Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-04 / 305. szám, szerda

Felhívás a békés együttélésre NY. SZ. HRUSCSOV, BESZÉDÉNEK KÜLFÖLDI SAJTÓVISSZHANGJA Róma A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak ülésén elhangzott Hruscsov be­szédet „kedvezően fogadták", mert olyan gondolatokat tartalmaz, ame­lyek a Szovjetunió és a Nyugat ál­láspontjainak reményt keltő közele­déséről tanúskodnak" — jelentette ki az olasz külügyminisztérium kép­viselője a november 1-i sajtóérte­kezleten. Megállapította, hogy „Olaszországban nagy elégedettsé­get" váltottak ki a szovjet minisz­terelnök ama szavai, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján, nem pedig erőszakkal kell megoldani. Mexikó Az Universal c. lap üdvözli Ny. Sz. Hruscsovnak az általános és teljes leszerelésre tett javaslatait és hang­súlyozza, hogy „e javaslatok bizto­sítják a nemzetközi együttélést". A csúcsértekezlet előkészületeivel kap­csolatban a lap kifejezi ama remé­nyét, hogy a nyugati hatalmak nem ássák alá a megegyezés elérésének lehetőségét és hogy „a jelenlegi ne­hézségeket az emberiség érdekében leküzdik", Athén A Kapimerini c. burzsoá lap kö­zölte Ny. Sz. Hruscsov beszédének tartalmát. Hangsúlyozza, hogy e be­széd vezérmotívuma „az együttélés­re tett felhívás" volt. Az Ákropolis c. lap megállapítja, hogy Ny. Sz. Egyházak a békéért Varsó (ČTK) - A keresztény egy­házak képviselői hétfő óta, háromna­pos békeértekezletet tartanak Var­sóban. Az értekezleten lengyel, csehszlovák, szovjet, magyar, ro­mán, bolgár, kelet.émet, nyugatné­met és angol küldöttek vesznek részt. Ülésük első napján Vogel nyu­gat-berlini professzor téziseivel fog­lalkoztak. A tézisek megmutatják a béke megszilárdításának és a háború megakadályozásának útját és elítélik a hidegháború gondolatát, melyet egyes nyugati egyházi méltóságok beszédeikben gyakran felvetnek. A gyűlésen Hromádka professzor, a Békevédők Csehszlovákiai Bizottsá­gának elnökségi tagja is felszólalt. Hruscsov beszámolója a nyugati or­szágokban kedvező hatást keltett. Phenjan A Nodon Sinmun közölte Ny. Sz. Hruscsov beszámolójának teljes szö­vegét, valamint a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának a világ valameny­nyi országa parlamentjeihez intézett felhívását. A lap hangsúlyozza, hogy mindkét dokumentum a békés együttélés politikájának történelmi győzelméről és a szocialista tábor erejéről tanúskodik. A Szovj'etunió Legfelső Tanácsának felhívását szétosztották az ENSZ-ben New York (ČTK) - A Szovjetunió­nak az ENSZ-közgyűlés XIV. ülés­szakán részt vevő küldöttsége a sajtó képviselői között szétosztotta a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a világ valamennyi parlamentjéhez in­tézett felhívását, és Ny. Sz. Hruscsov­nak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa harmadik ülésén „a nemzetközi hely­zetről és a Szovjetunió külpolitiká­járól" mondott beszédét. Az ENSZ a leszerelés mellett = New York (ČTK) — Az ENSZ E közgyűlésének politikai bizottsága E a leszerelés vitájának befejezése E után a leszerelésre vonatkozó E amerikai-szovjet határozati ja­vaslatról szavazott, amelynek társ­E szerzőivé vált az ENSZ mind a 82 E tagállama. E A bizottság a határozati javas­E latot egyhangúlag jóváhagyta. E A hétfői ülésen egyúttal elhatá­= rozták, hogy a közgyűlés a kö­5 vetkező összejövetelen folytatni E fogja a Biztonsági Tanács nem ál­E landó tagjainak választását. Ünnepi es! Moszkvában Moszkva (ČTK) - A moszkvai csehszlovák üvegipari kiállítás csar­nokaiban hétfőn ünnepi estet tartot­tak az Októberi Forradalom 42. év­fordulója alkalmából. Némec elvtárs, a kiállítás főigazgatója rövid beszé­dében hangsúlyozta, hogy a kiállítá­son tapasztalt csehszlovák-szovjet együttműködés a csehszlovák és szovjet nép mély és megbonthatatlan barátságából fakad. Az ünnepi estet hangverseny követte, melyen szovjet művészek és a Moszkvában tanuló csehszlovák diákok cimbalomegyütte­se szerepelt. A BERLINI GÉP­GYÁR 20 országba szállítja radiál- és automata fúrógé­peit. Az üzemben számos kollektíva versenyez a szo­cialista munka brigádja cím el­nyeréséért. Sok értékes ujítójavas­latot nyújtottak be, melyeket már fel is használtak a termelésben. H. Fiebig brigádja a fárasztó fizikai munka kiküszöbö­lésén iparkodik. A képen Fiebig géplakatos az or­sók szerelése köz­ben. (Foto Zentrálbild) A SZOVJETUNIÓ VEZET a mérnök és tudósképzésben GENF (ČTK) - A HIVATALOS JE­LENTÉS SZERINT, AMELYET E NA­POKBAN TETT KÖZZÉ AZ UNESCO GENFBEN, A SZOVJETUNIÓ REN­DELKEZIK A LEGNAGYOBB SZÁMÚ MÉRNÖKKEL ÉS TUDOMÁNYOS DOL­GOZÓVAL AZ EGÉSZ VILÁGON. A műszaki és tudományos foglal­kozások kutatása, amelyet az UNES­Strauss a NATO-tól a hadihajóépttés tilalmának megszüntetését kérte Bonn (ČTK) — Strauss nyugatnémet hadügyminiszter hétfőn, november 2-Sn azt a kérelmet intézte Norstad tábornok­hoz, a NATO európai haderőinek főpa­rancsnokához, hogy töröljék el a nyugat­német hadihajóépltés tilalmát. A párizsi egyezmények alapján a Szö­vetségi Köztársaságnak csupán háromezer bruttőtonnás hadihajók és 350 bruttótonnás tengeralattjárók építését engedélyezték. Amint a nyugatnémet militaristák most kijelentik, e kis hadihajók építése már nem elegendő igényeik kielégítésére. A nyugatnémet haditengerészetet teljes iramban szerelik fel agresszív célokra. A bonni kormány tíz nappal ezelőtt a nyugati hatalmaktól hasonlóképp kikénysze­rltette, hogy beleegyezzenek a Nyugat­Németországban történő rakétafegyvergyár­tásba. CO 55 országban folytatott, megmu­tatta, hogy a Szovjetunióban 6 mil­lió 800 ezer mérnök és egyetemi végzettségű tudományos dolgozó van. Csupán az 1957-es évben 770 ezer szovjet technikus és tudomá­nyos dolgozó fejezte be főiskolai tanulmányát. Az USA-ban ezzel szemben nem egészen hatmillió tech­nikus és főiskolát végzett tudomá­nyos dolgozó van. Ez a különbség egyre növekszik az USÄ hátrányára, mert az 1955-56-os évben az USA­ban csak 30 ezren kaptak mérnöki diplomát. Ä Bundeswehrbe besorozzák valamennyi háborúsújtotta évfolyamot Bonn (ČTK) — A bonni hadügy­minisztérium képviselője november 2-án bejelentette, hogy a nyugatné­met Bundeswehrbe az 1922-es évfo­lyan tagjain kívül behívják az összes többi évfolyam tagjait is, akik a má­sodik világháborúban a legtöbbet szenvedtek. A jövő év tavaszán akarják sorozni az 1921-es évfolyamot, utána a nyáron az 1920-as évfolyam kerül sorra, ősszel pedig az 1919-es évfolyam. Mérlegelik az 1914 előtti évfolyamok tagjainak sorozását is. A bolgár zsidók gyilkosát szabadonbocsátotfiák az NSZK-ban Frankfurt (ČTK) - A nyugatnémet Frankfurter Rundschau c. lap hiteles dokumentumot közölt, amelyből kitű­nik, hogy Heinz Weckerle, volt hitle­rista bulgáriai követ, akit a frank­furti körzeti bíróság október 28-án a vizsgálati fogságból szabadlábra he­lyezett, tevékenyen részt vett a ná­ciknak „a zsidókérdés végleges meg­oldása" Bulgáriában, akcióban, s csak­nem 20 ezer bolgár zsidó elpusztulása és meggyilkolása terheli lelkiisme­retét. A Frankfurter Rundschau ezzel kapcsolatos kommentárjában emlé­keztet arra, hogy Weckerle részt vett a német zsidók fizikai felszámolásá­ban már mint SA Obergruppenführer és Frankfurt rendőrfőnöke, már jóval követté való kinevezése előtt. Testvéri együttműködés Szófia (ČTK) - A KGST keretében az egyes tagállamok állatorvosainak és állatorvosi kutatóintézeteinek képviselői október 26-tól november 2-ig értekezletet tartottak Szófiában. Koreai és mongol megfigyelők is részt vettek az értekezleten, amelyen a hús- és hústermékek egészségügyi ellenőrzésének kérdéséről, valamint az állatok és állati termékek behoza­talával, kivitelével és átszállításával szemben támasztott állatorvosi köve­telményekről tárgyaltak. ÉLES AMERIKAI BÍRALAT Bonn és Párizs politikájával szemben Tf/"alter Lippmann neves ameri­kai hírmagyarázó, aki gyak­ran a befolyásos washingtoni körök nézeteit tolmácsolja, a New York Herald Tribúne november 1-i számá­ban terjedelmes vezércikket írt „A Nyugat vezetése" címmel. Ez a vezércikk, amelyről Lipp­mann érezteti, 'hogy azt az Egye­sült Államok kormánykörei sugalla­tára írta, élesen bírálja a francia és nyugatnémet kormány álláspontját a Szovjetunióval folytatandó tárgyalá­sok egész gondolatával kapcsolatban. Lippmann elsősorban kijelenti, hogy de Gaulle tábornok és Adenauer kancellár, jóllehet elvben üdvözöl­ték a kölcsönös látogatásokat és a kormányfői értekezlet kilátásait, a valóságban szembehelyezkednek azokkal a gondolatokkal, amelyek az Egyesült Államok új politikájának lé­nyegét képezik. Lippmann szerint de Gaulle a ré­gi módszert alkalmazza, amelytől az USA kormánya már ez év nyarán eltért, vagyis minél inkább halogatni igyekszik a csúcsértekezlet megtar­tását. Amikor azonban e csúcsérte­kezlet összehívását csak 1960 tava­szára javasolja, ez annyit jelent, hogy abban az időben akarja meg­tartani, amikor az USA-ban már fo­lyamatban lesz az elnökválasztási kampány. 1960 novemberében vá­lasztják meg ugyanis Eisenhower utódát és „Eisenhower tábornok már nagyon közel lesz teljes befolyásá­nak és tekintélyének végéhez". Amennyiben a francia nézet győz­ne, a csúcsértekezlet nem jelentené többé azt, hogy megkísérlik néhány fontos egyezmény elérését, hanem csupán nagyszabású diplomáciai szín­játék lenne. Arról van szó, hogy Ei­senhower politikáját „elvben elfo­qadiák, de a valóságban meghiúsít­ják". Adenauer lényegében ugyanezt a taktikát folytatja - írja Lippmann. Ezenfelül a bonni kancellár még cenzúrázni is szeretné a kormányfői értekezlet ügyrendjét s azt csupán a leszerelésre korlátozni. „Ezzel kapcsolatban meg kell mondani — írja továbbá Lippmann —, hogy ha a német kancellár nem akar a né­met problémákról tárgyalni, ebből az a következtetés vonható le, hogy egyáltalán nem akar tárgyalni." Adenauer az amerikai külpolitikát addig támogatta, míg azt „behatóan sugallhatta, illetve ellenőrizhette". Ez különösen arra az éveken át han­goztatott követelményre vonatkozik, miszerint Németországot olyan mó­don „egyesítsék", amelyről köztudo­mású, hogy lehetetlen. Mihelyt azon­ban az amerikai politika megválto­zott, Adenauer nem ért vele többé egyet s szövetkezett de Gaulleval az eddigi állapot fenntartása érdeké­ben. Ez a francia-nyugatnémet „társu­lás" - ahogy Lippmann nevezi ­kihívás a Nyugat amerikai vezetése ellen. Az amerikaiak állítólag ezért a vezető szerepért nem szándékoz­nak veszekedni. Ellenkezőleg, számos amerikai amellett van, hogy az eu­rópai ügyek rendezésében az euró­paiak játsszák a fő szerepet. Ez ál­lítólag nem presztízskérdés számuk­ra. Sőt, amint Lippmann írja, az Egyesült Államok számára „Nyugat­Európa vezetése súlyos teher". Lippmann azonban cikke végén rá­mutat arra, hogy Franciaország és Nyugat-Németország katonai ereje mélyen alatta van a Nyugat vezeté­se iránt támasztott igényeik színvo­nalának és hogy Bonn, valamint Pá­rizs is „téved, ha azt hiszi, hogy ez az ország - az USA - viselni fogja terhét, míg a döntéseket ők fogják hozni és ők diktálják a követendő politikát. Ha a valóságnak megfele­lően és teljesen tájékozottak az amerikai közvélemény gondolkodásá­ról, akkor megértik, hogy folyamat­ban van európai terheik felülvizsgá­lata" — írja Lippmann. Jobb volna - fejezi be cikkét Lippmann a francia és bonni kor­mány címére -, ha ezeket a ténye­ket nem kellene nyilvánosan kitere­getni. De feltétlenül meg kell ezt tennünk, mert Bonn és Párizs azt az utat választotta, hogy ne magán­úton tárgyaljanak velünk, hanem ki­hívjanak bennünket és nyilvánosan szembehelyezkedjenek az amerikai kormány politikájával. Lippmann cikke újabb bizonyíték arra, mily komoly ellentét dili a NATO kebelében a Nyugat jövő po­litikája körül. - jh—i A világ minden népét lelkesítik á szovjet tudomány sikerei TT/\ J.J1. J • _ « . i.,.* Moszkva (ČTK) - Nehru indiai miniszterelnök nyilatkozott a jelen­legi nemzetközi helyzetről a Szov­jetszkaja Rosszija című lap szer­kesztőségének. Kijelentette, hogy a világszerte észlelhető legutóbbi vál­tozások kétségtelenül a nemzetközi feszültség enyhülését eredményezték és reménnyel töltötték el az embe­reket, hogy a hidegháború fokozato­san megszűnik. Bár még nem tör­tént megegyezés, kétségtelen, hogy a nemzetközi helyzet ma nem olyan kiélezett, mint a múlt években. Óriá­si tömegek bizalommal várják a megegyezést. Nehru kijelentette, hogy Hruscsov elvtárs leszerelési mmm >SL> R. DAMJANOVNAK, Bulgária Miniszter­tanácsa elnöke első helyettesének és kül­ügyminiszterének vezetésével kedden reggel bolgár kereskedelmi kormányküldöttség ér­kezett Moszkvába, hogy előkészítse az 1961—1965 évekre szőlő hosszúlejáratú ke­reskedelmi egyezményt. (ČTK) GENFBEN A NEMZETEK PALOTÁJÁBAN az angol küldött elnökletével hétfőn tartot­ták a három hatalom képviselőinek a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló értekezlete további ülését, amelyen az értekezlet elé terjesztet okmányokról tárgyaltak. (ČTK) LOJANG KÍNAI VÁROSBAN november elsején ünnepélyesen üzembe helyezték a2 Oj Kína traktorgyárat. (ČTK) AZ OSZTRÁK KÖOLAJMUNKÁSOK no­vember 2-án négy őrás bérsztrájkot tar­tottak, (ČTK) ESSENBEN A NYUGATNÉMET IFJÚSÁG november 2-1 manifesztációs gyűlésének résztvevői felszólították a szövetségi par­lamentet és a bonni kormányt, hogy tár­gyaljon az általános és teljes leszerelésre vonatkozó szovjet javaslatokról. (ČTK) AZ AMERIKAI NÉPSZÁMLÁLÓ HIVATAL jelentése szerint az USA lakosságának szá­ma 1959 november 2-án elérte a 178 804 190 főt. (ČTK) ADOLF HEUSINGER, volt hitlerista tá­bornok, a nyugatnémet hadsereg főfel­ügyelője november 2-án Washingtonba ér­kezett, hogy az USA hadügyminisztériumá­ban katonai tényezőkkel tárgyaljon. (ČTK) | A LAOSZI KORMÁNY november 2-án i kihirdette, hogy Savang Vathan herceg, I az október 29-én elhúnyt Sisavang Vong I király fia lép atyja helyébe. Az új király • Seth Khati néven fog uralkodni. A BRADEN COPPER amerikai társaság tulajdonát képező El Teniente chilei réz­bánya dolgozóinak sztrájkja november 1-én eredményesen ért véget. A munkások 50 százalékos béremelést harcoltak itt ki 33 napig tartó sztrájkjukkal. (ČTK) MAROKKÓ minden nagyobb városában 24 órás sztrájkot tartottak az autóbusztársa­ságok alkalmazottai. Abban az esetben, ha nem sikerülne béremelést kiharcolniok, további 48 órás sztrájkot indítanak. A KOPPENHÁGAI HENSE ÜZEM mun­kásait, akik már négy hete folytatnak bérsztrájkot, Dánia mintegy 700 munkahe­lyének dolgozói támogatják. (ČTK) A „NY TID" finnországi lap jelentése szerint Finnországban a munkanélküliek száma a legutóbbi néhány hét alatt 3000-eI emelkedett. (ČTK) AZ IRAKI KORMÁNY felszólította Teufik Soliman Abazát, az Egyesült Arab Köz­társaság bagdadi nagykövetségének má­sodtitkárát, hogy 24 órán belül hagyja el Irakot. Ezzel kapcsolatban az iraki kül­ügyminisztérium arről értesítette az EAK nagykövetségét, hogy Abaza szövetségi másodtitkár az Iraki Köztársaság bizton­ságát veszélyeztető tevékenységet fejtett ki és ezért további tartózkodása Irakban nem kívánatos. (ČTK) JOHN KENNEDY, befolyásos amerikai demokratapárti szenátor a kaliforniai egyetemen elhangzott beszédében követelte, hogy az Amerikai Egyesült Államok ne újítsa fel atomfegyverkísérleteiket. (ČTK) A VIETNAMI SAJTÓIRODA jelentése sze­rint jelenleg a Vietnami Demokratikus Köztársaság 1,230 000 dolgozója vesz részt az első és másodfokú általános oktatás tanfolyamain. (ČTK) javaslata feltétlenül követendő célt mutat. Lehet, hogy a feladat rész­leges teljesítése ma jobban megva­lósítható. A fő cél azonban a tel­jes leszerelés és a háborús törekvé­sek feladása legyen. Nehru megálla­pította, hogy a szovjet tudomány legutóbbi, főként a világűr meghódí­tásában elért óriási sikerei lelkese­dést öntöttek az egész világ népei­be. E sikerek láttán háborúról be­szélni, badarság - állapította meg Nehru. Á VDK külügyminisztériumának nyilatkozata Hanoi (ČTK) A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának képvi­selője november 2-i nyilatkozatában rá­mutaott arra, hogy Sananlkon, a laoszi ki­rályi kormány miniszterelnöke arra töre­kedve, hogy magáról és az amerikai im­perialistákról elhárítsa a felelősséget a Laoszra vonatkozó genfi egyezmények megszegéséért és a laoszi polgárháború kitöréséért, ismét azzal vádolta a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, hogy „a Pathej Lao mozgalom Észak-Vietnamnak utasítására megkísérelte a genfi egyezmé­nyek szabotálását". A minisztérium meg­bízottja hangsúlyozta, hogy a valóságot Sananikon miniszterelnök szavai sem má­síthatják meg és mindenki jől tudja, hogy a Sananikon kormány minden eszköz­zel szembehelyezkedett a Laoszi Nemzetközi Felügyelő és Ellenőrző Bizottsággal. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya Ismét követeli, hogy a Sana­nikon kormány tartsa tiszteletben a genfi egyezményeket és járuljon hozzá a Laoszi Nemzetközi Felügyelő és Ellenőrző Bizott­ság tevékenységéhez". Elhalasztották ä laoszi hazafiak perének tárgyalását Vientiane (ČTK) - Az Associated Press Laosz fővárosából jelenti, hogy a laoszi igazságügyminiszté­rium hétfőn közölte, további 2-4 héttel elhalasztja a Souphanouvong herceg és a Laoszi Hazafias Front további 13 vezetője ellen indítandó pert. v ÍOJ SZÖ 3 * 1959. november 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom