Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-16 / 15. szám, szombat

Nem lehetne egyszerűbben? Második osztályos kisfiam egy ízben nagy sebbel-lobbal tért háza az iskolából. Ez minden szülő számára megszokott jelenség, különösen a fiúknál mutatkozik ez a zajos hazatérés a legkiütközőbben. Igen ám, de ennek is megvan az inditóoka — amely majdnem minden esetben ugyanaz — éspedig az iskola, illetve a tanterem zárt négy fala közüli szabadulás öröme, a barátokkal való délutáni játszás és. együttlét. Ezt persze ne vegyük úgy a gyermekeknél, hogy nem szeretnek tanulni, ezt a kisfiámról sem mondhatom. Vajon miközülünk gyermekkorában, ki ne rohant volna haza a tanítás befejeztével? Az étkezés, a tanulási előkészület másnapra fontos volt szemünkben, de túlesve rajta gondtalanul örültünk gyermekéveink bohókás és élménydús szórakozásainak. Ez így helyénvaló is, mint a közmondás is mondja „Ép testben, ép lélek!" Nem is erről akarok most beszélni — mert ez mindsnki számára érthető és mi felnőttek tudjuk ezt a legjobban —, hanem arról, hogy a kisfiámnál felborult a sorrend. Nem az otthon és a játszás volt neki az első! Mikor finom falatokra invitáltuk, elhárította a nagyok mondásával: — Most nem érek rá, először a leckét kell megcsinálni, majd azután. — Hű — mondom —, mi az a nagy lecke, hogy még enni sem lehet előtte? — Sok leckém van, — kapom rá a rövid választ. Ilyesmi már előfordult és talán most is jobb lesz, ha hagyom nyugodtan, hogy megcsinálja leckéjét, mert a meddő vitának úgy sincs értelme. Előszedett könyveiből buz,gón írta leckéjét, míg egyszer csak látom, hogy a tollszárat rágja. Ez a gyermeknél ismert szokás, ami nyugtalanító arra is, aki rágja, meg arra is, aki látja. Meg is kérdem rögtön: — Valami baj Van, nem megy valami? Fiam elém tol egy könyvet. A címlapján ez áll: „Számtankönyv a csehszlovákiai általános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű iskolák 2. évfolyama számára." A szégyentől kissé pirulva mutatja a 54. oldal Ismétlés cím alatti 1. feladványt, hogy nem érti, nem tudja megcsinálni. No, olyan nincs, majd segítek én — és kezembe veszem a könyvet, ahol a következő szöveget olvasom: — Nagybátyám 2 szürke galambot és 12-vel több fehér galambot vett. Hány galambot vett nagybátyám összesei^? ... „ Elolvastam ráášodszor is, de sehogy sem tudtam, mi akar ez lenni: számtani feladat, vagy találós kérdés? Különösen akkor nem értettem, hogy mire gondoltak a tankönyv szerkesztői, amikor a közvetlenül alatta lévő példát olvasva azt teljesen megértettem és az egy második osztályosnak is „teljesen érthető." Ez a kővetkező: Misinek 17 póstabélyege volt. Ebből 3-at barátjának ajándékozott. Hány maradt neki? - Ez egyszerű, úgye? 17-ből elveszünk 3at, marad 14. De nem úgy a galambokkal! Melyik megfejtés lesz a jó, — ha keresztrejtvény-megfejtést alkalmazunk, akkor: 2 meg 14 az 16, ha pedig egy második osztályos eszével gondolkodunk, akkor: 2 meg 12 az 14. Én mindenesetre az utóbbit választottam, habár keresztrejtvényszerüen az eisőt találtam helyesnek, de az említett bélyegpélda második osztályos egyszerűségére utalva elvetettem az elsőt, nomármost (ha valaki még figyelemmel tudta kisérni a következtetési folyamatot és érti) világos, hogy csakis az egyszerű lehet a jó, tehát 2 meg 12 az 14. Feleségemmel átvitatva, családi tanácsunkkal jóváhagytuk és elfogadtattuk a megfejtés helyességének egyedülállóságát. Annál nagyobb volt a meglepetés másnap, amikor kisfiam hazakullogva, szemrehányást tett valamennyiünknek, mondván: — Ti sem vagytok különbek, mint én, — ti sem tudjátok/helyesen megoldani a feladatot, pedig nagyok vagytok! No jó, várjunk csak a szóval, hadd lássuk az irkát — a feladatot! Hamar előkerült és hosszú orral láthattuk, a tanító néni nagy piros betűs helyes megfejtését: 14 meg 2 az 16. Csak azt nem értem, hogy a tankönyv szerzői nem jöttek rá ennek a példának egyszerűvé tételére. Például mondjuk így: — Nagybátyám 2 szürke galambot és 14 fehér galambot vett. Hány galambot vett öszszesen? így kiszámítani még egy második osztályos nebulónak is csak „gyerekjáték". De hát miért legyen valami egyszerű, ha az lehet komplikált is? Ezért megemlítek még egy példát ugyanabból a tankönyvből, a 76. oldal 24. példáját, amely a következő: 2 kocsin 16 ember ült. Mindkét kocsin ugyanannyi ember volt. Hányan voltak az első kocsin? Elő a tudománnyal felnőtt-társak! Segítsünk egy második osztályos kisdiáknak bebizonyítani, hogy 16:2=8. Segítsenek, mert fiam bizalma megrendült bennem, illetve a „felnőttek" iránti bizalma, ö ezt nem tudja ilyen egyszerűen kiszámítani, keresi benne a keresztrejtvényt, beleidegződött a „sorok közötti" olvasás. Vagy talán ezt az utóbbi példát is egyszerűsítsük le így, illetve tegyük (a másodikosoknak) érthetőbbé: — 2 kocsin 16 ember ült. Fele az egyik kocsin, fele a másik kocsin. Hányan voltak egy kocsin? Talán azzal vádolnak, hogy túl-íleegysZerűsítéttéfh, á' gyermekeknek gondolkozásra kell serkenteni kis agytekervényeit? Ezt az előbbi példa alatt talált (közvetlenül alatta) egy szerűen érthető magyaros szöveggel igyekszem igazolni: A réten fehér és fekete juhok legeltek. Összesen 18 juh legelt. A juhok fele fehér volt, a többi fekete. Hány fekete juh legelt a réten? - Ügye, milyen egy szerű, öröm megfejteni! E tankönyvvel kapcsolatban meg kell még jegyeznem, hogy 1958-as kiadás, illetve harmadik, javított kiadás. De, hogy milyen egységességet követnek a szerzők, a fordítók és az iskole és Kulturális ügyek Megbízotti Hivatala, azt a 2. oldalon olvashatjuk: „A Módszertani Utasítások és a Módszertani Megjegyzések értelmében kihagyandó gyakorlatokat könyvünk eme harmadik kiadásából kihagytuk. A Módszertani Utasítások szerint kiegészítő (kihagyható) gyakorlatokat a lapszélen egyenes vonallal jelöltük. Hullámos vonallal jeleztük azokat a gyakorlatokat, amelyeket csak azokban az iskolákban vesznek át, ahol a 2. évfolyamban kézimunkát nem tanítanak (a számtant heti 6 órában tanítják)". Hát ez volna az, ami hűen tükrözi a számtani példák csavarosságát. Az előbbi szövegben pl. kihagyták a harmadik kiadásból kihagyandó gyakorlatokat (ha jól értem?), annak ellenére meg a „kiegészítő (szintén kihagyható) gyakorlatokat megjelölték. Miért nem mondják meg, hogy ami a könyvben benne van, azt tanítsák, vagy amit nem akarnak taníttatni, tehát felesleges (jócskán van), azt ne is tegyék a könyvbe — a második osztály országszerte legyen második osztály, tanítsanak egyformán egy és ugyanazon tananyagot. Az előbbieket végiggondolva, volna egy javaslatom, éspedig: — Az Üj Szó és más napi-, heti-, havi- stb. lapok és folyóiratok keresztrejtvényfeladványaik kimeríthetetlen tárházát képezhetné az említett tankönyv és bizonyára, ha körülnézünk (nem kell sokat keresgélni), sok ehhez hasonló akad még. Ennek a javaslatomnak ellenértékeként semmi mást nem kérek, csak annyit, hogy érthető, magyarul olvasható tankönyvekkel lepjék meg kis és nagydiákjainkat, hadd szerezzük vissza a „kicsinyek" bizalmát mi felnőttek, akiknek olyan „csavaros" az eszünkjárása, hogy Tamási Áron Ábelje csak kismiska, hozzánk képest. SZÉNÄSSY JÄNOS, Komárom A tankönyvkiadó megjegyzése Véleményem szerint a bírálat részletkérdésekre mutat rá Ennek ellenére figyelembe kell venni, mert az ilyen hibák sajnos előfordulnak más tankönyv-fordításokban is. Az ügy különben elavult, mert most egy új számtan-tankönyvet adunk ki a II. osztály számára, amelyet új fordító és szerkesztő dolgoz fel. A tankönyvkiadó magyar szerkesztőségeitek munkájában előforduló ilyen és ehhez hasonló hibákat lehetőségeinkhez és tudásunkhoz mérten igyekezni fogunk kiküszöbölni. Különben nézetem szerint a bíráló szubjektív túlfűtöttséggel, kissé felnagyítva kommentálja ezt a vitatott hibát. HAMAR KÄLMÄN, a tankönyvkiadó magyar szerkesztőségének vezetője, Bratislava. Lehetne egyszerűbben is, de nem mindig a tankönyv a hibás Többször lehet ilyen bírálatot hallani a tankönyvekre és a tanítókra egyaránt. Rossz a könyv, rossz a pedagógus. És jön az összehasonlítás: milyen tankönyvek voltak akkor, amikor én jártam iskolába, hogyan tanultunk, stb. Nem azt akarom állítani, hogy tökéletes, hiba nélküli tankönyvek vannak. Beszéljünk konkrétan az általános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű tizenegyéves iskolák II. osztályának számtankönyvéről, amelyet egy kedves szülő bírált. Harmadik javított kiadás. Bizonyára tisztában van a cikk írója azzal, mennyi munkába és időbe kerül egy tankönyv kiadása, nem is beszélve a költségekről. Vannak kísérleti iskoláink, amelyeknek munkáját az illetékes szervek figyelemmel kísérik és a tapasztalatok alapjáp új tankönyveket adnak ki rövidesen. Nem kell tehát kétségbe esni, de az új könyvek kiadása nem megy máról holnapra. És ne várjuk, hogy azok az új számtankönyvek olyan egyszerű példákat fognak tartalmazni, hogy tanulóinknak nem kell sem tanulniok, sem gondolkozniuk, mégis kitűnően megoldják á feladataikat a „családi tanács" segítsége nélkül. Vannak hibák, vannak nehezen érthető példák a jelenlegi tankönyvben. De éppen az a példa, amely tollat adott cikkírónk kezébe, — ha „fogós példa" is, nem hibás, sőt nem is nehéz. Az említett példa ugyanis az 54. oldalon az „Ismétlés" cím alatt szerepel, tehát nem új anyag, s feltételezem, hogy kisfia tanítója érzi magát annyira hivatása magaslatán. hogy alapos munkát végez, kellően és érthetően megmagyaráz minden anyagot rés tanulóit logikus gondolkodásra neveli. Igenis, logikus gondolkodásra! Szabadjon megemlítenem, hogy a tanulók néhány oldallal ezelőtt is találkoztak hasonló típusú példákkal, mint új anyaggal, pl. a 45. oldalon az 58. példával és a 46. oldalon a 64. példával. Ez utóbbi nehezebb az említettnél is, de egész biztosan megkapták hozzá a kellő magyarázatot és a begyakorlásra is sor került, sőt házi feladatként is valószínűleg oldottak meg hasonlókat. Hogy lehet az, hogy akkor a tanuló meg tudta oldani a szülő segítsége nélkül is ezeket a példákat? S ha a gyerek rendszeres szylői ellenőrzés alatt van, hogy lehet, hogy a szülő arról nem tud, ezek már nem új példák? Én próbát tettem a tavalyi másodikosokkal, amikor a kedves szülő írását elolvastam, s minden nehézség nélkül megoldották a kérdéses példákat, pedig közvetlen a szünidő után történt ez, s tudjuk, hogy a tanuló a szünetben felejt is. Ez azt mutatja, hogy a példák a másodikos tanulóknak nem nehezek. Valószínű azonban, hogy kisfia fejéből is elpárolgott a fondorlatos számtanpélda megoldásának ördöngössége, mire az ismétlésre került a sor. S ekkor jött a családi tanács, megpróbált gondolkozni, nagyon helytelenül, rossz kisdiák módjára, s ahelyett, hogy rávezette volna a tanulót a helyes megoldásra, a könynyebbnek látszó helytelen megoldást választotta. S bírálta a szerkesztőt, nem utolsó sorban a tanító nénit, aki merészelte jól kiszámítani a számtanpéldát. Hasonló a helyzet a 76. oldal 24. példájával is. A 16. példát is bizonyára megoldották kellő előzetes magyarázat után. írásom elején megjegyeztem, nem akarom azt állítani, hogy a tankönyvekben nincs hiba. Van. De bízom abban, hogy az ezután kiadott tankönyvek sokkal jobbak lesznek és tartósabb ismereteket nyújtanak mint a jelenlegiek. A magyar olvasókönyvben nem lesznek mérföldes olvasmányok nehezen érthető körmondatokkal, s az olvasmányok témáját a gyermekek életéből és környezetéből merítik. A szlovák tankönyvekben pedig a gyakorlati életben szükséges rövid beszélgetések, rövid olvasmányok és mesék lesznek találhatók. Feltétlen követelményünk az is, hogy az anyag egymásra épüljön, s egyezzen a tantervvel. Ehhez természetesen szükséges a több tapasztalattal rendelkező, s az egyes évfolyamok problémáit jól ismerő tanítók segítsége. GRELNETH ILONA tanítónő, Nagymegyer. * Hasznosnak tartjuk ezt a véleménycserét egy 11. osztályos számtankönyv kapcsán. Még hasznosabbnak tartanánk, ha az illetékesek vagyis a szülők, a pedagógusok nyíltan és konkréten rámutatnának azokra a hibákra és fogyatékosságokra, amelyek tankönyveinkben sajnos még megtalálhatók. így, a bírálat és az önbírálat útját járva hatékony segítséget nyújthatnánk iskolai szerveinknek abban a törekvésünkben, hogy tökéletesebbé tegyék a tankönyveket és egész iskolai rendszerünket, (A szerkesztőség megjegyzése) F. Hübl: Makszim Gorkij elbeszélés-gyűjteményének egyik illusztrációja GONDOS SZER VEZÉSSEL Művelődési otthonainkban, akár az országban mindenütt, gondosan készülnek az ország felszabadulása 15. évfordulójának méltó megünneplésére. A szervezőmunka oroszlánrésze a járási művelődési otthonokra hárul, ami nem jelenti azt, hogy a falusi művelődési otthonoknak nincs tennivalójuk. Van, még hozzá sok. Erről győződtünk meg a rozsnyói járásban tett látogatásunkkor is. A rozsnyói járásban 51 helyi művelődési otthon van, s a felszabadulás méltó megünneplésére már mindegyikük megtette a szükséges intézkedést. Munkájukhoz a legnagyobb segítséget a Járási Művelődési Otthontól kapják, amely minden faluba műsorfüzetet és iránymutatót küld. Nem járhattuk végig mind az 51 falut, ahol azonban voltunk — Vígtelkén, Lúcskán, Barkán, Szalócon — mindenütt példák mutatták, hogy az egyéni kezdeményezésnek és a Járási Művelődési Otthon iránymutatásának megvan az eredménye. Lúcskán, Barkán és Páskaházán például a jó felkészülést, a problémák tisztázását úgy segítették elő, hogy kérdés-felelet estét rendeztek, ahol részletesen megtárgyalták a már elvégzett és a még elvégzésre váró munkát. A kérdezz-felelek esteken a falunak úgyszólván az összes ügyes-bajos dolga szóba került, s a résztvevők nem elégedtek meg a problémák felvetésével, tisztázásukra is törekedtek. Lúcskán a legközelebbi tennivalók felvázolásán kívül a szövetkezet, Barkán az állattenyésztés kérdését vitatták. Ami a felszabadulás méltó megünneplését illeti, ezekben a falvakban is, amennyire a rendelkezésükre álló dokumentumok lehetővé teszik, 'helyi vonatkozású kiállításokat rendeznek. A kiállításon kívül kulturális műsorral egybekötött előadásokra készülnek. Az előadásokon a felszabadulás tényével és korszakalkotó jelentőségével ismertetik meg a hallgatókat. Rozsnyón a járási székhelyen táblát állítanak fel, amelyen villanykörték jelzik, hogy a járás melyik faluja, mikor szabadult fel. Ezenkívül itt is rendeznek felszabadulással kapcsolatos kiállítást. A kiállítás anyagának összegyűjtésében részt vesznek a falusi művelődési otthonok vezetői. Ki-ki a maga falujának emlékeit őrző dokumentummal járul hozzá a járási kiállítás gazdagításához. A járási székhelyen arra töredeknek, hogy a kiállítás anyaga a felszabadulás emlékének idézésén kívül bemutassa azt a nagy fejlődést, melyet a járás az elmúlt 15 év alatt elért. A falvakban tett látogatás után a rozsnyói járási művelődési otthont kerestük fel, ahol Vajda Józseftől kértünk felvilágosítást az előkészületekről. Vajda József, a Járási Művelődési Otthon dolgozója elmondta, hogy a felszabadulással kapcsolatos előkészületek során mind a helyi, mind a járási művelődési otthon dolgozói arra törekszenek, hogy a fel szabadulás jelentőségének hangsúlyozásával egyidejűleg a harmadik ötéves terv feladatairól, az ország területi átrendezésének elveiről, a nemzeti bizottságokba való választások előkészületeiről és más fontos problémákról tájékoztassák a dolgozókat. Az elvégzésre váró feladatok teljesítésére a személyi felvilágosító munkán kívül a népművelés minden eszközével mozgósítanak. Hiszik hogy a gondos szervezés eredményes lesz, és a feladatokat következetesen teljesítik. Szervező munkájuk szolgálatába állítják az érdekköröket, és arra törekednek, hogy az elkövetkező időszakban a kulturális együttesek tevékenysége is a felszabadulás emlékéi idézze. A város nagymúltú énekkara máris gondosan készül, hogy a felszabadulás évfordulóját új és régi forradalmi énekszámok bemutatásával ünnepelhesse. Kassa felszabadulása alkalmából január 18-án Kassán rendeznek vendégszereplést. A rozsnyói fellépésekre ezt követőleg kerül sor. Kiterjedt és sokirányú munkát végeznek mind a járási, mind a helyi művelődési otthonok vezetői. Min-, denütt arra törekednek, hogy az ünnepségek során a felszabadulás jelentőségét minél jobban kidomborítsák és minél több embert emlékeztessenek arra, honnan indultunk el és hová érkeztünk. (b) ŰJ SZÖ 7 * 1960- Január !«•