Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-28 / 298. szám, szerda
A kínai ipar fejlődéséről Peking (ČTK) - Po I-po, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának alelnöke a legjobb ipari, közlekedési építőipari és kereskedelmi dolgozók országos értekezletének keddi vitájában felszólalt. Hangoztatta, hogy most nagyon jó a kínai ipar és közlekedés helyzete. Az ipari termelés évi tervét az év első kilenc hónapja alatt 76 százalékra teljesítették, és határozottan állítható, hogy az idei feladatokat idejében teljesítik. Az ipari termelés idei növekedésének néhány új vonásáról szólva a következőket jegyezte meg: Az ugrásszerű fejlődés tovább tart az iparban, a mezőgazdaságban és a közlekedésben, az egyes ágak segítik egymás még gyorsabb fejlődését; az ipari termelés minden dekádban növekszik, s a tervet a hóvégi hajrá nélkül teljesítik: a nagyobb üzemekben nemcsak a termelés terjedelme bővül, hanem a termékek minősége is javul. Csökkennek az önköltségek és nő a munka termelékenysége. A termelés és a gazdaságosság növekedéséért indult tömegmozgalom a vállalatok jobb. gazdaságosabb irányításával, a műszaki forradalomért Ny. Sz. Hruscsov fogadta a francia nagykövetet Moszkva (ČTK) - Ny. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke október 27-én fogadta N. Dejean moszkvai francia nagykövetet, aki kérte fogadását. Ny. Sz. Hruscsov a francia nagykövettel V. Zorinnak, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettésének jelenlétében folytatott megbeszélést. A bagdadi csehszlovák ipari kiállítás nagy sikere Bagdad (ČTK) - A bagdadi első csehszlovák ipari kiállítás már az első három napban szép üzleti sikereket könyvelt el. Már két- és félmillió korona értékű csehszlovák árut adtak el. További kereskedelmi tárgyalások folynak többek között húsz Škoda-706 típusú autóbusz és ötezer kerékpár eladásáról. megindult mozgalom rohamos fellendülésével párosul. A munkások naponta ezer és ezer újítási javaslatot nyújtanak be és érvényesítenek a termelésben. Az idei termelés gyors fejlődése összefügg a hoszszabb időre szóló előkészületekkel, hogy egyre nagyobb sikereket érhessenek el. Mao Ce-tung fogadta Brazília és Ausztrália Kommunista Pártjainak küldöttségét Szi-nan (ČTK) - Mao Ce-tung, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke vasárnap a Santung tartománvbeli Szi Nanban találkozott Brazília Kommunista Pártja küldöttségének vezetőivel és két tagjával. A küldöttséget Luis Carlos Prestes, a párt Központi Bizottságának főtitkára vezeti. Mao Ce-tung elvtárs hosszantartó szívélyes beszélgetést folytatott a brazil pártküldöttség tagjaival. * * * Szi-nan (ČTK) - Szi-nanban (Santung tartomány) Mao Ce-tung, Kína Kommunista Pártja KB elnöke október 26-án találkozott Lawrence Sharkeyval, Ausztrália Kommunista Pártja titkárával, akivel szívélyesen elbeszélgetett. Megkezdődött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka A VDK nemzetgyűlése tiltakozik a Dél-Vietnamnak nyújtott japán elégtétel ellen Hanoi (ČTK). — A VDK nemzetgyűlése a japán parlamenthez intézett levelében tiltakozott a háborús károk jóvátételéről kötött egyezmény tervbevett ratifikálása ellen. Japán egyoldalúan kötötte meg ez egyezményt Dél-Vietnammal. A VDK nemzetgyűlése levelében leszögezi, hogy a Kisikormány törvénytelenül járt el, ha egyetértett a Dél-Vietnamnak folyósított jóvátétel egyoldalú megadásával s a japán kormánynak ez az akciója ellentmond a nemzetközi jognak és a jelenlegi vietnami helyzetnek. MOSZKVA - (ČTK) - A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÄCSA A KREMLBEN KEDDEN MEGKEZDTE RENDES ÜLÉSSZAKÁT. A KÉT KAMARA KÜLÖN TARTOTTA ELSŐ ÜLÉSÉT. A Szövetségi Tanács ülésén jelen voltak Ariszlov, Brezsnyev, Furceva, Hruscsov, Ignatov, Kiricsenko, Kozlov, Szuszlov és Vorosilov elvtársak Az ülést P. Lobanov, a Szövetségi Tanács elnöke irányította. A megüresedett helyekre tartott pótválasztás után jóváhagyták a napirendi pontokat: 1. Beszámoló a Szovjetunió 1960 évi népgazdaságfejlesztési tervéről, 2. beszámoló a Szovjetunió 1960. évj állami költségvetéséről és az 1958. évi költségvetés teljesítéséről, 3. törvényjavaslat a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács képviselőinek visszahívásáról, 4. beszámoló a nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió külpolitikájáról, 5. a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége által kiadott rendeletek jóváhagyása. A Nemzetiségi Tanács szintén hasonló programot hagyott jóvá. Tizenegy óra után mindkét kamara együttes ülést tartott, melyen A. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke beszámolt a Szovjetunió 1960 évi népgazdasági tervéről. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács rövid szünet után meghallgatta Vaszilij Garbuzovnak, a Szovjetunió pénzügyminiszterhelyettesének beszámolóját is, mely a Szovjetunió 1960. évi államj költségvetésének tervezetét és az 1938. évi állami költségvetés teljesítéséről szóló jelentést tartalmazta. Moszkva (ČTK) — A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács képviselői kedden este külön ülésen megkezdték a szovjet népgazdaságfejlesztési tervről tartott beszámolónak és a Szovjetunió 1960 évi állami költségvetése tervezetének tárgyalását. A két kamara költségvetési bizottságainak elnökei kiegészítő beszámolót tartottak. Alekszej Koszigin beszámolója A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Népgyűlése javaslatot fogadott el az ország békés egyesítésére Phenjan (ČTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Népgyűlésének ülésszakán hétfőn •jóváhagyták az ország békés egyesítésére tett javaslatot, melyet Nam Ir, a minisztertanács elnökének helyettese, a Legfelső Népgyűlés tagja terjesztett elő. A javaslatot tartalmazó leveleket a Legfelső Népgyűlés nevében elküldik a dél-koreai „nemzetgyűlésnek", Dél-Korea népének és minden ország parlamentjének. Óriási manifesztáció Kubán Havanna (ČTK) — Havannában október 26-án a kubai lakosság hatalmas manifesztációi tartott. Az elnöki palota előtt és a környező utcákon mintegy millió ember gyülekezett a miniszterelnök és a Kubai Dolgozók Szövetségének felhívására. A manifesztációt a szerteágazó öszszeesküvés leleplezése után hívták össze. Mint ismeretes, ezzel az öszszeeskűvéssel a hazai és külföldi reakció a múlt héten megkísérelte megbuktatni a kubai rendszert és polgárháborút kirobbantani. A kubai nép e hatalmas manifesztációja egyértelmű feleletet adott a reakciónak a kubai forradalmi vívmányok elfojtására irányuló kísérleteire, valamint arra a törekvésére, hogy az amerikai monopolisták érdekeinek megfelelő rendszert állítsanak fei. A manifesztáción a fő beszédet Fidél Castro miniszterelnök mondotta. Hangsúlyozta, hogy Kuba népe tiltakozik az amerikai területről folytatott barbár támadások ellen. Fidél Castro ezt a politikát gonosztevő bűnös politikának minősítette és utalt arra, hogy ilyen körülmények között a kubai kormány kénytelen lesz mérlegelni a kubai-amerikai tengerészeti támaszpont felszámolását. A kubai kormányelnök hangsúlyozta, hogy a kubai forradalmi kormány a nép segítségével folytatja harcát a forradalmi vívmányok fenntartásáért é« elmélyítéséért egészen a végső győzelemig. A Kaiser Steel Társaság külön egyezményt kötött a sztrájkoló acélmunkásokkal Pittsburgh (ČTK). Az egyik amerikai acéltársaság, a Kaiser Steel Corporation október 26-án megegyezett a sztrájkoló acélmunkások szakszervezeti vezetőivel egy új kétéves munkaszerződésben. A társaság egészben véve eleget tett a szakszervezetek követelésének és megígérte a szociális illetmények (nyugdijak, szabadságok és a táppénzek) felemelését. Ez az emelés megfelel az órabér 10 centes növelésének az első év folyamán és 12,5 centes emelkedésének a szerződés második éve folyamán. A második évben a munkások átlagos tiszta bérei ugyancsak hét centtel emelkednek óránként. Az automatizálás bevezetésével kapcsolatos vitás kérdéseket a két fél különleges vegyes bizottsága oldja ma.id meg. A Kaiser-féle társaság az USA kilencedik acélipari társasága, évente csaknem hárommillió tonna acélt termel és több mint ezer munkást foglalkoztat. Valamennyi vállalata Kaliforniában fekszik. Annak ellenére, hogy a Kaiser-féle acélipari vállalatok termelése kb. csak 2 százalékát teszi ki az USA egész acéltermelésének, e társaság, valamint az Acélipari Munkások Egységes Szakszervezeti Szövetsége között aláírt külön egyezmény a sztrájkolók fontos győzelmét és a munkaadók frontjának gyengülését jelenti. Az acélipari sztrájk — a Kaiser Társaság kivételével — tovább folyik. A philadelphiai fellebbviteli bíróság döntését várják. amely végérvényes határozatot hoz arról a fellebbezésről, amelyet a sztrájk betiltása ellen a szakszervezetek benyújtottak. Eközben október 26-án tovább folytak a meddő tárgyalások a vállalkozók képviselői és s szakszervezeti vezetők között. Az acélipari társaságok képviselői nem hajlandók eleget tenni s szakszervezetek azon követelményeinek, amelyekkel t Kaiser-féle társaság egyetértett. Moszkva (TASZSZ) - Alekszej Koszigin. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese beszédében kijelentette, hogy a szovjet tudomány és technika rendkívül nagy sikerei feljogosítanak arra, hogy 1959-et új korszak kezdetének tekintsük a világűr meghódításában. Korunk kimagasló eseményének minősítette Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő amerikai útját. Hruscsov meggyőzően igazolía, hogy a szovjet állam békeszerető politikáját, a szovjet kormánynak az általános és teljes leszerelésre tett javaslatait nem a Szovjetunió gyengesége diktálja — hisz gazdasági és politikai hatalma egyre növekszik —, hanem az az őszinte törekvése sugallja, hogy nem engedi meg egy új háború kirobbanását és tartós békét teremt a népek között. A szovjet népgazdaság idei fejlődésének főbb eredményeiről kijelentette, hogy az ipari termelés növekedésének üteme jelentősen túlszárnyalja a hétéves tervben kitűzött évi átlagos feladatot. Az ipari termelés tervét körülbelül 4 százalékkal teljesítik túl. A termelőeszközök termelése az idén 12 százalékkal, a közszükségleti cikkeké 10 és fél százalékkal növekszik. Koszipin megállapította: Annak ellenére, hogy számos területen kedvezőtlen éghajlati viszonyok uralkodnak, várható, hogy az idén sokkal több gabonát, cukorrépát és más terményt gyűjtenek be, mint amennyit a legutóbbi öt év folyamán átlagosan termeltek. Különösen jó a gyapottermés. Az idei eredmények világosan bizonyítják, hogy sikerrel teljesítik a XXI. pártkongresszuson kitűzött pártfeladatokat. Az egész szovjet nép egyöntetűen támogatja az SZKP Központi Bizottságának a szovjet gazdaság rohamos fejlesztésére tett intézkedéseit. A hétéves terv második évéről szólva megjegyezte, hogy a Szovjetunió jövőre újabb nagy lépést tesz a fő gazdasági feladat megoldására és a nép életszínvonalának etnelés'ére. Az ipari nyerstermelés jövőre az ideihez viszonyítva 8,1 százalékkal növekszik. A Szovjetunió jövőre mintegy 65 millió tonna acélt termel és több mint 105 millió tonna vasércet fejt. Jövőre üzembe helyezik a 600 tonna kapacitású első automatizált Martinkemencéket, tobb nagyolvasztót, többi között egy 2000 köbméter hasznos területű nagyolvasztót. A terv értelmében tovább növekszik a színes fémek és drágakövek kitermelése, így pl. a gyémántfejtés. A jövő évi terv szerint gyorsan fejlődik a vegyiipar és tovább fejlődik a tüzelőanyagipar. A Szovjetunió kőolajfejtése jövőre 15 millió tonnával lesz nagyobb és eléri a 144 millió tonnát. A villanyáramfejlesztés növekedése a múlt évekhez hasonlóan megelőzi az ipar fejlődését. Jövőre 291 milliárd kWóra villanyáramot fejlesztenek, tehát 11,1 százalékkal többet, mint az idén. Koszigin beszámolójában adatokat említett a szovjet gépipar és fémfeldolgozóipar, az építőanyagipar, közszükségleti ipar és élelmiszeripar további fejlődéséről. Megjegyezte, hogy a szovjet mezőgazdaság gyors fellendülést ér el. A jövő évi gabonatermelés összesen körülbelül 9 milliárd 300 millió pud lesz. A hústermelés 10 millió 600 ezer tonnára (vágottsúlyban) növekszik. 72 millió tonna tejet szándékoznak kitermelni. A beruházások terjedelmét 255 és fél milliárd rubelben határozták meg. Ennek 40 százalékát a keleti területek fejlesztésére irányozzák elő. A keleti területek vaskohászati és villanyáramtermelése jövőre túlszárnyalja az egész Szovjetunió tíz év előtti színvonalát. Koszigin beszámolójának további részében az egyes szövetségi köztársaságok fejlődésével foglalkozott. majd rátért az életszínvonal emelésére. A nemzeti jövedelem jövőre körülbelül 9 százalékkal lesz nagyobb. Befejeződik a munkások és tisztviselők áttérése a 7 órai munkaidőre Figyelemre méltó tény, hogy a munkaidő rövidítése a Szovjetunióban nem vonja maga után a bérek csökkenését, sőt ellenkezőleg, a bérek tovább emelkednek. Jövőre körülbelül 2 millió 400 ezer lakás épül. Körülbelül tízmillió személy költözik új lakásba. Ezenkívül a kolhozparasztok és a mezőgazdasági értelmiség körülbelül egymillió házat épít fel. A kiskereskedelmi áruforgalom terjedelme körülbelül 50 milliárd rubellel bővül és meghaladja a 765 milliárd rubel összeget. Jövőre 119 ezer új mérnök kerül ki a szovjet főiskolákról, tehát 3 és félszer annyi, mint tavaly az USAban. A lakosság életszínvonala emelésének jövő évi programja ismét meggyőzően igazolja, hogy a Szovjetunió tervei a békés gazdaság és kulturális építés tervei. A Szovjetunió gazdasági fejlődése új lehetőségeket teremt a kölcsönösen előnyöst kereskedelmi és egyéb gazdasági kapcsolatok kibővítésére más országokkal. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalma a hétéves terv első két évében 25 százalékkal növekszik. Koszigin megállapította, hogy a külkereskedelem fejlesztésében folytatott következetes szovjet politika lényegesen megjavította a Szovjetunió kereskedelmi összeköttetéseit számos tőkés országgal. A két rendszer gazdasági versenye nemcsak nem zárja ki, hanem feltételezi a békés együttélést. Meg akarjuk javítani a különböző társadalmi rendszerű államok kapcsolatait. Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszterhelyettes Moszkva (TASZSZ). - Garbuzov pénzügyminiszterhelyettea az 1960évi állami költségvetés tervének benyújtásakor hangoztatta, hogy a hétéves terv második évének állami költségvetése a XXI. kongresszus történelmi jelentőségű határozataiból indul ki. Várható, hogy az idei állami költségvetés bevételi részét 735 milliárd 800 millió rubelre, kiadási részét 698 milliárd 800 millió rubelre teljesítik. A bevételek tehát körülbelül 37 milliárd rubellel lesznek nagyobbak a kiadásoknál. Az 1960. évi állami költségvetési év tervezete: Bevétel: 772 milliárd 100 millió rubel, kiadás: 744 milliárd 800 millió rubel. A bevétel tehát 27 milliárd 300 millió rubellel lesz több a kiadásnál. A költségvetés bevételi része az 1959-re jóváhagyott összeghez viszonyítva 48 milliárd 800 millió rubellel nagyobbodik. Garbuzov kiemelte, hogy a költségvetés bevételi részében — csakúgy, mint az előző években, most is beszámolója döntő jelentősége van a szocialista népgazdaság bevételeinek, melyeit 1960-ban több mint 700 milliárd rubelt fognak kitenni. A lakosságtól szedett adók részaránya az állami költségvetés bevételeiben az idei 7,8 százalékről jövőre 7,4 százalékra csökken. A lakosságtól befolyó adók évi összege 12 milliárd rubellel csökken. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány feladatává tették az állami tervbizottságnak, a pénzügyminisztériumnak, az állami munka- és bérbizottságnak, a Központi Szakszervezeti Tanácsnak, hogy javaslatokat dolgozzanak ki a közeljövő fontos intézkedéseire, — a lakosságtól befolyó adók eltörlésére. A népgazdaság fejlesztésére, valamint a szociális- és kulturális intézkedésekre előirányzott tételek 575 milliárd 200 millió rubel összeget, tehát az ideihez viszonyítva 6,3 százalékkal többet képeznek. A Szovjetunió az utóbbi években lényegesen csökkentette fegyveres erőinek létszámát és a honvédelmi kiadásokat. A jövő évi állami költségvetés az ideinek megfelelő öszszeget, tehát 96 milliárd 100 millió rubelt irányoz elő honvédelmi kiadásokra/ Az 1960-évi költségvetés tervezetével egyidejűleg a tavalyi állami költségvetés teljesítéséről szóló jelentést is jóváhagyás végett az ülés elé terjesztette a szónok. 1958-ban a bevételek 672 milliárd 300 millió rubelt, a kiadások pedig 642 milliárd 700 millió rubelt tettek ki. A Szovjetunió jövő évi állami költségvetése visszatükrözi a szovjet kormány békepoütikáját. Rendeltetése pénzeszközöket biztosítani a szocialista gazdaság és kultúra valamennyi ágának továbbfejlesztésére és a lakosság életszínvonalának emelésére A Bundeswehr tábornokainak baráti találkozója a hitlerista „lovagkeresztesekkel" Bonn (ČTK) - Regensburgban szombaton a nyugat-németországi és ausztriai volt hitlerista „lovagkeresztesek" 400 képviselője „bajtársi találkozón" vett részt a Bundeswehr képviselőivel Reichelt, Pémsel és Weiss tábornokokkal, akik a bonni hadügyminisztérium részéről Strauss miniszter képviseletében vettek részt a találkozón. Tiltakozások Nyugat-Németországban Bonn (ČTK) A nácizmustól üldözöttek szövetségének tervezett betiltása Nyugat-Németországban számos tiltakozást váltott ki az országban és a külföldön egyaránt. A brit békemozgalom elnöke, Edgár Young kijelentette, hogy Adenauer kancellár jobban tenné, ha Nag.v-Britannia-i látogatása előtt az antifasiszták elnyomása helyett elbocsátaná Oberländer minisztert, aki ellen megcáfolhatatlan bizonyítékok állanak fenn, hogv a nácizmus szolgálatában gaztetteket követett el az emberiesség ellen. A New York Times a Laosznak nyújtott katonai segítségről New York (ČTK) Raymond, a New York Times washingtoni tudósítója a következőket írja: „Washingtonban terveket dolgoznak ki arra. hogy a laoszi hadsereget a jövő hónapokban megerősítsék. E tervek feltételezik a laoszi hadsereg kiképzésének bővítését azon fegyverek használatában, amelyeket az Egyesült Államok az utóbbi időben nagy mennyiségben szállított Laoszba. A tudósító rámutat, hogy az utóbbi négy év alatt az Egyesült Államok a laoszi királyi kormánynak mintegy 25 millió dollár értékű katonai szállítmányokat küldött. ÜJ SZÖ 3 * 1959- október 17..