Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-22 / 293. szám, csütörtök

Petrik József: FELISMERÉS Szívem az évek tiizpróbáján megfontolt, mély derűbe érett, tág tüdővel szívok magamba hazai rónát, hegyvidéket. Azt hittem, bár a föld elnyelne, nem hiányoznám senkinek sem — szélüzte páraként eloszlott, ami beárnyékolta lelkem. Voltam szomorú, mint a gépek, ha erejüket rozsda marja, a kéziraté volt keservem, mely a sötét fiókok rabja. — — Tudom már, jövőnk műhelyében törékeny láncszem az egy ember, de szükséges a maga posztján, ha jól helyt áll és él a renddel. Millió arc közül tudok már néhány őszinte jóbarátot, s van gyenge váll, fehér kebel, hol békítő nyugalmat találok. S akit nem ismerek, mert tőle utak választanak s az élet — vannak szép célok, amelyekért rajongva, vélük együtt élek. A Mátyus-földön, Tátra alján egy álom édes a szíveknek. S halk medreken, hegyeken át Is egymáshoz érnek, összecsengnek. Vágyam, hogy e kezdő összhangban hangom búgón, csobogjon vérem közös múltunkhoz méltó cél ez s van is értelme érte élnem. Ahol többet vártunk. .. Több iskolai pártgyűlésen vettünk részt, olyan érdeklődéssel azonban sehová se mentünk, mint a Bratislavai Magyartannyelvű Tizenegyéves Középiskola pártszervezetének évzáró taggyűlésére. Érdeklődésünket fokozta, hogy a tizenegyéves iskola kommunistái gyűlésüket közösen rendezték meg a magyar nyelvű pedagógiai iskola kommunistáival. Az elvégzett és elvégzésre váró feladatok elemzése jegyében lezajló példás évzáró pártgyűlésre számítottunk. Hiszen Bratislavában több lehetőség nyílik a jó munkára, mint az irányi tó szervektől távoleső helyeken. Milyen évzáró pártgyülésben volt részünk? Elöljáróban meg kell mondanunk: távolról sem olyanban, mint reméltük. A tizenegyéves középiskola és a magyar tannyelvű pedagógiai iskola pártszervezetétől sokkal, de sokkal többet vártunk ... A két nyúlfarknyi beszámoló egy iskola pártszervezete beszámolójának sem felelt meg. De nem a rövidségen van a hangsúly. Lehet röviden is sokat mondani. Sajnos, a beszámolók nem ezt tették. Néhány általános problémán kívül jóformán semmit sem mondtak. E beszámolóból bizony senki sem tudhatná meg, hogy a párt XI. kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának áprilisi határozata rendkívül jelentős feladatokat ró az iskolákra, elsősorban az iskolákban dolgozó kommunistákra, és ezeket a feladatokat valamilyen formában az említett iskolák kommunistáinak is teljesíteniök kell. A beszámolókban sem a párt határozataiból eredő feladatok eddigi teljesítéséről, sem a jövő tennivalókról nem esett szó. De nem beszéltek kielégítően a politechnikai nevelésük eredményéről, vagy fogyatékosságáról, az ateista nevelésről, a szülők és iskolabarátok szövetségének munkájáról, az iskolában működő tömegszervezetek irányításáról, a tanítók politikai és iskolán kívüli munkájáról és még 6ok-sok, az iskola életével összefüggő problémáról. A beszámolót követő vita? A kiküldöttek felszólalásain kívül a pártszervezet tagjai itt sem mondtak sok érdemlegeset. Sőt a jövő évi munkájukat megszabó 10 pontból álló határozatuk is szervezetük vérszegénységét tükrözte. Ahelyett, hogy megszabták volna munkájuk megjavításának és a párt határozatai teljesítésének konkrét formáját, általános határozatot hoztak. Ezek után bizony nagyon csalódottan hagytuk el a Bratislavai Magyartannyelvű Tizenegyéves Középiskola pártszervezetének évzáró taggyűlését. S ha a gyűlésről nem írhatunk jót — amit egyébként szívesen tennénk - néhány szóval legalább arról tegyünk említést, amit véleményünk szerint az iskola pártszervezetének tennie kellene, hogy a jövőben megjavuljon munkája, s jobbak legyenek a taggyűlések. Tudomásunk szerint eddig személyi problémák is fékezték az iskola munkáját. Az új vezetéssel ez a kérdés lényegében megoldódott. Ennek ellenére az iskola pártszervezete helyesen tenné, ha tovább javítaná az iskola tanítói között a kapcsolatot, nem utolsó sorban a párttagok és a pártonkívüliek között. A kommunisták gazdák munkahelyükön, amely elvet eddig itt sehogy, vagy csak kevés eredménnyel gyakoroltak. Az iskola kommunistái ezért úgy váljanak a jövőben munkahelyük gazdáivá, hogy segítségüket az iskolában mindenütt érezzék. Nem szabad megfeledkezniük az iskolára vonatkozó nagy jelentőségű párthatározatok teljesítéséről. Ezen a téren a kommunistáknak kell élenjámiok. A pártonkívülieket csak példamutatással ragadhatják magukkal. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Az iskola és az élet szoros kapcsolatáról, valamint a nevelés és az oktatás továbbfejlesztéséről Csehszlovákiában című határozata világosan megszabta a feladatokat. E feladatokból kell kiindulni, e nagy jelentőségű dokumentumot kell iránytűként használni. Igazán szép eredményeket csak így érhetnek el mind az iskolai, mind a pártmunkában. Balázs Béla. csz*k évz* éRerr! ////////////. A Kékkői Szlovák Tannyelvű Tizenegyéves Iskola tanulója ez a sötéthajú, nagy fehér masnis, halkszavú kislány. Kissé zavarba jön, amikor az újságírói kíváncsiságtól ösztönözve sorra kezembe veszem a tömött könyvtárpolcokról imént kiválasztott könyveket. Aki azonban ebben a tanévben érettségizik, már nem egykönnyen ijed meg és Éva Vavrová szabatos választ ad gyorsan pergő kérdéseimre. A könyvcímek villanyoztak fel, mert elárulják, hogy Éva komoly, eszes lány. Most tanulmányokat akar olvasni a nagy orosz realistákról, de a könyvcsomóban megtalálom a műszaki irodalom egyik müvét is, mert a matúra utáni terv: a gépészeti főiskola. A szépirodalmat Konovalov és Tolsztoj képviseli, az utóbbiról felcsillanó szemmel mondja: — Nagyon szeretem, különösen az Anna Karenyinát, a Háború és békét. Mindent elolvastam tőle, ami a kezembe került ... Szót szó követ és rövid idő alatt is sok mindent megtudok Éváról. Azt, hogy apja az Állami Utak dolgozója, hogy ő már négy éve hétről-hétre szorgosan eljár a járási könyvtárba, hogy szlovákul és csehül, sőt oroszul is olvas, németül tanul. Különben magyarul is folyékonyan beszél. Nagyon szép összkép alakult ki bennem Éváról és változatlan formában megmaradt bennem. S mégis, magam előtt újra lepergetve beszélgetésünket, az a meggyőződésem, hogy w//////////, egy nagyon komoly dologban tévedtem. Igaz, Éva olyan, amilyennek minden fiatal embernek lennie kellene. De én Évában ritka kivételt láttam, és ebben kifejezésre jutott az, hogy nem ismerem eléggé a felnövekvő új nemzedéket, hogy néha általánosítom az előforduló kedvezőtlen jelenségeket. Nem tartanám szükségesnek elmondani ezt, ha nem tudnám, vagyunk többen, akik valahogy így nézünk a mai fiatalokra, s ha jön egy Éva — akkor úgy hiszem kissé túlzottan meglepődünk. Pedig hovatovább mind több az olyan fiatal nálunk, aki nemcsak az iskolában, hanem az életben is kitűnően helytáll, és bátran érettnek nyilváníthatjuk. Gály Iván VADALLATOK HEGYE Jellegzetes berati részlet Amikor az illírek először kapaszkodtak fel az Osumi folyó kanyarulatában emelkedő magas sziklára, nagyszerű kép tárult eléjük. A termékeny vidéken ezüst szalagként kanyargott a hatalmas folyó, messze a délkeleti szemhatárig, a szikla tövében habja neki-neki ütődött a kőfalnak és tajtékozva rohant tovább a széles völgyben a tenger felé. Nem csoda, hogy már a negyedik évszázadban várat építettek itt s alatta, Kíváncsiság a szikla tövében várost alapítottak, amely ma a Berat nevet viseli. Régi monda szerint a város alapítója Agamemnon fia, Oresztesz volt, aki a felperzselt Trójából hazafelé vivő útján vetődött el ide. Mondák, regék fonják be az egész vidéket. Minden évben augusztus 22-én tömegesen kapaszkodnak fel az emberek a közel harmadfélezer méter magas Tomor hegyre. Ezen a napon régi pogány szertartásokra emlékeztető népünnepséget rendeznek a hegy istenének tiszteletére. A tetőn valamikor pogány áldozati szentély volt, később a Tomor csúcsán a bektasik mohamedán szektája telepedett meg. A hatalmas hegy a völgy keleti oldalán tekint le a víz tükrére, az Osumitól nyugatra, vele szemközt a Spiragri emelkedik az égre. A neve anynyit jelent: „Vadállatok hegye". A nép arról regél, hogy egykor a két hegy két óriás volt, s mindketten egy lányt szerettek, a szépséges Zanát. Sokáig viaskodtak érte, Tomor kardjával összekaszabolta vetélytársát, ettől forradásos, szakadékos máig is a szomszéd hegy teste. Spiragri buzogányával adott vissza minden csapást Tomornak és bizony eggyel sem maradt adósa. Ádáz csatájuk felkeltette a sorsistennők, az Erünniszek bosszúját, aminek a vége az lett, hogy a megdühödött istennők mindkét óriást egy-egy heggyé változtatták. Nem kerülte el sorsát a szépséges Zana sem, - sziklává váltan addig siratta két szeretőjét, míg könnyeiből az Osumi folyó támadt..• Későn délután érkeztünk meg Beratba. Mire hirtelenében megebédeltünk, szállást biztosítottunk a megnagyobbodott expedíciónak és felkapaszkodtunk a várba, már árnyék borult a völgyre. A nap utolsó sugarai aranyosan villantak a Tomor hosszú hátán, a lejtőn végig feketéllettek a gödrök — a vetélytárs buzogánya ütötte sebek. A Spiragri sebei sem heggedtek be mindmáig Legalább húsz szurdok barázdálja a hegy testét, párhuzamosan, egyenesen húzódnak a csúcstól le a völgyig, titáni kard hátborzongató nyomai. A szemközti hegyoldalon, közvetlenül a vár alatt mint fecskefészek az ereszhez, ragadnak a hegy testéhez a házak és •házikók, messziről az ember kiállítási makettának vélné, baloldalt az omladozó várfalon túl tündéri kilátás nyílik magára Beratra, a fő utca körül egymáshoz türemkedö házakra. A parton, néhány lépésnyire a Zana könnyeiből támadt folyótól két apró, tarka folt, az egyik kék, a másik piros: az autóink. Jarko panaszkodik, hogy reggel nem tud aludni. Tele sírja a fejünket, hogy mennyire gyötri az álmatlanság, pedig nem az a baja: a napkeltét lesi, izig-vérig filmes, gyönyörködik az egymással versengő színárnyalatokban. Hajnali négy órakor már talpon van, olyan friss, olyan fürge, mintha legalább tíz órát aludt volna az éjszaka. Megkocogtatja a kocsik ablakát, a szúnyogháló mögött alvó társainak cifrázva elfütyüli a katonai ébresztőt, s mintha a legtermészetesebb dolog lenne, úgy mondja: — Jó volna, ha húsz percen belül indulhatnánk, különben még elmulasztjuk a legszebbet... Berat még mélyen alszik, a kihalt utcákon a csendet riogatva robog végig a filmfelvevő gépekkel megrakott terepjáró kocsi, felkapaszkodik a meredek, köves ösvényen a várhegyre. Első fordulóra az expedíció felét hozta el, s mire visszatér a második felével, a legszebb, legértékesebb felvételek már el is készültek. A mennyBeratot filmezzük bolt keleti felén beláthatatlan, bozontos fehérbundás nyáj legel, s a füttyös szavú pásztor leheletére kavarogva, gomolyogva elindul a Tomor hegy távoli csúcsa felé, ahol egykor a pogány illírek istenei lakoztak. A bárányfelhők bundáját rózsaszínűre, majd aranyos pirosra festi a felkelő nap, fekete kísértetként • rajzolódik ki a ragyogó háttéren a félig már rom minaret képe. Ahogy elnézzük ezt a hajnali varázst, megértjük, miért termett ezen a vidéken lépten-nyomon rege és monda. Kilenc órakor lakatra zárjuk a bőröndjeinket, csak a tegnapi munkánkat kell még befejeznünk, teljessé tennünk. Megígértük vendéglátóinknak, hogy megnézzük a görögkeleti templom híres, csodaszép faragványait. Mialatt a szűk sikátorban várjuk, mikor hozzák a kulcsokat, kíváncsiságból bepillantunk néhány udvarba, kiskertbe. — Jöjjenek csak beljebb, — invitál otthonába egy idősebb asszony. Mintha a mesék mézeskalács kunyhója nyílna meg előttünk: a kiskert csupá virág, fehér kövek teszik az ösvényt, fehér a felfelé vivő lépcső is. A szobában tisztaság fogad, a falmenti lócákon párnák, vánkosok, a nagy ládán hófehér terítő, A padlót erős deszkákból ácsolták össze, ahol nem takarja szőnyeg, hófehéren villan elő a fa. A falon Enver Hodzsa arcképe, mellette egy tájkép, művészi szépségű intarzia. A ház asszonyának a müve, huszonöt évvel ezelőtt ajándékozta a férjének. - Azóta élünk együtt, bizony nem kis ideje már, - mosolyog és szemérmesen lesüti szemét. Már siet is ki a konyhába, hogy valamivel megkínálja a váratlan vendégeket, Kóstolják csak meg ezt a cukros fügét, ott termett a nagy fán, amelyik úgy tetszett maguknak. Tegnap egész nap egy tizennégy éves fiúcska kísért, egy darab papirosra leírta a nevét is: Haki Velesja. Főleg a filmfelvevő gépek körül sürgölődött, hamarosan megtanulta, hogyan kell kiszedni a masinákat a tokból, s azt is tudja, melyik táskában micsoda van, készségesen ugrik íz elemekhez és húzza utánunk a kábelt, mihelyt odább indulunk a felvevőállvánnyal. Most a ház előtt vár ránk, örül, hogy újra megtalált és folytathatja a tegnapi szórakozást, amely neki ugyan játék, de nekünk segítség. Kis híján elsírja magát, amikor egy órával később az Osumi partján megtudja, hogy máris indulunk tovább és nem jöhet velünk. Aztán egy kopott iskolai fényképet vesz elő a zsebéből, és elfogult mozdulattal a kezünkbe nyomja: Emlékül... ÜJ SZŐ 7 * 1959- október 21.