Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-11 / 190. szám, szombat
íSr & f GYtRMEKVIlflc * -ö & + # -ír- ^ o«o«o«o*o*o«o • o •o*o«oao*o«o* GRINYKA ÉS FEGYA a réten szórakoztak. Ványa is velük ment. A rét telis-tele volt virággal. Itt-ott sóska. nőtt. A fiúk tépni kezdték, mert otthon, ha megkérik a nagymamát, kitűnő levest főz belőle. Egyszerre csak megszólalt Fegya: — Rengeteg itt a méh, nem gondoljátok? — Hé fit— — szólt távolabbról Grinyka, — gyertek qyorsan vissza, egy méhesbe jutottunk, amott sorakoznak a kaptárak. A rét szélén sűrű hárs- és akácerdö. A lombok közül kilátszottak a méhek kicsi, kék tetejű házikói. A fiúk óvatosan odébbálltak, még a kezükkel sem hadonásztak, nehogy felingereljék a méhecskéket. Már jó messze jártak, amikor Ványa sírást hallott. Végignézett barátain, de sem Grinyka, sem Fegya nem sírt. A méhes gondnokának kisfia jajveszékelt. Túl közei merészkedett a kaptárakhoz és a méhek rávetették magukat. — Fiúk — kiáltott Ványa. A méhek összeszurkálják Vaszjatkát. — Tán azt akarod, hogy érte menjünk a méhesbe? — kérdezte Grinyka. — Minket is összeszurkálnak. De Ványka megfordult és egyenesen a méhesnek tartott. — Gyere ide — kiáltott Vaszjatkára. De a gyerek nem hallotta^ hadonászva hajtotta magáról a méheket, és ordított, ahogy a torkán kifért. Ványa odafutott, kézen fogta és hazavezette Vaszjatkát, akinek édasanyja kifutott a ház elé és ölbe kapta fiát. — Te szófogadatlan! Miért mentél a méhesbe? Látod, hogy összeszurkáltak a méhek! — Aztán Ványára nézett. — Ványa, hát te is megkaptad a magadét az én rossz fiam miatt. — Semmi az egész, — szabadkozott Ványa és hazament. Ctközben megdagadt az arca. s úgy bedagadt az egyik szeme, hogy nem is látott. — Ki hagyott így helyben? — kérdezte otthon a nagymamája. — A méhek — vallotta be a gyerek. — Grin.ykát és Fe.qyát miért nem bántották? — Azért, mert elfutottak, én meg viszszamentem Vaszjatkáért — magyarázta Ványa. Édeianyja éppen hazajött a mezőről s megijedt, amikor megpillantotta Ványát. — Fegya meg Gririya elszaladtak a méhek elől — magyarázta a nagymama —, ez a buta meg visszament Vaszjatkáért. Hát mit szólsz ehhez? Ványa félszemmel lesi, hogy mit mond az édesanyja. De az elnevette magát és megveregette Ványa vállát: — Azt mondom: — Az én fiam derék legényke! Szűcs Béla fordítása. A héja gyürkéi, piroslö-barna omlik a puha, hófehér béle emlékszik még a barázdaágyra pacsirtaszóra, tücsökzenére. Emlékszik még a nyári napokra mikor a mezőt eso itatta s gomolygó felhők zápor-vizéből kortyintott nagyott a búza magva. Látta az erdőt, látta a nádast s a napot nézte a magas égen amely lassanként kalásza zöldjét arányba vonta fényesen, szépen. Fülébe traktor, cséplőgép zúgott hajoltak százan, dolgoztak ezren s a röpke szellő munkáról, nyárról nem dúdolt tán még sohasem szebben! A héja gyürkés, pirosló-barna a béle foszlós, az íze — béke! — — Vígan szegünk meg ropogós — héjú könnyüillatú búzakenyérke! LEV TOLSZTOJ meséje A paraszt és az uborkák B elopódzott egyszer a paraszt a veteményesbe, hogy uborkát lopjon. Odakúszik az uborkához és azt gondolja: „Gyerünk csak, összeszedek egy zsákra való uborkát, eladom; a pénzen veszek egy tyúkot. A tyúk ad nekem tojást, meghagyom kotlósnak, kiköti a sok csibét. Felnevelem a csibéket, eladom veszek rajta malacot; felnő, aztán megfiadzik. Eladom a kismalacokat, veszek rajta kancacsikót; Fölnevelem a kiscsikókat, eladom; veszek rajta házat és körülveszem veteményessel. A veteményesbe uborkát ültetek, nem hagyom, hogy ellopják, markos őröket tartok majd. örökét fogadok, odaállítom őket az uborka mellé, én meg félremegyek és onnét kiabálok: „hej, aztán jól vigyázzatok!" így elábrándozott a paraszt: közben egészen elfelejtette, hogy idegen veteményesben van és teli torokból felkiáltott. Meghallották az őrök, odaszaladtak és elpáholták a parasztot. 1. Fel tudod-e osztani négy egyforma alakú és egyenlő nagyságú mezőre a 1 mellékelt ábrát? Előző kétheti helyes megfejtők közül egy-egy értékes könyvet nyertek: 1. Albert Ferenc (Fülek), 2. Kollár István (Ťahov), 5. Patasi Mária (Baka) 4. Világosi Mária (Komárom), 5. Kovács Géza (Kassa). A megfejtéseket az alábbi címre küldjétek: Üj Szó (Gyermekvilág), Bratislava, Gorkého 10. 2. Négy könyv látható a mellékelt ábrán. Az első a legvastagabb és háromszor annyi oldala van, mint a másodiknak. A harmadik könyv oldalainak száma a második oldalszámainak felével több a második kötetnél. A második kötet oldalainak száma kétszer akkora, mint a legkisebb oldalszámú negyedik köteté. A négy kötetnek együttvéve 960 oldala van. Hány oldalasak egyenként a könyvek. (Beküldte Vámos Géza, Mulyad). ELŐZŐ KÉT FEJTÖRŐNK HELYES MEGFEJTÉSE: 1. így lehet a húsz háromszögből egy szabályos négyzetet összerakni, valamennyi háromszög felhasználásával. 2. A madarak ilyen útvonalon érhetik el számszerinti házikójukat anélkül, hogy egymás útvonalát kereszteznék. GYÖNYÖRŰ SZÉP, tágas, új ház Julikáék háza. Egy fecskepár fészket rakott Az eresz aljára. SZORGOSKODOTT a fecskepár Julika meg nézte. Hogy készül a meleg otthon A két fecske fészke. BÚZAVIRÄG színű égról Fényes napsugárka Reggelenként bepillantott A fecsketanyába. NAPOK TELTEK, hetek múltak Nyár jött a tavaszra, Fészek ölén egy szép reggel Mit lát a Napocska? KIKELTEK a pelyhes fiak 3 Népes lett a fészek, S Kis Julika minden reggel g |5 Fecskedalra ébred! rj • • • G Ü 0 • • • 0 3. így kell elrendezni a kertbe ültetett fákat, hogy mindegyik keritéshez 3—3 fa kerüljön, 4. A közölt rákot ha szétvagdostad, egy kis fáradsággal a mellékelt ábra szerint összeállíthattál a kapott darabokból egy szabályos kört és egy négyzetet. HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 10.00: Hangverseny. 11.00: Irodalmi műsor. 11.40: Fűvószene. 12.00: Falurádió. 12.15: Hangszerszólók. 12.30: Hírek. 12.50: Operettzene. 13.30: Népdalok. 14.00: Borogyin műveiből. 15.05: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Esztrádzene. 16.40: Ifjúsági együttesek műsorából. 17.00: Tudományos híradó. 17.30: Szórakoztató zene. 18.00: .Halló, itt Moszkva beszél! 18.30. Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.00: Irodalmi műsor. 21.30: Esztrádzene. 22.00: Hírek. 22.20: Vonósművek. 23.00: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.35: Szólisták műsora. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Tréfás népdalok. 13.00: Tarka zene. 13.30: Szimfonikus hangverseny. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Szólisták műsora. 15.30: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: XV. Zenei nyár Trenčianske Teplicén. 17.30: Népek dalai. 18.00: Orvosi tanácsadó. 18.20: Kívánsághangverseny. 19.00: Hcngos újság. 20.00: Szórakoztató zene. 20.40: Üzemeinkből. 21.00: Tarka műsor. 22.00: Hírek. 22.10: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH ADÓ: 8.10: Hangverseny. 9.15: Filmzene. 9.45: Lányok, asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: Elhangzott műsorainkból. 12.00: Hirek. 12.10: Népzene. 12.50: Operettekből. 15.00: Hírek. 15.10: Könnyűzene. 15.30: Fiatalok filmklubja. 16.20: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hirek. 17.15: Ötórai tea. 17.50: Ifjúsági őrjárat. 18.05: Szarvasi szlovák lakodalmas. 18.35: A francia forradalom évfordulója. 18.55: Hangverseny. 19.20: Hanglemezbemutató. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika. 20.30 Lement a Hold. Rádiójáték. 21.45: Magyar népdalok. 22.00: Hírek. 22.20: Oj magyar kantáták. 22.45: A világirodalom legszebb altató versei és dalai. 23.05: Kamarazene 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.35: Népzene. 15.02 Operarészletek. 15.40: Afrika hangja. 16.00: Kórusok. 16.15: A világ minden tájáról 16.25: Hangverseny. 17.00: Fúvószene. 1715. Riportműsor. 17.30: Saint-Saens életéről 18.35: Operettkettősök. 19.00: Hirek. 19.50 Sporthíradó. 20.00: Bach- és Handel-müvek. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 22.00: Esti Hiuzsika. 23.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Mendelssohn-Barholdy műveiből. 8.44: Népdalok. 9.00: Tánczene. 9.45! Hírek. 10.00: Egyvelegek. 10.40: Együttesek műsorából. 12.30: Hírek. 12.50: Fúvószene. 13.25: Operettekből. 14.00: Nagy mesterek muzsikája. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Ifjúsági műsor. 17.00: Szórakoztató zene. 17.30: Filmzene. 17.45: Marxista tanácsadó. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 18.40: Szórakoztató z.ne. 19.00: Hangos újság. 20.15: Rádióegyetem. 20.50: Zenei műsor. 21.00: Hangverseny. 22.00: Hirek. 22.20: Tánczene. 23.00: Éji zene. 23.50: Hirek. BRATISLAVA: 11.05: Népdalfeldolgozások, 11.20: Szórakoztató zene. 12.07: Népi táncok. 12.30: Hírek. 12.40: Filmdalok. 13.00: Dalok. 13.30: Betyárnóták. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Kórusok. 15.30: Dallal a világ körül. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: Szovjet riportok. 17.30: Az öröm és béke dalai. 18.00: Oj technika. 18.20: Kivánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Hangverseny. 21.20: Vidám műsor. 22.00: Hirek. 22.10: Népdalok. 22.50; Szimfonikus zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek 9.20: A VIT dalaiból. 10.00: Hírek. 10.25 Kórusok. 11.00: Reguly Antal emlékezete, 12.00: Hirek. 12.10: Ajándékmüsor. 13.10 Hangverseny. 14.43: Keringő. 15.10: Operettegyvelegek. 15.30: Rádiójáték. 16.10 Egy falu — egy nóta. 16.35: A barátság hullámhosszán. 17.00: Hírek. 18.00: Rádiójáték. 18.25: Népdalcsokor. 19.00: Gyári sziréna. 19.20: Beethoven: D-dúr trió 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika. 20.30: Hervé: Lili, operett. 21.30 A világirodalom humora: A ruha teszi az embert. 22.00: Hírek. 22.25: Közvetítés a vívó-világbajnokságról a Sportcsarnokból. 22.35: Könnyűzene. 23.20: Mozart operáiból 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Spielhaus': Emlékezés Prágára. 15.00: Kórusok. 15.20: Mezei csokor. 15.45: Brahms: a-moll vonósnégyes. 16.35: Könnyűzene. 17.15: Képek Dvorák életéből. 18.12: Fúvószene. 18.30: A Bala toni Nyári Egyetem előadásaiból. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 19.35: Mi újság nagyvilágban? 19.45: Felgördül a függöny, 21.00: Hírek. 21.05: Kamarazene. 21.30: Magyar nóták. 22.00: Hangverseny. 23.00: Hírek. SZERDÄ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.30: Szórakoztató zene. 9.45 Hírek. 10.00: Szórakoztató dalok. 10.30: Népdalok. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30 Csajkovszkij müveiből. 12.00: Hanglemezek, 12.30: Hírek. 12.50: Katonazene. 13.20: Népdalok. 14.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvószene. 16.40: Irodalmi műsor. 17.25: Zongoradalok. 17.40: Építők műsora 18.00: Katonák műsora. 18.20: Tánczene. 19.00: Hangos újság. 21.30: Szórakoztató zene. 2&.00: Hirek. 22.20: Kamarazene. 23.00: Tánczene. 23.50" Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Népdalok. 10.25: Szórakoztató zene. 12.07: Híres hangok. 12.30: Hírek. 12.40: Népünk dalai. 13.00. Népdalok. 13.30: Bcccherin: B-dúr verseny. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Népek dalai. 15.30: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.30: Operarészletek. 18.00: Tudományos híradó. 18.15: Kivánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Edmond Rostand: A regényesek, verses vígjáték. 21.05: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Kamarazene. 23.20: Vonósmüvek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Könnyűmelódiák. 9.30: Csárdások. 10.00: Hírek. 10.10: Rádiójáték. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Rádióműsor 1959. július 13-tól július 19-ig Tánczene. 11.30: Rádiójáték. 12.00: Hirek. 12.10: Operarészletek. 13.00: Népzene. 14.00: Kedves régi dallamok. 14.35: Hangverseny. 15.00: Hírek. 15.10: Bambi. Rádiójáték. 16.13: Szív küldi szivnek szívesen. 16.45: Élőszóval — muzsikával. 17.00: Hírek. 19.00: Honthy Hanna énekel. 19.15: Ifjúműsor. 19.40: Népzene. 19.54: Jó éjszakát gyerekek! 20.00: Esti krónika. 20.30: Zongorahangverseny. 22.00: Hírek. 22.20: Közvetítés a vívó-világbajnGkságról a Sportcsarnokból. 22.30: Az ezeregyéjszaka meséi. 23.15: Kodály: Molnár Anna. 23.25: Millöcker operettjeiből. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.35: Szovjet népek zenéjéből. 15.00: Hangverseny. 16.00: Verbunkosok. 16.15: Sári bíró. 17.27: Muszorgszkij operáiból. 17.55: Tanulnak a gépek. 18.45: Filmzene. 19.uU: Hírek. 19.15: Schubert-müvek. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Nyári szerenád. 21.00: Hírek. 21.05: Közvetítés a Kéményseprő-étteremből. 21.45: Miről mesél a napsugár? 22.00: Erkel Ferenc késői operái. 23.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Fúvószene. 8.45: Szórakoztató dalok. 9.20: Operanyitányok. 9.45: Hírek. 10.00: Szórakoztató zene. 10.40: Johann Strauss: Mesék a Bécsi-erdőről, keringő. 11.30: Lányok, asszonyok. 12.30: Hírek. 12.50: Szórakoztató zene. 13.25: Operadalok. 14X0: A népi demokráciák félórája. 14.30: Katonazene. 16.00: Hírek. 16.40: Irodalmi műsor. 17.00: Tánczene. 17.20: Oj technika. 17.45: Népdalok. 18.30: Gyermekkórusok. 19.00: Hangos újság. 20.30: Népzene. 20.45: A jövő évtized technikája. 22.00: Hírek. 22.20: Népi táncok. 22.40; Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Opera. 15.10: Zenei költemények. 11.20: Szórakoztató zene. 12.07: Népdalok. 12.30: Hírek. 13.00: Tarka zenés műsor. 13.30: Kamarazene. 14.05 Szórakoztató zene. 15.05: Operaáriák. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: Lányok, asszonyok. 18.00: Filmműsor. 18.10: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: A Tajvan foglyai, rádiójáték. 21.25: Esztrádzene. 22.00: Hírek. 22.10: Népdalfeldolgozások. 22.50: Operettdal. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10:, Népzene. 8.55 Édes anyanyelvünk. 9.00: Ecsettel a kézben, Rádiójáték. 9.40: Hangverseny. 10.00: Hírek. 10.30: Operaáriák. 11.20: A Rádió operettjeiből. 12.00: Hírek. 12.10: Népi zene 13.10: Csajkovszkij: G-dűr zongorahang verseny. 14.10: Tánczene. 15.00: Hírek. 15.10: Suchoň: A hegyekről. 16.05: Egy falu — egy nóta. 17.00: Hfrek. 17.15 Könnyűzene a XVIII. században. 17.45: Lá.nyok, asszonyok. 18.00: Szív küldi szívnek '"szívesen. 18.45: Csendháborító. Vidám mesejáték. 20.00: Esti krónika. 21.30: Zene, 21.40: Tudományos híradó. 22.00: Hírek, 22.20: Közvetítés a vívó-világbajnokságról a Sportcsarnokból. 22.30: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 22.50: Operarészletek. 23.30: Tánczene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Kamarazene. 15.00 Könnyűmelódiák. 15.30: Puccini-operákból, 15.50: Tánczene. 16.40: Zenés virágoskert, 17.15: Ismeretterjesztő előadás. 17.30: Operettmuzsika. 18.30: Áriák. 19.00: Hírek, 19.15: Népzene. 19.40: Riportműsor. 19.55 Jó északát, gyerekek! 20.00: Kamarazene. 21.00: Hirek. 21.05: Tánczene. 21.50: Tengeralattjárók a tudomány szolgálatában, 22.00: Hangverseny. 22.47: Hangszerszóló 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Szórakoztató zene. 9.00 Nagy mesterek muzsikája. 9.45: Hírek, 10.00: Esztrádzene. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Hangverseny. 12.00: Falurádió, 12.30: Hírek. 12.50: Népdalok. 13.10: Hanglemezek. 14.00: Orosz operákból. 15.00: Ze nei műsor. 16.00: Hírek. 17.00: Tánczene. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél! 18.30 Dalok. 19.00: Hangos újság. 20.00:' Kíván sághangverseny. 21.00: Kérdezz, felelek 21.40: Szovjet dalok. 22.00: Hírek. 22.20 Tarka zenés műsor. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Fúvószene. 10.25. Zenei miniatűrök. 11.10: Szórakoztató zene, 12.07: Nyitányok. 12.30:. Hírek. 13.00: Operarészletek. 13.30: Esztrádzene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.30: Zenei album. 16.00 Hírek. 16.10: Ritmus és melódia. 16.30 A bratislavai Állami Konzervatórium végzett növendékeinek vizsgaelőadása. 17.00: Tudományos híradó. 17.45: Népdalok. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.20: -Ajándékmüsor. 21.00: Miénk a győzelem. 21.30 Operettzene. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Bartók műveiből. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: / Operettrészletek. 10.00: Hírek. 11.00: Üj hajtás. 11.30: Astrid Várnay énekel. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Könnyűzene. 14.40: Népszerű oparstercettek. 15X10: Hirek. 15.10: Hárfamuzslka. 16.05: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Népdalok. 17.35: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 18.10: Gyári sziréna. 18.30: A Tabányi-zenekar játszik. 19.00: Wiadimír Horowitz zongorázik. 19.15: Ifjú Figyelő. 19.35: Lehár: Víg özvegy. 19.54: jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika. 20.25: Zenés riportműsor. 21.20: Prágai tavasz. 22.00: Hírek. 23.30: Kórusok. 24.00: Hirek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Szórakoztató zene. 15.00: Monteverdi-kórusok. 15.25: Tánczene. 16.00: Hangverseny. 17.25: Riportműsor 17.35: Népzene. 18.00: Nótaszó. 18.30: Móricz Zsigmond: A magyar irodalom története. 19.00: Hírek. 19.15: Kamarazene. 19.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Híres baritonáriák. 21.25: Polkák. Fúvószene. 21.40: Tárlatlátogatás. 22.00: Operettrészletek. 22.20: Közvetítés a vívó-világbajnokságról. 23.00: Hírek. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rádió hétköznapi rendszeres műsorszámai: 5.00: Hirek. 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 6.10: A falurádió műsora, (hétfőn sportjelentések). 6.15: Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 6.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 7J.0: Reggel) zene. 10.00: Hirek. • • • A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi műsorszámai: KOSSUTH-ADÖ: 5.30: Hfrek. 6.00: Falurádió. 7.00: Hírek. 7.10: Oj könyvek. 7.45: Naptár. 755: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETŐFI-ADÖ: 6.20: > Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.50: Torna. 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • • • A moszkvai rádió magyar nyelyü adásának időpontjai: A moszkvai rádió a nyári hónapokban a következő időpontokban ad magyar nyelvű műsort: 7.15—7.30 között a 16, 19, 25 és 41 méteres, 17—17.45 között a 19, 25, 31, 41 méteres rövidhullámhosszakon és a 337 méteres középhullámhosszon, 20—20.30-ig és 21.30 —22-ig a 25 és 41 méteres rövidhullámhosszon, valamint a 337 méteres középhullám!) osszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 5.15—5.30. 1300—13.30, 17.30—18,00: Hirek. (Hétfő — szombat.) Vasárnap: 15.00—16.00 (havonta egyszer: 15.00—17.00: Rádiójáték.) Szerda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PPÁGA: 8.20: Reggeli zene. 9.45: Hírek. 10.00: Kalandos történetek. 10.30: Hangverseny. 11.00: Irodalmi műsor. 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: Népi táncok. 12.30: Hírek. 12.50: Zenés hétvége. 13.45: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Dallal a világ körül. 16.30: Lányok, asszonyok. 17.00: Ajándékműsor. 18.20: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.30: A világ dalai. 22.00: Hírek. 22.20: Kedvelt dallamok. 22.50: Tánczene. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 12.07: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.40: Zenés hétvége. 14.30: Rádiójáték. 15.45: Gyermekdalok. 16.00: Hírek. 16.10: Táílczene. 17.00: Operarészletek. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos űjság. 20.00: Fehér akácok, operett. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Dalok. 9.00: Rejtvényjáték. 10.00: Hírek. 10.25: •Operettmuzsika. 11.20: Hangverseny. 12.00: Hírek. 12.10: Népzene. 13.00: OperarésžPctek. 13.50: Szív küldi « sÜívn&Rr süWfesrh. 14.30: Időszerű nemzetKő 2, R zi kérdések. 15.00: Hírek. 15.10: FúvószeÖeP 921 16.00: Élőszóval — muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00: Gondolat. 18.30: Népzene. 19.00: Riportműsor. 19.15: Opera- és operetthangverseny. 20.00: Esti krónika. 20.30: Vidám tarkaest. 21.40: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.15: Közvetítés a vívó-világbajnokságról a Sportcsarnokból. — Sporthírek. 22.42: Táncoljunk! 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÖ: 15.20: Dallal, tánccal a világ körül. 16.00: Hangverseny. 18.00: Filmzene. 18.15: Chopin-zongoramüvek. 19.00: Hírek. 19.05: Népszerű egyvelegek. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Rossini: Hamupipőke. Opera. 22.30: Népzene. 23.00: Hlrek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.05: Hírek. 12.35: Hangverseny. 14.00: Zenei újság. 14.30: Hazai képeslapok. 15.00: Filmdalok. 15.30: Hangverseny. 16.00: Irodalmi műsor. 16.20: Zenekari műsor. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangos újság. 20.00: Vígjáték;. 21.10: Daljátékok zenéjéből. 22.00: Hírek. 22.20: Jó éjszakát! 22:50: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Népdalok. 7.00: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Népdalok. 9.00: Tarka műsor. 10.50: Élő szavak. 11.00: Kívánsághangverseny. 12.00: Hangverseny. 12.30: Külpolitikai kommentár. 12.50: Tánczene. 13.00: Falurádió. 15.00: Kívánsághangverseny. 15.40: Opi'rettegyvelegek. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangos újság. 19.30: Népzene. 19.40: Pillantás a nagyvilágba. .20.00: Szórakoztató műsor. 20.55: Zenés kalendárium: 21.05: Sporteredmények. 21.35: OperákbóJ. 22.00: Hírek. 22.15: Esztrádzene. 22.50: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 7.15: Egy falu — egy nóta. 7.50: • Falusi ' életképek. 8.00: Hírek. 8.10: Szív küldi szívnek szívesen. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: A munkásmozgalom dalaiból. 9.25: Mozart: D-dúr szonáta. 9.40: A Magyar tanácsköztársaság történetéből. 10.00: Zenés vasárnapi melléklet. 12.00': Hirek. 12.15: Magyar nóták. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Könnyűzene. 13.40: Létezett-e Antarktisz? 14.00: Beethoven műveiből. 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Francia sanzonok. 15.45: Operanyitányok. 16.00: Móra Ferencre emlékezünk. 16.30: Hangszerszólók. 17.00: Hírek. 17.10: Johann Strauss: A Denevér. Operett. 17.45: Kincses Kalendárium. 18.45: Brahms-zongoramüvek. 19.00: Amiről beszélni kell. 19.10: Tánczene. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Hegedűs Géza irodalmi levele. 20.25: A fesztiválok városai. 22.00: Hírek. 22.15: Közvetítés a vívó-világbajnokságról a Sportcsarnokból. Sport- és totóhírek. 22.35: Tánczene. 23.00: Kadosa Pál szerzői estje. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 8.30: Orgonamüsor. 9.00: Operetthangverseny. 10.00: Miska bácsi lémezesládája. 10.40: Mikrofonnal a Föld körül. Indonézia. 11.20: Népi hangszerszólók. 11.30: Tánczene. 12.00: Tánczene. 12.50: Művészlemezek. 14.15: Mesejáték. 19.30: Bach: Máté-passié (BMV 244). 23.00: Hírek. . ÜJ SZÖ 5 ^ 1959. jfe«1S 1L