Állami Gazdaság gyulai részlege (Nové Zámky-i járás) tíz hektáron NÉGYZETESEN VETETTE EL A KUKORICÁT. A hurbanovói járásban több mint 100 hektáron került földbe a mag, hat szövetkezetben négyzetes-fészkesen vetették. Mind a Bajéi, mind a Nánai Állami Gazdaságban a kukorica gondozásánál a komplex gépi eljárást alkalmazzák, hogy ezáltal csökkenthessék a kukoricatermesztés kiadásait. us A MAI SZÁMBAN: JA Csehszlovák Köztársaság új alkotmányának alapelvei) és a választások előkészítése Antonín Novotný elvtárs beszéde a CSKP Központi Bizottságának 1960. április 7-8-i ülésén Hazánkban rendkívül kedvezőek a tudományos munka kibontakoztatásának feltételei A Csehszlovák Todomínyos Akadémia XI. közgyűlése A žateci Komlótermesztő n. v. szakembereinek Vladimír Uaixne* vezette öttagú csoportja, a partizanskei Állami Gazdaság Karlov Dvor-i osztályához tartozó 458 hektáron komlót telepített. A žateci szakemberek ugyanitt még ez év őszén további 5 hektáron telepítenek komlót. A felső nyitrai területen 1965-ig összesen 35 hektáron termesztenek majd komlót. Képünkön: Jaroslav Šafárik és Pavol Nikolov Karlov Dvorban komlófuttató-vázat állítanak fel. (Koloman Cích felv. - ČTK) (ČTK) — A Csehszlovák Tudományos Akadémia XI. közgyűlése szombaton, április 16-án Zdenék Nejedlý miniszter, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke irányításával az akadémia új rendes tagjainak és levelező tagjainak megválasztásával folytatta munkáját. A közgyűlés résztvevői legelőször egyöntetűen megszavazták 8 államban élő 12 kiváló külföldi tudós megválasztását a Csehszlovák Tudományos Akadémia rendes tagjaivá. Zdenék Nejedlý miniszter, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy hazánk legfelsőbb tudományos intézményének e tette teljes összhangban van államunk politikájával, amely különösen most, amikor a béke valamennyiünk szívügye, a nemzetek egyetértésére törekszik. A Csehszlovák Tudományos Akadémiának jelenleg összesen 16 külföldi rendes tagja van. Teljes erővel folynak a választási előkészületek BRATISLAVA - A bratislavai Övárosházán pénteken ülést tartott a Szlovák Nemzeti Front bővített városi bizottsága, amelyen megtárgyalták a nemzetgyűlési választások, a Szlovák Nemzeti Tanács és a nemzeti bizottságok választásainak előkészítését. A küszöbönálló választások előkészületei már teljes iramban folynak. A bratislavai körzeti nemzeti bizottságok mát befejezték a házak és lakások felülvizsgálását és a választók összeírását. A közeli napokban megkezdi munkáját 57 agitációs központ, ahol előadásokat tartanak a város fejlődéséről és beszélgetéseket rendeznek a választókkal. Az első agitációs vasárnap és egyben az agitációs központok felkészültségének fő próbája április 24-én lesz. Az agitációs csoportok tagjain kívül a választókat meglátogatják a nemzeti bizottságok, a választási bizottságok tagjai, valamint a társadalmi szervezetek funkcionáriusai is, hogy válaszoljanak kérdéseikre és magyarázattal szolgáljanak. Az orlíki vízierőmű óriásturbinája (ČTK) - Az orlíki vízierőmű Kaplan-turbinája a világ első tízlapátos turbinája lesz, amely a víz jelentős esése mellett fog működni. Alkotói - a blanskói ČKD n. v. konstruktőrei munkáját a brüsszeli világkiállításon is nagyra értékelték. A tízlapátos turbina nagy teljesítőképességével hathatós segítséget nyújt energetikai hálózatunknak. A teljesen automatizált orlíki energetikai berendezéseket az állami diszpecsing távolból is irányíthatja. A blanskói ČKD n. v. szerelői jelenleg arra törekednek, hogy a kitűzött határidő előtt teljesítsék az új ütemtervet és az első turbinákat már jövő év március 8-án üzembe helyezhessék. A bratislavaiak hat képviselőt választanak a nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba, 22 képviselőt a kerületi nemzeti bizottságba és 150-et a városi nemzeti bizottságba, valamint 667 képviselőt a körzeti nemzeti bizottságokba. (Folytatás a 2. oldalon) | A közgyűlés azután egyhangúlag 12 új akadémikust és 32 új levelezőtagot választott az akadémia intézeteiben az egyes szakágazatok kísérleti munkahelyein működő cseh és szlovák tudományos dolgozók sorából. A Csehszlovák Tudományos Akadémia jelentős társadalmi küldetésével és a közgyűlés pénteken hozott határozatában kitűzött lényegbevágó kutatási feladatokkal összhangban így nagymértékben növelte tudományos teljesítőképességét. Az a tény, hogy a csaknem 50 akadémikus éj levelező tag sorában aránylag nagy a fiatal tudósok száma, nemcsak az új, kiváló szakképzettségű tudományos káderek gyors növekedéséről, hanem arról is tanúskodik, hogy hazánkban rendkívül kedvezők a tudományos munka kibontakoztatásának feltételei. Számos kiváló szlovákiai tudós megválasztása a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia jövőbeli legszorosabb együttműködésének szelleméről tanúskodik. A Tudományos Akadémiának jelenleg 68 rendes tagja — akadémikusa — és 117 levelező tagja van. A közgyűlés a Csehszlovák Tudományos Akadémia további elnökhelyettesévé Ivan Málék akadémikust választotta. A Csehszlovák Tudományos Akadémia XI. tavaszi közgyűlése kitűzte a harmadik ötéves terv éveire tudományunk fő feladatait és intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy tudományos dolgozóink minden erejüket e feladatok megoldására összpontosítsák. Minél gyorsabb a termelés és a nemzeti jövedelem növekedése, annál több beruházást eszközölhetünk a népgazdaságba s fordítva: minél nagyobbak a beruházások, annál gyorsabban növekszik a termelés műszaki színvonala és ezzel egyidejűleg a nép életszínvonala. Az elmúlt években, amint azt a mellékelt grafikon is szemlélteti, a népgazdasági beruházások gyors ütemben növekedtek. A beruházási 'írtiyagi eszközök javarészét az ipar, a lakásépítés, a mezőgazdaság, a forgalom, az iskolaügy és a kultúra fejlesztésére fordítottuk. Az elkövetkező időszakban, a harmadik ötéves terv éveiben a népgazdasági beruházások még nagyobbak lesznek és öt év alatt elérik a 312 milliárd korona összeget. i k I