Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-17 / 288. szám, szombat
I ÚJ szó Küszöböljük ki a hibákat a szalánci EFSZ-ben! A szalánci EFSZ tízévi gazdálkodás után nem volt képes túljutni gyermekévein és a helyzet a mostani jelek szerint sem egészen rózsás. E sorok segítségével igyekszünk a szövetkezeti tagoknak rámutatni a lényegesebb hibákra és arra, milyen módon lehetne ebben a szövetkezetben jobb gazdálkodást teremteni. A község fekvése, határa és természeti adottságai olyanok, hogy mindenféle termelési ágazatot már rövid időn belül be lehet vezetni. Jövője van itten a növénytermesztésnek éppen úgy, mint az állattenyésztésnek. Ezzel a dolog végére is értünk. Többre idáig nem jutottunk. Pedig a víziszárnyasok nevelése nagyon kifizetődő dolog Zsebesen, Csányban, no meg a szomszéd Kalsán is. Miért ne lehetne hát Szaláncon is? Csupán a vizet kellene egy kissé felfogni, medrét kiszélesíteni és mélyíteni, aztán 2—3 EZER KACSÁT KÖNNYEN KI LEHETNE HIZLALNI. Köröskörül mindenütt erdő, rét, legelő, tele virággal, de méhet csak nagyon keveset lehet látni. Ilyen szövetkezet bizony eldicsekedhetne néhány száz család méhvel is. Annyi méh pedig bizonyára minden évben jó néhány (ezer koronával gyarapítaná a szövetkezet kasszáját. No és hol van a zöldségtermesztés? Azelőtt Szaláncon volt bolgárkertész a nagyon jól sikerült a zöldségtermelés. É9 most közös erővel miért ne sikerülne ej még jobban? Bizony sikerülne, csupán kezdeményezni kellene. Éppen most. amikor a Keletszlovákiai Kohóművek dolgozóinak bizony nagyon sok zöldségre és gyümölcsre lesz szüksége. Üj gyümölcsös telepítéséről szó sincs és az eddigi gyümölcsfák — kevés van belőlük — lassan, de biztosan kipusztulnak, hasadoznak, száradnak, nem sok év kell hozzá, hogy teljesen tönkremenjenek. A jó gazda annak idején azt mondta, hogy A GYÜMÖLCSÖSKERT EGY MÁSIK GAZDASÁG. Igaza volt, és ez az igazság manapság is fennáll, csupán Szaláncon is élni kellene vele. Teljesen új gyümölcsösöket kell létesíteni, kiültetni több ezer gyümölcsfát, mindig ápolni, gondozni őket. A pénzt kamatos kamattal visszafizeti. Minden mezei út mellé magaskoronájú diófákat lehetne ültetni. Hiszen nemcsak a pénzért, de a lakosság egészsége miatt is ültetni kell mindenütt a gyümölcsfát. Jó lenne a napos oldalakba szőlőt ültetni, hiszen az is kifizetődik. Ha ez sikerül, a síkon fekvő szövetkezeteknek, mint Sninának, Kenyhecnek, Migléenek, miért ne lehetne Szaláncon is? Ezek tehát azok az új ágazatok, amelyekkel rövid időn belül a vezetőségnek és tagságnak nagyon komolyan foglalkoznia kell. A lényeges hibák azonban nem ezek. Azok a jelenlegi gazdálkodásban vannak. Nézzük csak, hogyan tartják be az alapszabályokat? Nos, majd minden tagnak TÖBB A HÁZTÁJI GAZDASÁGA, mint amennyit az alapszabályok megengednek. Mindenkinek kimérték az 50 árt, ami jár, de senkinek sincs beszámítva a kert, a kertalja, és bizony vannak olyanok is, akiknek majd két hektár a kertjük. Hát az ilyen tagok szentelhetik-e minden idejüket a közösnek? Bizony nem, mert akkor sajátjukat megenné a gyom. A holt leltárt a szövetkezeti tagoktól annak idején egyáltalán nem összpontosították és ez mind a mai napig a tagságnál van. Minden udvarban szekér, eke, borona, henger, még vetőgép is van és ezek a furfangos szövetkezeti tagok fejében mindig azt a gondolatot idézik elő, hogy hátha még valamikor szükség lesz arra. Nagy lendülettel folynak az őszi munkák Még a felületes szemlélőnek is feltűnik az a nagy szorgalom, amelyet a zselizi járás EFSZ-inek és állami gazdaságának dolgozói az őszi munkálatok végzésénél kifejtenek. Kora reggeltől késő estig hangos a határ a traktorok zúgásától, amelyek a cukorrépát szántják, szállítják és az őszieket vetik. A szántást eddig 4 309 hektáron végezték el az ősziek alá, 1 358 hektáron a tavasziak alá, míg 519 hektáron a trágyát szántották be. Igyekeznek a vetéssel is. 105 hektáron már elvetették a rozsot, 389 hektáron a búzát, 488 hektáron az őszi árpát, 166 hektáron pedig a téli keveréket. A burgonya kiszántását és betakarítását 264 hektáron ugyancsak elvégezték. Jó ütemben folyik a cukorrépa kigzántása; a nagy szárazság miatt a föld igen kemény, s ezért ezt a munkát erős traktorok végzik. Eddig 1188 hektárról szántották ki és szállították be a cukorrépát. E munkálatokban különösen kitűnt a tergenyei EFSZ, ahol 26, Füzesgyarmaton 69, Nagypeszeken 25, Fegyverneken 60, Ipolybélen 21, Zselízen 40 hektárról már betakarították a cukorrépát. A munkát 8 nap alatt végezték el. Szüretelnek Bár a királyhelmeci borvidéken a J szüret kezdetét hivatalosan októberi 13-ban állapították meg, az államid ! gazdaság itteni szőlötelepein már J október 5-én megkezdték a szürete- q lést. Erre az indító ok az volt, hogy Q a szőlőtermés bőségesebb a tavalyi- 5 nál, s az általános szüret megkezdé- j sekor nem kaphatnak elegendő szü- 0 1 retelőt, mert itt az állami gazdasá- jj \gon kívül az EFSZ-nek is tetemes i szőlészete van. Azonkívül majdnem fi mindenkinek van szólője, és ott lesz l [ dolga. Így igyekezni kell az állami í , szőlők leszüretelésével, amely előre- > láthatólag két hétig jog tartani. Ki i kell használni a kedvező időjárást. 0 A szőlőmester véleménye szerint í \ mind mennyiség, mind minőség tekin- J tetében felülmúlja a tavalyi hozamot. 1 A minőségre bíztató ígéret az, hogy Q most már, a kezdet kezdetén 18 cu-j korfokot mértek a mintánál. Ebből J következtethető, hogy a hivatalos szü- i ret kezdetére, a mostani napsütéses í | nappalok és deres éjszakák kedvező í hatására 20—22 cukorfok várható, f Megvolt a bő aratás minden mezőgaz- l dasági terményből, most megvan a\ bőséges szüret. Így kilátás van gond- f i nélküli, vidám telelésre és új erő-1 gyűjtésre a jövő gazdasági évre. I Palágyi Lajos, Királyhelmec í Megkezdődött a kukoricatörés is. Már 708 hektárról törték le a kukoricát és 475 hektárról takarították be a kukoricakórót. E munkálatok végzése közben nagy gondot fordítanak a takarmányok silózására is. Eddig több mint 50 400 tonna takarmányt silóztak le. A maghere cséplése is folyik. 406 hektárról csépelték ki a herét, 475 métermázsa magot nyertek belőle. A rétek és legelők karbantartását 37 hektáron végezték el. Járásunk dolgozói tudatában vannak annak, hogy a kellő időben és jól végzett munkájuknak meglesz az eredménye. Andriskin József, Zselíz A prerovi felhívás alapján lényegesen növelik a tejhozamot A CSKP Központi Bizottsága márciusi és júniusi ülésein részletesen foglalkozott pártunk XI. kongreszszusának határozataival és kitűzte a mezőgazdasági termelés további növelésének útját. A nagymácsédi szövetkezetesek is megértették a határozatok nagy jelentőségét s ennek bizonyítékaként növelik a mezőgazdasági termelést. Az előző években a nagymácsédi EFSZ járásunk legqyengébb szövetkezetei közé tartozott. Ma arra törekszik, hogy az élenjáró EFSZ-ek színvonalára kerüljön járásunkban. Kukučka Pál mérnök, a szövetkezet fiatal és nagyon ügyes agronómusa nagy súlyt fektet arra, hogy a növénytermesztésben minél jobb eredményt érhessen el s az állattenyésztés iránt is érdeklődik. A növénytermesztési csoport elegendő takarmánvt biztosít az állattenvésztéshez. A szövetkezet zootechnikusa Pipis Pál. Gyakran emlegeti: — Szövetkezetünkben növelni fogjuk a termelést s a termelés terén rövid időn belül utóiérjük járásunk legjobb szövetkezeteit. A tehénetetőknek köszönhetjük, hogy az utóbbi időben emelkedett a tejhozam. Javul a sertéshizlalás is. A tehénetetők megéruemlik a dicséretet. Májusban csak 3 8 liter volt az átlagos napi tejhozam, júniusban 5,3 literre, júliusban pedig 6,63 literre emelkedett. Auqusztusban 6,9 liter volt az átlagos napi tejhozam. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta Elvonják a figyelmet a közös munkától. Talán a szövetkezeti gazdálkodásban egyedülálló, hogy Szaláncon a szövetkezet igavonó állatjait — legyenek azok lovak, vagy ökrök, amelyeket ugyan összpontosítottak —, minden tag akkor veheti igénybe, amikor éppen akarja és minden tag sajátmaga hozza el őket az istállóból, dolgozni velük, este pedig visszaviszi az istállóba. Nincsenek a lovak és ökrök mellett állandó kocsisok és gondozók. MINDENKI KÉNYE-KEDVE SZERINT GAZDÁLKODIK a közös igavonó állatokkal, természetesen a saját javára. Az itteni szövetkezeti tagok a háztáji gazdálkodást nem mint kisegítő jövedelemforrást nézik, hanem mint fő jövedelmi forrást. A közösből eredő jövedelem, az csak olyan mellékes, zsebpénz. Ez pedig nagy hiba. Mindenki rendesen termel búzát, árpát és azután éppúgy mint valamikor régen, mindenki csépel. Ha az 50 ár háztáji gazdálkodásból kicsépel 10—15 mázsa takarmányt és kertjeiben megterem a burgonya, meg a széna, kell még neki dolgozni a szövetkezetben? Különösen ha minden családból valaki dolgozik az üzemben? Bizony nem kell, és így kevés is a munkaerő! A szénakaszálást úgy végzik itten, hogy minden tag kiválasztja a legjobb rétet, ott kaszál magának a munkaegységekre szénát, aztán kaszálják a többit a közös gazdálkodásba; Ilyen kaszálást bizony ritkán lehet látni. A munkaerőhiány kérdését sem lehet tovább így halasztgatni, hiszen ezen lehet segíteni. Számos tagnak van háztáji gazdálkodása, de A MEGÁLLAPÍTOTT MUNKAEGYSÉGET NEM DOLGOZTÁK LE. A vezetőségnek szigorúan ügyelnie kell minden hónapban arra, melyik tag nem dolgozik és attól a háztáji gazdálkodást meg kell vonni. így tettek Rozgonyban, azután volt munkaerő is és volt munkafegyelem is. Persze van a szövetkezetnek jó oldala is, de erről most nem szándékoztam írni. Arról szeretném a szalánci szövetkezeteseket e sorokon keresztül meggyőzni, hogy nem a közös gazdálkodásban van a hiba, hanem a tagsáqban és a vezetőséjben, mert a szövetkezetet nem irányítják az alapszabályok szerint. Iván Sándor, Kassa 15 tonna súlyú öntvényeket készítenek a Cseh-morva Fennsík legnagyobb üzemében, a Žďári Gépgyárban. Az üzemmel egyidőben Žďáron lakótelepet is építettek, amelyben már ma 5000 dolgozó lakik. Képünk az üzem öntödéjét ábrázoljia. . J. Tachézy (ČTK) felv. ERTEKES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK (ČTK) - A szeredi járás szövetkezetesei hazánk felszabadításának 15. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy 'jövőre 22 százalékkal növelik a mezőgazdasági termelést. E vállalás teljesítésében a helyi CSISZszervezetek tagsága és a GTÄ dolgozói is segítenek. A CSISZ-tagok a talajjavító munkálatokban és az állattenyésztésben fognak segíteni. Jövőre 150 fiatal kapcsolódik be a talajjavító munkálatokba. A Krivý Mlyn, Bába és Rumanova munkaszakaszt a fiatalok veszik át s e szakaszon járási ifjúsági építkezés lesz. 1960ban a mezőgazdasági munkálatokban a fiatalság 6000 brigádórát dolgozik le és a szövetkezetekben 500 köbméter komposztot készít. Legyen a jobb munka válasz a bizalomra Szlovákia mezőgazdasági nyerstermelésének 1957-hez viszonyítva 47,2 százalékkal kell növekednie ... Szlovákia mezőgazdasági termelésének az országos feladatnál gyorsabb növekedése világosan megmutatja, milyen jelentősége lesz fejlődésének a köztársaság eme részében... Javasoljuk, hogy a harmadik ötéves tervben a szlovákiai dolgozók figyelme az ipari termelés további lényeges növekedésére és a mezőgazdasági termelés belterjességének fokozására irányuljon úgy, hogy azonos természeti viszonyok mellett minél előbb elérjék az egy hektár mezőgazdasági földre eső mezőgazdasági termelés ugyanolyan terjedelmét, mint a cseh országrészekben. (O. Šimúnek elvtársnak a CSKP KB ülésén mondott beszámolójából.) A harmadik ötéves tervben Szlovákia mezőgazdaságának tehát gyorsabb ütemben kell fejlődnie, mint a cseh országrészek mezőgazdasági termelésének. Másszóval, Szlovákia mezőgazdasági dolgozóinak legközelebbi feladata, hogy rövidesen elérjék a cseh országrészek mezőgazdasági termelésének szintjét. Ez vonatkozik az egész termelésre, de legfőképpen az állattenyésztési termelést érinti, hiszen e téren észlelhető leginkább a lemaradás. Kiváltképpen a szarvasmarhaállomány, s egyúttal természetesen a tejhozam mai helyzete megkívánja, hogy nagyobb gondot fordítsunk az állattenyésztésre, mert e téren eléggé lemaradtunk a cseh országrészek mögött, sok a pótolnivaló. A jobb áttekintés érdekében nézzük meg, hányadán állunk? örvendetes, hogy ma már hazánkban 100 hektár földre számítva sokkal jobban állunk a szarvasmarha-tenyésztésben, mint a háború előtti 1934 — 1938-as években. Az említett időszakban 100 hektár földre 55 szarvasmarha jutott, míg az idén az első félévben már egy-egy hektárra 58, tehát 6 százalékkal több. Persze ez a siker elsősorban a cseh országrészek sikereinek az eredménye, hiszen a 100 hektárra jutó 65 szarvasmarhaállománnyal jelentősen megelőzték Szlovákiát, mert itt 100 hektárra csak 48 szarvasmarha jut. Ezek a tények. S most már beszéljünk arról, megvannak-e a feltételek, hogy rövidesen utóiérjük a cseh országrészek földművelőit? A válasz egyöntetű. Semmi akadálya sincs ennek, hiszen a természeti adottságok Szlovákiában is kedvezők a szarvasmarhatenyésztésre, az utóbbi években már a jobb takarmánytermés is hozzájárult ahhoz, hogy fokozatosan feltöltsük az állatállományt, s jobb etetési technikával, az istállók gépesítésével több hasznot húzzunk ki a jószágból. Mert igáz, elsősorban a hiányzó jószágállományt kell kiegészítenünk, de az egymagában véve még nem elég az üdvösséghez. Mit érne például, ha meg is lenne az az állomány, amennyi Csehországban jut egy hektár földre, ha a munkamódszereken nem változtatnánk, s az állattenyésztési termelésben maradna minden a régiben. E két tényező nem választható el egymástól, sőt szorosan összetartoznak, hiszen roppant nagy lépést tehetünk előre, ha az állatállomány feltöltésével egyidőben fokozzuk az állattenyésztés hasznosságát. Persze azt, hogy kiegészíthessük a 100 hektárra eső 17 darabos különbséget, semmiféle új munkamódszer, sem a sok takarmány egymagában még nem oldja meg, hiszen a 100 hektáronként 17-el kevesebb szarvasmarha hozama sok liter tejjel csökkenti az átlagot. De állunk-e már olyan jól Szlovákiában takarmány "dolgában, hogy néhány év alatt feltölthessük a hiányzó állományt úgy, hogy egyúttal fokozzuk a tehenek tejhozamát is? Ennek semmi akadálya. Gondoljunk az idei esztendő bőséges takarmánytermésére. Egészen biztos, hogy ha már az idén minden szövetkezet 100 hektáronként 5—6 szarvasmarhával töltené fel az állományt, ezzel nem szenvedne a jószág takarmányhiányt, s ha ez mégis előfordulna valahol, minden elfogultság nélkül kijelenthetjük: nem jól gazdálkodik az olyan szövetkezet, amelyben az idei kiváló takarmánytermésből sem tudtak bőséges takarmánykészletet biztosítani. Vizsgáljuk csak meg, mit tettek egyes kerületekben az utóbbi időben a jószágállomány feltöltése érdekében. E tekintetben a bratislavai kerület jár az élen, melyben minden 100 hektár földre 53 szarvasmarha jut. Rosszul áll a Banská Bystrica-i kerület szénája, mert itt ugyanakkora területen 42 szarvasmarhát tenyésztenek. Meglepő, hogy a kassai és a žilinai kerületben, melyek még a szlovákiai átlagot sem érték el, a múlt esztendőhöz viszonyítva csökkent az állatállomány. Az alábbi táblázat világosan mutatja, milyen e téren a helyzet a szlovákiai kerületekben, s összehasonlítja a szlovákiai és a csehországi szarvasmarhaállomány átlagát: A 100 hektár földre eső szarvasmarhaállomány: kerület szarvasmarha fejőstehéa Bratislava 53,0 23,0 Nyitra 44,8 20,3 B. Bystrica 42,6 20,4 Žilina 49,1 28,1 Kassa 47,5 22,0 Prešov 51,3 27,4 Szlovákia 48,0 23,3 Csehország 65,1 31,5 Olyan számsor ez, olyan összehasonlítás, mely Szlovákia mezőgazdasági dolgozóit kell, hogy gondolkodásra, sőt ezenfelül gyors tettekre késztesse. Arról volt szó, hogy a cél egy, az egész ország népe egyet akar, minél előbb befejezni a szocializmus építését. S e munkából minden becsületes dolgozónak egyaránt ki kell vennie a részét, hogy a párt megszabta szintet elérjük a mezőgazdaságban. Mivel Csehországban a mezőgazdasági dolgozók máf előbbre vannak, így hát érthető, természetes és törvényszerű, hogy az elkövetkezendő időszakban Szlovákiában minden mezőgazdasági dolgozónak jobban meg kell fogni a munka végét, mert hogy is lenne, ha mindig arról kellene beszélnünk, hogy Szlovákia mezőgazdasága lemaradt, amikor a harmadik ötéves tervben Szlovákia mezőgazdaságát mind a beruházásokban, mind egyéb támogatásban előnybe helyezte a párt. Ezt a bizalmat, ezt a gondoskodást aligha viszonozhatjuk jobban, mint szorgos munkával, többtermeléssel. S a párt, az ország dolgozó népé nem is kíván a szlovákiai mezőgazdasági dolgozóktól annyit, amennyi túlhaladná erejüket, vagy amire nem teremtettük meg a feltételeket. A i út, a járható út adva van, induljunk hát el rajta, hogy minél előbb a célba érjünk. Méry Feren3 ÜJ SZÖ 5 * 1959- október 17..