Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)
1959-12-11 / 342. szám, péntek
V. Široký elvtársnál (ČTK) — A prágai Hrzan-palotában Viliam Široký miniszterelnök december 10-én fogadta Szon Szannt, a Kambodzsai Királyság miniszterelnökhelyettesét és külügyminiszterét. A fogadáson jelen volt dr. Antonin Gregor, a külügyminiszter első helyettese, Viliam Široký miniszterelnök a kambodzsai vendéggel hoszszas baráti beszélgetést folytatott a Csehszlovák Köztársaság és a Kambodzsai Királyság közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének különfélé kérdéseiről. A kambodzsai államférfi ugyanaznap meglátogatta Bohumil Sucharda mérnököt, a pénzügyminiszter első helyettesét, majd pedig dr. Otakar Pohl, a Csehszlovák Állami Bank főigazgatója fogadta őt. Szpn Szann úr a délutáni órákban látogatást tett Zdenek Pučeknél, az Állami Tervbizottság elnökének első helyettesénél. A CSSZBSZ II. szlovákiai kongresszusa e'őtt A csehszlovák-szovjet barátság hagyományos hónapjának befejezéséül december 12-én és 13-án a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában összeül a CSSZBSZ II. szlovákiai kongresszusa. A kongresszuson a CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség több mint félmillió tagjának képviseletében Szlovákia valamennyi kerületéből csaknem 600 küldött értékeli majd, mily mértékben járult hozzá a szövetség népünk és a Szovjetunió nemzetei baráti kapcsolatainak elmélyítéséhez és egyben kitűzi a szövetség Ünnepi ülés Nyitrán a barátsági hónap befejezése alkalmából (ČTK) - A barátság hónapjának befejezése, valamint a csehszlovákszovjet kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés aláírásának 16. évfordulója alkalmából a CSSZBSZ nyitrai kerületi és járási bizottsága ünnepi ülést tartott. Az ülésen részt vettek a kerületi székhely dolgozóinak képviselői, továbbá az SZLKP nyitrai kerületi bizottsága irodájának küldöttsége Tibor Bohdanovskynak, az SZLKP kerületi bizottsága vezető titkárának vezetésével. Az ülés résztvevői rendkívül szívélyesen üdvözölték körükben Vaszil Szemjonovics Medovot, a Szovjetunió bratislavai alkonzulát. A világ első szocialista államához fűződő barátságunk jelentőségét Alexander Urban, a CSSZBSZ nyitrai kerületi bizottságának elnöke, a kerületi nemzeti bizottság alelnöke méltatta. A CSSZBSZ szervezetei a kerületben a barátság hónapja keretében 2500 előadást rendeztek a Szovjetunióról, továbbá 317 kultúrműsort szerveztek és a CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetségbe 1452 új tagot nyertek meg. A kerület dolgozói 1021 szovjet filmelőadást tekintettek meg. Az ülés résztvevőit ezután V. Sz. Medov, a Szovjetunió bratislavai alkonzula üdvözölte. Beszédében kiemelte Csehszlovákia népének és a szovjet népnek testvéri szövetségét s a békéért vívott közös harcban elért sikereit. LENGYEL FŐISKOLAI DOLGOZÓK HAZÁNKBAN (ČTK) — A lengyel főiskolák rektorainak és akadémiai vezetőinek kilenctagú küldöttsége csehszlovákiai tartózkodása folyamán megismerkedett főiskoláink reformjával, a gyakorlattal egybekötött tanítás terén szerzett tapasztalatokkal, a főiskoláinkon működő pártés ifjúsági szervezetek tevékenységével stb. A lengyel vendégek meglátogatták prágai, brnói és bratislavai egyetemeink több létesítményét is. Ugyanakkor Csehszlovákiában tartózkodik az általános műveltséget adó lengyel iskolák pedagógiai dolgozóinak és a Lengyel Népköztársaság Népnevelésügyi Minisztériuma dolgozóinak egy csoportja is, amely részt vett a beruházási iskolaépítésről tartott nemzetközi szemináriumon Prágában. E küldöttségek látogatása alkalmából F. Mazur, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete december 9-én a lengyel nagykövetség épületében baráti estet rendezett. Ünnepi est B. Björnson tiszteletére (ČTK) — A Nemzetközi Kapcsolatok Csehszlovák Társasága december 9-én Prágában ünnepi estet rendezett Björnstjerne Björnson író, a nemzetek jogainak harcosa emlékezetének közös megünnepléséről kötött csehszlovák-norvég egyezmény aláírása 15. évfordulója alkalmából. Az ünnepi esten a nagy norvég író életéről és művéről Andrej 2iak, a nemzetgyűlés alelnöke beszélt. Hangsúlyozta, hogy B. Björnson halála 50. évfordulójának jövő év áprilisában tartandó ünnepségei Csehszlovákia népe számára alkalmat adnak arra, hogy még behatóbban megismerkedjék a nagy norvég író és békeharcos müveivel. további feladatait. A kongresszuson megvitatják, miként ismertethetjük dolgozóinkkal az eddiginél mélyrehatóbban, felkészültebben a szovjet emberek munkáját és a szovjet hétéves terv feladatainak teljesítésében, a népgazdaság, a tudomány, a kultúra valamennyi terén elért sikereit. A CSSZBSZ az 1955-ben tartott első kongresszusa óta eltelt időben Szlovákiában 17 millió dolgozó részvételével több mint 208 ezer különféle rendezvényt szervezett. Tevékenységét kiterjesztette a dolgozók legszélesebb rétegeire és így hazánk egyik legtömegesebb szervezetévé fejlődött. (ČTK) A nagy barátság jegyében (ČTK) - A DOSZAAF és a HESZ barátságának stafétája csütörtökön, december 10-én befejezte a Szovjetunió területén tett útját. A DOSZAAF ukrán szocialista szovjet köztársasági bizottsága és a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége által a csehszlovák-szovjet barátság hónapja alkalmából szervezett staféta november 9-én futott ki Harkovból. A staféta az I. csehszlovák hadtest harci útján — a harkovi területben levő Szokolovtól a csehszlovák-szovjet határig haladt. A stafétát a DOSZAAF motorkerékpáros sportolói vitték. A staféta ukrajnai útvonalán a szovjet dolgozók mindenütt nagygyűléseket rendeztek. A kijevi területen hősi halált halt hét ismeretlen csehszlovák katona sírjánál rendezett nagygyűlésen a kijevi főiskolákon tanuló csehszlovákiai diákok is részt vettek és a DOSZAAF tagjaival együtt megkoszorúzták az elesettek sírjit. A barátság stafétáját a csehszlovákszovjet határon, Vyšné Nemecké községben pénteken, december 11-én a DOSZAAF kárpátukrajnai területi bizotsága képviselőitől a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének képviselői — Cenék Hruška altábornagy, a HESZ Központi Bizottságának elnöke és František Novek, vezérőrnagy, a HESZ szlovákiai bizottságának elnöke veszi át. A Hadsereggel Együttműködők Szövetségének képviselői ez alkalomból átadják a HESZ vörös zászlaját a DOSZAAF képviselőinek. Ä hidegháború kivénhedt gebéjén Növekszi k a Rudé právo előfizetőinek száma Szlovákiában (ČTK) - Az újévtől szlovák nyelven megjelenő Rudé právóra eddig a legnagyobb számban a bratislavai keríiietben fizettek elő. Itt az új előfizetők száma eléri az ötezret. Ez elsősorban annak az értékes kezdeményezésnek az érdeme, amelyet az új olvasók toborzásában az egyes járások fejtenek ki. így pl. a trenéíni járásban, ahol a Ŕudé právo vásárlására már 1500 olvasó jelentkezett, az előfizetők toborzásába tevékenyen bekapcsolódtak az iskolák. Tizenhat kollektíva látogat a dolgozók lakására, főleg a falvakon, ismerteti a Rudé právo jelentőségét és feladatait, valamint negyvenéves harcos hagyományait. A bratislavai kerület másodjk legjobb járása a piešťanyi járás. A régi kommunisták és pártfunkcionáriusok széles aktívájának és a tömegszervezetek segítségével eddig 396 előfizetőt nyertek meg a szlovák nyelven megjelenő Rudé právo vételére. A túlnyomórészt magyarlakta déli járások közül az előfizetők toborzáSvédország új nagykövete (ČTK) - Kari Fredrik Almqvist, a Svéd Királyság új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete december 9-én Prágába érkezett. A nagykövetet dr. Dobromil Ječný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke és Claes Ivar Wollin, Svédország prágai ügyvivője fogadta. sa a legsikeresebben a somorjai járásban folyik. E hét kezdetén a járásban már 130 előfizetőt szereztek a szlovák nyelvű Rudé právóra. A Nové Mesto nad Váhom-i járásban a szlovák nyelven megjelenő Rudé právo tömeges terjesztésének érdekében versenyre hívták fel a kerület valamennyi hírlapterjesztő postahivatalát, hogy minden egyes kézbesítő 10 új előfizetőt szerezzen. A felhívást a bratislavai kerület csaknem valamennyi járása elfogadta. A žilinai kerületben eddig több mint 3400 előfizető jelentkezett a Rudé právo vásárlására. A toborzás a legsikeresebben a námestovói és a trstenái járásokban folyik, ahol 265 előfizetőt nyertek meg. A Banská Bystrica-i kerületben csupán egy nap alatt csaknem ezer előfizetőt szereztek, úgyhogy az eddig jelentkezett előfizetőik 6záma már 2780. A Rudé právo előfizetőinek száma százával gyarapodik naponta a kassai kerületben is, ahol eddig már több mint 4500 előfizető jelentkezett. Az új előfizetők megnyerésében elsősorban a pártszervezetek agitátorai vesznek tevékenyen részt. A^lndenkl tudja, nem véletlen müve, hogy áz idén megjavult a nemzetközi helyzet. Ellenkezőleg, a fejlődés objektív erői hosszas hatásának és a népek háborúellenes mozgalmának áz eredménye. Megjavult a nemzetközi helyzet, bár azok a nyugati erők, amelyek évekkel ezelőtt mindent a háborúra építettek, nem akarják megérteni, hogy már régen elvesztettek a játszmát. Még most sem akarják ezt megérteni, pedig már a Nyugat is követeli, hogy józanabbul foglalkozzanak a világproblémákkal, közösen törekedjenek a halasztást nem tűrő kérdések megoldására. Nemcsak a bonni kormány, a nemzetközi békés együttélés hivatásos megbontója gördít akadályokat a haladás útjába. A világ már megszokta, hogy a bonni politika a fejlődés mögött kullog. Az elmúlt hetekben több alkalommal megfigyelhette, hogy azokban az országokban is, amelyek az idén több megértést tanúsítottak a korparancs iránt, mint a múltban, például az USA-ban, aktivizálódnak azok a csoportok, melyek nyilván nem akarják feladni a hidegháború, az erőpolltlka elavult dogmáit. Az utóbbi időben láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban komoly eltérés mutatkozik a nemzetközi problémák megítélésében. Ez nemcsak a burzsoáziára, hanem a többségükben jobboldali érzelmű vezetők által uralt szakszervezetekre is jellemző. Azzal szemben, hogy az AFL-CIO kongresszusára a nemzetközi problémák tekintetében még a hidegháború vetette árnyékát, ezt követően az egyes szövetségek kongresszusainak hangulatát már a békés együttélés eszmél fűtötték. Az USA-ban jelenleg a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó valamennyi jelentősebb okmányban ellentétek mutatkoznak. Ez a szélsőséges erők aktivizálódásának a következménye. Az együttélés és a verseny reális elképzelései mellett a hidegháborús hangnem is helyet kap e külpolitikai okmányokban. Ez jelllemezte a szenátus külügyi bizottságának október közepén kiadott jelentését. Fulbrlght szenátor, a jelentés szerzője, aki egyike a józanul gondolkodó washingtoni politikusoknak, egyrészt bírálta a „megfélemlítés" politikáját, viszont követelte, hogy folytassák az eröpolitikát. A legérdekesebb esemény azonban az amerikai monopoltöke csúcsszervezetének, a Nagyiparosok Országos Szövetségének 64. kongresszusa volt. Sok felszólaló befolyásos egyén, köztük Lighter milliomos, a szövetség végrehajtó bizottságának elnöke világosan a háború ellen, az együttélés mellett foglalt állást. A kongresszus végén azonban Allén Dulles, az amerikai kémszolgálat főnöke emelkedett szólásra. Az elhunyt államtitkár fivére nagyon uszftéhangú beszédet mondott, melyben minden eszközzel Igyekezett megfélemlíteni a jelenlevő üzletembereket, nehogy helyeseljék az együttélés politikáját, amelyet amerikai részről Herter államtitkár november közepén mondott beszédében kifejtett. Dulles, Rockefellerék „körének" tagja, végül követelte: hagyják teljesen érvényesülni „a megfélemlítést". A szélsőséges körök befolyása az úgynevezett külföldi kapcsoIStok tanácsának jelentésében is megmutatkozott. A tanácsban nemcsak Dulles, hanem Dávid Rockefeller, a család tagja is képviseli Rockefelleréket. A jelentés például a Kínára vonatkozó javaslatok és nagyon józan fontolgatások mellett felhívást Is tartalmazott a régi levitézlett politika folytatására. A sötét reakciós erők aktivizálódását jelentős részben elősegíti az úgynevezett erkölcsi újrafelfegyverkezés cégére alatt i működő, szervezet tevékenységének felélénkülése. A szervezet főként az USA határain túl tevékenykedik. Dulles és hivatala teljesen ellenőrzi. E szervezet „Ideológia és együttélés" címmel kiadványt jelentetett meg Skandináviában, ahol erősödik a békés együttélés politikája iránti rokonszenv. A kiadványban, mely nyolc évvel ezelőtt is nyugodtan megjelenhetett volna, konokul élezi a nemzetközi feszültséget. Ez irányban külön fejezetet jelent Truman és Acheson akciója. Mindketten a hidegháború keletkezésének idején folytatott amerikai politika letűnt vezetői. Nemcsak Rockefellerékkel, hanem Adenauerrel is szoros kapcsolatot tartanak fenn. Acheson részt vett az október elején tartott Bad Godesberg-i nemzetközi békellenes értekezleten. Alig hogy hazaért az USÁ-ba, máris harcba szállott a hidegháború folytatásáért. Am nem jutott sokra Herter személyesen visszautasította nézeteit. Amerikai laphírek szerint Acheson a demokrata párt tanácskozó bizottságának ülésén is magára maradt. Bár sikerü't negatív eszmŕket és a katonai kiadások növelését indítványózó javaslatokat csempésznie a bizottság nyilatkozatába, a bizottság jelentése mégis támogatja a? Eisenhower-kormány és a Szovjetunió közti tárgyalás politikáját. Ezek az ellentétek Igazolják, hogy az USA szélsőséges erői nehezebb körülmények között tevékenykednek. A háborús politikát elítélő amerikai közvélemény ellenállásába ütköznek. Márpedig nem nézhetnek el a közvélemény fele fölött, mert küszöbön állanak a választások. Az erők mai világhelyzete, az agreszszlóval járó nagyobb kockázat és az a körülmény, hogy a befolyásos amerikai monopolköröknek is érdekük a biztos megoldás keresése, az a fő tényező, mely lejáratja az eröpolitikát Természetesen nem becsülhetjük le, ki kell pellengéreznünk a ló egyik oldaláról a másik oldalára való bukdácsolást. A vén gebe már régen megtette szolgálatát. Ezért nincs miért túlbecsülnünk a hidegháború bajnokait. Az a fontos, hogy lehetőségeik minél kisebbek legyenek. J. H. Anglia egyetért az NSZK atomfelfegyverzésével Watkinson angol hadügyminiszter az alsóházban megerősítette, hogy kormánya egyetért a nyugatnémet hadsereg atomfelfegyverzésével. Kijelentette még, hogy Strauss nyugatnémet hadügyminiszterrel megtárgyalta az egységes „európai"" tank közös gyártásának lehetőségét. Swingíer, munkáspárti képviselő ötödmagával javaslatot nyújtott be, hogy szüntesse be Anglia a nyugatnémet hadsereg atomfegyverzésének politikáját. A javaslatot már 104 munkáspárti képviselő aláírta. * * * A nyugatnémet szövetségi gyűlés hadügyi bizottsága szerdán beleegyezését adte ahhoz, hogy bizonyos számú távirányító atomrakétát szerezzenek be a Bundeswehr számára. (ČTK) A volt náciknak 1,65 milliárd márka nyugdíj Bonn (ČTK) — Azok a volt nácik és hivatásos katonák, akik a hitleri Wermachtban és a náci alakulatokban szolgáltak, nyugdíj címen 1,65 milliárd márkát kapnak a bonni állami költségvetésből. Az áttelepültek minisztériumának 1960ban 115,5 millió márkát bocsátanak rendelkezésére. Az áttelepültek szervezetei revansista tevékenységükre 3,72 millió márkát kapnak az Oberländer vezetése alatt álló minisztériumtól. 5> Reakciós illúziók" Magyar vendégek Prágában Kisfaludy Ervinnek, a Magyar Népköztársaság Munkaügyi Minisztériuma osztályvezetőjének vezetésével négytagú magyar / küldöttség érkezett szerdán Prágába. A küldöttség a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti szociálpolitikai együttműködéssel kapcsolatos egyezmény megkötéséről tárgyal. * * * Prága főváros Központi Nemzeti Bizottsága meghívására december 10-én hivatalos látogatásra Prágába érkezett a magyar főváros küldöttsége. A küldöttséget Veres v, József, Budapest Város Tanácsa végrehajtó Vpításait, félremagyarázzák a szociabizottságának elnöke vezeti. A magyar Qlista országoknak a két rendszer béA PRAVDA KEDDI SZÁMA KÖZLI TYIMOFEJEV „REAKCIÓS ILLÚZIÓK" ClMÜ, „A KOMMUNIZMUS ELLENSÉGEINEK NÉHÁNY IDEOLÓGIAI MANŐVERÉHEZ" ALClMÜ CIKKÉT. A CIKKET AZ ALÁBBIAKBAN RÖVIDÍTVE KÖZÖLJÜK: A burzsoá ideológusok és politikusok, valamint a jobboldali szocialista opportunizmus és a modern revizionizmus képviselői a nemzetközi feszültségnek az utóbbi időben tapasztalt bizonyos fokú enyhülésében okot láttak arra, hogy újból „cáfolni" próbálják a marxizmus-leninizmust. Különös erőfeszítéseket tettek, hogy eltorzítsák a kommunisták megállavendégeket a prágai pályaudvaron Adolf Svoboda főpolgármester üdvözölte. A magyar küldöttség tíznapos tartózkodása folyamén hazánkban megismerkedik Csehszlovákia fővárosa irányításának és igazgatásának- különféle szakaszaival, a városi közlekedés megoldásával és a lakásépítéssel. (ČTK) A zöldség új árai A Belkereskedelmi Minisztérium e hó 10-i hatállyal a következőképpen szabta meg a hajtott zöldség új árait: Legalább 16 cm átmérőjű válogatott karfiol darabja 6.50 korona, 12 cm átmérőjű I. minőségű darabja 5 korona, 8 cm átmérőjű II. minőségű darabja 4 korona. Elsö minőségű salátauborka 1 kg 16 korona, II. minőségű 13 korona, I. minőségű paradicsom 1 kg 14 korona, II. minőségű 11 korona, I. minőségű zöldpaprika dakés együttélésének elvi kérdésében elfoglalt álláspontját. A kommunizmus eszmei ellenfelei mostanában kedvenc tételeik közt használják a szocialista és a kapitalista rendszerű államok „szerves közeledésének" és „fokozódó hasonlatosságának" meséjét. Raymond Aron, az egyik legismertebb nyugati burzsoá szociológus úgy ábrázolja a kapitalista és a szocialista világrendszer versenyének idő-szakát, mint a két rendszer társadalk mi-gazdasági rendjében, osztálytermészetében meglevő különbségek elsimulásának, gyengülésének korszakát. A Figaró című lapban, Marxizmusés antimarxizmus című cikkében azt állítja, hogy az ipari fejlődés és a technika sikerei állítólag mindenütt rabja 1,30 korona, II. minőségű 1 korona. 5 cm-nél nagyobb Átmérőjű első minősé- hasonló" s^cTális "és""gazdaság7"kögú fehér es kék karalábé zöldjével da- V .. , , , , .. f . . " „ rabja 1,40 korona, II. minőségű 1,20 ko- Svetkezményekkel járnak Amint Aron rona, I. minőségű tejes saláta darabja Vállítja. jelenlegi társadalmi berendez1,40 korona, II. minőségű 1,20 korona. flkedésétől függetlenül, mindegyik állam lényegében ugyanazon az úton fejlődik, s evolúciójának iránya, amint ő mondja „egy azonos típusú ipari társadalom". E. Rostow, amerikai közgazdász professzorhoz hasonlóan, aki a társadalomfejlődés növekedési és szakaszossági elméletének, ennek a kapitalista világban jnostanában oly divatos elméletnek a szerzője, megpróbálja új fogalmakkal helyettesíteni a társadalmi-gazdasági alakulatok, az osztályok és az osztályharc marxista fogalmait. A két társadalmi rendszer közti osztályellentétek elkenésére, elkendőzésére irányuló még egyenesebb és nyíltabb kísérletet jelent R. Áronnak Az együttélés — az ideológia vége című cikke, amely egy amerikai folyóiratban látott napvilágot. A szerző itt azt állítja, hogy „a világpolitikában az ideológia korszaka talán végéhez közeledik most". Más szóval azt akarják a marxistáktól, hogy terjesszék ki az együttélést az ideológia területére is. E felfogás hirdetőinek általános gondolatmenete a következő: Először lényegében elismerik a marxizmusleninizmus győzelmének jogosságát, sőt, szükségszerűségét a Szovjetunióban és a szocialista táborhoz tartozó többi országban. Ez azt bizonyltja, hogy Nyugaton sokak elméjében bizonyos mértékig „az értékek átértékelése" van folyamatban. Megállapítják továbbá, hogy a nyugati monopolista körök a jelenlegi körülmények között erőszakos úton nem Változtathatják meg a szocialista tábor országaiban uralkodó rendet. Mit tegyenek ilyen helyzetben a kapitalizmus hívei? Természetesen a legésszerűbb az lenne, ha nem avatkoznának be a szocialista államok belügyeibe, feladnák azt a reményt, hogy lehetséges valamiféle gyökeres változás ezen államok társadalmigazdasági és politikai életében. Ennek ellenére a mai burzsoázia egyes ideológusai és politikusai a reális, objektív tények helyes megállapításából merőben helytelen, irreális következtetéseket vonnak le. „Hogyan hajthatja végre a Nyugat a leghatékonyabban a szovjetrendszer evolúcióját? Ez a kérdés továbbra is nyílt..." — állapítja meg ugyanaz az R. Aron. Más szóval, a kapitalizmus csatlósai egyértelműen tudatják: abban reménykednek, hogy lehetséges fokozatos „békés" evolúció a kommunisták „eszméiben és módszereiben". Nem, Aron úr, ez a kérdés nem nyílt, hanem már régen lezárt kérdés. Lezárta a történelmi haladás egész menete. Lezárta visszavonhatatlanur és egyszer s mindenkorra! Ideje volna, hogy meggyőződjenek a szocializmusnak a Szovjetunióban aratott végérvényes győzelméről, azoknak a társadalmi-gazdasági és politikai átalakulásoknak megfordíthatatlanságáról, amelyek az utóbbi évtizedekben a földkerekség hatalmas részében végbementek. Itt volna az ideje, hogy sutba dobjanak minden erre vonatkozó illúziót és hiú reményt. Hasonló „elméletet" hirdet néhány amerikai revizionista is. D. Sztrarobin például egyik nemrég megjelent cikkében azt állítja, hogy a „konkurrens együttélés" adottságai között világviszonylatban „kétoldalú folyamat" megy végbe, amelynek során az egyik társadalmi rendszer elemei foÜJ SZŐ 2 * 1959. december 11.