Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-07 / 278. szám, szerda
Vilfi g vmletňrjai, epiiestUjetelc! S ZLOVÁK 1A KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 30 fillér XI. évfolyam, 278. szám 11159. október 7. szerda NEMES KÜLDETÉS Ha ma a békeszerető Német Demoxratikus Köztársaság fennállásának nem a tizedik, hanem a negyvenedik évfordulóját ünnepelhetnénk, akkor már egészen más volna Európa arculata. Ha a militaristák, a Ruhr-vidéki bányabárók a különféle noskék és scheidemannok az 1918 és 1919-es években nem fojtották volna vérbe a proletárforradalmat, győzött volna Liebknecht és Thálmann Németországa, a munkásosztály Németországa. s akkor nem léphetett volna a történelem porondjára Hitler, más lett volna az európai helyzet alakulása. Németország keleti részének népe a második világháború után rátérhetett a demokrácia és a béke útjára. Keserű történelmi tanulság következménye volt ez, és annak volt köszönhető, hogy a szovjet emberek dicső győzelme Németországot is kiszabadította a fasiszta, militarista klikk karmaiból. 1949 október 7-én megalakult a Német Demokratikus Köztársaság, és így a történelemben első ízben jött létre Németország területén demokratikus és békeszerető állam, amelynek külpolitikai programja nem jelenti idegen területek meghódítását, háború kirobbantását. Ellenkezőleg a munkásoknak és a parasztoknak ez az állama lobogójára arany betűkkel írta fel a legnemesebb szavakat: béke, szocializmus — nemzetek közötti barátság! Az első demokratikus német állam létrejötte a német munkásosztály és a többi békeszerető erő több mint 60 esztendős' harcának az eredménye. Csak a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása után lett egységes a munkásosztály, jött létre Németország Szocialista Egységpártja, az ország Nemzeti Frontjának vezető ereje, a szocializmus felépítéséért, a békeszerető Németország megteremtéséért vívott küzdelemben. A munkásosztály köré tömörült a nemzet minden demokratikus ereje. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása a béketábor keletkezésének és megszilárdulásának egyik legfontosabb határköve. Nem hiába áldozták fel életüket a munkások, a kommunisták és más hazafiak százezrei, nem hiába folyt a szovjet katonák és Európa népeinek vére. Az első háború utáni években, az új állam fennállásának első évtizedében Kelet-Németországban hatalmas változások mentek végbe, amelyek következtében a régi államapparátust felváltotta az új demokratikus rend. Végrehajtották a földreformot, kisajátították és államosították a háborús bűnösök és a monopolisták vállalatait, s a széleskörű iskolareform megteremtette a demokratikus, kulturális forradalom feltételeit. Az államosított üzemekben lerakták a szocializmus építésének gazdasági alapjait. Az r^pK dolgozói lelkesen fogadták a Szocialista Egységpárt 1952. évi második konferenciájának határozatát a szocializmus alapjainak tervszerű építéséről. Ez a Kínai Népköztársaságban megkezdett szocialista építéssel együtt jelentős mértékben hozzájárult a szocialista világrendszer fejlesztéséhez és megerősítéséhez. E forradalmi változások következtében felszabadult a dolgozók hatalmas kezdeményező ereje. Habár az NDK a német iparnak csupán egy töredékére számíthatott, így például az acélgyártásnak mintegy egytizedére, tíz esztendős fennállása folyamán hatalmas sikereket ért el. Ipari termelésének szintjét tekintve ma az ötödik helyen áll Európában; az egy főre eső barnaszén fejtésben az első a világon, az energia termelésben az ötödik, a vegyiiparban pedig a hatodik. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói ma fő feladatul a hétéves terv teljesítését tűzték ki, amelynek alapján 1965-ben elérik azt, hogy a legfontosabb élelmiszerfajták és közszükségleti árucikkek egy főre eső fogyasztásában megelőzik Nyugat-Németországot. E sikereknek rendkívüli nagy a jelentősége nemzetközi vonatkozásban is. Nyugat-Németországban hovatovább mind több ember győződik meg ennek alapján arról, hogy a jóléthez nem kell hódító háborúkat folytatni, hogy a németek boldog élete elképzelhető Adenauerek, Thyssenek és Straussok nélkül, rakéta- és atomfegyverek nélkül, avagy pontosabban fogalmazva csak is nélkülük, csakis a fegyverkezés, hódítás nélkül képzelhető el. A Német Demokratikus Köztársaság legnemesebb küldetése az, hogy győzelmet érjen el az ország nyugati részében élő németek megnyeréséért folytatott harcban, hogy közelebb hozza azt a napot, amikor a béke útjára lép az egész Németország s nem fogja veszélyeztetni szomszédait, — egész Európát. Németország Szocialista Egységpártja és az NDK kormánya fáradthatatlanul törekszik a németországi feszültség enyhítésére. Ennek érdekében az elmúlt évtizedben több mint száz javaslatot terjesztett elő. A bonni kormány és a nyugati hatalmak azonban visszautasították ezeket a reális javaslatokat. A reakciós bonni körök minden igyekezete ellenére azonban Nyugaton is hovatovább elterjed az a nézet, hogy végre már el kell ismerni a két német állam tényleges létét. E nézet legkifejezőbb bizonyítéka az volt, hogy a külügyminiszterek genfi értekezletén részt vett mind az NDK, mind az NSZK. Ez lényegében annyit jelentett, hogy a nyugati nagyhatalmak elismerték a Német Demokratikus Köztársaságot. Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság mind jobban elmélyíti kölcsönös baráti kapcsolatait. Mi — a gottwaldi tanítás szellemében — különbséget teszünk német és német között. Adenauer és Strauss Nyugat-Németországa folytatja Csehszlovákia ellen a revansista kampányt, rakétatámaszpontokat épít határaink mentén, a volt SS-ek és a Heinlein-párt tagjai kongresszusokat rendeznek, amelyeken sértegetik népünket és provokatív követelményeket hangoztatnak. Ezzel szemben a Német Demokratikus Köztársaság kormányára és népére egészen másképpen tekintünk, mivel a történelemben első ízben a békés együttműködés talaján bontakoztatják ki az országaink közötti kapcsolatokat. A Német Demokratikus Köztársaság léte, nemzetközi tekintélyének továbbfejlődése és annak elismerése, hogy ezt a fejlődést már soha nem lehet visszatéríteni, az egyik legkomolyabb akadálya a bonni revansista tervek megvalósításának, amelyeknek célja a német imperialista birodalom felújítása. A Német Demokratikus Köztársaság megerősítéséért, szocialista építése előrelendítéséért, a kölcsönös barátság megszilárdításáért folytatott küzdelem tehát harcot jelent Csehszlovákia és az egész szocialista tábor biztonságáért is. A Szovjetunió által vezetett szocialista országok kommunista és munkáspártjai továbbra is segítik az NDK népét a szocialista országépítés befejezésében. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása 10. évfordulójának napján népünk épp úgy, mint az egész szocialista tábor és az összes békeszerető ember szerte a világon további sikereket kíván az NDK dolgozóinak. A BOLYGOKÖZI ÁLLOMÁS létezésének egész ideje alatt adatokat továbbíthat a Földre A TASZSZ jelentése a harmadik szoviet űrrakétáról Moszkva, (TASZSZ) - A harmadik szovjet űrrakéta folytatván útját a Hold felé, október 5-én moszkvai időszámítás szerint 20 órakor az Atlantióceán fölött volt a déli szélesség 20 foka 40 perce és a nyugati hosszúság 21 foka 30 perce képezte pont felett és 284 ezer kilométerre távolodott el a Földtől. Az űrrakéta a pontosan meghatározott úton repül. A rakéta rádióberendezésének második adásakor október 4-én feljegyzett telemetrikus adatok előzetes feldolgozásának eredményei alapján megállapították, hogy a hőszabályozó, energiaellátó-rendszerek, továbbá az automatikus bolygóközi állomáson tudományos kutatásra elhelyezett berendezések rendesen működnek. Október 5-én moszkvai időszámítás szerint 15—17 óráig a Földről kiinduló impulzusra működésbe lépett a bolygóközi automatikus állomás rádióadója és további telemetrikus mérési adatokat jegyeztek fel a Földön elhelyezett állomások. Az automatikus bolygóközi állomás tudományos méréseinek adatait október 6-án moszkvai időszámítás szerint 17-19 óráig továbbította a Földre. * * * Moszkva (TASZSZ) - Az automatikus bolygóközi állomás, mely kedden moszkvai időszámítás szerint 17 órakor (közép-európai időszámítás szerint 15 órakor) elérte a minimális holdtávolságot, és körülrepüli a Hol^ dat. első ízben teszi lehetővé a Föld és a Hold közti bolygóközi térség rendszeres tudományos kutatását. Az első bolygóközi automatikus tudományos laboratórium ezzel különbözik a Föld első mesterséges bolygóitól és a holdrakétától. Kiváló szovjet tudósok, főként Leonyid Szedov akadémikus szerint az állomás közelebbről meghatározhatatlan ideig létezhet. Ez alatt az idő alatt a földi koordináló- és számoló-k'ázpant által meghatározott feladatok szerint adatokat továbbíthatnak a Földre. A napelemek elegendő energiát termelnek a műszerek és a rádióberendezés működésének biztosítására az állomás létezésének egész ideje alatt. Feltételezik, hogy az állomás igen lapos pályán fog mozogni, melynek legkisebb Föld feletti magassága a kétezer, legnagyobb magassága pedig a 400 ezer kilométert is meghaladja. Egyes szakemberek kijelentése szerint a jövőben a Lunnyik III.-hoz hasonló automatikus bolygóközi állomások bocsáthatók fel a Marsra és a Vénusra. A szovjet tudósok kidolgozták a repülöutak számításainak pontosságát biztosító módszert és kialakították a kozmikus állomások tudományos és rádiótechnikai műszereinek irányítási rendszerét. Ismert tény, hogy az első két szovjet űrrakéta a Mars eléréséhez szükséges sebességnek megfelelő sebességet fejtett ki. Az ostravai és vršovicei. vasutasok szava Á felszabadulás 15. évfordulójának tiszteletére Ezekben a napokban dolgozóink ® létén értékesebbnél értékesebb fel re, hazánk felszabadítása 15. évfor ® munkaverseny nemzetgazdaságunk és jelentős mértékben hozzásegít Ä megkezdéséhez. A lehető legjobb m szönteni hazánk felszabadításának # bizonyítja a sikeresen megkezdett nagyobb közlekedési gócpontunk, O 0 felajánlása is. ezrei köztársaságunk minden terüajánlásokkal készülnek a jövő évdulójának évére. A szocialista számára milliós értékeket teremt harmadik ötéves tervünk sikeres unkaeredményekkel akarják kö15. évfordulóját a vasutasok is. Ezt őszi kampány, valamint két. legstrava és Vršovice vasutasainak Az említett gócpontok állomásainak, mozdonycsarnokainak és pályajavító központjainak dolgozói ezekben a napokban komplex kötelezettségvállalást tettek, amely a dolgozók figyelmét a vasúti közlekedés legfontosabb kérdéseinek megoldására, az őszi kampány sikeres teljesítésére és a vasúti közlekedés további meggyorsítására és gazdaságosabbá tételére irányítja. Az ostravai és vršovicei gócpontok felajánlásainak főbb pontjai: • Az évi tervet határidő előtt teljesíteni. Az induló vonatoknál a grafikon teljesítését lényegében 100 százalékra teljesíteni. Kilenc kerület teljesítette a burgonyabegyűjtést Október 5-ig kilenc kerület teljesítette a burgonyabegyűjtést. Vasárnap a jihlaVai kerület, amely hazánkban a legnagyobb burgonyatermelő kerületnek számít, szintén bejelentette a begyűjtés teljesítését. A begyűjtés helyzete a következő: Kerület: Liberec Ústí nad Labem Hradec Králové Gottwaldov Olomouc Prešov Pardubice Jihlava Kassa Karlovy Vary Prága Brno Žilina Nyitra Plzeň České Budéjovice Ostrava Bratislava Banská Bystrica Teljesítés százalékban: .. 103 101,5 101,5 100,8 100,2 100,1 100,0 100,0 100,0 96.1 93,9 87.2 80,6 77.2 76,5 72.3 72,3 48,5 24.8 • A lehető legnagyobb mértékben kihasználni a ' vagonok rakfelületét és meggyorsítani forgalmukat. Ezzel a ponttal kapcsolatban az ostravai állomás a IV. negyedévben a tervezettnél 20 tonnával teljesíti túl a szerelvények rakfelülete kihasználásának normáját. • Elmélyíteni a túlsúlyos mozgalmat Az Ostrava—Česká Tŕebová-vonalon az eddigi 2200 tonna helyett 2300 tonnára növelik a vonatok átlagsúlýát. Ezzel a negyedik negyedévben 105 vonat indítását takarítják meg. • Az önköltségek csökkentése. Csak az ostravai mozdonycsarnok dolgozói 1960-ban 10 000 tonna szenet takarítanak meg 1 200 000 korona értékben. A vasúti közlekedésben azonban nemcsak egy-két állomás sikerei a döntők. A teljes siker eléréséhez vasutasaink százezres kollektívájának is hozzá kell járulnia. Kik követik Ostrava és Vršovice példáját? Mely kollektívák lesznek azok, amelyek a jubileumi 1960-as év tervének sikeres teljesítése érdekében a két első állomáshoz csatlakoznak? Mint már közöltük, határidő előtt helyezték üzembe a nyolcadik kunčicei kokszolót. A Klement Gottwald Vasmüvek nyolcadik kokszolójának kéményéből áradó füst jelzi az építők sikerét: 7 nappal a tervezett határidő előtt eleget tettek jeladatuknak. V. Svorčik (ČTK) felv. Gyorsítsuk meg a cukorrépaszedést Szlovákiában teljes ütemben halad a cukorrépabetakarítás és begyűjtés. Hétfőig a tervezett mennyiségnek már egyharmadát gyűjtötték be. Ennek a cukorrépamennyiségnek a felét már feldolgozták. A kassai kerület mezőgazdasági dolgozói a cukorrépa felét már beadták, a nyitrai és a prešovi kerületben több mint az egyharmadát. Szlovákiában négy járás teljesítette feladatát. A csehországi kerületekben még csak toiost kezdődik a cukorrépa be: t V ^ < * -> ^mirnmmmmfmW ^trfűl takarítása. Október elsejéig a cukorrépa tíz százalékát kellett volna begyűjteni, a valóságban azonban október 5-ig a cukorgyárakba a tervezett mennyiségnek csak 3 százalékát szállították be. Két hét alatt — szeptember 20-tól — tehát annyi répát sem gyűjtöttek be, mint tavaly egyetlen nap alatt a fő kampány idején. A begyűjtésben az elmúlt szombat és vasárnap sem hozott alapvető javulást. Mindössze Hradec Králové, Olomouc, Gottwaldov környékén gyűjtöttek be többet a tervezettnél, továbbá a prešovi kerületben és a Mladá Boleslav-i járásban. A fenti képünkön lat ható, a komáromi hajógyárban készített hajó 15 ezer Kilométert tett meg különféle víziutakon — többek között az Északi Jegestengeren is — míg eljutott rendeltetési helyére Novoszibirszkbe. Milliókat érő javaslatok A Záluží pri Mosté-i Sztálin Művek dolgozói ezekben a napokban fejezték be a hatékonyság ellenőrzését. Ezzel kapcsolatban 327 gyűlést és vitát tartottak, amelyeken 5000 dolgozó nyújtotta be javaslatait. A dolgozók javaslatai alapján lehetővé válik a jövő évi terv 26-millió koronával való szilárdítása. A még ebben az évben megvalósítható javaslatok 18-millió korona értékű terven felüli gyártmány elkészítését teszik lehetővé.