Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-29 / 299. szám, csütörtök

A forradalom hírnöke Peter Zvon: Boldogultak bália Vv. G. CsernÍK£*\iC7leii hnlriírínnb 7/1 Wy. G. Csernisevszkij halálának 70. évfordulójára TV| yikolaj Gavrilovics Csernisevszkij. a nagy orosz író és forradalmi 11 demokrata, 1828. július 12-én született Szaratovban. Korán megismerkedik Bjelinszkij cikkeivel, Zsukovszkij, Puskin, Lermontov verseivel, Dickens műveivel. Tud oroszul, görögül, perzsául, tatárul, németül, héberül és angolul. Csernisevszkijt papi szemináriumba küldték szülei, ahol felismerték a tehetségét. A szemináriumi oktatás nem elégítette kl tudásvágyát Később a pétervári egyetem történeti és nyelvészeti karán tanult. Az egyetemi előadások után tovább képezte magát, fürkésző elmével kereste az élet felvetette sok kérdésnek a megoldását. Forradalmi meggyőződésének kialakulására nagy hatással volt Feuerbach filozófiája. Egyetemi tanulmányainak befejezése után 1850 tavaszán hazament Szaratovba, nem sokkal később a szaratovi gimnázium irodalom tanára lett, majd néhány év múlva feleségével együtt Pétervárra költözött. Itt eleinte alkalmi munkából, korrektúra-olvasásból élt. 1854-ben kezd először a Szovremennyik c. folyóiratba cikkeket írni. Később egyik legjelentősebb munkatársa, szerkesztője lesz ennek a haladó újságnak. Csernisevszkij szerkesztői tevékenysége alatt a Szovremennyik munkáját a kővetkező nagy Írói egyéniségek is támogatták: Turgenyev, Dosztojevszkij Uszpenszkij. 1861. november 20-án Csernisevszkij beszédet mondott Dobroljubovnak a temetésén. Beszéde forradalmi volt, harci felhívás hangzott belőle. A cári rendszert nyugtalanította Csernisevszkij tevékenysége. A titkos rendőrség hamis tanúk segítségével vádakat koholt ellene. Letartóztatták, nyolc évi kényszermunkára és életfogytiglani szibériai száműzetésre ítélték a fennálló rend megdöntésére irányuló lázító tevékenységéért. Csernisevszkij az ítélet után nem csüggedt el. Megírta „Mit tegyünk" c. nagy jelentőségű munkáját, a száműzetésben pedig „Prológus" címmel írt könyvet. A nagy forradalmárt, írót, publicistát és kritikust a száműzetés nehéz évei megtörték. 1889. október 29-én (a régi időszámítás szerint 17-én) halt meg, agyvérzésben. Ratimovszky Gyula Úl filmek A gazdag heti műsoron több érdekes hazai és külföldi filmalkotás szerepelt. Megemlítjük: A FÉRFI, AKI NEM TÉRT VISSZA című legújabb szlovák detektívfilruet, melynek értékeléséhez még visszatérünk, Jirí Trnka érdemes művész shakespearei témára készült SZENTI

VÄNÉJI ÁLOM című bábjátékfilmjét, Jacques Tati, A NAGYBÁCSIM című francia vígjátékfilmjét, mely Hulot úr további viszontagságainak tárgyalásában nem éri el a társadalmi szatíra kívánt színvonalát, és élét a komikum letompítja. A DEFA alkotásai közül az NDK 10. évfordulója alkalmából bemutatott A TÁRGYALÁST ELNAPOLTÁK, AMiGO, valamint Kurt Maetzig A MATRÖZOK DALA című forradalmi tárgyú filmjét és Anzftl Vagenstejn bolgár rendező közös bolgár-német produkcióban készült CSILLAGOK című filmjét láttuk. E két utóbbi eszmei--és társadalmi mondanivalójával túlszárnyalja az előzőeket. A matrózok dalát — legalább is témájában Einzenstejn Potyomkin cirkáló című filmjéhez hasonlítják a külföldi lapok, viszont méltán felrój ják, hogy a kitűnő és szakavatottan megrendezett tömegjelenetek részekre bomlanak, elaprózódnak, szétesnek a filmben, ami kétségtelenül ront a hatásából. A Csillagok forgatókönyve Vagenstejn személyes háborús élménye alapján készült. Két fiatal tragikus szerelmét tárgyalja egy koncentrációs táborban. Walter a náci hadsereg altisztje, szépséget kereső és imádó művészember, felocsúdik tétlen Idealizmusából, amikor bűnös kezek elszakítják Ruth-tól, egy görögországi zsidólánytól, a tábor lakójától, miután mély szerelem bontakozódott ki köztük. A botladozó és sokat szenvedő emberi lélek mély titkainak feltárása, a nyílt háborúellenes hang adja meg a film hatásosságát és biztosítja sikerét. Ugyancsak lebilincselő és hatásos alkotás volt a lengyel Leonard Buczkowski filmje: A SAS NEM ADJA MEG MAGÁT. A film, mely nagysikerrel szerepel a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon, egy lengyel tengeralattjáró legénységének küzdelmes megmenekülését írja le az 1939 szeptemberében váratlanul kitört német-lengyel háború első napjaiban. A hét legkimagaslóbb alkotása aJonban a SZOBA A TETŐN című angol film. Jack Clayton rendező igen hatásos társadalombíráló drámát alkotott a szövegkönyv alapján. Az idei cannesi nemzetközi filmfesztiválon méltán nyerte el a szociális haladást szolgáló filmek fődíját. A moszkvai filmfesztiválon ls — versenyen kívül — nagy sikerrel szerepelt. A társadalmi mondanivaló, a művészi kifejező erő oly szerencsésen párosul az alkotásban, hogy tekintet nélkül hőseinek társadalmi állására, mentalitására, erős meggyőző hatással rántja le a leplet a jelenkori tőkés társadalom farkasarcáról, s a tragikus történet hátterében kifejti azt a nemes gondolatot, hogy a boldogság útja nem a felső tízezer világában, kétes társadalmi érvényesülésben, hanem valahol mélyebben van, és hogy kicsúszik a munkásszármazású egyén lába alól a talaj, ha elvtelenül megkísérli a beilleszkedést a vagyonosok társadalmába. Joe Lampton, a filmtörténet fő hőse törtetésében éppen „szerencséjével" teszi tönkre igazi boldogságát. Barátnőjének egy öregedő, de forrón és álszemérem nélkül szerető férjes asszonynak tragikus sorsát okozza, és ennek emléke végig kíséri őt akkor is, amikor egv milliomos lány oldalán kénytelen színlelni a boldog férjet. A film sikere kitűnő lélektani momentumokra, Laurence Harvey és Simoné Signorét nagyszerű főszerepalakítására épül, s példája annak, hogyan lehet komoly társadalmi jelentőségű filmet alkotni egy megszokott, a szerelmi háromszög kereteit látszólag túl nem lépő témából. Az angol közvélemény is nagy érdeklődéssel fogadta a filmet. A Tribúne című lap röviden, de velősen így fejezte ki a kisemberek reagálását: „Figyelemreméltó a film negatív viszonya nézeteinkkel és szellemi értékeinkkel szemben. L. L. TÖRÖK ELEMÉR: ÍGY NŐTTEM ÉN... Képzeletem röpköd, mint a mohos ágon a madarak, emlékeim bokrairól szedegetni egy-két magvat. Zsongó pázsit nevelt engem, tarlószagú tikkadt róna, harmados földön tanultam hajlani a parancsszóra. Izzadtam, mint a kepések, ha tömött arany kévéket hánytam fel a cséplőgépre, s gyönge testem lánggal égett, magamba szívtam: port, pelyvát, és sokszor nem tudtam, minek szunnyadnak bennem a csillagfényű: Álmok, Vágyak, Hitek. Voltam summás répaszedő, s halásztam kassal, mint nagyok, s mint tinta az Itatóst a halszagú víz átitatott. Ha az alkony üszköt hintett a tájra, 6, hányszor álltam őrt kapunkban, míg más gyerek álmokat szőtt fehér ágyban. Izmosodó vak sötétben fUleltem, mint az esti csönd, szél babrálta kuszált hajam, s macskalépttel, ha spicli jött, besurrantam szűk szobánkba, hol a nyirkos falak között négyen-öten kommunisták, kiket gond s a rend Üldözött összenéztek, s morogtak, ma valaki újra lebukhat, majd kezet fogtak, s dacosan cipelték haza gondjukat, így nőttem én. napos nyarak, halkszavú summás parasztja, V biz' nem hullott rám soha sem az úristen szent malasztja. fi A Magyar Területi Színház idénytnyitó bemutatója Szlovák szerző, a 29 éves korában, 1942-ben meghalt rendkívül tehetséges Peter Zvon szatirikus vígjátékával kezdte el új évadját a Komáromi Magyar Területi Színház. A Boldogultak bálja lényegében nem más, mint két világ, a királyok, grófok, rnárkinök, lovagok — a feudalizmus és az uborkafára felkapaszkodott vezérigazgatók, az újgazdagok, az úrhatnám polgárok — a kapitalizmus világának szembesítése művészi síkon. A bíró maga a szerző, akit ugyan korlátok közé kényszerít világszemléletének kiforratlansága és a darab ősbemutatója idején (1940) a gondolatkibontakozást gátló fasizmus, de aki alakjai beállításával, közvetve és közvetlenül szenvedélyesen elítéli a királyok és a Királyok világát. Zvon darabja — ettől eltekintve - többékevésbé jelképes formában vádolja a fasizmust és a háborút is. A nagyszerűen megírt tragikomédia alapötlete kitűnő. Megelevenedik a háromszázéves kép, a rámából kilép a főúri társaság és elindul, hogy választ kapjon a kérdésre, vajon vannak-e még királyok, vajon változott-e s menrtyiben az élet. A kastély tulajdonosa, Király Arisztid vezérigazgató áltál rendezett bálra toppannak be. A bemutatkozó Királyban királyt látnak és itt kezdődik el a bonyodalmak sorozata, amelynek végén a kiábrándulás várja őket. Királyok már nincsenek. Az élet ugyan nagyot változott, de nem lett jobb, csak érthetetlenebb. Martin Hollý, a žilinai vendégrendező a darab felfogásában lényegében helyes kiindulópontot választott. Elsőrendű feladatának tartja aláhúzni mindazt, ami nevetségessé teheti a régi és az új uraságokat. Jól felméri, hogy a Boldogultak bálja mondanivalójának ez a legidőszerűbb, legmaradandóbb része. E helyes koncepció arányaiban azonban már van kifogásolni valónk. Ez pedig az, hogy Hollý sokkal hatásosabban rajzolja meg a polgári figurák karikatúráit, mint a főurakét. Az utóbbiaknál — különösen Szilvia márkinónéi, kelleténél több a rokonszenvet ébresztő vonás és így nem csoda, hogy a néző főleg az urakat elítélő *szolga, Barnabás fájdalmas éneke alapján vonhatja le a helyes következtetést: a lényeget teKínai múzeumok A hatalmas népi Kína gazdasági és technikai fejlődésében mutatkozó „nagy ugrás" -szerű változások a múzeumok szervezésére és átszervezésére is jellemzők. — Ezeknek a fontos társadalmi intézményeknek tudományos és nevelő hivatásuk van; a történeti, művészeti, irodalmi és technikai gyűjtemények közös és kizárólagos célja, hogy a mat életet szolgálják. Irányelvük, hogy: a múlt értékeit a jelen érdekében használják föl. Régebben a kiváltságos osztályok látogatták a múzeumokat, azonban ezek a materialista történelmi felfogás alapján való mai átrendezése a legszélesebb rétegekhez szól. Felébreszti bennük a hazaszeretetet, a nemzeti büszkeséget, a technikai és szellemi haladás és az ateizmus felé mutat. — Mindez megfelelő eredménnyel jár, sőt erős ösztönzést ad a mai tudomány, technika és művészet fejlődésének is. ösi, rég feledésbe merült híd- és egyéb építkezési elvek, bonyolult öntözési rendszerek, a műipar féltett titkai váltak újra ismertté. A régészek munkássága nyomán a kínai orvostudomány és gyógyszerészet, az agrotechnika és kohászat is értékes ismeretekkel gyarapodott. Kína sok ezeréves politikai, gazdasági és szellemi fejlődését b rendkívül gazdag, régi és újonnan felderített kulturális emlékek, a múlt képző- és iparművészeiének legszebb alkotásai dokumentálják s a népszerű és tudományos nevelésen kívül esztétikai nevelésben is részesülnek a múzeumokat látogató nagy néptömegek. Természetesen rendkívül alaposan szemléltetik a kínai társadalomban végbement forradalmi változásokat, leien életük legtipikusabb dokumentumai jelzik a mindenirányú páratlan fejlődést és a nép fokozódó életszínvonalát. Bemutatják a múlt örökségének, a rabszolgaság utolsó maradványainak, a hűbéri. és tőkés rendszernek felszámolását. — Figyelemre méltó ellentétet képeznek a nemzeti kisebbségi területről származó bilincsekkel és kínzó szerszámokkal szembeállítva a mai üzeqiek termékei s a földművesszövetkezetek és a kommunák kiváló eredményei, — valamint az új művészet alkotásai. Az új nemzedék politikai irányításának ez a leghatásosabb módja. Országosan és nemzetközileg legjelentősebbek a pekingi, nankingi és sangháji múzeumok. — Első helyen áll a Pekingi Történelmi Múzeum, amelynek nagyszerű új épületét most, a 10. évforduló ünnpségei közepette nyitották meg. Az egész ország térületén ezerszámra létesített kisebb-nagyobb új múzeum kitűnően tájékoztat az illető vidék történeti és kulturális fejlődéséről és ielenérBl. Ezek a materialista világnézet alapján •endezett kínai múzeumok belekintést idnak a világ egyik legrégibb kultúrájának objektív történetébe s ezzel párhuzamosan az emberi társadalom fejlődésébe is. (- ny) kintve úr és úr között vajmi kevés a különbség. Hollýt igen nehéz feladat elé állítja a darab mondanivalójának másik része, amely a humanizmus pártján az embertelenség, az ember-ellenesség ellen lázadozik. A megváltozott körülmények folytán teljes egészében nem igen lehet időszerűvé tenni mindazt, ami oly erősen hathatott tizenkilenc évvel ezelőtt. Ezen csak a szövegtörlés vagy a mai példákba torkolló merész aktualizálás segíthet. A rendező azonban nem választja ezt a két lehetőséget, hanem az ún. Szlovák Állam éveibe lokalizálja egykét szöveg-kiegészítéssel, kosztümmegoldással és vetítéssel ezeket a jeleneteket. Az ún. Szlovák Államot a gyakorlatból nem ismerő magyar közönség fülében sajnos nem egy esetben erőszakoltan cseng az ilyen utalás. A darab egyik legerősebb jelenete a második kép vége. A bál kellős közepén ódát mond a Költő a „ma emberéről". Ez a „ma embere" az adott esetben a közösségi gondolatot felrúgó, magát büszkén übermenschnek valló, véres korát tömjénező s benne kielégülő őrjöngő kreatúra. Richard és Alfréd gróf visszatérő refrénként elítélő gúnnyal válaszolja meg a számukra oly ellenszenvesen, idegenül hangzó ódát. S az előadásnak ez a kulcsfontosságú mozzanata - őszintén meg kell mondanunk — nemcsak elsikkadt, hanem teljesen ellentétes értelmet kapott, mert a két gróf hangjában nem gúny volt, hanem egyetértés, nem ítélet, hanem feloldozás. A szuronyos német katonák háttérre vetített árnyképe ezért nem egészítette ki szervesen a szerző mondanivalóját, ezért tekinthetett rá a néző jogosan furcsáivá. A színészi játékról szólva elsősorban azt kell megemlítenünk, hogy ez volt az első alkalom, amikor a MATESZ törzsgárdája mellett bemutatkoztak a volt Faluszínház magyar együttesének Komáromba szerződött tagfai is. A színház ezzel kétségtelenül csak nyert, hiszen ezentúl párhuzamosan két csoportja végezheti áldásos népművelői munkáját fatvainkon. Nem kevésbé örvendetes, hogy a bemutató előadáson az új tagok lényegében jól beilleszkedtek az együttesbe. Ez elsősorban Palotás Gabira vonatkozik, akinek Királynéja - néhány túlzástól eltekintve — szinte tökéletes gúnyrajza volt az üresfejű, előkelősködő, de felette közönséges úri nőnek. Holubek László egy másik fontos szerepben (Alfréd gróf) már sokkal halványabb volt, minden igyekezete ellenére sem tudta feltárni szerepe mélységeit, leszürkitve adta a gróf szellemes alakját. Kisebb szerepekben Siposs Ernő Géza lovagja, Várady Béla lakája és különösen M. Horváth Ilona Anna grófnője tetszett, bár az utóbbi helyenként kizökkent az arisztokratikus beszédmodorból. , A régi gárda tagjai közül — a rendezői beállítástól eltekintve — Udvardi Anna elismerésre méltó felkészültségről, nagyon finom, kulturált előadásmódról, tiszta szövegmondásról, komoly tehetségről tett újra tanúbizonyságot. Szilvia márkinője erős, meggyőző, igazán szép alakítás. Konrád József Richárd grófja egyszerű eszközökkel megformált hiteles figura, a színész pályájának egyik kiemelkedő csúcsa. Mily nehéz feladat hárul a szolgát játszó Korai Ferencre, aki szinte véges-végig hallgat vagy dadog s csak ura parancsára szólal meg a darab zárórészében, hogy az urak szemébe sírja vádját és mily nagyszerűen, milyen meglepő tökéllyel teszi ezt. Király Dezső jól felfogta szerepét, nyavajgó papucshősként, ütődött titkárát (Rozsár József) bőszen leckéztető, paprikajancsiként játssza meg Király vezérigazgatót. Kár, hogy a bemutatón nem volt eléggé elemében, helyenként hiányzott játékából a többszínűség. A Költőt alakító Turner Zsigmond, sajnos csak a részeg költőt adja, ezt ugyan jól, de ez kevés, leszűkíti szerepe komoly mondanivalóját. Nagy Eszter újra olyan szerepet kapott (Adél), amelyben színészi adottságai jól érvényesülhetnek. Dicséretére legyen mondva, hogy mértéktartó, fegyelmezett s e túlzásra ösztönző bővérű figura megformálásában sehol sem lépi túl a megengedett határát. Bugár Béla Pétere további színészi fejlődés bizonyítéka. Csak örülni tehet annak, hogy mindinkább szabadul a merevségtől, a modorosságtól. Végül három rövid megjegyzés. A Boldogultak bálját Tóth Tibor fordította, mégpedig szárnyalóan, színesen és ízesen, a legnagyobb elismerést érdemlő módon. Nem könnyű feladatot oldott meg ragyogó bravúrral, hiszen olyan darabról van szó, amely félig próza, félig pedig vers. Kár, hogy jambusai a színészek ajkán nem egy esetben elsikkadtak. A ďtszlet- és jelmeztervek, Bunta István munkája, szintén újat jelentenek a komáromi színházban, Bunta nemcsak ökonómikusan ki tudja használni ezt a kis színpadot, hanem egyben a müvei egybehangzó formában el tud szakadni a leíró,, a naturalista díszlettervezési koncepciótól, amely gyakran szembe ütött a komáromi színpadon és a maga útján járva, modern elképzelést érvényesít. Az utolsó megjegyzés a szövegkönyvre vonatkozik. Nem értjük, hogy miként kerülhetett Peter Zvon oldalas fényképe alá a „ma emberéről" szóló óda négy verssora. Semmi keresnivalója nincs ott! Összegezésül ennyit: Meggyőződésünk, hogy a hibák egy részén a további előadások során még lehet és kell is kiigazítást eszközölni. Csak így érhető el teljes mértékben az, hogy a közönség ne csak derüljön a nagyszerű vígjátékon, hanem megtalálja a felszín alatt rejtőző, eddig még fel nem tárt értékeket is. Martin Hollý mesterségbeli tudása, amely az előadásban minden fogyatékosság ellen határozott és meggyőző formában kifejezésre jutott és a színészek tehetsége elmélyülőbb munkával párosulva minden bizonnyal meg tud birkózni a buktatókkal. Gály Iván Űj üzemi klub az új városrészben Rövid tíz év alatt Komáromban nemcsak új gyár, — új városrész is létesült. Az GjKomáromnak elnevezett hatalmas település több ezer hajógyári munkásnak nyújt hajlékot, nyugodt kulturált életet. Oj-Komárom ma is állandóan épül, szépül, terebélyesedik. Űj blokkok létesülnek, a meglevőket csinosítják. A város képe napról napra változik. A modern háztömbökkel, ízlésesen be-' rendezett üzletekkel, korszerű iskolával és bölcsődével rendelkező település nemrégen újabb középülettel gazdagodott: megnyitották a nagy költséggel épített üzemi klubot, melyet nyugodtan nevezhetnénk városi kultúrháznak. Az üzemi klubban modern színpad, több mint háromszáz férőhelyes nézőtér, televíziós terem, olvasóterem, fotokamra és más korszerűen berendezett helyiségek szolgálják a kultúra céljait. Hogy milyen szép és igazán modern üzemi klubja van a komáromi hajógyár dolgozóinak, azt elképzelhetjük abból, hogy a klub berendezése közel 300 000 koronába került. Magunk is csodálkozva jártuk a szebbnél szebb termeket, ifyen üzemi klub bizony kevés helyen van. S vajon a hajógyár dolgozói élnek a lehetőségekkel, kihasználják üzemi klubjukat ? A kérdésre ma még nem lehet egyértelműen válaszolni. Az épületet néhány hete nyitották meg. A dolgozók még csak ismerkednek a klubbal. Az eddigi érdeklődésből azonban megállapítható, hogy az új üzemi klub máris egyik legjelentősebb szórakozási és művelődési helye a hajógyár dolgozóinak. Jelenleg a film- és a televíziós előadások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Filmet hetente kétszer vetítenek. Ezenkívül gyermekelőadásokat és hangos híradót rendeznek, amelyek iránt szintén nagy az érdeklődés. A könyvtár és az olvasószoba is kész. Csupán a könyvöket kell elrendezni. Ezt a munkát azonban rövidesen elvégzik, s a közeljövőben már a könyvtárnak és az olvasóteremnek is sok látogatója lesz. Az újonnan épült üzemi klub napról napra hódítja az embereket. Nem kell hozzá sok idő, s az új üzemi klub a komáromi hajógyár dolgozóinak nélkülözhetetlen szórakozási és művelődési helyévé válik. A kultúra Itt is csatát nyer, s hozzásegíti a hajógyáriakat, hogy újszerűen éljenek és dolgozzanak. (b) ÚJ SZŐ 7 * 1959- Október 29.