Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)
1959-12-03 / 334. szám, csütörtök
HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSÁN (Foivtatás a 4 oldalról) Csak fgy tudja elképzelni Németország újraegyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épültek. Nem azért hozták létre a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói a legutóbbi 10 év alatt az új szocialista társadalmat, és nem azért erősítették népi államukat, hogy valakinek is megengedjék embermilllók fáradságos és önfeláldozó munkája eredményeinek tíinkretételét. Soha nem fogjuk támogatni azt a követelést, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban mondjanak le a szocialista vívmányokról. Mindenki előtt ismeretes, hogy nemzetközi értekezleteken és találkozókon csakis akkor lehet megoldani a kérdéseket, ha figyelembe vesszük mindkét fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak háború útján lehetséges, tárgyalások útján a viták csakis az érdekek kölcsönös figyelembevétetével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figyelembevétele, amikor ultimátumszerűén követelik a Németország történetében első munkás-paraszt állam szocialista vívmányainak megsemmisítését, a Német Demokratikus Köztársaság felszámolását? Ez enyhén szólva irreális megítélése a dolgoknak. Maga Adenauer úr helyesen állapí1 totta meg, hogy ez erőpolltika, a háborús fenyegetőzés politikája. Adenauer úr most más kottát vesz elő Változnak az idők, változik a nóta is. Adenauer úr most más kottát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpohtikával semmit sem ér el, az ilyesféle politika recsegve-ropogva összeomlott. A fenyegetőzés és a zsarolás politikája e politika tő karmesterének halálával, sőt már halála előtt kilátástalan zsákutcába jutott. A fő karmester segédei, tanítványai azonban, akik vele együtt húzták a hidegháború nótáját, húzzák továbbra is, karmester nélkül. Ez a nóta nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövetségeseit is. (Élénkség a teremben.) Mi az együttélési politika elveiből indulunk ki. A Szovjetunió előterjesztette a leszerelési javaslatot és mi készek vagyunk bármely percben aláírni a leszerelési egyezményt, hozzálátni végrehajtásához az ENSZ vagy bármely más nemzetközi szerv égisze alatt megszervezendő legátfogóbb és legmélyebb ellenőrzés alapján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellenőrzéssel, amely mellett egyetlen állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mindkét fél részéről meglegyen a bizonyosság, meg kell oldanunk Nyugat-Berlin kérdését. Miért vetjük fel Nyugat-Berlin kérdését? Azért, mert Nyugat-Berlin most konfliktusok forrása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani a nyugat-berlini kérdést, ez azt jelenti, hogy javasoljuk a második világháború után az egészséges testben maradt utolsó tüske kihúzását és a megszállási rendszer gócának felszámolását. Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német békeszerződés a!áírása. Ilyen javaslatot tettünk. A békeszerződés elől senki nem térhet ki, ha a többi ország, amelytől a békeszerződés aláírása függ, a béke és az együttélés álláspontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világháború maradványait, mivel azok táptalajt jelentenek a harmadik világháború gyújtogatói számára. Mi nem sürgetjük időbelileg a nyugat-berlini kérdés megoldását, nem tüzünk ki semmiféle határidőt, nem küldünk ultimátumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszítéseinket abban az irányban, hogy megegyezésre jussunk volt szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipróbálunk és azok nem hozzák meg a kívánt eredményeket, nem lesz számunkra más kivezető út, minthogy aláírjuk a békeszerződést a két német állam közül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az esetben a békeszerződés aláírásának elutasításáért nem minket fog terhelni a felelősség, hanem azokat, akik ésszerűtlenül ítélték meg e kérdés megoldását, nem az államok közötti feszültség enyhítésének útját járták, hanem ellenkezőleg, azt akarták, hogy megmaradjon a harmadik világháború kitörésével fenyegető veszélyes tűzfészek. Ezért mondjuk Adenauer kancellárnak: ha ön valóban szemben áll a revánsszeüemmel és a hitlerizmussal — ezt ugyanis gyakorta hangoztatja —, bizonyítsa be ezt a gyakorlatban, ne ellenezze a hitleri háború maradványainak megszüntetését. Vagy talán fel akarja újítani? Nyilatkozataiból ítélve ön ezt nem akarja. Akkor a hitleri Németország elleni háborúban volt szövetségeseink szövetségeseként mozdítsa elő, hogy a kormányfői találkozón ez a kérdés minden nép érdekében oldódjék meg, hogy senki ne nyerjen és senki ne veszítsen, hogy a béke ügye nyerjen. Alá kell írni a békeszerződést és szabad város státust kell adni Nyugat-Berlinnek. A jelenlegi helyzetben teljes képtelenségig mehetnek a dolgok Nyugat-Berlinben. Ismeretes, hogy elvben minden ország helyeselte leszerelési javaslatainkat. Paritásos bizottság alakult és az ENSZ határozatával e „tízes" bizottság e'.é utalták a leszerelés kérdését. Vegyük a jobbat, amire törekszünk — javaslatainkat elfogadják, előbb vagy utóbb elfogadják. A világ ebben az irányban halad, mert az emberi értelem fejlődik és az emberi értelem győzedelmeskedik. A leszerelési javaslatok a legésszerűbbek, minden ember, az egész emberiség óhajait fejezik ki. Nos, és mi lesz akkor NyugatBerlinnel?! Volt szövetségeseink ragaszkodnak határidőhöz nem kötött megszállási jogaikhoz, őrökre fenn akarják tartani a megszállási rendszert, ott akarják hagyni csapataikat. Ha tehát megtörténik a leszerelési egyezmény aláírása, ha mindenki megkezdi a leszerelést, s az összes hadseregeket megszüntetik - mit csinálnak a Nyugat-Berlinben állomásozó csapatok? Ha ragaszkodnak ahhoz a logikához, amelyhez most a nyugati országok tartják magukat és amely nek különösen lelkes híve Adenauer kancellár, a földön az egyetlen hely Nyugat-Berlin lesz, ahol meg kell tartani a csapatokat. Ez azonban már nyilvánvn.óan képtelen kívánság, amely ellentmond az ép értelemnek Ez, hogy úgy mondjam, szamárlogika. (Derültség.) Nos ilyen logikával hogyan oldjuk meg a leszerelés kérdését? A meg szállási rendszer fenntartása alap vető ellentétben áll a leszerelés gon dolatával. Ezért minden ép gondolkodású ember megérti, hogy ez illogikus, ésszerűtlen politika, ellent mond az ép értelemnek. A szovjet kormány azt a célt tartja szem előtt, hogy a német béke szerződés aláírásával megszüntesse a hadiállapotot. Mi az együttélés álláspontját valljuk és ez helyes irányvonalat sugalmaz nekünk a nemzetközi kérdésekben. Ismét és ismét hangsúlyozzuk: az együttélés - az államok be nem avatkozása más államok ügyeibe, annak a jog nak elismerése, hogy minden nép ma ga vá'.aszthatja meg azt a rendszert és azt a társadalmi rendet, amelyben élni akar. Éppen ebből kiindulva javasoljuk, hogy tegyék Nyugat-Berlint szabad várossá. Ez valóban nem bontja meg az ott kialakult államrendet, nem sérti meg sem a társadalmi, sem a politikai elveket. Ké szek vagyunk teljes mértékben meg adni azokat a fünqetlenségi és sérthetetlenség! szavatosságokat, amelyekre szövetségeseink hajlandók szavatosságokat a mi részvételünk kel, az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt vagy bármilyen más kölcsönösen elfogadható módon. Az erő és az igazság a mi oldalunkon van Nem látunk más utat, ha az együttélés és a más államok ügyeibe való be nem avatkozás szabályát tartjuk szem előtt. A nyugat-berlini megszállási rendszer fenntartására és a csapatok ott-tartására irányuló óhaj azt a törekvést tükrözi, hogy a szocialista országokkal szembehelyezkedő politikát folytassanak. Ez a légkör felhevítését, az erőpolitika folytatását jelenti. De nem titok, hogy minden anyagnak van izzási határa, ahol váratlanul megszakad és ez katasztrófához vezethet! Ezért ön, Adenauer úr, nagyon hálátlan — már nem is mondom, hogy mennyire nemtelen — szerepet vállal magára. A múlt visszahozhatatlanul letűnik. Kancellár úr, vajon amikor ön „az erő pozíciójából" cselekszik, nem látja, hogy az az erő, amelyre támaszkodni akar, szertefoszlott, már nincs? Most minden ép gondolkodású ember belátja, hogy az erők áthelyeződtek a szocialista országok oldalára; az erő és az igazság egyaránt a mi oldalunkon van. Az adott esetben az igazság együttjár az erővel, meit mi — jóllehet az erők áttevődtek a mi szocialista táborunkba — nem változtatunk békeszerető politikánkon. (Nagy taps.) Mi nem javasolunk elfogadhatatlan álláspontot tárgyaló feleinknek, éppen ellenkezőleg, mi, akárcsak korábban, az igazság álláspontjára, észszerű álláspontra helyezkedünk. Mindent elkövetünk, hogy a szovjet javaslatok elfogadhatóak legyenek. Nem kényszerítjük ki eltogadásukat, hanem tárgyalások útján akarunk megegyezésre jutni, bár minden jogunk megvan ahhoz, hogy békeszerződést írjunk a!á a Német Demokratikus Köztársasággal, ha a Német Szövetségi Köztársaság kormánya nem akar békeszerződést aláírni. Előttünk van az Egyesült Államok példája. Az Egyesült Államok a mi aláírásunk nélkül kötött békeszerződést Japánnal. Nem szabad azonban úgy vélekedni, hogy az egyik fél egyoldalúan aláírhatja, a másik pedig nem írhatja alá a szerződést, éppen az a másik, amelyiknek rovására egy esetben már aláírták a békeszerződést Japánnal. Megvan tehát az erkölcsi jogunk, a jogi értelemben vett jogunk, végül a mi oldalunkon van az ésszerűség joga, mivel javaslataink nem károsítanak meg egyetlen államot, egyetlen embert sem, mivel javaslataink a békés együttélést, a más államok ügyeibe való be nem avatkozást képviselő álláspontunkból indulnak ki. A Szovjetunió aláírhatna ilyen szerződést, de mi mindent meg akarunk tenni, hogy ne élezzük ki a viszonyt. A nyugat-berlini megszállási rendszer megszüntetése feltétlenül elő fogja ezt mozdítani. Megegyezést akarunk egykori szövetségeseinkkel. Ezért nem tűzünk ki semmilyen időbeli feltételt, azt akarjuk, hogy ennek a kérdésnek a megoldása ne rontsa, hanem javítsa viszonyunkat. A szovjet kormány kész kipróbálni minden lehetséges békés eszközt, hogy megvalósítsa a német probléma békés megoldását, előmozdítsa a nemzetközi légkör megjavulását, megteremtse a feltételeket az egész emberiség boldogsága érdekében - a leszereléshez és az örök béke megteremtéséhez. Ha azonban nem találunk megértésre, ha azok az erők, amelyek Adenauer kancellár álláspontjára helyezkednek, tovább makacskodnak, tovább ragaszkodnak az erőpolitikához, akkor számunkra nem marad más hátra, mint hogy aláírjuk a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal. A Szovjetunió nem szándékozik azok kezére játszani, akik az erőpolitika hívei. Mi szívesen aláírnánk a szerződést Nyugat-Németországgal is, volt szövetségeseinkkel együtt, de ha ezt nem tudjuk megvalósítani, kénytelenek leszünk belemenni egy egyoldalú szerződés aláírásába a Német Demokratikus Köztársasággal. Adenauer kancellár úgy véli, hogy a német kérdés megoldása egyértelmű Németország egyesftésével. Érthetők a német nép egyesülési érdekei és törekvései, az egységes német állam megteremtésére irányuló igyekezete. Németország most két "különböző társadalmi és politikai berendezkedésű államból tevődik össze. Az egyesítés kérdése e helyzet reális értékelése kapcsán különös jelentőségre tesz szert. Ezt a kérdést csak maguk a németek oldhatják meg, mert minden attól függ, milyen társadalmi és politikai rendszer lesz az egységes Németországban. Kinek kell ezt eldöntenie? Vala melyik más országnak? A szövetsé geseknek? Nem, ez maguknak a né meteknek a joga. ön pedig kan cellár úr, még találkozni sem akar a Német Demokratikus Köztársaság képviselőivel, ön azt akarja, hogy mi, vagyis a volt szövetségesek egyesítsük Németországot, akik Hitler ellen harcoltunk. Nekünk viszont, akik szövetségesek voltunk a hitleri Németország ellen viselt háborúban eltér a véleményünk ebben a kérdésben: egyeseknek a kapitalista Németország, vagyis Nyugat-Német ország tetszik, másoknak a szocialista Németország, azaz a Német Demokratikus Köztársaság. Hogyan oldhatjuk meg tehát mi, szövetségesek, ezt a kérdést? Azt mondják, hogy teljesíteni kell a szerződéses kötelezettségeket. A szövetségeseknek az adott kérdésben semmiféle szerződése, semmiféle kötelezettségvállalása nem volt. Németország a leverés és a fegyverletétel után négy övezetre oszlott. Később három övezetet egyesítettek és kapitalista alapon kezdtek fejleszteni, Kelet-Németország pedig — ahogy akkor nevezték —, a mostani Német Demokratikus Köztársaság, a szocialista utat választotta és mi üdvözöljük a Német Demokratikus Köztársaságot, amely lendületesen fejlődik. így hát Németország útjának kérdésében csakis maguk a németek dönthetnek. Adenauer úr, ön nem térhet ki ez elől. Előbb vagy utóbb, ön vagy más, aki a nyugatnémet kormány élén fog állni, ha reálisan gondolkozik, eljut erre az egyedül helyes következtetésre. A Szovjetunió és a Némét Demokratikus Köztársaság reálisan akarja tekintetbe venni a kialakult feltételeket. Nyugat-Németországban megmaradtak a kapitálista feltételek és mi nem akarunk törést okozni, nem akarunk erőszakot elkövetni a nyugat-berlini lakosság akaratán és óhaján a társadalmi és politikai rendszer megválasztásakor, megadjuk azt a jogot, hogy mindenben saját maga döntsön. De más megoldásra törekszik Adenauer. Ez azonban annyit jelent, mint a kérdést valamelyik ország vagy valamelyik országcsoport érdekében megoldani, valamelyik ország vagy az országok valamelyik csoportja ellenére. Ez vagy nyereség, vagy veszteség egy igen fontos politikai kérdésben valakinek a javára és valakinek a kárára. Ebbe azonban nem megy bele sem az egyik, sem a másik fél. Abban csak az őrültek reménykedhetnek, hogy ezt a kérdést erőszak alkalmazásával, háborúval oldják meg. Az ép elméjű emberek tudják, mi az a háború és mindent megtesznek, hogy háború ne legyen. Egyesek azt mondhatják: miért veti fel Hruscsov ezt a kérdést, amikor már majdnem létrejött a megegyezés a kormányfői értekezletben, ahol majd megtárgyalják ezt a kérdést. Egyetértek ezzel a véleménynyel és én nem is vetném fel ezt a kérdést, ha nem kellene tekintettel lennem Adenauer úr megnyilatkozá saira. Nem hagyhatom válasz nélkül azokat a kérdéseket, amelyeket Adenauer kancellár felvetett. Tehát nem én vagyok a kezdeményező ebben, én csupán kénytelen vagyok válaszolni a nyugatnémet kancellár megjegyzéseire. A Szovjetunió politikájában mindig a békés együttélés nagy elveihez fog ragaszkodni. Mi azonban nem könyörgünk a békéért. A béketö rekvés egyáltalán nem gyengeségünk jele. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor ereje napról napra növekszik. Minden szükséges adottsággal rendelkezünk ahhoz, hogy elhárítsunk bármilyen csapást. De mi nem akarunk áldozatokat, nem akarunk rombolást és nem akarjuk embermilliók pusztulását. Nemrégiben egy beszédemben elmondottam, hogy olyan mennyiségben halmoztunk fel rakétákat, atomés hidrogéntöltetet, hogy ha megtámadnak bennünket, elsöpörhetjük a föld színéről összes valószínű ellenfeleinket. (Nagy taps.) Nem gyengeségből, hanem a békés együttélés elvi, lenini politikájából, a földkerekség legszélesebb néptfjmegeinek érdekeivel összhangban álló politikából kiindulva, készek vagyunk azonnal megsemmisíteni mindezeket a készleteket, ha elfogadásra talál az egyetemes leszerelési program. Hadd fecsegjenek az imperializmus propagandistái a kommunisták titkos terveiről; mi bizonyosak vagyunk abban, hogy békeszerető politikánk következetessége és világossága minden nap minden órájával újabb és újabb híveket szerez magának. Kedves elvtársak! A szocialista tábor országai magabiztosan és feltartóztathatatlanul haladnak nagyszerű célunk - a kommunizmus felé. A Szovjetunió kommunistái, az egész szovjet nép erőt és fáradságot nem kímélve munkálkodik, hogy végrehajtsa pártunk XXI. kongresszusának történelmi jelentőségű határozatait, valóra váltsa országunkban a kommunista építés nagyszerű programját. Évről évre fokozódik és szilárdul országaink gazdasági ereje, emelkedik a dolgozók életszínvonala. A szocialista tudomány és kultúra mind újabb és újabb magaslatokat vesz be. Egyre szilárdabb és megbonthatatlanabb lesz a szocialista táborban tömörülő országok egysége. Ez erősiti a világ minden egyszerű emberének azt a meggyőződését, hogy a béke erői győzedelmeskednek a háború erői fölött. Kádár elvtárs beszámolójában meggyőzően és sokoldalúan ismertette a magyar nép történelmi vívmányait és nagyszerű sikereit. Pártunk és az egész szovjet nép őszintén örül ezeknek a sikereknek. Igaz szívvel kíván önöknek és önökön keresztül minden magyar kommunistának, a népi demokratikus Magyarország munkásainak, parasztságának és értelmiségének újabb sikereket abban a nemes harcban, amelyet hazájuk derűs jövőjéért, a magyar nép boldogságáért, a szocializmusért folytatnak. (Nagy taps.) Most pedig engedjék meg, hogy felolvassam az SZKP Központi Bizotfc» ságának a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusához intézett üdvözlő üzenetét. (A beszéd elhangzása után a kongresszus küldöttei helyükről felállva, hosszan tartó, lelkes tapssal üdvözölték Hruscsov elvtársat.) AZ SZKP ÜDVÖZLETE a Magyai Szocialista Munkáspárt VIL kongresszusának Kedves Elvtársak, a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának küldöttei! A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, országunk minden kommunistája és minden dolgozója nevében forró, testvéri üdvözletét küldi önöknek és Önökön keresztül az MSZMP minden tagjának, a Magyar Népköztársaság munkásainak, parasztjainak és értelmiségének egyszersmind őszinte szívvel sikeres munkát kíván a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának. A Szovjetunió Kommunista Pártja forrón üdvözli testvérét és elvtársát, a Magyar Szocialista Munkáspártot, amely bölcs hozzáértéssel vezeti a magyar munkásosztályt és Magyarország minden dolgozóját a jobb jövó megteremtésének, a szocialista és a kommunista társadalom felépítésének útján. A Magyar Szocialista Munkáspárt letéteményese és hűséges folytatója annak az ügynek, amelyet a magyar kommunisták 41 esztendővel ezelőtt kezdtek meg. Egész tevékenységében a marxizmus-leninizmus halhatatlan elmélete vezérli, s ezt az elméletet alkotó szellemben alkalmazza országának konkrét adottságai szerint. A Magyar Szocialista Munkáspárt és Központi Bizottságának hozzáértő vezetése révén a magyar nép sikeresen visszaverte a belföldi és a nemzetközi reakció támadását, rövid idő alatt begyógyította az ellenforradalmi lázadás által okozott sebeket, és újabb nagyszerű eredményeket ért el a szocializmus alapjainak építésében. A revizionistáknak, valamint a szektásoknak és a dogmatikusoknak semmiféle próbálkozásukkal sem sikerült letéríteniök a Magyar Szocialista Munkáspártot erről az útról, és ma a Magyar Szocialista Munkáspárt, tömegkapcsolatai további erősítésének útján haladva, elismert vezére a dolgozó magyar népnek a szocializmus és a kommunizmus nagy ügye diadaláért folytatott harcban. Az önök nagyszerű sikerei büszke örömmel töltik meg a szovjet dolgozók szívét, akik őszinte és megbízható barátai a magyar népnek. A magyar kommunisták a testvéri kommunista és munkáspártokkal vállvetve, a szocialista táborhoz tartozó országok népeinek összeforrott családjában az első sorokban harcolnak a békéért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a földkerekség valamennyi népét egybefűző barátság erősítéséért és fejlesztéséért. Újabb nagy sikereket kívánunk a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa küldötteinek és önökön keresztül a Magyar Szocialista Munkáspárt minden tagjának, az egész magyar dolgozó népnek a politikai, a gazdasági és a kulturális építésben, a dolgozók jólétének további fokozásában, a hatalmas szocialista tábor valamennyi országának erősítéséért és tömörítéséért vívott harcban. Éljen a szocializmust építő, testvéri magyar nép! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Erősödjék és virágozzék a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság! Éljen és erősödjék a szocialista tábor országai és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége! Éljen a marxizmus-leninizmus! A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA. ÜJ SZÖ 5 * Í95á. december 3.