Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-15 / 256. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJS SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. szeptember 15. kedd 50 fillér XI. évfolyam, 256. szám Ny, Sz. Hruscsov ejvfárs elutazott az USÁ-ba Ny Sz. Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke ma a reggeli órákban a moszkvai repülőtérről az Amerikai Egyesült Álla­mokba repült, ahová Wight Eisenhower, az USA elnöke hívta meg. Ez lesz az első eset, hogy a Szovjetunió, a szocialista nagyhatalom legfőbb képviselője az USA földjére lép s amint már ma nyilvánvaló, az USA el­nökével és más jelentős amerikai tényezőkkel sorra kerülő találkozói alkalmával rendkívül fontos tárgyalásokat folytat majd, amelyek nem­csak az amerikai-szovjet kapcsolatok lényeges megjavulásához, hanem a világfeszültség enyhüléséhez is hozzájárulhatnak. Ezért ma az egész világ közvéleményének figyelme a háború utáni évek eme legfontosabb látogatására irányul. A l\ UiY ÜT Ma délután, időszámításunk szerint 16 óra 30 perckor a washingtoni katonai repülőtéren leszáll egy TU­114 típusú repülőgép, amelyen hiva­talos látogatásra az Amerikai Egye­sült Államokba érkezik Ny. Sz. Hrus­csov elvtárs, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke és kísérete. Ez a látogatás, amelyet nem sokkal utána D'. Eisenhower amerikai elnök szovjetunióbeli útja követ, előjele egy új időszak kezdetének a szovjet­amerikai kapcsolatok, valamint a nemzetközi helyzet fejlődésében. Azért jelenthetjük ezt ki, mivel a szocialista és a kapitalista tábor két legnagyobb hatalma közötti kapcso­latok rendkívüli módon befolyásolják az egész világ sorsát. A nemzetközi helyzet jelenleg olyan fejlődési fo­kot ért el, hogy végre már rá lehet lépni a hidegháború fokozatos likvi­dálása, a nemzetközi kapcsolatok fo­lyamatos normalizálása, a békés egy­más mellett élés törvényeinek leszö­gezése és a szocializmus, valamint a kapitalizmus közötti békés versen­gés megteremtése irányában a konk­rét gyakorlati lépések útjára. A helyzet erre megért, ezt klasz­szikus módon kifejezésre juttatta Ny. Sz. Hruscsov elvtárs amerikai útja előestéjén az eddig legnagyobb, leg­nehezebb és technológiailag legtöké­letesebb szovjet űrrakéta kilövése a világmindenségbe, az a tény, hogy ez a rakéta az emberiség történeté­ben első ízben ért el egy másik égi­testet, földünk bolygóját, a Holdat... E rendkívül bonyoiult feladat meg­oldása bizonyítja az emberiség ma­gas fejlettségi fokát és annak szük­ségét, hogy végre-valahára hozzá kell látni a nemzetközi együttmű­ködés rendes kerékvágásban való fejlesztéséhez. Az emberiség többsége kétségtele­nül szükségesnek és logikusnak tartja a nemzetközi kapcsolatok ked­vező fejlődését. Ezért támaszkod­hatott az elmúlt években a szocia­lista országok és elsősorban a veze­tő szocialista nagyhatalom, a Szov­jetunió békés külpolitikája az összes világrészen élő emberek százmilliói­nak szilárd támogatására. Ennek el­lenére az ilyen politika érvényre jut­tatása, a nemzetközi együttműködés elveinek és törvényeinek elismerése és alkalmazása a múltban sem jelen­tett és ma sem jelent könnyű fel­adatot. A kapitalizmus szélsőséges erői a szocialista országok békepoli­tikájával szemben avult, merev és igen veszélyes koncepcióval léptek fel — a hidegháború és az erőpoli­tika koncepciójával. Már ezek az el­nevezések is arról tanúskodnak, mi­lyen felette veszélyes ez a politika, amelynek atyja John Foster Dulles volt. A^apitaiizmus szélsőséges erői érvényesítik azt a politikát, amely a háború szakadékának szélére so­dorhatja az egész emberiséget. Ezt a politikát csődre ítélte a gaz­dasági és a hatalmi erőviszonyok objektív fejlődése; már néhány éve világos, ho.qy előbb vagy utóbb más politikának kell érvényre jutnia az országok közötti kapcsolatokban. Mi­vel csődbe jutott ez a kapitalizmus által sokáig alkalmazott módszer, amelynek lényege a vitás kérdések erőszakos „megoldása", nem marad más hátra, mint elfoqadni a szocia­lizmus módszerét, vagyis a vitás kérdések tárgyalások útján való bé­kés megoldásának módszerét. A je­lenlegi időszakban kicsúcsosodik az a küzdelem, amelynek célja, hogy a tárgyalás legyen a vitás kérdések megoldásának egyedüli módja, hogy a kapitalizmus és a szocializmus kö­zötti ellentéteket ne háború útján, hanem a gazdaság és a kultúra sza­kaszán folytatott békés versengés útján oldják meg. Ebben a harcban már számos nagy sikert értünk el. A Kommunyiszt című szovjet folyó­irat rámutat arra, hogy ezt a követ­kező tények tették lehetővé: „Államunk és az egész szocialista tábor erejét, a gazdaságban elért nagyszerű sikereket és a még ra­gyogóbb távlatokat az egész világ elismeri. Ez a fő oka annak, hogy lépésről lépésre háttérbe szorulnak a hidegháború erői." A helyzet elemzése igazolja azon szavak igazát, hogy korunkban a háborúk már nem elkerülhetetlenek, meg tudjuk akadályozni kirobbantá­sukat. Erre törekednek évek óta a békét védő erők, ezt teszik napról napra. Ebben a vonatkozásban is rendkívül fontos szerep hárul a Szovjetunió külpolitikai kezdeménye­zéseire. A szovjet kormány számos külpolitikai akciót kezdeményezett, amelyek a világ közvéleményét moz­gósítják, hogy küzdjön a nemzet­közi feszültség enyhítéséért és a hi­degháború beszüntetéséért. Ezen akciók sikeréhez nem csekély mértékben hozzájárult a szocialista tábor többi országa is, s közöttük ki­magasló módon Csehszlovákia is. Köz­társaságunk kormánya különösen a közép-európai feszültség csökkenté­sére, a német kérdés békés megoldá­sára törekszik, hogy az összhangba kerüljön egész földrészünk érdekeivel és biztonságával. Küldöttségeink szá­mos nemzetközi szervezetben határo­zottan és erélyesen szállnak síkra a tárgyalások útja mellett. Hazánk te­kintélye ennek következtében rend­kívül nagymértékben megnőtt, és ál­talában elismerik a béke gondolatának győzelme érdekében kifejtett mun­kásságunkat és érdemeinket. A Szovjetunió és az USA közötti rendkívül szükséges közvetlen tár­gyalások megvalósítása a háború el­leni világméretű harc új, nagyszerű győzelmét jelenti. Lehetővé válik ugyanis az, hogy a békeharc során fokozatosan és szilárdabb alapokon felújítsuk a kölcsönös bizalmat s az egyes kérdésekkel kapcsolatban baráti szerződéseket kössünk. A szovjeté amerikai tárgyalások nagymértékben hozzájárulhatnak az ilyen irányú 'fejlődéshez, habár továbbra is szá­molnunk kell a háborúra törő egyes nyugati erőkkel, azzal, hogy rendít­hetetlenül kell törekednünk végső célunk — a szilárdabb béke megte­remtésére. Hruscsov elvtárs egyik beszédében kijelentette, hogy a szovjet nép és kormánya legőszintébb kívánsága mi­nél gyorsabban fordulatot elérni a nemzetközi kapcsolatokban, hogy a hidegháborút és a kölcsönös bizal­matlanságot felváltsa a tartós béke, a politikai, gazdasági, kulturális és más baráti kapcsolatok széleskörű fejlesztése az összes államok és nem­zetek között. Ezzel a célkitűzéssel utazik a sz<?v­jet kormányfő az Egyesült Államokba és az egész világ népei őszintén sok sikert kívánnak neki. Mi Csehszlová­kiában ugyancsak szívünk teljéből kívánjuk, hogy ez a nagy esemény az egész emberiség számára igazán gyü- j mölcsöző legyen. Köztársaságunk elnöke meglátogatta a brnói nagyvásárt Hétfőn, szeptember 14-én Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első tit­kára, köztársaságunk elnöke Rudolf Barák, Jaromír Dolanský és Jirí Hend­rych, a CSKP KB politikai irodájának tagjai, valamint Oldfich Cerník és Bruno Köhler, a CSKP KB titkárai kí­séretében megtekintette a brnói első nemzetközi nagyvásárt. A becses ven­dégeket František Krajčír külkeres­kedelmi miniszter és Jaroslav Pisaŕík, a nagyvásár központi igazgatója fo­gadták és kisérték a vásártéren. A vendégek megtekintették a szovjet, a kínai, a magyar, a bolgár, a román és a lengyel pavilont, az NDK csar­nokát, a Z pavilont és a szabad tér­ségen kiállított gépeket. Zachar Kosíf és Vlasák pilóták bemutatták a leg­újabb csehszlovák gyártmányú repü­lőgépeket. A szovjet pavilonban Novotný elv­társat és kíséretét Nyikolaj Szemjo­novics Ivanov, a pavilon igazgatója fogadta. A köztársasági elnök szívé­lyesen elbeszélgetett Ny. Sz. Ivanov­val, valamint Sztyepanov és Kitajin elvtársakkal, akik az egyes gépeket mutatták be. A szovjet pavilon ven­dégkönyvébe Antonín Novotný elvtárs a következőket írta: „Gratulálok a szovjet népnek a munkások, tudósok és technikusok gyönyörű sikeréhez, a Holdat elérő rakéta kibocsátásához. Ez a szovjet nép békeharcának további sikere. Kö­szönjük." A bejegyzést a küldöttség többi tagjai is aláírták. A kínai pavilon megtekintése után a köztársasági elnök az emberek sűrű tapsoló, integető sorfala között a kiállított vasúti kocsik felé vette út­ját. A kísérők a csehszlovák gyártmá­nyú Diesel elektromotorokat mutat­ták be a kedves vendégeknek. A köz­társaság elnöke érdeklődött a CKD tolatómozdony teljesítménye iránt. E korszerű gép sorozatgyártását már megkezdték. Néhány belőle már a brnói állomáson üzemben is van. A Z pavilon főbejáratán állandóan özönlő tömeg pontosan déli 12 órakor lelkes tapssal üdvözölte a pavilon becses vendégét. A köztársasági elnö­köt az itt kiállító vállalatok képvise­lői és a pavilon vezetői fogadták. A zsúfolt pavilon látogatói ott szo­ronganak Novotný elvtárs körül, úgy­hogy a távolabb állók csak a taps to­vábbterjedése irányából következtet­hetnek arra, hol jár most a becses vendég. A köztársasági elnök meg­megáll az egyes kiállítási tárgyaknál. Az egyik svájci cég megmunkáló gé­pénél érdeklődik a szerkezet műkö­dése iránt. Kezet szorít a gépet be­mutató szakemberekkel, akik megle­petten és megilletődötten veszik tu­domásul, kivel szorítottak kezet. A nagyvásárnak köztársaságunk minden részéből érkezett látogatói lelkesen és szeretettel köszöntik No­votný elvtársat és a CSKP KB politi­kai irodájának tagjait. E véletlen ta­lálkozásukkor is spontán módon jut­tatják kifejezésre népünknek a párt, a CSKP iránti szeretetét és odaadását. A. Novotný elvtárs üdvözlő távirata Ny. Sz. Hruscsov elvtársnak NY. SZ. HRUSCSOV elvtársnak, az SZKP KB első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. Moszkva. Drága Nyikita Szergejevics! Csehszlovákia egész népe szíve mélyéből örvend a szovjet tudomány világ­történelmi jelentőségű sikerének - a kozmikus rakéta Holdra érkezésének. Ez a gyönyörű győzelem az emberiség előtt a világürkutatás új, már gya­korlatilag is teljesen járható útjait nyitja meg. Ismét bebizonyosodott, hogy a szovjet társadalom és fejlett kommunista országépítése ma olyan techni­kával és az energia olyan forrásaival rendelkezik, amelyeknek nincs párja az emberiség történelmében. Ma Csehszlovákiában országszerte hallható: a szocializmus világa ismét bebizonyította a kapitalizmus fölötti óriási fö­lényét. A béke érdekében az Amerikái Egyesült Államokba utazását az ügyünk igazságos voltába vetett biztonság ugyanazon érzésével és ugyanolyan meg­győződéssel kísérjük. Tisztelt Elvtárs, arra kérjük Önt, tolmácsolja a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak, a szovjet tudósoknak és a Szovjetunió valamennyi dolgozójának a CSKP Központi Bizottsága, i Csehszlovák Köztársaság kormánya és Csehszlovákia egész népe szívből jövö testvéri üdvözleteit. ANTONÍN NOVOTNÝ, a CSKP KB első titkára, a Csehszlovák Köztársaság elnöke A szovjet tudomány és technika történelmi jelentőségű sikere a világűr meghódításában A szovjet űrrakéta a Holdon Moszkva (TASZSZ) — Vasárnap, szeptember 13-án, időszámításunk szerint 22 óra 2 perckor 24 másod­perckor a második szovjet űrrakéta elérte a Hold felszínét. A történelem folyamán első ízben valósult meg űr­repülés a Földről más égitestre. Ezen jelentős ese­mény tiszteletére az űrrak éta a Hold felszínére zász­lócskákat vitt a Szovjetunió címerével és „Szovjet­unió 1959 szeptember" felirattal. Azon célból, hogy a zászlócskák az űrrakéta megérkezésekor épségben maradjanak, megfelelő szerelési intézkedések történtek. A tudományos mérés programja ezzel véget ért. Abban a pillanatban, amikor a műszereket tartalma­zó tartály a Hold felszínébe ütközött, megszűnt a tartályban levő rádióállomások működése. A Hold elérése a szovjet tudomány és technika ki­magasló sikere. Ezzel a világürkutatás terén új kor­szak nyílt. Az egész világ csodálattal adózik a szovjet tudománynak és jókívánságokkal halmozza el a Szovjetuniót Hruscsov elvtárs amerikai látogatása a szovjet tudományos siker fényében A világ közvéleménye, a tudományos és politikai körök már szom­bat óta feszülten figyelték a szovjet űrrakéta Hold felé tartó útját. Fokozódott az emberek izgalma, amikor bebizonyosodott, hogy a rakéta az előre kiszámított pályán halad és paraméterei igazolják, hogy eléri a Holdat. Tudósok, tudományos szervezetek, közéleti tényezők és egy­szerű emberek, a világ minden részéből jókívánságaikkal fordul­tak Moszkvához, rokonszenvüket, elismerésüket és örömüket fejezték ki az elért siker láttán. Amikor a moszkvai rádió bejelentette, hogy a ra­kéta elérte a Holdat és a kísérlet teljes egészében sikerült, a világ valamennyi rádióadója közölte a hírt. Több rádióleadóállotnás megsza­kította műsorát, hogy értesítse a közönséget a nagy történelmi jelentő­ségű eseményről: az emberiség történelmében az emberi munka érdemé­ből először érték el a legközelebbi égitestet, a Holdat. A szovjet emberek méltán büszkék a szovjet tudomány kimagasló sikerére Moszkva. — (ČTK) Az a hír, hogy a második szovjet űrrakéta szep­tember 14-én moszkvai időszámítás szerint O óra 2 perc 24 másodperc­kor elérte a Holdat, világszerte vil­lámgyorsan elterjedt. A szovjet dol­gozók nagy örömmel értesültek a hírről. Milliók lélegzetfojtva hallgat­ták a moszkvai rádiót, mely közölte a világgal, hogy a szovjet űrrakéta szerencsésen elérte a Holdat. A szovjet emberek mély megillető­déssel nyilatkoznak a szovjet tudo­mány es ffechnika győzelméről. — Csak a szabad és boldog munka képes ilyen csodákra, olyasminek megvalósítására, amit évezredek óta képzeletnek tartottak -, jelentette ki Pecsimov erdőmérnök. Figyelemre méltó, hogy a rakéta éppen Hrus­csov elvtárs amerikai látogatásának küszöbén tette meg útját. Tudják meg és lássák a világ népei, hogy a szovjet nép békere törekszik, hogy az emberiség, a világ népei felvi­rágzása és boldogsága nevében hó­dítja meg a világűrt. M. Barabasov, a Hold és a boly­gók fizikai viszonyait tanulmányozó bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a világ tudósainak szoros együttmű­ködésben grandiózus feladatokat kell megoldaniuk. J. Mamedaljev, az Azerbajdzsáni Tudományos Akadémia elnöke kije­lentette: „A szovjet emberek méltán büszkék a szovjet tudomány kiváló sikerére, amely új, rendkívül fontos korszakot jelent a világűr titkainak kifürkészesében és meghódításában. Jellemző, hogy éppen a Szovjetunió aratta ezt a győzelmet, az az or­szág, amely szilárdan megőrzi első­ségét a világűrkutatásban és a bolygóközi repülőutak előkészítésé­ben. Kozlov kisinyovi esztergályos hang­súlyozta: „Hazánk rendelkezik világ­viszonylatban a legerősebb rakéták­kal. Törekvésünk: a népek békéjének megszilárdítása. Büszkék vagyunk hazánkra és úgy érezzük: a hold­rakéta megszerkesztésében és fel­bocsátásában mindnyájunk munkájá­nak része van. Brigyko, híres donyeci bányász, a szocialista munka kétszeres hőse így nyilatkozott a szovjet világürrakéta felbocsátásáról: Sok idegen ország­ban jártam és meggyőződtem, hogy az egyszerű emberek hőn vágynak a békés életre. A szovjet zászlót a Holdra vivő rakéta útja és Hruscsov elvtárs amerikai útja legyen új lépés a béke útján." A második szovjet űrrakéta az emberiség békéje nevében röppent fel Vazgen Gázárján esztergályos, a jereváni villanygépgyár kommunista munkabrigádjának vezetője kijelen­tette, hogy a szovjet tudomány és technika kiváló győzelme különösen azért jelentős, mert Hruscsov elvtárs amerikai útjának küszöbén érték el. Az új szovjet rakéta a szerencse vezércsillagaként kíséri a szovjet mi­niszterelnököt jó szándékú útján. Meggyőződésünk, hogy a kommunista párt és a szovjet kormány állandó béketörekvését siker fogja koronázni. „A Szovjetunió a béke védőpajzsa. Tudják meg a népek, hogy egy a cé­lunk: a béke megőrzése. A béke és a néD boldogsága nevében röppent magasba a második űrrakéta." E sza­vakkal fejezte ki a szovjet kolhoz­parasztok örömét Csehovszkij, a (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom