Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-13 / 162. szám, szombat

cA (iiôizegi pb óban Diószegnek pompás kétemeletes iskolája van, napfénnyel és gyermekkacaijal zsúfolt ez a ragyogó épület, amely néhány hónapja négy és félmilliós költséggel épüU fel. A 8 évfolyamos szlovák és és magyar iskola felsőbb fokozata nyert elhelyezést, és tanítóink a legnagyobb egyetértésben szlovákul és magyarul tanítanak e napfényes termekben. Pintér Ferenc elvtárssal, a magyar iskola igazgatójával és Tancer József elvtárssal, a szlovák iskolaigazgató helyettesévél beszélgetünk a diószegi cigány származásúak életéről. Mindkét elvtárstól megtudjuk, hogy a cigányszülők is egyre nagyobb gondot fordítanak gyermekeik tanítására, művelődésére. Megtudjuk, hogy Lévai Júlia a nyolcéves szlovák iskola befejezése után Modrán elvégezte a 3 évfolyamos óvónőképzőt, és ma Hlohovecen kiváló óvónóként működik. A gyermekek szülői igen szeretik, megbecsülik lelkiismeretes munkájáért. Lévai Júlia igen komoly lány. szerette volna Jóska öccsét tovább taníttatni, de Jóska nem akart. Neki kedve támadt a bádogos mesterség elsajátítására, és ez érthető, — barátja, Botló Feri másodéves bádogos-tanonc, aki a műhelyből háromszor hetenként bejárt Trnavára a tanonciskolába, igen lelkesen beszélt a szakmájáról. Jóska jó példáját akarja követni és ezt nem lehet tőle rossz néven venni. Sajnos, Botló Ferivel nem volt alkalmunk találkozni, viszont Ági húgával, aki must a nyolcadik magyar osztály tanulója, huzamosabban elbeszélgettünk. Ági nemcsak csinos, hanem igen szép, sudár termetű lányka, amellett szerény, közvetlen, egyenes, nyílt tekintetű,. kérdéseinkre azonnal felel, s az ember érzi, hogy a tiszta igazat mondja. Amikor megkérdezzük tanárai előtt, hogy kit, melyik tanítóját szereti a legjobban, habozás nélkül megnevezi a szlovák és magyar szakos Kenyeres Dórát, aki e beszélgetésnél nincs jelen. Amikor megkérdezzük az okát, röviden és talpraesetten azt feleli, „ő is szeret bennünket". Tanítvány szebb bizonyítványt tanítójáról nem állíthat ki. Biztos, Ági soha életében nem fogja elfelejteni Kenyeres Dórát. Á továbbiak során megkérdezzük, olvas-e könyveket. Agi kedvesen mosolyog. Persze hogy olvas. Eletét ma mar el sem tudna képzelni könyvek nélkül. Nala többet csak az anyja olvas. Kiderül az is, hugy az Ijju <**arda című könyv nagyon tetszett neki. Oleg Kosevojt ma is maga előtt látja. A szerző nevere azonban már nem emlékszik, bar ugy érzi, hogy a nev a nyelve hegyén van, csak eppen nem tudja kimondani... Vari ugy néha, viszont Osztrovszkijra, Az aceit megedzik cimű könyv szerzőjére cinnal eiénkebben emlékszik. Azt is megtudjuk tőle, hogy nemcsak a szovjet könyveket szereti, hanem az orosz nyelvet is. Sőt, már az anyját is megtanította oroszul olvasni. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy elmegyurik a péróba, a ciganynegyedbe, és felkeressük a Bottá csaladot. Útitársunk Fehér Dóra, az elsó osztály tanítónője. Útközben megtudjuk t öle, hogy osztályában tíz ciganyszármazasú gyerek tanul, ezekből kilenc pontosan jar iskolába. A gyermekek többségé nemcsak tisztán megmosakodva, rendesen öltözve érkezik az iskolába, hanem uzsonnaikat is feher papírszalvétába csomagolva hozzak magukkal. Ezelőtt ugyanis újságpapírba csomagoltak, de miután megmagyarazta nekik, hogy ez nem higiénikus, azóta mamáik gondot fordítanak arra, hogy tiszta fenér papírszalvétát szerezzenek csomagolás céljára. A tíz gyerek közül négy részt vett a járási tpartakiádon. A syartakiadra szükséges tornaöltözék költségét a szülök szívesen vállalták. Egyébként is a szülök zöme részt vesz a szülői értekezleteken. A hallottak igen megnyugtatóan hatnak ránk. Jó kedvvel érkezünk a Botló-család házába, amely a község határa szélén, a péró végén áll egy emelkedésen. Kicsi a házikó, az ablakai azonban nagyok, és bő nyalábokban ömlik be rajtuk a tavaszi napfény. A lakásban rend és tisztaság uralkodik. Kiderül, hogy Botló Rudolf, a családfő, 1940-ben vágatta be a nagy ablakokat a kis kunyhó falába. A családfő most fekszik, közel két hete betegállományban van. A gyomrával bajlódott, de már jobban érzi magát. Felesége diétára fogta, reméli, hogy a közeli napokban már munkába mehet. Kilenc esztendeje dolgozik a . cukor Botló Ági barátnőjével, a morvaországi rouhovani 8 évfolyamos középiskola tanulójával, aki tanulótársaival most járt vendégségben Diószegen. A két iskola szövetségi viszonyban van egymással. (J. Herec felvétele) gyár kertészetében. Ott dolgozik az apja is, aki nemsokára nyugdíjba megy. Botló Rudolf ma 36 esztendős. De már négy gyermek apja. A legidősebb, a 16 esztendős Feri bádogos tanonc, utána jön Ági, aki most varrónőnek készül. Robi, a harmadik, már másodosztályos és végül a legfiatalabb, az öt esztendős Rudi igen eleven lurkó, most ott szaladgál a ház körül. Szép, egészséges valamennyi gyerek. — Hát hegedülni tudnak-e? — kérdezzük. — Nem! — válaszolja az apa. — Tanuljanak meg dolgozni, a munka a fontos, nem a hegedű. Válasza oly határozott, oly megfontolt, hogy nem lehet ellenvetéseket felhozni. Az ember érzi, hogy egy életre szóló döntés érlelődött meg a válaszában. A gyerekek közül csak a szép Ági van jelen, aki finoman és szerényen mosolyog ... Majd egy idő múlva hozzáteszi, hogy igen, megértette az apját és varrónő akar lenni. A szülők már intézkedtek is ebben az ügyben, a nemzeti bizottság és a tanítók is segítenek nekik, hogy rendes, megfelelő műhelybe jusson. — Ez így helyes — mondja az anya elégedetten. Botlóné kedves, közvetlen asszony. Egészségi állapota nem a legjobb, szíve körül zavarok vannak, ezért nem jár' munkába. Nagyon szereti a könyvet. Volt már vagy háromszáz könyve, de a szomszédok a péróban kikölcsönözték. — Nem baj ez — mondja. — fontos, hogy könyveimet olvassák. Neki egyébként a legjobban a Csendes Don tetszett. Szép, nagyon szép ez a könyv. Nem tudta ó bizony ezt a könyvet letenni. Éjjel is olvasta. Az ura nem egyszer rászólt, hogy KÉT IDŐSZERŰ KIADVÁNY A Szlovákiai Politikai Könyvkiadóvállalat két időszerű kiadványt jelentet meg „A Szlovák Tanácsköztársaság" és „1919 harci öröke" címmel. Az első Vietor Mártonnak, a Komenský Egyetem jogi fakultása magántanárának müve a 40 év előtti forradalmi eseményt ismerteti: azt. amikor a szepesi munkások, a délszlovákiai szervezett dolgozók képviselői, a sárosi munkások, a magyar vöröshadsereg képviselői és a szlovák vöröshadsereg első fegyveres alakulatai részvételével Eperjesen kikiáltották » Szlovák Tanácsköztársaságot. A kiadvány történelmi okmányok alapján rámutat a csehszlovákiai munkásmozgalom eme fontos eseménye bekövetkezésének feltételeire, jelentőségére és a hazai munkásmozgalom további fejlődésére gyakorolt hatására. Az „1919 harci öröke" című kiadvány a Szlovák Tanácsköztársaság és a Magyar Tanácsköztársaság harcosainak visszaemlékezéseit tartalmazza. Régi érdemdús párttagok: Anton Ciliik, Karol* Štrbík, Štefan Kollár,

Michal Badovič, Kelemen Sándur, Vágó Ernő és mások írták le a gyűjteményben a proletárhatalom zászlaja alatt vívott igazságos harchoz fűződő feledhetetlen élményeiket, valamint a horthysta bandák terrorjával kapcsolatos szörnyű tapasztalataikat. Mindkét kiadványt a Szlovák Tanácsköztársaság vezető funkcionáriusainak fényképei és más felvételek egészítik ki, melyek igazolják a szlovák és magyar munkásság elszántságát, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására megteremti országában a proletárdiktatúrát és felépíti a szocializmust. hagyja már abba, — de ő bizony tovább olvasott... Maga sem tudja, de azt hiszi, ez a könyv is hozzájárult ahhoz, hogy oroszul kezdett tanulni. Olyan szépek, emberiek ezek az orosz könyvek, hogy kedve támadt íróik nyelvét megtanulni... Most már tud oroszul olvasni. S idővel a szavak értelmét is bizonyára megtanulja ... E nagy igyekezet láttán megígérjük, hogy küldünk neki egy magyarorosz szótárt. Arra is félhívjuk a figyelmét, hogy iratkozzék be a népi orosz tanfolyamra. A másik család, amelyet a péróban meglátogattunk, a Reindl-család. A Reindl lakás berendezése már a jómódú család lakásaira emlékeztet. Reindl József vezeti Diószegen a fodrászati üzemet. A Pöstyénben lezajlott fodrász-versenyen kiváló munkájával ő nyerte meg az első díjat. Amikor belép szépen berendezett, szőnyeges lakásába, első dolga, hogy az előszobában leveti a cipőjét és papucsot húz. Kiegyensúlyozott, rokonszenves ember. Mondanivalóját szabatosan megfogalmazott mondatokban közli. Nem csoda, hogy megválasztották a helyi nemzeti bizottság tagjává. Emellett még számos tiszteletbeli funkciója is van. Igy a járási népbíróság tagja, a községi üzemek szakszervezeti bizalmija, ezenkívül tagja annak a háromtagú bizottságnak, amely a nemzeti bizottság keretében működik, és ellenőrzi a boltok forgalmát. Persze az sem lebecsülendő „funkció", hogy három gyerek apja. — Szóval — mosolyog Rritidl elvtárs — tiszteletbeli funkciókban nincs hiány. De mindezt szívesen vállaltam, mert őszinte híve vagyok népi demokráciánknak, és segíteni akarok mindenütt, ahol tudok. Mert — amint mondja — még sok tennivaló van különösen körünkben, hogy a múlt átkos csökevényeit kiirtsuk. Ideje lenne, hogy a perónok ; már a nyomát se lássuk. Amikor kitt mondja ezt a szót, hogy péró. harag izzik a hangjában. Persze igyekszünk ' ót megnyugtatni, hogy hát a lakáskérdés nem speciálisan cigány polgártár. saink problémája, hanem általános kérdés. Reindl Józsefnek azonban az az álláspontja, hogy a helyi nemzeti bizottságnak több kezdeményezéssel kellene ezt a kérdést kezelnie, annál is inkább, mert a diószegi cigányszármazásúak zöme már bekapcsolódott a termelésbe, dolgoznak a szövetkezetben és az üzemekben. Bizony sok cigány még meg nem felelő körülmények közt él a péró viskóiban. Noha az is igaz, hogy a péróban már olyan háztetőt is látni, ahol televízor nyújtogatja drótkarjait az ég felé. Találunk természetesen olyan cigány polgártársat is, aki kikerült a péróbót és lakást kapott a községben. Itt van a 32 esztendős Lakatos Rudolf, aki 7 gyermek, még hozzá hét kisfiú apja. A legidősebb 10 éves, a legkisebb 6 hetes. Nemrégen összezsúfolva éltek, ma szellős két szoba-konyhás lakása van, igen szép, illatozó rózsákkal tele kerttel. Itt is, a sok gyermek ellenére tisztaság, rend uralkodik. A szobában vadonatúj gyerekkocsi a legkisebb számára, aki már ebben az új lakásban látta meg a napvilágot. A lakás egyik szobájának a berendezése már teljes, a másiké még hiányos. - Ennek a szobának a berendezésére csak most kerül sor - mondja Lakatosné. Valószínűnek tartjuk, hogy már ki is szemelt magának a boltban egy-egy hiányzó bútordarabot. A Lakatos-család havi jövedelme 2470 korona. Ebből Lakatos elvtárs, mint építő munkás 1000—1100 koronát keres havonta, a gyerekpótlék pedig 1470 koronára rúg. Lakatos elvtárssal kapcsolatban még á következőket kell megjegyeznünk. Tavaly t vették fel jelöltnek a pártba, miután 10 éve rendszeresen dolgozik az építkezési vállalatnál és munkáját becsületesen végzi. Szabad idejében aktívan dolgozik a Csemadok helyi szervezetében, amelynek egyébként vezetőségi tagja. Á Csemadokban nemcsak szervező munkát végez, hanem az előadott színdarabokban szerepeket is vállal, ha erre szükség van. Lakatos elvtárs közli velünk, hogy a fiatalok most készülnek eljátszani szlovákul a Cigánsky tábor című színdarabot. Betanítására Tancer József elvtársat, a szlovák iskolaigazgató helyettesét kérték fel, aki ezt el is vállalta. A továbbiak során még megtudjuk, hogy van egy 15-tagú énekkaruk is, amely sikeres fellépései során szlovák, magyar és cigány dalokat énekel. Az énekkar vezetője a fiatal, 16 esztendős, igen tehetséges Sárközi István, a bratislavai zenekonzervatórium hallgatója. SZABÓ BELA Az amerikai zeneművészek helyzetéről Nemrégiben a New York Times egyszerre két terjedelmes cikket közölt az amerikai kormány politikájának az amerikai művészek iránti érzéketlenségéről, valamint az amerikai művészet hanyatlásáról. A cikkekk szerzői — Braker és Taubman — sajnálattal állapítják meg, hogy az Egyesült Államok kormánya nem támogatja a művészetet. Nincsenek színházaink és színtársulataink — írja Braker — amelyek állandó anyagi alappal rendelkeznének. Az Egyesült Államokban — mondja Braker — nincsen olyan opera, amilyen például a milánói Scála, vagv olyan balettcsoport, mint a moszkvai Naqy Színház balettkara. Ismeretlen a kozponti irányító szerv, amely elősegítené színházaink állandó fejlődését. Ennek következtében a színművé.szek, sőt egész együttesek is az őket pénzelő magánszemélyek akaratától, helyesebben szeszélyétől és önkényétől függenek. Taubman megemlíti, hogy az amerikaiak igen qvakran dicsekednek zenekaraikkal, nem szabad azonban elfelejteni. hoqy a zenekarok az év folyamán leqfeljebb hát hónapon át játszanak. Sok amerikai művészt csak azután ismernek el hazájában, ha már külföldön sikert aratott Taubman Van Clibernt említi, akit a moszkvai Csajkovszkij-versenyen elért első helyezése tett világhírűvé. Vajon megtörtént volna-e mindez. ha Van Clibern nem megy Moszkvába? - veti fel a kérdést Taubman, majd így folytatja: „Az utóbbi időben két amerikai művész nyert díjat a brüsszeli zenei fesztiválokon, azonban az Egvesült Államokban nem keltett feltűnést, mert sajnos nem Moszkvában győztek." E megjegyzés nem véletlen: egyre több szó esik az Egvesült Államokban a Szovjetuniónak az amerikai élet különböző területeire gyakorolt "hatásáról. Tauhman „csodálatosan bőkezűnek" nevezi azt a támogatást, amelyben a szovjet kormány részesíti a művészetet, a szovjet színházak számát pedig egyenesen „elképesztőnek" mondja. Hangsúlyozza, hogy ha Amerika a művészetek terén fel akarja venni a versenyt a Szovjetunióval, úgy a kormánynak „sürgősen meg kell változtatnia kultúrpolitikáját". Kiemeli, hogy a klasszikus darabokat - a görög drámákat és Csehov alkotásait egyaránt — csodálatos művészettel játsszák a szovjet színházakban. A nagv orosz, francia és olasz operák előadásában a színházi virtuozitás legmagasabb fokát érik el. Az alkotó művésznek minden lehetőséqe' megvan arra, hogy fejleszsze művészetét. Taubman végül a művészet helyzetét a két országban íqv hasonlítja össze: „A Szovjetunió eredményeihez viszonyítva mi itt az Egyesült Államokban alig vánszorgunk"... B. R. '-ÍHéL Érettségiztek a rimaszombati mezőgazdasági iskola diákjai Reggel, pár perccel 8 óra előtt léptem be a Csehszlovák Hadsereg utcában lévő négyéves gazdasági iskola épületébe. A folyosón kékinges, Fučik-jelvényes fiatalok, lányok és fiúk sürögnek-forognak s izgatottan várják az érettségi vizsga megkezdését. A párhuzamos szlovák és magyar gazdasági iskolában az érettségire készülő fiatalok száma 58. A folyosó falain elhelyezett 34 diploma, — amelyet az iskola növendékei különböző kulturális fellépéseik során nyertek — azt igazolja, hogy ennek az iskolának tanulói sem maradtak le többi iskolánk kulturális életének színvonalától. A kultúra és irodalom szeretetét és tiszteletét igazolják a költök és írók falakon függő képei is. Itt láthatjuk Petőfi, Majakovszkij, Jilemnický, Hviezdoslav, József Attila és mások arcképeit. Bent a terem ünnepi díszt öltött. A bársonnyal leterített asztalon virágcsokrok, a háttérben pedig Táncsicsnak a következő jelszava olvasható: Amit a haza, a föld adott, Azt tartozol visszaadni neki... Az asztalnál az érettségi bizottság foglal helyet, elnöke az érsekújvári Smidák Dezső igazgató elvtárs. Az elnök üdvözli a vizsgázókat, utána nyomban megkezdődnek az érettségi vizsgák. A fiúk, lányok izgalommal húzzák ki a borítékot, amelyben ott van az érettségi tétel. Irodalomból, történelemből és más tananyagból hangzik a felelet. Vannak, akik habozás nélkül, folyékonyan adnak minden kérdésre választ, ezek a bátrabbak, de vannak köztük olyanok is, akik megm'egakadnak, ilyenkor néha egy-egy segítő szó a tanár részéről sokat jelent, így folyik ez 4—5 órán át. Amint az eredmények mutatják, a négyéves mezőgazdasági iskola hallgatói megállták a helyüket. A magyar tagozatban a 27 érettségizett diák közül nyolcan kitüntetéssel végeztek. Mindössze egy diáknak kell pótvizsgát tennie szlovák nyelvből. Érettségi után a diákok könnyes szemmel búcsúztak az iskolától, köszönetüket tolmácsolva tanáraiknak hosszú éves állhatatos, türelmes munkájukért, és az ismert diáknótával ajkukon hagyták §1 az iskolát. Réthy Istvin, Rimaszombat Kiállítás a VII. Világifjúsági Találkozó tiszteletére Köztársaságunk fiatal művészgárdája lelkesedéssel vett részt a világifjúsági fesztivál alkalmából kiírt képzőművészeti pályázaton. Most, amikor az egész világ haladó fiatalsága az egvmás megértését előmozdító bécsi nagy találkozóra készül, a mi ifjú aikotóink tár- a ma stílusát, mely az új élet hiteles. mindenki számára érthető kifejezése legyen. A bratislavai Šafárik téri kiállítási csarnokban megnvílt tárlaton akadnak máról beszélő formák, ittott újszerű meglátások és friss színek, melyek hírt adnak arról, hogy Bártfai Tibor: Detvai nő sadalmi és művészi felelősségük tudatában igyekeztek a béke és a nemzetek barátságának nagyszerű eszméjét szolgálni. Tudásuk legjavát vetették latba, hogy méltón képviseljék szocialista hazánkat. Arra törekedtek, hogy korunkat éj a ma emberét, annak életérzését valóságlátással, művészi igazsággal ábrázolják. A fiatalság kereső-, úttörő természeténél fogva mindig is az új eszmék harcosa volt. Kultúrpolitikánk jóvoltából a mai nemzedék képességei s tehetsége akadálytalanul bontakozhatik ki. Ezek a bontakozó, részben már kialakult tehetségek; festőink, szobrászaink, grafikusaink nemes versenyt vívnak, hoqy megtalálják a tartalomban a lényegest, az egyértelmű tanúságtételt és az új formát, feltartózhatatlanul megyünk előre. J. Peca hónapokat töltött a cseh iparvidéken, együtt élt az országépítőkkel s közvetlen élményeit horizontot mellőző, függélyes síkba vetíti, így a kitűnően stilizált „Hege'

3ztő"-t, „Szerelő"-ket s a „Délután" c. kompozíció nehéz lépésű hazatartó munkásait. Ezek és Jiŕí Malý szintétikus „Kiégett föld"-je, s R. Kudiáč az esztelen vérontást meggyűloltető a „Háború ellen"-je a legjobb képek. Szobrászaink közül: Baník, Kuiich, Kompánek vezetnek. Kitűnőek még Svoboda. Kolúmek, Honcová meg Krišková egyéni foqa mazású plasztikái. A grafikusok közül e'sösirban Pavličkovát, Gergeľovát. J Štubňát és Hadláčot kell említeniük. (b. j.) ' Js 13.