Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)
1959-11-19 / 320. szám, csütörtök
Bratislava utcáin plakáterdők hirdetik a különféle kulturális fellépéseket. A múltkor egy hirdetésre lettem figyelmes. Érdeklődéssel olvastam. Ifjúsági délelőttre hívogatott, inelyet a Kultúra és Pihenés Parkjában rendeznek vasárnaponként 9,30 órai kezdettel. Elhatároztam, hogy meglátogatok egy ilyen előadást. Vasárnap reggel elindultam hát célom felé. A város felett a nyugalom fátyla lebegett, minden ünnepi hangulatban pompázott. Még a villamosok is méltóságteljesebben gördültek a sínpárokon. Á tájat őszi napsugár cirógatta. Egy-egy tarka falevél búcsút suttogott az álomba szendergő ágnak és suhanva szállt a járókelők lába elé. A Hegyi Parkban idősebb párok sétáltak, gyönyör' ködve az ősz „piktor"-munkájában. A vén Duna párján csoportba verőJói szórakoznak a fiatalok (Šmotlák felvétele) M Mt HtH UMMH-H MOMMH Mt MMM MI M MI H Mt MMMMH (Folytatás a 6. oldalról) kán az a tökfeje! — Behivatta az orosz lányt. Odaállt Pitzer mögé, hogy ne nézhessenek egymás szemébe. — Takarított ennél az embernél? — Igen. — És a moszkvai rádiót hallgatta nála? Ľudmila hallgatott. Stacho az aktákban lapozgatott. — Mégegyszer elolvasom magának, amit a harmadik kihallgatása folyamán ... eh... önként bevallott: „Én, Ľudmila Gurenko, bevallom, hogy a német Wilhelm Pitzernél a moszkvai rádiót hallgattam." — Pravda? Vagy kihallgassalak még egyszer? Na gyerünk, gyerünk! —GHát... pravda. — hallatszott színtelenül a sápadt, tizennyolc éves lány ajkáról. Bevallotta. Ogy készre csinálták — gondolta Pitzer — hogy be kellett vallania. Stacho mosolygott. — És most magának is felolvasok valamit, Pitzer. „Külföldi rádióállomások szándékos hallgatása tilos. A rendelet ellen vétkezőket fegyházzal vagy súlyosabb esetekben halállal büntetik". Az 1939. szeptember 1-én kelt rendeletek ... Mivel pedig magánál súlyosabb esetről van szó, lemegy a feje. Világos? — Minden pontban igaza van Önnek, de mégis téved — válaszolt Pitzer olyan hangosan és hangsúlyozottan, hogy Ľudmila felfigyelt. — Az orosz lány volt a lakásomon, az igaz. De nem a moszkvai rádiót hallgatta, ahogy már említettem, hanem a prágait. A mi prágai leadónkat, csoportvezető úr, amely tudvalevőleg minden délután oroszul ad le híreket, A prágai leadó híreit hallgatta, kérdezze csak meg tőle! Stacho elvesztette biztonságát. Mi igaz ebből? Rájött, hogy a két ember szembesítésével hibát követett él. Pitzer hidat épített az orosz lánynak; itt ül a szobában az adjutáns meg a jegyzőkönyvvezető; Pitzer vallomását már 1 nem lehetett meg nem történtnek nyilvánítani. — Melyik állomás volt — Prága vagy Moszkva? — ordított Stacho a lányra és arca elött úgy csapkodott egy vonalzóval, mintha ostort tartana a kezében. Ľudmila Gurenko mindent megértett, amit előtte mondtak, még azt a megjegyzést is, hogy Pitzer fejéről van szó. Eddig még nem ismerte a németek törvényeit és nem tudta, hogy elömunkása élete forog kockán. Amikor vallatták, bedőlt Stacho elég barátságos magatartásának és társnői kínzása után valamit vallott is Stachonak... Most azonban csak Pitzert látta maga előtt, tarkóját, a világos sporting gallérját, Pitzer nyakát, melyre Stacho hurkot akar vetni. Ptizernek nem szabad meghalnia! — gondolta magában. — Prága volt — mondta. — Moszkva volt — kiáltott Stacho. — Prága — ismételte a lány, ugyancsak emeltebb hangon. — Moszkva volt — ordította most már az SS-legény és a vonalzóval a sápadt fiatal arcba sújtott. Pitzert kilökték. Bent a szobában Stacho tovább püfölte Ludmilát. Elfojtott, vinnyogó nyöszörgések között újra meg újra kihallatszott: „Prága volt, Prága volt!" Ľudmila Gurenkonak ezt az- állítását semmi sem tudta megváltoztatni. Később ismeretessé vált, hogy Stacho a kihallgatás alatt a lányt agyonverte. A rendőrség épülete ott áll most is a Bahnhofstrassen. Jelenleg a népi rendőrség körzeti hivatala van ott és az egyenruhákat Pitzer elvbarátai viselik. A grossbeereni karosszériagyár ma nemzeti vállalat. Es Wilhelm Pitzer? Polgármestere a Potsdam melletti Fahrland községnek. Éjszaka, egy gyűlés után, amelyen fontos mezőgazdasági kérdéseket tárgyaltunk meg, mesélte el történetét. Somló Miklós fordítása dött fiatalokkal találkoztam, melléjük szegődtem. A hangfoszlányokból megtudtam, hogy ők is az ifjúsági délelőttre igyekeznek. Az egyik nyurga fiú az elmúlt vasárnapok eredményeiről- beszélt. — Higgyétek el, érdekes program lesz ma i6. Örömmel járok oda. Alig győzöm várni a vasárnap délelőttöt, hiszen tudom, hogy értékesen töltöm el. Neves művészek előadásaiban gyönyörködhetek. Micsoda jó zenét hallgathatok! A rádió tánczenekara játszik Miloš Pohánka vezetésével, s neves énekesek közüdveit táncdalokat énekeltek. A múltkor pl. Olláry Melániát hallgattuk. Gyerekek, mégcsak fizetni sem kell. — Pista, elhallgattad azt, hogy milyen érdekesek a fejtörő-versenyek. Ott nyerted azt a táskát, amellyel munkába jártál a héten. Én meg könyvet kaptam. Ezt a játékot igazán ügyesen vezetik — mondja egv kékszemű kislány. Egy szőke fiú szól közbe: — Nekem a monológok tetszettek. Tréfásak és tanulságosak. Ragyogó volt Lukeš Oldrich államdíjas mOvész előadásában a Színész a színpadon című szöveg. — No és a bemutatott modern táncok is figyelemre méltóak, melyeket a Kultúra és a Pihenés Parkja mellett működő tánccsoport tagjai mutatnak be. Ferstl Károly és Májbová Ľudmila ügyes mozdulatokkal táncolták a „hypsy"-t és a polkát. Ha jól figyelünk, ezt még ott •meg is 'Wnulhatjuk, hiszen a zene nyomban bennünket hív táncba — így nyilatkozott a diákfiú mellett sétáló kislány. A szélen lépegető ipari tanuló így folytatta: — Emlékeztek Burian és Filaun humoristák fellépésére? A kacagástól könny szökött a szemembe. Nagyon szeretem a tréfás előadásokat. így beszélgettek a programra igyekvő fiatalok. Azt hiszem, ezen a vasárnapon sem csalódtak. Gazdag műsorszámok várták őket. Fejtörők, társasjátékok, zene, tánc, mind szórakoztatásukra. kulturális igényeik kielégítésére szolgált. A szereplők között ott találtuk: Andrašovanová, Borároš énekeseket, Balázs Károly humoristát és még másokat, kik szívvel-lélekkel igyekeztek emelni a fiatalok hangulatát, kellemessé tenni vasárnapi délelőttjüket. Közben felkerestem Polónyi elvtársnő főrendezőt, kitől megtudtam, hogv október 4-től folynak ezek a délelőtti előadások. Sok fiatal látogatja őket. A múltkor 700-an voltak — jegyezte meg. Minden vasárnap többen és többen jönnek munkásfiatalok és diákok egyaránt. Szeretnénk, ha ifjúságunk megtalálná és megtanulná a helyes szórakozást ezeken a vasárnapokon, ezek a délelőttök pedig ezt a célt szolgálják. Az elvtársnőnek Igaza van. Nagy értéke van egy ilyen jól szervezett összejövetelnek. Milyen okos, nemes tett volna, ha az ország minden városában és falujában rendeznének hasonló ifjúsági délelőttöket. Most, amikor a kulturális forradalom éveiben élünk, ne feledkezzünk el ifjúságunk kulturális igényeinek kielégítéséről. Beszéljenek erről az illetékes szervek s teremtsék meg minél előbb minden helyen — a körülményeknek megfelelően — a vasárnapi ifjúsági délelőttöket. K. J. E. Vucsetics szobra, amelyet a Szovjetunió az ENSZ-nek ajándékozott Különböző értékű filmalkotások széles skálája szerepelt mozijaink műsorán közvetlenül a szovjet filmek fesztiválja előtt. A férfi, aki nem tért vissiu című új szlovák detektív-filmnek története, melyet Peter Solan rendező, Jozef Tallo forgatókönyve alapján vitt vászonra, egy rejtélyes gyilkosság körül játszódik le. A filmben társadalmunk jelenlegi osztályviszonyaira nézve jellegzetes alakok vonulnak fel. A flim erős oldala pszichológiai beállítottsága és jellemábrázolása, helyenként a „kétéltű" emberek erkölcsi arcélének megrajzolása. Ami pedig magát a történetet illeti, a film elkerüli a logikátlanságot, ami ilyen tárgyú filmeknél gyakran megtörténik. Általában a szlovák filmgyártás mai átlagszínvonalának megfelelő alkotást láttunk benne. Viszont aligha állítható ez két új cseh filmről: Ház az Orechovkán-ról és az Ilyen nagy szerele m-ről. Vladimír Delong rendező az elsőben, az annyiszor elcsépelt lakásproblémának újabb változatát viszi vászonra. A megszokott keretek között mozog: a mogorva meg nem értő háziúr és a feleségét titr koló, rokonszenvet keltő albérlő viszontagságai. Gyakori veszekedés, a gyűlöletté fajult viszonyuk inzultushoz vezet. A sértett fél feljelentést tesz, a másik pedig indokolatlanul rózsás reménybe ringatja magát, hogv ő is helyet kap valamelyik új lakásban. Vérszegény történet, annál inkább, mert nem domborítja ki kellőképpen a cselekvők osjtályarcélét, mentalitását s afféle pártatlan színben állítja be az egész dolgot. Éppen ilyen egyöntetű negatív kritikát kapott Jirí Weiss államdíjas filmje: Ilyen nagy szerelem, Pavel Kohout külföldön is bemutatott darabjának filmváltozata. Bírálói röviden, de velősen fogalmazták meg érvüket: egy tragikus szerelem bonyolult lélektani hátterét kutatva a társadalmat teszi felelőssé Lida öngyilkosságáért, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az egyén társadalom iránti kötelességét, társadalmi felelősségét. A történet tragikus kimenetével rokonszenvet és szánalmat kelt a nézőben a szerencsétlen sorsú lány irÄnt, ám arről hallgat, mennyiben rendeli alá egyéni érdekeit a társadalmi élet követelményeinek. E sikertelen alkotások után nagy élményt jelentett két indiai film. India anyja — Makbuk filmje erős társadalmi-lélektani film. Egy család sorsában sok ezer indus életét tükrözi. A kegyetlen osztályviszonyokat hitelesen érzékeltető jelenetekben finoman megrajzolja az emberek arcélét. Elsősorban a film fő hősére, Radhára gondolunk. Ásókat szenvedett, két gyermekét és férjét elvesztő anya nagy nyomorában is megőrzi méltóságát és becsületes embert nevel két fiából. A tisztességes munka — a család szegényes életének alapja. Ezzel szemben az uzsorás Sukhi Lalában az önző emberi gonoszság valamennyi vállfaja megtestesül. Húsz éven át kiszipolyozza és gyötri a szerencsétlen asszonyt. A család termésének jelentős részét is kamat címén kisajátítja. Undok jellemével szemben micsoda nagy erkölcsi erő rejlik Radhában, aki mint tisztességben megőszült özvegy anya — még a közben szegénylegénnyé vedlett —• fiát is képes agyonlőni, amikor intése ellenére kezet emel a megölt Sukhi Lala lányára. Nem kevésbé megkapó erejű volt Baby Náz (Belu) és Ratan Kumar (Bhola) a Ketten a nagyvárosban c. indiai film egyik jelenetében Trakas Arora Ketten a nagyvárosban című filmje. Két érvagyerek sorsán keresztül ecseteli a mostoha társadalmi viszonyokat. A történet azt mutatja, hogyan válik el egymástól sorsuk, majd hogyan hozza őket ismét össze a testvéri szeretet. A nagy nyomor, megaláztatás, a sok könny mögött felcsillan egy homályos, eljövendő jobb kor reménye. Ennek a jobb kornak erős, nem szolgaságra termett nemzedékét képviseli a két testvér. Nagyon sikerült alakja a filmnek Baby Náz, Belu alakítója és a féllábú John bácsi, a törvénnyel hadilábon álló, de egy tisztább életre vágyó sorsüldözött. . L. L. 'Dunaszerdahelyi siker Mikuláson November 7. és 12. között zajlott le a műkedvelő színjátszó együttesek szlovákiai fesztiválja Liptovský Mikuláson. Öt darab került színre: három szlovák, egy cseh. egy pedig magyar előadásban. A bojničeiek Pavel Pavlfk: Sohasem, a pardubiceiek Mark Twain; Tom Sawyer kalandjai, a myjavaiak Peter Karvaš: Éjféli mise, a dunaszerdahelyiek A. N. Afinogenov: Kisunokám és a breznóiak Hans Pfeiffer: Lampionünnepség című színművével vettek részt a fesztiválon. A fesztivál országos jellege magával hozta, hogy igen erős volt a versengés és mindegyik együttes Igyekezett tudásának legjavát adni, ami általában sikerült is. A közönség, amely minden alkalommal megtöltötte a nézőteret, elégedetten, művészi élményekkel gazdagodva ment haza. A legnehezebb helyzetbe a magyar együttes került, hiszen a közönség nagyobb része nem értette az előadást. A dunaszerdahelyiek ennek ellenére egv csapásra meghódították a közönség, szívét. Előadás után maigyarul egy szót sem értő emberek ' jöttek gratulálni és lelkesen rázták I a szereplők kezét, akik túlzás nélkül elmondhatták, hogy jöttünk, lát- I tunk, győztünk. A másnapi kiértékelésen a jelen volt szakemberek a legnagyobb elismerés, sőt elragadtatás hangián beszéltek az együttes kiváló teljesítményéről és előadását a jó műkedvelő színjátszás iskolapéldájának minősítették. Ha a siker titkát kutatjuk, azt elsősorban a gondos, lega.próbb részletekig kidolgozott előadásban találjuk, ami Riedel Sándor rendező érdeme, aki a darabban Okajomov tanárt alakította. Róla több szájból hallottam e véleményt: „Ten starý je ohromný" (Az öreg nagyszerű.) Óe nemcsak rá illik ez az elismerő jelző, hanem a többi szereplőre is. A dunaszerdahelyiek sikere nem a született színészi talentumok sikere volt, akik mellett műkedvelő színpadon gyakran látunk jónéhány átlagon aluli teljesítményt is. hanem a kollektíva sikere, melyhez a néhány szavas szereplő is nagy lelkesedéssel járult hozzá. Természetesen ilyen együttest nem lehet a szegről leakasztani. Dunaszerdahelyen a műkedvelő színjátszásnak tradíciója van és nagy szorgalommal, emberöltős kitartással jutottak el a Kisunokám színvonaláig. Egy jellemző tünetet kell megemlíteni azzal kapcsolatban, hogy a I dunaszerdahelyiek milyen komolyan * ! veszik a műkedvelő színjátszást. A fesztivál keretében Mikuláson ülésezett a bratislavai Népművészeti Intézet színügyi tanácsadó testülete, vele párhuzamosan egy héten át tartott a műkedvelő módszertani dolgozók szemináriuma, ahol az új harcos dramaturgiáról, a ma színházának rendezői és színészei munkájáról. valamint képzőművészeti formáiról tárgyaltak, és itt rendezték meg a műkedvelő színjátszók szlovákiai aktíváját is. ahol a műkedvelő színjátszás 1959-60. évi feladatairól tárgyaltak. A szlovákiai magyar műkedvelői együttesek közül csupán Dunaszerdahely képviseltette magát itt Riedel és Steiner elvtársakkal, az együttes két kitűnő rendezőjével, akik bizonyosan sok értékes ismerettel gazdagodva tértek haza. Ez biztosítéka annak, hogy együttesük a Kisunokámnál nem áil meg fejlődésében, hanem még sok értékes előadással fogja szolgálni hazánkban a kulturális forradalom befejezésének ügyét. Kár, nagy kár, hogy a többi magyar színjátszó együttes, főleg a Csemadok központi küldötteit nem láttuk Mikuláson, mert a szlovák és a szlovákiai magyar műkedvelő színjátszás problémái lényegében azonosak. Kónya József ÜJ SZÖ 7 * 1959- november 19.