Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-02 / 273. szám, péntek
Äz üzemi híradás — az agitáció hatásos eszköze KÖVETÉSRE MÉLTÓ PÉLDA • KÉRDÉS-FELELET MŰSOR AZ ÜJÍTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE A füleki Kovosmaltban két. dolgozó beszélgetését közvetíti a hangszóró s az egész üzem nagy figyelemmel hallgatja. Az üzemi híradásnak ezt az érdekes formáját nemrég vezették be. Tóth elvtárs, az üzemi rádió bemondója legutóbb az újítókat szólaltatta meg. Mag Vilmossal, az újító bizottság elnökével beszélgetett az újítómozgalom helyzetérő! és feladatairól. Az év elejétől a gvárban 159 újítási javaslatot nyújtottak be. ami eddig 329 ezer 50Ó korona megtakarítást eredményezett. Sok azonban az olyan feladat, amelyek megoldásában az újítók többet segíthetnének. A lemezanyag beszerzése körül az utóbbi időben fennakadás volt. Itt van mindjárt egy feladat: hogyan lehetne gazdaságosabban felhasználni a lemezanyagot, hogy kevesebb hulladék kerüljön a törőbe. Vannak gyártmányok, melyeket nagy lemezekből szabnak ki. bár hulladékból is előállíthatók ... Az újító bizottság a jövőben negyedévenként megoldásra váró feladatokat töz a dolgozók elé a termelés szükségletei szerint, Fontos lesz, hogy több technikus és mester kapcsolódjék be az újftómozgalomba, és különösen fontos, hogy a gazdag gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező munkások sokkal többet, mint eddig gondolkodjanak munkájuk ésszerűsítésén. A beszélgetésben bírálatot hallottunk az üzem gazdasági vezetőiről. Jobban és gyorsabban kellene elintézniök a benyújtott újításokat, mert gyakran hónapokig halasztják bizonyos szerszám kipróbálását, s ezzel késleltetik az újítás bevezetését. Ennyit jegyeztünk fel a beszélgetés tartalmából, melynek végén sző volt arról, milyen díjazásban részesülnek az újítók, valamint azok a dolgozók, akik segítenek az újítás kidolgozásánál, kipróbálásánál és bevezetésénél, továbbá azok a gazdasági vezetők, akik elősegítik az újítás gyors bevezetését. ...A hangszóró befejezésül még egy indulót játszik az újítóknak. A dolgozók a délelőtti szünet után nekilátnak a munkának. Egyesek elgondolkoznak ji_híradásban hallottak felett és taíán akad olyan is. aki munkájában máris keresi az újítás lehetőségeit. Ebben az évben 159 újíMIRŐL BESZÉLT tésl javaslatot tettek a dolgozók. Az üzemi híradó közlése magában persze nem emeli fel ezt. a számot azonnal. De figyelmeztet, népszerű módon agitál. S ez nagy segítségére válik az újítómozgalomnak. * * * A füleki Kovosmaltban a munkásbérrendszer átépítése egyelőre nem megy olyan ütemben, mint kellene. Későn, csak a második negyedévben kezdtek ezzel a feladattal foglalkozni. A Kovosmaltban csak most szorgalmazzák, hogy a műszakilag felülvizsgált és indokolt normák szerint kapják fizetésüket a dolgozók, hogy mindenki az "elvégzett munka után kapja jutalmát. Több ezer norma felülvizsgálásáról van szó, ami nem kis feladat, különösen akkor nem, ha alaposan végzik. — A munkásbérrendszer átépítését a dolgozók minél nagyobb részvételével akarjuk megvalósítani — mondja Sárkány elvtárs, az egészüzemi pártbizottság elnöke. - Eddig a műhelyekben, újabban a munkaszakaszokon, szűkebb körű gyűléseken részletesen tárgyalunk a dolgozókkal a bérátépítéssel kapcsolatos feladatokról. Legtöbben azzal a kérdéssel jönnek, hogy mennyit keresnek majd az új bérrendszer alapján. Válaszolunk a dolgozóknak, jó politikai munkával akarjuk biztosítani, hogy az emberek megértsék az intézkedés lényegét. Azokkal a dolgozókkal, kikre az új bérrendszer kedvezően hat, könnyű megértetni a bérrendezést, azokkal azonban többet kell foglalkoznunk, akiktől nagyobb szakmai felkészültséget, jobban szervezett munkát akarunk. .... Ebben a munkában az üzemi pártszervezetnek minden segítséget meg kell adni. Az agitációs munka minden módszerét fel kell használni az új bérrendszer kérdéseinek megmagyarázására. Nos, itt van az újítók híradójának tapasztalata. Jó volna, ha a reggeli szünetben tartott híradásban rendszeres adást vezetnének be a bérátépítésről, ha erről a témáról hasonló beszélgetéseket rendeznének, mint az újítómozgalomról. A kérdésekből és feleletekből összeállított műsor bizonyára nagy érdeklődésnek örvend majd ezután is, ha olyan problémákkal fog foglalkozni, melyek különösen érdeklik az üzem dolgozóit. Nem oldja meg a kérdést, de segít megoldani. Éppen azzal segít, hogy népszerű, érdekes formában agitál. S ez követésre méltó példa azon üzemek számára is, ahol az üzemi rádió csak formális' szerepet tölt be, ahol csak közlemények, felhívások beolvasására korlátozzák ennek a hatásos agitációs eszköznek a szerepét. Drábek Viktor Milyen idő várható októberben ? Szeptemberben igen száraz Idő volt. Ez ugyan a szabadságukat töltő dolgozóknak örömére szolgált, ezzel szemben sok gondot okozott földműveseinknek. Az időjárás a hónap utolsó hetében sem változott meg lényegesen. Jóllehet az utóbbi hét folyamán Közép-Európa felől nedves levegő áramlott hazánk területére, még sem eredményezett lényegesebb csapadékmennyiséget. Helyenként ugyan erre is sor került, de túlnyomó részt kevésbé kiadós futó esők formájában. Ezért mindnyájunkat nagyon érdekel, milyen idő várható a legközelebbi napokban és" általában október hóban. A jelenlegi időjárásra az a nagykiterjedésű magas légnyomás jellegzetes, amely a Skandináv-félsziget irányából a KözépA GYUFA NEM JÁTÉK! — A Csehszlovák Tűzoltószö- játékból vészes veszedelem támadt. A tűz átcsapott a csűrben felhalmozott takarmányra, a tető farészeire. Mire a pusztító vörös kakast lokalizálni tudták. U csűr, 11 lakóház és istálló változott korommá és füstté s 7 további lakóház rongálódott meg. Az egész anyagi kár több mint 500 ezer korona. A sečovcei járás Parchovany falujában szintén egy nyolcéves gyermek változik át ádáz ellenséggé, ember- j á t/ k a Ä \ 8 sza l™ áľ r a' n r a p k°" életek, anyagi értékek pusztítójává. f sűr e3 e" le. Az anyag, kár 220 ezer Az év eleje óta Szlovákiában 135-tel korona A nagykaposí K ce községben egy négyéves gyermek által okozott tűzvész 5 csűrt változtatott át üszkös romokká, 24 mázsa leveles dohányt és a hely! EFSZ mezőgazdasági gépeit pusztította el. A kár 109 ezer korona. S így számlálhatnánk tovább az intő példák sorát. Hiszen csak az év elejétől 120 túzvész előidézői voltak a gyermekek, melyek 2 millió korona kárt okoztak. Az utolsó évtizedben vétség kérésére az illetékes E szervekkel történt megegyezés E alapján Szlovákiában azonnali Z hatállyal büntetés terhe alatt E szigorúan megtiltották a gyufa E eladását 12 éven aluli gyerme— kek számára. A tűz az ember hű barátja! Avatat-lan kezek, meggondolatlanság, hanyagság nyomán azonban hányszor több tűzvész fordult elő, mint az egész múlt év folyamán, 14 emberélet vált a lángok martalékává, 88 se j besülés történt, s csupán augusztus közepétől szeptember 25-ig 22 tűzvész 980 ezer korona anyagi kárt okozott, öva Intő, mindenkit figyelmeztető számok ezek! Mióta Irinyi János kezében 1836ban lángra lobbant az első gyufaszál, állandóan hangzik a figyelmeztetés: átlagosan^ miňdeň napra"két gyermek Gyufa nem való a gyermekek kezébe! ái ta[ 0k 0zott tűzvész jut. Fiatal éleMindennél igazabb szavak ezek, min- tével lg8 gyerm ek fizetett rá ezen den szülő, tanító, az összes felnőtt jdö a] att a tfl zz el való veszedelmes előtt valóban „lángbetűkkel" felírt j át ékra. mely e drága életeken kívül megrázó példák igazolják Igazát. 132 miI!i ô korona értékleél tett sze S mégis tíz egynéhány évtized múltán is arról beszélhetünk, hogy a tűzvészek legnagyobb számát még mindig a gyermekek kezébe kerülő gyufa okozza. Szeptemberben például gényebbé bennünket, s minden 14 nap alatt átlagosan 3 gyermeket szállítottak a kórházba az általuk okozott tűzvésznél összeégett testtel. Közvetlenül a gyermekek, közvetaz összes tüzesetek felét gyermekek ve azo nban a felnőttek hanyagsága Idézték elő, s a lángok pusztítása okozta mindezt! nyomán négy megszenesedett holt- A felnőttek felelősségének a jövőtest, az életet még meg sem kezdő ben ezen a tére n ; s jobban meg kell gyermek teteme maradt az üszkös nyilvánulnia. Felelősek vagyunk legdrágább kincsünk, gyermekeink éle téért, testi épségéért, s teljes fele romok között. Nem a gyermekek bűne ez. Elsősorban a felnőttek vétke, akik hanyagságukkal lehetővé tették, hogy a tűz parányi kezek, a fenyegető veszedelmet még meg nem értő gyermekek játékává váljék. A rombolás tüzét szabadította a lősséggel viseltetünk minden anyagi értékért is, melyet hazánkban a dolgozók szorgos munkája hoz létre. A meggondolatlanság, hanyagság, nemtörődömség helyrehozhatatlan kárt okozhat. Az elvesztett gyermeközelmúltban a Spišská Stará Ves-i kért, az anyagi értékek pusztulásáért járás Rel'ov községére az a szülő, aki- ontott könnyeket, a késő bánatot a nek gondatlansága folytán nyolcéves legtöbb esetben megelőzhetjük. Szüjyermeke kezébe gyufa került, lők, tanítók, pionírvezetők. CS1SZK fiúcska apja csűrjében tüzet ra- tagok és mi valamennyien, tartsuk kott, s míg gyermeki szeme az apró ezt mindig szem előtt, lángok játékában gyönyörködött, a (g-l-) Európa feletti légitérben egészen a Balkánfélszigetig .terjed. Ez a magas légnyomás a hideg levegő beáramlása után alakult ki, s ez az áramlat a hét elején Szlovákia területét ls elérte. A hőmérséklet a Lomnici-csúcson a hétfőről keddre virradó éjszaka mínusz 12 C fokig süllyedt, és a hótakaró vastagsága elérte a 7 cm-t. Az emiitett magas légnyomás hatása alatt Szlovákiában általában szép lesz az időjárás a legközelebbi napokban. Számitanunk kell arra, hogy az alacsonyabb fekvésű helyeken éjszaka, különösen a hét elején talajmenti fagyok lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az alacsonyabban fekvő helyeken 16—18 C fok, Szlovákia északi részében valamivel alacsonyabb lesz. Később e hét »vég$n avagy a jövő hét elején az AtlatWi-óeeán feíöl légnyomászavarok nyomulnak a szárazföld irányába és ennek hatására rosszabb lesz az idd is. A hosszabb időre szóló kisérleti prognózis szerint októberben a következő időjárás várható: A hőmérséklet óktóberben általában normális lesz és ez a hónap csapadékdűs lesz. Október 1—7-ig eleinte napsütéses, később felhős, esős napok várhatók. A nappali hőmérséklet 15 C fok körül fog mozogni. Október 8—12-ig felhős Időjárás várható i'utó esőkkel. A nappali hőmérséklet 15— 18 C fok, az éjjel: hőmérséklet 5—8 fok lesz. Október 13—21-ig felhős időre, reggeli ködre számíthatunk. A nappali hőmérséklet 12—15 C fok. az éjszakai mintegy 5 C fok lesz. Október 22-től a hónap végéig ismét felhős, sőt borús és esős lesz az idő. a hőmérséklet nappal 8—10 C fok, éjjel 2—5 C fok lesz. P. F. Bratislavában e napokban megnyílt hazánk egyik legkorszerűbb Bútoráruháza. A háromemeletes áruház egyes helyiségeiben nemcsak bútor, hanem minden kiegészítő berendezés is megtalálható, úgy hogy modern célszerű lakás benyomását kelti. ČTK felvétele iZJJJ szó Megjutalmazták a legjobb sajtóterjesztőket Szeptember 18-án rendezte meg a tornaijai járási pártbizottság a sajtó napját. Ez alkalombői a járás egész területéről összejöttek a sajtóterjesztők és a pártalapszervezetek elnökei. A gyűlésen jelen voltak a posta képviselői is, hogy értékeljék az eddig elért eredményeket. Az ünnepi megnyitó beszéd után a sajtóterjesztés terén kitűnt elvtársakat jutalomban részesítették. A sajtóterjesztésben a legjobb eredményt az ardói falusi pártszervezet érte el, s ezzel megszerezte a JPB vándorzászlaját. A második helyre a zséri. a harmadik helyre a hubői, a negyedik helyre pedig a visnyói pártszervezet került. A CSSZBSZ járási konferenciája Nagykaposon Á Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség nagykaposi szervezete szeptember 19-én járási konferenciát rendezett. A beszámoló az időszerű események ismertetése után a múlt év során megtartott előadásokat értékelte. amelyeken több mint 3912 CSSZBSZ-tag vett részt. Az előadások a szovjet emberek életéről, a kulturális színvonal óriási fejlődéséről, a kolhozokról és a műbolygók sikeres kilövéséről szóltak. Ezzel az előadások nagyban hozzájárultak dolgozóink neveléséhez. A konferencián a vita során 15 tag szólalt fel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójának tiszteletére járásunk CSSZBSZ szervezetei értékes kollektív és egyéni kötelezettségvállalásokat tettek. Magyar Zoltán, Nagykapos Példás dolgozó Puckajer József, a RumanovóI Állami Gazdaságban már több év óta 230—240 hízósertést gondoz. Átlagkeresete 2100 korona, de gyakran kap még prémiumot is. Munkájával nagyon elégedettek a gazdasági részleg vezetői, s különösen Ürge Imre zootechnikus, aki így vélekedik róla: — Munkahelyén mindig nagy a tisztaság és rend, tervét állandóan túlteljesíti. Belányi János, Egeg A postahivatalok közül a hosszúszói lett az első, amely ugyancsak vándorzászíot kapott kitüntetésül. Az egyéni pártsajtóterjesztök legjobbjai könyvjutalmat kaptak. Az aktíva résztvevői egyhangúlag kötelezettséget vállaltak, hogy a sajtóterjesztés terén még jobb munkát fognak kifejteni, mivel el akarják érni, hogy a Banská Bystrica-i kerületben a tornaijai járás legyen az első a sajtóterjesztésben. Fazekas Pál, Tornaija Míg bedvez az időjárás A királyrévi szövetkezetben is megkezdték a cukorrépa szedését. A cukorrépát már rendeltetési helyére szállítják. Ez idén jó terméssel számolnak, hektáronként több mint 350 mázsa cukorrépájuk lesz. A szövetkezetesek szorgalmasan végzik az őszi betakarítási munkálatokat, hogy minél előbb befejezhessék a vetést. Nagy igyekezetet látunk a tagság körében. Ez szükséges is, mivel az időjárás kedvezőtlenre fordulhat. Bakó János, Királyrév Idejében vetnek, hogy jobb legyen a termés A nagyudvamoki szövetkezetben a nagy szárazság ellenére is sikeresen halad ki őszi kalászosok vetése. A szövetkezetesek" ugyancsak igyekeznek, hogy a vetést október első felében befejezzék. Megkezdték a cukorrépaszedést is. Hektáronként előreláthatólag 400 mázsás termésük lesz. Jól sikerült a kukoricájuk. 70 mázsa csöveskukoricára számítanák hektáronként. Jól halad a silózás is. Eddig 36 vagon silótakarmányt készítettek. Lesilózzák a cukorrépakarajt is. A földeken teljes ütemben halad a munka. Hordják a trágyát, s mindjárt be is szántják. Jövőre jobb termésre számithatnak. A szövetkezet egyébként ez idén is jól gazdálkodott. Ennek bizonyítéka az a rádió, amit a járási nemzeti bizottságtól kaptak jó munkájukért. A tagság megvitatta a prerovi felhívást Kötelezettséget vállaltak, hogy jövőre jelentősen megszaporítják a sertésállományt. Hektáronként 150 kg sertéshúst akarnak beadni. Patasi István, Dunaszerdahely Akik a földben „aranyat találtak Az ősz, ez az évről évre visszatérd mogorva piktor a hegyeken már szétkente fáradt pasztelljeit. Ecsetje nyomán hamvasabbá vált az őszibarack, a réteken pedig harmat helyett ezüstös dér csillog reggelenként. A mezsgyéken az egyre ritkuló sárga lombsátor közül kibukkan a piros csipkebogyó. Bár az idi még néha nyarat játszik, de a villany piacra, amikor van kereslet és amikor jó ára van. Ennek pedig az a legfőbb követelménye, hogy az időjárástól függően minél korábban megtörténjék a kiültetés és a palántázás. A növényápolás és a szakszerű, rendszeres öntözés már természetes velejárója a kertészkedésnek. A korai káposztát például már áprilisban kipalántázták és május végén már drótokon ott van az ősz csalhatatlan je- 50 ezer koronát kaptak másfél hektárte, a búcsúzó fecskék serege. Október elején járnak már, s a mezőgazdaság egyes ágazataiban — nyugodtan állíthatjuk — vége van a gazdáról. Ezen az első sikeren felbuzdulva még nagyobb szorgalommal kutattak a földben rejlő többi kincs után. És nem csalódtak számításukban'. sági évnek. A termést már betakarítot- Az 5 hektár pikírozott paprika 150 ezer ták, a föld pedig várja örök sorsát, a szántást és a pihenést. így van ez a szőgyéni szövetkezet kertészetében is. A lányok vidám nötázása már nem zavarja a csendet, a szellő már nem lengeti a harminc tarka kendőt. Csak a csősz jár oda komondorával. A kertészet területe 20 hektár. A csoportvezetők már több ízben váltakoztak, de hiába keresték a földben a kincset. Pedig benne volt, csak nem tudták megtalálni. Ebben az évben 308 ezer korona jövedelmet terveztek a kertészetbőt. Ez pedig nem kevés, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a töhb mint 3000 hektáros szövetkezet jövedelme átlaghektáronként alig éri el a 3000 koronát. De Csák Boldizsár és Zelenal Ignác csoportvezetők vállalták, hogy minden hektáron „kibányásznak" a földből 15 ezer koronát. Senki sem hitt nekik, hiszen nyolc év alatt még senkinek sem sikerült. Ebben az évben aztán végre sikerült. A csoportvezetők elárulták, minek köszönhetik azt, hogy eddig már 400 ezer koronát hozott a kertészet és még 50 ezerre számítanak. Az a legfontosabb — magyarázzák hogy minden termény korán kerüljön a koronát hozott a házhoz. Érdemes azt is megemlíteni, hogy az összes árut l. osztályú minőségben vette át a begyűjtő üzem. A paradicsom kilójáért kezdetben 6 koronát fizettek. Amikor egyes kertészetekben még csak virágzott a paprika, a szőgyéniek már szállították a piacra. Helyben is létesítettek zöldségárudát, ami nagyon helyes elgondolásnak bizonyult, mert ellátta a lakosságot elsőrendű friss áruval, másrészt pedig ez is 60 ezer koronával járult hozzá a jövedelemhez. A céljuk teljes egészében bevált: a belterjes gazdálkodásra törekedtek. Arra. hogy a földterület bővítése nélkül a hektárhozamokat növeljék és a végzett munka minőségének javításával 20 hektárról nagyobb jövedelmet érjenek el, mint három évvel ezelőtt harmincról. Szép eredmény ez, s jogosan örülnek neki a kertészeti csoport dolqozói. De még örvendetesebb az. hogy a kertészetben főleg fiatalok dolgoztak. Megszerették a földet, a sokrétű, érdekes munkát. Ragaszkodásuk a szövetkezethez még sokkal nagyobb tenne, ha a kulturális alap eszközei valóban kulturális cél"kat szolgálnának, s ennek hatását közvetlenül éreznék a szövetkezeiben dolgozó fiatalok. Megérdemelnék, mert ami'-or a legjobb munkások után kérdezősktd'em, a csoportvezető nem tudta megmondani, ki a legszorgalmasabb munkás a kertészetben. Mindannyian tudásuk és szorgalmuk legjavát adják a munkába. Sámson Ilona, Franyo Anna, Mánya Teréz, Ivanics Rózsa, vagy bármelyiket is veszszük, példás szövetkezeti dolgozik, munkájuk nyomán született ez a nagyszerű eredmény. Amikor ez év elején kidolgozták a termelési tervet, akkor a vezetőség jóváhagyta — s ez az alapszabályzaital sem ellenkezik —, hogy ä terven felül elért jövedelem 50 százalékát a kertészeti csoport kapja prémiumként. Az pedig kitesz majd 70 ezer koronát. Vagy talán azért ígérték meg, mert az előző évi tapasztalatok alapján arra gondoltak, hogy a kertészeti csoport úgy sem éri el a tervezett jövedelmet? Ez nagyon helytelen lenne és nézetünk szerint is jogosan megilleti a csoportot az említeit prémium, ami nagyban hozzájárulna a csoport dolgozói munkakedvének további növeléséhez. A lányok búcsúznak a kertészettől, amelynek minden rögét a magukénak vallják. Fájó szívvel nézik, ahogy az ősz torz vigyorral deret lop reggelre a káposzta levelére. De szépet is találjak benne, hiszen nekik szeptember hozta meg a májüsi szorgalom eredményét. A jól végzett munka tudatában és a megérdemelt prémium reményében míg egyszer meglengetik tarka kendőiket a kertészet letarolt földje felé, melyben aranyat találtak: a viszontlátásra februárban! TAMÁS VINCE, Szőgyén ÜJ SZŐ 5 * 195 9- Október 2.