Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-01 / 1. szám, újév

Klinger: Táncoló üvegfigurák a Harcos művészet bratislavai kiállításán (J. Herec felvétele) Műkedvelőink műsorához M

a már nemcsak rádió, hanem egyre több televíziós készülék kerül a faluba. S ha valamilyen jó műsor van és ez ma már egyre gyakoribb, a televíziótól kinek van kedve másüvé menni. Ügy érezzük, a televízió elterjedése probléma elé állítja a falvak színjátszó mozgalmát és általában a műkedvelői munkát. Máris egyre több helyen hallottuk a panaszt, hogy ez idén nehezen indul a kultúrmunka. A televízió elterjedése tehát megváltoztatja a falvak kulturális arculatát és a műkedvelői csoportok munkalehetőségét. Oj helyzet adódik s véleményünk szerint bizonyos értélemben szükségszerűen új munkakör vár a műkedvelő csoportokra. Nem akarjuk a színjátszó csoportok hivatását és életképességét kétségbe vonni. Hiszen számos csoport készül most is a műkedvelők járási, kerületi és központi versenyére. Műkedvelői színjátszó csoportok minden bizonnyal még évek múlva is lesznek és eredményesen fognak dolgozni. Véleményünk szerint mégis szükséges, hogy műkedvelő csoportjaink bizonyos mértékben átképezzék munkájukat. A falvak kulturális mozgalmának gerincét és általában a műkedvelő munkát a színjátszás képezi. De ha új helyzet adódott, amikor csökken az érdeklődés a műkedvelői színjátszás iránt, műkedvelőink miért ne adhatnának olyat, amivel a televíziót kedvelők érdeklődését is felkeltik. Véleményünk szerint minden lehetőség megvan arra, hogy az új viszonyok között is érdekeset és jót adjunk. Az irodalmi színpadok megteremtésére gondolok elsősorban. Az irodalmi színpadok nemcsak a szereplőknek nyújtanak könnyebbséget, hiszen ha nem tanulnak háromfelvonásos darabot, nem kell olyan gyakran próbákra járni - a várható eredmény is kecsegtető. Film majd minden faluban van. Magnetofon is adódik. Az élő szónak így nagyszerűen segíthet a technika vívmánya is. Film, magnetofon, élő alak. Magában véve is vonzó. Az irodalmi színpad ilyetén rendezett Ne egy-egy műsora nem tudom helyi viszonylatban nem versenyezhetne-e még a televízióval is? A jó múltkoriban hallottuk, hogy Komáromban készülnek irodalmi színpadot létesíteni. Nem tudjuk, történt-e valami, vagy a helyes elképzelés még ma is csak terv? A népművészeti nevelés kerete egyre bővül, a műkedvelői munka is új értelmet, jelentőséget kapott. Azt a munkát, amit műkedvelő színjátszóink eddig a háromfelvopásos színművek bemutatásával végeztek, az irodalmi színpad keretében érdekesebb, magasabb szinten végezhetnék, lem az esztrád- és a ma divatos „irodalmi" esték gyakoribb vagy kizárólagos rendezésére gondolok. Az irodalmi színpadnak magasabb hivatása lenne, különösen ha az adottság ügyes elképzelésekkel párosul. Egy új műfaj születéséről van szó, amelynek dramaturgiája, szerkesztési és rendezési elvei, stílusproblémái kevéssé ismertek. Mindez a munka során születne meg és alakulna rendszerré. Megjegyezhető azonban, hogy az irodalmi színpad százaknak és ezreknek sugározhatná a mai és a klasszikus lírát, népünk és a nagyvilág irodalmát, művészetét. Az irodalmi színpadok egyegy színvonalas rendezvénye harc és győzelem is lenne a selejt, a giccsáradat ellen. Az irodalmi színpadoknak nem szabadna követniök azt a módszert, amelyet a légtöbb esetbei^ a mai irodalmi estéken tapasztalhatunk. Sajnos, de a ma szokásos rendezvények — egy-két kivételtől eltekintve — nem adnak képet sem egy költőről, sem egy-egy nemzet költészetéről, vagy annak egy korszakáról, sem valamely eszméről. Pedig az irodalmi estéknek is az lenne az elsődleges hivatásuk, jjogy bemutassanak egy közös gondolatot — szabadság, szerelem, humanizmus, antifasizmus, a békéért folyó harc stb. - egy-egy költőt, egy-egy nemzet költészetét, vagy annak egy korszakát. Hasznosabbak is, sikeresebbek is lennének az olyan rendezvények, amelyeket valamilyen gondolati mag köré szerkesztenének. Az irodalmi színpadok ezért költőkről, nemzetekről, korszakokról nyújthatnának körképet; költök kortársai kapcsolatát, hasonló vagy azonos életprogramot, különféle művészi áramlatokat mutathatnának be egy-egy műsorukon. Az ilyen estek minden bizonnyal megtalálnák a maguk igazi közönségét. Hiszen sokan ma már nemcsak verseket, vagy valamilyen felolvasást akarnak hallani, hanem meg akarják ismerni a világirodalom értékeit, s ha ismerik, újra akarják hallani a kedvelt műveket, vagy egyazon gondolat, egyazon eszme költői kifejezésének számos változatát. Az irodalmi színpadok az igényes népművelést, a jobb világirodalmi tájékozódást és tájékoztatást szavaló kultúránk fellendítését, a műkedvelő tehetségek szervezett, de nem túl sok időt igénybe vevő munkárafogását, a „kisebb" vagyis kevesebb időt igénylő műalkotások terjesztését tekinthetnék céljuknak. Az ilyen est, amelyen egy-egy szép vers, jelenet vagy felolvasás szerepelne, a már fentemlített technikai eszközök segítségével, nem hisszük, hogy ne vonzana olyan tömegeket is, melyek eddig kevésbé érdeklődtek az irodalom iránt. Műkedvelő színjátszóink elvétve ugyan, de még ma is gyakran semmiképpen sem helyeselhető liberalizmussal tekintenek a „hálás" műfajok felé. A » „könnyű" műfajnak keresztelt zagyvaság és az operettláz jogosan ad okot a homlokráncolásra. És hogy tudomásul vegyük: egyes csoportok műsorainak művészi, nem utolsó sorban eszmei semmitmondása néha nagyon is beszédes. Az irodalmi színpadoknál e műsorpolitikai kisiklások is korlátozódnának. Az irodalmi színpad már jeliegénéi fogva magasabb küldetést képviselne. Kisebb szerepet kapna itt a magamutogatási lehetőség és előtérbe lépne a mű lényege, a lényeg alázatos szolgálata. Az irodalmi színpadokon nem a tetszetős külső, hanem maga az anyag szórakoztatna. BALÁZS BÉLA Gyurcsó István : EGYSZERŰ Hómadarak szállnak, esővel keverve. Kis cinke pityegi: eressz be, eressz be újévi kalácsra. Tapsikol a béke, kifelé kandikál: legkisebbik fiam pipiskedve föláll a vendégvárásra. — Odahaza most, a kosaraki parton, vendéget marasztal a sáros keréknyom: én nem vagyok vendég. Békesség van, tudom, a kicsiny szobában — az abroncs-lábtörlőn nem zörög a lábaim: esőt mormol az ég.Bor is van, pohár is: nyolcvan évnek jussa. Két öreg ül, várnak, mert még más is jutna, ha valaki jönne. Nyolcvan évnek jussa: annyit örököltek, hogy most arra várnak, hátha bezörögnek; s néznek a kilincsre. —' Nem mozdul a lábam: küldenem a fiam — l az ég esője hull, a sok keréknyomban elfolyik a szándék. Pedig hányszor küldtek, csomózott kötéssel, semmiből valamit, ha körteéréssel megért az ajándék... — Nyolc szív virágzott a kosaraki parton. Nyolc szív üzenetét alig, alig hallom: mind szanaszét járunk. Ki jobbra, ki balra: olykor ellenünk van az, aki félreállt nehéz harcainkban: mi lábunkra álltunk. ÚJÉVI ÉNEK Prágától otthonig, onnan Budapestig osztódott az élet: várhatnak napestig, senki be nem köszön. A kilincs nem mozdul: félévenként néha, nyaranta, ha érik a piros szamóca — csak ennyi az öröm. Szelíd jóság, ennyi, a mindent megértés, de ék még a szívben a szülői féltés, s olykor összenéznek. Megérzem, hogy várnak — nem elszámolásra — szeretet adóját törlesztő várásra: egyebet nem kérnek. Fölmérik az időt, a rosszat levonják, és az unokákat sorra összeadják — néha eltévesztik." Lám tíz ujj nem elég: számol Apám, Anyám — s hogy miből mennyi van, hány fiú, hány leány, — azt összekeverik. Nekik is, nekem is a gyermek a béke: nem hullunk szét — ki-ki a maga helyére kerül, hogy megálljon. Ahogy ők, bár én is bírjam úgy erővel, s mikor visszanézek nyolcvan esztendővet, maradjon majd lábnyom ... De ha nekem is majd — kisfiamra nézek — ritkán kopogtatnak újévi vendégek: szeretet, szeretet... — Ott a sáros dombon, kosaraki parton, nyikorgó ajtóban az Apámat hallom, hogy kocog a lába. Csak a vendég nem jön, az év pedig eljár: a kutya sem vakkant és a szarkamadár, ha csörög is — hiába. \pDAIMRÖL- KÖNWEKRÖlá5> Szántó György: Boszorkány A harmincas években Szántó György egyik közkedvelt írója volt a Móricz Zsigmondot alig ismerő, s Herczeg Ferenc, Földi Mihály regényein nevelődött, polgári ízlésű magyar olvasóköröknek. 1933-ban megjelent, sok kiadást megért Stradivári című érdekes regénye afféle kapós könyvnek, „bestseller"-nek bizonyult. Szántó könyveiben többnyire a múltat elevenítette fel és ebben a történelmi tárgykörben legnagyobb sikerét az utolsó Arpádházi királyról szóló Aranyágacska című müvével aratta. A renaissance és az olasz barokk korának eseményekben gazdag, színdús világa is foglakoztatta romantikus képzeletét és egy regényében, a Mata Hari-ban az első világháború idején a németek kémjeként kivégzett érdekes sorsú keleti táncosnőnek életregényével is megpróbálkozott. Ezekben az esztendőkben haladó gondolkodásáról különösen Az ötcímű ember című bátorhangú regénye adott tanúságot. Szántó György, mint festő kezdte pályafutását. Az első világháborúban súlyos fejsebet kapott és sérülése következtében szeme világát elvesztette. Festői pályája ezzel teljesen megszakadt, a testi katasztrófa azonban nem törte össze, tehetsége a művészet más területén, az irodalomban keresett és talált hamarosan érvényesülést. Elbeszéléseiben és regényeiben a festői látás a tájak érzékletes leírásában lépten-nyomon megnyilvánul, impresszionista módon szinte tobzódva rakja fel és halmozza a színeket; a vakság olykor elmerülésre, befelé fordulásra is ösztönzi és ennek az elmélyedésnek köszönhető, hogy sokoldalú történeti tudásáról, korismeretről tanúskodó írásai érdekességükkel és színességükkel lebilincselnek. A budapesti Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó közös kiadványaként megjelent legújabb történelmi regénye, A b oszorkány sem nélkülözi ezt az érdekességet és színességet, mégsem sorolható legjobb munkái közé. Megírásában erősen érezni az eisietett9éget, a laza szerkezetet, a kor festésénél a puszta adatszerüséget, a bántó tényt, hogy tág tudását nem ágyazza bele szervesen a cselekménybe, beéri az adatok felületes beiktatásával, a lexikális tudásnak céltalan felhasználásával. Ez a felületesség különösen a regénynek Padovában lejátszódó fejezeteiben erős hiányérzést kelt és ez azért sajnálatos, mert a regény különösen -rendkívül rokonszenves főhőse miatt megérdemelte volna az elmélyülést, a művészibb munkát, a nagy és érdekes ar.yagnak nem ilyen vázlatos, hanem gondosabb megformálását. A Kassán máglyahalált halt Tötösi Borbála hányatott élete ragadta meg ezúttal az író képzeletét; születésétől a boszorkányperig, a kínhaláláig kíséri a szép jobbágylány történetét, elmondja, hogyan tanulta meg gyógyfüveket értő anyjától a legkezdetlegesebb gyógyítás titkait, hogyan ismerkedik meg későbbi férfével, az erdélyi származású Szamosközi Dávid íródeákkal, miként utazik vele és tudást szomjazó erdélyi úrfiakkal együtt Padovába, hogy ott fiún".!: oiiözve a flamand Vesalius professzor anatómiai előadásait hallgassa. Hazatérésük után Tötösj Borbála Budán, majd Szepesváralján és Kassán gyógyított, ahol a papi reakciónak, a Kassáig nyúló jezsuita intrikának sikerült a felvilágosodásnak ezt a 'keveset ismert, fénylő asszornyalakját bebörtönöznie és szégyenletes per után máglyára juttatnia. Férjét ugyanez a vérbíróság életfogytiglani gályarabságra ítélte el, de Szamosközi Dávidnak sikerül a Iepantói csatában megszabadulnia bilincseitől és tiz esztendei keserves hányódás után megtört öreg emberként visszatérnie Erdélybe. Tötösi Borbála lélekbemarkoló élettörténete, a tudomány hőseinek harca a dogmatikus egyház ellen bizonyára lényegesen többet mondana fiatal olvasóinknak, ha írója jobban összefogja mondanivalóját és nem kalandozik el túlságosan sokfelé, az érdekesség, egy-egy színfolt kedvéért elmulasztva a mélyebb elemzést, a hitelesebb és művészibb korfestést. Egyes fejezetekben, különösen a regény második felében Szántónak mégis sikerül éreztetnie, hogy a reakció összefogása ellenére felkelőben van a tudomány napja és nincs már messze az az idő, amikor a világ megismerésére és a tudásra vágyódó ember felülkerekedik ellenfelein, a zsarnoki visszahúzó erőkön, az egyházi és világi hatalmasságokon. Vesalius és tanítványai, a Tötösi Borbálák még csak apró rést hasítanak a sötétség bástyáin, még hosszú-hosszú évtizedeikig lobognak a máglyák a városok piacterein, ám tüzük fénye besüt már az apró szobákba, ahol lángelmék, Koperoikusok, Bruno Giordanók, Galileiek búvárkodnak, papírra vetik az új ember gondolatait, hirdetik a lelkiismeret szababdságát és tollal, a szellem fegyverével küzdenek az előítélet, a babona és dogma sötét hatalma- ellen. / Kiadónk helyesen jár el, amikor fiatal olvasóink kezébe olyan könyveket ad, amelyek a haladásnak meg nem alkuvó hőseit ismertetik meg velük és ezért A boszorkány közös kiadását hibái ellenére is hasznosnak tartjuk. Fráňa Šrámek: Ezüstszél Ä cseh irodalomtörténet Fráňa Šrámeket, mint költőt a század legnevesebb cseh lírikusai, Neumann, Wolker és Nezval mellé állítja és ugyanilyen jogosan mint próza- és drámaírót is a klasszikusok közé sorolja. Mindenképpen helyeselhető, hogy kiadónk egyik legjelentősebb művével, az Eziistszél című regényével ismerteti meg olvasóinkat, és elismerésünk teljesebb volna, ha a kötet előszót vagy kisebb tanulmányt is tartalmazna, amely bővebben elemezné a jeles cseh író munkásságát, ismertetné a kort, amelyben az Ezüstszél született és megvilágítaná, milyen hatással volt a regény megjelenése idején, az első világháború előtt és hogyan hatott akkor és később magára a cseh irodalomra. Nem először tesszük szóvá a könyvekhez fűzött tanulmányok fontosságát. Šrámek esetében egyenesen hiányérzést kelt az ismertető írás elmaradása, mely nélkül nem egy fiatal olvasónk az Ezüstszél hősének, Ratkin Jeníknek kamaszkori gyötrelmeit beteges gyöngeségnek vélheti. Nehezen érzi reálisnak a tavasz ezüstszelében fürdő fiatal szívnek ezt a kitárulkozását, — az ifjú költői léleknek a valóság és az illúzió közti vergődését. Más a mi serdülő ifjúságunknak életérzése, mint a fél évszázaddal ezelőttié és itt már nem csupán arról van szó, hogy a mérföldléptekkel haladő tudomány technikai tudását gyarapította és érdeklődési körét döntőn a technikára irányította, — hanem arról is, hogy lényegesen egészségesebben és szabadabban él, egy szocializmust építő, felvilágosultabb társadalomban serdül fel és a valóság nyers élményeit - a pubertását is — egészen más körülmények közt, megmásult érzés- és gondolatvilágban éli át. Ifjúságunk szélesebb látókörű, ugyanakkor türelmetlenebb, de reálisabb is és ezért szorul előtte magyarázatra gyöngédebb, érzékenyebb, befelé forduló századelejei mása, ahogy a kor megfelelő magyarázata nélkül nehezen tudná magát beleélni Goethe fiatal, kesergő Wertherjének enervált lekivilágába. Miről van sző tulajdonképpen az Ezüstszél-ben? Marié Pujmanová évtizedekkel ezelőtt költői szóval kifejezte: „Nem kevesebb van itt, mint: lázadás az apa ellen, az istenhit elvesztése, röviden a kamaszkor problémái és fájdalmai, de problematika és világfájdalom nélkül, ezüstös érintéssel — mintegy hímporból szőve, amely felcsapódik, szétröppen és lassan leülepszik." Az Ezüstszél rokonszenves fiatal hősének érzelmi ébredése korántsem beteges, de forró szenvedélyessége mellett is tiszta és törékenyen érzékeny. Mindenképpen hasznos, ha ifjúságunk megismerkedik ezzel az érzések gyöngéd zavarával teli költői világgal. Vannak irodalmi alkotások, amelyek nehezen ültethetők át idegen nyelvre. Ahogy a legtöbb fordító nehezen tudja visszaadni Hašek Svejkjének egyéni humorát, az együgyűség álarcában jelentkező szellemességet, ugyanilyen nehéz Šrámek prózáját más nyelven hitelesen tolmácsolni. Havas Márta igen gondos és nyelvi szempontból kifogástalan fordítói munkát végzett, de a regény egészen sajátos hangulatát, belső szivárványozását és különös Izzását - éppen a mű lefordíthatatlansága miatt - csak helyenként sikerült teljesen egyenértékű művészettel visszaadnia. EGRI VIKTOR • • • • ••••• Milada Kazdová: Olvasó lány (színes litográfia) ÜJ SZŐ 10 * 1900 * CJÉV /