Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-29 / 270. szám, kedd

Ny. Sz. Hruscsov beszéde az amerikai televízióban JÖ ESTÉT, AMERIKAI BARÁTAIM! örülök, hogy hazautazásom előtt beszélhetek önökkel. Tetszettek gyö­nyörű városaik, kitűnő útjaik és fő­ként az őszinte és barátságos em­berek. Ne tekintsék szavaimat a vendég vendéglátói iránti szokásos udvariasságanak és tiszteletének. A Szovjetunióban járt emberek bi­zonyára - elmondták, milyen őszinte meleg érzéssel viseltetik önök iránt a szovjet nép, mennyire békében és barátságban óhajt élni önökkel. Most azzal a szilárd meggyőződéssel tá­vozom, hogy önök is hasonló érzel­meket táplálnák a szovjet emberek iránt. Ezt megmondom a szovjet embereknek. Nagyon kellemes beszélgetéseket folytattam Dwight Eisenhower el­nökkel. Megbeszéléseink során vala­mennyi érintett kérdésben a hely­zet értékelését, valamint országaink viszonya megjavításának fontosságát illetően .sok irányban közös megér­tésre jutottunk. Önök megértik, hogy nem könnyű dolog egyszerre leküzdeni mindazt, ami a hidegháború évei alatt fel­gyülemlett. Hány olyan beszéd hang­zott el, mely nem hoqy elősegítette volna viszonyunk javulását, hanem ellenkezőleg, elmérgesítette ezt. Ezért nem számíthatunk a helyzet gyors megváltozására. Államaink vi­szonyának megjavulása mindkét fél­től sok igyekezetet, türelmet és min­denekelőtt jóakaratot követel olyan feltételek megteremtésére, melyek elősegítenék azt. hogv a jelenlegi fe­szültség helyett rendes kapcsolatok alakuljanak ki, majd létrejöjjön ba­rátságunk az egész világbéke meg­szilárdulása érdekében. A Szovjetunió, melynek kormányát és népét képviselem, a népek közötti béke és barátsáq megszilárdításának érdekeit tartja szem előtt. Minden erőfeszítésünk a hidegháború fel­számolására és országaink viszonyá­nak javulására irányult és irányul. A legkisebb kételyünk sincs afe­lől, hogy az elnök úr is őszintén óhajtja országaink viszonyának javu­lását. Ogy látom, hogy az USA el­nöke nehezebb helyzetben van, mint én. Az Amerikai Egyesült Államok­ban szemmel láthatóan befolyása van még azoknak az érőknek, melyek akadályozzák országaink viszonyának javulását, a nemzetközi feszültség enyhülését. Ezt tekintetbe kell ven­ni Mégis azt hiszem, hogy a józan ész végül sugalmazni fogja a nem­zetközi problémák megoldásának he­lyes irányát. Az egyedüli helyes irány pedig a hidegháború felszá­molása, a világbéke megszilárdítása. De a nemzetközi feszültség fel­számolása nemcsak két állam igye­kezetétől függ. Minden államnak er­re kell igyekeznie és törekednie. Amíg a két legerősebb nagyhata­lom között nincs meg az egyetértés, a világ nem érezheti magát bizton­ságban és nyuqalomban. Képzeljék el, két szomszéd él egy­más mellett. Eqviküknek sem tetszik a másik házirendje és életmódja. Ezért kerítést vontak egymás között és családjaikkal együtt éjjel-nappal szidalmazzák eqvmást. Jó-e az ilyen szomszédok élete? Mindenki azt mondja, hoqy rossz. Előbb, vaqy utóbb viszály törhet ki köztük. A rossz szomszédoknak ugyanis csak egy kiútjuk van: Egyikük elad­hatja a házát és elköltözhet. De mit teqvenek az államok? Máshova nem költözhetnek. Hol itt a kiút? Önök kapitalizmusban élnek, mi szocializmusban. Ezért haragudjunk egymásra és odáig vigyük a dolqot, hogy eqy viláqbonyodalom támad­jon ? Vagy rendes kapcsolatokat te­remtünk és mindegyikünk a maqa módián békében fog élni? Á Szovjet­unióban mindenki annak a híve, hogy békében éljünk, a békés egymás mel­lett élés alapján. Nem gondolkoztak még e kérdés fölött: Ha sem mi. sem önök nem akarnak hadakozni, akkor miért van szükség arra, hoqy önöknek és ne­künk is annyi fegyverzetünk legyen? Valaki azt mondotta nekem, hoqy hazájuk évente átlag több mint 40 milliárd dollárt fordít fegyverkezés­re. És mi ? Nincs mit titkolni, évente körülbelül 25 milliárd dollárt fordí­tunk e célra. Nem lehetne jobban felhasználni a nép pénzét? Természetesen egyetlen államnak sem könnyű elhatároznia a leszere­lést. amíq nem tudja biztosan,, hoqy a többi állam is ezt cselekszi. Minden állam fél, hogy valaki megtámad­hatja. Bizonyára tudják, hoqy a szovjet kormány egv héttel ezelőtt általános és teljes leszerelésre és a leqsziqo­rúbb. sokoldalú ellenőrzésre vonatko­zó iavaslatot terjesztett az Egyesült Nemzetek Szervezete elé. Mi a szán­dékunk? Teljesen megszüntetni a fegyveres erőket. Megsemmisíteni a feqvverzet minden nemét, közte az atom-, hid­rogén- és rakétafegyvert is. Az ál­lamoknak csak könnyű lőfegyverrel felszerelt, szigorúan korlátozott lét­számú rendfenntartó alakulatokat hagyni. Ha tárgyalótársaink nem egyeznek bele e nagyszabású intéz­kedésekbe, kezdetnek hajlandók va­gyunk részleges leszerelési intéz­kedésekről is megegyezni. Örülünk, hoqy sok államférfi és politikus figyelmet szentel javaslata­inknak és lépéseket tesz arra, hoqy elérjék az elengedhetetlenül szüksé­ges leszerelési egyezményt. Sajnos, akadnak méq egyének, akik nem tud­nak megválni a hidegháború évei­ben alkalmazott érveléstől. Szeret­nénk remélni, hoqy az USA és a többi ország kormányai helyesen fogják értelmezni békeszerető javas­latainkat és megfelelő lépéseket tesznek ez irányban. , Elnökükkel folytatott meqbeszéléseink során részletesen megtárgyaltuk e problémát. Az elnököt — éppúgy mint engem — ag­gasztja. hoqy sehogyan sem sikerül véqet vetni a lázas feqvverkezésnek. Azzal az eredménnyel térek vissza hazámba, hoqy az USA kor­mányának sikerül majd le­küzdeni az elavult előítéle­teket, s hoqv előbb-utóbb minden állammal együtt meqtalál.iuk a leszerelési problémák megoldásának helves módját. Más, ma annyira felgyü­lemlett időszerű kérdések­ről is tárgyaltunk. Minde­nekelőtt a második világhá­ború maradványai kiküszö­bölésének problémáját eme­lem ki. Sokan kérdik: Miért aggasztja a Szovjetuniót annyira a második világhá­ború maradványai felszámo­lásának kérdése? Hisz ez régi dolog! Kereken kije­lentem: Nem félünk a né­met militarizmustól, de jól ismerjük embertelen szoká­sait és erkölcsét. Az a tény, hoqy a békeszerződést még nem kötötték meg, a revan­sista hangulatnak kedvező légkört teremt. Szeretném ha meqértenének: ha a bé­két akarjuk, nem maradhat­nak fenn a háború marad­ványai. A Szovjetunió javasolta, zárjuk le a második viláqháború számláját. Ezt a német békeszerző­dés aláírásával tehetjük és kell míg­tennünk. Néha ilyen ellenvetéseket tesznek: Mivel a háború valaha Németország mint egyséqes állam ellen folyt, a békeszerződés is csak akkor köthe­tő majd meq, ha Németország ismét egyesül. De hisz jól tudjuk, hoqy ma két német állam létezik és mind­egyikük a maqa módján él. Sem az eqyik, sem a másik német áliam nem akar lemondani társadalmi rendsze­réről. Elvéqre eqyik német államot sem fogjuk erőszakkal kényszeríteni, hogy hódoljon be a másiknak! Dönt­sék el maquk a németek, hogyan akarnak élni, és hogyan akarják épí­teni kölcsönös kapcsolataikat. Nem volna jobb további huzavona nélkül meqkötni a békeszerződést mindkét német állammal és így mindjárt kezdetben elfojtani a szik­rákat. nehoqy újabb tűzvészt okoz­zanak? A békeszerződés megkötése a Nyugat-Berlinben lappangó szik­rát is elfojtaná és ennek következ­tében rendeződne a helyzet. A német békeszerződés megköté­sének kérdése, valamint a leszerelés kérdése egyáltalán nem könnyű. Vi­szont éppen azért, mert nehéz kér­dések, huzavona nélkül meqoldandók. Hazájukban jártamban meqismer­tem az amerikai nép életét, ameny­nyire ez ily rövid idő alatt lehetsé­ges volt; sokat láttam és hallottam. Rendkívül hálás vagyok szívélyes és őszinte vendégszeretetükért, mély irányomban, mint a szovjet kormány feje és a kíséretemben levő elvtár­sak iránt megnyilvánult. Igazolást nyert meggyőződésünk, Hoqy az ame­rikai nép baráti viszonyt akar te­remteni népünkkel, hogy szereti a békét, szereti hazáját. Nagy gazdag­ságot hozott létre és maqas az élet­színvonala. A szovjet nép éppúqy szereti hazáját, mint önök, békét óhajt és barátságban akar élni né­pükkel s a világ minden népével. A Szovjetunió népei a szocializmus győzelme révén nagy sikereket arat­tak. Noha még nem vagyunk olyan gazdagok, mint önök, helyes úton ha­ladunk a lehető legmagasabb élet­színvonal elérésére. Népünk erre tö­rekszik és ezt el is éri! A társadalmi és államrendszer kérdése, tehát az a kérdés: szocia­lizmusban, vaqy kapitalizmusban él­jen-e valamely nép, minden nép bel­ügye. Szigorúan be kell tartani azt az elvet, hogy egyetlen állam se avat­kozzék más államok belügyeibe. Ha minden állam ezeket az elveket fogja szem előtt tartani, nem lesz nehéz a népek békéjének biztosítása. Jobban meg kell egymást ismernünk, hogy békében éljünk. Engedjék meg, hogy legalább röviden beszéljek or­szágunkról, népünk életéről és jövő terveiről. Remélem, megértenek, ha azt mondom, hogy az itt szerzett be­nyomásaim, sőt az is, ami tetszett önöknél, nem ingatta meg azt a meg­győződésemet, hogy a Szovjetunió állami, gazdasági és társadalmi rend­szere a legigazságosabb és leghala­dóbb. A Szovjetunió a dolgozók állama. Nincsenek kapitalistáink. Gyáraink és üzemeink a nép tulajdonát képe­NY. SZ. HRUSCSOV zik. A föld a maga kincsével a népé. A parasztok kollektív gazdaságokban dolgoznak a földön. Mindenki munká­ja, nem pedig befektetett tőkéje sze­rint tesz szert jövedelemre. A szocializmusban a dolgozó ember munkadíját a társadalom érdekében végzett munkájának mennyisége és minősége szabja meg. Ha még jobban kifejlesztjük termelésünket, még több gazdaságot halmozunk fel, akkor majd áttérünk a javak kommunista elosz­tására. Mindenki képességei szerint fog dolgozni és szükségletei szerint fogja élvezni az összes javakat. Államunk alkotmánya valóban a leg­demokratikusabb. Biztosítja a tör­vényhozó szervek általános, egyenlő, közvetlen és titkos választását, biz­tosítja a munkához, művelődéshez és pihenéshez való jogot. Nálunk a for­radalom előtt az volt a helyzet, hogy akinek tőkéje volt, az agyafúrt is volt. A történelem során hazánkban valósult meg az az igazságos elv, hogy a társadalom is nagyrabecsüli azt. aki jól dolgozik. Nézzék például a Szovjetunió leg­felső államhatalmi szervének, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának össze­tételét. Összesen 1378 képviselőt, köz­tük 366 nőt választottak a Szovjetunió Legfelső Tanácsába. Több mint ezer képviselő közvetlenül az iparban, vagy mezőgazdaságban dolgozik mint munkás, mérnök, kolhozparaszt, agro­nőmus. A többiek államférfiak és közéleti tényezők, tudományos, kul­turális, irodalmi és művészeti dolgo­zók, tanítók, orvosok. Mint látják, hazánkban nincsenek tőkések és kép­viselőik sincsenek a Legfelső Tanács­ban. A mi kormányunkban a dolgozók soraiból származó emberek ülnek. Néhány szót szólok magamról. Nagyapám Írástudatlan jobbágypa­raszt volt. Földesurának tulajdonát képezte, aki eladhatta, vagy — és ez gyakran előfordult —, egy kutyáért elcserélhette. Apám bányász volt. Én is bányalakatos voltam. Részt vettem a polgárháborúban. A szovjet kormány később munkásfőiskolára, majd ipari akadémiára küldött tanulni. A nép most a Minisztertanács elnökének magas tisztségével bízott meg. Nem régen önöknél járt két első helyette­sem: Anasztasz Mikojan és Frol Koz<­lov. Kik ők? Anasztasz Mikojan ácsnak, Frol Kozlov kovácsnak a fia, maga is munkás volt és később mérnök lett. Hazánkban sem a tőke, sem a vezető helyek nem örökölhetők. A szovjet társadalomban minden ember igazi szabadságot élvez. A ž egyetlen dolog, ami nincs ná­lunk, ez más munkája kizsákmányolá­sának szabadsága, üzemek, föld, vagy bankok magántulajdona. Mi, az idősebb nemzedék tagjai a kapitalizmusban kezdtünk élni. De miért valljuk, hogy a szocialista út igazságosabb? Az emberiség évszá­zadokig olyan viszonyok között élt, hogy a kisebbség kisajátította a több­ség alkotta gazdagságot. Az emberek a társadalom felépítésének jobb for­máját keresték mindenkor, hogy egyik ember ne zsákmányolhassa ki a másikat. Hálásak vagyunk Marxnak, Engels­nek és Leninnek, akik felfedezték az ilyen társadalomhoz vezető utat. Mi erre az útra tértünk. Utánunk Európa és Ázsia számos népe is rátért a mi utunkra. A munkásnép kezébe vette a hatalmat és véget vetett minden olyan törekvésnek, mely más munká­ján akar nyerészkedni. Hisz szörnyű az emberi kapzsiság. Mcgtörtént-e már valaha, hogy egy milliomos nem akart milliárdos lenni? Szeretném, ha helyesen értenének. Egészen más dolog az, mikor az em­bernek egy pár cipője van és még akar két-három pár cipőt, ha egy rend ruhája van és még néhányat akar, van egy háza. de jobbat akar építeni. Természetesen jogos a tö­rekvése. A szocializmus nem korlá­tozza az emberek kedvteléseit és szükségleteit. De egészen más dolog az, ha az embernek egy gyára van és kettőt akar. Egy gyár tulajdonosa, de ő tizet akar szerezni. Világos, hogy nincs olyan ember, aki családjával együtt — még ha több életet élhetne is le — saját munkájával egymillió, annál kevésbé egymilliárd dollárt ke­reshetne. Ezt csak idegen munka kihasználásával érheti el. De hisz ez ellentmond az emberi lelkiismeret­nek! Önök tudják, hogy még a bibliá­ban is szó van arról, hogy Krisztus korbáccsal kergette ki a kufárokat, amikor uzsorások és pénzváltók házá­vá tették a templomot. Ezért a hívők ne legyenek ellensé­gei az új szocialista rendszernek, ha (az ő erkölcsük szempontjából) a vi­lágbéke és a felebaráti szeretet elveit követik. Hisz ez a rendszer erősíti a társadalom legemberibb, valóban igaz­ságos viszonyait. Hogy megértsék, miért vagyunk büszkék szovjet hazánkra, néhány szót kell szólnom forradalom előtti múltunkról. Nagyon nehéz volt akkor a nép élete. A lakosság 80 százaléka nem tudott írni, olvasni, sok millió ember halt meg éhség és kórok kö­vetkeztében. Most jobban megértik, miért örül­nek annyira a szovjet emberek an­nak, hogy hazájuk rövid időn belül a világ második ipari nagyhatalma lett. Harminchatszorosára emeltük ipari termelésünket, megszüntettük az írástudatlanságot és évente há­romszor annyi mérnök kerül ki isko­láinkból, mint az USA-ban. Népünk ma még jobban élne, ha az elmúlt negyven év alatt nemzeti jö­vedelmünknek legalább felét nem for­dítottuk volna a ránk kényszerített háborúra és a népgazdaság háború utáni helyreállítására. Tudják-e, hogy a német fasiszta hódítók a háború idején 1710 várost és több mint 70 ezer falvat pusztítot­tak el és égettek fel, hogy mintegy 25 millió embert tettek hajléktalanná ? Sok millió embert vesztettünk és kö­rülbelül 500 milliárd dollár anyagi kárt szenvedtünk. Ha nem lett volna ez a szörnyű kár és veszteség, bizonyára már a terme­lés terjedelmében és a lakosság élet­színvonalában is utóiértük volna az Amerikai Egyesült Államokat. Népünk most a hétéves terv telje­sítésén munkálkodik. A hétéves terv­ben ipari termelésünk megkétszere­ződik. Ez alatt az idő alatt az önök pénznemére átszámítva körülbelül 750 milliárd dollárt fordítunk a népgaz­daságra. Ma az Egyesült Államok a gazda­ságilag legfejlettebb hatalom. Az önök országának mutatói legmagasabbak az egész tőkés világban. Gondoljanak azonban arra, hogy a Szovjetunió ipari fejlődésének átlagos évi üteme 3—5-szörte gyorsabb, mint önöknél. Ezért az elkövetkező 10-12 éven belül mind az ipar abszolút terjedelmében, mint az egy lakosra jutó termelésben túlszárnyaljuk az Egyesült Államokat. A mezőgazdaságban sokkal előbb old­juk meg ezt a feladatot. Hazánkban nagyon sok lakás épül. Példát említek. Moszkvában csak a legutóbbi nyolc év alatt annyi lakás épült, mint a forradalom előtti történetének 800 éve alatt. A moszkvaiak jövőre annyi lakást kapnak, hogy területük meghaladja fővárosunk forradalom előtti lakás­alapjának egy negyedét. Az elkövet­kező hét év folyamán a városokban körülbelül 15 millió, a falvakon pedig 7 millió lakást építünk. Ez körülbelül annyinak felel m^g, mintha most 50 olyan új nagyváros épülne, mint San Francisco. Fontos tudni, hogy világ­viszonylatban nálunk vannak a leg­alacsonyabb lakbérek, egy család költ­ségvetésének csak 4—5 százalékát képezik. Arról is gondoskodunk, hogy egyre több legyen a jól berendezett lakás, hogy a szovjet emberek több jó fo­gyasztási cikket kapjanak. Szavaink nem mondanak ellent tetteinknek. Mezőgazdaságunk a legutóbbi hat év folyamán háromszor annyi húst és több mint kétszer annyi tejet jutta­tott piacra a városi lakoság számára. A közeljövőben eltöröljük, ismét­lem: eltöröljük a lakosság által fize­tett összes adókat. Azt hiszem, jól felfogják ennek az intézkedésnek je­lentőségét. A kommunista párt, a szovjet kor­mány és a szakszervezetek gondos­kodnak minden szovjet ember életé­ről. A szovjet embert nem nyugtala-. nítják a munkanélküliséghez hasonló jelenségek. A „munkanélküliség" szót nálunk már régen elfelejtették. A Szovjetunióban nem az ember ke­resi a munkát, hanem a munka keresi az embert. Gyermekeink mind iskolába járnak. A Szovjetunióban nemcsak a közép­iskolai, hanem a főiskolai oktatás is ingyenes. A diákok állami ösztöndíjat kapnak. Mi különben is nagyon nagy figyelmet szentelünk a gyermekneve­lésnek. Bölcsődék, óvoda, teljes ellá­tást nyújtó bennlakásos iskola, majd belépés az életbe — ez a felserdülő nemzedék fényes útja. Közismertek a szovjet iskólarendszer előnyei. A szovjet iskolák végzett növendékei — tudósok, mérnökök, műszakiak és munkások a föld első mesterséges bolygóival csodálatba ejtették az egész világot. Büszkék vagyunk arrs, hogy a „szputnyik" és „lunnyik" orosz szavak világszerte fordítás nél­kül érthetők. Kétmillió tanító és mintegy 400 ezer orvos törődik a szovjet ember jólétével. Gondoskodunk népünk egészségéről. Ná­lunk a megbetegedések száma jelentősen csökkent, világviszonylatban nálunk a leg­kisebb a halandóság. Minden munkás és alkalmazott évente államilag fizetett sza­badságot élvez. A dolgozók pihenésére a legjobb szanatóriumokat, fürdőket és üdü­lőhelyeket bocsátottuk rendelkezésre. Minden szovjet ember díjtalan gyógyke­zeltetésben részesül. Sem a legegyszerűbb, sem a legbonyolultabb műtét nem jár kiadással a beteg részéről. Önök néha nem értik meg életmódunk egyes oldalait. A szovjet ember számára viszont érthe­tetlen, hogyan lehetséges az, hogy ha egy családot szerencsétlenség ér, ha valaki súlyosan megbetegszik, műtétre vagy kór­házi kezelésre van szüksége, ezért fizet­ni kell. S mi van akkor, ha nincs péo^ľ Mitévő legyen? Dőljön ágynak és haljon meg ? Ha'nálunk valaki beteg és nem dolgozik, bérét ugyanúgy megkapja. Ha beköszönt az emberi kor alkonya, nem érzi, hogy fö­lösleges, senkinek sincs rá szüksége. Biz­tosítva van állami nyugdíja. A parasztok szövetkezeteiktől.^, papnak nyugdíjat. Azt kérdezhetnék: Talán nálunk min­den olyan jól és simán megy? Sajnos nem. Vannak nehézségeink, bajaink és megol­datlan kérdéseink. Biztosíthatom önöket, hogy fogyatékosságaink legélesebb és légehgesztelhetétlenebb bírálói mi va­gyunk. szovjet emberek. Tisztelt amerikai polgártársaim! Repülőgépem néhány óra múlva elhagy­ja Amerika földjét. Szeretném még egy­szer megköszönni az amerikai népnek, Eisenhower elnöknek és az Amerikai Egye­sült Államok kormányának vendégszerető és szívélyes fogadtatásunkat. Ügy vélem, az a szívélyesség és figyelem, melyet irányomban, mint a Szovjetunió kormá­nyának feje iránt tanúsítottak, hazám né­pét illeti. Ittlétem idején ezrével kaptam üdvözlő leveleket és táviratokat az amerikai lakos­ságtól, akik a szovjet nép iránt táplált baráti érzelmeiket fejezték ki. Sokan ott­honaik meglátogatására, családjaikkal és gyermekeikkel való találkozóra hívtak meg engem és elvtársaimat. Szeretpék mindenüvé eljutni, ahova meghívtak. Saj­nos, nem tehetem. TÚL sokáig kellene itt tartózkodnom. Ezt pedig, — bizonyára megértik, — nem tehetem. Engedjék meg, hogy szívből jövő- köszönetemet fejezzem ki azoknak, akik barátian meghívtak minket és mindazoknak, akik irántunk ér­zett barátságuk tanújelét adták. Engedjék meg, hogy végül virágzást és boldogságot kívánjak az amerikai népnek és azt a reményemet fejezzem ki: nem­csak az amerikai és szovjet nép, hanem az egész világ úgy fogadja az Egyesült Államokban tett látogatásunkat és Dwight Eisenhower elnök küszöbönálló szovjet­unióbeli látogatását, mint annak a közös igyekezetünknek kezdetét, hogy megtalál­juk államaink közeledésének, a világbr/ megszilárdításának útját. Good bye, Good luck, friends! (Viszont­látásra, sok szerencsét, barátaim!) ÜJ SZÖ 2 * 1959- szeptember 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom