Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)
1960-03-27 / 86. szám, vasárnap
Világ proletárjai , egyesüljetek! A szovjet miniszterelnök legnop megkezdte franciaországi Körútjai Hruscsov elvtárs Bordeauxban SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. március 27. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 86. szám Az anyagi érdekeltség elősegíti a termelés növekedését Népgazdaságunk egyik legfontosabb követelménye, hogy minél előbb, minél gyorsabban növeljük a mezőgazdasági termelést. A szövetkezeti tagok és más mezőgazdasági dolgozók ez irányú törekvésüket több esetben kinyilvánították. A hazánk felszabadításának 15. évfordulója tiszteletére tett felajánlásaik is elsősorban a mezőgazdasági termelés növekedésére irányulnak. Az ilyen irányú kötelezettségvállalások más egyébre is engednek következtetni, arra, hogy a szocialista öntudat, a szocialista hazánk építéséért érzett felelősség a mezőgazdaságban dolgozók soraiban is egyre magasabban szárnyal. Felelősséget éreznek népgazdaságunk fejlődéséért, a jólét állandó növekedéséért, s úgy szervezik gazdálkodásukat, hogy a lehető legtöbbet juttathassanak a társadalomnak. Félre magyaráznánk azonban a dolgot, ha most a termelés állandó növelésére irányuló törekvéseket csupán a növekvő szocialista öntudat javára írnánk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagi érdekeltséget sem, a munka igazságos, érdem szerinti jutalmazását. E tényezőnek nagy szerepe van népgazdaságunk egész vonalán, így a mezőgazdaságban is. Pártunk Központi Bizottsága múlt évi márciusi ülésén bírálólag szólt arról, hogy a termelés növelésének oly hatékony tényezőjére, mint az anyagi érdekeltség növelése, sem a nemzeti bizottságok, sem az egyes szövetkezetek vezetősége pem fordított megfelelő gondoskodást. Pártunk Központi Bizottsága ezért feladatává tette az összes pártszerveknek és -szervezeteknek, hogy az eddiginél jóval nagyobb gcfndot fordítsanak a jutalmazás szocialista elvének meghonosítására. Keressék és találják meg a jutalmazásnak azt a formáját, amely a legmesszebbmenően anyagilag érdekeltté teszi a szövetkezetek tagjait a termelés növelésében. Vessenek véget az úgynevezett egyenlősdi elvnek a jutalmazásban, mert ez nem hogy elősegíti, hanem inkább kerékkötője a szövetkezeti tagok kezdeményezésének és rontja a munkaerkölcsöt a szövetkezetben. A mužlai szövetkezetben például még a múlt év során is ez a káros jutalmazási forma érvényesült, aminek következménye a szövetkezet egész évi munkáján megmutatkozott. Bár a tagság soraiból nemegyszer jött olyan javaslat, vessenek már egyszer véget annak, hogy a termelésben elért eredmények figyelembe vétele nélkül csupán a ledolgozott munkaegység után részesüljön a tagság jutalmazásban, a szövetkezet vezetősége a tagságnak ez irányú javaslatait egyszerűen figyelmen kívül hagyta. S hogy az esetleges további bírálatnak elejét vegye, a legkönnyebb megoldáshoz folyamodott. Egyszerűen hónapokig nem hívott össze tagsági gyűlést. A szövetkezeten belüli demokrácia ily durva megsértéséért felelősség hárul a falusi pártszervezetre és személyesen minden egyes kommunistára is, mivel ahelyett, hogy támogatták volna a tagok életképes javaslatait,'szorgalmazták volna a jutalmazás új, igazságosabb formájának megvalósítását, szabad teret engedtek a szövetkezet vezetősége helytelen munkastílusának. Egyes szövetkezetekben — s ez vonatkozik a mužlaira is — csupán a ledolgozott munkaegységek száma volt mérvadó abban, hogy az illető szövetkezeti tag milyen jutalmazásban részesül. Ez arra vezetett, hogy a szövetkezeti tagok minden úton-módon, még a közös tudatos megkárosítása árán is arra törekedtek, hogy minél több munkaegységet szerezhessenek. A gyakorlatban ez a következőképpen festett: A szövetkezet vezetősége megállapította, hogy például egy hektár cukorrépa egészévi megműveléséért, betakarításáért ennyi és ennyi munkaegység jár. Ez valamennyi szövetkezeti tagot egyaránt érintette. Egyes úgynevezett „tapasztaltabb" szövetkezeti tagok iparkodtak a munkát a lehető leggyorsabban elvégezni, bár ez a túlzott iparkodás a legtöbbször a munka és továbbmenőleg a terméshozam rovására ment. Iparkodtak, hogy még más munkából is részt vállalhassanak, hogy minél több munkaegységet szerezhessenek. Akadtak azonban olyan szövetkezeti tagok is — ugyanabban a szövetkezetben — akiknek lelkiismerete nem engedte, hogy hanyag munkát végezzenek csupán azért, hogy minél több munkaegységet szerezzenek. Az ilyen becsületes szövetkezeti tagok által megművelt parcellákon természetesen magasabb volt a hektárhozam, mivel azonban csakis a munkaegységek száma volt a mérvadó, semmivel sem részesültek magasabb jutalomban, mint azok, akik elhanyagolták a munkát. A jutalmazásnak rossz formája az, ha csupán az elvégzett munka mennyiségét vesszük figyelembe. Ez a „módszer" a munka rovására megy, s ahelyett, hogy nagyobb terméseredmény elérésére serkentené a szövetkezeti tagokat, gátlójává válik az egyéni szorgalomnak. Még a legbecsületesebb szövetkezeti tagoknak is kedvét szegi, s nem serkenti őket magasabb hektárhozamoknak, vagy az állatok magasabb hasznosságának elérésére. A szövetkezetek vezetőinek az érdem szerinti jutalmazás bevezetésében olyan óriási lehetőség áll rendelkezésükre a termelés növelésére vonatkozólag, hogy azt csak ott tudják teljes nagyságában felmérni, ahol már a gyakorlatban is megvalósították. Ez az az erő, amely törekvővé, iparkodóvá teszi az embereket. Zatykó elvtársnak, a sládkovičovói szövetkezet elnökének, aki előzőleg a Dedina Mládeže-i szövetkezet elnöke volt, az ott szerzett tapasztalatai alapján első dolga volt új munkahelyén is felkelteni a tagok érdeklődését a termelés iránt. Az érdekeltség felkeltése leghatékonyabb formájának a prémium- ; rendszer meghonosítását tartotta. Kezdetben — igaz — a jutalmazás új módszerének meghonosítása ellen egyesek tiltakoztak, ám a szövetkezeti tagok többsége az új mellett foglalt állást. A gyakorlat igazolta, hogy Zatykó elvtárs lépése helyes volt. A sládkovičovói szövetkezet — amely azelőtt ráfizetéssel gazdálkodott — ma a galaritai járás egyik legjobb szövetkezete. A jutalmazásban mutatkozó fogyatékosságokat mindenütt a leg- j sürgősebben ki kell küszöbölni. A helyi nemzeti bizottságoknak és a falusi pártszervezeteknek a szövetkezetek vezetőségeivel egye- : temben oda kell hatniok, hogy a ' termelés növelésének oly nagyere- | jű hajtómotorát, amilyen az ér- | dem szerinti jutalmazás, a pré- ! miumrendszer bevezetése, mindé- | nütt helyesen alkalmazzák. (ČTK) — Nyikita Hruscsov és kísérete szombaton reggel 7 óra 55 perckor Caravelle típusú különrepülőgépen elindult Párizsból és megkezdte ötnapos franciaországi körútját, melynek során ellátogat Bordeaux vidékére, a Pireneusok-vidékére, továbbá Dél-Franciaországba, ahol Arles, Nimes és Marseille városok vendége lesz, Burgundiába, melynek központja Dijon, meglátogatja a verduni csatateret, Champagne vidékét, ahol a történelmi nevezetessé gű Reims és a boráról híres Epernay vendége lesz, továbbá ellátogat az észak-franciaországi iparvidékre, melynek Lille és Roubaix a központja, valamint az ősrégi normand Rouenbe. A repülőtérre tartó Nyikita Hruscsovot és kíséretét a párizsiak lelkesen üdvözölték, s szerenj esés utazást kívántak vendégüknek, j Hruscsov elvtárs röviddel 9 óra után a Melignac repülőtéren szállt ki, ahol Jacques Chai ban-Delmas, a nemzetgyűlés elnöke, Bordeaux polgármestere és a helyi hivatalok képviselői fo; gadták. A légierők kivezényelt díszalakulatának megszemlélése után Hruscsov elvtárs és kísérete a városba tartott, ahol legelőször a modern Be! nauge lakótelepet tekinti meg (Folytatás a 2. oldalon) Jobboldali ábránkon Hruscsov elvtárs franciaországi körútjának vázlatát láthatjuk. — REPÜIÓ'N — VONATON AUTÓN >111.23-AN MlouMm * ERKEZETT i \ ALn IW.3-AN 1(301 ITU N jZT^^' "" MINDENÜTT, ahol a szovjet kormányfő franciaországi útján áthalad, ilyen lelkes ovációkkal fogadják. Egyik párizsi iskola növendékei orosz betűkkel a „Barátság" szót írták transzparensükre. (ČTK felv.) SÜRGET AZ IDŐ A tavaszi munkák az egész ország területén igen jó ütemben haladnak. A héten több mint 114 ezer hektáron vetették el a kalászosokat Szlovákiában, ebből közel 90 . ezer hektáron •került földbe a tavaszi árpa, tavaszi búza és helyenként a cukorrépa is. A nyitrai kerületben a vetésterület több mint kétharmadán végezték már el az árpa vetését. A cseh kerületek közül Gottwaldov körzetében folynak legsikeresebben a tavaszi munkák. Egyre növekszik ama szövetkezetek, állami gazdaságok száma, melyek az évelő takarmányok magvait is elvetették már. A tavaszi takarmánykeverékekkel együtt már több mint 15 ezer hektáron végezték el a lucerna, vöröshere alávetését. Ott, ahol a feltételek kedvezők voltak Szlovákia kerületein kívül, Csehországban is nagy lendülettel fogtak hozzá a rétek és legelők feljavításához. Kitűzött feladatukat a szövetkezetek és állami gazdaságok Ä szén 31 százalékát gépek rejtik (ČTK) — Az ostrava-karvínai bányákban pénteken, március 25én kombájnokkal és réselő gépekkel 23 107 tonna szenet, vagyis terven felül 5629 tonna szenet | fejtettek. A bányászok ezzel a körzet új rekordját állították fel. i Az ostrava-karvínai szénmedence i történetében először fordult elő, 1 hogy a termelt szénmennyiség 31 1 százalékát gépekkel fejtették. | A kombájnokkal dolgozó bányászi csoportok ez év elejétől összesen 1397 800 tonna szenet, ebből ter1 ven felül 143 ezer tonnát adtak népgazdaságunknak. 50 százalékon felül teljesítették. A legjobban a brnói, budejovicei és hradeci kerületben szervezték meg a rétek és legelők feljavítását. Mindhárom kerület már teljesítette a feljavítás tervét és a múlt héten 48 ezer hektáron szórták el a műtrágyát. Külön figyelmet kell szentelni a silókukorica termesztésének és lehetőleg úgy kell előkészíteni a talajt, hogy a mag négyzetes-fészkes vetési módszerrel jól megtrágyázott talajba kerüljön. Mezőgazdaságunk dolgozói jól emlékeznek a tavalyi aszályos esztendőre, amikor éppen a silókukorica mentette meg őket a súlyos takarmánygondoktól. Az idő sürget, nincs mire várni a vetéssel. A tavaszi munkák halogatása, a késedelem mindennap jelentős terméskieséseket okozhat. Ezért ott, ahol erre a legkisebb lehetőség adódik, a gépek kihasználása érdekében két műszakban szervezzék meg a munkát. (th.) Szovjet művész ajándéka a prágai V.l. Lenin Múzeumnak Óriásdaru az orlíki duzzasztógát építésénél (ČTK) — Az orliki duzzasztógát építkezésén a közeljövőben üzembe helyezik a legkorszerűbb és legnagyobb teljesítőképességű óriási emelődarunkat. Ezzel az emelődaruval végzik majd a turbinák súlyos elzáró zsilipjeinek elhelyezését. A 10x16x17 méter átmérőjű óriási emelődaru 70 tonna súlyt csaknem 80 méter magasra emelhet. Az emelődaru fedőlapja alatt hat Spartak személygépkocsi parkolhat kényelmesen. A daru búvárkabinnal is el lesz látva. (ČTK) - Március 25-én a prágai V. I. Lenin Múzeumba érkeztek a Lenin életét szemléltető grafikai alkotások, amelyeket Nyikolaj Nyikolajevics Zsukov, az Orosz ^SZSZSZK nemzeti művésze V. I. Lenin születésének 90. évfordulója alkalmából adományozott a múzeumnak. Ny. Ny. Zsukov egyidejűleg a Karlovy Varyban létesült új Marx Károly Múzeumnak számos kőnyomatot ajándékozott, amelyek Marx Károly és Engels Frigyes művét és életét szemléltetik. Korszerűen felszerelt új bánya A dél-morvaországi lignit-bányakörzetben Ratiškovice és Dubňany bányaközségek felszabadításának évfordulóján, április 14-én a bányakörzet egyik új bányáját Felszabadítási Bányának nevezik el. Ez a bánya, amely a dél-morvaországi lignit-bányakörzetnek nagyságra nézve második bányája, ez évben kezdte meg a termelést. A bányát a legkorszerűbb technikával, különleges kombájnokkal szerelték fel, amelyben a falazásnál fémtámlázást alkalmaznak. Több mint 150 ezer dolgozó versenyez a szocialista munkabrigád címért Hazánkban több mint 14 ezer kollektívában több mint 150 ezer dolgozó törekszik a szocialista munkabrigád cím elnyerésére. A szocialista munkaverseny e magasabb formájába a legtöbben eddig a nehéz- és általános gépipar, továbbá a közszükségleti ipar vállalataiban, a közlekedés és távösszeköttetés szakaszán kapcsolódtak be.