Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-10 / 281. szám, szombat

Ahol jól dolgozik a HNB - jó a népnevelő munka Negyen ulunk a Csemadok szenei járási titkárságán. Szervezeti kérdésekről és a járás kulturális életéről beszélgetünk. Arra a kérdésemre, melyik a járás legjobban működő helyi csoportja, egyszerre többen Réte községet emlegették. — A rétéi helyi csoport — mondotta később Papanek Imre — nemcsak a szenei járásban működő 11 helyi csoport között az első. Sok dologban kerületi méretben is élen jár. Érdekelt a község élete és tovább fagqattam a titkárt. Részletes elbeszéléséből tudtam meg, hogy a rétéi helyi csoportnak - sok más mellett — egyik legnagyobb erőssége, hogy a népművészeti munka mellett nem hanyapolja el a népnevelői munkát sem. A szervezet tagjai az utóbbinak legalább olyan, vagy még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a színjátszásnak, a táncnak és a többi népművészeti jeli&gű munkának. Az a véleményünk, hogy szükséges a szórakoztatás, de fontosabb a nevelés, a politikai felvilágosító munka. Vagyis: nem lehet a kettőt egymás rovására, egymástól elszakítva végezni. Rétén ezért mind a politikai, mind a kulturális munkát úgy végzik, hogy a kettő kiegészítse egymást. A havonta rendszeresen megtartott taqqvűléseket is előadásokkal és kul- turális műsorral kötik össze. Az eredmény az. hoqy minden rendezvény telt házat vonz. Népnevelőmunkájuk során a legszebb eredményt az ismeretterjesztő előadásokkal érték el. Az utóbbi időben többek között a burzsoá-nacionalizmus káros hatásáról, a Szlovák Nemzeti Felkelésről, a Szlovák Tanácsköztársaságról. valamint a magyar-csehszlovák kulturális kapcsolatokról tartottak előadást. Az előadásokon részt vett hallgatók minden alkalommal értékéé hozzászólásokkal járultak hozzá a kérdések tisztázásához, s az összejövetelek sikeréhez. Jelenleg további ismeretterjesztő előadásokat készülnek rendezni, amelvek iránt máris naiv az érdeklődés. A "külpolitikai kérdésekről szóló előadássorozatukban rövidesen A militarizmus ismét felütötte a feiét Nvuqat-Németorszáqban című előadás meotartására kerül sor. Mind a hplvi csooort taosáoának, mind a közséa többi lakóiának az a véleménve. hoav a kiküldött plőadók jók. az ismeretterjesztő előadások során mindia sokat tanulnak. A népművelési munka mellett a leojohb munkát a színjátszás terén végzik. Az aránylaq kicsiny, alig 50 tagot számláló helyi csoport színjátszó: az utóbbi időben többek között Csizmarek Mátyás: Bújócska, Sásdi Sándor: Nyolc hold föld, Lovicsek Béla: Húsz év után és Jókai — Ambrózy: A debreceni lunátikus című egész estét betöltő színdarabját játszották. Többször rendeztek esztrádműsort és más alkalmi fellépést. Szép és minden elismerést megérdemlő eredmény ez. Különösen ha meggondoljuk, hogy vannak Rétéhez viszonyítva sokkal nagyobb községek, amelyeknek lakói fele annyi eredménnyel sem dicsekedhetnek. S a réteieket az eddigi siker további eredmények elérésére ösztönzi. A színjátszók például máris gondosan készülnek, hogy az őszi-téli estéken. akárcsak tavaly, ismét színvonalas kulturális rendezvényekkel szórakoztathassák a falu lakóit. Elhatározták, hogy részt vesznek a Csemadok Központi Bizottsága által a műkedvelő színjátszó csoportok részére rendezett kerületi versenyen. A versenyre való felkészülés ugyancsak sok munkát igényel. A réteiek azonban semmitől sem rettennek vissza. Megküzdenek a legnehezebb feladatokkal. Erős az elhatározásuk hogy a versenyben jó helyezést érnek el. Pontosan még nem döntöttek, de a kerületi versenyen Gergely Sándor: Vitézek és hősök, Dobozy Imre: Szélvihar, vagy Egri Viktor: Közös út című színművével vesznek részt. Legutóbb jelentős munkát végeztek tánccsoportiuk újjászervezésével. A táncosoknak mindig nagy részük volt a falu kulturális életében. A hat lányból és hat fiúból álló táncegyüttes az újjászervezés óta máris több alkalommal lépett fel — mindenki nagy megelégedésére. Tornán Erzsébet és Cadro Ilona kitartó szorgalommal foqlalkozik a csoporttal. A sikert a tehetséges táncosok, a jő vezetés és a rendszeres próbák eovüttesen eredménvezik. Jelenleg faluiuk népszokásainak élethű felújítására és a cselekményes táncok betanulására törekednek. A három emlékérmen kívül, amelvekkel szervezetük fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Csemadok Központi Bizottsága tüntette ki a legjobb tagokat - sok minden dokumentálja itt a réteiek jó munkáját. S amiről a dokumentumok szólnak. az nyomot hagyott a gyakorlati életben. A falu dolqozói nemcsak az ismeretterjesztő és kulturális előadásokra, hanem a Csemadok más megmozdulásaira is emlékeznek. Sokat emleqetik például azokat az emlékeM. Cechová elismert grafikusunk legjobb alkotásai szerepelnek a bratislavai Hviezdoslav-téri tárlati helyi ség kiállításán. Müveiben a népi tartalmat eredeti népi formákból kiind ulva, magasabb szinten, egyéni fogalmazásban, lírai érzékenységgel fe jezi ki. Hazai, olaszországi és adriai olajfestményei, akvarelljei és költői megoldású gobelin-tervei színesen csendülnek ki a „a fekete-fehér " összhangjából. Fenti reprodukciónk „Az asszony" című sorozat egyik alkotása, (b) U t filmek Az NDK fennállásának 10. évfordulója alkalmából bemutatott, forradalmi tárgyú DEFA-filmeken kívül, melyeknek ismertetéséhez még visszatérünk, Fábri Zoltán rendező ÉDES ANNA című alkotását, a megfilmesített Kosztolányi regényt tűzték műsorra moziaink. A film pozitív és negatív oldalaival már a dolgozók filmfesztiválja alkalmából behatóan foglalkoztunk. Még jól emlékezünk a közelmúlt egyik nagy hőstettére: szovjet katonák önfeláldozó vállalkozása Kurszk óriási városrészét megmentette a biztos pusztulástól. Egy új ház alapjainak építésekor titkos német lőszerraktárra bukkantak. Két lehetőség volt csak: vagy helyszínen felrobbantani a hadianyagot, természeteset ki kellett volna üríteni az egész városrészt és mérhetetlen anyagi károk származtak volna belőle, vagy elszállítani; ez azonban nagy kockázatot jelentett. A szovjet katonák megkísérelték a lehetetlent: darabonként kiemelték a rozsdaette és minden pillanatban felrobbanható lövedékeket, és a városon túl szerencsésen ártalmatlanná tették. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa, a Szovjetunió Hőse cím adományozásával tüntette ki a derék katonákat. Ez a történet ihlette KEZEDBEN AZ ÉLET című szovjet film alkotóit Szahnyin és Agranovics szövegkönyvírókat és Rozancev rendezőt. A film történetének központja Dugyin kapitány és sok önként vállalkozó bajtársa, akik egy szovjet városban vállalkoznak a németek után talált lőszerrakomány ártalmatlanná tevésére. A film alkotóinak sikerült erős lélektani feszültségű képekben életre kelteni a szovjet katonák és parancsnokuk 'hősies arcélét, érzékeltetni hőstettük társadalmi-lélektani hátterét, motívumát. Alkotásuk ügyesen kidomborítja. hogy mindez a szocialista szovjet rendszer lényegében gyökerezik. A film alkotói Dugyin kapitányban az intelligens, a közügyért lelkesedő szovjet tiszt példaképét akarták megformálni és elképzelésük sikerült is, ami Oleg Sztrizsenovnak, több sikeres szovjet filmből, például a Negyvenegyedik című forradalmi tárgyú filmből ismert szovjet filmszínésznek az érdeme. A filmet az epizódokban is meleg humánum hatja át. Maga a film természetes páthosszal ható hőstörténet. Régi levelek gyűjteményei címmel Delhiben kiadták különböző tényezőknek Nehru indiai miniszterelnökhöz intézett leveleit. A levelek irői indiai és külföldi filozófusok, irodalmárok, politikusok, a kulturális élet kiemelkedj) alakjai. Különösen érdekesek Romáin Rolland, Rabindranath Tagore és Pernard Shaw levelei. MIÉRT OLY GYAKRM Ä MÚLT? A jó múltkoriban egy kisebb társaságban arról folyt a szó, a későbbiek folyamán pedig a szenvedélyes vita, mily összehasonlíthatatlanul jobban, könnyebben és szebben élnek ma az emberek, mint azelőtt. E kis társaság egy részének, akik koruknál fogva, ha nem is élték át a kapitalizmust, de legalább belekóstoltak, kitörülhetetlen gyerekkori és fiatalkori emlékeik vannak a múltból, a régi rendszerből. Arról beszéltek, azt bizonyítgatták, hogy aki nem élt a régi rendben, a kapitalizmusban, el sem tudja képzelni, fel sem bírja fogni, milyen volt az élet akkor, hogyan, milyen körülmények között éltek az emberek. Végül pedig arra a következtetésre jutottak, ahhoz, hogy becsülni és értékelni tudjuk a mát, lássuk a jövőt és küzdeni tudjunk formálásáért, ismerni kell a múltat, a múlt körülményeit. Egészen más véleményen volt a társaságban egy alig húsz éves fiatalember, aki eléggé ingerült hangon torkollta le a múltat idézőket s azt. mondta, minek és miért emlegetjük folyton a múltat, miért vagdossuk állandóan a fiatalság fejéhez, hogyan volt a múltban. Akkor úgy volt, ahogy volt, ma pedig így van, ahogy van. Akkor kapitalizmus volt, most pedig szocializmusban élünk, — hogyan, milyen alapon akarunk a kettő között párhuzamot vonni, hogyan lehet a kettőt összehasonlítani? És hát mi köze neki, a húsz évesnek ahhoz, hogyan éltek azelőtt az emberek? Miért kell neki ahhoz igazodni, azt tekinteni mércének, hogy azelőtt szegénység és munkanélküliség volt? őket. a fiatalokat semmi sem köti ehhez a múlthoz, ők már az új rendbe születtek bele, miért kell hát nekik lépten-nyomon azt hallani, hogy nem becsülik a mát. hogy nem is képzelik, mily sokat "kapnak az új társadalmi rendszertől. Különben is hagyjuk a múltat, akkor sem volt mindenki és mindig munkanélküli, akkor sem élt mindenki szegénységben és nyomorban, aki dolgozott, boldogulni is tudott. Akkor is meg kellett dolgozni a megélhetésért, ma sem várja terülj meg asztalkám az embert. Ma sem oly könnyű gondtalanul, az igényeknek megfelelően élni. így és ehhez hasonlóan beszélt a fiatalember, akit végül is nem a szenvedélyes szavak és a tények ereje győzött meg s késztetett visszavonulásra, hanem inkább a többiek, az idősebbek iránt érzett tisztelete, az a körülmény, hogy ez emberek részéről mindenkor a legnagyobb jóindulatot, segítenikászséget tapasztalta és érezte, miért ne hinne hát nekik most is. Bizonyára nem akarnak neki rosszat azzal, ha arról beszélnek, azt akarják vele érzékeltetni, hogy a múltban hogyan, milyen nehezen élt a munkájából élő ember és mennyivel másabbak ma a körülmények, mennyivel másabb jövő elé néz az az ember, aki most indul neki az életnek. IWem volna említésre méltó ez a beszélgetés, ha egyedülálló, elszigetelt jelenségről volna szó. Sajnos nem erről, nem elszigetelt jelenségről van szó. És nem is csupán fiatalokról, hanem idősebbekről, olyanokról is, akik számára nemcsak szó és elvont elmélet a kapitalizmus, hanem akik a saját bőrükön érezték és élték át a kapitalista társadalmi rendszer fogalmát, tanulták meg azt, mit is jelent tulajdonképpen a kapitalista társadalmi rendszer. Hol, miben keressük egyes emberek, — fiatalok és idősebbek — bizonyos fokú elégedetlenségének okát, — olyan kérdés ez, amellyel nemcsak érdemes foglalkozni, hanem szükséges is. És ha a kérdés elemzésébe bocsátkozunk, akkor mit kell elsősorban is hangsúlyoznunk? Azt, 'hogy nem osztályellenségről van szó, nem olyan emberekről, akiknek azelőtt több, mint jól ment dolguk, ma pedig csak az van nekik, csak az jut nekik, amit és amennyit munkájukkal megkeresnek. Nem ilyen emberekről van szó, hanem dolgozókról, olyanokról — például idősebbeknél —, akik mindig és mindenkor két kezük munkájából éltek, a fiataloknál pedig olyanokról, akik ha történetesen a kapitalizmusba nőnek bele, ha a régi rendszerben neveiket, amelyeket a tagság egy-egy irodalmi est rendezésével szerzett. A közelmúltban három (Gorkij, Petőfi, Revicky) irodalmi estjük volt. Elismeréssel gondolnak arra a munkára is, amit Uhrovics Lajos. Pomihal Lajos és Horácsek Lajos a szövetkezetesítés érdekében kifejtett s szinte nincs nap, hoqy ne kerülne szóba az a segítség, amelyet a helyi szervezet tagsága briqádmunka formájában a helyi szövetkezetben nyújtott és nyújt. Szóval van miért emlegetni és dicsérni a Csemadok rétéi szervezetének taqságát. A sok elismerő szó után kíváncsiak voltunk, mi a réteiek titka, miért érnek el szebbnél szebb eredményeket. A kérdéssel többekhez fordultunk s a válasz azonos volt: A Csemadok rétéi szervezetének jó munkája a tagság igyekezetén kívül elsősorban annak tulajdonítható, hogy jó viszonyban vannak a többi tömeqszervezettel. a helyi művelődési otthonnal. és a helvi nemzeti bizottsággal. A közös munka, az egymást mindenben seqítés eredményezi, hoqy Rétén jó a kulturális és népnevelő munka. Érdekelt, hoqy a helyi nemzeti bizottsáq hoovan segíti a tömeqszervezeteket, hogyan járul hozzá, hogy a kulturális forradalom célkitűzései minél sikeresebben megvalósuljanak. A kérdésre Szabó Ferenctől, a rétéi helvi nemzeti bizottság titkárától kaptunk részletes felvilágosítást. Szabó elvtárs elmondta, hogy a helyi nemzeti bizottság mindent megtesz, hoqy a tömegszervezetek a Párt határozatának szellemében a legjobb munkát fejtsék ki. A faluban tizeneqy tagú művelődési tanács dolqozik, amely havonta eovszer ülésezik. A tanács a nemzeti bizottsáq és a tömeqszervezetek do'iqozóiból tevődik össze. A művelődési tanács foglalkozik leqtöbbet a falusi kulturális és népnevelő munkával. A helyi nemzeti bizottsáq a tömeqszervezetek munkáját a művelődési tanácson keresztül szervezi és irányítja. Ezenkívül a helyi nemzeti bizottsáq minden eqyes dolqozója taqja valamelyik tömeqszervezetnek, s íqy a helyi nemzeti bizottsáq konkrét munka formájában is Segíti a tömegszervezeteket. A helyzet tehát az. hogy a Csemadok .rétéi helyi szervezetében a szép eredmények a taqsáq iqvekezetén és kezdeményezésén kívül a helvi nemzeti bizottsáq jó szervező- és irányítómunkájának is köszönhetők. Balázs Béla kedtek volna s abban kellett volna életet kezdeniök, munkát, Vnegélhetést keresniök és vállalniok, akkor bizony kétséges, vajon ott és olyan körülmények között indulhattak volna az életbe, mint ahonnan ma indulhattak. Ámde most, hogy az ember ezeket a sorokat leírja, úgy érzi és úgy látja, hogy körülbelül a kérdés lényegénél jár, arra tapintott rá. Mert mi is diktálja egyes fiatalok kijelentéseit, hogy hagyjuk a múltat? Miért emlegetjük nekik oly gyakran, hogyan és miképp volt azelőtt? Erre a kérdésre csak egy másik kérdéssel a leghelyesebb válaszolni. Honnan, miből is tudhatnák ezek a fiatalok, hogyan is volt a múltban, mi módon lehetne velük megértetni, mi több átéreztetni, élményükké tenni azt, hogyan és miképp is lenne, ha most is kapitalizmus lenne? Azzal a fiatalemberrel is, akiről cikkünk elején szó van, s akikből oly sok van ebben az országban, és aki néhány holdas kisparaszt gyereke, vajon hogyan, miképp lehetne megértetni és érzékeltetni annak a körülménynek szinte felmérhetetlen jelentőségét, hogy apja néhány holdacskája ellenére — a mi rendszerünkben pedig éppen ezért — főiskolát végezhetett, az iskola után pedig alig húsz.éves fejjel 1500 koronás jövedelmű állásba került? Megértheti és megérti ezt az olyan ember, aki azelőtt, a régi világban szeretett volna valami lenni, szeretett volna tanulni, ám életkörülményei, az uralmon levó rendszer ezt lehetetlenné tette számára. •\7ajon megérti-e a szegénység, * a nyomor, az éhezés fogalmát az, aki sohasem volt éhes, aki jóllakott gyomorral jár a világban? Tudja-e az az ember, mit jelent a munkanélküliség, akinek munkája, biztos megélhetése van? At tudja-e élni a bizonytalanság, a tehetetlenség érzését, azt, hogy hiába szeretne dolgozni, vállalna bármit, aki a szó szoros értelmében ölni tudna a falat kenyérért, de minden hiába, oly idegen a világ vele szemben, hogy akár — magyarán megmondva — ott dögölhet meg, fordulhat fel, segítség akkor sincs, akkor sem törődik vele senki sérti. Vajon ki tudja ma már, ki gondol arra, hogy nem is oly régen, az elmúlt világban, hány, meg hány falusi házban a icgsúiyosabb, a legdurvább családi veszel.edések előidézője volt egy kis pakli pipadohány, ami csak 50 fillérbe került ugyan, de sokszor még ez az 50 fillér sem volt. Az ember, aki hajnaltól késő estig az uraság földjén -görnyedt, s akinek szájában egész nap egy csikk nem sok, de annyi sem volt és akýiek minden reménye az volt, hogy otthon majd csak megtojik a tyúk, s a tojás árából kikerül a kis pakli dohány. De nem tojt meg a tyúk, nem lett meg a dohány, — hát miért nem tojt az a tyúk, holnapazokat is agyonverem, hát az se legyen, hogy az úristen verné meg ezt a rothadt életet; Anekdota, tréfa ez, tojik a tyúk vagy nem tojik, hát ezen múlott egy munkában kidöglött ember megelégedettsége? Most és ma mosolyogni lehet rajta, ha úgy tetszik szamárságnak lehet tekinteni, de akkor és annál az embernél egy szörnyű élettragédia volt. Azért a kis pakli dohányért, azért, mert a tyúk nem tojta meg az árát, ezért tudott volna szinte ölni s kapott hajba a feleségével. Brutális, durva volt ez az ember? Erről lehetne beszélni. Kegyetlen, állati és vad az a társadalmi rendszer, amelyben ezen a tojáson, annak árán, a kis pakli dohányon múlott, hogy az ember kivetkőzzék emberi mivoltából; kegyetlen volt az élet, amely kiölte az emberből az embert, az emberi érzésnek még a csíráit is. L

ehet — ezon most kár volna vitatkozni -, ha nálunk a kapitalizmus maradt volna uralmon, a fejlődés akkor sem állt volna meg, jobb, másabb élet volna mind mondjuk 20-25 évvel ezelőtt. Persze, hogy volna televízió, jégszekrény, meg mosógép, szép szövetek, meg dúsan megrakott kirakatok. Az is lehet, hogy pillanatnyilag munka. és tisztes kereset is volna, de mind ez mit sem változtatna a kapitalizmus lényegén és jellegén. Mert te, az ember idegen és egyedül volnál ebben a rendszerben, magadra hagyatva, aki élhetsz és élj, ahogy tudsz. Ha történetesen azért mennél el a főjegyző úrhoz, hogy se munkád, se megélhetésed, akkor most is, éppúgy mint a múltban azt mondaná, mi köze hozzá és cinikusan legelni küldene. Több embert megtéveszt nálunk a jólét, a gondtalanság fogalma, illetve félremagyarázzák azt. Ugy vélik és úgy gondolkodnak, hogv a jólét és a gondtalanság „a terülj asztalkámat" jelentse. Teljék mindenre, de akkor és annyi, amikor és ami az eszébe jut. Hogy ne képezzen gondot, meggondolás tárgyát a 100, vagy 500 koronával több vagy kevesebb. Szükségtelen annak bizonygatása, hogy az ilyen nézeteknek semmi köze nincs a realitáshoz, társadalmunk lényegéhez, egyszerűen magához az élethez. Élősködni szeretnének az ilyen emberek, nem pedig munkából tisztességesen megélni. Társadalmi rendszerünk lényege, minden ténykedésünk, munkánk, alkotásunk és eredményeink végcéljukban az embert, az ember javát szolgálják. Ámde csak olyan mértékben, pontosabban mondva csak az szolgálja, ami van. Már pedig az, hogy mi van és mennyi varr, ez csupán tőlünk függ, a munkánktól, annak tudatától, hogy sorsom formálása, életem és jövőm alakulása a kezemben van. Aliért elevenítjük fel a múltat? Miért idézzük a nyomort, a szegénységet, a munkanélküliséget? Talán azt kívánjuk, hogy ismerje meg minden ember a kapitalizmust az öszszes velejáróival együtt és úgy tanulja meg értékelni és becsülni a mát? Nem, ilyesmiről szó sincs és szó sem lehet. Csak örülni tudunk annak, hogy az új generáció már a szocializmusba születik bele, abban nő fel és sohasem fogja érezni a kapitalizmust. Ámde ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy ne tanulják meg értékelni és becsülni a mát, a szocialista társadalmi rendszert. Ne a kapitalizmus nyomorán keresztül jussanak el ehhez, hanem világnézetük, szocialista öntudatuk révén. f č' B.YTKY LÁSZLÓ ÜJ SZŐ 7 + 195

9- október 10.