Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-05 / 64. szám, szombat

Móricz Zsigmond Boldog embere szlovákul Móricz Zsigmond 1932-bpn járt Utoljára Szlovákiában és ez alkalommal szűkebb körben rendkívül érdekesen beszélt a megjelenés előtt álló A boldog ember című regénye írói, műhelybeli problémáiról, szerkezeti megoldásáról. Elmondotta, hogy hoszszabb prózában először alkalmazta az én-formát. Joó György marosligeti szegényparaszttal beszélteti el nyomorúságos életét, ő maga csupán jegyzője Joó életének, teljesen a háttérben marad, nem kommentál, nem m,agyaráz, mindent magára a regény hősére bíz. Ez magyarázza a mű egészen egyéni, sajátos és utánozhatatlan stílusát is. „Ez a könyv nem regény, ez valóság. Egy magyar földműves életén keresztül a magyar falu képe: nehéz sorsa, apró örömei, nagy nyomorúságai. Az író csak tolmácsa annak a kis világnak, amely önmaga szólal meg a nagy világ előtt: csöndesen, egyszerűen, de rejtett erők viharával csöndje mögött" — olvashattuk később a csodálatosan szép és nemesen egyszerű könyv bevezetőjében. A Slovenský spisovateľ felbecsülhetetlen szolgálatot végzett, hogy könyvbarátai részére ezekben a napokban 43 000 példányban kiadta Móricznak ezt a regényremekét. Tudomásunk szerint ilyen hatalmas példányszámban eddig még egyetlen magyar könyv sem jelent meg szlovák nyelven, és örömünk kétszeres, hogy olyan helyes volt a kiadó választása. A szlovák olvasók tízezreinek alkalmuk lesz megismerni Joó Györgyöt, Móricz dús embergalériájának talán a legélőbb és legvonzóbb alakját. Megismerik ezt az erkölcsi erőben és fizikai képességekben bővelkedő magyar parasztot, a tengernyi megaláztatást és keserűséget elviselő Joó Györgyöt, a dolgos ember mintaképét, a munka szerelmesét, aki megérteti velük is — ahogy velünk megértette — hogy a feudális és kapitalista rendek barbár és embertelen világában a magyarságnak mégis fenn kellett maradnia, mert volt egy egészséges mag, - voltak ilyen Joó Györgyök, az igazi teremtő életnek ilyen névtelen hősei, akiknek fiai vagy unokái ma szövetkezetek élén állnak, járásokat és megyéket igazgatnak, gyárakat vezetnek, de ugyanúgy népnevelök és művészek, százezreket gyönyörködtető színjátszók vagy éppenséggel a néphadsereg tisztjei, generálisai. Rendkívül hasznosnak tartjuk A boldog ember szlovák kiadását éppen napjainkban, mert a szocializmust építő parasztság és az egész nép előtt is tükör ez a regény, amely a szlovák olvasót is emlékezteti mármár elfelejtett nyomorúságára és ébrentartója lehet a régi világ iránti gyűlöletének. Móricz müveinek idegen nyelvre való átültetése nagy felkészültséget, széles nyelvi ismeretet, művészi önfegyelmet követel a fordítótól. Még nehezebb feladat hárul a fordítóra a Boldog ember esetében. Hana Ponická, aki már több Móricz regényt ültetett át sikeresen szlovák nyelvre, ezúttal is művészi munkát végzett. Az általa választott paraszti tájnyelv a stilizáltság görcsei és erőltetettségei nélkül a legtöbb esetben szerencsésen tükrözik Móricz paraszti hősének sajátos nyelvezetét. A könyv utószava, amely ugyancsak Hana Ponická munkája, talán túlságosan rövid, de ebben a szűkszavúságában is jól tájékoztatja az olvasót. Egri Viktoí Alois Svoboda — Anna Tučkovä: PRAGA Három év előtt jelent meg Svoboda-Tučková Prága tavasztól tavaszig című bűbájos riportkönyve fővárosunk múltjáról és jelenéről. Előnye, hogy eleven stílusával teljesen elüt az eddig ismeretes útikalauzoktól. Azóta már lefordították a világnyelvekre. Közöljük a népszerű könyv bevezető fejezetének egy érdekes részletét: MÁS VÁROSOKAT IS ÁTSZELNEK FOLYÖK, gyakran hatalmasabbak és szélesebbek, mint a Vltava, de sehol sem válik a város és a folyó oly tökéletes egységgé, mint Prágában. A folyó alapította a várost. Ott épült fel, ahol a gázlón át lehetett szállítani az árut, és örök hűséget esküdött a folyónak, amelynek szépségéből mit sem raboltak el az évek. A Vár és a Nemzeti Színház szépsége úgy tükröződik vissza a Vltava tükrében, mint a szerelmes arca szerelmesének szemében. A legszebb prágai látképekről sohasem hiányozhat a Vltava ezüst szalagjának legalább egy darabkája. A folyó örökre magához kötötte a várost, és bár épültek modernebb és tökéletesebb negyedek, sohasem érték el azt a különös bájt, amellyel a régi városrészeket ajándékozta meg a Vltava köz6ÍséQ6> Ahol valamikor a XII. században az első kőhidat építették, amelynek Judit, Ulászló király felesége adta a nevét, ott áll ma a Károly híd. Már Judit hídja is nagyszerű alkotás volt, hiszen akkoriban csak két kőhíd volt Közép-Európában: a drezdai és a regensburgi. A prágai híd több mint fél kilométer hosszú és majdnem hét méter széles volt. Amikor aztán — 200 év múlva — elragadta az ár, IV. Károly cseh király 1357-ben utasítást adott a prágai Dóm 27 éves építészének, Petr Pariérnek, hogy építsen új hidat. És ez a híd maradt meg, kisebb-nagyobb változtatásokkal máig is, s ódon kora ellenére máig is a legszebb a tizennégy prágai híd közül. Tavasszal fehér és piros lángnyelvekkel övezik a gesztenyefák, amelyek két vége mellett eresztettek gyökeret, télen pedig a megfeketedett szobrok fehér hótakarója borítja rá a romantika palástját. Napközben innen nyílik talán a legszebb kilátás a prágai Várra, éjszaka pedig azt a benyomást keltik a kettős szoborsor közeiben égő lámpák, mintha mesebeli alakok kőligetében haladnának. A híd szobrászati díszítése nem egy korból származik, és nem is egy képzőművészeti iskola alkotása. Művészeti értékük is igen különböző —: s mégis oly biztos érzékkel helyezték el őket, annyira hozzátartoznak a hídhoz, hogy így együtt váltak egyedülálló alkotássá. Ez már nemcsak egyszerű útvonal, — kőősvény ez, amely összeköti a múltat a jelennel. Sok minden nincs már eredeti helyén" a régi díszekből. Háromszor készítették újra pl. az eredetileg gótikus keresztet, amely valamikor megbotránkoztatta a puritán angol hercegnőt, Pfalzi Frigyes feleségét, mert a kereszten függő Krisztust tökéletes férfinek, de tökéletlen öltözékben ábrázolta a szobrász. Sok szobrot az árvizek és a háborúk tettek tönkre, mert a hidat épp oly gyakran vívták meg fegyverrel, mint a prágai Várat. Néhány szobrot áthelyeztek a prágai kertekbe és múzeumokba. A szőlőoszlop, amely eredetileg az óvárosi hídfő kapujánál az úttest közepén állt, ma egészen oldalt, a Keresztes lovagok (templáriusok) templomának sarkán nyúlik a magasba. Kőből faragott szőlőtőke öleli körül gazdag terméssel, s az apró emberke a tetején maga szent Vencel, aki állítólag elsőnek telepített szőlőtőkét a prágai domboldalakra, sőt a legenda szerint maga préselte a misebort. A szakértők megegyeznek abban, hogy művészeti szempontból Braun „Szent Luitgarda" szoborcsoportozata a legértékesebb. Igazuk van. A Károly híd egyetlen szobrában sem sikerült oly híven kőbefaragni a mozdulatot és a lélek ryiélyéből feltörő emberi fájdalmat. De ki tud ma valamit Luitgardáről? így hát sokkal nagyobb érdeklődés veszi körül azokat a szobrokat, melyek valamilyen eseményhez fűződnek. Nepomuki Szent Jánosnak nem is annyira a szobra, mint inkább a korlátba épített reliefje kelti fel az érdeklődést. Ez ugyanis plasztikusan, nagyon konkrét részletekkel mutatja vízbefojtását. Persze távolról sem volt ez valami eredeti dolog, mert az óvárosiak állítólag már a híd megépítése előtt is hasonló módon végezték itt ki a prágai Dóm egy másik káplánját. Utólag megállapították aztán, hogy tettük jogtalan volt; azzal tették jóvá, hogy keresztet állítottak a hídon, azt a keresztet, amelyről már szó volt Pfalzi Frigyes szende nejével kapcscrlatban. Ha az ember kimondja: Vltava, akkor a Károly hidat látja - s vele elszakíthatatlan egységben a Kampát .is. Ez egy kis sziget, ahol a fazekaspiacot tartják — és ez elég pontos meghatározás, mert eszerint minden prágai odatalál. De mégsem teljes a meghatározás, mert a Kampa ennél sokkal több. Valamikor, de már nagyon régen, a mosónők birodalma volt ez a sziget. A mondákban máig is sok zamatos történet maradt fenn e felgyűrt ingujjú és túltengő keblű asszonyokról. A levéltárakban néhánynak a nevét is megtaláltuk: Markéta, Salomena, Dorna, Katerina, Marié. Sőt Marta Sporerová, aki nem közönséges, hanem császári mósónő volt, mert II. Rudolfnak mosott, másról is híres: ő volt a kampai Főtér legszebb házának, az úgynevezett Fehér Cipő-háznak a tulajdonosnője. Ma a Kampa sziget nagy részén a Nostic és Michna főúri kertek egyesítése révén park terül el. Ha egyszer odamennél sétálni, kedves olvasó, figyeld meg azt a jelenséget, amely oly gyakori, hogy szinte a sziget leltárához tartozik: a Čertovka-ágon átívelő kis híddal szemben, a malom mellett, összebújt pár áll a vízparton. Ott találhatod őket reggel, délután, este. A pár mindig más, de mindig ugyanolyan elbűvölt szemmel nézi a Vltavát. Ügy látszik, a szerelem elvarázsolt helye ez. Aki egyedül megy oda, inkább kerülje el. Nincs ott mit keresnie — hiszen oly sok pár várja, hogy rákerüljön a sor! (Szily Imre fordítása) A. Brunovský: A BÉKE (grafikai lap) I Ján Kostra í I i! i I I I I I ( KÖNNYŰ AZOKNAK Könnyű azoknak, kiknek vigasz a zsoltár, ha az élet súlya nagyon nyomja őket. Térdenkúszva kálváriát járnak, zarándokútokon koptatnak cipőket, és ha az imákat rendben lemorzsolták» úgy érzik, az Isten ott van velük, és ott jent, hol a jelhők szállnak, magadja majd nekik, mit itt meg néni adóit, Könnyű azoknak, nekünk nehezebb. A puszta igazság s nem hamis menny ragyog jelettünk, életünk felett. Könnyű azoknak, akik útra kelnek, mert nyűg nékik ez a föld. Keresztet csókolnak, félve vetekelnek, és repülőgép, autó, vonat nélkül vak sötétbe, ismeretlenbe, vélt mennyükbe indulnak el, ismeretlen közlekedési eszközökre ülve. De mi döntöttünk: maradunk. Maradok, Nem baj, ha villám sújt, hogyha esö ver. Merész röptünkhöz beton alapot építünk közös erővel. Kifutópályát a szép holnapba i ^ ^ Fordította: FÜGEDI ELEtf t TJanaszkodtak a balázsfaiak, hogy a minap nem próbálhattak színdarabot. Miért? — érdeklődtem a panaszosnál. — Nem kaptunk helyiséget. — De hiszen Balázsfán vannak helyiségek. — Igen, nekünk még se jutott. •— Hogyan? — Ezt a helyi nemzeti bizottságon tudnák megmondani... Utam tehát a nemzeti bizottság épületébe vezetett. Az irodaajtó azonban zárva. — Nincs hivatal ? — fordultam a közelben foglalatoskodokhoz. — Ma nincs. Kivel akar beszélni? Az elnökkel vagy a titkárral. Talán a szövetkezet irodájában vannak. A szövetkezet irodája tömve. A szövetkezet ügyes-bajos dolgait tárgyalják. Nem akartain zavarni. Míg befejezték a beszélgetést, a kintiekkel ismerkedtem. — Idevalósiak ? — Igen. — Hol dolgoznák? — A szövetkezetben. Szó szót követett s megtudtam, hogy Nagy Józseffel, és Domokos Miklóssal beszélgetek. Az épület, amely előtt álltunk, a falu művelődési otthona. — Kihasználják? — mutattam a teremre. — Ki bizony! Szombatonként itt tartjuk a filmelöadásokat, néha mulatságot, aztán színdarabbemutatókat és más kulturális előadásokat rendezünk. Az egykori kastélyban a művelődési (2

á log a tás Balázsfán otthonon kívül a szövetkezetnek és q helyi nemzeti bizottságnak irodája és más helyiségei vannak. — A színjátszók hol szoktak próbálni ? — Itt az egyik kisebb helyiségben. Beszélgetés közben a szövetkezet irodájában befejeződött a tanácskozás. Az elnök is menni készült, néhány percre azonban visszatartottuk: — Szeretnénk néhány szót váltani a szövetkezet és a falu kulturális életéről. — Tessék. S

zőcs Lajos, a balázsfai szövetkezet elnöke az irodába vezetett. Jókor. Ott találtuk a helyi nemzeti bizottság titkárát, akihez eredetileg indultunk. Adamko István, mikor elmondtuk látogatásunk célját, kissé meglepődve, de határozottan mondta: — A múltkor valóban volt egy kis nézeteltérésünk a színjátszókkal. Próbálni akarlak, mikor pártoktatást tartottunk ... A terem foglalt volt, ezért nem bocsáthattuk rendelkezésükre. — S a színjátszók nem látták be, hogy a teremre szükségük van? — Ha panaszkodtak, úgy látszik, nem. Nagy József is, Szőcs Lajos is azt erősítgették, hogy a teremre valóban szükség volt, a színjátszók azért nem kaphatták meg. A balázsfaiak panasza tehát alaptalan. Mindenesetre ez nem jelenti azt, hogy a helyi nemzeti bizottságnak a jövőben sem kell jobban segítenie a falu kulturális csoportjait. Segíteniök kell, a színjátszóknak viszont nem szabad mindenen megsértődniök. Ezen a véleményen van az elnök is és a faluban talán mindenki. Tovább fűzve a beszéd fonalát a kulturális munkára terelődik a szó. — Ezen a téren nincs hiba — mondotta Szőcs Jajos. — Milyenek az eredmények? — Nem mondjuk, hogy nem lehetnének szebbek, azonban így is szépek. Színjátszó csoport dolgozik például mind a CSISZ, mind a Csemadok helyi csoportjában. Az előbbiek a Vándormadár, az utóbbiak a Krisztina bemutatására készülnek. — Milyen együtteseik vannak még? — Van egy fiatalokból álló öttagú zenekarunk. A zenekar örvend a faluban a legnagyobb népszerűségnek. Ők a legjobb szórakoztatók. Mások is dicsérték a zenekart. Hallottunk azonban panaszt is. — Az együttes eredetileg hét tagból állt. Jól játszottak, a falunak öröme volt bennük. Mivel azonban néhányan elmentek a faluból, a zenekart újjá kellett szervezni. Kezdhettünk mindent elölről. A kezdet nehézségein már ismét túl vannak. Jelenleg azt tervezik, hogv biztosítanak egy zenetanárt, aki rendszeresen foglalkozik majd a zenekar tagjaival és tanítja őket zene* elméletre és kottaismeretre. — Ki fedezi a zenekar költségeit $ — A szövetkezet. — A kulturális alapból? •— Igen. — Tavaly mire fordították a Jcut* turális alapot? — Ebből vettük meg több mint tíz* ezer korona értékben a zenekar fel* szerelését. — Ez idén mit készülnek venni? — Televíziós készüléket. Szövetke* zeti klubot szeretnénk létesíteni, ide kellene néhány berendezés. Egy panasz kapcsán mentem Balázsfára, közben sok mindent megtudtam a falu mai és jövő életéről, A

szövetkezetben például büszkén újságolták, hogy kulturális együtteseik az ifjúsági alkotóverseny keretében elismerő díszoklevelet, rádiót és más értékes díjakat nyertek. Most újabb versenyekre készülnek. — Nagy dolog történt a faluban, a munkaátszervezés terén is, — tájékoztatott később a szövetkezet elnöke. — Megalakítottuk Balázsfán az első szocialista munkabrigádot. A brigád a dohánytermelésben tizennégy taggal, fiatalokból alakult. — Űjabb brigádokat is alakítanak?, — Igen. A fiatalok maguk szervezkednek és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy falunkban minél több újabb szocialista munkabrigád létesüljön. Balázsfán az elsőt rövidesen újabb brigádok követik. A falu ezen a téren is elindult, hogy egyre közelebb jusson az új típusú közösséghez. BALÁZS BÉ14 ÍJJ SZÖ 6 * Iliül), március 3,