Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-10 / 251. szám, csütörtök
A népi egyetemek új feladatai Kultúrforradalmunk a nevelőmunka terén is egyre nagyobb követelményeket támaszt a dolgozók rendszeres önképzésének és művelődésének új szocialista formában való biztosítása iránt. A Csehszlovák Tudományos és Politikai Ismereteket Terjesztő Társaság, melynek kitűzött céljai közé tartozik e feladatok nagy részének megoldása, rendszeres nevelő tevékenységének alapjául kiépítette a népi egyetemek hálózatát. A népi egyetemek 1957. év februárjában alakultak meg Bratislavában, majd ugyanazon év végén Szlovákia többi kerületében is működésbe léptek. Az elmúlt két év alatt leküzdötték a kezdet nehézségeit és a Tudományos és Politikai Ismereteket Terjesztő Társaság kerületi szervezetei mellett működő népi egyetemi tanácsok, a nemzeti bizottságok művelődési osztályai és az iskolaügyekkel foglalkozó központi szervek támogatásával figyelemreméltó eredményeket értek el. Mivel e népi egyetemek szervezetéből maga az élet, a szocialista gyakorlat fakasztott újabb művelődési formákat, melyek a dolgozók egyre szélesebb érdeklődési köreit felölelni alkalmasnak látszanak, rövid cikk keretében ezen új formák hatáskörét és lehetőségeit ismertetjük. E 1 Msősorban arra a kérdésre kell válaszolnunk, miért szükséges a dolgozók nevelésének újabb formáit életrehívni, amikor az eddigi népi egyetemek és politechnikumok működése a szomszédos népi demokráciák, sőt a Szovjetunió ismeretterjesztő szervezeteinek érdeklődését és elismerését is felkeltették? A válasz egyszerű: a tudomány, a technika és a kultúra rohamos fejlődése naponta nagy léptekkel túlhaladja azokat az ismereteket, melyeket iskoláink ez időben közvetítenek. Dolgozóinknak — nemzetgazdaságunk. államszervezetünk, társadalmi életünk bármely szakaszán is működjenek - ha a fejlődéssel lépést akarnak tartani, ezzel a hiányossággal mint ténnyel számolnunk kell. É hiányosságok leküzdésére szolgál majd a rendszeres iskolán kívüli művelődés új hálózata. A lépcsőzetesen felépített különböző tanfolyamok rendszere a szocialista kultúra fejlődését segíti majd elő, a dolgozók haladó és harmonikus gondolatvilágát gazdagítja, termelőés alkotómunkáját új szakismeretek elsajátításával eredményesebbé teszi. Másodsorban hangsúlyozni kell, hogy a tervbe vett új művelődési rendszer csakis az előadók és hallgatók önkéntes részvételén alapulhat, és csakis társadalmi (tehát nem állami) szervezet irányítása alatt állhat. Az önkéntesség elve azért döntő, mert kötelező iskoláztatásról ebben a tekintetben szó sem lehet. A kommunizmus építésének küszöbén álló társadalmunkban a munkaidő fokozatos lerövidítésével, a széles tömegek általános műveltségének emelkedésével, az emberek tudásszomja és érdeklődési köre is nőni fog. Az érdeklődési körök sokrétűségét nem lehet bürokratikus eszközökkel korlátozni és nem lehet egységes tananyagot előírni a helyi viszonyok és szükségletek tekintetbe vétele nélkül. Ilyen és hasonló hibák már csírájában akadályoznák az új művelődési rendszer egészséges fejlődését. A hallgatók elvesztenék érdeklődésüket, ha tölcsérrel akarnák a fejükbe tölteni azt, ami nem érdekli őket és az előadók az ismeretterjesztés magas ideológiai és szakmai színvonaláról az eszmeietlen, rutinírozott, száraz reprodukció szintjére süllyednének. A művelődési formák sokrétű skálájából tehát azt a lehetőséget és tartalmat kel! kiválasztani, amely a helyi viszonyoknak a hallgatósáq érdeklődési körének, a szocialista építés feladatainak I és nem utolsó sorban a rendelkezésre álló előadói kar színvonalának megfelel. Ilyen szempontból vessünk most néhány pillantást az új művelődési rendszer egyes részeire. A rendszer négy csoportból áll: 1. helyi jellegű akadémiák; 2. népi akadémiák; 3. népi egyetemek; 4. főiskolai tanfolyamok. A helyi jellegű akadémiák Ebbe a csoportba tartoznak elsősorban a falusi akadémiák, melyek a falusi dolgozóknak alkalmat adnak arra, hogy a mezőgazdasági termelés, a tervgazdálkodás és gazdaságtan tudományos alapjairól, valamint a természettudomány, a társadalomtudomány, művészet és kultúra kérdéseinek köréből ismereteket szerezzenek. A falusi akadémiák igyekezete arra irányul majd, hogy érdeklődést keltsenek a tudomány, a technikai fejlődés és a művészet iránt és hogy a falusi dolgozók gondolkodásmódját a tudományos világnézet és a kollektív élet szellemében irányítsák A falusi akadémiák szervezete a szövetkezeti klubokra és a helyi nemzeti bizottság népművelődési osztályára támaszkodik. Ide tartoznak továbbá az üzemi akadémiák, melyek az egyes üzemek dolgozóinak alkalmat nyújtanak arra, hogy általános műveltségüket kiegészítsék, elsajátítsák a tudományos világnézetet és ugyanakkor választ adnak a nemzetközi és belpolitikai helyzet legfontosabb kérdéseire, tájékoztatnak a hazai és külföldi technikai fejlődésről, a nevelés problémáiról stb. Az üzemi akadémiák szervezete az üzemi klubokra, illetve az üzemek és lakótelepek népművelődési berendezéseire támaszkodnak. Üzemi politechnikumok olyan nagyobb ipari üzemekben létesülhetnek, ahol lehetőség van arra, hogy hosszabb ideig tartó előadássorozatokban áttekintést nyújtsanak az üzemi dolgozóknak a termelés tudományos és technikai kérdéseiről, az üzemben felhasznált nyersanyagokról, a termelés technológiájáról és fejlesztésének lehetőségeiről, a termelés gazdasági kérdéseiről stb. Ez a művelődési forma az üzemi klubokra és a szakszervezet üzemi bizottságára támaszkodik. E csoportba tartoznak végül a szülői akadémiák, melyek már sok helyen eredményesen működnek. Az egyes iskolákra vagy a helyi nemzeti bizottságok népművelődési osztályaira támaszkodva, értékes felvilágosításokkal szolgálnak a szülőknek a gyermeknevelés terén. Választ adnak a szülőknek egészségügyi és jogi kérdésekre is, amennyiben azok a nevelés problémáival függnek öszsze, és a szülők érdeklődését a világnézeti kérdésekre irányítják. • A népi akadémiák A népi akadémiák az egyes járási székhelyeken és nagyobb ipari központokban idővel a dolgozók rendszeres továbbképzésének legfontosabb eszközei lesznek. Céljuk elsősorban abban áll, a dolgozóknak minden alkalmat megadjanak arra, hogy szocialista társadalmi életünk aktuális problémáit, a tudomány, a technika, filozófia, jog és erkölcs kérdéseit marxi-lenini szemszögből értékeljék, hogy népeink történelmét megismerjék és a nemzetközi békeharc, a szocialista béketábor gazdasági és politikai megszilárdításának útjait megértsék. A népi akadémiák tananyagának megválasztásánál és előadásánál általában a középiskolai színvonal betartására ügyelnek. A tananyag széleskörű lehetőséget nyújt arra, hogy a helyi szükségleteknek és érdeklődésnek megfelelően külön nemzetgazdasági, természettudományi vagy más tanfolyamok induljanak, amelyeken a felvetett problémákat néhány hétig vagy hónapig (főleg a téli hónapokban) tartó előadássorozatban több oldalról és kimerítően lehet majd megviláqítani. Ilyen rendezvények természetesen színvonalas, szakszerű és ideológiai szempontból jól megalapozott előadásokat feltételeznek és szervezetileg a járási nemzeti bizottságokra, a járási művelődési otthonra, illetve nagyobb üzemek klubjaira támaszkodnak. E csoporton belül különleges tanfolyamok is létesülhetnek. Elsősorban népi politechnikumok, melyek olyan járási és kerületi székhelyeken, illetve olyan ipari központban működhetnek, ahol magasabbfokú ipariskola vagy technikai főiskola van, és ahol ezek tanári karára és £ helyi nagyobb ipari üzem, valamint a szakszervezet segítségére lehet támaszkodni. A népi politechnikum szélesebbkörű szakismeretekkel szolgálhat a dolgozóknak a technika és ekonómia, a tervgazdálkodás és üzemvezetés köréből. Az amatőrök érdeklődésének kielégítésén kívül, a tanfolyamok segíthetnek a dolgozóknak A természettudományok zsebkönyve ••••»*********** ******* ****** ******** ** ***** * *** *** * ***** ** **** ** * ***** * ********** ************************ *************** Török Elemér: Zümmögő tájon A tárt ölű sík mezőn, hol meg-meglegyintve szívemet, hörpintve búzaillatot mely derűs, mint a nyári ég. bolyongtam, csöndben, egyedül, Míg a vágy tüzel, menni kell a zümmögő táj bíztatott, és tenni kell, mert mennyi még a munka, míg felvirrad a Jöjj, gyönyörű csodareggel, diadalmas csodareggel, nap csókolta piros arccal, hol közös nagy akarattal áldott álmunk megváltója lép a fényre minden ember. sugarasan, mint a hajnal. Tóth Gyula: TSa^y építkezések idején Malteros volt a ruhánk, Száll az emlék, elvisz újra, Csorgott rólunk a verejték, Dimbes-dombos szép vidékre, Csákány pengett, törött a kő, Ott, ahol mi együtt éltünk. Mintha még most is ott lennék. Ragyogott ránk az ég kékje. Építettünk nappal-éjjel, Embereknek lakóházat Építettünk, hogy a földön Ne tudják már mi a bánat. Külsőre igénytelen, kékfedelű könyv. Nem mond sokat a címe sem. Ahogy belelapozunk, számok, ábrák és különféle kimutatások tódulnak szemünk elé. Első benyomásunk az, hogy szűkebb kör számára készült szakkönyvet lapozunk. Csak amikor jobban megnézzük, látjuk, hogy A természettudományok zsebkönyvével egy mindenki Gzámára nélkülözhetetlen lexikont tartunk a kezünkben. Egy olyan lexikont, amely a természettudományok legszükségesebb és legújabb felfedezéseiről tájékoztatja az olvasót. A közel 800 oldalas 450 ábrával, 580 táblázattal, 32 fényképpel és 20 színes táblaképpel rendelkező könyv 12 önálló fejezetre oszlik. A fejezetek — A szám — Mértan — Idő — Mértékek — Fizika — Kémia — Világegyetem — Föld — Élet — Növény — Állat — Ember címszók alatt könnyen érthető, mindenki érdexlődését kielégítő módon — betekintést nyújtanak a matematika, a fizika, a kémia, a csillagászat, az általános földrajz, a biológia, a növénytan, az állattan, az ember anatómiája és élettana tudományába. A könyvben való eligazodást sok alcím és táblázat, valamint részletes betűrendes tárgymutató és a „legfontosabb alapfogalmak" lexikonszerű összeállítása könnyíti meg. így a kérdésekre minden olvasó gyorsan megtalálhatja a kielégítő feleletet. A természettudományok könyvében a közérdeklődésre számot tartó ismereteken kívül sok olyan érdekesség is található, mely sajátosnak mondható. A növénytani részben például sok sok máson kívül megtudjuk az egyes fák magasságának méreteit, élettartamukat, a növények rendszerezését, a csíraképességet, a különféle gyümölcsfák hozamát, a növénynemesítés és zöldségtermesztés mikéntjét, a szobanövények fajtáit és gondozását, megismerkedünk a kertészeti munkanaptárral e ha valakit érdekel, megtudhatja, hogy valamelyik növény magjából hány szem megy egy kilógrammra, milyen százalékú a csíraképessége, milyen az illető mag fajsúlya. Az állattani részben az állatvilág felosztásán, az állatvilág furcsaságain, az egyes állatok életkorán és más hasonlón kívül megtudjuk, mi-* lyen az egyes állatok bíró, látó és halló képessége, hogyan szaporodnak, mik hasznosításuk feltételei stb. stb. A kíváncsi állatrajongők a könyvből arra is választ kaphatnak, hogy a tyúk, a galamb, a tücsök, a lő vagy a többi állat hányat lélegzik percenként. Sok fontos tudnivalót tartalmaz A természettudományok zsebkönyvében az Ember című fejezet is. A fontosabb alapfogalmakon kívül részletes ismertetőt kapunk itt az ember törzsfejlődéséről, az emberi test méreteiről, felépítéséről és kémiai öszszetételéről, az idegrendszerről, az érzékszervekről, a mirigyekről és hatóanyagokról, a betegségek kórokozóiról, tüneteiről és gyógyításáról és sok más. mindenkit érdeklő tudnivalóról. Az ember című fejezetben megtaláljuk azt is, hogy az egyes korú és foglalkozású embereknek milyen a napi kalória-szükséglete, az egyes élelmiszerek mennyi kalóriát s milyen és mennyi vitamint tartalmaznak. Aki ezen a téren is a kevesek által ismert „érdekességek" után kutat, megtudhatja, mennyi mondjuk a haj összmennyisége egy szőke, barna, fekete, vagy vöröshajú embernél, mennyi a haj vagy a szakáll napi növekedése, általában hány hajszálunk hull ki naponta, mennyit növekedik a kéz vagy a lábujjon a köröm, mennyi sejt, idegvégződés, fájdalompont, vérsejtmirigy, nyomáspont, hideg- vagy meleg pont van az ember 1 négyzetcentiméternyi bőrén. Szóval mind-mind olyan tudnivalók, amelyek hasznosak is, érdekesek is. Sok-sok érdekességgel és közérdekű tudnivalóval ismertet tehát meg A természettudományok zsebkönyvének minden egyes fejezete. Az említetteken kívül különösen gazdag anyapot tartalmaz a Világmindenség és a Föld című fejezet, amelyekben már a mesterséges holdakról és a holdrakétákról is olvashatunk. E fejezetekben a legújabb mérések és kutatások alapján számolnak be a bolygók távolságáról és összetételéről, a Föld legnagyobb városairól, tavairól, folyóiról, alagútjairól, a működésben lévő vulkánokról, a legnagyobb hegycsúcsokról és még sok-sok másról. A természettudományok zsebkönyve így nemcsak hasznos, de nélkülözhetetlen kézikönyve lehet mindenkinek. A zsebkönyvet — németből fordították magyarra a budapesti Gondolat könyvkiadó gondozásában. Nem akarunk túlozni, de nyugodtan állítjuk, hogy rendkívül gazdag tartalma és könnyű kezelhetősége révén sok esetben nélkülözhetetlen. Felbecsülhetetlen szolgálatot tehet a politechnikai nevelés terén is. Népszerűségét és hasznosságát az is bizonyítja, hogy Németországban néhlr.y év alatt közel egymillió példányban került forgalomba. A budapesti Gondolat könyvkiadó jóvoltából hozzánk került példányok minden bizonnyal nálunk is hamar elfogynak és nagy segítői lesznek a természettudományok világában tájékozódni kívánó olvasóknak. Balázs Béla • •••••••••••• Kajlich Aurél, az idősebb képzőművészeti nemzedékhez tartozó festőművész bratislavai kiállításán készült F. Hideg két reprodukciója. A fentin a Sebesült partizán, alatta pedig az Öreg szlovák című festmény. ÜJ SZÖ 6 * 1959- szeptember 10. /