Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-15 / 105. szám, péntek

A CSKP KB üdvözlő levele Spanyolország Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulójára Spanyolország Kommunista Pártja Központi Bizottságának Drága elvtársak! Spanyolország Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulója al­kalmából forró elvtársi üdvözleteinket küldjük Önöknek és minden spa­nyol kommunistának. Spanyolország Kommunista Pártja fennállásának egész ideje alatt hű­ségesen szolgálta a spanyol dolgozók érdekeit és mindig a demokratikus, haladó irányzatú Spanyolországért folytatott küzdelem élén állt. A polgárháború idején a fasizmus ellen, s a szabadság és a demokrá­cia magasztos eszméiért fegyverre! a kezében hősiesen harcoló spanyol nép vezető ereje volt. A demokratikus erők és a fasizmus ezen össze­csapása idején jelentősen elmélyült az egész világ munkásosztályának harcos szolidaritása, megszilárdult a proletár nemzetköziség szelleme. Spanyolország Kommunista Pártja következetesen törekszik az ország demokratikus erőinek egyesítésére az alapvető emberi jogokat sárba tiprő és ismét fasiszta terrort alkalmazó Franco-rendszer elleni harcban. Spanyolország testvéri kommunista pártjának sok sikert kívánunk a spanyol nép létérdekeiért, a demokráciáért, a haladásért és a békéért vívott harcában! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága A CSKP KB üdvözlő távirata Új-Zéland Kommunista Pártja kongresszusának (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Oj­Zéland Kommunista Pártja kongresszusának a következő üdvözlő távira­tot küldte: Drága elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szívből jövő üdvözletét küldi az Önök kongresszusának és sok sikert kíván Oj-Zéland Kommunista Pártjának az ország dolgozó népe érdekeiért, a békéért és a szocializmusért vívott harcban. Éljen Üj-Zéland Kommunista Pártja! Éljen a nemzetközi kommunista mozgalom megingathatatlan marxi­lenini egysége! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Üdvözlő táviratok a függetlenséget nyert két afrikai országnak (ČIK) - Viliam Široký miniszter­elnök Mobido Keito úrnak, a Mali Szövetség miniszterelnökének és Phi­libert Tsziranana úrnak, a Malgas Köztársaság elnökének a két ország függetlenségének elnyerése alkalmá­ból üdvözlö táviratot küldött, me­lyekben közölte, hogy Csehszlovákia népe a rokonszenv érzésével követi a két ország nemzeteinek függet­lenségi harcát. Ázsia és Afrika népeit egyesíti szabadságtörekvésük ; A konakryi szolidaritási értekezlet folytatja munkájái A CSKP KB áprilisi ülése határozatainak teljesítéséért A CSÉP EB küldötte Belgium Kommunista Párt­jának kongresszusán (ČTK) - Csütörtökön április 10­én repülőgépen Brüsszelbe utazott Gustáv Souček elvtárs, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője, aki a CSKP KB küldötteként részt vesz Belgium Kommunista Pártjának 13. kongresszusán. A ruzyni repülőtéren Souček elvtárstól a CSKP KB dolgo­zói vettek búcsút. Konakry (ČTK) - Az ázsiai és af­rikai országok szolidaritási értekez­letének szerdai ülésén Liao Hang-csi kínai küldött felszólalásában kiemel­te a kairói értekezlet óta bekövet­kezett nagy nemzetközi átalakuláso­kat. Meggyőződését fejezte ki, hogy az imperialisták kísérletei nem tud­ják megbontani Ázsia és Afrika né­peinek egységét. Bejelentette, hogy Pekingben megalakul Kína és Afrika népeinek baráti szövetsége. A vietnami küldött a bandungi és kairói értekezlet történelmi jelentő­ségét méltatta. Elitélte az amerikai imperialisták ázsiai provokációit és őket vádolta Vietnam kettéosztott­Jságával. Követelte az amerikaiak lao­4-szi provokációinak beszüntetését és a dél-vietnami katonai támaszpontok felszámolását. LENINI NAPOK ía népi demokratikus országokban Afganisztán új követe Václav Dávid külügyminiszternél (ČTK) — Sayed Kasszem Rishty, Afganisztán új rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere meg­bízólevele átadásával kapcsolatosan szerdán, április 13-án bemutatkozó látogatást tett Václav Dávid kül­ügyminiszternél. Jelen volt Oldrich Sicha, a Külügyminisztérium diplo­máciai protokollfőnökének helyette­se is. BRATISLAVA — Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának Központi Bizottsága ez év április 7- és 8-i ülésén egész pártunk és népünk elé nagy feladatokat tűzött, melyek sikeres teljesítése határtalan je­lentőségű hazánk valamennyi lakosa szá­mára. A nyugat-szlovákiai kerület kerü­leti pártbizottsága ezért április 13-án ülést tartott Bratislavában, hogy tájékoz­tassa tagjait a CSKP KB irányelveiről és határozatairól, aminek alapján a kerület pártszervezeteit a következő három fő feladat teljesítésére készítsék elő: a vá­lasztások előtti kampány sikeres megren­dezésére, a köztársaság új. szocialista alkotmányáról sorra kerülő vitára. A fő beszámolót Alexander Dubček elvtárs, az SZLKP KB irodájának póttagja, a kerületi pártbizottság vezető titkára adta elő. Az új alkotmány javaslatát JSn Janik, a kerületi pártbizottság titkára ismertette. Az ezt követő vita arról tanúskodott, hogy a pártmunkások helyesen értelmezik pártunk határozatait és biztosítják érvény­rejuttatásukat. A kerületi pártbizottság teljes ülése azután a nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek je­lölésével kapcsolatos kérdésekkel foglal­kozott. Az SZLKP kerületi bizottságának tel­jes ülése befejezésül határozatot hozott s CSKP KB április 7-i és 8-i teljes ülése következtetéseinek politikai-szervezési biztosítása érdekében. KOSICE (Tudósítónktól) Košicén április 13-án a kerületi pártbizottság bővített plénumán ülést tartott, melyen részt vettek a prešov! járási pártbizottság tag­jai, valamint mindkét kerületi nemzeti bizottság funkcionáriusai és a Nemzett Front szervezetei. Emil Chlebec, a kerü­leti pártbizottság vezető titkára ismer­tette a CSKP KB április 7-i és 8-1 ülé­sének határozatát, az új alkotmányter­vezetet, valamint a nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba tartandó választások elő­készületeit. A kerületi pártbizottság plénuma meg­tárgyalta a CSKP KB javaslatát a nem­zeti bizottságok jogkörének és felelőssé­gének kibővítésére, valamint a szocialista törvényesség elmélyítésére irányuló to­vábbi intézkedéseket. Vojtech Choleva, a Košice! Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke felszólalásában konkrét formában ismertette a nemzeti bizottságok gazdasági, szociális és kul­turális jogkörének kibővítését. A kerületi pártbizottság és a Nemzeti Front szervezetei minden erejüket és fi­gyelmüket a választások előkészületeire és az új alkotmány megismertetésére for­dítják. A nyilvános gyűléseken, a lakos­sággal folytatott beszélgetéseken szem előtt tartják az ipari és a mezőgazdasági termelés feladatainak teljesítését. Erre fogja mozgósítani a párt a kerület dol­gozóit. A kerületi pártbizottság plénumának határozata kitűzi a pártszervezetek ama feladatait, amelyekkel a dolgozók széles tömegeit a CSKP KB április 7-i és 8-i határozatának megvalósítására mozgósít­ják. (ms) A SVÉD NAGYKÖVET PRÁGA FŐPOLGÁRMESTERÉNÉL (ČTK) - Kari Fredrik Almqvist Svédország új csehszlovákiai rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövete csütörtökön, április 14-én bemutat­kozó látogatást tett Adolf Svobodá­nál, Prága főpolgármesterénél, aki­vel együtt a Vítkov hegyre ment, ahol megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. Ä Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége titkárságának levele (ČTK) A szövetségi parlament elnök' nek, Bonn. A Demokratikus Jogászok Nemzetköri Szövetségének titkársága e napokban Prá­gában tartott ülésén megvizsgált olyan dokumentumokat, amelyekből kitűnik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság igazságszolgáltatásában tisztséget betöltő több mint ezer bíró és ügyész a volt hit­lerista különleges bíróságok és katonai törvényszékek tagja volt, s személyesen felelős több ezer halálltélet kimondásáért. A német hivatalos körök egyáltalán nem vették tudomásul a Németországban és a többi országokban emelt tiltakozásokat, amelyek e bírók és ügyészek leváltását és megbüntetését követelik. Ellenkezőleg a német szövetségi kor­mány e személyeket pártfogásába vette azzal, hogy igazságügyminisztere 1960. március 17-én a Bundestag igazságügyi bizottsága előtt kijelentette, hogy ezek a büntettek 1960. május 8-ával elévülnek. Anélkül, hogy poleaiizálni akarnánk e kijelentés lényegével, amely ellenállást váltott ki az illetékes német jogászok körében, hangsúlyozni óhajtjuk, hogy e bírák és ügyészek meghagyása tiszt­ségükben megengedhetetlen, mert az ö feladatuk az emberi jogok és a demok­ratikus szabadságjogok védelme, a hit­lerizmus felújításának meggátlása s a Német Szövetségi Köztársaságban a nem­zetközi jog elvei és az Egyesült Nemze­tek alapokmánya iránti tisztelet biztosí­tása. Erkölcsi szempontból érthetetlen, hogy azok az emberek, akik emberöléseket és gyilkosságokat követtek el, kormányuk szemében méltók lehetnek tisztségek be­töltésére az igazságszolgáltatásban csupán annak alapján, hogy már 15 vagy 20 év múlt el bűntetteik elkövetése óta. Jogi szempontból a szövetségi kormány álláspontja ellentétben áll a potsdami egyezménnyel s általában a nemzetközi jog ama rendelkezéseivel, amelyeket a né­met fasizmus és militarizmus felszámolá­sa s felújításuk meggátlása érdekében hoztak. Ugyanakkor ellenkezik a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányában le­rögzített rendelkezésekkel. A Demokra­tikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének titkársága azzal a felhívással fordul a szövetségi parlamenthez, tegye meg a kellő lépéseket eme állapot felszámolásá­ra, amely nem segíti elő a nemzetek bi­zalmát abban, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban demokrácia és igazságos­ság uralkodik. Ez pedig gátolja a nem­zetközi feszültség enyhülését. Joe Nordmann, a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének főtitkára Szovjet újságíró Zdenék Nejedlý miniszternél (ČTK) — Dr. Zdenék Nejedlý mi­niszter, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke csütörtökön, ápri­lis 14-én bemutatkozó látogatáson fogadta Szergej Boriszovics Szutoc­kijt, a Szovjetszkaja Rosszija moszk­vai lap szerkesztőjét, a szovjet új­ságírók jelenleg hazánkban időző küldöttségének tagját, akivel hosz­szabb ideig szívélyesen elbeszél­getett. £ VARSÖ (ČTK) - A népi Len­gyelország Vlagyimir Iljics Lenin születése 90. évfordulójának meg­ünneplésére készül. A főiskolák tu­dományos értekezleten foglalkoznak Lenin életével és forradalmi müvé­vel. A poznani egyetem értekezle­tén „Lenin a tudós, teoretikus és gyakorlati vezető" tárgykörről tar­tottak előadást a lengyel tudósok. A párt elméleti lapja, a Nowe Drogi cikket közölt Ochabnak, a Központi Bizottság titkárának és a politikai iroda tagjának tollából „A marxiz­jfmus-leninizmus — a munka és a harc iránytűje" címmel. Ezenkívül több elméleti munka foglalkozik Le­nin életművével. Az egyik varsói könyvkiadóban kétkötetes gyűjteményben jelentek •meg Lenin kortársainak emlékei. 4 A Lengyel-Szovjet Baráti Szövet­ség a lengyel-szovjet barátság és kölcsönös segélynyújtási szerződés Jaláirása 15. évfordulójának megün­neplésével köti össze Lenin 90. szü­letésnapjának ünnepségeit. J SZÖFIA - Bulgáriában is nagy méreteket öltenek a Lenin-évfor­4dul6 ünnepségeinek előkészületei. ^Százezrek vesznek részt a jelentős > -évfordulóval kapcsolatban tartott gyűléseken és egyéb akciókon. A J munkásmozgalom régi harcosai be­Kereskedelmi egyezmény Nagy-Britanniával (ČTK) - Prágában szerdán, ápri­lis 13-án aláírták a Csehszlovák Köztársaság és Nagy-Britannia kö­zötti kereskedelmi egyezményt. Az 1960—1962-es évekre szóló egyez­ményt Csehszlovákia képviseletében Alois Hloch, a külkereskedelmi mi­niszter helyettese és Nagy-Britan­nia képviseletében Paul Francis Grey nagykövet írták alá. Londonban egy­idejűleg egyezményt írtak alá a Csehszlovák Köztársaság és Nagy­Britannia közötti pénzügyi kapcsola­tok egyes kérdéseinek rendezésé­ről. A népművelési dolgozok!» szlovákiai értekezlete A Bratislavai Népművelési Intézet a Politikai és Tudományos Ismerete­ket Terjesztő Csehszlovák Társaság szlovákiai bizottságával együtt ápri­lis 14—15-ére Piešťanyba kétnapos értekezletet hívott egybe. A Szlovákia valamennyi járásából összegyűlt nép­művelési dolgozók értekezletükön fő­leg a CSKP KB legutóbbi gyűléséből eredő feladatokkal foglalkoztak. Az értekezlet tegnap a területi át­szervezéssel és a választások jelen­tőségével foglalkozott. Ma a népmű­velési dolgozók a választási kam­pányban munkájukat érintő kérdé­sekről tárgyalnak. (D. V.): Az ülésen Abdullai Dialló, az afri« kai nép értekezlete irányító bizott­ságának főtitkára is felszólalt. Han« goztatta, hogy a két világrész kü­lönböző politikai rendszerű országait a közös szabadság- és béketörekvés, a testvériség és szolidaritás fűzi össze. Figyelmeztetett az új gyar­maturalmi törekvések veszélyére, A gyarmati hatalmak jelenleg azért adják meg a függetlenséget gyarma­taiknak, hogy megtartsák kiváltságai­kat, katonai támaszpontjaikat és to­vább ellenőrizhessék a politikailag fügetlenné vált országok gazdaságát. Felszólította az értekezlet résztve­vőit, szilárdítsák az ázsiai és afrikai országok kapcsolatait és vegyék fel a diplomáciai és testvéri kapcsolato­kat minden országgal, hogy még job­ban kibontakozzék a közös Ügyért vívott harc. ^ számolnak Leninhez fűződő emlé­keikről, előadások hangzanak el Le­nin tanításáról. A szófiai egyetem, pártfőiskola és párttörteneti intézet szerdán tudo­mányos értekezletet tartott, melyen fontos beszámolók hangzottak el. A bulgáriai mozik is lenini témájú ffl^ meket mutatnak be. A nagy évforduló tiszteletére a dimitrovi Lenin Kohászati Üzem dolgozói határidő előtt helyezték üzembe az ötödik Martin-kemencét és már az első napokban a tervezett 10 óra helyett 7.40 óra alatt végezték el az öntést. BUKAREST — A Román Népkőztáfv saság Tudományos Akadémiája díszülés sen foglalkozott Lenin életmüvével. No-, vacu professzor Lenin tanításáról tartott előadást. A dicső évforduló alkalmából megjei Jent a Lenin művei V. teljes kiadásának első kötete. A néphatalom fennállása óta összesen 5 436 000 példányszámban jei lentek meg Lenin müvei Romániában. A bukaresti Lenin és Sztálin Múzeura vándorkiállítást rendezett Lenin életmü­véről. Fényképek, festményreprodukciófc: és egyéb anyagok örökítik meg a nagy proletárvezér életének jelentős mozzana­tait. FíRíMtfA -r- Egész-Albánia készül a le­nini évforduló megünneplésére. Ünnepi gyűlések, előadások és összejövetelek; fölynák; " A""ku'rtthesr és rubiki ércbá­nyákban fényképkiállításokat rendeztek, majd előadáspkat tartottak „Lenin és a munkatermelékenység", „Lenin a termé­kek minőségéről" címmel. *Fanfani kapott megbízást kormányalakításra J Róma (ČTK) — Az olasz kormány­körök a Tambroni-korrnány kudarca j.után új módot keresnek arra, hogyan foldják meg a kormányválságot. Az Unitá közlése szerint ismét „egyszí­nű kormányt" akarnak összeállítani a kereszténydemokrata képviselőkből. 4Az ellenzéki pártok már közölték, | |hogy szembehelyezkednek ezzel a a-kormánnyal, mely csupán a liberáli­sok és monarchisták jobboldali cso­> -portjaira támaszkodik. Az olasz szocialista párt elnöksége április 13-án este nyilatkozatot adott Jki, amelyben kijelenti, hogy „balr8 tolódást" követel. A Francé Presse hírügynökség köz­lése szerint Gronchi elnök Amintore jFanfani kereszténydemokrata képvi­selőt bízta meg az új olasz kormány >f összeállításával. A FALKEN nyugat-németországi ifjú­sági szervezet tagjai nyilatkozatukban kö­vetelik, hogy Oberländer miniszternek ne engedjék meg, hogy nyugdíjba vonuljon, j hanem el kell öt bocsátani a szolgálatból J 'és megfosztani képviselői mandátumától. (CTK) Decemberben lesz Ausztria Kommunista Pártjának kongresszusa Bécs (ČTK) Ausztria Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának plenáris ülésén elhatározták, hogy a párt XVIII. rendes kongresszusát ez év decemberére hívják össze. A plénum szerdai ülésén egyhangúlag jóváhagyta a politikai irodának az idő­szerű politikai kérdésekről és a párt jövő feladatairól szóló jelentését, amelyet Ottó Horn, Ausztria Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága politikai irodájának tag­ja terjesztett elő. Az ENSZ főbizottsága a halászati jogról tárgyalt Genf (ČTK) Az ENSZ II. értekezletének tengerészeti főbizottságában csaknem négyhetes vita után két határozati ja­vaslatot fogadtak el. Az izlandi határo­zati javaslat csupán a halászati jogra vonatkozik. Kanada és az USA közös ha­tározati javaslata a felségvíz-övezetet 6 tengerészeti mérföldnyi szélességben, az összefüggő halászati övezetet 12 mérföld­nyi szélességben állapítja meg. Ez a ha­tározati javaslat bizonyos mértékben ér­vényben hagyja olyan államok halászati jogát, amelyek hajói 1958 elejétől ha­lásztak ezen övezetben. Ez a jog 1960 ok­tóber 31-től kezdődőleg további 10 évr« érvényes. Automaták lesznek az első világűrutasok Moszkva (CTK) ­Borisz Danyilin szovjet tudós szerint a legköze­lebbi bolygó, ahová au­tomata űrhajó bocsát­ható fel, a Hold. Bár az automata kez­detben a Hold felszínén fog mozogni, értékes csillagászati megfigye­léseket végezhet. Ma már megvalósítható a Holdon önállóan működő és az égitestek képét a Földre továbbító csillag­vizsgáló-intézet. Mielőtt az ember út­rakelne a világűrbe, bo­nyolult kibernetikai be­rendezéseket bocsátanak fel más bolygókra. Az ember űrhajózása elv­ben megvalósítható, de ma még korai volna. A rakétában automa­ta-pilóta — „csillag­iránytű" pótolja az em­bert. A rakéta különle­ges műszerei adatokat továbbítanak az elekt­ron-agyba, s a rakéta pontosan a megszabott pályán fog repülni. Bár az elektron-agy nemcsak külsőleg, de a benne le­játszódó elemi folyama­tok jellegét tekintve is jelentősen különbözik az emberi agytól, ma már nincs kizárva olyan nem élettani rendszerek ki­alakítása, melyek igen pontosan utánozzák majd az emberi agy te­vékenységének egyes elemeit. £jj SZÖ 2 * 1960. április 15,

Next

/
Oldalképek
Tartalom