Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-08 / 187. szám, szerda

Az indiai parlamenti küldöttség elutazott Szlovákiából (ČTK) - Az indiai parlamenti küldöttség, mely látogatás céljából két napig időzött Szlovákiában, kedden Bratislavából Prágába uta­zott. Ä becses vendégektől Jozef Való, a nemzetgyűlés alelnöke, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei s politikai életünk további képviselői búcsúztak a bratislavai repülőtéren. •ír Kedden délelőtt az indiai parlamen­ti küldöttség Prágában Antonín Fia­Iának, a nemzetgyűlés alelnökének és a nemzetgyűlés képviselőinek kísére­tében ellátogatott a ČKD Stalingrad üzembe. M. az § Ananthaszajanam Ajjangar, indiai parlamenti küldöttség vezetője S AZ AVJI C. GÖRÖG LAP JÚNIUS a ČKD Stalingrad dolgozóinak képvi- fc 50-1 ÉS JÚLIUS l-l SZÄMÄBAN KÖ­selőivel elbeszélgetve csodálatát fe- ^ ZÖLTE AZT AZ EMLÉKIRATOT, AME­jezti ki a csehszlovákiai munkásoki LYET MANOLISZ GLÉZÖSZ NEVÉBEN mesteri tudása fölött, akik tökéletest JOGI KÉPVISELŐI AZ ATHÉNI ÄL­termékeikkel jelentős mértékben ki-í LANDÖ HADBlRÔSÄG ÜGYÉSZÉHEZ veszik részüket India gazdaságának^ INTÉZTEK. fejlesztéséből. Hangsúlyozta, hogy In- ^ Glézosz az emlékiratban taglalja a diában nagy érdeklődéssel figyelik a ^ vádirat egyes pontjait és megjegyzé­Manolisz Gíézosz emlékirata a katonai ügyészhez Csehszlovák Köztársaságnak a múlt-^ seket fűz hozzájuk, ban sohasem tapasztalt felvirágzását^ ,.Az egész vád ar és meg vannak róla győződve, hogy^ korlátozódik, hogy 1958. augusztus népünk munkalelkesedésével - mely-§ 16-ra virradó éjszaka mostohanővé­nek rövid látogatásuk alatt szemta-^ rem, Vaszilika házában találkoztam núi - a legközelebbi időben el tudja i Konstantin Kollianisszal, a Görög érni kitűzött célját - behozni és túl- ^ Kommunista Párt politikai irodájának haladni a legfejlettebb kapitalista ál­S tagjával. lamokat. ? Ez az adat ne m pontos. Egyébként § ez az oka annak is, hogy az engem vád arra az egy tényre követő rendőrségi szervek nem tar­tóztattak le sem engem, sem Kolliá­niszt." Glézosz rámutat arra, hogy ami Kollianisszal való találkozását illeti, a görög újságíróéletben mindennapos gyakorlat interjút kérni Görögország Kommunista Pártjának valamelyik tényezőjétől. Hasonló interjút már több ízben sikerült kapni és azt az athéni lapok közölték és ezt újságírói sikernek tartották. Glézosz, mint az Avji c. lap igazgatója kötelességének tartotta, hogy találkozzék Kollianisz­szal és interjút kérjen tőle. Egyéb­ként Glézosz határozottan tagadja, hogy találkozott volna Kollianisszal. Amint az Avji c. lap igazgatója a to­vábbiakban rámutat, a vád más szem­pontokból sem helytálló. Mindenek­előtt semmi bizonyíték sincs arra, hogy Kollianisz „kém" lenne. Ebből következik, hogy ha Glézosz találko­zott volna is Kollianisszal, nem lehet ellene alkalmazni a 375. törvény 10. cikkelyét. Végül Glézosz hangsúlyozza, hogy nem követett el semmilyen büntettet, amelyért törvény szerint büntetendő volna. Kéri a vád alóli felmentését és szabadonbocsátását. Ezenkívül hozzá­teszi, hogy ha a vád az 509-es tör­vényre támaszkodna a 375-ös törvény helyett, az aktákat át kellene adni az athéni polgári bíróság ügyészének, amely egyedül jogos a megkezdet^ bírósági eljárás lefolytatására. (ČTK) - Kedden délelőtt Prágába érkezett a rigai Állami Akadémiai Színház kiváló balettmüvészeinek 16­tagú csoportja. A kedves vendégek az NDK-ban tett sikeres művészkörút­juk után érkeztek hozzánk és három hetet töltenek hazánkban. A lett balettművészek Prágába érkeztek | A lett balettművészek csehszlová- § iai tartózkodásuk alatt Prágában | .... . . » o kia kétszer A Glézosz elleni pört a legkiválóbb jogászok jelenlétében kezdik meg (ČTK) - Dante Cruicchinak, Vidáman, dalolva érkeztek Udvardra... július 8-án és 9-én ezenkívül legalább további 12 csehor- ^ szági és szlovákiai városban lépnek § Athénben székelő Nemzetközi Újság­ai ^ író Szervezet képviselőjének közlése i szerint a hétfői athéni lapok megerő­fc sítették, hogy a Manolisz Glézosz ^ elleni pört végérvényesen július 9-én ^ kezdik meg az athéni hadbíróság Vasárnap este megérkezett az első 103 brigádos a nyitrai kerületi ifjúsági talajjavítási építkezésre: az érsekújvári járási Udvarába és az ógyallai járási bajcsi állami gazdaságba. A CSlSZ-tagok lecsapoló csatornák építé­sén fognak dolgozni. Udvardon több mint 300 hektár földet csapolnak le, és a bajcsi állami gazdaságban vízlec. s ápolás sal több mint 250 hektár földet tesznek termékennyé. Képünkön: a vráblei tizenegyéves középiskola tanulói tfitfáman, dalolva érkeztek Udvardra. ' (Füle L. - ČTK-felv.) athéni $ előtt. A Nemzetközi Újságíró Szerve­^ zet képviselője felkereste M. Glézosz ^ nejét, aki annak a megingathatatlan ^ reményének adott kifejezést, hogy a ^ világ közvéleményének tiltakozása fc támogatja ezt az igazságos ügyet, és I hogy férjét felmentik. § A Manolisz Glézosz védelmére léte­^ sült párizsi bizottság, a Demokratikus ^ Jogászok Nemzetközi Szövetsége és ^ a Nemzetközi Újságíró Szervezet fc Athénbe küldi ki jogi képviselőit, ^ hogy legyenek jelen a görög hős ellen ^ folytatott pörnél, és járuljanak hozzá ^ Glézosz ügye igazságos elintézésének J biztosításához. i A Nemzetközi Újságíró Szervezet % főtitkára hétfőn táviratot kapott a ^ kínai újságíróktól, akik ismét tilta­^ koznak az ellen, hogy Manolisz Glé­^ zoszt hadbíróság elé állítsák. Ehhez Amerikai provokáció a VDK ellen „ Hanoi (CTK) — Hanoi lapjelenté­^ sek szerint június 16-án egy S-47 ^ típusú amerikai katonai repülőgép a ^ Vietnami ilomiUtartTálr mro7ott/il i demilitarizált övezettől Angol atomtudós előadása Bratislavában valamint egyéb érdeklődők. A brit vendég | északra fek v° térségben megsértette és családja azután tudományos életünk $ a Vietnami Demokratikus Koztársa­képviselőinek meghívására a Magas-Tát- ^ ság légíterét. rába utazott. fc a (ČTK) — Sir John Cockcroft, a nuk­leáris energia felhasználásának kérdései­vel foglalkozó legjelentősebb Nagy-Britan­nia-i tudományos dolgozók egyike, aki ne Az idén május 29-től június 22-ig jével és lányával a Csehszlovák Tudomá- 42 dél-vietnami tiszt és katona ha nyos Akadémia meghívására időzik ha- P zánkban, hétfőn, július 6-án családjával § Bratislavába érkezett. Sir John Cockcrtoft i a bratislavai műszaki otthonban hétfőn S . . .... .. . Í „Az atomenergia Angliában"címen film­és képek vetítésével egybekötött rendkí­vül érdekes előadást tartott. Az előadá­son jelen voltak bratislavai tudományos és kutatási dolgozók, főiskolai tanárok, New York-i tudósításunk: tolt be törvényellenesen a demilita­rizált övezetbe, hogy kémfeladatokat teljesítsenek. a tiltakozáshoz valamennyi kínai tö­megszervezet is csatlakozott. A román újságírók július 3-án Bu­karestben rendkívüli gyűlést tartot­tak, melyen mélységes felháborodás­sal ítélték el a görög kormány önké­nyes eljárását. A román újságírók a görög kormánynak, a felsőfokú had­bíróságnak és az emberi jogok vé­delmére az ENSZ keretében működő bizottságnak táviratokat küldtek, me­lyekben követelik, hogy Glézosz ügyét rendes polgári bíróság előtt folytas­sák le. Rossz lakásviszonyok Nyűg at- Németország ban Bonn (ČTK) - A nyugat-német­országi szén- és acélipar mintegy 18 ezer munkása családjával meg nem felelő lakásokban, pincékben, és kiselejtezett vasúti kocsikban él. Több mint 75 ezer munkáscsalád más családokkal osztja meg laká­sát. Amerikai hadihajó behatolt a kínai felségvizekbe Peking (ČTK) - Az Üj Kína saj­tóügynökség jelentése szerint egy amerikai hadihajó Futyien tartomány térségében vasárnap és hétfőn be­hatolt a Kínai Népköztársaság fel­'ségvizeibe. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának képviselője tiltakozott az újabb amerikai kato­nai provokáció ellen. Az Olasz Kommunista Párt vasárnapi római országos értekezlete a kommunista sajtó kérdéseivel foglalkozott. Az értekez­leten felszólalt Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára is. (ČTK) AZ NDK-BAN naponta ezrek csatlakoznak Manolisz Glézosz görög hadbíróság elé ál­lítása ellen indult tiltakozó mozgalomhoz. A képen: Az Opola és Otago lengyel vi­torláshajó, valamint az Ernst Thälmann német iskolahajó legénysége, mely részt vett a Balti-tenger Hete alkalmából YVar­nemündében rendezett találkozón, közös til­takozólevelük aláírása közben. (Foto: Zent­ralbild) Burma 37 millió dollár „segítséget" kap az ÜSÁ-tól Rangún (ČTK) — A burmai kor­mány július 6-án bejelentette, hogy 37 millió dollár kölcsönt kap az USA-tól. Ez az első amerikai, köl­csön, melyet Burma 1953-óta kap. A burmai kormány ugyanis akkor felmondta az amerikai segítséget, mivel az Egyesült Államok támo­gatta a burmai csangkajsekista ele­meket. Hivatalos nyilatkozat szerint az új amerikai segítséget a Rangunból Mandalajba vejető új országút épí­tésére, valamint a ranguni egyetem diákinternátusainak, előadótermeinek és laboratóriumainak építésére hasz­nálják fel. A New York-i szovjet kiállításról •k František Krajčír külkereskedelmi niszter július 6-án Moszkvába utazott, ahol § ... Iv t,., „ nc 7,,, . c, m, nr TT-vTfti részt vesz a Kölcsönös Gazdasági Segítség S MILYEN ORSZÁG A SZOVJETUNIÓ? Tanácsa külkereskedelmi bizottságának tár- $ Erről az amerikaiaknak rendszerint gyalásain. ^ nincs konkrét elképzelése. Az első vá­• Agha Hilaly, Pakisztán új csehszlovákiai $ laszt mindjárt a bejáratnál levő rendkívüli követe és meghatalmazott mi- fcbronzszobor adja meg. A szobor fér­nisztere, aki egyben moszkvai székhellyel ifialakot ábrázol, amint a jobbjában Pakisztán szovjetunióbeli rendklvülf és | lev ô kalapáccsal egy kardra — ,A kar A legutóbbi szputnyik kibocsátása óta nem állott a Szovjetunió annyira az érdeklődés előterében az USA-ban, mint most. Ennek több oka van. Az Egyesült Államokban körutat tesz F. R. Kozlov, a minisztertanács elnö­kének helyettese. New Yorkban folyik a tudomány, technika és kultúra szovjet kiállítása és vele kapcsolatban kedden megkezdődött több mint 200 szovjet művész részvételével a tánc- és zenefesztivál. Ugyancsak a ki­állítás ideje alatt - már a jövő hét végén Philadelphiában megrendezik az USA-Szovjetunió közti visszavágó könnyűatlétikai viadalt. Mi ma vé­gigsétálunk a New York-i Coliseumban levő ikállításon. megszüntették a munkanélküliséget. Amerikában embermilliók vannak munka nélkül és régen tudjuk, hogy a kapitalista rendszer nem képes rendet teremteni ezen a téren. „ - ... „ rendkívüli és | levö k aiapáccsal egy kardra sújt. meghatalmazott nagykövete, hétfon Prágába szobor fe[irata e2 j. hirdet i. . Í rk e, z, et t; „ _ . Sdot ekévé kovácsoljuk". Béke • Vasile Haseganu, a Roman Nepkoztár- s Amerika számára. ez az * vasne naseymiu, a nutiian ^e^iuui- íplcrt Ü7pnpt Amprika <57ámára saság új csehszlovákiai rendkívüli és meg- § e l®° uz e 1 n® t Amer ka szamara, hatalmazott nagykövete kedden Prágába ér- S Tovább haladunk. A tágas csarnok kezett. Az új nagykövetet dr. Ječný, a fc homlokterében mintegy köbevésve Külügyminisztérium protokollfőnöke fogad- § láthatók a szovjet országot jellemző ta. ^fő tények: Magas oszlopalakú képe­ik- A nyitrai cukorgyárban kedden meg- ^ ken szovjet emberek, mellettük V. 1. kezdték az idei termésű kajszi barack első ^ Lenin képe ezzel az aláírással: ,,Min­húsz mázsájának gyümölcskonzervekké való s de n hatalom a városok és falvak dol­feldolgozását. A barackot a párkányi járási , . , ... . „ földmüvesszövetkezetei szállították. Teljes nepe l '"f _ r,. , gőzzel folyik a cseresznye és-meggykompó- § Ez a mondat • az Egyesült Államok tok készítése is. A jövő héten megkezdik § földjén mintha új dimenziókat nyer­az idei termésű uborka konzerválását is. ^ ne. Kié a hatalom a dollárok orszá­• TAMARA HANUM nemzeti művésznő, ^gában? összehasonlításra késztetnek az üzbég népművészet kiváló képviselője, i közvetve a további szövegek is, ame­hétfőn a nyitrai kerületi színházban mu- §i Vek közlik, hogy a szocialista or­^szer s mindenkorra megszüntették a fc munkanélküliséaet. nepeltetésben részesítette. ^ • A gümőkór elleni hathatós harc ke- ^munkanélküliséget. rétében, melynek célja e kórnak mint % Július 25-én megnyílik Moszkvában tömeges betegségnek fokozatos felszámo- ^az Egyesült Államok kiállítása. Sen­lása, jelenleg rendkívül nagy jelentősé- ^ki sem kételkedik abban, hogy kü­güek a tüdőről készített röntgen-fel- ^ lönféle figyelemre méltó dolgok talál­vételek Ennek az ö««; | hatók majd e kiállításon. Bizonyos állítsák a 15 éven felüli lakosok telies i . c , ,, röntgen-nyilvántartását. A röntgen-nyil- | a z° n b u a n- h o9y nem les z. ló az vántartást minden évben megfogják újí- SLSÁ-ban rendezett szovjet kiállítás­iam. Ä hoz. Hogyan állíthatnák pl., hogy Az oszlopsor alatt láthatók a híres szovjet szputnyikok — jelképei mind­annak a legjobbnak, amit eddig a tu­domány és technika létre tudott hoz­ni. A „szputnyik" szót a magyarázók nem fordítják le. Nem szükséges. Az angol nyelvben úgyszólván egyik napról a másikra meghonosodott. Jobbfelől emelkedik a Szovjetunió nagy térképe. Zöld fény jelzi a fo­lyókat, amelyeknek vízienergiáját a társadalom szolgálatába állították. Lila fénypontok jelképezik az 1913-ig épített villanyműveket, vörös fények pedig a forradalomtól az 1958-as évig létesített villanyműveket. Azokon a pontokon, melyeket a térképen sárga fények jeleznek, villanyművek épül­nek fel a hétéves tervben 1965-ig. A térkép mintha azt mondaná: Ilye­nek voltunk, ilyenek vagyunk s ilye­nek leszünk! A lila fényeket úgyszól­ván nem is látni, de szinte hemzseg a térképen a zöld és sárga fény. Ugyanilyen meggyőző erővel hat a különféle iparágak felépítésének tér­képe. A jobb szemlélhetőség céljából az új vállalatokat jelképező fénypon­tok bizonyos időszakokban kigyullad­nak, majd ismét kialusznak. Hol van­nak ma azok, akik fejüket csóválták az első ötéves terv kihirdetése után? Miről írhatnak ma azok a (firkászok, akik valaha a szovjet hatalom végét jósolták ? A kiállítást elsősorban a newyorkiak látogatják, de találni ott látogatókat az Unió valamennyi államából. E napokban pl. a kiállítási terem hemzsegett a sár­ga, lila sapkájú és mellényü emberektől, a vállalkozók körei tagjaitól, akik New Yorkban üléseztek. A Coliseumban kül­földi vendégek is láthatók. „Sáriba" bur­kolt indiai nők, japán és burmai csopor­tok. A látogatók könyvénél véletlenül ta­lálkoztam egy brazíliai újságíróval. Amint a feljeqyzésekből látható, sokan látoqat­nak ide a latin-amerikai országokból is. A KIÁLLÍTÁSON VAN MIT NÉZNI, van min csodálkozni. Az atomerő békés fel­használásának szemléltető példája a Le­nin atomjégtörő modellje. A hanglemez­ről közvetített magyarázattal egyidejűleg színés villanykörték gyulladnak ki a nyi­tott gépházban. „A jégtörő egy évig utai­hat üzemanyag pótiása nélkül. .." Ez olyan beszéd, amit minden amerikai meg­ért. Az első emeleten a legérdekesebb kiál­lítási anyag közé tartozik egy kis ren­dezö-pályaudvar. A vonatok ide-oda köz­lekednek, automatikusan megállnak és elindulnak. Az irányítást fényjelzések biztosítják. Egy pillanatra megállunk a televízorok hosszú sora előtt. Egy kócos kis 13' éves fiú, aki mellettem áll, hirtelen kiveszi ke­zét a zsebéből. Tudják-e miért? A ké­szülék ernyőjén megjelent egész cso­portunk képe. A második emeletet a könnyűiparnak és kultúrának szentelték. Csábítóan so­rakoznak itt a krimi borok, kaviár- és gyümölcskonzervek. Az édességek között figyelmet kelt egy hangversenyzongora alakú hatalmas bonbonier. A zongora fe­delén van Cüburn közismert zongoramű­vész képe látható. A szomszéd teremben egy valódi hang­versenyzongora áll. Aki zongorázik, nem tud ellenállni. Reggeltől estig Csajkovszkij melódiák hallatszanak itt. Fényképek ábrázolják a szovjet szín­padok széles skáláját. Nem hiányzik Mark Twain Tom Sawyerjének a moszkvai Köz­ponti Gyermekszínháiban bemutatott elő­adása sem. A Csendes Don felvételeit az a magyarázat kíséri, hogy a filmet díj­jal tüntették ki a Karlovy Vary-i fesz­tiválon. Rendkívül tartalmas a könyvtár és a képtár is. A kiállított festmények közül egyesek nálunk is ismertek, mások az utóbbi évekből származnak. Itt van pl. Laksion Levél a frontról c. műve, vala­mint Gerasszimov A Partizán anyja c. festménye. Mi lett a végük azoknak, akik megtámadták a Szovjetuniót, azt a „Hit­ler vezérkarának utolsó napjai" c. mű, mutatja be, amely a Kukrinikszi csoport al koíáss A KIÁLLÍTÁSON TÍZEZER tárgy van s ezért bármennyire nagy is mindegyikük von lóereje, nem Írhatunk külön-külön ró­luk. Örákat lehet eltölteni a kiállítás anyagának szemlélésével és további órá­kat az emberek megfigyelésével. Mit gon­dol. pl. az a kb. 30 éves néger, aki kis­fiával a moszkvai Világifjúsági Találkozó­ról készült fényképeket nézi? A világ különféle részeiben s magában az USA­ban uralkodó fajgyűlölő előítéletekkel el­lentétben itt a képen llthatja, amint át­öleli egymást a fehér, a kínai és a né­ger ... Ilyen kép pl. nem jelenhetne meg az újságokban az USA déli részében. Távozásom előtt beszélgettem K. Sel­novval, a kiállítás igazgatójának helyet­tesével. Igazság szerint nemcsak vele találkoztam. Amint megmondottam, hogy a Rude právoból vagyok, körülvett egész csoportja. Mindnyájan megemlékeztek né­pünkről, azokról az időkről, amikor kü­lönféle alkalmakkor Prágában jártak. A beszélgetés a kiállításra terelődik. Az USA területén utoljára 1939-ben ren­deztek szovjet kiállítást — mondja Sel­nov elvtárs. Azóta az élet nagyot haladt, főleg a mi szovjet hazánkban. Az atom­erő korszakát éljük és az ember behatol a világűrbe is. A kiállítás célja az ame­rikaiakat megismertetni a szovjet tudo­mány. technika és kultúra sikereivel és főleg azzal, milyen az élet a Szovjetunió­ban. A kiállítás célja, hogy erről világos elképzelést nyújtson. Aki előitételek nél­kül, az igazság megismerésének vágyával látogat el ide, választ kap e kérdésre. Megérti, milyen ország ez, mik a céljai és távlatai. Nem kétséges, hogy a kiállítás iól tel­jesíti feladatát. Több. mint a jelenlegi ál­lapot lenyűgöző képe — napjaink tevé­keny résztvevője. Pŕemysl Tvaroh ÜJ SZÓ 2 * 1939. július 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom