Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-15 / 286. szám, csütörtök

Az önkény tört életére kultúra XH\M 145 évvel ezelőtt született M. J. Lermontov M

ihail Jurjevlcs Lermontov, a nagy klasszikus orosz költő sorsát 18 sor pecsételte meg. Nagy költőtársa, Puskin halálára írt versének utolsó sorai ezek. A cári önkény nem bocsátotta meg az orosz Ura örök emlékezetű lantosának, hogy az eltiport szabadság és harcosai védelmében emelte fel szavát, s hamarosan őt is elérte Puskin sorsa. Huszonhét éves volt, amikor egy kiprovokált párbajban kihunyt élete. Gyermekkora, nevelése, a környezet hatása alig tesz különbséget közte és szintén nemesi származású költőtársai között. A nemesi ifjak líceumában, a moszkvai egyetemen, majd a pétervári huszártiszti iskolában töltött évek után huszártisztként kezdi pályafutását. Szenvedélyes hangú költő. Verseinek egy részét izzó hazaszeretet, a hősi hagyományok szelleme. a zsarnokság gyűlölete hatja át, (Borogylno mezeje, A bárd éneke. Hazám) másik részét a finom szubjektív líra. Legnagyobb elbeszélő költeményében, a Démonban kaukázusi népregéket dolgozott fel. Legnagyobb prózai müve, a Korunk hőse, mely több önálló, de szervesen egymásba illeszkedő elbeszélésből áll, merészhangú társadalombírálat. 1857-ben írta meg A költő halála című versét, Puskin halálának hírére. Idézett soraiért a cári udvar kaukázusi száműzetésre ítélte, de ezzel sem érte be. Az Ohrankának tett ió szolgálatot Martinov őrnagy, a költő iskolatársa aki egv jól sikerült tréfán ,,megsértődve" párbajra hívta kl őt. 1841 júniusában zailott le a párbaj: a költő a levegőbe sütötte pisztolyát, Martinov célba talált. Pontot tett egy nagy költő élete után. aki idegen szellemű nevelése, műveltsége ellenére mindvégig orosz, népének hü fia maradt, gyűlölte az erőszakot és látnoki szemmel előre megjósolta, hogy „A sárba hull a cári korona ..." Lőrincz László Lermontov +4 FI Z ^M Más szerelemmel nézek én hazámra, Mint más: szeretem, bár bírálgatom. Sem a dicsőség, melynek vér az ára, Sem a békére büszke bizalom, Sem a múlt megszentelt emlékei Nem tudnak mindig lelkesíteni. De szeretem — nem is tudom, miért — Pusztáink nagy hűvös hallgatását, A ringó erdők végtelen zúgását S folyóit a nagy áradásokért; Döcögni diilöutakon szekéren, Nézni sötét est mély árnyékait, Kunyhók sorát, mely ott lapul szerényen, S a bús nép rezgő mécsvilágait. Szeretem az égő fü lomha füstjét, A pusztán éjszakázok őrtüzét. Lejtökön egy-egy nyírcsoport ezüstjét A sárga-barna tarlón szórva szét. A bágyadó fényben fürdő mezőket, A szérűt, melyet dús ősz megrakott, A szalmazsupos, barna háztetőket, A faragott rámájú ablakot. Ünnepkor a táncolva vígadókat Elhallgatnám féléjszakákon át, A dobbantókat és kurjongatókat S a mámoros parasztok víg szavát. ÁPRILY LAJOS fordítása. ^ Ha /nem is sajátíthatunk el min^dent, kíváncsian fordulunk a tudoijmányok és művészetek felé. Érdeklődéssel kutatjuk, honnan jöttünk, ^hová megyünk, milyen a világmindenség, milyen az élő és az élettelen ^ világ. § Az egyre szélesebb körű ismeretterjesztés számos kérdésre világos, ^mindenki számára elfogadható magyarázatot ad. A tájékozódást segítik i a lexikonok és a ma már jelentős ^ számban megjelenő tudományos kiadmányok. Ennek ellenére sokszor hiányoltunk egy olyan összefoglaló mun^kát, amely bővebben és alaposabban ^ kielégíti tudásvágyunkat, mint a le^xikonok vagy a sok esetben hiányos ^ ismeretterjesztő füzetek, i Olyan könyvre gondoltunk, amely ^ azonkívül, hogy megismertet vala^mely tudomány- vagy művészeti ág ^történeti fejlődésével, alapfogalmai^ val, képet ad a tudományok és a § művészetek mai állásáról is. ^ Mintha gondolatunkat leste volna ^el a budapesti Minerva Könyvkiadó. ^„A kultúra világa" címmel most ^megjelentetett egy minden szempontéból értékes, összefoglaló művet, ^ amely a legműveltebb embereknek ^ éppúgy, mint a műveltség útján most ^ indulóknak hasznos és értékes ol^ vasmánya lehet. ^ A kötet tulajdonképpen t i z e ttokét tudományos területet feldolgozó öt kötetből álló sorozat első résszé, amely A világmindenség, Az élő ^ világ és Az egészséges ember című ^fejezeteiben az ezzel kapcsolatos ij tudnivalókról tájékoztatja a kíváncsi ^olvasót. ^ A közel 900 oldalas, számos színes ^ képmellékletet és szöveg közti ili lusztrációt tartalmazó mű, népszeo _.-. népsze^ rűen, de a tudományos igényeket ^ szem előtt tartva tárgyalja azokat ^ a fontos ismereteket, amelyeket a ^műveltségre számot tartóknak tud^niok kell. ^ A sorozat többi kötetei fokozato^ san jelennek meg s a kővetkező ^tárgyköröket dolgozzák fel. Második ^ kötet: Technika, harmadik kötet: i A zene — A színház és a film — ^A képzőművészetek, negyedik kötet: ^Irodalom — Filozófia — Nevelés, ^ötödik kötet: A föld országai — Az ^emberiség története. ^ A kultúra világa sorozat minden ^kötetével olyan összefoglaló gazdag ^ tartalmú mű kerül kezünkbe, amely^ hez a tudományok és művészetek kiránt érdeklődő olvasó mindig bizalommal fordulhat. (b) I ^ Az antifasiszta ellenállásról szóló ^legjobb könyv idei olasz nagydíját ^Pietro Sechto és Gina Moscatelli volt ^ partizánparancsnokok nyerték el ^ „Monte Rosa Milánóba érkezik" című i könyvükkel. Az a pogány holdrakéta Nehéz dolga lesz a nagykeszi papnak, ha az ez évi hittanórákon azzal a tananyaggal lép a katedrára, amivel az én kisiskolás koromban. Mert akkoriban a plébános úr a sok szájtátva bámuló nebuló előtt leginkább a lélek titkairól, az istenről mesélt, akit mi valami nagyszakállú, nagyszemű, mindent és mindenkit látó öreg bácsi formájában képzeltünk el, aki fent trónol az égben - még fényesebb csillagok között, mint amilyenek a templom mennyezetére vannak festve. De vegyük, már amenynyire lehet, sorjában a dolgokat. Szeptember eleje volt - az iskolakezdés ideje s éppen szülőfalumban voltam. A sok iskolásgyerek naponta ment el csoportosan az ablakom alatt. Az iskola is közel volt s annak igazgatója jó barátom, így gyakran átléptem az iskola küszöbét, ahol még nem is olyan régen az ábécé titkaira tanítottak. Ma is ugyanazok a fák barnulnak itt az őszi napon,- mint az én kisdiákkoromban, s talán még azt a padot is megtalálnám, amelyikbe — már nem tudnám megmondani, melyik osztálxjban történt — jó vastagon belevéstem a nevem. Azt a változást, ami itt történt, a mai gyerek egyáltalában nem, a húsz huszonöt éven felüliek pedig alig veszik észre. A rádióra, maholnap a televízióra, meg az ezzel szükségképpen összefüggő villanyvilágításra gondolok. Ezeket az „újdonságokat" mi egyszerűen természetesnek vesszük, mindennapi tartozékává váltak életünknek. Kipp-kopp, halljuk a tanítói szoba ajtaja mögött a gyermeklépteket, aztán hallani, ahogy a kis emberke egy ideig tipródik az ajtó mögött, végül kopogtat . - Mit hoztál, fiam, - kérdi az igazgató. - Igazgató elvtárs, az édesanyám küldte ezt a papírt, tessék. Az igazgató először átfutja az írást, megvakarja a füle tövét, szív egyet a cigarettából, aztán olvasni kezdi: „Követelem, hogy Mihály fiam es Margit lányom az alkotmányadta jog alapján rendes hitoktatásban részesüljön." Alatta az aláírás. - Tavaly hányan akartak hittanra járni? * - Tízen jártak a nyolcvanöt gyerek közül - felel az igazgató, de a jelentkezések alapján úgy látom, hogy ezek közül ketten az idén már nem akarnak járni, tehát nyolcan, kilencen kívánják a hitoktatást. - Alkotmányadta jog alapján dörmögi félig magának, félig nekem az igazgató. Én töröm meg az ezt követő csendet. — Az én iskolás koromban egészen másként ment a hittantanítás, meg a vele szorosan összefüggő templombajárás. A vasárnapi szentmiséről minden iskolásgyermek a pap aláírásával ellátott igazolványt volt köteles vinni a tanítójának arról, hogy valóban végigfohászkodta azt a kötelező kéthárom órát. Akkor persze senkinek sem jutott eszébe az alkotmányadta lehetőségekre hivatkozni, amely, már nem tudom pontosan, milyen alakban, de a vallás- és lelkiismeret szabadságról szólt. Nem. Mert vagy az iskolába járni nem akaró gyerek kapott volna érte kiadós pofonokat, vagy az apját nézték volna kommunistának, ami 1940 táján - mi tagadás — „veszélyes vallás" volt. De hogy visszatérjek írásom bevezető részéhez, egy példát kell még megemlítenem. Valamikor a görögöknek volt egy egész sereg istenük a hatalmas Zeusszal az élen, akik fönt székeltek egy nagyon magas hegyen, ahova közönséges halandó nem bírt felmenni. Később aztán, ahogy az emberek okosodtak, valamelyik lúmennek mégis az eszébe jutott felkapaszkodni egészen a hegy tetejébe és csodák csodája, nem hogy Zeuszt, hanem még egy öklömnyi segédistent sem talált. Rájöttek — bocsánat a kifejezésért, az ilyen szent dolgokban —, hogy hazugság volt az egész istenhistória. / Kisdiákkoromban mi még elhittük, hogy az isten fent van az égen. Miért ne, okos embernek tartottuk a plébános urat. Éppen távozóban voltam az iskolából, mikor újra kopogtak az ajtón. A tiszteletes lépett be - bizonyára a hittanórákat jött megbeszélni az igazgatóval, meg a postás hozta az Oj Szót. Az újság első oldalára majdnem arasznyi betűkkel volt rányomtatva a hír: „A szovjet holdrakéta tegnap este elérte a Holdat." A görög istenek esetéből, meg a szovjet holdrakétából okulva jó lenne, ha az emberek — talán már négy-öt épen belül — más istent találnának maguknak. Mert azért egy holdrakéta nem olyan mindennapi dolog, mint egy rádió, vagy televíziós készülék. Vagy az is azzá válik majd? Hogy az ember így is meggyőződjön róla, nincs isten ott fenn a csilagok között. K. TÖTH MIHÁLY tMMM4tMM

M>

M

M)t>

MMM

4t

»MM< '

••••••••••••••••••••••

Mi >

M

MI

MMtMtMMMM«»»MMM

MI

»I

MI

MI

»MMtMIH Jégé: KURUCOK Pavel Országh-Hviezdoslav, a nagy szlovák költő egyik legjelesebb prózaíró kortársa, az ugyancsak Dolný Kubinban született Ladislav Nádaši, még a múlt század utolsó évtizedében kezdte meg irodalmi pályafutását. A nagy művészi tájékozottsággal és széleskörű műveltséggel rendelkező orvos, Ján Grob álnév alatt jelentette meg első novelláit, vázlatait és karcolatait a Slovenské Pohľady és a Národnie Noviny hasábjain. Később, hosszú irodalmi kényszerhallgatását megtörve, az 1918. évi államfordulat után nem csupán mint elbeszélő, hanem mint bíráló hangú kritikus és közíró kerül a szlovák irodalmi élet élvonalába. Ezekben a számára legtermékenyebb esztendőkben, amelyekben Andrej Mráz akadémikus megállapításai szerint a politikai, szociális és kulturális élet bonyolult változási következtében válságba jutott a szlovák irodalom, Ladislav Nádaši f— volt írói nevének kezdőbetűi után felvéve a Jégé nevet — sikerrel igyekezett tovább fejleszteni a szlovák elbeszélő művészet haladó, realista hagyományait és törekedett azt összhangba hozni a társadalmi fejlődés új, magasabb fokával. i Noha Jégé jó ismerője volt az első világháború előtti szlovák társadalmi életnek, otthonos volt a falu világában és a fordulat előtti és utáni kispolgári élet sokrétűsége sem maradt rejtve előtte, szívesebben dolgozott fel regényeiben és elbeszéléseiben történelmi témákat. írói !»rényei, jellemfestő ereje, népszereCéte és embersége a szlovák múltból merített történetekben jutnak a legelőnyösebben előtérbe. A reformáció és ellenreformáció kora, a kuruc háborúk bő anyagot adnak a históriában kitűnően járatos írónak,- hogy erőteljes környezetrajzzal és jeles jellemfestéssel maradandót alkothasson. A háború előtti szlovák társadalomnak ez a kritikus hangú megfigyelője legnagyobb sikerét a népi \PPAL0MRGL- KÖNYVEKRŐL^ szlovák klasszikus elseszélők ellenállást megrázóan és romantikusan megfestő Sangala Ádám élete című regényével aratta, amelyet magyar fordításban már korábban megismerhettek olvasóink. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában nemrég megjelent Kurucok című elbeszéléskötetében fellelhetjük mind a történeti novella műfaját mesterein kezelő írót, mind pedig kora kritikus szemű megfigyelőjét. A kötet címadó elbeszélésében, a Kurucokban Jégé elbeszélésében, a tökéletes rajzára fekteti a hangsúlyt, mint inkább a kuruc-labanc háború kiváltotta légkör megfestésére és egy nagy, szenvedélyes szerelem romantikus ecsetelésére. Jégé értője az akkori társadalmi világnak és erős drámai érzékkel tudja szembeállítani a pöffeszkedő kiváltságosok úri rendjét a robotra, szolgai meghajlásra és alázatra ítélt kisemberek tiszta és nemes világával. Az úr és szolga viszonyának helyes érzékeltetésében a máskülönben osztályálláspontjaiban ellentmondásokba keveredő író rendkívül haladónak és humánusnak mutatkozik. A Kurucok mellett a legnagyobb figyelmet A jaríkovi templom című, 1925-ben írott novellája érdemli, amelynek eszmei mondanivalója valamennyi írása között a leghatásosabb. Jégé ebben a szatirikus hangú és ízes humorú novellájában igen becsületesen és ugyanakkor művészi formában harcol a maradiság és a vallásos előítéletek ellen. A püspök úr és a napfelkelte című történeti témájú elbeszélésében is igen rokonszenves Jégé szatirikus hangja, amellyel az álszenteskedést és élvhajhászatot ostorozza. Á kötetben szereplő falusi tárgyú elbeszélései, mint A kozinskái malom, a Becsület vagy a Kacsenka már nem érik el sem Kukučín, sem Tajovský vagy Timrava valóságosabb, a falu életét mélyebben átérző elbeszéléseinek művészi rangját. Élvezzük bennük stílusa csípősségét, előítélettel és furcsaságokkal teli alakjainak groteszkségét, ám hiányoljuk a falu igazi életét, a szlovák paraszt természetes okosságát és bölcsességét, amelyről jóval előtte anynyi szeretettel és adomás kedvvel tudott Mikszáth Kálmán vallani. Jégé novellái magyar kortársát, a kesernyés hangú Tömörkény Istvánt, Móricz Zsigmond közvetlen elődjét a magyar novellában juttatja eszünkbe. Míg Tömörkény jóval többet mond az elesettek igazságáról és keserűbben vádolja kora társadalmi rendjét, Jégé inkább emberies hangjával hat, amely szeretetet és hősiességet hirdet, tudást, műveltséget akar adni népének és lázad minden ellen, ami lealázó és gúzsba köti, lealacsonyítja a jóra, boldogságra termett embert. Andrej Mráznak a kötet alá írott kisebb tanulmánya közel hozza az olvasóhoz a szlovák kritikai realizmusnak ezt a rokonszenves művelőjét, pontosan megjelöli Jégé helyét a szlovák irodalomban és kitűnő képet ad a szlovák szépprózának e klasszikusáról. Janko Jesenský: VŐLEGÉNY Janko Jesenskýnek, az immár klasszikusnak számító szlovák prózaírónak legjelesebb müvét, a Demokraták című regényét magyar fordításban már esztendőkkel ezelőtt megismerhettük. A regény a legelőnyösebben mutatta be szerzőjét, dicsérhettük remek szatirikus érzéket, amellyel a harmincas évek Csehszlovákiájának, de kivált az akkori szlovák tartománynak társadalmi, politikai és művészeti problémáit boncolgatta és csípős iróniával leleplezte a közélet „demokratáit", a hivatalos „spiclirendszert", a korrupt pártokat és megvásárolható titkárait, a közéletben vezető szerepet játszó pénzes fővárosi ügyvédet gyanús adóügyeivel, vagy a szépelgő, magukat modernnek tartó kisvárosi hölgyeket. Derülhettünk a kisvárosi polgárság dús embergalériájának hiúságán és törpeségén, ám ugyanekkor élveztük az író gyengéd líráját is, amellyel politikai szatírájában regénye főhőse, az idealista és naiv Landik és szerelme boldogságkeresését és emberségét ecseteli. Mindenképpen helyeselhető, hogy a Szlovákiai Szépirodalmi könyvkiadó Jesenský legértékesebb novelláival is megismerteti olvasóinkat. A Vőlegény című most megjelent kötetében tizenkét kitűnő tollal, nagy _formai készséggel megírt novelláját" találjuk, melyeknek java a századforduló éveinek dzsentriköréből és kisvárosi polgári világából meríti tárgyát. E novellák legtöbbje írójuk egészséges humoráról és célzatos, javító szándékáról tesz tanúságot. Társadalombírálatuk határozottan haladó szellemű, túlzásba esnénk azonban, ha azt állítanánk, hogy Jesenský gorkiji realizmussal szemléli kora pusztulásra ítélt burzsoá társadalmát és a szocialista író hitével gyökeres változást hirdet. Ám nem tesz keveset: kritikus szemmel világít rá a hibákra, a kispolgári világ álerkölcsére és a társadalmi életnek sok apró hazugságára. Szatírája ostorával néha csípősen odavág, van gyakran telitalálata is és éppen ezért sajnáljuk, hogy nem él sokkal merészebben a gúny nyilaival, beéri az első vér serkenésével és nem hasít mélyebbre,, ahogy azt nagy orosz mintaképei, Gogol vagy Csehov tették. Legjobban talán a kitűnően megírt Francia négyes című hosszabb szatirikus novellájában érezzük ezt a szelíd megtorpanást, mintha nem kívánná, hogy szatírája mélyebbre hatoljon és sebet is ejtsen, csak borzolja fel a kedélyeket és hangolja derűre az olvasót. Természetesen az ilyen tompított élű, a gúny maró savát, az irónia keserű epéjét kerülő és inkább derűs humorba hajló szatírának is van létjogosultsága és társadalmi küldetése. Jesenský humoreszkjeitől és vidám szatirikus novelláitól nem vitatható el, hogy formailag és nyelvileg igényes mértékkel mérhetők, ma is időszerűek, amennyiben egészséges tanító célzatukkal az új, szocialista társadalmat építő olvasó számára is van -jelentős mondanivalójuk. A kötet három írása, mint A szerelem szava, a Rabszolgák és a Marika, ezen túlmenően külön is értékelhetők a hősök érzelmi életének igen finom, bensőséges rajzáért. Ezekben a novellákban — amelyek íi szlovák novellaírás legszebb darabjai közé sorolhatók — a gúnyos fintorokat kedvelő Jesenskýt mint érzékeny tollú lírikust ismerhetjük meg, a szlovák elbeszélő irodalomra jellegzetes meleg emberségével. Soós István sikerrel oldotta meg a fordítás nehéz /munkáját; a párbeszédek eleven villódzását és fűszerét, az elemző részek és leírások könnyed iróniáját és líráját egyaránt jól tolmácsolja. Kár, hogv a kiadó ez esetben nem adott a novellák elé kisebb tanulmányt, mint helyesen tette Jégé Kurucok cimü könyvében. Szükség van az ilyen portréra, az író munkásságának tömör és kifejező elemzésére, életének bemutatására, hogy olvasóink teljes képet kapjanak a könyvről és szerzőjéről. EGRI VIKTOR ÜJ SZÖ 5 * 1959- október 17..