Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-02 / 273. szám, péntek
A Kínai Népköztársaság megalakulása 10. évfordulójának ünnepségei Prágában Á Nemzeti Front Központi Bizottsága a kínai áliamünnep előestéjén szerdán, szeptember 30-án a Kínai Népköztársaság kikiáltása 10. évfordulójának tiszteletére a prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Park kongresszusi palotájában ünnepi estet rendezett. Az esten megjelentek Václav Kopecký, Otakar Šimúnek és Ľudmila Jankovcová elvtársak, pártunk és kormányunk képviselői, Vladimír Koucký és Vratislav Krutina, a CSK!* KB titkárai, dr. Emanuel Šlechta, dr. Joseí Plojhar miniszterek, a Nemzeti Front Pártjának elnökei, dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese, Josef Nemec, a CSKP prágai kerületi bizottságának vezető titkára, Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára, a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, köz- és kulturális életünk tényezői, a központi hivatalok vezető dolgozói s a fővárosi üzemek és vállalatok dolgozóinak képviselői. Az esten résztvevő vendégek sorában jelen volt a finn nép demokratikus szövetségének és a Finnországi Békevédők Bizottságának küldöttsége is. Az ünnepségen részt vettek Cao Jin a Kínai Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és a prágai diplomáciai testület tagjai. A csehszlovák és a kínai Sllamhimnusz elhangzása után Otakar Šimunek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhelyettes ünnepi beszédet mondott. Azután Cao Jin, a Kínai Népköztársaság nagykövete emelkedett szóra. A két szónok beszédét az ünnepség résztvevői gyakran szakították félbe tapssal és éljenzéssel, kifejezve a barátság és tántoríthatatlan eszmeközösség érzéseit, melyeket Csehszlovákia nemzetei tanúsítanak a nagy kínai nép, kommunista pártja és Mao Ce-tung elvtárs iránt. Az ünnepi est Csehszlovákia és a Kínai Népköztársaság őszinte barátságának, szövetségének manifesztációja volt. Az est művészi műsora keretében felléptek a prágai Nemzeti Színház opera és ballettegyüttesének szólistái, a színházi zenekar, valamint a Csehszlovák Állami Dalés Táncegyüttes. Otakar Šimúnek elvtárs beszéde Ünnepi gyűlésünkre annak az örvendetes évfordulónak a jegyében jöttünk össze — mondotta beszédében Šimúnek elvtárs -, amelyről a mai napon a nagy kínai néppel együtt valamennyi szocialista ország nemzetei s a világ haladó szellemű és demokratikus erői megemlékeznek. A Kínai Népköztársaság megalakulása óta eltelt 10 év a kínai történelem kétségkívül legjelentősebb időszaka. 1949. október elseje pedig nemcsak a kínai történelem fontos határköve, hanem döntő jelentőségű az egész szocialista világrendszer fejlődésében és az emberiség egész újkori történetében is. Šimúnek elvtárs beszéde további részében a kinai nép szabadságharcával, a Kína; Népköztársaság jelenlegi helyzetével és orsz'ágépítő törekvéseinek eredményeivel foglalkozott. Kína évről évre mérföldes lépésekkel halad előre s elfoglalja helyét a legfejlettebb iparral és mezőgazdasággal rendelkező orszáqok sorában. Kína meghonosította számos új, bonyolult termék gyártását, és számos új ipari ágazat fejlődik. Kínában ma már traktorokat, gépkocsikat, korszerű repülőgépeket, kohóipari berendezéseket, turbogenerátorokat, megmunkálógépeket és számos más terméket gyártanak. Kínában 1959-ben teljesítik az 1958 — 1962-es második ötéves terv legfontosabb feladatait. Ez azért lehetséges, mert a Kínai Népköztársa. ságban ma oly nagymérvű a termelés évi növekedése, melyhez egyetlen kapitalista ország fejlődése sem hasonlítható. A Népi Kína 10 éves fennállásának mérlege, lelkesítő és az egész kínai népben a megelégedettség érzését, a jövőbe vetett optimista hitet váltja ki. Šimúnek elvtárs beszédét folytatva a Csehszlovák Köztársaság és a Kinai Népköztársaság gazdasági kapcsolatait elemezte. Különös jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy mindinkább elmélyülnek, megszilárdulnak kapcsolataink és egyUttmüködésünk a tudomány, a kultúra és a technika terén. Sok időt venne igénybe, ha jelsorolnánk mindazokat az egyezményeket, amelyeket Csehszlovákia is a Ňépi Kína kötött kölcsönös kapcsolatai legkülönfélébb szakaszain, melynek alapja a Csehszlovák Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között Pekingben 1957. március 27-én kötött baráti és együttműködési szerződés. Šimúnek elvtárs a 1 továbbiakban a Szovjetunió műszaki sikereit és a szocialista tábor békeharcát ecsetelte. A szocialista világrendszer olyan magas fokra emelkedett, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusán kitűzhette azt a reális távlatot, hogy a Szovjetunió rövid időn belül bebizonyítja a tőkés világ legerősebb országa — az Amerikai Egyesült Államok fölött gazdasági fölényét, és a szocializmus a legközelebbi években gazdaságilag túlszárnyalja a kapitalizmust. Amire ma az emberiségnek leginkább szüksége van — mondotta többek között Šimúnek elvtárs —, arra Hruscsov elvtárs rámutatott az ENSZ közgyűlésén, ahol előterjesztette az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatot. Ez a javaslat teljes nagyságában megmutatta a Szovjetunió béketörekvését és a világ v fiamennyi nemzetének a félelem, a háborús borzalmak nélküli élet távlatait. A Szovjetunió javaslatai minden ember és nemzet lelkiismeretéhez szólnak, szocialista humanizmusra szólítva fel, és a világ valamennyi kormányához azzal a felhívással fordul, hogy pusztítsák el a háborús borzalmak s az atomhalál eszközeit, és ezzel szüntessék meg minden háború veszedelmét örök időkre a világán. A Kína el nem ismerésére irányuló politika előbb vagy utóbb teljes csődre van ítélve. Kína egyre nagyobb befolyást gyakorol az ázsiai és afrikai nemzetekre. A jelenlegi helyzetet egyre több ország ítéli meg tárgyilagosan és arra a következtetésre jut, hogyha Kína nem vehet részt az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában, ez a béke és a nemzetközi együttműködés ügyét hátráltatja. Eddigi tapasztalataink arról tanúskodnak, hogy a békéért, a szocialista építőmunka nagy feladatainak teljesítéséért vívott harcunk leghathatósabb fegyvere__a szocialista országok megbonthatatlan egysége. Világos megváltozhatatlan programunknak tekintjük a kommunista és munkáspártok moszkvai nyilatkozatában leszögezett elveket. Kidolgozásukban és valóra váltásukban a Szovjetunió Kommunista Pártjával és a többi párttal együtt jelentős mértékben Kína Kommunista Pártja is részt vett. A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából nagyra értékeljük azt, hogy Kína Kommunista Pártja nemzetközi szempontból nagymértékben járult hozzá és járul hozzá ma is a marxizmus-leninizmus tisztaságának megóvásához, a kommunista világmozgalom szilárd felzárkózottságához.A hatalmas Kína népe együtt harcol velünk az emberiség nagy ügyéért, minden ember boldog és szabad életéért, a szocializmusért. Cao Jin kínai nagykövet beszéde Cao Jin, a Kínai Népköztársaság nagykövete beszédében hangsúlyozta, hogy a népi Kina a kommunista párt bölcs vezetésével és Kína valamennyi nemzete nagy vezetőjének, Mao Ce-tungnak irányításával mily gyorsan vitte győzelemre a szocialista forradalmat, s mily rohamos ütemben bontakoztatja ki szocialista épttőmunkáját. Rámutatott azokra a sikerekre, amelyeket a kínai nép a népgazdaságfejlesztési terv teljesítésében, a kulturális élet átépítésében ér el, hangsúlyozva a hatalmas Szovjetunió, Csehszlovákia és a többi szocialista országok testvéri segítségét. Cao Jin nagykövet azután rámutatott arra. hogy a szocialista rendszer eddig sohasem tapasztalt megerősödése s a békeszerető országok és nemzetek szüntelen erőfeszítései következtében a nemzetközi helyzet általános irányzata jelenleg az enyhülés felé tart. Ny. Sz. Hruscsov elvtárs amerikai látogatása pozitív és messzemenő befolyással lesz a nemzetközi feszültség enyhülésére és a világbéke megszilárdulására. A Kínai Népköztársaság nagykövete befejezésül hangoztatta, hogy a kínai nép meleg rokonszenvvel követi Csehszlovákia testvéri népének a szocialista építőmunkában elért nagy sikereit. Nagyra értékelte azt a segítséget, amelyben Csehszlovákia részesíti a Kína Népköztársaságot, gazdasági építőmunkájában és tolmácsolta Csehszlovákia népének a kínai nép leghálásabb köszönetét és legszívélyesebb üdvözleteit. Egyben kifejezte azt az óhaját, hogy még nagyobb győzelmek koronázzák Csehszlovákia szocialista építőmunkájSnak befejezését. Közlemény a kormány ülésérő! A vízgazdálkodási építkezések a mezőg azdasági termelés fejlesztését , a lako ss ág vízellátásának tökéletesítését szolgálják •^A helyi jell eg ű vízgaz dálkodási problémákat a nemzeti bizottságok oldják me g • Takarékoskodjunk a villa mo s árammal • Nagyobb gondot fordítanak a dolgozók panaszainak, javaslatainak intézésére A kormány szeptember 30-i ülésén az Állami Tervbizottság javaslatára jóváhaqyta a vízgazdálkodási építkezések programját a harmadik ötéves tervben. A CSKP XI. kongreszszusa határozataiban kitűzött feladatok teljesítését biztosító program értelmében lényegesen módosulnak a vízgazdálkodási építkezésekre vonatkozó szempontok. Míg a vízgazdálkodás az első és a második ötéves terv évertíe n a vízierőművek építésének előnybe részesítésére irányult, a vízgazdálkodási építkezések céija a harmadik ötéves terv éveiben elsősorban a mezőgazdasági termelés fejlesztésének támogatása és a lakosság vízellátásának tökéletesítése. Emellett a vízgazdálkodási beruházásokra fordítandó összeg a harmadik ötéves terv éveiben a második ötéves tervhez viszonyítva több mint kétszeresére emelkedik. Köztársaságunk az európai folyók vízválasztó vonalán terül el; folyóink aránylag rövidek és felső folyásuk hegyipatak jellegű. Ezért az egyre nagyobb vízszükségletet csak esők vizével fedezhetjük, bár a csapadék mennyisége az egyes években lényegesen változó. Ezért szükséges, hogy a hegyekből lefolyó vizet duzzasztógátakkal kisebb medencékben és halastavakban fogjuk fel és így javítsuk fel az alacsony vízállást. Szükséges továbbá, hogy az eddiginél nagyobb gondot fordítsunk a patak- és folyószabályozásra, jobban gondoskodjunk a víztároló helyi berendezésekről, más szóval, hogy az eddiginél jobban gazdálkodjunk a vízzel. Vízgazdálkodásunk az említett jóváhagyott program értelmében a iegnagyobbfokú gazdasági hatékonysággal fogja biztosítani a mezőgazdasági feladatok teljesítését, amit az eddiginél nagyobb kiterjedésű talajjavítási építkezésekkel, a folyók, valamint az öntözéshez szükséges víz tárolását szolgáló gátak szabályozásával és a lakosság életszínvonalának emelése érdekében vízvezetékek, csatornák és szenyvíztisztítók eddigi nagymérvű építésével kell elérnünk. Az új vízgazdálkodási program lényeges része a helyi jellegű vízgazdálkodási berendezések felújítására és építésére irányul. Elsősorban talajjavltási berendezések, halastavak, gazdasági és tűzoltási célokat szolgáló medencék, kutak felújításáról, esetleg építéséről, továbbá a helyi patakok szabályozásáról, helyi vízvezetékek, árvízvédelmi medencék, gátak stb. létesítéséről van szó. A nemzeti bizottságoknak annak érdekében, hogy a helyi jellegű vízgazdálkodási berendezések építése egymással kapcsolatban legyen s komplex módon nyerjen megoldást, ki kell dolgozniuk saját vízgazdálkodási programjukat, amelyeket az egységes földművesszövetkezetek, a helyi üzemek és az összes dolgozók közvetlen részvételével kell összeállítaniok. A nemzeti bizottságokpénzeszközök összpontosításával és a helyi anyagforrások felhasználáséMegkezdődött a CSISZ oktatási éve (ČTK) — Szlovákia valamennyi kerületében csütörtökön, október 1-én megkezdődött a CSISZ jubileumi 10. oktatási éve, mely az ifjúság kommunista szellemben való nevelésének jelentős eszköze. Mig a CSISZ tavalyi oktatási éve keretében Szlovákiában 7000 oktatási kör működött, ez idén számuk több mint kilenc ezerre emelkedett. A legtöbb — több mint 3000 kör — „A pártról tanulunk" jelszó jegyében fejti ki "tevékenységét. A CSISZ új oktatási évének keretében 1200 új típusú „A CSISZ kérdéseivel foglalkozó kör" is létesül. A CSISZ funkcionáriusai a CSISZ esti iskoláiban folytatják majd tanulmányaikat és több mint 50 000 CSISZ-funkcionárius, valamint legkiválóbb CSISZ-tag a pártoktatfisi év különböző alakulatainak lesz hallgatója. NÉGYES IKREK KUTNÄ HORÄN (ČTK) — A Kutná Hora-i kórház szülészeti osztályán a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Mária Hourová egészséges négyes ikreknek adott életet. Az anya, aki a braslavlcei EFSZ tagja, már másodszor szült. Az anya és a csecsemők jó! érzik magukat. A fiúk súlya 2680 gr. és 2320 gr., a kislányoké pedig 1960 és 2005 gr. •6 A Munkaérdemrenddel kitüntetett Jirt Kotátko akadémikus, a Csehszlovák Mezőgazdaságtudományi Akadémia első alelnöke pénteken, október 2-án ünnepli 60. születésnapját. val a helyi teltételeknek megfelelően számos, jelentős vízgazdálkodási problémát oldhatnak meg. * * * Ä kormány egyidejűleg tudomásul vette az energetikaügyi és vízgazdálkodási miniszter beszámolóját a villamosáram fejlesztése és a villamosárrammal való eiiátás terén jelenleg fennálló helyzetről. Az őszi időszak és a termelés szüntelen növelése fokozott igényeket támaszt a villamosárammal való ellátás terén. A villamos árammal ezért igen takarékoskodnunk kell és biztosítanunk kell a gőzerőre berendezett villanytelepek zavarmentes üzemeltetését. Á kormány értékelte továbbá, hogy a minisztériumok, a többi központi hivatalok és a nemzeti bizottságok miként intézik el a dolgozók panaszait, észrevételeit és javaslatait. A kormány megállapította. hogy a minisztériumok, a központi hivatalok és a nemzeti bizottságok, különösen az 1958. október 1-én a panaszok elintézésére vonatkozólag kiadott kormányrendeletnek a Hivatalos Közlönyben való közzététele után nagyobb fiqyelmet és több gondot fordítajiak a dolgozók panaszaira. A dolgozók Javaslatait szintén jobban használjuk fel a qazdaság és a többi szakaszok irányításában. Ez a dolgozók irányításban és ellenőrzésben való részvételének fontos módozata, mely konkrét voltával lehetővé teszi a fogyatékosságok gyors kiküszöbölését, a hibák gyors helyrehozását, A legutóbbi idők jellegzetessége az a tény, hogy a dolgozók panaszaikkal mindinkább közvetlenül a nemzeti bizottságokhoz fordulnak. Ez arról tanúskodik, hogy a nemzeti bizottságok igazságosan intézik el a benyújtott panaszokat. A dô!gozók így arra a következtetésre jutnak, hogy a helyi szervek, amelyek ismerik a község, járás, avagy kerület konkrét problémáit, ma már fel vannak ruházva a szükséges jogkörrel és közvetlen tárgyismeret alapján intézik el panaszaikat. Különösen a helyi nemzeti bizottságok tagjainak kell fokozott aktivitással és figyelemmel követniük a lakosság mindennapi életében felmerülő problémákat, mert elsősorban a helyi nemzeti bizottságok oldhatják meg a leggyorsabban és leghathatósabban azokat a kérdéseket, amelyek a panaszok túlnyomó részében előfordulnak, és ők foganatosíthatnak intézkedéseket, hogy szükségtelenné váljék panaszok beterjesztése. A kormány a rádió és a televízió továbbfejlesztése érdekében rendeletet hagyott jóvá. A jóváhagyott kormányrendelet érteimében megszüntetik a Csehszlovák Rádió és Televíziós Bizottságot és a Szlovátk Rádió és Televíziós Bizottságot. A Csehszlovák Rádió és a Csehszlovák Televízió önálló központi szervezetek jellegét öltik. A kormány ezenkívül külkereskedelmünk és külpolitikai kapcsolataink számos kérdésével is foglalkozott. DOLGOZÓINK TÍZEZREI látogatnak el Duklára (ČTK) — A prešovi kerületben e napokban érik el tetőpontjukat fl duklai hadműveletek 15. évfordulója ünnepségeinek előkészületei. Prešov, a kerület székhelye, a járási székhelyek és a kerület községei is ünnepi díszbe öltöznek. Az üzemekben és községekben beszélgetéseket, előadásokat rendeznek a duklai harcok jelentőségéről. Dolgozóink tízezrei készülődnek a Duklán és Svidníken rendezendő országos ünnepségekre. Az ünnepségek Prešovon szombaton, október 3-án az SZLKP járási bizottságának, a városi és járási nemzeti bizottságnak s a Szlovák Nemzeti Front prešovi járási bizottságának ünnepélyes ülésével kezdődnek. Az ülésen, melyet a Záborský Színházban rendeznek, emlékérmekkel tüntetik ki a duklai harcok számos közvetlen részvevőjét. Ünnepi üléseket rendeznek a prešovi kerület többi járási székhelyén is. A prešovi ünnepségek keretében fellép a Vít Nejedlý Katonai Művészegyüttes. A prešovi dolgozók vasárnap, október 4-én a reggeli órákban fogadják pártunk és kormányunk küldöttségét, mely azután Duklára és Svidníkre utazik. A küldöttség tagjai a szovjet hadsereg és a Varsói Szerződés tagállamai hadseregének küldöttségeivel együtt kegyelettel adóznak a duklai emlékműnél és a szovjet hadsereg svidníki emlékművénél az elesett hősök emlékének és megkoszorúzza az emlékműveket. A dolgozók svidníki manifesztációján pártunk és kormányunk küldöttségének vezetője mond beszédet. Ez alkalomból kitüntetéseket adnak át számos község képviselőjének és kitüntetéseket tűznek azon katonai alakulatok harci lobogóira, amelyek érdemeket szereztek a duklai hadműveletek során. A manifesztáció résztvevőinek alkalmuk nyílik „A harci dicsőség útján" jelszó jegyében a Csehszlovák Köztársaság felszabadítását és a csehszlovák néphadsereg megalakulását szemléltető kiállítás megtekintésére. A délutáni órákban a svidníki szabadtéri színpadon a népi együttesek mutatják be műsorukat. Külföldi katona! küldöttségek érkeztek a duklai harcok évfordulójának ünnepségeire (ČTK) — A csehszlovák néphadsereg napja és a duklai harcok 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken részt vesznek a baráti országok hadseregeinek küldöttségei. Csütörtökön, október 1-én megérkezett Prágába a bolgár néphadsereg háromtagú küldöttsége, melyet Miso Misev vezérőrnagy, a bolgár néphadsereg politikai főosztályának parancsnoka vezet. A vendégeket Václav Prchlík vezérőrnagy, a csehszlovák néphadsereg politikai főosztályának parancsnoka fogadta a ruzyni repülőtéren. A fogadtatáson jelen volt Jovko Jovkov ezredes, a prágai bolgár nagykövetség katonai attaséja is. A délelőtti órákban megérkezett a ruzyni repülőtérre a román néphadsereg háromtagú katonai küldöttsége is, melyet Archip Floc vezérezredes, a román nemzetvédelmi miniszter helyettese vezet. A küldöttséget Otakar Rytíŕ altábornagy, a vezérkar parancsnoka fogadta. A fogadtatáson megjelent Vasile Frunza ezredes, a román nagykövetség katonai attaséja is. A délutáni órákban megérkezett a ruzyni repülőtérre az albán néphadsereg kéttagú küldöttsége, melyet Sadík Bekteshi altábornagy, az albán hadsereg politikai főosztályának parancsnoka vezet. Az albán vendégeket Ferdinand Svoboda vezérőrnagy, a nemzetvédelmi miniszter helyettese fogadta. A fogadtatáson jelen volt Naim Jasa, az albán nagykövetség titkára is. Novotný elvtárs interjúja a Neues Deutschland szamara (Folytatás az 1. oldalról) problémához és maximális akaratot és készséget nyilvánít a tárgyalásra és megértésre. Nyugaton egyes befolyásos körök még mindig nem akarják megérteni azon törekvések irreális voltát, amelyekkel a német kérdést a Német Demokratikus Köztársaság rovására akarják megoldani, idegen akaratot akarnak a németekre rákényszeríteni. Ma már világos, hogy semmilyen tárgyalás nem folyhat a német problémákról a Német Demokratikus Köztársaság részvétele nélkül. Ezeknek a nyugati köröknek előbb-utóbb el kell ismerniök egy további tényt is, fi elsősorban azt, hogy a német kérdés megoldásának egyedüli útja a két német állam közötti tárgyalás, kölcsönös közeledésük a demokratikus, békeszerető Németország megalakulása érdekében. Németország Szocialista Egységpártjának, a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és egész dolgozó népének ez irányú törekvése mindig teljes támogatásunkat élvezte és élvezi. ÜJ SZÖ 8 * 195 9- Október 1.